Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-25 / 118. szám
4 Néplap 1990. AUGUSZTUS 25. Az Új Néplap vendége: Varga Béláné Ide értelem kell Véletlenszerűen ritkán kerül az újságíró figyelmébe egy ember. Az esetek többségében azért lesz “érdekes”, mert valami rosszat tett, vagy azért, mert jót, illetve valami “érdemleges” történt vele. Ellenkező esetben leélhet egy életet anélkül, hogy az újság lapjaira kerülne. Majdnem így történt ez Varga Bélánéval, egy mesterszállási pedagógussal is, de az idén augusztus 20. alkalmából, eddigi tevékenysége elismeréseként, Dicsérő Oklevelet, azaz miniszteri dicséretet kapott. Majdnem - hétköznapi - a története is: Mesterszálláson született és nőtt fel, majd ugyanitt, abban az iskolában lett tanárnő, ahol tanult. Volt azonban egy kis kitérő és volt egy nem kis esemény, mely - bevallása szerint is - döntően befolyásolta életét. Ötvenhatban érettségizett Mezőtúron, és nem akart tanárnő lenni. Budapestre került egy kirakatrendező iskolába, és nem sokkal a tanévkezdés után diáktársaival, egyetemista ismerőseivel “belekerült abba a hangulatba”, érezték, hogy “valami nagy dolog készül”, lelkesen és jókedvűen vonult a tömeggel a Népszabadság szerkesztősége elé, majd más helyekre is. Aztán... látta a szörnyűségeket. Ételszállító kocsira ké- redzkedtek fel, és mentek a kollégiumból a városközpontba, oda, ahol a harcok folytak, keresték a jogi és a műszaki egyetemre járó barátaikat, rokonaikat... A holtakat letakarták, virágokat helyeztek a hősökre. Félelmetesnek látta a tizennyolc éves lány az épületek kidőlt falait, a bútorokat a felszaggatott szobákban, a síneken veszteglő villamosokat, az erős ágyúzást, a menekülést az óvóhelyre ("a kollégiumot megszállták az oroszok, onnan, ahol laktunk, lőttek kifele"), és a menekülést egy ponyvás kamion tetején, orosz tankok “díszkíséretében”, a fővárosból Szolnok felé. Szerencsésen hazaért falujába, és elsősorban az ijedtség, a rettenet miatt döntött úgy, hogy nem megy vissza. (Különben a kikaratrendező iskola nemsokára megszűnt, a kirakatokat alaposan elrendezték mások.) A mesterszállási iskola igazgatónője hívta, álljon be tanítani, így lett előbb képesítés nélküli pedagógus, majd Szegeden, a levelezői tagozaton szerzett rajz-földiajz szakos tanári diplomát.- Első hallásra úgy tűnik, véletlenül került a pedagógusi pályára.- így van, de ha ismét választanom kellene, ismét csak pedagógus lennék, annyira szeretem.- És ez a szerelem mikor következett be?- Nagyon gyorsan, szinte azonnal, ahogy elkezdtem dolgozni. Talán azért, mert igen közel tudtam kerülni a gyerekekhez, jól egyet tudtam érteni velük, mert szerettek, mat nagyon fiatal voltam. Most már nem vagyok az, és megfigyeltem, a gyerekek a fiatal pedagógusokat jobban szeretik. Azzal is szerencsém volt, hogy amióta tanítok, mindig végig tudtam vinni egy osztályt öttől nyolcig, és így jól megismertiettük egymást, közel kerültünk egymáshoz. Azt is szerencsémnek tartom, hogy Mesteren nagyon értelmes gyerekek vannak és olyan szülők, akik azt akaiják, hogy a gyerekükből legyen valaki, és ezért sokat törődnek velük.- Milyen tantárgyakat tetszett tanítani?- Mikor idekerültem, kevés volt a pedagógus, tanítottam történelmet, matematikát, még testnevelést is..., ez volt nekem a legizgibb, mert én felmentett voltam testnevelésből, és nagyon izgalmas volt, amikor jött a szak- felügyelő...- Ne tessék emiatt szégyenkezni, már sok olyanról hallottam, hogy valamihez abszolút nem értett, csinálni nem tudta, ennek ellenére tanította...- Hát szokták is mondani nekem a kartársnők, hogy ezt Manyi nem is tudja olyan jól, de biztos meg tudja tanítani... Meg aztán rajz-földrajzon kívül sokáig tanítottam biológiát is, ez volt a legjobb, mert a gyerekek is nagyon szeretik a környezetet, sajnáltam is, hogy abba kell hagynom. Most már technikát is tanítok, de remélem, visszajön helyette a háztartási gyakorlat és a mezőgazdasági ismeretek, mert az sokkal jobban ülik a mi lányainknak meg fiainknak, és szerintem egy lánynak a technikánál sokkal fontosabb egy gombot jól felvarmi. Kél olyan, tanításon kívüli tevékenység volt az iskolában, amelyeket évtizedeken át vezettem: a rajzszakkör és a bábszakkör. Ez utóbbi úgy virágzott fel, hogy a szülők segítettek bábot csinálni. Én kitaláltam, ők elkészítették kukoricahéjból, csutkaszárból, lopótökből meg egyéb termésből, hogy ne legyen gics- cses, hanem esztétikus; a gyerekekkel pedig megtanultuk a bábjátékot. Nem dicsekvésként mondom, de kétszer eljutottunk a versenyen az országos szintre, a megyei versenyeket jó sokszor megnyertük. Ezenkívül meghívtak minket előadásokat tartani Mezőtúrra, Jászberénybe és máshova. Ez azért is volt ldassz dolog, mert minden anyagi támogatás nélkül, a semmiből hoztuk össze. A rajzkörön tanítottam a gyerekeknek a batikolást, a szövést, linóztunk is, pasztellel, szénnel dolgoztunk... Van Zalában egy keramikus, Kovács Erikának hívják, ő innen került a szegedi képzőművészeti szakközépbe, és ma már a népművészet mestere. Sok rajzkörös gyerekem a rajzot választotta a jászberényi tanítóképzőben, és ha még szerénytelenkedhetnék egy kicsit: olyan osztályom is volt, amelyiknek nyolcvan százaléka később főiskolára meg egyetemre járt.- Ön szerint melyik fontosabb egy pedagógus tevékenységében: hogy jól ismerje a tantárgyat, melyet tanít, vagy hogy jól ismerje a gyereket, akit tanít, annak lelkét, érzelemvilágát, gondolatait?- Fontosabbnak én a másodiknak tartom, bár az első sem lényegtelen. De azt feltétlenül tudni kell, milyen gondolkodású és lelki világú a gyerekem. Mindezt csak akkor tudom meg róla, úgy tudok közel kerülni hozzá, ha sokat vagyok vele órán kívül is. Gyakran megyünk kirándulni, sokat dolgozunk együtt. Igen, ezt tudom mondani, hogy dolgozunk, mert én nem vagyok az az aranyos tanító néni, aki mindig kedveskedik a gyerekkel, hanem ha kell, némi szigorral rávezetem arra, hogy ha csinál valamit, annak van eredménye, értelme. Sokat dolgozunk együtt olyan értelemben is, hogy az osztályt otthonossá tesszük. Ez így egyszerűen hangzik, de sok munkával jár ott, ahol szegényes és régi a bútorzat, ahol olyan szekrény is van, amelyik még édesanyám tintásszekrénye volt, amikor ő járt ebbe az iskolába. Felúj ítgat- juk, festegetjük, javítgatjuk, hogy szép és egyáltalán használható legyen az osztály.- Ismerek olyan pedagógusi látásmódot, mely szerint leereszkedés az, ha közel akar kerülni a gyerekhez, avagy a feladatkörén túllép akkor, ha órán kívül is foglalkozik a tanítvánnyal.- Nem érzem annak. Tudniillik a szülő manapság nem ér rá foglalkozni a gyerekkel, és a gyerek vágyik arra, hogy beszélgessenek vele. Mi azt is megbeszéljük, melyik foga fáj, vagy azt, hogy apuka és anyuka az este megint alkoholizáltak.- Lát-e különbséget a vidéki és városi iskola között?- Igen. De nem a gyerekanyagban látok, mert a falusi gyerek is igyekvő, jó viselkedésű és jó közösségi ember. Én úgy gondolom, a mi iskolánkban a pedagógusok is igyekeznek mindent megtenni. A hátrány az, hogy nincs megfelelő felszereltség. Már mindenütt van számítógép meg miegymás, és a mi gyerekeink is nagyon érdeklődnek eziránt, de az anyagiak itt nincsenek meg. És a nyelvoktatásban látom a lemaradást. Mert most már más nyelvet is lehet tanulni, de nyelvtanárunk nincs.- Tanévkezdés előtt állunk, változások várhatók az oktatásban. Mi az, amit másképp csinálna, mint eddig?