Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-02 / 47. szám

6 Nemzetközi körkép 1990. JUNIUS 2 Több mint tízezer nemzetközi tanácskozás egy évben Skandinávia—Baltikum: Az Európai Közösség: tolmács-szuperhatalom Amikor Győriványi Sándor munkaügyi miniszter, aki alig négy nappal korábban vette át hivatalát, az Európai Közösség miniszteri tanácsának üléster­mében hétfőn belevágott ma­gyar nyelvű beszédébe, a terem­ben vagy ötven ember illesztette fülére a hallgatót - és beindult a három évtizedes rutinnal műkö­dő gépezet. A tíz üvegfalú fülké­ben nem kevesebb, mint 30 szinkrontolmács állt készenlét­ben, hogy egymást váltva folya­matosan ültesse át a közösség kilenc nyelvére azt, amit a ma­gyar politikus tudomásukra kí­ván hozni. A magyar fülkében angolra tették át Győriványi sza­vait, azt fordították a többi tol­mácsok vissza görögre, németre, portugálra, hollandra, spanyol­ra, olaszra és dánra. Ez a rendezvény csak az egyi­ke volt annak az ötvennek, amelynek résztvevői között ugyanezen a napon nyelvi hidat létesített az Európai Közösség konferenciaszervező és tolmács- szolgálata. Az Európai Közös­ség bizottságának, miniszteri ta­nácsának, a gazdasági és szociá­lis tanácsnak erre vonatkozó igé­nyeit egyaránt igyekszik kielégí­teni ez a szervezet, amely a maga nemében páratlan a világon. Konferencia-tolmácsolásban ez a non plus ultra: hozzá képest eltörpül az ENSZ fordítóappará­tusa, még akkor is, ha hozzá­vesszük a genfi központ sze­mélyzetet is - hiszen a világszer­vezetnek, amely csak öt nyelvet használ, „csak’ ’ 230 állandó tol­mácsa van. • Ez a szervezet mindig lépést tart a változásokkal: most éppen Magyarországon keres új szu- pertolmács-jelölteket. A központ a Borchette- palotában Ez a szándék magyarázza, hogy az MTI tudósítója látoga­tást tehetett a különleges szolgá­latnál, amely a közösség egyik elegáns konferencia-központjá­ban, a Borschette-palotában mű­ködik. Innen irányítják a világ legnagyobb szinkrontolmács­seregét: kereken 400-an állandó alkalmazottai az Európai Közös­ség bizottságának. Nem egysze­rűen a nyelvek művészei ők, de egyben a közösség működésé­nek és a legkülönbözőbb kérdés­köröknek szakértői, a génsebé­szettel a mezőgazdasági szub­venciók rendszeréig és az alkot­mányjogig, a környezetvéde­lemtől a vállalati adókig. Ele­gendő rápillantani a napi konfe­rencia-kiírásokra, hogy felmér­jük, mi mindenhez kell értenie (több nyelven) a közösségi tol­mácsgárdának. Egy tolmácsnap 480 dollár Az állandó alkalmazottakhoz csatlakozik a szabadúszó, de a közösségben bejegyzett és elis­mert tolmácsok 1520 fős serege. 1400-an a kilenc közösségi nyel­vet beszélik, 120 fordít más nyelvre is - ezek közül 40 az arabra specializálta magát, és három a magyarra. Ami a közös­ség kilenc nyelvét illeti, elvben mindegyik egyenlő, de azért vannak „egyenlőbbek” - mond­ja Heynold úr, a főigazgató ta­nácsadója, de nem nevezi meg őket, mert ez természetesen sér­tené a nemzeti érzékenységeket. Alaposan sejthető persze, hogy az angolról és a franciáról van szó. Azt mindenki számára biz­tosítani kívánják, hogy anya­nyelvén beszélhessen, de azt már nem, hogy anyanyelvén hallgathassa is azt, amit mások mondanak. Ez a takarékosság érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy a szolgálat tavaly több, mint tíze­zer nemzetközi tanácskozás­ülésen biztosította a kölcsönös megértést (ha nem is az egyetér­tést), a tolmácsnapok száma kis híján 110 ézer volt. A közösség több, mint 51 millió dollárnak megfelelő összeget költött erre a célra, egy tolmácsnap így 480 dollárba kerül. Az elsőosztályú tolmácsok napi 243, a kezdők napi 185 dollárért hoznak össze spanyolt és hollandot, németet és franciát. Ha már itt tartunk, talán érdemes megemlíteni, hogy azok, akik itt alkalmazást nyernek, a különböző pótlékok­kal együtt havi 3200 dollárnak megfelelő fizetéssel indulnak, de két gyerekkel és családi pót­lékkal három év múlva elérhetik a 4500 dollárt is, és akkor még előttük áll a fizetési grádics több más fokozata is.. A követelmények azonban óriásiak: három vagy négy kö­zösségi nyelvről ide-oda szink­rontolmácsolni, felkészülni a legkülönlegesebb témákra, for­mában lenni akkor is, ha nyolc órával korábban esteledik Ja­pánban és akkor is, ha nyolc órá­val később Amerikában... A ki­váló jövedelem ellenére állandó a tolmácshiányj ezt Renée van Hoof-Haferkamp asszony, a szolgálat főigazgatója azzal ma­gyarázza, hogy aki több nyelvet olyan magas szinten beszél és több problémakört olyan kiváló­an ismer, mint ahogy a közösség megköveteli, sokszor nem éri be mások gondolatainak tolmácso­lásával, aki pedig erre jelentke­zik, sokszor a közösség követel­ményeinek nem felel meg. El­végre a tolmács felelőssége óri­ási: egyetlen félrefordítás meg­hiúsíthat egy értekezletet. A tolmácshiány így sok igény visszautasítására készteti a Borschette-palotát. A főigazga­tó szerint a megoldás: nyitott pá­lyává kell tenni a tolmácsolást - aminthogy más hivatásokból ér­kezik a tolmácsok jórésze, úgy az se baj, ha egy idő után más - diplomáciai, jogi, újságírói, stb. - pályára lépnek, a tolmácsgya­korlat csak hasznos lehet szá­mukra. A feladatok hallatlan változa­tossága és a magas igények ma­gyarázzák, hogy igen rugalmas szervezetet kellett kiépíteni, ál­landó ügyeletes tartalékokkal. Az igényeket és a rendelkezésre álló tolmácsokat számítógépes állandó operatív központ tartja számon - ez készen áll arra is, hogy ha valaki váratlanul meg­betegszik vagy más okból kell változtatni, azonnal intézkedjen. Magyar jelölteket keresnek Mivel az EGK követelményei specifikusak, a közösség külön tolmácsiskolát tart fenn, amely nemcsak a fordítási technikát tö­kéletesíti, de megismerteti a már diplomás férfiak és nők közül kikerülő hallgatókat a közösség teljes intézményrendszerével is. Emellett ez a szolgálat foglalko­zik konferencia-központok tol­mácsrendszerének építésével és berendezéseivel is, felhasználva három évtized alatt szerzett óri­ási tapasztalatait. Renée van Hoof-Haferkamp asszony június 1-5 között Ma­gyarországon tesz látogatást: a közösség értékelése szerint, fejti ki, a jövőben sokasodni fognak a kapcsolatok Magyarországgal, ehhez az EGK-tolmácsok listá­ján szereplő három magyar nem lesz elég. Hoof-Haferkamp asszony személyesen kíván részt venni a három vagy hat hónapos brüsszeli közösségi tolmácstan­folyam első magyar hallagatói- nak kiválasztásában, és az együttműködés más lehetősé­geiről is tárgyalni fog a magyar illetékesekkel. Bizonyára lesz jó tolmácsa... Baracs Dénes (Brüsszel) Kína: a katonákat tilos verni vagy megalázni A népi demokratikus diktatúra letéteményesének, időnként a sa­játosan kínai szocialista rendszer nagy falának nevezett kínai hadse­regben valami nincs rendben. Megfigyelők ezt a következtetést vonják le azokból a magatartási szabályokból, amelyek újabban vannak érvényben a kínai hadse­regben, s amelyeket a Központi Katonai Bizottság külön utasításá­ra a mináp nyilvánosságra hoztak a hadsereg lapjában. A szabályok egyebek között előírják a tisztek számára, hogy szeressék és tiszteljék a katonákat, gyakran beszélgessenek el velük, és igyekezzenek szívbeli barátok­ként közeledni hozzájuk. De ami ennél is lényegesebb, a tisztek ne nyomják el a katonák demokrati­kusjogait, ne alázzák meg őket, ne álljanak rajtuk bosszút, és ne al­kalmazzanak velük szemben fizi­kai erőszakot, azaz ne verjék a ka­tonákat. Ha a tisztek tartják magukat ezekhez a szabályokhoz, akkor biztosítani lehet, hogy a tisztek és a katonák viszonyát a kölcsönös tisztelet, sőt a szeretet jellemezze. A magatartási szabályok ugyanak­kor arra intik a közkatonákat, hogy fenntartás nélkül vessék alá magu­kat a tisztek parancsainak, és sérel­meiket ne társaik előtt, s főleg ne a tisztek háta mögött teregessék ki, hanem az arra megfelelő katonai fórumokon. A katonáknak tartózkodniok kell a túlzásba vitt demokratizmus követelésétől és nem szabad az ab­szolút egyenlőség igényével fel­lépni a tisztekkel szemben. Min­dig körültekintőnek és udvarias­nak kell lenni a tisztekkel szem­ben, és ilymódon kell megkönnyí­teni számukra feladataik maradék­talan végrehajtását. Meg kell fo­gadni a bírálatot, és szerénységet, önmegtartóztatást tanúsítva kell törekedni az esetleges konfliktu­sok rendezésére, a hibák kijavítá­sára. A legfigyelemreméltóbb szabá­lyok azonban a azok, amelyek a „nyolc tilos” címszó alatt szere­pelnek. Ezek szerint kifejezetten tilos a tisztek számára a katonák verése és megalázása, ajándékok elfogadása a katonáktól, a katonák személyes érdekeinek megsértése, a katonák pénzbüntetéssel való sújtása, az iszákosság, a szeren­csejáték, pomófilmek megtekinté­se, és tisztességtelen, csaló mód­szerek alkalmazása. A Központi Katonai Bizottság indokolása rámutat: az idézett ma­gatartási szabályok újbóli közzé­tételére azért van szükség, mert a kínai hadseregre különleges köte­lezettségek és feladatok hárulnak a jelenlegi helyzetben, amelyre az jellemző, hogy a Kínán belüli el­lenséges erők és a nemzetközi im­perializmus ügynökei mindent el­követnek azért, hogy megtorpe­dózzák a kínai hadsereg egységét és összeforrottságát, és ilymódon súlyos csapást mérjenek Kínában a politikai és társadalmi stabilitás­ra. Ezekkel az ellenforradalmi kí­sérletekkel szemben fokozott éberségre, s ami nagyon lényeges, a hadseregen belül konfliktusoktól mentes egységre és összhangra van szükség. Éliás Béla (Peking) Rokonság az ésszerűség határain belül A példakép Lipcse, innen az elnevezés is: hétfői tüntetés. A színhely Stockholm belvárosa: itt gyülekeznek mostanában a hét első napjának kora estéjén mindazok, akik szeretnék rokon- szenvüket nyilvánítani a balti köztársaságok függetlenségi tö­rekvései iránt. Az összejövete­lekre, amelyeket egy svéd kon­zervatív képviselő, indított el, nem csupán az itt élő litvánok, vagy a náluk nagyobb kolóniát alkotó lettek és észtek képviselői érekeznek, hanem sok olyan svéd, akik a balti népek ügyét a sajátjuknak is tekintik. Ez a rokoni érzület a Balti­kumban élők iránt kényessé teszi minden skandináv ország veze­tése számára a lett, litván és észt elszakadási törekvések kezelé­sét. Igaz, a nyugati demokráciák vezetőit általában mérsékletre inti, hogy bár elvben éltetik min­den nép és nemzet függetlensé­gét, no de most és itt konkrétan Mihail Gorbacsov politikai túlé­lése foroghat kockán Megfonto­landó, mi nyom többet a latban, a három kis ország elszakadása, avagy az egész hatalmas biroda­lomban a biztató (legalábbis nyugatról biztatónak látszó) po­litikai folyamatok visszájára for­dulása. És mégis: hova fordulhatna el­sőrendűen a három balti köztár­saság erkölcsi támogatásért és anyagi segítségért, ha nem a földrajzilag konkrétan, érzelmi­leg elvontan közeli skandináv országokhoz. Jöjjön is, meg ne is -. sóhajtják az érintett kormá­nyok, s megkísérlik megvalósí­tani a majdnem lehetetlent: úgy támogatni, hogy mégse. Amikor Prunskiene asszony Stockholmban járt, tüntetők tö­megei éreztetették vele az erköl­csi támogatást. Svédország most jóváteszi 1940-ben elkövetett hi­báját, amikor a hitleri Németor­szág után elsőként ismerte el a balti államok szovjet bekebele­zését - nyugtázta a Vilniusból érkezett vendég. Szép gesztus. De amikor arról esik szó, hogy bármelyik skandináv ország hi­vatalosan, a nemzetközi diplo­máciában szokásos módon is­merje el az új, független Litváni­át, ez már nem olyan egyszerű. Dánia és Norvégia arra hivatko­zott, hogy ezt egyszer már, 72 évvel ezelőtt megtették, és ez még ma is érvényes (ők soha nem fogadták el a szovjet beke­belezést). A svédek szerint vi­szont a független államiság nem­zetközi jogi feltétele, hogy az il­lető kormény ellenőrzése alatt tartsa az országot - s e feltétel itt nem érvényesül. A dán protokollosok nem vol­tak könnyű helyzetben a litván miniszterelnök-asszony látoga­tásakor. A tárgyalások színhe­lyéül szolgáló koppenhágai épü­leten ott lengett a sárga-zöld-pi- ros litván lobogó; de a külügymi­nisztérium épületére nem tűzték ki, jelezve hogy Prunskiene asszony nem a kormány hivata­los vendége. Még szomorúbb a helyzet, ha gazdasági támogatásról - pénz­ről - van szó. Norvégiában sem­mi akadályát nem látnák, hogy Litvánia is vásároljon olajat - ugyanolyan dolláráron, mint a többi vevő. Dániában azzal kel­lett Prunskiene asszonynak szembesülnie, hogy a vásárlá­sokhoz aligha számíthat skandi­náv hitelekre. S a háttérben per­sze mindenütt a Szovjetunióhoz fűződő gazdasági érdek, keres­kedelem, vagy éppen közös olaj­kitermelési vállalkozások áll­nak. De vajon ki kockáztatná meg ezeket az üzleteket a kétes kimenetelű politikai kalandok kedvéért. így azután az se csoda, hogy a norvég sajtó, amely ko­rábban elkötelezett szószólója volt a litván függetlenségi törek­véseknek, amint gazdasági áldo­zatokról kezdett szó esni, úgy vélekedett: Oslo már azzal is megtette a magáét, hogy meg­hívta Prunskiene asszonyt, ro- konszenvének kifejezéseként... A közvetlen szomszéd, Finn­ország is formálja a véleményét, s mi tagadás, nem a Baltikum javára. Lassan-lassan az derül ki, hogy ha a finn politikusok helytelenítik Moszkva makacs ellenállását a balti népek függet­lenségi törekvéseivel szemben, az nemigen használ a segítségre szorulóknak, annál többet árt vi­szont Helsinki és Moszkva kap­csolatainak...S testvéri érzület ide, függetlenségi szellem oda, sem a skandináv országok, sem Finnország nem ellenségei ön­maguknak. Kép-Dunkerque, Franciaor­szág: Különféle rendű és rangú kishajók horgonyoz­nak a kereskedelmi kikötő­ben május 27-én, amikor csaknem 80, Nagy-Britanni- ából érkezett veterán hajó részvételével emlékeztek meg a dunkerque-i mentési akció 50. évfordulójáról. Ak­kor több száz polgári vízi jármű szállította el május 26. és június 4. között a németek által a tengerhez szorított 330 ezer francia és brit kato­nát. /MTI fotó/ Észak-Korea: Még nincs vezércsere A találgatásoknak egy időre vége. A "Nagy Vezér" nem adta át királyságának felét a "Kedves Vezérnek": nyomós külpolitikai megfontolások miatt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Gyűlése ismét a 78 éves Kim ír Szent választot­ta meg 4 újabb esztendőre Észak-Korea államfőjének. A je­lek szerint tehát semmi nem vál­tozott, de a legkisebb rezdülé­sekből is komoly következteté­seket levonni képes elezmők úgy vélik: mésem minden mozdulat­lan az ázsiai országban. A vihargyorsan széthulló szo­cialista tábor rendíthetetlen bás­tyáján akkor vélték felfedezni az első rést, amikor Phenjanban, minden indoklás nélkül, hat hó­napra előrehozták a választáso­kat. Minden szakértő azt látta eb­ben, hogy megkezdődik a szaka­szos hatalomátadás folyamata: Kim ír Szén 18 év után fiát, a 48 éves Kim Dzsong lit ülteti az államfői székébe. A parlamenti választásokon minden az előírt szertartások betartásával zajlott: a külföldön tartózkodó észak­koreaiak kivételével minden vá­lasztópolgár eleget tett köteles­ségének, s miután énekszóval, tánccal kifejezte örömét, egy emberként a hivatalos jelöltekre adta szavazatát. Kim ír Szén azonban úgy gon­dolta, hogy ilyen viharos idők­ben csak egyedül ő képes helyt állni a kormányrúdnál. Az új parlament első ülésszakán már csak ő volt a jelölt, s a szavazás kimenetele egy percig sem volt kétséges. Az újjáválasztott ál­lamfő parlamenti beszédében pedig azt hangsúlyozta, hogy a KNDK kül-és belpolitikája a kö­zeljövőben változatlan marad. A veterán koreai vezető nem alaptalanul véli úgy, hogy "ifjú és tapasztalatlan" fiának még az államigazgatásban is most a má­sodik sorban kell maradnia. Phenjan számára kedvezőtlenül alakulnak a dolgok a felbolydult világban. A Szovjetúnió és Kína rendezi kapcsolatait, így a ko­rábbi két nagy testvér közötti el­lenségeskedés biztosította ma­nőverezési lehetőség megszűnt számára. Ráadásul Moszkva vé­szesen közeledik Dél-Koreához, az ősellenséghez is, akivel a hi- tehagyott kelet-európai szocia­lista kistestvérek már baráti vi­szonyt alakítottak ki. Tokió kész a japán megszállás idején elkö­vetett attrocitások miatt bocsá­natot kérni Dél-Koreától : ezzel elhárult az akadály Ro Te Vu államfő tokiói útja elől, s így Phenjan már nem olyan érdekes a japánok számára az ázsiai dip­lomáciai játszmában. Az utód előtérbe helyezése eben a helyzetben komoly ve­szélyekkel járhat. A mind magá­nyosabb KNDK-nak aligha ten­ne jót a nemzetközi támogatásért vívott harcban, hogy olyan em­ber kerül a legmagasabb állami posztra, akit súlyos terrorcselek­mények értelmi szerzőjének tar­tanak. Phenjan minden cáfolata ellenére, a világ legtöbb orszá­gának fővárosában kész ténynek veszik, hogy a "Kedves Vezér" adott utasítást 1983-ban a ran- gooni pokolgépes merényletre, amelyben több dél-koreai mi­niszter életét vesztette. Mint mondják, ugyancsak ő paran­csolta meg a dél-koreai légitár­saság egyik utasszállító gépének felrobbantását 1987-ben. Itt a halálos áldozatok száma 115 volt, s az elfogott merénylő Kim Dzsong II ellen vallott. A "Kedves Vezér" eddigi tisztjei mellé csak egy új megbí­zást kapott: az ország Védelmi Bizottságában is apja helyettese lett. Az esetleges iránymódosí­tás lehetősége azoonban nyitva maradt. A parlamenti képvise­lők egyharmada új ember lett, s a debütáló képviselők nagy többsége olyan ifjú technokrata, aki a "Nagy Vezér" lelkes éljen­zése mellett elhiszi, hogy a világ nem egészen olyan, mint ami­lyennek azt a hivatalos propa­ganda mutatja. GI.

Next

/
Oldalképek
Tartalom