Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)

1990-08-21 / 114. szám

14 Néplap 1990. AUGUSZTUS 21. Szól a rádió Nyugdíjaskenyér ősi kultúra követei Szolnokon Francia muzsikusok táboroznak a Tiszaligetben Egy dolog miatt különösképp kíváncsi voltam a szolnoki stú­dió augusztus huszadiki műsorá­ra. A kíváncsiság oka nem más, mint az, hogy a megváltozott vi­lágban, a demokratikus kibonta­kozás idején vajon mit, mennyit tart ünnepinek és fontosnak e na­pon egy vidéki stúdió, most, 1990. augusztus 20-án, amikor országszerte a régi fényét kapja vissza az ünnep? Az állam- alapító Szent Istvánra emlékezik az ország, nem rejtve már az ün­nep vallásos jellegét, tehát nem I. Istvánról, István királyról, ha­nem Szent Istvánról szólnak az ünnepi szónokok. Biztos voltam benne, hogy egy 1953. augusz­tus 9-én felavatott vidéki stúdió­ban "se ilyen, se olyan" hagyo­mánya nincs, nem található az ünneplésnek. A vidéki stúdiók sose voltak olyan helyzetben, hogy akár esztendős ünnepek műsorait is archívumba helyez­zék, okulásul-tapasztalásul a ké­sőbbi utódoknak. Bár amennyire kár ez - mondom most is, hiszen az elmúlt - a stúdió feje fölött elmúlt - harminchét esztendő egy-egy adásnapjából is lenne mit okulni, tudást gyarapítani. De hát a műsoridő és a szalag­mennyiség vidéken sajnos ke­vés. (Lehet, eztán még kevesebb lesz?) Nos, érdemes volt tegnap reg­gel 8-10 óra között Szolnokra csavarni a rádió gombját. A két­órás műsor tökéletesen megfe­lelt mindannak, amit most, 1990. augusztus 20-án lehetett várni, remélni. Nem volt mester­kélt és szólamokat pufogtató, in­kább hétköznapi szerénységgel, de ünnepinek mondható szer­kesztésben hangzott el. Nem voltak nagy "lélegzetű" szónok­latok, hanem olyan ünnepi beve­zető, amely még arról se feled­kezett el Szent István napján s az új kenyér ünnepén, hogy bizony, drága már a kenyér is, tán ideje lenne nyugdíjas kenyeret sütni egy-egy pékségben, hogy a tisz­tességes munkában megörege­dett, s ezért (ezért?) tisztességte­lenül kevés nyugdíjat "élvező" öregek is vehessenek maguknak napjában frisset... Talán a legérdekesebbnek két beszélgetést, interjút lehet minő­síteni. A szerkesztő, Szőke György tisztában van vele, hogy a mai felnőtt magyarnak nem árt elmagyarázni, mit értettek a múltban ősei, s mit ért máig az egyház a "szent" fogalom alatt? Gondoljunk csak bele: a mai húszévesek már a szülői házban is édeskeveset hallhattak az egy­házról, a vallási szokásokról, ün­nepekről, s azt se tudják, nagy­szülőik mivel foglalkoztak, mit tanultak a hit- és erkölcstan órá­kon annakidején - szólva nekik, a tíz, húsz, harmincéveseknek egyaránt hasznos volt a szer­kesztő beszélgetése dr. Laczkó Béla törökszentmiklósi katoli­kus plébános úrral, aki készség­gel elmondta, mit jelent Szent István napja, s mit jelent, hogy államalapító királyunkat szentté avatta az egyház. A másik inteijúfüzér a szolno­ki vásárcsarnok előtt készült. Láthatjuk: napjában hosszú sor áll a csarnok szélén, s egy kis teherautóból adják-veszik a friss kenyeret. A sorban állók rend­szerint az idősebbek (ugye, ha nyugdíjas, ráér...) közül valók. Nos, ők nem voltak szűkszavú­ak, szapulták a gyári kenyeret, ami másnap már túlságosan szikkadt, harmadnap savanyú és így tovább, míg ez, a teherautó­ban érkező ugye egy hétig is ke­nyér, ezért szívesen adják érte kilónként huszonhárom forint­jukat. Deák László mikrofonja előtt csak úgy pereltek - a kenyér ünnepén a jó kenyérért a szolno­kiak. Érdekes volt a "hárompárti" inteijú is. Vincze Kálmán or­szággyűlési képviselő, a FKgP megyei elnöke, Tóth István, az MDF megyei választmányának elnöke és König László, az SZDSZ ügyvivője megegyezett abban: a demokrácia elején já­runk még, s tanulnunk is kell a demokráciát. (SJ) A barátság a két fél között úgy­szólván egyidős a kapcsolattal: négy évvel ezelőtt kezdődött Jász- Nagykun-Szolnok megye és Picar- dia tartomány között - s azóta egy­re bensőségesebbé válik a két or­szág zenészei között is. A tiszali- geti Turisztikai és Szabadidő Köz­pontban augusztus 13-án kezdő­dött zenei tábor - mely alkalomra negyvenöt Észak-Franciaország- ból: Picardiából, Pás de Calais-ból, Le Nord és Ile de France tartomá­nyokból verbuválódott muzsikus érkezett Szolnokra - a kapcsolat- tartás és együttműködés egyik for­májának tekinthető. A tiszaligeti táborozás ötlete Jacques Duvivier-tői, a picardiai tartomány zenei szaktanácsadójá­tól származik. Duvivier úr minden évben szervez tábort, ahol a részt­vevők nyugodt körülmények kö­zött fejleszthetik hangszeres tudá­sukat, és szerveződhetnek a legkü­lönfélébb összetételű kamara­Kisújszálláson, a városi tanács patinás épületében Brankovics László, a művelődési osztály veze­tője fogad.- Szeretném megkérni, hogy mondja el az iskolaszék alapításá­nak körülményeit, működésének elveit.- Mi abból indultunk ki, hogy az iskoláztatás ügyében érdekelt a gyerek, az iskola, mint intézmény és a pedagógusok foglalkoztatója, a szülők, valamint a tanács, mint fenntartó. Egészen a közelmúltig a fentiek érdekei legtöbbször csak esetlegesen találkoztak. Az iskola- tanácsok formálisan működtek, így az érdekegyeztetés nem lehetett si­keres. Olyan testületet akartunk létrehozni, ahol a változtatni szán­dékozók érdekeiket érvényesíteni tudják, és amely a társadalom igé­nyeit közvetíteni tudja az iskolák felé. Úgy tapasztaltuk, hogy váro­sunkban van annyi érdeklődő, hoz­záértő ember, hogy az iskolaszéket létre tudjuk hozni. Az iskolák, pe­együttesekbe - de ahol valameny- nyiük számára kötelező a közös éneklés is. A tábor egyik, Magyar- országon tett látogatásakor keltette fel Duvivier úr figyelmét, a szép környezet megnyerte tetszését - és íme: már néhány napja a tábor gyö­nyörű fái alatt fiatal és még fiata­labb francia zongoristák, fuvolis- ták, blockflőte-játékosok, gitáro­sok, csellisták és hegedűsök játé­kában gyönyörködhet az erre vető­dagógusok részéről érezhető volt egy kezdeti ellenállás - főként a régi beidegződések miatt -, nem volt mindenki számára szimpati­kus az ötlet. Miután sikerült kon­szenzust létrehoznunk, megalakul­tunk. Valamennyi városi oktatási intézmény (óvodák, általános isko­lák, gimnázium zeneiskola) rész­vételével közös iskolaszéket hoz­tunk létre, amelynek 22 fős testüle­tébe 11 főt az oktatási intézmények - általában iskolánként 22 főt -, 11 főt pedig az önkormányzat delegál. A mindenkori művelődési osztály vezető kötelező delegált. Az isko­laszék elnöke a tanácselnök, a le­endő polgármester, a titkára pedig egy köztiszteletben álló pedagó­gus. Igazábőftnég sok tapasztalatunk nincs, hiszen májusban alakultunk. A későbbiek során próbáljuk majd bizonyítani, hogy az iskolák képe­sek irányítani önmagukat. A taná­csi irányítást önkormányzati mene­dzselés fogja felváltani. Az iskolá­dé látogató. Az előkészítés munká­jában a szolnoki Bartók Béla Zene­iskola is részt vett: az iskolavezetés a tábor rendelkezésére bocsájtott egy pianínót - és lehetőséget nyúj­tott az iskola növendékei számára a tábor munkájában való résztvé- telre. Az iskola és a tábor vezetői egy, a közeljövőben szervezendő közös táborról is álmodoznak. A ftancia muzsikusok program­ja igen dús és változatos: a gyakor­szék az önkormányzatnak egy szakterületet - az oktatásügyet - át­fogó része, maga alkotja meg belső működési rendjét. Gazdája az egész oktatásnak, bármivel, ami ezzel kapcsolatos, foglalkozik. így például az önkormányzat által az oktatásra meghatározott teljes ke­reten belüli pénzügyi gazdálkodás is az iskolaszék döntési jogkörébe kerül (karbantartás, felújítás, beru­házás keretei). Tervünk, hogy az egyházat is be­vonjuk az iskolaszékbe. A koráb­ban iskolaszéket már megélt idős emberek tapasztalatait is felhasz­náltuk. Oroszlánrészt vállalt az is­kolaszék alapítása körüli munkák­ban dr. Mile István társadalmi el­nökhelyettes, mint szülő. Szeret­nénk egy iskolaszék alapítványt is létrehozni.- Köszönjük a nyilatkozatát! To­vábbi munkájukhoz sok sikert kí­vánunk! / vége / Csirke József lás és a próbák mellett itt-tartózko- dásuk szinte minden napjára jut egy-egy fellépés is. Sikerrel szere­peltek már Szolnokon Prohászka Antal festőművész kiállításának megnyitóján és Túrkevén. a refor­mátus templomban. Kisújszállá­son ünnepi tanácsülésen szerepel­nek, Jászapátin pedig közösen lép­nek fel egy ott vendégeskedő spa­nyol zenekarral. Játszanak és éne­kelnek majd a szolnoki Tisza-par- ton, Egerben a Dobó téren és Kecs­keméten, a Kodály Intézetben is. Egy szó, mint száz, Duvivier úr lelkes segítőtársa: Báli István tol­mácsolásában megerősítette, hogy idejük hasznosan és kellemesen te­lik, kitűnően érzik magukat Szol­nok szép üdülőkörzetében. A két fél baráti kapcsolata - úgy tűnik - mindenkit megelégedéssel tölt el, hiszen a négy év alatt szinte állandósult a zenei együttesek áramlása mindkét irányban. Ennek keretében jutott el Szolnokra az abbeville-i konzervatórium zene­kara és a picardiai karnagyokból alakult kórus, a Providence-kórus és egy nyugdíjasokból álló ének­kar a Velemi Tsz vendégeként - de így jutott el Franciaországba a Szolnoki Karnagyok Kórusa, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Jászapáti Pávakör is -, és a közel­jövőben minden bizonnyal meghí­vást kap a jászberényi Palotásy Já­nos Vegyeskar is. Ugyancsak a kö­zeli jövő tervei között szerepel az Észak-Franciaországban élő kar­nagyok kórusa - akik valamennyi­en két-három énekest is hoznak magukkal - és a Szolnoki Szimfo­nikus Zenekar közös szereplésére; ezt a születendő produkciót ké­sőbb Franciaországban is szeret­nék megismételni. Duvivier úr és Báli István el­mondották, hogy megszületőben van egy magyar-francia baráti tár­saság, mely körül a két fél lelkes képviselői bábáskodnak. Az 1993- ban Franciaországban rendezen­dő, a Közös Piac megalakulása al­kalmából tartandó ünnepségsoro­zatra - illetve az ehhez kapcsolódó kórustalálkozóra - a tervek szerint legalább három Jász-Nagykun- Szolnok megyei kórus juthatna el, megpecsételendő a két távoli, és mégis oly közeli nép között szövő­dő szép barátságot. Szathmáry Judit Háztűznézőben ISKOLASZÉK-ügyben 2. Ahogyan Kisújszálláson elkezdték 11. Az első hét otthon Amíg a szülészeten van, túl sok dolga nincs a kismamának azonkívül, hogy táplálkozik és a kicsijét táplálja. Anyuka készen kapja az ételét, a gátmetszésnél keletkezett sebet kezelik, a babát szop­tatáskor az ágyához hozzák, de tisztába a nővér teszi, ő is teáztatja meg éjjel, ha a baba felsír, a csecsemő pelenkájáról és tiszta ruhaneműjéről is más gondosko­dik, orvosok ügyelnek a kicsi egész­ségére. Némely elsőgyerekes anyuka bánkódik is ezért, mert kezdi úgy érezni, mintha ő felesleges lenne, szeremé cse­metéjét egyvégtében maga mellett látni, egyedül gondozni. A többgyermekes anyák persze másként ítélik ezt meg. Amikor István panaszolta a három lur­kót nevelő szomszédasszonyának, hogy Ildikó sír, mert nem engedik haza, ezt a megjegyzést könyvelhette el: Ildi üljön csak nyugodtan azon a hercig fenekén, addig boldog, amíg ott van a kórházban, majd ha hazajön, meglátja... Amikor kicsijével együtt hazakerül, a babával kapcsolatos összes teendő, az egész felelősség hirtelen nehezedik az anyuka vállára, hacsak nincs mellette segítőkész férj, szülő, nagyszülő vagy valaki. Az ifjú anyukának különösen az első hetekben van nagy szüksége a se­gítségre, hiszen nemrég esett át a szülé­sen, a sebnek gyógyulnia kell, hirtelen változott meg szervezetének egész mű­ködése, fizikailag még gyenge, érzelmei eléggé felzaklatottak. A segítségnek nemcsak - példái - a pelenkamosásból kell állnia, hanem igen fontos az erköl­csi támasz: messzemenő türelemmel kell viselni a kismama (olykor gyakori) kiborulásait, "idegeskedését", gyöngéd­séggel kell őt körülvenni, el kell ismer­ni, hogy amit tesz, abban nagyon ügyes (még akkor is, ha ez nincs mindig így)... üdikóéknál nem hiányzott a segítség: a gyakorlati részt (mosás, vasalás, főzés, takarítás stb.) felváltva végezte a férje, az édesanyja és az anyósa, a lelki tá­maszt pedig túlnyomórészt Istvántól kapta meg a fiatalasszony. Némi fe­szültség, izgatottság a mindenre kiterje­dő segítség ellenére is felütötte a fejét a hazaérkezés utáni első napokban. Ez egyrészt abból származott, hogy Ildikó még a terhesség alatt összeolvasott egy halom könyvet a csecsemőgondozásról, és ami akkor egyszerűnek tűnt (mert távlati teendőkről szólt), most, hogy el­érkezett a gyakorlatban való alkalmazá­suk ideje, túlságosan bonyolult feladat- özönné vált. A fiatalasszony most lázas sietséggel, izgatottan kapkodta elő eze­ket a könyveket (sokszor négy-öt kötet hevert szétnyitva az ágyán), s olvasta újra a szoptatásról, a pelenkázásról és egyebekről szóló fejezeteket. A sok sza­bály, a kategorikus megállapítások, a tilalmak, a figyelmeztetések a "veszé­lyek" felsorolása elvették addigi önbi­zalmát, kétségbeesetten kérdezte: vajon tudom-e majd mindezt jól csinálni?- Minek kell bújni azt a sok könyvet? - vélekedett az édesanyja -, én egyet sem olvastam, mégis felneveltelek épen, egészségesen! Istvánnak más volt a véleménye (per­sze, nem felesége épségét és egészségét illetően):- Biztos, hogy tudod majd csinálni, Ildi. A könyveket szerintem félredobni nem kell, mert azokat okos, tapasztalt emberek írták, de azért nem kell min­A kicsi dent szentírásnak venni, betű szerint be­tartani. A könyvből van a tudás, de hall­gass természetes ösztönödre. Te nagyon is jól meg tudok ítélni, hogy mit kell megszívlelni és mi az, amit nem muszáj hajszálpontosan betartani. Hogy mi jó a kicsinknek, azt te érzed és te tudod a legjobban. Még anyukádnál is jobban... Bár ez utóbbi megjegyzést "nagyi" különösebb tetszésnyilvánítás nélkül hallgatta, de valóban csak hallgatta, nem szólt semmit, arra talán ő is ráérzett, hogy ilyenkor felesleges minden vita. Ildikó kezdeti zaklatottságának másik oka az volt, amit gyerekével kapcsolat­ban érzett. Erről csak férjének beszélt:- Te István, én nem tudom, mi van, de olyan furcsa ez az egész, nem is tudom rendesen megfogalmazni... Valahogy nem jön, hogy elhiggyem az egészet, hogy Matyi az enyém..., hogy őt én hordtam ki, én szültem meg..., olyan, mintha ő mindig lett volna... Nem aka­rom azt mondani, hogy nem örvendek neki, hogy nem szeretem vagy nem ér­zem magaménak, de... nem tudom, olyan furcsa... István azt hitte, hogy ez a lelkizés felesége számtalanszor megnyilvánuló túlérzékenységének egyik jele csupán, holott nem Ildikó "házi specialitásával" állt szemben. Sok először szülő nő kép­zeli úgy még a terhesség idején, hogy születendő gyermekét az első perctől kezdve teljes átérzéssel a sajátjának fog­ja tekinteni, a saját véréből-húsából származó lénynek. Aztán a szülés után meglepetten veszik észre, hogy ez nincs teljesen így, egy kicsit megijednek, el­bizonytalanodnak, csalódnak érzéseik­ben. Jó tudni, hogy ez egy természetes jelenség, és hogy az anya és gyermeke közötti mély és szétszakíthatatlan kap­csolat valójában néhány hét elteltével alakul ki. Az első napok "fura érzései" miatt kár idegeskedni. A hazaérkezést követő első héten va­lamelyest gondot okozott az, hogy Ildi­kó hagy buzgalommal akart többet csi­nálni, mint amire képes volt. Ez az igye­kezet érthető (hiszen bizonyítani akart, meg akarta mutatni, hogy ő is képes rendezni a kicsit, hogy egyedül is tud gondoskodni róla), akárcsak az, hogy a nagy igyekezet közben (és járatlanságá­nak következtében) kisebb "hibákat" követett el, vagy néha "ügyetlennek" bi­zonyult. István ritkán "vette észre" eze­ket a bakikat, s ha valamire mégis fi­gyelmeztetni akarta feleségét, akkor azt türelmesen, nyugodt hangon tette, vala­hogy így: na látod, milyen ügyesen csi­nálod, szivi, csak ügyelj arra, hogy a kicsi ing a hátán legyen kisimítva... Il­dikó anyja másként viszonyult a kérdés­hez, egyszerűen kijelentette, hogy "azt a gyermeket nem úgy kell pelenkázni", s lánya kezét félretolva gyakorlati be­mutatót tartott, ami István szerint sem­mivel sem volt jobb, mint az azelőtti. Egy ideig nézte, amint felesége és anyó­sa egymás kezéből szedik-teszik-veszik a gyermeket, rángatják rajta a pelenká­kat, gurítják jobbra-balra az asztalon a kicsit, miközben szegényke kapálózva és ijedten figyeli, mi történik vele, mi­kor kerül már "szereléke" biztonságot nyújtó szorításba... aztán nagyot nyelve megszólalt:- Anyuka drága, tessék hagyni Ildikót, hogy csinálja egyedül, másképp soha­sem fog belejönni... Különben ez a gye­rek nem zongora, hogy négykezest játsszanak rajta.- Az apád füle! - mondta mérgesen "nagyi", majd csendesebben hozzátette: - Különben igazad van... Néhány nap múlva már olyan szak­szerűen és gyorsan végezte Ildikó a pe- lenkázást, mintha az ötödik gyerekénél tartana... (Folytatjuk) Molnár H. Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom