Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-11 / 107. szám
4 Néplap 1990. AUGUSZTUS 11 Az Új Néplap vendége: Mészáros István Szolnokról Párizsba táncolt Olvasóink megszokták, hogy az "Új Néplap vendége” mindig országosan ismert személyiség. Lapunk mostani vendége azonban sok szempontból rendhagyó: (még) nem ismeri a nevét az egész ország, ám ez egy pályája elején álló művésznél korántsem végleges állapot. Mészáros István 24 éves, a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, ily módon tehát rendhagyó vendége rovatunknak. Rendhagyó más szempontból is: különös módon indul művészi útja, s éppen azért hívtuk meg,hogy beszélgessünk erről a talán a szakmában is szokatlan indulásról. Mielőtt beszélgetésünket idéznénk, el kell mondanunk, hogy a szolnoki, színházba járó közönség előtt neve korántsem ismeretlen, a 301-es parcellában a gyerek szerepében olyan alakítást nyújtott, mellyel bevéste magát az emberek emlékezetébe. Már akkor érezni lehetett, hogy jellegzetesen vékony alkata, alacsony termete karakter- és speciális szerepek eljátszására teszi alkalmassá. Ez év áprilisában a Szigligeti Színház a budapesti Katona József Színházban vendégszerepeit a 301-es parcellával. Ezt az előadást megnézte a párizsi "Jel Színház" egyik magyar származású szakembere, aki Mészáros István alkatában lehetőséget látott a táncra, a mozgásművészetre. Az előadás után felkereste őt, és párizsi szerződést ajánlott.- Mit szólt Ön az ajánlathoz?- Nagyon meglepődtem, először nem is értettem a dolgot, de természetesen megörültem neki, hiszen ez óriási lehetőség számomra.- Milyen színház az, ahová meghívást kapott?- Ez egy furcsa színház, ami nekem igazából még nem jelent semmit. Minden mondanivalójukat tánccal, mozgással fejezik ki.- Pantomimszínházról van szó tehát?- Nem, a pantomimnál keményebb, darabosabb mozgás, amivel a színház bemutatja a darabjait. Azt mondhatnám, talán a pantomim és a break között van, de azért mindkettőtől erősen különbözik. Én még csak ismerkedem ezzel az egésszel. Június-júliusban három hétig - a színház meghívására - ezért voltam kint Párizsban.- Egy darab táncos bemutatásához több próba kell, mint egy hagyományos előadáshoz?- Nem hiszem, a Párizsban töltött három hét alatt úgy láttam, nagyjából ugyanannyit próbálnak, mint mi próbáltunk Szolnokon - mindennap délután 2-től este 8-ig volt próba.- Hogy érezte magát ezeken a mozgással teli próbákon, nem volt nagyon fárasztó?- Én gyerekkorom óta nem sportoltam, ezért nagyon görcsösnek, merevnek éreztem magam, de érdekel, szívesen csinálom.- Ez azt jelenti, hogy végleg elkötelezi magát ezzel a művészettel?- Nem hiszem, mert hozzám a tradicionális színjátszás közelebb áll. Ez hatalmas munka, tanulás, tapasztalatszerzés számomra Párizsban, vagy ha úgy tetszik, kaland, de nem hinném, hogy örökre elkötelezem magam ezzel. Későbbi munkámat is mindenképpen gazdagítani fogja. Próbálom megérteni ezt művészetet is - hiszen eddig teljesen távol állt tőlem, fogalmam se volt az egészről. Már maga a szereposztás is más. Nincsen egy nagy szerep, hanem sok pici, apró feladat, amiből aztán az egész összeáll.- Milyen darabokat lehet egy ilyen színházban bemutatni?- Amikor kint voltam Párizsban, Csáth Géza naplójából és életéből vett részletek alapján az Idő komédiája című darabot próbáltuk. Ezt mutatják be majd országszerte.- A nyár a színészek számára is a pihenés ideje. Az évadvég és a két párizsi út között mivel tölti az idejét?- Óbudán a művelődési ház előtt, a főtéren csinálunk egy színielőadást. Most ezekre a próbákra járok fel Szolnokról Pestre mindennap. Simon István átiratában a Helység kalapácsát mutatjuk be, Fejenagy szerepét játszom benne. Hat előadás lesz összesen, s utána, szeptember 4-én már indulok is Párizsba.- Mennyi időre szól a szerződése?- Egy évadra. Most decemberig leszek kint egyfolytában. Karácsonyra hazajövök, és a következő fél évben kisebb-nagyobb megszakításokkal ismét Párizsban leszek.- Előfordulhat, hogy mégis végleg Párizsban marad?- Éz még a jövő zenéje. Sok mindentől függ. Attól is, menynyire találom rámszabottnak majd a későbbiek folyamán akár ezt a színházat, akár mást Párizsban. Fontos az, hogy sokat tanuljak, minél több tapasztalatot szerezzek.- Így hát kellemes tanulást kívánva Önnek - köszönöm a beszélgetést. Kátai Szilvia AZ MTA Központi Fizikai Kutató Intézetében Farkas Győző és Tóth Csaba fizikusok új jelenséget fedeztek fel a fotoeffektusra, azaz a fény hatására fémekből történő elektronkilépésre vonatkozóan. E jelenség, amit 1902-ben Lénárd Fülöp mutatott ki kísérletileg, majd Einstein értelmezett (mindketten Nobel-díjat kaptak érte), az újkori Fizika: a kvantumelmélet egyik elindítójául szolgált. A KFKI kutatói azt találták fel, hogy rendkívül erős lézerfénnyel aranyat megvilágítva mintegy ezerszer nagyobb energiával lépnek ki az elektronok, mint a gyenge, hagyományos fényforrások esetén. Ez azt jelenti, hogy az Einstein-formula jóval általánosabb érvényű, mint annak megszületése idején gondolták. A jelenségnek számos alkalmazása is várható, például a gyorsítóberendezéseknél. Tanácstalan tanácsok A tanácsházak élik megszokott életüket. Ügyfelek jönnek, ügyfelek mennek. Az előadók rezzenéstelen arcát figyeltem néhány városban. Szerettem volna belelátni gondolatvilágukba, figyelemmel kísérni érzéseik hullámzását, hiszen a most előttük álló feladat, az önkormányzati választások előkészítése nem csupán egyetlen a letudandó munkák közül, hanem többé kevésbé sorsforduló is számukra. A szfinx-arcok azonban eltakarják titkukat. Nézzük, hátha kinyílik szívük az érdeklődő szóra: Megvéd A Munka Törvénykönyve? A törökszentmiklósi tanács előcsarnokában tétova mozdulataimat látva megkérdezi Szecsei József, a városfejlesztési-gazdálkodási osztály csoportvezetője, hogy miben segíthet. Mondom neki: arra vagyok kíváncsi, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják manapság a tanácsi dolgozókat? Nem késik a válasszal: - Gyakori a szakmai feladatokat szabályozó jogszabályok tömeges változása, másrészt magas szintű jogszabályok, illetve azok végrehajtási utasításai csak imitt-amott vannak meg. Ezek a tények bennem és munkatársaimban kétségessé tették azt, hogy mi a feladatunk. Az a hatáskör, az a munkaköri leírás, ami korábban megvolt, az ma már csak kisebb hányadában alkalmazható. Ezért vetődik fel például bennünk, hogy a piacon vagy a szolgáltatásban működő szerveknél kell-e védeni a fogyasztók érdekét, kell-e ellenőrizni a fogyasztói árakat és így tovább, és így tovább. Ezeket most nem szorgalmazza senki. Ez elbizonytalanítja az embert, s óhatatlanul felvetődik benne a kérdés: van e szükség ránk vagy nincs? Ez a pillanatnyi helyzet, de hadd tegyem hozzá: nincs olyan rendszer, amelyben a vállalkozók azt csinálhatnak, amit akarnak, és ha az egyént valamilyen jogos sérelem éri, akkor a hatóság közömbös marad. Most senkit sem érdekel, hogy a kereskedő honnan szerzi az árut, milyen osztályút és mennyiért adja el, pedig a fogyasztó issza a levét. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy amikor még megvolt a hatósági ellenőrzés, akkor minden flottul ment.- Egzisztenciális kérdések nem izgatják?- Nézze, van, amit elmondanak a tanácsi dolgozók vagy nem: mindannyiunkat foglalkoztat a gondolat, hogy miként véd meg bennünket A Munka Törvény- könyve? Ott motoszkál a fejünkben a gondolat, hogy kinek mit nem intéztem el, hogyan vág majd vissza, kellek-e az új polgármesternek, vagy képletesen szólva meg van ásva a sírom? Könnyen ráfoghatják az emberre, hogy "túllihegte magát", mert betartotta és betartatta a jogszabályokat. De aki fittyet hány azokra, az meg korrupt és egyetlen rendszer becsületére sem számíthat. Gondolkodóba ejt az is, ha el kell menni a közigazgatásból, hová menjen az, aki álllamigazga- tási főiskolát végzett, hiszen fizikai munkásra sincs igény Torökszent- miklóson. Nem megfutamodás Úgy tűnik, a mezőtúri tanácsházán kevésbé viharfelhős az ég, legalábbis Szűcs Pétemé tanácselnökhelyettes szerint.- Az itteni dolgozókra nem jellemző az elvándorlási szándék vagy a túlzott félelem. Természetesen mindenkiben él a várakozás, az ismeretlentől való bizonyos fokú félelem, de ez nem nyilvánul meg a munka visszaesésében. Azt hiszem, mindenki még nagyobb lelkiismeretességgel teszi a dolgát, igyekszik az ügyeket gyorsan, az előírásoknak megfelelően intézni. A kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel kevesen éltek nálunk, és azok is elsősorban családi okok miatt. Az egyik kolléganőm például beteg édesanyját kívánja ápolni. Eddig azon gondolkozott, hogy fizetésnélküli szabadságra megy emiatt. Ez a lehetőség oldotta meg a gondját. Egyiküknél sem az volt tehát a motiváció, hogy a rendszerváltás miatt megfutamodik. Talán az ügyintézőknél a legnyugodtabb a hangulat, tudván azt, hogy precíz ügyintézésre minden rendszerben szükség van. Azt hiszem, hogy itt, vezetői szinten bonyolultabb egy kicsit ez az időszak, mert a rendszerváltást elsősorban vezetői változásoknak kell követniük, és ez természetes. Tanácselnökünk nyugdíjba megy. Az osztályvezetők napjait viszont a létbizonytalanság felhőzi be mostanában. Ennek ellenére igyekszünk úgy átélni ezt az időszakot, hogy gondjaink ne tükröződjenek a munkánkban, és helyünket emelt fővel adhassuk át az új önkormányzatnak. Készülünk erre csomagtervvel, a városról készült összefoglalóval, tényfeltáró összegzéssel. A bizonytalanságot fokozza bennünk az, hogy még nem ismerjük, milyen jelölteket állítanak a pártok, milyen összetételű lesz az önkormányzat, kik veszik át a pozíciókat. Engem egyébként ebben az időszakban is optimistává tesz az, hogy nálunk nem voltak visz- szaélések, nekünk nem kellett takargatnunk egyik tanácsi vezető dolgát sem. Ezért nyugodtan aludtunk mindig. Ami személy szerint engem illet, úgy gondolom, nekem nincs félnivalóm. Az én feladatom, a városfejlesztés és a pénzügyek intézése, mindig az érdeklődés középpontjában állt. Nagyon fontosak a hatósági ügyek is, de ott mindig csak egy személy kerül szembe az ügyintézővel. A városfejlesztés viszont mindig tömeget érint, a tömegek bírálatára lehet számítani. Természetes, hogy az én döntéseim között is voltak olyanok, melyeknél jobbat is lehetett volna még hozni, és a jó döntések végrehajtása sem sikerült mindig a legjobban. Értek kudarcok is. Azt hiszem, aki ezt nem méri fel, az túlbecsüli önmagát, mert nem hiszem, hogy van olyan ember, aki mindig jól dönt. Van kényszerhelyzet is, amikor gyorsan kell dönteni, amikor nincs idő az átgondolt cselekvésre. Hogy mi lesz velem, azt nem tudom, engem is izgat. Az biztos, hogy az elnökhelyettesi poszt - melyet társadalmi munkában töltöttünk be a hatósági osztály vezetőjével együtt - megszűnik. A pénzügyi osztály és a városfejlesztés irányítása szekembert kíván, azt hozhatnak a helyemre. Kicsi ez a város, nem ismerek olyan helyet, ahol el tudnék helyezkedni, de van egy olyan vigaszom, hogy az a szakember, aki a termelésből hasonló végzettséggel a helyemre kerül, voltaképpen helyet csinál nekem, kimehetek a helyére. Meggyőződésem, van annyi tapasztalatom, hogy a képzettségemnek megfelelő munkát máshol is el tudom végezni. És nincs bennem keserűség azért, hogy helyettem más fog itt dolgozni. Ezután is önzetlenül fogom segíteni a várost. Vette a kalapját A nyári szabadságok időszaka érződik a túrkevei tanács művelődési, egészségügyi, ifjúsági és sportosztályán. A kongó irodák egyikében találom Csomné Bozóki Edit tanárnőt, aki agusztus egyig tanulmányi felügyelő volt, és azután vette a kalapját. Az új tanévben már első osztályosokat fog tanítani.- Öt évig dolgoztam itt, a tanácsnál - mondja. - Es hogy miért mentem el? Olyan hírek röppentek fel, hogy ennek az osztálynak a létszáma egy személyre apad az önkormányzati választások után. Mindenki gondolkodott: hogyan tovább? Akinek szakmája van, annak nyilván nem nagy gond az elhelyezkedés. Itt az osztályon hárman voltunk pedagógusok. Ketten elmegyünk, egy itt marad. Ó közművelődési és gazdasági felügyelő. Dolgozik még itt félállásban egy sportfelügyelő és másodállásban a városi főorvos. Hát ezért mentem el. Szívesen dolgoztam itt, de nagyon bizonytalanná vált az ember sorsa. Nem esik rosszul az, hogy elmegyek, mert szeretek tanítani is. Biztos talajon? A kisújszállási főtéren vezetéket fektető postásokkal folytat eszmecserét Ponyokai Bálint tanácselnök. Azt követően ülünk le vele egy kis beszélgetésre a tanácsi dolgozók helyzetéről.- Elöljáróban annyit szeretnék mondani - kezdte a beszélgetést a tanácselnök, - hogy ebben a mozgalmas-nyugalmas világunkban ura vagyunk a munkánknak. Az egész apparátus tisztességgel dolgozik. Készülünk a helyhatósági önkormányzati választásokra. Szinte az egész apparátus azon töri a fejét, hogy kinek, milyen feladat jut ebből. Azt tudom mondani, hogy ha a tanácsi dolgozók körében van is valamiféle rossz hangulat, az nem az itteni helyzetből, hanem a magánéletből adódik. Abból, hogy egyre nehezebben tudnak megfelelő életszínvonalat biztosítani családjuknak. Két-három év óta tudatosan építjük ugyan le a létszámot, s a tőlünk elkerülök bérét szétosztjuk, de a bérfejlesztés nem áll arányban az árak emelkedésével. Nem mondhatom tehát hogy dolgozóink elégedettek a fizetéssel, de azt állíthatom, hog) tisztességgel megdolgoznak érte. Magabiztosnak ítélem az appa rátust. Egyetlen dolgozónk sen mondta azt, hogy bizonytalannal érzi a helyét. Azt tartják: az új ön kormányzatnak is szüksége lesz a: államigazgatásra, az itteni szakem berekre. Feltehető persze a kérdés hogy naivságból hiszik ezt vagi túlzott magabiztosságból, netán tú jó szakembereknek tartják magú kát? Az egésznek azonban megvár a realitása. Ami ezt az átmeneti idő szakot illeti, azt tudom elmondani hogy városunkban szinte napraké szén történik az irányítás és a gaz dálkodás. Testületi üléseinken rész vesznek a parlamenti pártok képvi selői. A testület magabiztossága ki sugárzik az apparátus dolgozóin is, példája folyamatos munkára ser kenti, békességre, nyugalomra inl őket. Hazafelé felidéződnek bennem az elhangzottak. A látszólago nyugalmú felszín alatt kimondatlanul is érződik a félelemmé vegyes bizonytalanság. Nyilvánvaló, hogy a tanácsi dolgozói többsége nem attól tart, hogy cselekedetei miatt vonják felelős ségre, hiszen közülük keveseknek adott lehetősége panamázásra visszaélésre. Az igazi félelem az utcára kerüléstől, a kenyérkere seti lehetőség elvesztésének esélyétől van. Reméljük, ennek mini málisra zsugorodik majd az esélye. Simon Bél
