Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-02 / 47. szám
I 4 Néplap 1990. JÚNIUS 2 "Tanítványit mint atyjok, úgy szeresse..." s Az Uj Néplap vendége: Gregor József operaénekes Csak kétféle zenét ismerek: jó zenét és rossz zenét Hogyan tudná, mi az a pedagógia, aki még sohasem élte át a tanítás, nevelés semmihez sem hasonlítható élményét? Amikor a játékhoz szokott ujjak görcsösen markolják a ceruzát, s kikerekedik az irkában az első szó, amikor értelemtől sugárzó gyerekszemek kísérik a nevelő minden szavát, amikor a tanítvány bizalmasabb tanítójával, tanárával, mint a szüleivel, amikor munkáját szerető, becsületes felnőttként ráköszönnek az utcán, a pedagógusok számára ez a legnagyobb elismerés. S ez az, ami a katedrán tartotta a tanítók, tanárok többségét, akik úgy érezték, hogy a gyerekek hálája a legtöbb, amit egy pedagógus kaphat.- Don Pasquale, Basilio, Os- min és még jónéhány vérbeli buffo-szerep; ehhez még hozzájönnek komédiázó kedvű színészi alakításai, szakácskönyve - s már kész is a skatulya, melyet az operabarát az ön számára gyártott: "Gregor, a jópofa". - Aztán az operabarát találkozik alakításában egy nagyszerű Timurral, vagy megcsodálja öt Falstaff- ként, Sarastroként. Milyen szerepkörben érzi jól magát isten- igazában?- A válasz benne van a kérdésben: én egyformán szívesen játszom vígoperában és opera seriában. Való igaz: ha beskatulyáznának, akkor valóban a "jópofa" szerepkörbe illenék bele legtöbb ember véleménye szerint - azonban úgy érzem, hogy ebből a skatulyából egyre inkább kinövök. Az énekest szívesen azonosítják azokkal a szereplőkkel, akiket a színpadon megformál, s ezek jórésze komikus figura, mégis úgy gondolom, hogy akik figyelemmel kísérik pályámat, ma már nem ítélnek meg ilyen egyoldalúan. Isten őrizz: nem akarok megkomolyodni, megpróbálok ezután is ugyanolyan gyermeteg maradni, mint eddig - a fiatalság megőrzésének szerintem ugyanis egyetlen titka, hogy az ember ne gondolkodjon felnőtt módon. Ezt a fajta életszemléletemet példázza az is, hogy bár egy évvel ezelőtt elvállaltam Szegeden az opera-igazgatást, nem tudok olyan főnök lenni, mint amilyennek lennem kellene - szigorúság helyett megpróbálom a kollégáimat szeretettel elkormányozni. Ez nem zárja ki azt, hogy néha az embernek oda kell dörrentenie - de az esetek többségében megpróbálok optimizmussal és jókedéllyel úrrá lenni a problémákon.- Vannak énekesek, akik kizárólag az operaéneklést tartják magukhoz méltónak, s nem vállalkoznak kirándulásokra más területen. Egyéniségéből fakad a sokoldalúság, hogy minden műfajban azonos értéküt képes nyújtani, vagy rábeszélte magát, hogy próbálkozzék meg más műfajjal is?- Azt hiszem, ennek az a magyarázata, hogy én csak kétféle zenét ismerek: jó zenét és rossz zenét. Épp ezért könnyűzenét is énekelek teljes lelki nyugalommal, sőt: rockot is. Véleményem szerint a huszadik század egyik legnagyobb zeneszerzője Webber, aki a Jézus Krisztus Szü- persztárt írta.- Sokoldalúságának további bizonyítéka: kitűnő oratóriumés dalénekes. Feledhetetlen élményként őrzöm emlékezetemben egy szolnoki koncertjét, mely alkalommal Muszorgszkij: A halál dalai és táncai című ciklusát énekelte megrázó erővel. Hogyan futja energiájából ennyi mindenre?