Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-08 / 52. szám

4 Néplap 1990. JÚNIUS 8. Nagykunságért kitüntetés másodszor Az idén Zsoldos István nyugdíjas tanár kapta a díjat Zsoldos István tanár urat a Nagykunságban nemzedékek is­merik, hiszen évtizedekig pallé­rozta a kisúji gimnáziumban a ke­mény kun koponyákat. Érdekes volt a pályája: 1937-ben Debre­cenben elvégezte a Tisza István Tudományegyetem teológia sza­kát, és nyolc évig lelkipásztorként szolgálta az embereket. Később földraj z-történelem szakos közép­iskolai diplomát szerzett, de nem­csak ezeket a tárgyakat tanította. Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ábrázoló-geo­metria szakon is befejezett másfél évet, és az sem lepte meg, ha ismé­telten megbízták az orosz nyelv tanításával. Noha tizenhárom éve nyugdí­jas, természetes, hogy ma is renge­teget dolgozik. Jobban mondva annyit, amennyit kopó, fogyó egészsége megenged. Teszi ezt azért, hiszen szülővárosát, az itteni embereket, a település múltját, a letűnt korok tárgyi emlékeit végte­lenül tiszteli, és túlzás nélkül állít­ható: tudományos kutató munkás­sága, honismereti, helytörténeti te­vékenysége példa értékű. Már csak azért is, hiszen néprajzi gyűj­téseit egykoron a tanítványaival végezte, amelyek eredménye ma is megtekinthető a Morgó csárda né­ven ismert helyiségben. "Melles­leg" arra is futotta az erejéből, hogy a város négykötetes törté­netéből megírja az 1848-1944 és az 1945-1980 közötti évtizedek históriáját. Ámbár szavaival élve hovato­vább a "kéthetes" korba jutott, hi­szen a 77 esztendejét számlálgatja, ma is ritkán múlik el nap, hogy valamit ne kutatna. így legújabban a helyi ipartestület múltját írja meg mintegy huszonöt gépelt oldal ter­jedelemben. Mindezeken kívül még arra is szakít időt, hogy a helyi lapban, műsorfüzetben publikál­jon. Világéletében puritán ember­ként ismerték. Igaz, három gyerek taníttatása mellett aligha lett volna lehetősége szerény fizetéséből költséges hobbikra, időtöltésre. Helyette talált magának egy cso­dálatos foglalatosságot: a Kunság meg Kisújszállás ködbe vesző múltjából évtizedeiből megmente­ni az utódoknak azokat az értéke­ket, amelyeket lehet. Mindezek fi­gyelembe vételével az idén méltán kapja meg a hat nagykun település tavaly alapított legjelentősebb el­ismerését, amelyet az elképzelé­sek szerint augusztusban nyújta­nak majd át Kisújszálláson a 77 éves nyugdíjas tanár úrnak. Ennek ismeretében mit is kívánhatnánk neki? Aligha nyugodt, szemlélődő napokat, pihenést, hanem további sikereket, örömet hozó munkálko­dást. Mert valami érdekesség: po­rosodó könyv, régi fotográfia, egykori konyhai edény, mezőgaz­dasági eszköz még mindig akad egyik-másik nádfedeles pádon. És mivel az emberek ismerik, a leg­többször olyankor szaladnak a la­kására: ki szerettük volna dobni tanár úr, de ha megnézi, szívesen odaadjuk a múzeumnak, hiszen csak a port fogja. Erre ő máris így felel: jaj, ki ne dobják addig, amíg meg nem nézem! Veszem a ka­bátom, és tüstént ott vagyok ma­guknál a kerékpáromon. Már ne haragudjon, de merre is laknak, kedves? D.Szabó Miklós Fotó: MJ. Számít-e valamit? Falusiból városivá lépett elő a könyvtár Martfűn Mitől jó, vagy mitől rossz most egy könyvtár helyzete? Számít egyáltalán, hogy városi vagy falusi környezetben van ma, amikor a kultúra válsága a könyvtárakat érinti talán a legjobban? A megyé­ben tapasztalt helyzeteket látva egy villanás a martfűi könyvtár életéből azt látszik igazolni, hogy a legnagyobb, vezető könyvtárakat kivéve, nem egyértelműen megha­tározó a könyvtár sorsát illetően, hogy falun vagy városon tartják-e fenn. Egy-két évvel ezelőtt Martfű várossá lépett elő. A könyvtár mai helyzetéről Csernus Gyuláné, a könyvtár vezetője beszélt.- A martfűi könyvtár felállás, szervezet szerint még ma is a Tisza Cipőgyár szakszervezeti könyv­táraként dolgozik. A várossá válás a könyvtár életében jlyen módon nem sokat jelentett. Mikor Martfű még közigazgatási meghatározása szerint nagyközség volt, akkor is városi szintű könyvtári szolgálta­tásokat tudtunk biztosítani - mert volt pénz. 1979-ben például fej­lesztésre olyan nagy összeget kap­tunk, hogy külön gyermekkönyv­tárat tudtunk kialakítani. Ez a fo­lyamat 1985-86-ig így volt: évről évre szépen tudtuk fejleszteni, míg ma a vegetáció szintjén vagyunk. A gyár ugyan még ad néha pénzt, de ez ma már a könyvállomány fejlesztésére is alig elég. A szintet csak azért tudjuk tartani, mert a régi fejlesztés még nem ment tönk­re. A gyermekszolgáltatások mű­ködnek még igazán jól. Beléptünk az országos Móra Klubba, elég sok gyerek jár hozzánk. A klubtagok például könyveket rendelhetnek, olcsóbban, mintha könyvesbolt­«Az én újságom A «ÖRA KONWKláJB LAPJA FF EV* 3 Síi'-' ARA ’U “ " ............... M óra Klub folyóirata még ma is sok gyerek kedvence ban vásárolná­nak, a havi tíz fo­rintos tagsági dí­jért egy színvo­nalas, szép fo­lyóiratot is kap­nak. A felnőttek ol­vasóköre viszont az idén felosz­lott. Lehet azzal is magyarázni, hogy ez a forma kifutotta magát, de az igazi ok in­kább az érdekte­lenség minden iránt, ami a kul­túrával kapcsola­tos. Az általános elfásultság, a ki­ábrándultság. Az emberek minden téren túlfeszítet­tek: a cipőgyár­ban nem keres­nek jól, szüksé­gük van plusz munkára, elfá-^ radnak, nincs már kedvük olvasásra. Régen pe­dig az olvasókör tagjai még maguk is szívesen felkészültek egy-egy előadásra. Martfűn a művelődési ház, a mozi, a könyvtár, mint a helység egyetlen kultúrális központja, évek óta együtt dolgozik, de a to­vábbi sorsunk bizonytalan. Az a hír járja, hogy a cipőgyár és a vá­rosi tanács közösen fogja fenntar­tani a házat, ami anyagi szempont­ból minden bizonnyal a legjobb megoldás lenne. Ez volt egy villanásnyi helyzet­kép egy "városivá" előlépett könyvtár életéből. Martfűről szól ugyan, de bárhol a megyében vagy az országban lehetne, hiszen a helyzet mindenhol bizonytalan. A kultúra védnökei vagy éppen "csi- nálói" foggal-körömmel ragasz­kodnak fenntartásához, de sok mú­lik majd az új tanácsi vezetésen is, mennyire lesz a kultúra barátja, vagy mennyire hagyja azt elsor­vadni. (ksz) Megnyitották a nagy- közönség előtt a pécsi Zsolnay-mauzóleumot, mely nemcsak a kilenc­ven éve elhunyt gyárala­pító, Zsolnay Vilmos földi maradványait őrzi, hanem a világhírű talál­mány - az eozin - titkát is. A Zsolnay gyár mö­götti dombon álló, neo- román stílusú épületet múzeumként is megte­kinthetik az érdeklő­dők. Képünkön Zsolnay Vilmos síremléke Dalosok jöttek Vejnemöjnen földjéről A Keravai Kamarakórus hangversenye Szolnokon "Milyen jó, hogy végre nekünk is van egy ilyen nemesen egyszerű, és modem épületünk, ahol koncer­teket lehet rendezni" - sóhajt fel az elnyűhetetlen koncertrajongó, szöveget, amelyből a közönség mit sem értett, s melynek fordítását igazán nem pótolta a tapasztalatlan konferanszié által felolvasott mű- ismertetés sem. Mindazonáltal az kiállták. Remélhető, hogy a kon­certet jelenlétükkel megtisztelő hazai kóruskamagyok kedvet kap­tak az ilyesfajta, módjával szceni- rozott előadáshoz, s azt saját gya­korlatukba is átemelik, népszerűsí­tik, feloldva