Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-19 / 61. szám
4 1990. JÚNIUS 19. Decibelek, zöldterületek, garázsok A lakók a nyugalmukat Szolnokon, a Török úti iskolába lakossági fórumra hívta meg a környéken élőket a városi tanács műszaki osztálya. A találkozón az északi belváros részletes rendezési tervét az idén már másodízben vitatták meg. Elhangzott, hogy a tanács végrehajtó bizottsága februárban megtiltotta a pavilonok, üzletek építését, ám - mint a meghívóban megfogalmazták - olyan körülmények merültek fel, amelyek a korábbi döntés felülvizsgálását indokolták. A legújabb ismertetett javaslat értelmében a Keskeny János út és a Szántó út sarkán; a Kassai és a Szántó út sarkán; valamint a Kassai és a Réz út sarkán kereskedelmi, szolgáltató jellegű létesítményeket építenének. Erről kérték ki a lakók véleményét. Honti Antal a tanácsi műszaki osztály megvízott vezetője szerint a pavilonok építésével kapcsolatban korábban téves információk láttak napvilágot. Eltérő volt a szakember és a hozzászólók véleménye a fatelepítéssel, a garázsépítéssel és az üzletek kialakításával kapcsolatban. A lakók az első elképzelést támogatták, mondván, nemcsak épületekkel lehet foghíjakat megszüntetni, lezárni. Ehhez hozzátették azt is, hogy a Szántó körút mellett most is magas a zajszint. Volt, aki úgy vélte, hogy-a létesítmények okozta hangreflexió méginkább zavarná az emberek nyugalmát. Más jelenlévő egy emberközpontú városrendezési koncepciót hiányolt. "Féltjük környezetünket" - utalt az egyik hozzászóló a megnövekedett forgalomra, zajra, amely a kereskedelmi létesítmények működésével járna. Ellenérvként a műszaki osztály vezetője elmondta, hogy a hozzájuk küldött levelekben a szakigazgatási szerv, vállalkozókkal szembeni passzív magatartását kifogásolják; kézzelfoghatóbb segítséget, területbiztosítsát igényelnek. Erre válaszul hangsúlyozták: száz véleménye többet nyom a latban, mint néhány kérelmezőé. A tanács képviselője elmondta, hogy az elhangzott véleményeket közvetíteni fogja a végrehajtó bizottság felé. * * * Néhány tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A terület kedvező helyen található, közel fekszik a városmaghoz. Az építési tilalom feloldásával feltehetően fejlődésnek indul. Ez azonban nehezen menne infrastrukturális, szolgáltató, kereskedelmi létesítmények, parkolók vagy garázsok építése nélkül. Sz.Z. Es ki foglalkozik az elesettekkel? Végre képeznek szakembereket Nem lesz szegénység, nem lesznek lelki betegek, nem lesz alkoholizmus, - hurráztak az optimista politikusok úgy harmincöt-negyven évvel ezelőtt. - Hiszen az állam majd gondoskodik mindenkiről. Mindenkinek lesz munkája, lakása, megélhetése, mi kell még a boldogsághoz? A torzsalkodásokat az ügyintéző is végighallgatja Hogy ez mennyire nem lett igaz, azt az utóbbi években már egyre gyakrabban tapasztalhattuk. Már azokban az időkben is, amikor még illetlenség volt kimondani, hogy Magyarországon szegénység van - volt Magyarországon szegénység, nyomor, elesettség. Az utóbbi egy-két évben mindez csak fokozódott. Ahogy mennek tönkre a vállalatok, illetve megvalósítják a létszámcsökkenést, egyre többen kerülnek az utcára, és nincs új munkahely, ahol gond nélkül, néhány hét alatt újrakezdhetnék. Ki érezheti ma biztosnak a kenyerét? A szociális biztonság nincs meg, akinek ma még jól megy, az se lehet biztos abban, hogy holnap is így lesz. Az elszegényedés egyre nagyobb méreteket