- Ez elég nehéz kérdés... Azt javasolnám, hogy első helyen a nevelés álljon. Legyen az a tantárgy a legkorszerűbb, de egy kicsit kevesebb, és abban tudjon elmélyedni az a gyerek. A központi irányítást nem tartanám annyira fontosnak. A pedagógust ne irányítsák, hanem ő maga a legjobb tudása szerint tanítsa a saját módszerével a gyereket, tudniillik ez a pedagógust is sarkallja. Azért jó a-rajzot tanítani, mert ott az egyén kibontakozhat és csak korrigálni kell, meg az egyéni vonásokat kiemelni. És ez nagyszerű, mert a gyerekektől tanulni is lehet. Nemcsak én tanítom őket, hanem újakat tanulok tőlük, sok minden eszükbe jut, amit én ki sem találnék.- Milyen érzéssel tetszik várni az iskolaév kezdetét?- Hűj..., nagyon izgalmas érzésekkel. Nem is tudom, félek. Félek attól, hogy a helyhatósági választások hogyan hatnak majd az iskolára. Én ezzel a helyhatósági dolgokkal is foglalkozom, a függetlenekkel vagyok együtt. De nagyon szimpatizálok a Fidesszel, ezek a gyerekek olyan okosak, hogy csak csodálom. A mi kis körünk úgy szeretné, hogy itt most ne pártok legyenek, hanem értelmes emberek kerüljenek a falu élére. Úgy gondolom, nagy dolog ez, ami következik, és csak értelmes emberek tudják megvalósítani, ide értelem kell... Molnár H. Lajos Fotó: Korényi Éva A törökszentmiklósi könyvtáros esete Kísért a múlt A Átjöttek a névnapomon a pártbizottságra felköszönteni A törökszentmiklósi könyvtárban egy év óta húzódó feszültségek hátterének próbáltunk utánajárni. A feszültségről az ott dolgozók tanácshoz küldött beadványa tanúskodik. Ezek szerint Mezei Lászlóné, a törökszentmiklósi városi könyvtár igazgatója a diktatúra, mások megalázásának, kigúnyolásának módszerével “tart fegyelmet" a könyvtárban. Majd a dolgozók visszavonják a vádakat, a tanács hallgat, semmire nem reagál, legalábbis úgy nem, ahogy az felelős testülettől elvárható lenne, aminek következménye Mezei Lászlóné meghurcoltatása. Mezei Lászlóné a dolgok hátteréről:- A helyzet ilyen méretű elmérgesedése egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor engem az MSZMP-ből felkértek, menjek át oda helyettesíteni egy időre. Én ezt elvállaltam, amikor viszont vissza akartam jönni a könyvtárba, a városi tanács irányítói akadályozták az MSZMP Városi Bizottságáról történő visszahelyezésemet a városi könyvtári igazgatói munkakörömbe. Több kísérletet tettek annak meghiúsí- A szervezkedés elindítói azok voltak, akiknek munkájuk, fegyelemsértő magatartásuk miatt kénytelen voltam fegyelmit adni. A tanácsi hatalom szövetkezett ellenem a hitványsággal. 1989. március 6-ra a városi tanács munkaértekezlet összehívására utasította a könyvtár megbízott igazgatóját, aki az ál MSZMP-nél történő helyettesítésem idején a könyvtárat vezette. Az értekezlet 2. napirendi pontja visszahelyezésem elleni felszólalások voltak. Hat dolgozó szólalt fel ellenem. Erről magnófelvétel készült, melynek meghallgatását Kóródi Antalné tanácselnök megtagadta tőlem. Hosszas huzavona után, amely alatt Kóródiné többször is becsapott engem, áprilisban a vb-tagok bizalmat szavaztak, és május elsejével visszahelyeztek. Megkérdeztek, vállalom-e, hogy az ellenem benyújtott petíció alapján vizsgálatot inAhogy a könyvtár dolgozói látják: Polgár Lászlóné, Boda Imre, Demjén Gizella, Szabó Sándor beszélgetésünkkor azt állítják, nem vonták vissza Mezei Lászlóné elleni beadványukat, csak visszakérték, mivel a tanács érdemleges választ nem adott, elhatására. Törökszentmiklóson több művelődési intézmény összevonását tervezték, melyhez egy főigazgatói álláshelyre volt szükségük. Véleményem szerint erre az én álláshelyemet szándékozták felhasználni. A visszahelyezésem akadályoztatása a városi tanács elnöke részéről már 1989. februárban elkezdődött. Már akkor ki akarta erőszakolni, hogy én kérjem a visszahelyezésemet és ne a párt. A tanácsi vezetők a tanácsi vb tagjai előtt is lejáratásomra törekedtek, ami számomra - ha nem tisztázódnak a dolgok - erkölcsileg elviselhetetlen veszteség. Közben az törtált, hogy az irányításom alatt a munkájukat fegyelmezetlenül végző dolgozók, megsejtve, hogy visszahelyezésemnek nem örülnek a városi tanácsnál, elkezdtek ellenem szervezkedni, tiltakozni a visszahelyezésem ellen. Ez számomra teljesen érthetetlen, hiszen fényes külsőségek között búcsúztattak el, tudták azt is, hogy visszajövök, amíg a pártbizottságon dolgoztam, átjöttek felköszönteni a névnapomon, látszólag minden rendben ment. dítsanak azok valóságának, megalapozottságának feltárására. Vállaltam. Törvénysértőnek tartom, hogy a vizsgálatot végző személyek (két óvónő) elleni tiltakozásomat nem vették figyelembe. Törvénysértő az is, hogy a meghallgatások során kiexponált kérdésekre keresték a választ. Például: alkalmaztam-e lelki terrort vezetésem során? Az alkalmatlanságomat könyvtártechnikusokkal, fegyelmit kapott dolgozókkal kívánták kimondatni. Bátran kijelöltem, védtem a könyvtár és a dolgozók érdekeit tisztességgel, én őket meg nem aláztam, le nem járattam. Úgy érzem, a tiltakozó munkatársak a vezetői alkalmasság kitételeit nem ismerik, őket arra bíztatták, hogy ezt írják bele a beadványba, és ezen a címen engem félreállítsanak. A felbujtók és rágalmazók állampolgári jogaimban sértettek meg. tározták, maguk rendezik ez ügyet. Nyüatkozatuk röviden így foglalható össze:- Normálisan akarunk dolgozni, de ebben a feszültségben nem lehet. Hiába mondjuk el százszor is, hogy az ügy le van zárva, ássuk el a csatabárdot, ez csak önámítás. A helyzetünk anyagilag is feszült, s ha ehhez még hozzájön az igazgató személye, akivel nehéz kijönni, hiába hozunk határozatokat, a feszültség nem oldódik, mindannyiónkban benne marad a tüske. Most is kár volt elővenni az egészet, idegileg már ki vagyunk készülve. Hiába mondjuk, hogy majd az igazgatónő vezetői stílusa meg fog változni, látjuk, hogy a helyzet a valóságban csak egyre rosszabb. Csalódtunk a tanácsi vezetésben is, nem látunk mást, és nincs is megoldás, ha csak nem egy ember- központúbb, új vezetői hozzáállás. Saját önös érdekek Kóródi Antalné tanácselnök: - Nem akarok már a Mezeiné ügyben nyilatkozni. Egyet sajnálok csak, hogy minden körülötte forog, holott az igazság az, hogy bármennyire igyekszik bizonyítani, hogy ő csak a könyvtár integrációja ellen küzd, ez nem igaz. Saját, önös anyagi érdekei vezették akkor is, amikor a pártbizottságra átment - jóval több lett a fizetése, utána meg mikor a közművelődési dolgozók bére közel 48 százalékkal emelkedett, igyekezett visszajönni. Vízi Géza, a művelődési osztály vezetője: - Nekem is meggyőződésem, hogy anyagi érdekek motiválták akkor is, amikor elment, akkor is, amikor visszajött. Mint közvetlen irányítója is mondom, nehéz vele együtt dolgozni, noha szakmai munkáját a legnagyobb mértékben elismerem. A dolgozók sérelmeit bizonyítani nem tudjuk, határozatot hozni ez ügyben nem tudunk. Az utolsó szó jogán Mezei Lászlóné szavait idézzük: - Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezek után lemondjak, mint Gergely professzor, anyagi körülményeim nem teszik lehetővé, hogy elmenjek egy más környezetbe, én ide vagyok kötve, viselnem kell e meghurcoltatás ódiumait, peren kívül akarom becsületem helyreállítását, ehhez azonban a tanácsnak megfelelő határozatokat kell hoznia, megtenni, amit a dolgozók is és a törvényesség is megkövetel. Az eset tanulságos, a neveket sok száz más munkahelyre be lehetne helyettesíteni. A se vége, se hossza vitákat eldönteni nem lapunk feladata. Ez az a helyzet, amelynek megoldásához fel kell nőni, felnőtt embeiként, felelősen dönteni tanácsi vezetőknek, beosztottaknak egyaránt. Kátai Szilvia “ A hatalom szövetkezett a hitványsággal ” Az elásott csatabárd újra és újra előkerül Szolnok madártávlatból
