Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-16 / 59. szám
4 1990. JÚNIUS 16. Aki már próbált jogának érvényt szerezni, az tudja, hogy az igazságnak többnyire súlyos ára van. És itt elsősorban nem is a perköltségekre gondolok, hanem arra, hogy járhatunk évszámra a bíróságra, mert tárgyalást tárgyalás, halasztást halasztás követ, s minden zajlik a jog szépen körülbástyázott szabályai szerint. Közben persze szállnak az esztendők, az ember idegei rongálódnak, s vannak akik előbb-utóbb belefáradnak és lemondanak igazukról. Akadnak azért ellenpéldák is. Most egy olyan emberről lesz szó, aki nem hagyta magát, mert vallja, a Justitia regnorum fundamentum jogosságát, vagyis azt, hogy az igazság az országok talpköve. Nos, ebben a megyében ki ne hallott volna dr. Pálffy Dezsőről, a Mező- héki Táncsics Termelőszövetkezet egykori elnökéről, akit Marinka Zsigmonddal, a téesz volt főkönyvelőjével együtt hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt a Magyar Népköztársaság Bírósága - Szolnokon - 1989. február 16-án IQ hónapi börtönre ítélt. S most jön a fordulat: fellebbezés folytán az ügy már a Magyar Köztársaság Bírósága - a Pest Megyei Bíróság - elé került, ahol az első fokú ítélet megalapozatlansága miatt másodfokon 1990. március 29-én mindkettőjüket felmentette. Ennek kapcsán kerestem fel dr.Pálffy Dezsőt, aki jelenleg feleségével együtt Budapesten él, és Bem-rakparti lakásán fogadott. Ahogy nekikészülődtünk a beszélgetéshez, a házigazda kérdést sem várva belevágott:- Annyiszor "megénekelték" már ezt az ügyet, és alaposan bemocskoltak bennünket. Ebben sokan - köztük újságírók is - serénykedtek. Papírra vetették, hogy az elnök így, az elnök úgy, az elnök belebetegedett, megfutamodott. Sőt - utána meg, ami nekem a legjobban fáj - a termelőszövetkezet tagságát is abba a tudatba hajszolták bele, hogy cserbenhagytam az embereket, hogy elmenekültem, hogy egy óriási adósságtömeget örököltek utánam, és ők most ennek isszák a levét. Ráfért az egyik kezére- Ezzel szemben mi az igazság?- Az, hogy elvettek az életemből három évet, az egészségemből meg ki tudja mennyit. És azok a lelketlen emberek, akik ezt az egész ügyet elindították, csupán a régi rendszer elvárásai alapján dolgoztak és szolgalelkűen hajbókoltak a fölsőbbség előtt.- Akárhogy is volt, öntől tulajdonképpen azok fordultak el, akikkel korábban jó kapcsolatban állt, mi több, lehet, hogy a barátai voltak.- Messze más a véleményem. Én a régi rendszerben nem ismertem igazi barátságot. A legtöbb ember az egyik kezén megszámolhatta azokat, akiket barátjának tekinthetett. Ezt nekem alkalmam volt meghurcolásom után meg is számolni. Tényleg ráfért az egyik kezemre. Annak a rendszernek nem volt alapja a barátkozás. Mindenkivel szemben bizalmatlanságot kelteni - így hangzott a jelszó. Egy dolog viszont szent volt: az úgynevezett demokratikus centralizmus alapján tudomásul venni a hajbókolást. Aki eggyel magasabb polcon ült, az már parancsolhatott, lekezelhetett, az már utasítgathatott, belerúghatott a másikba. Mindig azt nézték, hogy a létra melyik fokáról hangzott el a vélemény, s e szerint alakultak a dolgok. A középszerűség volt annak a rendszernek az alapja. Szürkeségben tartani mindenkit, mert akkor nem veszélyeztethetik a fölöttük állók hatalmát. Ha valakinek mégis kinőtt a feje a tömegből, jött a kasza és levágta. Ezért fordulhatott elő például az is, hogy én ’86-ban Gazdaságfejlesztési Díjat kaptam, rá egy évre meg már le akartak tartóztatni. Szóval, nekem nem voltak barátaim.- Ennek ellenére sokak szerint ön mégis kiszolgálta ezeket az embereket, vagy nem?- Meg vagyok arról győződve, hogy a mezőhéki, a mesterszállási, meg a rákócziújfalusi embereknek eszükbe sem jutott, hogy van egy Pálffy Dezső a megyében, és csakis ő kell nekünk elnöknek. Ez az akkori kialakult rendszer szerint a pártirányítók fejében fogant meg. Úgy gondolkodtak, hogy ebben a térségben jó adottságok, lehetőségek vannak, amelyek nincsenek kihasználva és így ide hozni kell egy olyan embert, aki fémjelzi a mi politikánkat, s akivel esetleg majd lehet dicsekedni. Ez más, mintha én jelentkezem Mezőhékre tsz-el- nöknek. De hiába is tettem volna meg, hisz ott volt éppen elég önjelölt, akik már régen a közösben dolgoztak. Sokukkal később meg is kellett mérkőznöm. A lényeg tehát az volt, hogy a párt valamit gondolt, s az elképzeléseit végig- hullámoztatta az apparátuson. Hát így lettem én tsz-elnök Mezőhé- ken.- Ezzel ön most elismeri, hogy tulajdonképpen a hatalom embere volt. Utána viszont azok hagyták cserben, akik előzőleg kiemelték. Nem gondolja?- Nem hiszem, hogy pontosan így van, mert azok az emberek, az a rendszer, amelyik most megbukott, velejéig hazug és képmutató volt. Magyarán: hiába akart volna engem a megyei pártbizottság megvédeni, vagy a munkámat értékelni. Ha a fölöttük állók ezt nem engedték és megparancsolták, hogy "ki kell csinálni" valakit, nos akkor ők egyet tehettek: összevághatták a bokájukat, tiszteleghettek és végre kellett hajtaniuk az ukázt. Ezt, az én esetem mindennél jobban bizonyítja. Menekülés a kórházba- Elég furcsa amit mond, mert ha jól emlékszem, pontosan akkoriban, amikor Mezöhéken ön téesz- elnök lett - vagyis 1979 táján - hangzottak el olyasféle kijelentések a TOT elnökének, Szabó Istvánnak a szájából, hogy a mező- gazdasági nagyüzemeknek nemcsak az alaptevékenységgel, hanem mással is kéne foglalkozniuk. Csak tán nem azt történt, hogy ennek alapján vágtak bele - a későbbi meghurcoltatásául szolgáló - sörgyár építésébe?- Nem. Két-három éves elnökségem után, amikor már teljesen átláttam a téesz dolgait, akkor jöttem rá, hogy valamit csinálni kell. Ezt az élet hozta magával, tehát a mezőgazdaság gépesítettségével, a technika fejlődésével nálunk is felszabadult a munkaerő. Munkanélkülivé vált a téesz-tagok nagy része. Háborogtak az emberek, a rá- kócziújfalusiak el is akartak szakadni tőlünk, de akkor a járási párt- bizottság összehívott egy értekezletet, s megmondták, hogy elválásról szó sem lehet, és köteles vagyok az embereknek elfoglaltságot találni. Akkor kezdtük el a libatelep építését, ám az sem oldotta meg teljesen a gondokat. így aztán kapóra jött, hogy az idő tájt megkeresett a Kőbányai Sörgyár igazgatója, hogy építsünk egy sörpalackozót.- De végülis abból nem lett semmi...- Ez igaz, mert mi egy kicsit tovább mentünk. Ugyanis elég volt két-három tárgyalás ahhoz, hogy rádöbbenjek: Magyarországon nem a palackozó kapacitás kicsi, hanem sör nincs, mivel több mint 2 millió hektolitert importált az ország. így azt mondtam, csináljunk sörgyárat. Volt 100 millió forint megtakarított pénzünk - ezzel indultunk. Mi magunk akartuk megvalósítani az egész beruházást, de a megyei vezetés azt mondta, hogy erről szó sem lehet. Hisz nincs a megyének sem egy agráripari egyesülése, sem pedig egy mezőgazdasági kombinátjain, akkoriban nem sikerült a Zagyva- rékasi Baromfifeldolgozó társulása, és még a végén ránk sütik, hogy egyénieskedni akarunk. Lényeg az, hogy engem utasított a megyei pártbizottság akkori elsőtitkára, hogy a sörgyárat társulásban kell megcsinálni. S így ’81-ben huszonnyolc taggal belevágtunk az építkezésbe.- Vesztükre...- így van, hisz följelentettek, hogy pénzügyi mahinációkat csináltunk és becsaptuk a tulajdonostársakat. Ez persze nem igaz. Tán még börtönbe is csuktak volna, de Szabó István, a TOT elnöke figyelmeztetett, hogy meneküljek be a kórházba, le ne tartóztassanak. Be is feküdtem és ezután kényszer hatására lemondattak az elnökségről is. A kórházba kocsit küldtek értem és egyenesen a mezőtúri párt- bizottságra vittek. A városi párttitkár öt percet adott, hogy ott lemondjak. Elém tett egy előre elkészített papírt - mindez 1987. november 25-én történt - és azzal állt elő, hogy ha nem írom alá a lemondásomat, másnap a párt-vb ülésén megvonják tőlem a bizalmat. Ez volt az igazi zsarolás. Mert utána meg ezt a papírt lobogtatták a téesz-tagok előtt: nézzétek meg, a Pálffy cserben hagyott benneteket. Ez szemenszedett hazugság! S ami igazán fáj, a téesz-tagokat is becsapták, mert utána két évig veszteséges volt a szövetkezet, mert visssza kellett fizetnie a gazdasági társaság tagjainak olyan pénzeket, amelyek nem is jártak nekik. így aztán legalább 30 ezer forintot kivettek minden ember zsebéből. Tudják meg az igazságot- Mik a további szándékai, tervei?- Nézze, mint említettem, engem kényszerrel mondattak le. Ennek egyébként már folyik a semmissé nyilvánítása. S ha ez megtörténik, akkor elölről kell kezdeni az egészet. Hisz ha az első lépés törvénytelen volt, akkor a többi is az. Én mindenesetre dolgozni szeretnék, s így a termelőszövetkezet közgyűlésének döntenie kell, akarja-e, hogy visszamenjek vagy sem.- Akkor ezek szerint szívesen felcserélné budapesti lakását egy szolnokival vagy mezöhékivel?- A fővárosi lakhelyemet én börtönnek tartom. Évtizedeken át be- lémrögzült, hogy minden reggel fél ötkor keltem, és így van ez most is. Barátaim nincsenek itt, mégis ez a város lett a menhelyem. Itt fogadtak be, amikor onnan elüldöztek. Akár visszajutok Mezőhékre, akár nem, nekem akkor is erkölcsi kötelességem, hogy tájékoztassam a tagságot, tudják meg ők is mi az igazság, hogy valójában mi történt velem.- Köszönjük a beszélgetést! Nagy Tibor Ötödik parancsolat: Ne ölj! Nyikos Pistának nem lesz balladája (Folytatás az 1. oldalról)- Tán én voltam az utolsó, aki kezet fogtam vele - mondja eltűnődve egy fiatalasszony. Futballmeccs volt azon a délutánon, aztán Pista odajött hozzám, hogy kínáljam meg napraforgómaggal. Olyan mélyen belenyúlt a zacskóba, hogy nekem alig maradt. "Köszönöm Pistikém, hogy ilyen jó voltál hozzám" - mondtam neki nevetve és kezet fogtunk. Lehet, hogy ez volt az utolsó