ölt, egyre több családot érint. Nő az alkoholizmus, a bűnözés, a terhek alatt élő családokban egyre több a gond, a konfliktus. Mindezek bizonyítják, hogy egyre több olyan szakemberre van szükség, akik segítenek a bajbajutott embereken, családokon. Az úgynevezett szociális szakemberek - akik e segítségadásra hivatottak - azonban kevesen vannak, és ha a képzésüket nézzük - messze elmaradunk a nyugati országok színvonalától. De hát kik is foglalkoznak a bajbajutottakkal? Vegyük például a gyámügyeseket! Megyénkben a tanácsoknál ki- lencvenen látnak el ilyen feladatokat. Mindössze minden negyediknek van felsőfokú képesítése és - elsősorban a községekben - sokan más tanácsi feladatot is ellátnak a gyámügy mellett. Szociálpolitikai ügyintéző nyolcvankilenc van a megyében. Közülük huszonegyen gyámügygyei is foglalkoznak. A reális képhez az is hozzátartozik, hogy más tanácsi munkához képest ezek az ügyintézők sokkal nehezebb feladatot látnak el. A láthatások, a családi perpatvarok, az elvált szülők torzsalkodásai az ügyintéző asztaláig érnek. Ez a munka érzelmileg is megterheli a dolgozókat, akik elsősorban nők, családanyák, így nagyon sokan közülük csak pár évig vállalják ezt a munkát, aztán elmennek máshová. Ezen ügyintézőknek több mint a fele öt éven belül került abba a munkakörbe, és huszonegy százalékuk 30 éven aluli. Mindenki oda, ahová való A gyermek- és ifjúságvédelemben kiemelkedő szerepük van a gyermek- és ifjúságvédő intézet, valamint az oktatási, nevelési intézmények szakembereinek. Az óvódákban, az iskolákban gyermekvédelmi felelősök dolgoznak, akik meglátogatják a családokat, tanácsokkal segítik a szülőket. Hétszáz állami gondozott beilleszkedését tizennégy hivatásos pártfogó segíti. Megyénkben egyébként ezernégyszáz állami gondozott gyerek él, hatszázhatvanhárom nevelőcsaládban. Az ő gondozásukat huszonhat nevelőszülői felügyelő segíti. Kilenc főhivatású nevelőszülő és háromszáznyolcvan tiszteletdíjas nevelőszülő gondoskodik családi környezetben állami intézeti gondozott gyerekről. Az állami gondozásra szoruló gyermekek négy intézetben nevelkednek. Az idősek, a fogyatékosok és elmebetegek ellátását tizenhárom intézetben biztosítják. Bár a szociális otthonokat szakosították, a probléma még- sincs megoldva. Súlyos értelmi fogyatékosok vannak foglalkoztató intézetben (nem odavalók), és fiatal felnőttkori! értelmi fogyatékosok az egészségügyi gyermekotthonban. Az idősek szociális otthonában egyre nő az ágybanfekvő mozgás- képtelenek száma. Ez persze egyre nagyobb terhet ró a gondozókra. Speciális gondozórészlegeket is ki kellene alakítani, mert közülük egyre több az összeférhetetlen, alkoholista idős ember. Az intézmények vezetőinek több mint fele felsőfokú képesítésű, a szakképzett ápolók, gondozók aránya is nőtt - már 66 százalék. Megyénk hat városában és három községében működik család- segítő központ. A családok gondjaihoz nem hivatali szemlélettel, hanem segítőkészséggel közelednek. Segítségükre egyre nagyobb szükség lesz. A szaporodó problémák egyre több szociális szakember munkáját kívánják. Képzésük több évtizedig szünetelt hazánkban (az úgy se lesz baj, gond - szemlélet miatt). Most azonban újra igény van iránta. Az ELTÉ-n és a Gyógypedagógiai Főiskolán, valamint több vidéki felsőfokú intézményben is indítottak ilyen szakokat. Három középiskolában pedig kísérleti jelleggel foglalkoznak a képzéssel. így például a kunszentmártoni József Attila Gimnáziumban, ahol a humán szolgáltató fakultációra huszonegy tanuló jelentkezett. A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban pedig harmincán vesznek részt a szociális asszisztensi képzésben. Levelek a hazából a honba A bunkójáték szabályai avagy A bunkó játékszabályai Árpádom, csak nem akarjátok hagyni, hogy tiszteletlen házamból a Tisztekre összpontosítsak! Személyes szerepedet nem ismerem ugyan, de ismét nálatok történik valami, ami fékez azon igyekezetemben, hogy megfejtsem az itteni rendszerváltás titokzatosságait és - némi siker esetén - igazítsam lépteimet a civilizáció felé menetelőkéhez. Fél-idefigye- léseimből úgy rémlik, errefele sem nagyon feszes a ritmus, Tőkés László hiába adta áldását a magyar parlamentre, a képviselő urak egyik legkedvesebb kifejezése az "öncsőd" (a kimondott szó hangzása, nekem is tetszik, a tartalma annál kevésbé). Na, és az alkotmánymódosításban is elhúzódik a döntés, arra hivatkozva húzzák-nyújtják, hogy fontos dologról lévén szó, "alaposan meg kell vitatni"; ezt az alaposságot számomra inkább az idő múlása jelzi, kevésbé a vita mélysége, "érdembelisé- ge"„. Erről az élet: arat az erőszakos halál. Nekem kétségeim eddig sem nagyon voltak azzal kapcsolatban, milyen "perspektívákat"nyitott meg "forradalmatok", mennyire érett a társadalom a "szabadságra", hogyan értelmezi a többség a demokráciát és milyen irányt vesz a "fejlődés". De most már mindannyiunkban világosan körvonalazódhatnak a balkáni demokráciásdi nálatok honos, általában, bevett és az "új vezetés" által előszeretettel betartott játékszabályai, melyek egyszersmind biztosítják a változásban a változatlanságot! A parti kezdetén ígérni muszáj, aztán betartani tilos. Az adott szó fabatkát sem ér, aki másként tartja, csak vesztes lehet. A kezdeti "muszáj" a játszótársak altatása, elringatása végett kell. "Persze, lesznek majd jogaitok, ezután észreveszünk benneteket is" stb. A későbbi esetleges számonkéréskor vagy letagadjuk, vagy átminősítjük kijelentéseinket: "meggondolatlan kiszólás volt csupán", "Akkor, a forradalom hevében elsietett", "nem voltam teljesen magamnál"... Ha a volt diktátor egy tizedét betartotta volna ígéreteinek, most nálatok lenne a legmagasabb az életszínvonal. Egy évtized kellett ahhoz, hogy kiderüljön (legalább is számunkra) mennyire tartotta magát a szabályhoz, amikor ezzel lépett a pályára: lesznek egyéni és közösségi jogai a nemzetiségeknek, visszaállítják a magyar anyanyelvű oktatást, nem indul a választásokon... Nyilván, elég ügyesen indult és érkezett, minket meg szépen visszaállított. Lehetőleg mindenkor mindenfelé mosolyogni kell, csak így nyerhető el az elején nyilvánvalóan megosztott szurkolótábor rokonszenve. Mosolyogjunk akkor is, amikor ígérünk, akkor is, amikor letagadjuk, akár szellemeskedünk, akár szellemünk és különösképp kínos helyzetekben. Ezt már Kelet és Nyugat is többször bevette az utóbbi évtizedekben (is). Ha valamit kémek tőled, rögvest kérjél te is, így nem kell adni semmit. Visszaadni pláne nem szabad, mert esetleg még többet kémének vissza. Egy, az önbíráskodásra hajlamosnak ítélhető alak, a Panoráma riportere kérdezte nemrég a Varsói Szerződés tagállamainak csúcstalálkozóján küldöttségetek vezetőjét: na és mi lesz a magyar nemzetiségjogaival? A válasz valahogy így summázható: ott minden a lehető legnagyobb rendben van, semmi szükség külön jogokra, ha majd Magyarországon is olyan kitűnően meg lesz oldva a román kisebbség sorsa, és még többet is kapnak, mint mi odaát, akkor beszéljünk! nagy előd is pontosan ugyanígy érvelt. Hamisan, mosolyogva... Ellenfél politikai értelemben sincs, csak ellenség, s azt meg kell bélyegezni, nevet kell adni neki: vasgárdista, horthysta (lám-lám, csak így kerül békés egymásmellettiségbe román és magyar), nacionalista, szeparatista (és így választható el - mondhatnám én). Úgy látszik, a zsugást nem zavarja a játékban, hogy kénytelen sűrűn cserélgetni a pecsétet: a Bukarestben tűntető egyetemisták tegnapelőtt még golanok, azaz trógerek voltak, tegnap fasiszták, ma meg "csencselők, kábítósok és kerítők". A hivatalosan kinyilatkoztatottan kívül ha akad más vélemény is, az államcsíny. Legalábbis ennek kell feltűntetni, lehetőleg "külföldről szervezett"-nek. Ezt mondta a bukott diktátor is bukása közben, a tárgyaláson, államcsínyként értékeli az új elnök is a másként gondolkozást, a békés tüntetést és a már nyilván békétlenebb türelmetlenséget a ha- zudozások torlódása és a tömegtájékoztatás felőli elözönlése miatt. Nosza, alkalmazandó a kéznél fekvő regula: hatalmi véleményed úgy add elő, mint a népét. Hiszen - akárcsak az elöljárót - a nép választott (szabadon, ugyebár), őt képviseled. Ne te üss az ellened szólókra, hanem hívjad segítségül a munkásosztályt, sújtson le az ő vasökle. Kissé talán zsenáns lett volna csak a rendőrséget s a katonaságot bevetni rendcsinálás címén (hiszen "a hadsereg velünk van" - vélték még az egyetemisták fs), így indult el "spontán", "alulról szerveződött kezdeményezésre" több tucatnyi különvonat és autóbusz az ország bányavidékeiről bányászokkal és bányászruhába öltöztetett verőlegényekkel a fővárosba, hogy a vezetéssel való rokonszenvük jeléül, válogatás nélkül agyba-főbe verjenek ellenzékit és nem ellenzékit, sétálót, futót és bujkálót. Feltételezhetően, bányász-iránytűjük segítségével egykettőre megtalálták a különböző politikai pártok vezetőinek lakását, és jobb híján az író- és másológépeket verték szét, kábítószereket és fegyvereket csempésztek oda, mint arra a pártvezetők a későbbiekben rámutattak. Krónikus, szabad vélekedésroham, avagy a demokráciásdit komolyan gondoló partnerek túlontúl sportszerű játéka ellen legjobb gyógyszer: a megfélemlítés. Óhajra a megtagadás, vágyálmokra a kijózanító tiltás, érvek ellen a parancs, szóra a bunkó. Mások számára is lehetetlen volt nem meghúzni a párhuzamot a Bukarestbe és a Marosvásárhelyre vezényelt'hordák között. Egyiket is, másikat is "spontán" irányították "felülről", itt is, ott is viszonylag békés, ám tűrőképességük határán lévő polgárokra támadtak közép- és őskori fegyvereikkel. Itt is, amott is nyugodtan garázdálkodhattak, a rendfenntartásra, a civil polgárok védelmére hivatott szervek a spontaneitás nyugodt kibontakozására ügyeltek. A Vatra ott is köszönetét mondott a "hős hodákiaknak", a bukaresti vezetés itt is háláját fejezte ki a bátor szolidaritásért. Ez utóbbiról nekem meg az jutott eszembe, hogy a másik demokráciában, a kínaiban pontosan így üdvözölte a vezetés a Mennyei Béke terén a diákok ellen fegyveresen fellépő katonákat... A vereséget győzelemként tüntesd fel. A demokráciát érte veszteség nálatok - mondják szinte mindenhol a világon. Csak a mosolygós főjátékos állítja, hogy - habár előfordult némi túlkapás - a démosz győzött, és így ismét mennyei a béke. Hiszi a piszi és nem a komád, Lajos