ezzel a kissé meg­csontosodott magyar kóruséneklé­si gyakorlatot. Á kórus azonban más oldaláról is bemutatkozott, magyar művet is énekelt, úgymond magyarul (talán nem is tudják, hogy Kodály Vejne- möjnenről nem is egy kórusművet komponált!) természetesen ferge­teges sikert aratva - de énekeltek Purcell Dido és Aeneasából is kó­rusrészleteket (ezek kicsit nehéz falatnak bizonyultak számukra), majd a kórus hölgytagjaiból ala­kult kvintett, fején kalappal adott figyelemreméltó műsort (a svéd népdalfeldolgozás és a Kabalevsz- kij mű igazi élményt nyújtott). A kedd esti koncert befejezéseként az újból kiegészült kórus énekelt két fülbemászó dallamot, melyek közül "A tenger" című tetszett job­amikor belép a Széchenyi város­rész Játékcsamokába. Igaz, hogy a háttérként felfüggesztett firhang borzalmas és a hatalmas építmény kissé visszhangos, de ettől már nem hagyja magát megzavarni. A Finnországból a Tiszamenti Vegyiművek vendégeként a me­gyeszékhelyre érkezett kis létszá­mú - de annál nagyobb felkészült­ségű kamarakórusra felfigyelt Sza­bó András, a lakótelep közművelő­dési vezetője, felkérte egy koncert­re, amely hat rendezvényt számlá­ló, az uborkaszezonra tervezett so­rozatának első eseménye volt. A hangverseny meghívott díszven­dégei ezúttal a Széchenyi István Gimnázium aranyéremmel büsz­kélkedő énekkarának tagjai lehet­tek -, nagy kár, hogy ez az igazán kellemes, helyenként látványos koncert nem vonzotta a városrész lakosságát egy kis zenehallgatásra. A Risto Ilmari Kostia karnagy vezetne énekkar magasszintű kó­ruskultúra hordozója: széphangú, képzett énekesekből áll, akik rá­adásul igen muzikálisak. Műsoruk első - legterjedelmesebb - részében Magyarországon jórészt ismeret­len hazai szerzőik műveit énekel­ték, melyekben - első hallásra úgy tűnt - keveredik a huszadik század hangja a romantikáéval. Az el­hangzott művek jó része népdalfel­dolgozás volt - ez magában véve is műsorpolitikájukat dicséri. Eléggé nem dicsérhető módon műsorukra tűzték Tauno Martinnen ma is élő idős finn zeneszerző egy kedves művét, melyből jelzésszerű kosz­tümökben és jelzésszerű mozdula­tokkal idéztek, s melynek előadá­sában mindössze az volt zavaró, hogy a narrátor: a karmester hosszadalmasan olvasta ékes finn nyelven a magyarázatul szolgáló egyszerűnek látszó művecske egy­ben - ahogy az már lenni szokott - nagyszerű is, s a látszat ellenére előadása rendkívüli módon próbá­ra teszi az énekeseket. S ezt a pró­bát a kerkavai dalosok derekasan ban. Úgy látszik, messze földről jött rokonaink is azt tartják, hogy csak jó zene és rossz zene van, hogy könnyűzenét is lehet jól énekelni. Igazuk van! Szathmáry Judit Erdélyben, Nyárszón él az utóbbi évtizedek legismertebb bútor- festője, Viskán László. Az idős népművész már csak kisebb da­rabok virágozását vállalja, de korábban teljes szobabútorokat is festett. Művészetének sajnos nincs folytatója, így veszélybe kerül a kalotaszegi festett bútor továbbélése. Képünkön: Vis­kán László házában, saját festésű bútorai között. Jelentkezés és felvilágosítás: SZÜV Szolnoki Számító­központ, József Attila út 22-24. Telefon: 56/44-902 Dérné Patay Éva marketingvezetőnél * 9835/2* TANFOLYAM!!! 1 hetes IBM XT/AT gépkezelői tanfolyam 1990. június 18—22. 8,30—15,30 8.000.- Ft/fő Más mint a többi! Műsorlap és szórakoztató magazin. 18 tévé- és teljes rádióműsor. Számonként 50 kép. 30 oldal olvasmány: szülőknek, gyerekeknek, nagyszülőknek. A tíz pluszt ad. Százezer forint nyeremény hetenként. A család lapja a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom