Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-07 / 77. szám
1990. JÚLIUS 7. Pgéplap Szombatijegyzet Ezren az erdőben Ma egy hete, amikor az Alföldön tombolt a kánikula, fölfedeztem a putrisarki erdőt. Mondhatnám azt is, hogy ezredma- gammal odavándoroltam, de a fölfedezés jobb szó erre a találkozóra. Különben a putrisarki erdő itt van a szomszédban, Ceglédtől mindössze hét kilométernyi távolságra. Azt hiszem, nincs különösebb nevezetessége, hacsak az nem, ami most kilencedszer zajlott le térségei, tisztásai között, s amiért oly sokan nagyon szeretik. Pedig a tűző napfény az erdőt se kerülte el, égetett bizony ott is, ráadásul a homokos talajon se volt egyszerű a közlekedés, nem is szólva a kánikulával együtt járó kedves kis bogárkák, rovarok, szúnyogok föléledéséről. De hát ki figyelt oda? A reggeltől estig tartó, népünnepélynek beillő találkozón ez lényegtelen volt. A lényeg: ismét együtt voltak azok, akik sorstársak, akik megszenvedték ezt az erdei juniálist. Többnyire családtagjaikkal jöttek, így aztán minden korosztály képviselve volt. Akadtak persze magányosok is, akiknek már csak egy-egy klub jelenti a közösséget, talán a család melegét is. Mielőtt azt hinnék, ez valami nagy banzáj volt, sietve megmondom: országos találkozó volt, az alkoholizmus elleni klubok minden éves összejövetele. Gyógyult alkoholisták utaztak a putrisarki erdőbe Zalából és Szabolcs-Szatmár-Beregből,. Csongrádból és természetesen Szolnokból is. A mi megyénket két autóbusz fuvarozta a tetthelyre, voltak karcagiak és jászárokszállásiak, kenderesiek és szolnokiak, kunszentmártoniak és jászberényiek. Hoztak egészen kicsi, karonülő babákat is, s nem egy nagymama, nagypapa akadt a megyék csapataiban. Különben nem is volt fontos, ki, melyik megyéből jött. Érdekes módon senki se lődörgött magában, még a családok is találtak hasonló korú barátokat, s megtörtént, hogy a debreceni kisfiú zalaegerszegi komákkal rúgta a labdát, s a budapesti öregúr békéscsabai kislányt kért táncra. Mert volt minden, ami ilyenkor minden rendes társaságban szokás: vetélkedő, sportverseny, szabadtéri színpadi produkció és természetesen zenekar, zene szárnyán repült a nap legnagyobb része. Megyénk klubtagjait Czakóné Balázs Ildikó szervezte-vezette az egésznapos programban. Senkivel nem kellett vitáznia, senki nem mondott ellent, ha javasolt valamit. Mintha mindenki jó barát, értő társ lenne ebben a közösségben. S hogy tudtak örülni, amikor a megnyitón kiderült, az országos vezetőség most is kitünteti emlékéremmel azokat, akik a legtöbbet tettek társaikért. Czakóné Balázs Ildikó az Arató Emil Emlékérem ezüst fokozatát kapta - öt éve vezetője, pontosabban titkára a megyei alkoholizmus elleni bizottságnakk; tud a hét különböző településen lévő 50-60 embert számláló, érte felelősséget vállaló közösségekről, s szervezője az előkluboknak. Nem más ennek a feladata - egyelőre kettő van belőlük - mint az, hogy a kórházban gyógyuló alkoholbeteg kezét megfogni, s nem engedni vissza a szörnyű szenvedélyhez. Igazán sokat tud ez a csinos, barna asszony erről a talán igazságosan betegségnek nevezett bajról. Azt nem mondja, de érthető a szavaiból, hogy itt, az árnyas erdőben mindenki megjárta a maga nehéz útját. És igen sokan olyanok, akikkel a család is járta ezt az utat, s ha volt ereje, kitartása, mentett és együtt maradt - ha nem, nincs más támasz, csak a sorstársak közössége. Egy olyan klub is van Szolnokon, a kertvárosban, ahol mindennap nyitva az ajtó. Azt mondják, ez a legjobb, mert így egy napon sincs egyedül, aki a nehéz úton elmagányosodott vagy aki újból érzi, a magány ellen más nem maradna, mint újból és újból a pohár. Azt se mondja, de félszavakból, kis elérzékenyülésekből kiderül, számtalan olyan ember van közöttünk, aki nagy elhagyatottságában, nehéz gondjai ellen önnön életére is támadt. És látni azt is: a családok, ha együtt vannak ismét, hogy fogják, vigyázzák a volt beteg kezét. Akin azért többnyire meglátszik a szenvedély nyoma. Megtört, idejekorán megöregedett, fáradt embereket is befogadott az a családi nap - mint ahogyan elfogadják egymást, s nem szégyenkezik senki a múltja, az élete miatt. Volt, megtörtént emberekkel ilyesmi - legszívesebben mindenki kitörölné magából a szomorú emlékeket. Itt, az erdő közepén - úgy tűnik -, ezen a forró nyári napon sikerül is, a barátok, családok szerető körében. Délelőtt, amikor a megnyitó kis ünnepi üdvözlések, meg az érmek, életmentő oklevelek átadása zajlott, csak az erdő madarai hallatták hangjukat. Csend, meghatott ünnepélyesség uralta a tisztást, ahol az országos vezérkar, a Népjóléti Minisztérium küldötte kívánt további eredményes munkát, jó egy üttlétet a majdnem ezer embernek, a kilencedik országos találkozó résztvevőinek. Délben, amikor- hogy is csinálták a ceglédiek, nem tudom a titkát- mindenkinek jutott ebéd, méghozzá kitűnő birkavagy marhapörkölt a bográcsok tüzes tartalmából - senki se sajnálta, hogy ásványvízzel vagy kólával fejezték be a lakomát. Még titokban se hozott senki alkoholt, s mégis felszabadultan nótáztak, táncoltak, sziesztáztak a hatalmas térségen. És velük együtt volt minden mókában, vetélkedőben az a jó néhány orvos, akik nemcsak a kórházak, elvonok világát vállalják hivatásból, hanem a gyógyultak, az életért ismét értelmesen küzdőkét is. Szinte megható volt, ahogy a házigazda, dr. Bányai Ildikó, a ceglédi főorvosasszony, a Vitis’klub vezetője a szó nemes értelmében szolgálta a közösséget. Fáradhatatlanul és olyan kedvesen, megértőén mindenkivel, hogy már ez megmagyarázta, miért épp itt, a putrisarki erdőben, a ceglédiek vendégszeretetét élvezve találkoznak immár kilencedik éve a klubok. S tulajdonképpen ki is javítom most magamat. Nem a putrisarki erdőt fedeztem föl ezen a júniusi utolsó, forró szombaton. Embereket, akik nehéz sorsúak voltak, s mindmáig viselik is a múlt nehézségeit. Embereket, akik megmutatják családjuknak, közösségeiknek, tudnak s akarnak értelmesen élni. Ők tudják, mi volt ennek az ára. Mi, akik együtt érzőn velük voltunk ezen a napon, csak elismeréssel adózhatunk a kitartásuknak, az erejüknek. Mert ezek az emberek bizonyosan nagyon erősek. És az emberi erőre mindig, most is nagy szükségünk van, ugye? A nyári csúcsidőben naponta ezrek keresik fel a tiszafüredi szabadstrandot is. Az utóbbi években szépen kiépült a Holt-Tisza partja és a környék, így az idelátogatók kulturált környezetben tölthetik el szabadidejüket. Tarpai Üdül (pihen)-emagyar? Adamecz Lászlóné és Demeter Gyuláné együtt dolgozik Kenderes szélén, a négyes főút szomszédságában, egy apró helyiségben. Lángost sütnek, kávét árusítanak. Adameczné az idei, nyári programjáról így beszél:- A munkatársam lánya férjhez megy, és err^ tartalékolok tizennégy napot, ugyanis az ifjú hölgy a keresztlányom. Előtte egy hetet segítek a felkészülésben, utána pedig a rendcsinálásban. Lagzira készül- Ez lesz az idei kikapcsolódás?- Nem rossz ez, még ha temérdek munkával is jár.- Nyaralás?- Tizenhat éves házasok vagyunk, de még csak egyszer jutottunk el tavaly üdülni. Nálunk errefelé az a divat, hogy a szabadság idején elvégezzük a nagytakarítást, részben a befőzést, meg a festést. Akinek távoli rokona van, esetleg oda is eljut. Nekem a férjem mentős, és ő a szabadsága egy részét már megkapta, így nehezen tudjuk összeegyeztetni a közös túrákat.- Nem is mennek családostól sehová?- Megy helyettünk a tizenhárom éves lányunk, aki volt már a Balatonnál, és még elutazik Pestre. Mi pedig beérjük azzal, hogy hét végén felkeressük hármasban egyszer-kétszer Szoboszlót vagy Szalókot. Ennyire futja, többre nem. Mi is rohanunk, jobban mondva robogunk tovább Kisújszállásra. Szerencsénk van, hiszen a huszonhárom éves Soós Mártont, a Nagykun Tsz sertésgondozóját éppen otthon találjuk. Váltós' éjszakás volt, bő órája érkezett a munkából, de lefeküdni még nem bírt, mivel a vasárnapi vihar összekócolta az ól tetejét, így előbb azt kell kijavítania. Soósék a Bajcsy-Zsilinszky utcában vettek egy házat, amelyet azóta kívül-belül helyrepofoztak. Marci felesége még gyesen van, így a havi bevételük tizenkétezer körül alakul. Ez finoman fogalmazva az éhenhalás- hoz túlontúl sok, a megélhetéshez pedig iszonyatosan kevés, ezért ez a fiatal házaspár a fehér kutyától kezdve a fekete malacig mindenféle jószággal bíbelődik. Akadnak a portán borjak, kacsák, csirkék, sőt még kecske is. Mindezek ismeretében aligha tűnhet eredetinek a kérdés, hol fognak az idén üdülni.- A lucemaföldön: először kaszálok, azután a nejemmel megforgatjuk a rendeket, összerakjuk petrencébe, majd hazaszállítjuk. Elvégre ez a téli takarmány beszerzésének a legolcsóbb útja- módja. Azért amikor megesküdtünk, nyaralni is elmentünk, bár ahogy az árakat, meg a mi lehetőségeinket látom, ebből kétezerig aligha lesz ismétlés. Amikor az üdülésre a legmegfelelőbbek a napok, ismét vár az újabb kaszálás, forgatás, gyűjtés.- Vegyem úgy, hogy a háztájiért feláldozza a pihenés napjait?- Bár ezt én még most nem érzem áldozatnak, de a valóságban így van. Azután azt is kiszámoltuk, hogy jószerével egész évben spórolnunk kellene erre az egy hétre, hogy elmehessünk valahová. Pedig vágynánk rá, de ezt most nem tehetjük meg, hiszen annyi minden a pótolnivaló.- A szülők?- Kétkezi munkával támogatnak bennünket, és ez is nagy segítség. Azért arról nem mondtunk le, hogy egy-két hétvégén kimozduljunk hazulról. Vagy Berekbe vagy a helyi strandra.- Elég ez?- A hosszabb vakáció jobb lenne, de a szükség nagy úr. Az az ember érzése, hogy napjainkban a nyári szabadság fogalma valami olyasmit jelent, hogy az emberek az egyik munkájuk helyett a másikba fognak. Túrkevén végre a véletlen egy olyan személyt hozott elém, aki az idén üdülni megy. Nagy Lászlóról van szó: már évek óta a fővároshoz köti a munkahelye, és ha minden igaz, jövőre költözik is.- Építésvezető vagyok egy kisszövetkezetnél, és hetente ingázom. Ez így bizony fárasztó, és csak az jelenti a reménysugarat, hogy talán októberben megoldódik a lakáshelyzetünk is. Leányfaluban telepedünk le, onnan jó a bejárás.- Hogyan telik az idei nyár?- Vállalati beutalót kaptam augusztus elejére Zamárdiba. Nem sok az egész, hiszen nekem, a feleségemnek és a lányunknak összesen 7 ezer 600 forint a tíz napra. Ami viszont rengetegbe kerül, a felkészülés. így a nejemnek meg nekem fürdőköpenyt, melegítőt kellett venni, a lányunknak szabadidőruhát, de két utazótáska is hiányzott. Summa summárum, eddig tízezer körüli a bevásárlásunk összege. Tessék összeadni, meg még elviszünk ötezer forintot, és máris húszezernél többe kerül ez a másfél hét hármunknak. Hozzáteszem: igen jutányosán. Nem keresek rosz- szul, de higgye el, ezt a luxust ma a hozzánk hasonlók is csak sokévenként engedhetik meg maguknak. Elsősorban azért, mert ez a pénz egyébre is kellene. Hogy mást ne mondjak: egy új hűtőszekrényre, mert a régi már megette a kenyere javát. Mégis nyaralnak.- Ismétlem: egyedi az eset, mert legutóbb 1984-ben voltunk oda, amikor a lányunk második általánosba ment. Olcsó utak igen Nem hagy nyugodni a kíváncsiság, vajon tényleg úgy alakulnak az életkörülményeink, hogy kevés kivétellel majdnem mindenki dolgozik a nyári szabadsága idején is? A válaszért felkerestem Mohácsi Jánost, a mezőtúri IBUSZ irodavezetőjét.- Nagyon észen kell lennünk, hogy az útjaink ne maradjanak a nyakunkon, hiszen errefelé sem kimondpttan tehetős emberek laknak. Éppen ezért az innen induló járataink maximum tízezer körüliek. Az idén például a legnépszerűbbnek az a görög tengerparti üdülés bizonyult, amelyik kilencnapos, és nyolcezer forintba kerül. Ezért az összegért az utas szállást, utazást, biztosítást, vízumot kap - étkezés nélkül. Az utóbbit mindenki saját maga oldja meg.- A legdrágább út?- A spanyol tengerparti nyaralás, amelyik meghaladja az ötvenezret. Erre még akadt jelentkező.- Orvos az illető?- Ugyan kérem, dehogy! Alakulóban van már egy újabb réteg, a vállalkozóké.- Akkor hová megy a környékbeli ember?- A túlnyomó többség sehová, mivel nem üdül. Kiveszi a két hetet, és akkor mást dolgozik. Kapál, kaszál, kertészkedik, jószágot szállít, szőlőt kötöz, valamit épít vagy tataroz. Van a nyári üdülésnek egy olyan formája is, amikor strandra jár az ember, elmegy pár napra kempingezni vagy valahol barnára sütteti magát. Igaz, ezek a lehetőségek rendszerint a fiatalok kiváltságainak számítanak. Közéjük tartozik a húszéves Tőke Ilona is, aki a mezőtúri kórház sebészeti osztályának a nővére. Túrkevéről jár be naponta, és két éve dolgozik itt. A fizetése hatezer körüli.- Édesanyámmal meg a húgommal lakom, és ez a pénz csak így elég, mert ha albérlő lennék, nem biztos, hogy a hó végére maradna belőle valami.- Azért azt látom, hogy ugyancsak barna.- Az összesen tizenöt nap szabadságomból kivettem a múlt héten néhány napot. Tizenegyig aludtam, ebéd után meg kimentem a strandra. Este pedig moziba, diszkóba a barátommal.- A szabadság többi része?- A júliust végigdolgozom, és a három műszak ismétlődésében csak az jelent változást, hogy az egyik hét végén elmegyünk a Körös-partra. Sátrakban alszunk, szóval igazi nomád életet élünk. Augusztus elején pedig táborozni indulok a húgom iskolájával együtt egy hétre Aggtelekre. Mivel a szüleim elváltak, tervezem azt is, hogy pár napra aput is felkeresem Pesten. Ennyi az idei elképzelésem, mivel a távolabbi célokra sem időm, sem pénzem nincsen. Utam végső állomása a BVM Kunszentmártoni Gyára. Az itt dolgozó mintegy ötszáz ipari munkás harmada a Tiszazug ki- sebb-nagyobb településeinek a bejárója. Ahogy az egyik vezető jellemezte őket: igazi kétlaki életet élnek. Az évi 112 ezer forint átlagkereseten kívül otthon szinte mindenki igyekszik valamivel megtoldani a forintokat. Ki részesművelést vállal, ki valamelyik szakcsoportban szőlővel bíbelődijc vagy éppen állatokat tenyészt, hizlal. Éppen ezért rájuk az a jellemző, hogy a legtöbben egy-két naponként veszik ki a szabadságot. Akkor, amikor kapálni kell a kukoricát, a dohányt, egyelni a répát, szállítani a jószágot, kacsolni, kötözni a szőlőt. A munkások közül éppen Hegedűs István esztergályost találtuk, aki 35 éves, és 21 esztendeje keresi a kenyerét ezen a helyen. Két műszakba jár, és havi hét és fél, nyolcezer körül visz haza.- Eddig a húszegynéhány év alatt, amíg fiatal voltam, kétszer üdültem. Mind a kétszer a Balatonnál, a cég segítségével. Szép volt, jó volt, letelt.- És most?- Apránként veszem ki a szabadságot, ahogyan a háztáji kívánja. Legutóbb kaszáltam, mert birkákat, disznókat is tartunk, azelőtt a bátyámnak segítettem, aki vándorolt a méheivel. így azután a meglévő huszonegy napom tizenegyre kopott.- Megengedik ezt az üzemben?- Igen, csak meg kell beszélni a közvetlen főnökökkel. Egyébként a többiek is hasonlóan kérik ezeket a napokat, ahogyan az otthoni munka kívánja. Augusztusban még szeretnék elmenni egy szűk hétre, mivel Kunszentben már öt éve épül a házam. Ha minden igaz, az idén be tudom fejezni, és erre is kell pár nap. Rendszerint csak hétvégeken- Üdülés, nyaralás?- Arra ott a hétvége, bár akkor se mindig. Ha rossz az idő, olvasok, ha melegebb a klíma, lemegyek fürdeni a Körösre, esetleg Cserkeszőlőre, a strandra. A körkép végére értem, és bevallom, szerettem volna derűsebb színekkel ecsetelni a pihenés szépségeit, lehetőségeit. Igaz, a lehetőségek adottak, megvannak, csak a családok, személyek döntő többségénél a feltételek, azaz a tisztességes keresetek hiányoznak. így azután maradnak a párórás pihenők, esetenkénti hétvégi túrák, kikapcsolódások. Mindennek azért megvan az ára, mert a túlhajtott szervezet egyszer majd benyújtja a számlát. Nem vár vele a nyugdíjas korig, sokszor már negyven-ötven év között kopogtat a baj. De ez már egy másik cikk témája. D. Szabó Miklós