kézfogás? A presszó vezetője jó kiállású fiatalember. Magabiztos, elképzelem, hogy nála rend van minden alkalommal. Miközben az est történését meséli, a vendégek körbe- állnak, miként egy görög kórus: segítene mindenki egy-egy szavas, félmondatos információval. A vezető mondja: - Ott ült a saroknál Nyikos Pista és Berényi György. Pista ezt a nyírségi almabort, a Pásztortüzet itta, 4 forint egy deci belőle, de istentelenül be lehet tőle rúgni. Berényi féldecit és sört ivott, egyszercsak látom, hogy Berényi orrbavágta Pistát, aki le is esett a székről. Nem sokat huzako- dott, felállt és elment. Én odamentem Berényihez és azt mondtam neki: "Ide figyelj Gyurikám, ez így nem lesz jó, itt nem verekedhettek, há részeg vagy fogd magad és menj el." Háromnegyed tíz lehetett. Felállt és elment ő is. Aztán hallottam, hogy mi történt. A ház, a megboldogult Nyikos Pista háza, esendő tákolmány. Szomorú ezt így leírni, de így igaz: emberhez méltatlan volt ez a lakhely. Alighanem egy állattenyésztési ágazatvezető állásába került volna, ha ilyen környezetben neveli a jószágokat. A szomszédban a testvér takaros, szép háza. Hófehér liliomok sorfala között haladok át a kerten. Látszik a két testvér két szögesen ellentétes életútja. A sógornőt találom otthon.- Hát, igen Pistát tönkretette az ital - kezdi a rokonasszony bizonytalan mosollyal. Kezdetben, mikor az anyja meghalt, próbáltunk törődni vele, férjem vitt át neki ennivalót, de aztán ugyanúgy érintetlenül találta. Aztán abbahagytuk. Volt, hogy áthívtuk hozzánk, egyen valamit, de innen is elmaradt. Az ital érdekelte meg a szórakozás. Mi meg dolgozunk keményen, nem értünk rá egy 40 körüli felnőtt embert nevelni. Meg hát nem is hagyta... Járom a Szabadság utcát, melynek csak egyetlen oldala van, a szemközti oldal helyén a határtalan messzeség, melyet a vasút határol le jelképesen. Ide jobbára törekvő családok keveredtek ki, és látszik, erőlködve húzták föl a félkész, ám hosszú távon komfortot ígérő családi házakat. Az utcában csak két ház lóg ki a sorból, az elhunyt Nyikos Pistáé és a Szabadság u. 50. szám alatt Berényi Györgyé, aki letartóztatásban van a gyilkosság gyanúsítottjaként. Róla is kérdezősködöm a szomszédoktól. Mondják magának való, sunyi kis ember. Van gyereke három vagy négy, de túladott a családján, ők most Kuncsorbán élnek. Maga maradt, van élettársa, aki az állatokat szokta etetni, amióta ugye nincs gazda. Hogy megrázta volna az utca lakóit az eset? Biztos, hogy beszéltek róla még a gyerekek is pár napig, aztán hát mindenkinek megvan a maga dolga, tette amit tennie kellett, nem ért rá túl sokat rágódni ezen. Bárhogy is próbálom szemlélni a dolgot, a tragédia sötét fátyla nem borult rá az utcára. Sajnálják, de ez a legtöbb, olyanokat emlegetnek föl, hogy a Pista amúgy jámbor volt, nem volt verekedős. Ha a gyerekek csúfolták, hogy "részeges, részeges", csak mosolygott rajta. A Jász-Nagy-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon dr. Kákái Mihály rendőrfőhadnagy fővizsgáló szobájában beszélgetnék Berényivel, de nem könnyű vele kontaktust teremteni. Hogy miként néz ki ez az ember? Vézna, jelentéktelen, de hát személyleírása nagyon sok sorstársára ráillene. A tsz tehenésze a világról csak a