- Valóban: 1965-től kezdődően én voltam az "ügyeletes" oratórium-énekes. Ma már mégsem énekelek szívesen e műfajban: egy idő után zavarni kezdtek olyan dolgok, mint a kézben tartott kotta, a közönség közelsége, s ettől kezdtem görcsössé válni. Épp ezért ma már csak ritkán vállalok fellépést ebben a műfajban, ma is szívesen énekelek Mozart Requiemjében vagy Rossini Kis miséjében, Bartók Cantata profanájában. A Muszorgszkij dalciklus számomra egy huszonkét perces iszonyatos szenvedés, mégis borzalmasan szeretem. Egy évben egyszer vagyok hajlandó elénekelni, mert utána napokig nem tudok magamhoz térni, nem tudom magam kivonni a mű hangulata alól. Még próbálni sem vagyok hajlandó ezt a darabot: állandó partneremmel, Pál Tamással csak a pódiumon találkozunk.-Tudjuk, kortárs müvek bemutatóin is gyakorta működik közre. Pusztán csak kihívást érez az ilyesfajta feladatokban, vagy elkötelezett híve az újnak a zenében?- Nem érzem magam a huszadik századi zene felszentelt papjának. Petrovits Emil és Balassa György nagyon jó barátaim és ezért aztán megpróbálkozom a műveikben való közreműködéssel - természetesen úgy, hogy ők fogják a kezemet a felkészülés során. Az úgynevezett modem zenét nem igazán szeretem - számomra a legmodernebb zeneszerző ma is Johann Sebastian Bach. A maiak közül azokat a szerzőket kedvelem, akik a közönségnek írnak, és nem azokat, akik egymásnak akarják megmutatni, mekkora baromságokat mernek leírni. Énekhangra írni nagyon kevés zeneszerző tud, a legtöbben hangszerként kezelik azt. Ezeknek a rosszul megírt műveknek az előadásában már jópár énekes tönkrement. A legszívesebben a szegedi Vántus István egy dalát: a Kulit énekelem. A huszadik század zseniális zeneszerzői: Bartók, Sztravinszkij és Prokofjev természetesen más elbírálás alá esnek az én szememben is, az ő műveiket igen sokra tartom.- Továbbra is ragaszkodik a vidéki élethez, és csak vendégként lép fel Budapesten?- Nem a vidéki élethez ragaszkodom, szívesen énekelek a fővárosban is. A budapesti tempó azonban nem az én tempóm. Itt büdös van, rossz levegő van, az emberek rohannak, lökdösődnek, rosszkedvűek - ezért sem a közelebbi, sem a távolabbi terveimben nem szerepel az ideköl- tözködés.- Közismert dolog, hogy több külföldi meghívást utasít vissza, mint ahányat elfogad. A jövőben is így lesz ez?- Nem így van. Négy év óta minden meghívást elfogadok. Ekkor történt, hogy egy komoly nézeteltérés miatt egy időre Szegedről elszerződtem Győrbe. Azóta minden meghívást elfogadok és teljesítem is azokat. Meg szokták tőlem kérdeznirvan-e sikerem? A válaszom: azt nem tudom, de mindenhová visszahívnak.- Ön hosszú évek óta töretlenül a zenei élet élvonalához tartozik, sikeres és népszerű. Mi a titka kiegyensúlyozottságának, hogyan képes tolerálni a művészvilág mindennapi intrikáit, hogyan tud megbirkózni a középszerűek minden kiemelkedő tehetséget visszahúzni kész támadásaival?- Azt, hogy az élvonalhoz tartozom-e vagy nem, azt én soha nem méricskélem. Iszonyatos mennyiségűt dolgozom, többnyire úgy, hogy az nem látványos: otthoni tanulás, gyakorlás tölti ki a napjaim jórészét. Az egyetlen dolog, amivel az ember fönn tudja magát tartani, az a rengeteg munka. A középszert nem tudom tolerálni. A középszerűeket nem kell észrevenni, akiről tudom, hogy ebbe a kategóriába tartozik, azzal egyszerűen nem foglalkozom.- Birtokomban van a "Zenei ki mit főz?", benne az Ön ételreceptjeivel. Jól gondolom, hogy a főzés, a jóízű étkezés az életöröm, a jókedély, a derű forrása, s hogy a kellemes jóllakottságra szükség van az élet viharai közepette?- Tényleg így van, az élet egyik örömforrása: jó társaságban jókat enni. S bár az egészségem megóvása mostanában mérsékletre int, változatlanul szeretek jókat főzni, főleg a gyerekeimnek, a családomnak. íme egy paprikás krumpli recept Os- min módra: kevés (kb. 10-15 dkg) füstölt szalonnát kisütünk, a tepertőt kivesszük á zsírból, majd két-három nagy fej apróra vágott vöröshagymát a zsírban üvegesre párolunk. Kb. 1 kg nyers krumplit meghámoztatunk a konyhában tartózkodó életünk párjával, borosüveg-dugónyi nagyságúra daraboljuk, majd elkeverjük a pirított hagymával, tetszés szerint sózzuk és kb. 70 dkg darált hússal együtt a krumplit addig pároljuk fedő alatt, míg ez is üvegesedni kezd. (Víz nélkül!) Ezután kevés sűrített paradicsommal és Piros Arannyal, kevés borssal ízesítjük, majd evőkanálnyi pirospaprikával megszórjuk. Jól elkeverjük és annyi vízzel felöntjük, hogy jól ellepje. Belevágunk kb. 30 dkg karikázott debrecenit vagy lecsókolbászt. A tányéron a krumplit-szétnyomkodjuk, hogy a levet felitassuk! Kanállal kitűnő.- Köszönöm a beszélgetést. Szathmáry Judit Másfajta elismerésben nem is igen volt részük. Kevés, de talán nincs is még egy olyan értelmiségi csoport ma Magyarországon, amelyet az elmúlt évtizedekben annyira "lejárattak" volna, mint a pedagógusokat. Az iskolához mindenki "értett" a hatalom csúcsain, s nem mulasztotta el, hogy bele ne szóljon az oktatásügybe. Álreformok követték egymást, szinte évente változtak a tankönyvek, a politikához kötötték a tanítandó anyagot. Volt időszak, amikor nem lehetett "büntetlenül" megbuktatni a gyerekeket, nem lehetett újítani, kísérletezni, a megadott úton kellett követni a cikkcakkos oktatáspolitikát, amelynek legfőbb, bár kimondatlan törekvése az volt, hogy az iskola jó alattvalókat bocsásson ki padjaiból. A végeredmény lehangoló. A tudásvizsgálatok ijesztő adatokat tükröznek a funkcionális analfabétizmusról, nemhogy a középfokú oktatás, de még a nyolc osztály elvégzése sem vált általánossá, a gyerekek egy része testileg-lelki- leg "deformáltan” mond búcsút az iskolának, a tanulásnak. De nem múltak el nyomtalanul az elmúlt évtizedek a pedagógusok lelküle- tében sem. Rossz közérzettel, hangulattal tele bizonytalansággal, várakozással néznek a jövőbe. Tízéves gimnazisták Vannak persze azért kivételek is, mint például Csömör Józsefné, a jászberényi gimnázium tanárnője. El sem akarom hinni, hogy valójában már nyugdíjas lehetne. Tele van lelkesedéssel, munkával, új ötletekkel. Hogy hogyan élte túl, megmaradva ilyen fiatalnak, tisztának az elmúlt évtizedeket?- Amikor becsuktam magam mögött az osztály ajtaját, megszűnt a külvilág, a tanterv, a tanmenet s miegymás - mondja. - Csak a gyerekek voltak, s én. Minden órának úgy kezdtem, hogy most megváltjuk a tanítványaimmal a világot. Persze, hogy erről szó sem volt, de sikerült együtt gondolkodnunk, beszélgetnünk a francia forradalomról, vagy Ady életérzéséről, mikor mi volt a téma. A felvételi vizsgán persze nem a gondolkodást "mérik", így azt mondtam a gyerekeknek, "ne haragudjatok rám", de kénytelen vagyok számon kérni tőletek az adathalmazokat. A tanítványok nem hoztak szégyent tanárnőjükre. Volt olyan év, hogy az összes diákját felvették egyetemre, főiskolára. Csömör Józsefné huszonöt éve szerkeszti az iskola diákújságját, vezeti a honismereti szakkört, a történelem tanári munkaközösséget, pályázatokon vesz részt, s jelenleg a gimnázium történetét írja, az MTA híres iskolák sorozatában. A Lehel Vezér Gimnázium 223 éves az idén. Múltja, híre, s tegyük hozzá: jelene bizonyára megőrzi majd a jövő számára is. A gimnázium ugyanis változatlanul kevésbé vonzó a diákok vagy inkább szüleik körében, s könnyen elképzelhető, hogy érdektelenség vagy a fenntartás nehézségei miatt elnéptelenedik, megszűnik!?), profilt vált(?) némelyik iskola. A verseny, s netán torz piactörvények érvényesülnek lassanként a közoktatásban is. Kívülről és belülről is feszíti hát napjainkban az iskolát a megújítás szándéka. A jászberényi iskola 1991-től megpróbálkozik a nyolc osztályos gimnáziumi oktatással. A tervek szerint harminc tíz éves kisdiákot vesznek fel az osztályba, akik az első három évben latint tanulnak a többi tárgy mellett, a másik három évben újabb idegen nyelvet választanak, az utolsó két évben pedig humán és reál csoportra bomlik az osztály. A tankönyvek egy részét az iskola pedagógusai írják. S az egyéb tárgyi feltételek is - azzal, hogy az iskola megkapta a volt munkásőrség épületét - meglesznek hozzá. S a tanárok? A feladat újszerűségétől áthatva lelkesedéssel alig várják már a kisgimnazistákat. S hogy a tantestületben csak 14.300 forint a bruttó alapbér, s hogy az idei pedagógusnapon a hét kitüntetett tanár mellett csak további öt nevelő kaphat - anyagiak híján jutalmat? Rossz szájízzel, de tudomásul veszik, megszokták, hiszen sohasem voltak elkényeztetve. Kárpótolja őket - ha ugyan lehet az ilyesmit kárpótolni - az értelmes munka. De mihez tudnak kezdeni, hogyan látják a jövőjüket a pedagógusok egy községi iskolában, Alattyánban. A kétezer lelkes, szétterülő település iskolájában kétszázharminc gyereket tanít tizenhét pedagógus.- Várunk, reménykedünk - foglalja össze véleményüket Juhász Lajos, az intézmény ifjú igazgató- helyettese, majd szinte versenyben sorolják panaszaikat, bánataikat Vass Lajos igazgatóval együtt. Hiába jönne az angol szakos tanár A "falusi lámpás" bizony már nemigen tud messzire világítani, de nem a régi tisztelet, megbecsülés övezi helyben sem. Hiszen a köztudatban a pénz az ember fokmérője. A Budapesten dolgozó segédmunkás háromszor akkora jövedelemmel rendelkezik, mint egykori tanára, aki stoppolt zokniban jár, s nap mint nap bajlódik az iskolakerülő, füstös képű tanítványokkal.- A mi munkánk egész embert, egész napot kíván. De nem tudunk igazából pedagógusként, értelmiségiként élni. A nyolc-tízezer forintos fizetésünkből nem jutunk el színházba, moziba, nem vehetjük meg azokat a könyveket, amiket szeretnénk. Ebből úgy tűnhet, hogy már megint panaszkodunk, pedig ezek tények - jegyzi meg Juhász Lajos.- A mi béremelésünkből közügyét csináltak - veszi át a szót az igazgató. - Nem tudom kiknek és mire volt ez jó. Csak a közhangulat fordult ellenünk, itt Alattyánban is van olyan tisztviselő, aki sokallja a jövedelmünket.- Végül is jónéhányan elhagyták a pályát...- Mi nem akarjuk. Tanítani nagyszerű, csodálatos érzés, élet- reszóló élményt kapunk a gyerekektől. Sehol máshol nem éreznénk olyan jól magunkat, mint az iskolában.- Csak az a kérdés, mit és hogyan tanítsanak? Mi a véleményük a nemzeti alaptantervről?- Hallottunk róla, de nem ismerjük, a mi véleményünket nem szokták kérni, s meghallgatni sem. Itt van például az orosz tanítás megszüntetése, illetve a kötelező- ség megszüntetése. Egyébként a dolog külön pikantériája, hogy az orosz tanárunk éppen aznap államvizsgázott, amikor bejelentették. Ha most pályázna az iskolánkba egy német vagy angol szakos pedagógus, nem tudnánk felvenni, mert nincs státuszunk, nincs pénzünk. De mondhatok mást is. Évek óta szeretnénk tornatermet építeni, ugyanolyan lelkesedéssel, társadalmi munkával, mint ahogyan az iskolát bővítettük. Szinte az egész tanári kar besegített az építkezésbe. Ötmillió forint gyűlt eddig össze a tornateremre, de nem kezdődhet meg az építkezés a helyi választások előtt. Pedig minél tovább várunk, annál többe fog kerülni. Tanítójelöltek álláskeresőben Hát íme, ilyen is az oktatás ügye ma Magyarországon. Ebbe csöppen bele csak a Jászberényi Tanítóképző Főiskoláról az idén százhúsz ifjú tanító. Illetve az a szerencsésebb, aki talál állást. Alattyán- ba legalább tizenöt végzős hallgató próbált meg elszegődni. Sikertelenül. De sokan máshol is kosarat kaptak. így az államvizsgára való készülődés mellett a harmadévesek könyvvel a kezükben gyakran úton vannak, álláskeresőben. A főiskola oktatói abban reménykednek, hogy szeptemberig még elképzelhető, hogy találnak maguknak állást a végzős fiatalok, vagy legalábbis kevesen maradnak munka nélkül. Erre az eshetőségre számítva egyébként a főiskola két évvel ezelőtt kétféle kísérleti tanítóképzésnek is hozzáfogott. Az egyik csoport hallgatóit Zsolnai József értékközvetítő, képességfejlesztő programjának tanítására készítik fel, s elkezdődött a négyéves tanító-népművelő és e tanító-könyvtár szakos képzés is Nekik valószínűleg nem lesz ilyer nehéz majd az elhelyezkedés. A főiskolán egyébként a tanítónyelvoktató képzés lehetőségeit ií fontolgatják. Ez ugyancsak négyéves lenne, s a hallgatók "jogosítványt" kapnának a tanult ideger nyelv oktatására is. Csakhát mindehhez pénz kellene a főiskolán is s az általános iskolában is. Hiszer nemcsak az alattyáni iskola var olyan helyzetben, hogy státusz és béralap híján nem tudna fogadn jól képzett szakembereket. Jólle hét az oktatás minősége áll vág) bukik meg ezen. S ez sem újkeleti felismerés. Apáczai Csere János írja az enciklopédiájában: "a scho lát és abbéli személyeket jó privi legiumokkal (kiváltságokkal) kel megajándékozni, elégséges jőve delmet kell nékiek rendelni... A taníttóban, hogy tisztiben haszno son járhasson el, megkívántatik hogy taníttásához illendő életet él jen, s tanítványinak jó, s dicséretes példát adjon, hogy elég tudós le gyen... tanítványit mint atyjok úgy szeresse". Évszázadokkal ezelőtti intel mek, s ha jól megnézzük, mind ezekből csak a "taníttóra" vonat kozó kívánalmak valósultak mej több-kevesebb sikerrel, s amiér most a pedagógusnapon virággá mondanak köszönetét a gyerekei és a szülők. Tál Gizella
