Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-06 / 50. szám

Néplap 1990.6 JUNIUS 6. Tizenhárommillió forintos költséggel, a Szolnok terv tervei alapján épül a kötelki általános iskola tornacsarnoka a Timép Kft. kivitelezésében. A létesítményt szeptember közepén vehetik birtokba a gyerekek, akik eddig csak egy tornaszobát használhattak. fotó: KÉ. Feltámad-e félholtából az amatőrfilmes-mozgaloni? "Perújrafelvételt" kér a Hemopta Nemes szándék vezérelte azo­kat, akik szombat délelőttre, a szolnoki Tisza moziban rende­zett találkozóra hívták össze a megyebeli, egykori és mai ama­tőr (független) filmeseket, vi­deósokat, valamint a régi idők tanúit, és mindazokat, akiknek pozíciójuknál fogva közük volt (van) a művelődéshez. A meghívó nem jutott el min­denkihez, így aztán a vártnál lé­nyegesen kevesebben jelentek meg. Ennek ellenére a tanácsko­zás eredményes volt. Előbb a múltat elevenítették föl dióhéj­ban, később a jelen és a jövő került terítékre. Az öntevékeny filmesmozga­lom története mindig sikerekből és kudarcokból tevődött össze. Útja rögös volt, ám a kamera szeretmesinek lelkesedését - az élet bebizonyította, - nem tudta letörni a nehéz gazdasági hely­zet, s az emberek (közöttük értve azokat is, akik tehettek volna e mozgalomért, de nem tettek) kö­zömbössége sem. A kalendáriu­mot visszapörgetve, szóba került az a néhány lelkes ember, aki 1971 -ben Szolnokon, a Járműja­vító Művelődési Központjának padlásán társadalmi munkában alakított ki filmstúdiót - többen közülük ott ültek a szombati ta­lálkozón. Abból a padlástéri mű­Randevú a Tisza moziban helyből nőtt ki 1974-ben a Szol­nok Megyei Amatőr- és Doku­mentumfilm Stúdió, az ugyan­csak megyei Moziüzemi Válla­lat védőszárnyai alatt. Még régebbre visszapillantva: egy megszállott amatőr filmes 1969-ben alapította meg az első szolnoki filmklubot, 39 taggal. Ott volt a megyei stúdiót kiala­kítók között, és ő teremtette meg az 1974. június 5-étől magáról sokat hallató Hemopta Amatőr­film Klubot a Táncsics Mihály úti Helyőrségi Művelődési Ott­honban. A video térhódításával a klub is megújult, eredményeit órákig lehetne sorolni és mutat­ni. Éppen az alapítás 15. évfor­dulójára tervezték a Nosztalgia Fesztivál és Tábor megrendezé­sét 1989 tavaszán, amikor egyik napról a másikra utcára kerültek, el nem fogadható indoklással. Szó esett arról is, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére a me­gye tanácsa anyagi támogatást nyújtott az amatőrfilmes-moz- galomnak, korábban évi 250, 1988-tól évi 300 ezer forintot utalt át a Moziüzemi Vállalat­nak. Ennek jó, ha 10 százalékát élvezték az alkotók, vajon hová lett a többi pénz? - merült fel a kérdés. A megyei tanács vb je­lenlévő művelődési osztályveze­tő-helyettesének címezve kér­ték: jelöljön ki egy bizottságot a megyei tanács annak felül­vizsgálatára (visszamenőleg öt évre!), hogy rendeltetésszerűen használták-e fel a céltámogatást. A Hemopta ma is aktív tagjai pedig jogorvoslatot kértek igaz­ságtalan "kilakoltatásuk" miatt. Úgy tűnik: félholtából mégis van ereje föltámadni az öntevé­keny, független filmesmozga­lomnak, méghozzá úgy, hogy önállósítani kívánja magát. A lelkes tagok egyesületet hoznak létre a volt megyei stúdió, vala­mint a Hemopta Klub jogutódja­ként - és ettől függetlenül^meg- maradnak a Magyar Független Film és Video Szövetség tage­gyesülete is. Elkészítik az alap­illetve működési szabályzatot, a belépési nyilatkozatokat, és e hónap utolsó szombatján, június 30-án délelőtt 10 órára minden érdeklődőt várnak alapító ülé­sükre a szolnoki Tisza mozi A- termébe. A hétvégi randevún úgy érzé­keltük - többek között a megyei művelődési osztály, a honvéd­ség, a helyőrségi klubok és az MDF jelenlévő képviselői által elmondottak alapján -, hogy eb­ben számos segítőtársra találtak.-rónai­Pórul járt gyerekek KESEREG A TÁBORVEZETŐ A táborvezető, aki már nem volt éppen fiatal - s ha rákérdez­nek, hirtelen meg sem tudta vol­na mondani, hány gyermek, fia­tal és felnőtt delegációt, találko­zót, tábort vezetett - szóval, a már nem éppen ifjú táborvezető nagyon jól tudta: az előző tábor­ban kell elvetnie a magot, ha azt akarja, hogy rendben menjenek a dolgok. Most is így tette, azaz tavaly, ott Tiszavárkonyban, hogy az ez évi táborát biztonságban tudhas­sa. Mert átélt már. "viharos" idő­szakokat, amikor lavórral, kan­nával hordták a vizet a beázott sátorból, vagy éppen éjszaka kellett felhúzódniuk a gyerekek­kel a hegyoldalba, ha azt akar­ták, hogy ne öntse ki őket a víz... s emlékszik: külföldön meg se tolmács, se idegenvezető nem várta delegációjukat a repülőté­ren... és így tovább... és így to­vább... De ezek nem "törték" meg. Megedződött. Tette a dol­gát. Szervezett, utána járt, ami­nek kellett... de ez a tiszavárko- nyi dolog, ez most szíven ütötte. Pedig, mint gondolta, edzett volt... hisz ott voltak a vezetőtár­sak, akik kitartottak mellette - de ő is mellettük - aztán a gyerekek, a fiatalok... "felnőve" visszajár­tak segítőtársnak - vagy valame­lyik főiskola, egyetem nyári ne­velési szakmai gyakorlatra küld­te hozzá a hallgatókat... Az utóbbi években azonban - saját bőrén is tapasztalta - hogy nehezednek a dolgok. Mármint, ami az anyagiakat illette... égig szöktek az árak! S hol volt már a korábbi, alig né­hány száz forintos táborozási költség?... Újságolvasó ember lévén épp a napokban olvasta, hogy tíz napra 4.200 forintot!!! kémek a gyerektől (mármint a szülőktől)... Változott a világ,jó nagyot, de neki valahogy mostanság is sike­rült "leszorítani" az árakat, a tá­bori befizetést, a gyerekek hoz­zájárulását. Ebben az évben is "csak" 500 forintot kértek volna a szülőktől, vagy még annyit sem... Mert voltak társak, akik segí­tettek: az Úttörőszövetség, a Nyelvtanárnő a csárdapult mögött Áll Karcagon egy masszív, ré­gi épület, amelyet a köznyelv Morgó csárdaként ismer. Udva­rán gémeskút bólogat, de az éhes vándor kinn szalonnát is süthet, ha a gyomra úgy kívánja. Meg­boldogult ottani gimnazista ko­romban mesélték, hogy falai kö­zött állítólag megfordult egyko­ron Rózsa Sándor is, és bicskájá­val monogramot rótt az egyik fa­alkalmatosságra. Hogy a népsze­rű betyárvezér valóban kortyol­gatta-e az alföldi rizlinget a he­lyiségben, és belevágta-e a bics­káját a fába, történetünk szem­pontjából mellékes. Legfeljebb nagyon áttételesen annyi a ha­sonlóság a mai helyzethez viszo­nyítva, hogy ugyanebben az épü­letben a dr. Varga házaspár a fej­széjét vágta óriási fába: ugyanis a család szaknyelven szólva öt évre szerződéses üzemeltetésbe vette az illusztris épületet. Egyébként civilben dr. Varga László jogtanácsos, illetve a Kis­gazdapárt színeiben politizál. Olyannyira, hogy a körzetben a képviselőjelöltek választásán sportnyelven fogalmazva dobo­gós helyen végzett, második lett. A felesége életútja sem érdekte­len: ugyanis Vargáné Vízkeleti Erzsébet tíz éve végzett Debre­cenben a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem francia-orosz sza­kán. A házaspár néhány évig máshol élt, majd visszatért az asszonyka szülővárosába, ahol Erzsébet öt évet tanított a karcagi gimnáziumban. Igaz, csak oroszt, és azt is megértette: mivel francianyelv-szakos egyedül volt az iskolában, nem kis kocká­zatot jelentett volna ennek a nyelvnek a bevezetése. Annál in­kább, hiszen időközben két ifjú emberkével gyarapodott a csa­lád, és ahol kisgyerekek élnek, olykor-olykor ugye a betegség is kopogtat. Mielőtt a csárdát kivették vol­na, már érlelődött a gondolat: Er­zsébet nagy valószínűséggel ott­hagyja a hivatását. így azután az­óta aki keresi, itt találja a pult mögött. A pályamódosítást alap­vetően meghatározta az is, hogy időközben építkezésbe fogtak, és A tanárnő szakember az a tény: a tanári pálya ma sem tartozik az irigyelt, túlfizetett szakmák közé. így azután az idei tanévben már fröccsöt mér, sört ad, vagy üdítőt, kávét ajánl. Négy évig még nagy valószínű­séggel, legalábbis amíg a szerző­désük szól. A házaspár egyéb­ként tervezi: szépítik, fejlesztik, idegenforgalmi érdekességgé alakítják az épületet, meg az ud­vart. Azért a szakmájától sem sza­kadt el teljesen: a minap is az egyik volt tanítványa kereste fel segítségkérés céljából. Pár hete pedig kisebb francia csoportot sodort ide a véletlen mindenféle tolmács, kísérő nélkül. Szomja­a pult mögött is sak voltak, és miközben kiszol­gálta őket, az egyik ámulatból a másikba estek, hogy mi beszé­lünk felzárkózásról, amikor ná­lunk még a csaplárosné is fran­ciául diskurál a párizsi turisták­kal. , Ottjártunkkor sem szűkölkö­dött vendégekben a közvetlen modorú, népszerű nyel vtanámő- csaplámé. Igaz, mikorra a fotó­sunk elővette a gépét, és hozzá­fogott a felvételekhez, valaho­gyan majdnem mindenki kifelé iparkodott. Ennek minden bi­zonnyal oka lehetett az is, hogy még nem ért öregkorba az idő, hiszen nem egészen hármat mu­tatott az óra... DJSz.M. HNF, a tanács, az MCDSZ, a múzeum. Szavahihető társak. Amiben megegyeztek, megálla­podtak, ahhoz mindkét fél tartot­ta magát... no meg a Családsegítő Központ! Mert ott aztán voltak, akik igencsak jól tudták a mindennapi munkájukból adódóan, hogy mit jelent, ha egy kispénzű, szegény, alacsony jövedelmű család jó ké­pességű, okos, eszes gyereke el­juthat nyáron valahova... például valamilyen táborba... jelen eset­ben honismereti vagy országjáró táborokba. Kicsit megszeretni a nagyobb családot... a hazát... Az ilyen, említett családoknak még ennivalóra is alig jutott. Arra meg aztán végképp nem, hogy a gyerek(ek) nyáron valahova el­juthassanak... talán álmodtak ró­la vagy még azt sem engedhették meg maguknak... de azért már tavaly is harmincnégy családnak sikerült egy kis nyári örömöt be­lopni az életébe... A Családsegítő Központ azzal segélyezte a családokat, hogy a gyerekek táborozási költségei­hez hozzájárult, vagy magára vállalta annak teljes befizetését... s magára "vállalta" a könnyeket is, azokat, amelyek a gyerekek szemében jelentek meg, mikor megtudták, hogy igaz a hír: tá­borba mehetnek... Tiszavár- konyba... Mert gyönyörű a Tisza Tisza- várkonynál. Ä partot ölelő, vízre hajló fák, aztán a falu apró, tiszta, gondozott kis utcácskái, meg az Alkotóház. Ez az! - gondolta a táborveze­tő. Ez az a szépség, ez kell, hogy beköltözzön a szolnoki gyerekek leikébe... és sehol jobb helyen nem lehet a honismereti-helytör- téneti-néprajzi tábora, mint itt... a népművészet "alkotóházá­ban"... hadd tanulják a szövés rejtelmeita 10-14 éves gyerekek, meg az agyag formálhatóságát, a fa faragásának titkait... és ebben a szétszórt, mai életben szüksé­ges valami kötődés a "szűkebb" hazához... egy röghöz... egy fá­hoz... egy tájhoz. Tudta ezt a táborvezető, mert itt is, ott is járva a világban, érez­te, mégiscsak kell egy pont az ember életében, amire azt mond­hatja, hogy hazajöttem... s a gyermekkorban "elpalántált" kö­tődések, gyökerek egy életre szólhatnak... Szervezte hát a honismereti tá- bort, már negyyedik éve. "Visszajárók" voltak Tiszavár- konyba, tavaly pedig ők voltak az elsők, "igazi" táborozók, akik "belakták" és "felavatták" az Al­kotóházat, amúgy táborosan... Nem is volt rájuk panasz... na­gyon jól érezték magukat, meg voltak velük elégedve... de ők is... minden feltételt biztosított számukra az Alkotóház... köz­ben pedig a szakmai kiscsopor­tok kutatómunkája eredménye­ként szépen gyűltek az Endre ki­rály-körüli krónikák, a tiszavár- konyi családi tűzhelyek régmúlt történetei, legendái... s amikor tábort zártak, a gyerekek a tábor­vezetőséggel együtt kérték: hadd jöhessenek jövőre, 1990-ben is ugyanígy, tanév végén táboroz­ni!... Meg is egyeztek... és a két fél, az alkut hitelesítve, kezet adott rá... Sokra tartotta a táborvezető a kézfogás hitelét, az adott szó be­csületét, s gondolta, elültette a magot a következő évi táboro­záshoz... De hát az elvetett ma­got, azt ápolni, gondozni is kel­lett... így aztán még tavaly októ­ber közepén és ez év március 1-jén felkereste az Alkotóházat, hogy a leendő táborozásról tár­gyaljanak. Az utóbbi, egyeztető megbeszélésen forintban-fillér- ben is megállapodtak, valamint a tábor tanév végi azonnali kezdé­sében, illetve a zárásban, amely időpont "ceruzásán” bekerült az Alkotóház munkanaptárába. Ezeknek a birtokában tudott csak költségvetést készíteni a tábor- vezető a tábort támogató pénz­eszközökre. S ahogy megállapodtak, pá­lyázott ide, pályázott oda, ahova csak tudott, ahonnan pénzt re­mélhetett a gyerekek számára. Igaz, arTÓl is szót váltottak, hogy a pályázati eredményeket a kiírá­sok alapján április végén, május közepén ismeri meg a táborveze­tőség, s akkor ahogy tavaly is tették, elkészítik a megrendelőt. Meghányták-vetették még azt is: ha valami miatt nem jönne össze a pénz erre a táborra, akkor is mindenképpen leköti a helyet és az időpontot a táborvezető, mert a Családsegítő Központ égisze alatt a családi nevelésben hát­rányt szenvedők (utam isten, hány, de hány ilyen sorsú gyerek van ebben a hazában!) részére szerveznek tábort - s a megálla­podásra ismét kezet adtak egy­másnak. A búcsúzkodás közben nem lehetett nem disputáim ar­ról, hogy milyen gazdasági ne­hézségekkel küszködik az Alko­tóház... mennyire magának kell "kigazdálkodnia", megteremte­nie a működéséhez szükséges anyagiakat. Segítenie kell - gon­dolta a táborvezető... hiszen, ha ő lekötötte a helyet, s fizet is, akkor erre az időszakra egy kis pénzt "hoz" a tiszavárkonyi kasszába... Vitte is a pénzt, igaz, jelképe­sen, május 9-én, amit a IV. Hon­ismereti Gyermektábor pályázati költségvetésével és kutatási programjával nyert. S amint az iroda-felé haladt, szeretettel si­mogatta meg a grádics kézzel fa­ragott, otthonos, szép korlátját - lelki szemeivel pedig már látta a majdani gyertyafényes estéket a kemence mellett, a szürkületi pásztortüzeket a Tisza partján, érezte a sülő kenyér illatát... a kenyérét, amelyet majd a gyere­kekkel együtt fognak megsütni a "búbosban"... S ekkor valami furcsa megle­petés érte: már kiadták az Alko­tóházat. Nem jól hall, biztosan nem jól hall - futott át rajta... egy felhő meg felszaladt a tiszavár­konyi ház feletti égboltra, hogy eltakarja a Napot... És a táborvezető?... a táborve­zető próbálja menteni a helyze­tet, hogy mentse, ami menthető- tálán sikerül neki... úgy néz ki... csak ott bent, az a szorítás a szíve táján... az nem akar engedni... mert változatlanul szereti a fákat, a folyót, a füzest... meg a tisza­várkonyi embereket... de nem­csak ő, hanem ők, valamennyien, akik a honismereti táborokban ott voltak... S a világ?... a világ nem dőlt össze... a Tisza is tovább folyik Tiszavárkonynál... a táborvezető pedig reménykedik - a jövőt ille­tően -, hogy azt az odaszaladt felhőt tovaviszi a szél a tiszavár­konyi égboltról... Ui. Csupa-cseprő, csipp- csupp gondolatok - vélheti az ol­vasó... igaza van... de a gyereke­kért íródtak... Dr. Kozáková Radnay Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom