Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-24 / 117. szám
4 Néplap 1990. AUGUSZTUS 24. Augusztus 17-én nyüt meg, és szeptember 15-ig tart nyitva Gilbert Lupfer francia képzőművész kiállítása a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Mély lélektantól áthatott, élénk színekkel készült képei a nézőnek is alaposan igénybe veszi a képzeletét, fantáziáját, befogadókészségét. Az arcok ábrázolását kerüli, ezek véleménye szerint elterelik a figyelmet a lényegről Kitűnő színérzék, formagazdaság, elmélyült kidolgozás jellemzi szinte minden alkotását. Ismert dolgokat mutat meg szokatlan nézőpontból Szürreális világa Salvador Dalit idézi Képeink a kiállítás anyagából mutatnak be néhány érdekes alkotást Fotó: Korényi Éva HANGVERSENY SZOLNOKON, A BELVÁROSI NAGYTEMPLOMBAN • • Ünnepi orgonamuzsika Szent István napján nemzeti színű virágcsokrokkal ékesített főoltár és ünnepi fényesség fogadta azon keveseket, akik eljöttek meghallgatni a nyári hangversenyszezon záróhangversenyét. A műsor nagyon vonzónak ígérkezett: a két zeneszerző - akiknek műveiből a fellépő művészek a programot összeállították - a legnagyobb mesterek közül valók, akik valaha orgonaműveket alkottak. A koncerten közreműködők neve is ismerősen csengett: Kovács Endre orgonaművész és Ardó Mária énekművésznő neve gyakorta szerepel a hangversenyek műsorán. A koncert első felében J.S.Bach művei hangzottak el. A kitűnően felépített műsoron két nagy lélegzetű prelúdiumot és fugát követően mintegy feloldásként, megnyugtatásként elhangzott egy-egy csodálatosan békés korál-előjáték. A két prelúdium és fuga közül (a h-moll hangnemű és a B.W.V. 522-es_ Esz- dúr) ezúttal a másodikként játszott szerzett maradéktalan élményt Kovács Endre avatott tolmácsolásában. A monumentális, a barokk pompát és fényt kifejezni hivatott orgonadarab fennségesen, hatalmasan zengett a barokk pompával díszített templom falai között Az orgonaművész tehetségét, felkészültségét különösen a rendkívül érdekes szerkesztésű fugában élvezhette a hangverseny hallgatósága. Ardó Mária elsőként J.S.Bach vallásos dalait énekelte e műsorrész kellős közepén. A művésznő kitűnő hangversenyénekes: e sorok írója legutóbb a békési református templomban hallotta őt énekelni, Dvor- zsák Stabat Materének egyik szólistájaként. Bach kompozíciói teljes szépségükben csendültek fel előadásában - legnagyobb élményt talán az utolsóként énekelt “Bist Du bei Mir” című dal áhítatos tolmácsolásával szerezve. Egyetlen kritikai megjegyzés: jobb lett volna, ha a dalok külön-külön hangzanak el, az orgonán játszott összekötő ha móniák nélkül, úgy, ahogyan azc kát szerzőjük megalkotta A hangverseny második részi ben C.Franck műveiből válogatta az előadóművészek. Ardó Mári gyönyörű hangja és kivételes inte ligenciája kitűnően érvényesült komponista “Krisztus utolsó h< szava a keresztfán” című művébe és a Panis Angelicus címűbei amely mű szerkezeténél és dalli mosságánál fogva akár operaária lehetne. A legnagyobb élményt “Körmenet” című dal előadása sz< rezte: a szokatlan és izgalmas ha móniájú, nem túl közismert, csodi szép dallam a művésznő és az < mindvégig kísérő Kovács End' tolmácsolásában egyszeriben mej hódította a koncert közönségét. Az orgonaművész Franck ml vei közül az A-moll korálfantázi játszotta elsőként. A hatalmas ír magán viseli a romantikus zer szinte összes ismérveit, kiváló a kaimat nyújtva a hangszeren játszi nak stílusismerete, technikai tudá: megcsülogtatására - s ezt a leheti séget Kovács Endre nem is hagy kiaknázatlanul, hallgatósága nag megelégedésére. A Meditáció cár Franck mű, melyet Vieme - a zen' szerző tanítványa, a párizsi Notr Dame híres improv izátor-orgoni tája, aki pedagógusként is hímév tett szert - dolgozott át, címátez i lően elgondolkodásra késztető d rab. A Desz-dúr sorúé műsorzárá ként való kiválasztása telitalál volt: a fényes hangzású, derűt sí gárzó, dallamos darab kitűnő csz tanónak bizonyult e szép est végéi A hétfői koncert méltó záróa kordja volt a nyári sorozatnak, hangverseny közönsége - azok n vében is reménykedve, akik val miért ezúttal nem tudtak eljönni templomba - a jövő nyári folytatá ban bízva tért haza otthonába. Szathmáry Jud 14. Természetes vagy mesterséges táplálás? Manapság egyre gyakrabban és sokszor indokolatlanul merül fel ez a kérdés. Voltak idők, amikor nem létezett ez az alternatíva, és ma sem létezik az úgynevezett kevésbé civilizált világban (ahol nincs csecsemőtápszer, tejpor, stb.), az anya csak egyet tud: a kicsinyét szoptatnia kell - s ez csaknem mindig sikerül is neki, ha véletlenül mégsem, akkor a baba egy másik szoptató, “bő tejű” mamától kapja meg az anyatejet. Napjainkban szülte általánosan elfogadott orvosi vélemény, hogy mindenben a természetes módot kell követni, hacsak nem találtak ki annál valami jobbat. Márpedig az a tápszer, amely jobb lenne az anyatejnél, egyelőre nem ismeretes. Még a terhesség ideje alatt Ildikó sokat olvasott a természetes táplálás előnyeiről, és körülbelül ugyanannyit hallott (barátnőktől, ismerősöktől) annak “hátrányairól”. Végülis férjével együtt arra a következtetésre jutottak, hogy e dologban a helyes alapállás a következő: a szoptatásnak sikerülnie kell; ha valami, akaratuktól független oknál fogva mégsem lesz lehetséges, hát nem csinálnak belőle tragédiát, de mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a kicsi (főleg az első hónapokban) édesanyja tejétől gyarapodjon. Mégis, müyen érvek és ellenérvek ütköztek fldikóék döntéshozatala előtt? Fiatal barátaim nem egyszer hallottak olyan véleményt, hogy modem világunkban úgymond, már nem divat szoptatni. Ezt főleg olyan anyukák hangoztatták, akik maguk sem szoptattak, ezért nem is élték át a “művelet” magasztosságát, szépségét, meghittségét, hanem azt valami lealacsonyító, az állatvüág színvonalára jellemző cselekedetnek minősítették. Véleményük szerint rohanó és fejlett életünkben kevésbé fárasztó, egyszerűbb és célszerűbb venni a tápszert, recept szerint megkeverni a vízzel, betenni a cumisüvegbe, amiből a gyerek pillanatok alatt kiissza ("minek vele kínlódni?"), s pont olyan jól fejlődik ("ha nem még jobban?!"), műit az anyatejjel táplált csecsemők... Persze, azok az anyukák, akik szoptatták kicsinyeiket, másként vélekedtek a természetes táplálásnak már a “praktikus” oldaláról is, ők olyasmiket mondtak Ildikónak, amivel megerősítették a fiatalasszonyka szakkönyvekből szerzett ismereteit: hogy a szoptatás csak kezdetben tűnik fárasztónak, a szervezet hamar és kitűnően alkalmazkodik ehhez a feladathoz, “megterheléshez”; hogy a szoptatás tulajdonképpen sok munkától kímél meg (már ezért sem fárasztóbb, műit a mesterséges táplálás), nem kell állandóan “sterilezni” a cumisüveget, beszerezni és méricskélni a tápszert, forralni a tejhígítást, nincs gond a tárolással, sem azzal, hogy etetés előtt “eltaláljuk” a táplálék hőmérsékletét (hogy ne legyen se túl meleg, se túl hideg), hogy az anyatejjel való táplálás anyagi megtakarítást is jelent, stb. Egy-két “okos”, többé-kevésbé tapsztalt ismerőse azzal próbálta lebeszélni Ildikót a természetes táplálásról, hogy ezzel csak elrontja az alakját, mert szoptatás alatt elhízik és “úgy marad”. Persze, nem egy asszonnyal történt meg ez az elhízás és “úgymaradás”, legtöbbjükkel azért, mert - téves! - felfogásuk szerint akárcsak a terhesség idején, a szoptatás alatt is “kettő helyett kell enni a kismamának”. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a szoptató anyuka elhízzon, teljesen felesleges, hogy dundi- kerekre dagassza magát, az orvos véleménye is az, hogy csak annyi kalóriatöbbletre van szüksége a szoptató anyának, hogy szervezete ne romoljék le. Étrendjében a legfontosabb változás: igyon minél több folyadékot, lehetőleg egymásfél liter tejet, ajánlani szokták még a köménymaglevest; a többi ételből elég, ha “egyszemélyes” adagokat fogyaszt, ettől még nem hízik meg (ha mégis - megnövekedett étvágya miatt - hízni kezdene, orvosa és akaratereje segítségével megőrizheti alakját, kiküszöbölheti a súlyfölösleget). “Jóakaró” barátnő ültette még a szülés előtt Ildikót: ne szoptass, mert utána lapos és petyhüdt lesz a melled...- Na doki, ehhez mit szólsz? - kérdezte István orvos barátját, aki nem sokkal az intés elhangzása után érkezett egy kis “házi vizitre”.- Nézd - mondta a doki, aki már nem egy nőt látott előfordul, hogy több gyerek szoptatása után néhány asszony melle laposabb lesz. De az évek múlásával körülbelül ugyanannyi olyan nőnek lesz laposabb és petyhüdt a melle, aki sohasem szoptatott. Nagyon sok asz- szonynak nemhogy romlana az alakja szülés és szoptatás után, hanem kifejezetten csinosabbá, nőiesebbé válik. Ddikó egyik kolléganője fejtette ki határozottan: teljesen felesleges lesz kísérletezni a szoptatással, mert úgysem lesz elég a tejed, ahhoz ugyanis nagyobb mellek kellenének... Mivel kéznél volt a doki, a fiatalasszony rákérdezett:- És vajon lesz-e elég tejem, mert a könyvek szerint a szülés előtt a mellek jelentősen megnőnek...- Hát növekedés van! - jelentette ki István.- De nem jelentős... - vélte a felesége.- Na, ide figyeljetek - szólt a doki mindkettőjükhöz -, a mell nagyságának semmi köze nincs a tej mennyiségéhez. Nem akarok részletes leírást adni a feleségem melléről, legyen elég annyi, hogy nekem nagyobb mellem van, mint neki, és ő mindkét gyerekünket egyéves korukon túl szoptatta, volt elegendő teje.- És a szoptatástól nem lehet mellrákot kapni? - jutott eszébe Ildikónak egy “aggódó” barátnője épületes megjegyzése.- Micsoda?! - ugrott fel a doki -, éppen fordítva! A mellrákos nők közt egészen ritka az olyan, aki szoptatott... szoptatás egy természetes, egyáltali nem ártalmas folyamat, szüksége van műid az anyának, mind a gyermekéne Különösen a gyereknek! Az anyatejy táplált csecsemők sokkal ellenállóbba védettebbek a betegségekkel szembe nincs annyi baj a székletükkel mint mesterségesen tápláltaknál. Az anyai műidig úszta, ezért nem kapnak béliért zést sem. Az enyémeken is meglátszó hogy a nejem kitartóan szoptatta őki hároméves korukig még csak el se tüsszentették magukat, akkor kezdte vinni őket a napközibe... A szoptatás mellett szóló fenti érv ken kívül különösen az hatott Ildikói amit egy szakkönyvben olvasott, hoj milyen végtelen öröm valami olyat nyi tani a kisbabának, amit az senki másl nem kaphat meg. A szülést követő első hetekben Ildii saját maga is meggyőződhetett e megi lapítások igazáról: nagy boldogság lát ahogy a kisbaba a mell után kap, csőd latos érzés a kisbaba közelsége; a szó tatás egyre nagyobb öröm az édesanj nak, főleg az első gyereknél, ekkor telj sedik ki bennük az anyaság igazi érzéi a szoptatás csodát művel az anya-csecí mő kapcsolatban, boldog meghitts alakul ki köztük. Persze, nemcsak akarni kell a szó tatást, hanem ismerni és alkalmazni a nak helyes módját. És néha meg is k érte küzdeni... (folytatjuk) Molnár H. Laj A KICSI