Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-18 / 86. szám
1990. JÚLIUS 18. 7 Itt a reklám, hol a reklám!? Kajak-kenu Emlékszem, nem is olyan régen volt, amikor az olimpiai bajnokokkal büszkélkedő úszóválogatott a Sport plusz hasábjain próbált szponzorokat találni - saját maguk menedzselésére. Erre az időre eshetett, hogy a Népsport egyik neves újságírója "áltámogatásnak" nevezte az egyesületek életben maradásának ezt a próbálkozását. Igaz, gyerekcipőben járt még a sportfinanszírozás e válfaja, annak ellenére, hogy a televízió főműsoridejében egyetlen perc reklám már akkor is kb. 80.000 Ft-ba került. Szerencsére, és remélhetőleg végérvényesen, a gyerekcipő kezd kicsi lenni. Ezt mutatja a Szolnoki MÁV MTE atlétikai szakosztályának példája is. A megkeresett vállalatok, gyárak kezdik felismerni, hogy nem kis reklámlehetőség bújik meg az atléták külföldi versenyeztetése mögött. Vegyük például a nemrégiben nyugat-európai futóversenyen részt vett hosszútávfutóik esetét. Kimondottan erre az erőpróbára a Tiszamenti Vegyiművektől 30.000 Ft folyt be, de a zagyvarékasi Béke Mgtsz is komoly összeget tett a szakosztály kasszájába. Ennek fejében Nyugaton pl. "Geflügel aus Zagyvarékas", azaz "zagyvarékasi baromfi" feliratú pólókban rótták a fiúk a kilométereket, járták a városokat. S lássanak csodát, hamarosan francia kereskedő érkezik Szolnokra, hogy megszemlélje a város és környékének húsipari termékeit, s megfelelő minőség esetén akár üzletet is kössön. De említhettem volna a Che- molimpex külkereskedelmi vállalatot, amelyet az az öt szolnoki ifjúsági atléta fog reklámozni Görögországban, akik a közeljövőben válogatott négyesviadalon vesznek részt. A szerződéskötések egyelőre még a baráti kapcsolatokon múlnak. A vezetőedző kilincsel, bizonygat, a reklámozott fél pedig adja a pénzt, és várja a dokumentumokat - fényképeket, videofelvételeket. Jelenleg a szakosztály legjelentősebb és legrégibb szponzora a Tiszamenti Vegyiművek. De mellette is sorakoznak szép számmal a támogatók: a már említett zagyvarékasi mgtsz, a Profiltrade, a Húsipar, a Martfűi Növényolajgyár, a Mezőgép, az Ideál Kereskedelmi Vállalat, az OTP, és legújabb névként az Interag Rt. segíti a szakosztályt. Az Ideállal kapcsolatban szóba került az is, hogy kimondottan utánpótlás-nevelés címen egy alapítványt hozzanak létre. Ez a lépés a vállalatnak is meggondolandó lenne, hiszen a befektetett összeg leírhatóvá válhatna az adóalapból. A szerződések egy évre, avagy egyetlen sporteseményre szólnak. Idén (ez az első igazán sikeres év) 310 ezer forint jött össze, s ez az összeg megteremti a nyugodt működéshez szükséges feltételeket. Nagy szó ez akkor, amikor máshol egyesületek, jobb esetben szakosztályok szűnnek meg. A MÁV MTE-nél az állami és egyesületi juttatást felemésztik a bérek, valamint a versenyeztetés. De hol vannak akkor még a felszerelések? Nos, ezeket ebből az összegből biztosítani tudja a szakosztály. Hogy a vállalatoknak nem érdekük a sport támogatása? - hiszen nincs érdekeltség, ami pedig a konkurencia hiányából fakad - már csak a múlté! Jelenleg kereskedelmünk nyitottá vált Nyugat felé, ami azt eredményezte, hogy nyugati termékek lepték el a hazai piacot. A verseny, valamint az üzleti lehetőségek hozták létre a mai támogatási rendszert. A jövő útja pedig csak az lehet, ha egy-egy vállalat egyetlen kiemelkedő képességű, tehetséges sportolónak a támogatását vállalja fel. Kocsis Edzőkeringő a megyében A három Jász-Nagykun-Szol- nok megyei NB III-as labdarúgócsapat közül kettőnél is edzőváltás történt a nyáron. Az újonc Szolnoki Cukorgyárnál Sebők György kezébe került a karmesteri pálca, míg a Volán Rákóczi egyik játékosa, Ladányi István vezetésével kezdte meg a felkészülést. A falvai csapat vezetősége még változatlanul keresi eltávozott edzője utódját. A megyei I. oszt. őszi küzdelmeinek több együttes dobogós reményekkel vág neki. Érdekes módon ezek a gárdák új trénereik személyében látják biztosítottnak eredményesebb szereplésüket. A magyar futball harmadik vonalából kiesett Vegyiműveknél Németh Lajos, a majdnem feljutott Jászalsószent- györgynel Nász Mihály, az egykor szebb napokat megélt Tisza Cipőnél Földesi János, a Karcagnál jtedig Sólyom Vilmos irányításával vette kezdetét a nyári alapozás. Rangos versenyeken szép szolnoki eredmények Kajak-kenuban a nyár a főszezon, szinte minden hétvégére jut egy rangos verseny, amelyen részt vesz a Szolnoki Vízügy SE szakosztálya is; Június 29-július 1 -je között Fadd-Domboriban rendezték a felnőtt és ifjúsági válogató versenyt, közvetlenül egy héttel a későbbi felnőtt bajnokság előtt. A szakemberek szerint az időzítés nem a legjobb volt, mert megbontotta a bajnokságra való felkészülést. Egy héten belül ismételten maximális teljesítményt kellett nyújtani, ami még a legjobbaknak sem sikerült. A szolnokiak eredményei: Szabó Lajos C-1500 m-en ötödik, míg C-I 1000 m-en hatodik lett. A K-IV férfi felnőtt egység 500 m-en negyedik, a K-IV férfi ifjúsági gárda 500 m-en és 1000 m-en egyaránt negyedik helyezést ért el. Hosszú távon, 10.000 m-en C- II-ben Gyulai István és Szabó Lajos 2., Gonda Béla K-I-ben szintén ezüstérmes, ami országos viszonylatban is elismerésre méltó eredmény. Ugyancsak Fadd-Domboriban rendezték meg az országos felnőtt bajnokságot, meglehetősen mostoha körülmények között. A viharos erejű szélben, tarajos hullámok között a futamokat több esetben leállították, majd újraindították a sorozatos borulások miatt. Gyulai Zsolt olimpiai bajnok szavait idézve: "Ez a verseny a bajnokság megcsúfolása volt." (Sokan sóhajtozva emlegették a szolnoki kajakkenu pályát.) A Holt-Tisza nyugodt vizéhez szokott szolnoki versenyzők sajnos nem tudták megismételni az egy héttel azelőtti eredményeket, rövid távo- kon nem jutottak döntőbe. Kispályás labdarúgás Szolnokra "repült" a Fészek Kupa Jászberényben, az Aprítógépgyár melletti salakos pályán került sor a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat és a Fészek Büfé által rendezett hagyományos pénzdíjas, kispályás labdarúgótornára. Az idei versenyre négy csapat - a szolnoki és a helyi vendéglátósok együttese, a Lehel Tourist és a Hűtő Egyetértés - nevezett. A közel azonos játékerőt képviselő csapatok sportszerű légkörben, nagy küzdelemben döntötték el a végső helyezések sorsát. Az élen veretlenül a szolnoki vendéglátósok végeztek, akik a legegységesebb gárda benyomását keltették. A dobogó második és harmadik fokáért folyó vetélkedést csak a gólkülönbség döntötte el. A torna eredményhirdetése során a győztes a Fészek Kupa mellett 3000 forint pénzdíjat is átvehetett, az őket követő H. Egyetértés egy futballt kapott, míg a Lehel Tourist - vendéglátó kupáról lévén szó - stílszerűen egy láda sört nyert. EREDMÉNYEK: Vendéglátók Szolnok - Vendéglátók Jászberény 2-1; Lehel Tourist - H. Egyetértés 1-0; Vendéglátók Szolnok H. Egyetértés 1-1; Lehel Tourist - Vendéglátók Jászberény 1-1; Vendéglátók Szolnok - Lehel Tourist 3-1; H. Egyetértés - Vendéglátók Jászberény 1-0. VÉGEREDMÉNY: 1. Vendéglátók Szolnok 5 pont; 2. H. Egyetértés 3 pont; 3. Lehel Tourist 3 pont; 4. Vendéglátók Jászberény 1 pont. Hosszú távon Szabó Lajos megtartotta második helyét, míg Gonda Béla az ötödik helyre szorult. Velencén július 14-15-én az ORV (Olimpiai Reménységek Viadala) keretében az utánpótlás mérte össze erejét 1000 m-es távokon. Az erős oldalszélben nem volt könnyű dolguk a versenyzőknek, ennek ellenére szép szolnoki eredmények születtek. Klapper Csaba K-I-ben fölényesen nyerte a serdülő fiúk versenyszámát, párosban Fehér Barnabással ezüstérmet szerzett. Az ifik - ’74-es születésű korosztály - futamát a váciak reménysége, Bártfai nyerte, de mellé a dobogóra Pintér és Szekeres állt. Az utóbbiak párosban harmadikok lettek és K-IV-ben Tapasztó, valamint Mondok társaságában ezüstérmet szereztek. Fodor Judit K-I-ben harmadik lett, míg kettesben Milbik Ivettel első helyen végzett. A ’72-es születésű ifiknél a Tapasztó-Pá- pai páros negyedik, míg a serdülő fiúk négyese a harmadik lett. Az úttörőknél jó eredménynek számít Bordács Balázs minikajakban elért negyedik és a lányoknál a Hegedűs-Fekete páros harmadik helyezése. Ezzel egyidőben július 14-én Budapest-Leányfalu között bonyolították le a maratoni vb utolsó válogató futamát. Szabó Lajos a Bp. Honvéd versenyzőjével, Gyulai Istvánnal - egykori szolnoki versenyzővel - indult, és jogot szerzett a Dániában megrendezendő vb-futamon való részvételre. Gonda Béla is jó eredménnyel szaporította hosszú távú eredménylistáját, de az ő teljesítményét a szakvezetés a nemzetközi induláshoz kevésnek ítélte meg. Szabó Lajos a dunavarsányi edzőtáborban készül a hóvégi világbajnoki futamra. A jövő héten Szolnokon lesz az országos utánpótlás bajnokság, ahol sok szolnoki is indul. Remélhetően sokan kimennek szurkolni a leendő olimpiai és világbajnokoknak. Pápainé / -----R ÁDIÓ Szolnoki stúdió 15.00-17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Telefon: 44-618. Szerkesztő: Varga Ferenc. - 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Varga Ferenc. Telefon: 41-133. (A tartalomból: Hírek - Zenés percek. Muzsikáló tájak. - 17.30-18.00: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Zöldségtanácskozás - Ti- szatour bomba üzlet? - 18.00-18.30: Szóváltás. Aktuális párbeszéd. Közben zeneturmix. - Szalmabrikett - Családsegítő szolgáltatások.) Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Eco- mix /ism./ - 8.45: Levelekre röviden- 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05- 11.00: Napközben /Elő/ - 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből - 11.37: A 22-es csapdája. 3. rész -12.45: Törvénykönyv- 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Ötágú síp. Irodalmunk a határokon túl -14.35: Fúvós nyitányok -14.55: Vállamon bárányos éggel... Nagy László versei - 15.05: Metronóm. Zenebarátok órája - 16.00: Délutáni Krónika-16.15: Dombach Alajos portré - 17.05: A véges végtelen. Előadás - 17.30: Filmzene - 18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás- 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk -19.30: Hol volt, hol nem volt... - 19.40: Bartók: Gyermekeknek - részletek a IV. füzetből -19.50: Gong - 20.05: Ami a hírekből kimaradt... - 20.35: Operaslágerek - 21.05: Ötágú síp - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fiatalok stúdiója - 23.05: Régi, híres . előadóművészekfelvételeiből. Petőfi 8.05: Kölyökrádió - 8.40: Kata- posta - 9.00-13.45: Nyári zene-szó /Élő/ - Benne: blokkműsorok - 14.00: Floridából jöttem... - 14.51: Countryzene -15.05: Fiataloknak! - 16.00: Idősebbek hullámhosszán - 17.00-21.00: RádióMa. - Benne: blokkműsorok - 21.03 Közkívánatra! - 22.00: Az Ifjúsági rádió bemutatója: A vitéz Corbea - 22.31: Josh White felvételei - 23.03: Sporthíra- dő - 23.10: Böngészde a zenei antikváriumban. Bartók 9.10: Zenekari muzsika - 10.05: Magyar írás - 10.50: Bemutatjuk új kóruslemezünket -11.16: Radioton- lemezeinkből - 12.05: Teli Vilmos. Részletek Rossini operájából - 13.00: Hallgassuk újra! Rádiószínház: Aranyóra - 14.11: A Miskolci Szimfonikus Zenekar Beethoven- hangversenye - 15.46: Margaret Tynes operaáriákat énekel - 16.05: Nagy siker volt! - 18.01: Soproni József: I. szimfónia - 18.30: A MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről -19.05: Mario Del Monaco és Renata Tebaldi operafelvételeiből - 20.56: Fúvósműhelyek. Országról, országra, korról korra - 20.35: Kapcsoljuk a Szombathelyi Bartók-termet 22.20: Hangszerszólók - 22.30: A Rádió Dalszínháza - 23.05: Az élet és halál kapui. TELEVÍZIÓ 1. műsor: 9.00: Képújság - 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak-9.10-11.00: Szünidei matiné: 9.10: Hatmillió másodperc. Lengyel film 6. rész - 9.40: Telemim 9. rész /ism./ - 9.55: Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban 9. rész /ism./ - 10.20: Távoli vidékek gyerekei /ism./ - 10.30: Kaland a folyón 5. rész - 11.00: Stúdió ‘90. A MT kulturális hetilapja /ism./ - 12.00: Képújság - 17.00: Képújság -17.10: Déli vide- oújság. A szegedi körzeti stúdió műsora - 17.20: Správy. Hírek szlovák nyelven - 17.25: A vadász fia. NDK kisfilm 3. rész - 17.50: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja - 18.10: Kórház a város szélén 1. rész/ism./-19.05: Reklám- 19.10: Esti mese - 19.20: Reklám- 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 2Ö.05: Magyar évszázadok - kb. 20.25: Reklám - 20.30: Kéjutazás Las Palmasba. Svéd film /ism./ - 22.15: Van öt perce? - 22.20: A csoda. Dokumentumfilm/ism./- 22.55: Híradó 3. 2. műsor: Tv 2 Endrei Judittal és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság -17.15: Tv 2 - Benne: Reklárti - Riportok - Időjárás - Zene -17.45: Bumm!!! Telefonos játék - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek! -18.51: Tv 2- 19.00: Hello, Einstein! Francia-magyar tévéfilm 3. rész /ism./ - 19.54: Tv 2 - 20.10: Tv 2-Klub - 21.00: Híradó 2. - 21.20: Tv 2 - 21.30: Napzárta - kb. 22.15: Forró könnyeimmel. Osztrák tévéfilm 2. rész kb.- 23.45: Tv 2 Moszkva 4.30: 120 perc - 6.35: Dokumentumfilm - 7.00: Régen volt... -7.17: Dokumentumfilm - 8.05: Elmúlás. Tévéfilmsorozat III/2-3. rész - 10.30: Tv-híradó - 13.30: Hírek - 13.45 Zenei kincsestár. Vivaldi-mu- zsika - 14.25: Teleeko. Gazdasági magazin -14.55: A színen: az Anto- nov-család. Közvetítés Ijevszkből - 15.25: Gyermekek órája - Benne: angol nyelvlecke -16.30: Tv-híradó -17.00: Rajzfilmek-17.15: Zene az éterben - 17.45: Elmúlás. Tévéfilmsorozat III/3. rész -19.00: Tv-híradó- 19.40: Reklám, közlemények, információk -19.45: Lengyel dalfesztivál. Megnyitóünnepség - 21.15: Emlékezés Anna Ahmatovára. Tévéfilm - 22.20: Esti hírösszefoglaló- 22.45: A forradalommal született. Filmsorozat 3. rész - 00.03: A szép Heléna. Offenbach operettjének filmváltozata - 1.28: Pantomim. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.30: Hírek. Időjárás - 8.35: Szomszédok (ism.) - 9.00: Hírek - 9.05: Szeretethajó (ism.) - 9.50: Háztartás. Horoszkóp - 10.00: Hírek - 10.05: Tévébolt - 10.30: Bombázzuk Monte Carlót/NSZK zenés film (ism.) - 12.15: Szerencsekerék - 13.00: Tévétőzsde -14.00: Műsorelőzetes - 14.05: ALF - Emlékezés Melmacra. Filmsorozat - 14.30: Egészségvédelem. Horoszkóp - 14.40: Szeretethajó. Filmsorozat 15.30: Boszorkányt szeretek. Családsorozat- 15.55: Tévébolt-16.05: Őrült Vadnyugat. Westemsorozat - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.10: Szomszédok. Családsorozat - 17.35: Kertbarátoknak -17.45: Műsorelőzetes - 17.50: Az Enterprise űrhajó. Sci-fi sorozat - 18.45: Híradó. Időjárás - 19.05: Szerencsekerék - 19.50: Időjárás. Hírek - 20.00: Mike Hammer. Krimisorozat - 20.55: Hírek - 21.00: Gyémánt reggelire. Angol filmkomédia - 22.50: A nap hírei. Sport. Időjárás - 23.00: Zsúfolt égbolt. Amerikai játékfilm - 00.30: Mike Hammer (ism.) - 1.20: Műsorelőzetes. Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv-napló - magyarul - 16.55: Műsorismertetés -17.00: Tv- napló - 17.20: Sorozatfilm gyerekeknek - 17.45: Zenés műsor - 18.15: Objektív-tv - román nyelvű műsor -18.45: Klaidoszkóp - románul- 19.15: Gyermekműsor-19.25: Reklám -19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Sport - 22.20: Tv-napló - 22.50: Műsorzárás. RTL 6.00: Halló, Európa! Benne: 6.05: Már megint te?! (ism.) - 8.35: Telebutik (ism.) - 9.10: A Springfi- eldek története (ism.) - 10.05: Gazdagok és szépek (ism.) - 10.35: Telebutik - 11.00: Autósok magazinja (ism.) - 11.00: Űrshow (ism.) - 12.00: Játékshow (ism.) - 12.30: Klasszikusok délidőben - 13.00: Gazdagok és szépek - 13.25: Kaliforniai klán. Családsorozat - 14.10: A Springfieldek története. Családsorozat - 14.55: Őrültek háza. Családsorozat - 15.45: Hírek - 15.48: Üzleti hírek - 16.00: Knight és Daye. Családsorozat -16.30: Hulk. Akciófilm-sorozat - 17.15: Játékshow - 17.45: Űrshow - 17.55: Hírek - 18.00: Quincy. Krimisorozat (utolsó rész) - 18.45: Híradó - 19.05: Időjárás-jelentés - 19.10: CHIPS. Krimisorozat - 20.00: A Titánok harca. Amerikai fantasztikus film - 21.45: A Stem hírmagazinja - 22.15: Hírek - 22.25: Kémek a sasfészekben. Angol akciófilm - 00.55: Ne w Y ork őrangyala. Krimi- sorozat- 1.40: Aerobic - 1.45: Műsorzárás. Eurosport 6.00: Üzleti világhíradó - 7.00: D. J. Kát Show - 9.30: Eurobic - 10.00: Tour de France - 11.00: Díjugratás - 12.00: Ökölvívás -13.00: ATP Tenisztorna - 18.00: A világ sportja - 19.00: Tour de France - 20.00: ATP Tenisztorna - 22.00: Ökölvívás - 23.30: IAAF Atlétikai Nagydíj - gálaműsor - 1.30: Nemzetközi autó- és motorsport - 2.30: Tour de France - 3.30: Műsorzárás. Super 6.00: E-csatoma - 6.30: E. B. C. Hírek, kommentárok - 7.00: Napkezdet - 8.00: Hírek, időjárás - 8.30: Hello, Ausztria, hello, Bécs! - 9.00: Hírek, időjárás - 9.15: Egyveleg, óránként hírekkel - 17.30: Nyári hullámhosszon -19.30: Hírek, időjárás - 19.45: Időlánc - 20.00: Egyveleg - 22.00: Hírek, időjárás - 22.15: Üzleti magazin - 22.45: A Der Spiegel magazinja - 23.15: Egyveleg - 00.15: Hírek, időjárás - 00.30: Egyveleg - 1.30: Időlánc - 1.45-7.00: Egyveleg. MŰSOROK Szabad az ellenféltől is tanulni Lajtos-Barta duó mint reklámhordozó