Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-31 / 97. szám

4 1990. JULIUS 31. Néplap "Elindultam szép hazámbul" Tálas Ernő hangversenye Budapesten A meghívó láttán jogos büsz­keség tölti el a megrögzött lo­kálpatriótát: a Stockholmi Kirá­lyi Operaház világhírű tenoris­tája, a jászladányi születésű Tá­las Ernő koncertjére hivatalos a Liszt Ferenc Kamaraterembe. A nagy magyar zeneszerző emlék­múzeumának szombati matiné­ja teltházat vonzott az elegáns koncertterembe. Az ideális kö­rülményeket látván és tudván, hogy a hangverseny ingyenes: a szervezők nem kémek belépti díjat, a koncert kezdetét váró gondolatai elkalandoznak, és szorongva teszi fel a kérdést: vajon az a sok-sok változás, ami körülötte zajlik, milyen követ­kezményekkel jár; az eddig az ilyen és ehhez hasonló intézmé­nyeket, rendezvényeket patro­náló szervek nyomába lép-e majd új mecénás, aki a nyeresé­gességre törekvő világban nem hagyja elveszni a már meglévő értékeket? "Tálas Ernő kitűnő ízlésről, jó forma- és stílusérzékről árul­kodó műsorának első részében magyar szerzők népdalfeldolgo­zásait adta elő nagy tudású és kitűnő humorérzékkel megál­dott zongorakísérője - vagy ta­lán inkább művész-partnere, Kistétényi Melinda ihletett köz­reműködésével. A szülőhazájá­ban mind gyakrabban koncerte­ző művész hazaszeretetéről és Magyarország iránti sírig tartó elkötelezettségéről nem csupán e cikk címében említett Bartók - adaptáció, vagy az "Isten hoz­zád, szülöttem föld" kezdetű népdal kodályi feldolgozása árulkodik, hanem a többi népdal avatott tolmácsolása is - a már említett két szerző mellett a Molnár Imre - Kern Aurél "Da­loskert"-jéből valóké. A művész sok Magyarországon élő éneke­sénél jóval tökéletesebb kiejtés­sel és a pariando és qiusto dalok jóízű - ugyanakkor mégis kon­certterembe illő előadásával magyarságból kitűnően vizsgá­zott. Műsora következő részét a minden szempontból - így han- gilag is - kifogástalan kondíció­ban lévő művész Liszt Ferenc és Franz Schubert dalaiból állí­totta össze. A Liszt-dalok közül talán a német nyelvben is töké­letesen járatos művész tolmá­csolásában a "Du bist wie eine Blume" és a "Kling leise, mein Lied" előadásával tudta mmeg­mutatni közönségének sokolda­lúságát, hangjának finomságát - és hatalmas vivőerejét. A két Schubert dal: a "Ständchen" és a "Pisztráng" előadásában a minden hatásvadászatot elutasí­tó egyszerűség nyerte meg a koncert közönségét. A műsor következő részében északi hazája: Svédország kom­ponistáinak dalait énekelte Tá­las Ernő. Hangjának szépsége, mindig kontroll alatt tartott szenvedélytől fűtött tolmácsolá­sa legnagyobb tapsot Gustaf Nordquist: A tengerhez című romantikus szépségű művének előadásáért kapott, az egyre jobban elragadtatott hallgató­ságtól. Egy vérbeli tenorista műsorá­ból nem hiányozhatnak az olasz dalok. Tálas Ernő ezen ízléses, szenvedélyt keltő előadásával is remekelt - talán leginkább a "Perche dolce, caro bene" és a "Madonna Renzuola" című, S.Donaudy - feldolgozásokkal és "a legszebb svéd dallal": a Santa Luciával, melyet Luca napján énekelnek a svédek reg­geli kávézgatás közben. Tálas Ernő koncertjével meg­érdemelt, forró sikert aratott: jött, énekelt és bízvást elmond­hatja, hogy immár meghódította a Zeneakadémia elkényeztetett közönségét is. Szathmáry Judit Az erkélyt övező homlokzati dí­szítések figurális ábrázolásokkal. A Szabadság tóén járókelők meglepődve vehetik észre, hogy új ruhába öltözött a 3-as számú egyemeletes épület, az egy évszá­zadnál régibb homlokzata a Ti- sza-hídon érkezők figyelmét is rögtön magára vonja. Mennyivel nagyobb feltűnést kelthetett épülésekor, ahogyan ezt 1887-ben dr. Somogyi Ignác gim­náziumi tanár Szolnok leírásában papírra vetette: ... a főutcán jól és ízlésesen épült házak között hala­dunk s nemsokára két monumen­tális épülethez érünk. A balkéz felőli a régi törvényszéki épület ( ma Varga Katalin Gimnázium). A másik pedig az új megyeháza, egyemeletes díszes épület. Belső berendezése is elegáns & díszes, hangversenyekre és más mulatsá­gokra váltig használtatik. Az út innen Gyömörey úr csinos háza mellett a várba vezet, mely kelle­mesebb és jobb levegőjű, mint a nagyváros. Gyömörey Félix földbirtokos 1878-80 között Szolnok város polgármestere volt, 1884-től a Függetlenségi Párt helyi elnöke, amikor az építkezésbe kezdőt. A munkálatok végzésére valószínű­leg azt a budapesti Nay és Strausz műépítő céget kérte fel, akik Szolnokon az "egykori Kintzler- palotát" emelték. Ha ugyanis a Gyömörey-lakóház emeleti részét egybevetjük a Tervező Iroda és a Csemege-bolt kftzti lakóház eme­leti - épen maradt - részével, meg­lepő hasonlóságot találunk. A századvégi késő eklektikus stílus­ban készült főhomlokzat nyugodt ritmusát, a hat kereteit ablakot az Nevezetes épületeink Az egykori Gyömörey-féle lakóház alatta húzódó párkánnyal. Az ab­lakok fölötti ívelt szemöl­dökpárkányokon itt nem kígyós bothoz hasonló építmény, hanem egy-egy stilizált női fej található. Érthető is, mert ennek a háznak a földszintjén nem voltak bolthelyi­ségek, s non kellettek a kereske­delemre utaló motívumok. A Gyömörey-féle lakóház homlokzata sokkal pompázato­sai*, több rajta a figurális ábrázo­lás is. A középső két ablak fölött díszes vasrácsos erkély, alatta há­rom falpillér, gyámköves fejeze­tén egy-egy férfi-, illetve női fejjel (2. kép) Az épület történetéhez tartozik, hogy későbbi tulajdonosáról Schreiber-ház volt a neve 1950- ben, az államosítás után a Szolno­ki Magasépítő Vállalat irodának használta. A szakszerű renoválá­sát a Szolnoki Városgondnokság végeztette. A kép előterében a szolnoki csata emlékműve látha­tó. Rajta a felirat: " A HAZA SZABADSÁGÁÉRT /A SZOL­NOKI CSTATÉREN / MÁRTI- US 5. 1849. / ELESETT HON­VÉDEK EMLÉKÉRE / A BAJ­TÁRSAK ÉS A HÁLÁS/ HON­VÉDEK EMLÉKÉRE/ A BAJ­TÁRSAK ÉS A HÁLÁS/HON- FIAK ÉS LEÁNYOK/ MDCCCLXVra." Gerenday Antal szobrász farag­ta sóskúti mészkőből, a tervét Bo- rosnyai László, Külső-Szolnok megye honvédegyletének elnöke adta. Az emlékmű tetején az 1849/49-es szabadságharc katonái jelvényei fölött Magyarország, il­letve Külső-Szolnok megye címé­re van kőbe faragva, cserkoszorú­val körülvéve, legfelül a magyar szent korona.Amikor az alapokat készítették, ónból készült ládába örök emlékezetül elhelyezték Horváth Mihály: "Magyarország függetlenségi harcának története" című nagyszerű művét. Nem vé­letlen, hogy a híd előtti térnek a neve előbb Honvéd tér, majd Sza­badság tér lett. Nem véletlen, hogy e helyhez kötődött a szolno­kiak két legkedveltebb ünnepe: a Március 15-e és az Október 6-a. Az egész város felvonult akko­riban a Szabadság térre. Büszke lehetett az a kiváló szavaló diák, vagy tanár, aki felállhatott az em­lékmű talapzatára az ünnepi vers, vagy az ünnepi beszéd el­mondására. Az ünnepség után a város minden egyletében, ven­déglőjében halvacsora rendezésé­re került sor, amelyen a tagok családdal együtt vettek részt Kaposvári Gyula A későeklektikus stílusú épület újjáépült homlokzata Levelek a hazából a honba Valutás percek Árpádom, fogadkozásomhoz híven, tovább ve­zetnélek a parlamenti panoptikum érde­kességei között. Kiszámították, mennyi­be kerül a plenáris ülések egy perce, és több ezer márkát emlegetnek. Ennek tu­datában már nem mehetünk el érdektele­nül az időfecsérlés jelensége mellett. így már fölöttébb izgalmas a kérdés: miért kellett annyit gatyázni - például - a cí­merrel? Ázzál bizonyára egyetértesz, hogy fontos a dolog, egy ország általá­ban nem sokszor cserélgeti nemzeti jel­képét (bár ebben Magyarország némileg kivétel, itt csereberélték jópárszor még ebben az évszázadban is). No de épp azokban az igencsak drága, valutában mért percekben kellett megtartani a ki­sebb és nagyobb heraldikai előadásokat? Képzeld el, ezt az igen értékes időt még arra sem sajnálták, hogy felvessék: mit fognak szólni a szomszédos országok (főleg a tiétek) a koronás címerhez!? És hogy mielőtt döntenének a képviselők, vegyék figyelembe azt is, milyen Andor­ra címere!... Szerencsére, a ház korelnö­ke, Kéry Kálmán úr megelégelte a civa- kodást, és megfenyegette a társaságot, hogy a szavazásra felveszi tábornoki egyenruháját. Tényleg felvette, aztán nem tudom, ettől rettentek-e meg, vagy attól, hogy döntés híján marad a "Kádár­címer", de végül is a tábornok óhaja sze­rint dőlt el nagy nehezen a kétharmados többség a korona felé, amely - Szabad professzor urat idézem - "heraldikai érte­lemben nem része a címernek"... Telik a kemény valutás idő azzal is, hogy a felszólalók is egyre-másra idéz­getnek magyar költőt és volt brit minisz­terelnököt, Mari nénit (választókörze­tünk egyik polgárát) és Széchenyit, az előttük szólókat és saját magukat. Tudod komám, én ezt nem is tartanám fölös­legesnek, hisz a'jó képviselő is holtáig tanul (már akiben megvan az igyekezet erre, és nem csak okítani szeretne máso­kat), és a tudás anyja - egy másik kifa­csart közmondás szerint - az ismétlés (netán az önismétlés) is. De nem tekint­hetem másnak, mint túlzott nagyvonalú­ságnak az órákig tartó személyeskedést, a propagandisztikus szónoklatokat, az önmutogalásnak és a szereplési mániá­nak az Országházban és az ország színe előtti, kierőszakolt kiélését. Például, a színész-főrendezőből lett képviselő meg­dorgálja a Tisztelt Házat, hogy - úgy­mond - "rossz közönség" (ő csak érti), nem akkor kacag és tapsol, amikor sze­mélyes dramaturgiai elképzelései szerint kellene, majd közli, hogy ő civil munka­helyén a. belügyminiszter feleségének a főnöke (ki kérdezte? - döbbenek meg már azért is, mert ennek a tényállásnak a vitatott kérdéshez semmi köze); majd egy következő felszólalásában felveti, hogy esetleg játszhatna az ellenfél tábo­rában hadakozó író-képviselőtársa da­rabjában... Vicces, mondhatnám, ha ezek a kijelentések egy színházi büfében, a fo­lyosón vagy egy kabaiéelőadáson hang­zanak el. De a Házban mennyibe is kőül egy perc?... Némi plusz időráfordítással jár az, hogy - elnézést a kivételektől - a tisztelt képviselők nem profi politikusok, és ere­deti foglalkozásuk sallangjai fölös­legesen tolják előre az óra mutatóját. Jo- gász-túltengést emlegetnek, sajnálkoz­nak is fölötte többen, ám a tömörség és a tiszta, célratörő fogalmazás szempontjá­ból ők a legkevésbé hibáztathatok. An­nak ellenére, hogy nem ismered őket, magad is ráhibáznál egykettőre, hogy ki mitől nem tud politikus lenni: a színész teát rá! is és az érzelmekre akar hatni, fölöttébb körülményes és szájbarágós a pedagógus, a történész állandóan emlék­szik, a közgazdász a kelleténél is többet számol, az író (kedvelt műfaja válogatja) vagy túlontúl epikus, lírikus, vagy drá­mai, kenetteljes a pap, imádkozik a volt pártfunkcionárius (meg azok, akiknek van van a fején)... Ha a parlamenti demokrácia azt jelen­ti, hogy a bekerült pártok püfölik egy­mást, akkor itt már tombol a demokrácia. A kereszténydertiokratákat leszámítva itt már mindenki kapott mindenkitől, és - ha tehette - adott is, még a függetlenek sem maradtak ki! Miután az MSZP ala­posan megszenvedett az elmúlt négy év­tized minden hibájáért (és ráadásként a gombnyomogatási botrányt is túlélte), úgy tűnik, hogy a front egyik fő vonala az MDF és az SZDSZ között húzódik (erre egy időben lehetett számítani, egy másikban meg nem), a másik - meglepe­tésre - a kisgazdák és a fiatal demokraták között kezd feszülni. Ez utóbbi elég vér- fagyasztóan alakult, már hallani véltem a mentők szirénázását. Amennyit én értek belőle, az ügy azzal kezdődött, hogy Torgyán mester, a fő-kisgazda hiányozni volt kénytelen. (Mikor ezt tudomásul vettem, le is tettem arról, hogy igazi ülésnap lesz, hogy egyáltalán történik valami izgalmas. Hisz ki emlegeti majd egyhuzamban a bolsevizmus átkait, ki fogja kilakoltatni a Rózsadombot és ki­egyenlíteni a nyugdíjakat?!...) Szóval, a fiakcióvezető nem volt ott, és egy he­lyettes szónok, egy párttárs kevésbé rafi­nál tan vetette el a sulykot a hatalomátvé­tellel kapcsolatos, nem kifejezetten bé­kés elképzeléseik "tárgyában". Már gyűl­tek is a ráncok a fiatal demokraták amúgy derűs ábrázatán, amikor rögtön ugrott is egy "koalíciós partner", egy fő­ni mos, és azon igyekezetében, hogy el­hessegesse a gyülekező felhőket, légy ér­mé tegezte az előbbi megnyilvánulást. Mindhiába, mert a bulit, s a résztvevőit egyre komolyabban vevő (és egyre felelősebben politizáló) fiatalok azon fi­gyelmeztető reményüknek adtak kifeje­zést, hogy a tisztelt képviselőtársak kö­zül mindenki tisztában van saját szavai­nak súlyával, mert a felelőtlen kijelenté­seknek nem lenne itt a helye... Jó kis bal­hé lett belőle, a kamerák élethűen adták tudtunkra, mennyire fogy el a levegő a teremből. Különben, az "égető kérdésekben" (önkormányzati törvény, helyhatósági választások, a sajtó ügye, stb.) sok hala­dás nincs, tehát döntés sem született. Bár most kezd körvonalazódni valami, és ez­zel kapcsolatban említem, hogy talán va­lamivel frissebben tudlak majd téged is tájékoztatni a fejleményekről. Ugyanis, már szépen berendezkedtek a hétfő-ked­di menetekre, sőt, azt is kezdtem meg­szokni, hogy az erőltetett menet miatt szerda délutánjaimat is az intenzív odafi­gyeléssel töltöm, amikor változik a mű­sor, ismét át kell programoznom az éle­tem. Hirtelen közölték, hogy változik a munkarend: hétfőn plenáris, kedden- szerdán bizottsági ülések, majd csütörtö­kön és pénteken ismét plenáris; aztán - mintegy megfeledkezvén ígéretükről - rövid(?) nyári szabadságra mennek, és valamikor szeptemberben folytatják a sürgősséggel megszavazott ügyek tár­gyalását Nyilván, a menetrend formai változása okozza a kisebb gondot (és eh­hez való idomulásom teljesen mellékes), sejthető azonban itt egy lényeges tartal­mi változás is, melynek a jelei nem újke- letűek. Tehát: hétfőn felvetik a problé­mákat kedden-szerdán bizottsági ülése­ken és hatpárti egyeztetéseken meghoz­zák a döntést aztán hétvégén működik a szavazógép, és ami eldöntetett, azt tör­vényerőre emelik. Vagyis: a lényeg nem a plenárison és nem a nyilvánosság előtt történik. Az alakulófélben lévő magyar demokráciában mintha ismét ez lenne a járhatóbb (rokonszenves? egyetlen lehet­séges?) út, hogy a kulisszák mögött szü­letnek érdemből a határozatok, azon csupán faricskál-csiszolgat valamit a par­lament, és tudomásul veszi a nép. Vagy mindenütt így csinálják, és a parlamentarizmus meg a demokráciásdi csupán poihintés? Majd meglátja, ha kitörli szeméből a port komád, Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom