Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-14 / 83. szám
990. JÚLIUS 14. 3 napló A mi kis városunkban nem történik semmi. Aszalódunk az izzó nyárban, súlyosan lihegünk a nehéz forróságban, nem mozdulunk, ha nem muszáj, nem úgy, mint a tanácselnökünk, ő mozdult, lemondott, elment nyugdíjba idő előtt, pedig, mondják, jó szakmája van, dolgozhatott volna benne még néhány esztendeig. Na, de ezen kívül aztán tényleg nem történik semmi a mi kis városunkban. Nyeljük a forró port, mert az van, száll a jó karcagi por, a por az fölszáll errefelé, szárnyal, ahogyan azt kedvenc klasszikusunk már megírta vagy húsz esztendővel ezelőtt, a por tehát szárnyal, nem úgy, mint a gondolatok, s nem úgy, mint egyes, pozíciójukba beleöregedett - belehízott vezetők, akiket a nép már fölöttébb szeretne megnézni szárnyalás közben, amint éppen elhúznak észak felé, dél felé, nyugat /?/ felé, de főleg kelet /!/ felé, mondjuk legkésőbb a fecskékkel és a gólyákkal. Persze, ilyen elnehezedett testtel már meglehetősen nehéz szárnyra kapni, a fészkek is itt vannak, nem is akármilyenek, s ráadásul ezek a titokban szárnyalásra ösztönzött vezetők még mindig meg vannak győződve róla, hogy nélkülük kihalt lenne ez a nagykunsági táj, mondhatni elsivatagosodna, s legtöbbjük azt hiszi, még mindig védettnek számítanak. No, egy szó, mint száz, a lakosság jó része szárnyalásra ösztökélné régi, ilyen-olyan vezetőit, ha merné, de nem meri, még, de így csak titokban mondják, egymás között, ezt szokták meg, eddig súlyos következménye volt annak, ha egy kisember kimondta, hogy "Hess!", hát most is az eddig megszokottak szerint, ahogy a régi színdarabokban írják, "félre", csak így emlegetik vágyukat, látni a vezetőket szárnyalás közben, s itt, ezen a ponton gondolok a nyomda ördögére, a szárnyalás szó első szótagjában én hosszú magánhangzót írtam, eszembe sem jutna rövidet használni, ezt csak a későbbi viták elkerülésére írom, bár egy kis vita fölpezsdítené itt ezt a fülledt meleget, merthogy most, itt, a mi kis városunkban nem történik semmi. Körmendi Lajos Eltelt az év első fele, és bizakodással néznek a íászberényi Aprítógép-' gyárban a következő félévbe is. Teljesítették az időarányos termelési tervet és t tőkés export tervét, és - bár a mérleg még nincs készen - t nyereség is legalább a tervezett szinten alakul. Az eredetileg egyedi gépgyár- ásra berendezkedett vállalat árbevételének zömét alkatrész- gyártásból nyerte. A földmunka- gépekhez gyártott karok, gémek, tanalak azonban egyre szélesebb körben viszik szét a jászbe- ényi vállalat jó hírét Nyugaton. Ennek köszönhető, hogy tőkés ixportja a múlt évi 422 millióval szemben az első hat hónapban nár 358 millió lett. A növekedés a következő félívben tovább tart, mert odakint - izon túl, hogy konjunktúrája van izeknek a gépeknek - az Aprítógépgyárat megbízható, pontos szállítónak tartják. A korábbi bartnerek, megrendelők mellett íz idén: újabbak jelentkeztek, szállítói lesznek a világ legnagyobb, földmunkagépet gyártó légének, a Caterpillamak. A belgiumi gyáregység számára most cészülnek a prototípusok, a gyártás az utolsó negyedévben sczdődik el. Az amerikai érde- Leltségű Case cég számára pedig éve tartozik 8 millió forinttal. Ebből adódik tehát, hogy az Aprítógépgyár nemcsak hogy ki tudja elégíteni a folyton növekvő tőkés megrendeléseket, de létérdeke is a nyugati piac szélesítése. A tények jó eredményekről, virágzó belső gazdálkodásról tanúskodnak, mindez azonban egyoldalú kép, mert a küzdelem szinte emberfeletti. A minőség, a határidő és az árak folyton növekvő szorításában méretnek meg a világpiacon, és a jól ismert hazai gazdasági környezet ehhez korántsem ad kedvező hátteret. Ezt még a saját dolgozóik sem értik meg mindannyian, és mit sem törődve az ipart, az ágazatot fenyegető, sújtó gondokkal, egyesek nem riadnak vissza a demagóg követelésektől sem. Az ezer dolgozót foglalkoztató vállalatnál Goda Zoltán műszaki igazgatóhelyettes szerint ennek ellenére jó csapatmunka folyik, a a gyárra nehezedő terhek súlyát és a talponmaradásért vívott küzdelemben minden egyes dolgozó felelősségét a többség érzi. A talponmaradást, a biztonságos termelést szolgálják a piacbővítő, termelésnövelő tőkebevonások is. Ip a spanyolországi Zaragozába már alvázakat is készítenek, ami újabb lépcsőfokot jelent a nyugati termelési integrációba való bekapcsolódásba. A tőkés export kétharmada Németországba irányul, és újabb két kapcsolat van kialakulóban. Szállítottak az NDK-ba is, sőt további érvényes megrendelésük is van oda, a gyártást azonban le kellett állítani az időközben bekövetkezett változások miatt. Jászberényben azért bíznak abban, hogy ez csak időleges kényszerszünet; a minőséggel nem lehet gond, legfeljebb árvita várható. A rubelelszámolású relációba, egyre csökkenő ütemben, összesen 57 millió forint értékben szállítottak, és ezzel - úgy néz ki- véget is ért ez a piac. A Szovjetuniónak volna ugyan még igénye, de bizonytalan az egész jövő. Hasonló a helyzet a belföldi piacokon is. A partnerek sorra jelentik be a fizetésképtelenséget, legjobb esetben szállítási átütemezést kémek, de van olyan megrendelőjük is, amelyik egy A Jászberényi Aprítógépgyárban A munkásosztály a paradicsomba megy? Gondolatok a hatalomról, az érdekképviseletről, a tulajdonról ügy tűnik, a fenti filmcím kérdőjele egyre inkább bizonyossággá válik, vagyis a kérdőjel helyett egyre inkább tagadó formában kell megfogalmazni a fenti mondatot. Ez akkor is igaz, ha nem a jelenlegi helyzetből indulunk ki, hanem hosszú távú tendenciákból, amelyek Marxszal ellentétben a hagyományos munkásosztály felszámolódását sejtetik. A jelenlegi helyzetben inkább arról van szó, hogy a munkásosztály egyre távolodik a paradicsomi állapotoktól. A megoldás viszont ma még igen bizonytalan, sok mindentől függ. Függ a gazdaság állapotától, a kilábalás módjától, időtávlataitól, az érdekvédelmi szervezetek hatékonyságától, a tulajdonviszonyok rendeződésétől. Véleményem szerint függ attól is, mennyire ismerik fel a munkások saját hosszú távú érdekeiket. Erre tippet nyilvánvalóan mi nem adhatunk. Amit megtehetünk az az, hogy rámutassunk a jelenlegi helyzet néhány buktatójára. Az egyik buktató a funkciók összekeverése, s ebből fakadóan az érdekek képviselete. Társadalmi szinten alapvetően a hatalmi, a tulajdonosi és az érdekképviseleti funkciónak kell jól elkülönülten érvényesülnie. A szorosan vett gazdaságban is célszerű, ha elkülönül a hosszabb távú tulajdonosi, a középtávú nyereségérdekeltségű menedzseri és a rövid távú bérérdekeltségű munkásérdek. A funkciók, érdekek összekeverése a gazdasági, társadalmi hatékonyság csökenéséhez, a működés zavaraihoz vezet. Ma Magyarországon a munkásokkal kapcsolatosan két területen is látok ilyen zavarokat, bár ezek szorosan egymáshoz kapcsolódnak. Az egyik az érdekvédelem helye, szerepe, annak képviselete a jelen helyzetben, a másik a tulajdonhoz való munkásviszony. A pártokhoz kötődés gyengülése A munkásérdekeket hagyományosan a szakszervezetek képviselik. A fejlett tőkés országokban sincs ma egységes gyakorlat, hogy mindez hogyan szerveződjön meg. Ezt nem is lehet előírni. Bizonyos tendenciákat viszont lehet általánosítani. Az egyik ilyen a pártokhoz való kötődés gyengülése. A pártok és a szakszervezetek egyre inkább függetr lenednek egymástól. A szakszervezetek arra törekednek, hogy valamennyi parlamenti párttal folyamatos kapcsolatban legyenek. Ez azért is szükséges, mert így tudják a változó kormányzatok között megőrizni az érdekvédelemhez szükséges önállóságukat. Az önállóság pedig azért kell, mert csak így tudják egyértelműen képviselni a munkásérdekeket, elérni azt, hogy a kormányzat ne a munkások rovására részesítse előnyben a munkáltatókat. A kormányzatok ugyanis többnyire a társadalom, a gazdaság hatékony működését kell, hogy szem előtt tartsák. A gazdaság hatékony működésébe viszont objektíve a tulajdonosi, munkáltatói réteg érdekelt alapvetően. Ráadásul az ő pozíciójuk sokkal erősebb. Ha egy ágazat, egy vállalat nem dolgozik hatékonyan, akkor a tőkés tulajdonával együtt "átvonul" egy másik területre. A munkás viszont elveszti munkáját, s ez még a "jobbik" eset, de többnyire elveszti szakmáját, egyetlen tulajdonának, munkaerejének meghatározó részét. Ez érthetővé teszi, hogy sok esetben akkor is ragaszkodik munkahelyéhez, ha társadalmilag nem hatékony az a munka. A kormányzatnak viszont minden esetben fel kell vállalnia a nem hatékony termelés felszámolását. A pártokhoz kötődő szakszervezetek nyilván erősen zavarhatják egymást eltérő érdekeik miatt, s ez tűnik objektív alapul a fejlett tőkés országokban a páitok és a szakszervezetek távolságtartásának. így, főleg a kormánypártok esetében igaz, mindenféle szövetség kimondása csak ideiglenes lehet, csak rövid távú érdekeket szolgálhat. Ez persze nem zárja ki, s a tapasztalatok is ezt mutatják, hogy különböző beállítottságú szakszervezetek létezzenek. Fontosnak tűnik azonban, hogy ezek ne egymás ellenében politizáljanak. Kié legyen a gyár? A másik zavaró tényező, bár itt is funkciózavarról van szó, annak eldöntése, mibe szóljanak bele a munkások. A fejlett tőkés országokban még a hetvenes években is érvényesült az a felfogás, hogy a szakszervezeteknek bele kell szólniuk a vállalatok irányításába, a beruházásokba, az üzleti döntésekbe, a kormányzat működésébe. Ennek egy szélsőséges változata az üzem tulajdonjogának megszerzése. Ma már a legtöbb országban túl vannak ezen a felfogáson. Magyarországon viszont most kezdődik. Itt, a megyében is sorra jönnek létre az új munkástanácsok, amelyek egy része a cég vezetésének megszerzését tűzi ki célul. Ebben esetenként párttámogatásra is számítanak, hiszen tevékenységük a régi vállalatvezetés ellen irányul formailag. Ha viszont valóban ez a cél - úgy tűnik -, ennek más eszközét kellene megtalálni, mert éz az út hamarosan nem kívánt konfliktusok forrásává válhat. A funkciók összekeverésén keresztül az érdekek zűrzavaros kereszteződéséből fakadó ellentmondások problémáira figyelmeztet a múlt. Ezt viszont senki sem akarhatja. Legkevésbé a hatalmon lévők nem akarhatják ezt. Az persze nem vitatható, a munkások tulajdonossá válását nem lehet megakadályozni, talán nem is célszerű. A tapasztalatok azt mutatják például Angliában is, hogy a funkciók és az érdekek legkevésbé a részvénytulajdon esetében keverednek össze. Itt is létezik természetesen alapellentmondás, tudniillik az, hogy egyszerre tulajdonosként és bérmunkásként gondolkozni, cselekedni igen nehéz. Mégis a közeledés buktatói itt küszöbölhetők ki leginkább. Hosszabb távon, magasabb fejlettségi szinten egyébként is ebbe az irányba fogunk haladni. Füle István Újszászí kutak Az újszászi emberek hozzászoktak a jó hideg, zamatos artézi vízhez. A Szolnokról évekkel ezelőtt kivezetett vizet többen csak locsolásra vagy fürdéshez használják. Evek óta gond a jó artézi víz. A községben pedig volt vagy hat kút. Mára csak kettő csordogál. A többi elapadt vagy lezárták. A község népe pedig mérgelődik, hová lett a sok pénz? Mondják - inkább kutat fúrtak volna, amelyet tudna mindenki használni! Tarpai Z. A templom mellett éppen csak^ ^T?g^eg!^^ csordogál ▼ elhanyagolt kút Pillanatkép a gyárból