legsze- metszúróbb dolgokat tudja. Ahogy a jegyzőkönyv alá a nevét írja, az is görcsös és elnagyolt. Most ra- vaszkodik, kibúvókat keres. Érthető, hiszen az ő élete számára a legfontosabb. Ma már azt állítja, hogy a szóváltás során néhányat ráütött Nyikos Pistára, de hogy megölte volna, arra ő nem képes. Ha agyonüti, el is vállalja, erősködik. Hanem amikor ő eljött, elképzelhető, hogy valaki megbújt a farakás mögött, és az lehetett a tettes. Merthogy azon az estén discó volt a- presszóban. Ebbe a discóba belekapaszkodik, úgy gondolja, ez valami olyasmi, ahol minden megtörténhet. Olvasom az első vallomását, ott még arról beszélt, hogy a gyilkos eszközzel, a cserépléccel hármatnégyet valóban rásújtott Nyikos Pistára, de ma már csak ilyen "ipi- apacsot" vállal föl. Hogy lenne-e oka haragudni az áldozatra? Hát az már biztos! Amikor még a szerencsétlen nem itta el az eszét, őt, Be- rényit, sokszor megverte. Sőt, abban, hogy a házassága tönkrement, nagy része van az áldozatnak. Később meg, amikor mind a ketten facérok voltak, közösen jártak egy hölgyhöz, de egyébként is: a Pista mindig, de mindig leszólta őt. Ott a presszóban is azzal kezdődött a verekedés, hogy semmi embernek nevezte, és ez így megy már több mint tíz év óta. De hogy megölte volna..., azt nem. A rendőrség a gyanúsított véres holmijait felküldte laborvizsgálatra, ha megjön az eredmény, más lesz a dolog. Addig - fogadjuk el, hogy talán valaki megbújt a Nyikos udvarán lévő farakás mögött... A temetésen Szegedi György fegyvemeki plébános úr búcsúztatta az elhunytat. Tőle kérdeztem, tőle, a lélek emberétől, mondaná el mi zajlik napjainkban az emberek bensőjében? Bántó, hogy egy ilyen tragédián, amilyen régen generációkat tartott borzongásban, olyan de olyan könnyen átlépünk. A tisztelendő úr szerint a materialista szemléletünk teszi, hogy leértékelődött az emberi élet. Ha az ember nem Isten teremtménye, úgy elszámolni sem vele kell. Mi emberek pedig egymás között annyi, de anynyi mindent elintézünk. Mert hát mi az ateizmus? Az Isten tagadása. A tízparancsolat pedig Istentől való, amit a Sínai-hegyen adott át az embereknek. Az ötödik parancsolat így szól: Ne ölj! Ha az Istent tagadom, tagadom azt is, ami Istentől való. Márpedig a "Ne ölj"- nek mi a tagadása? Aztán szóba jön az elbuijánzott gyomirodalom, a sok-sok rémsé- ges film, ahol az emberi élet kioltásának szalagszerű mechanizmusa működik. Aki ezeken nevelkedik, könnyen megkérdőjelezi az élet szentségét. Szóba jön az is, hogy a Szentírás is hagy ám kiskaput az élet elvételére: az uralkodó kardjogát említi valahol, de a közösség általi megkövezés is intézményesítést nyer a vallásban is. Magát Szent Pált is megkövezték, de őt megmentette az isteni gondviselés. Ám valamennyien nem számíthatunk erre. Mindazonáltal a vallás képes visszatartani az embert attól, hogy a legsúlyosabb bűnt elkövesse, az ötödik parancsolatot megszegje. Hiszek Szegedi Györgynek. A kőtáblák tilalmát is szembe kell állítani a bűnnel. De még valamit: az utóbbi idők leggyászosabb tragédiáinak szereplői oly gyakran kerülnek ki a nyomor és az alkohol - az alkohol és a nyomor mezsgyéjéről. Kísértetiesen hasonló környezetben ölte meg nemrég egy fiatalember anyját Kőtelken. Ok azok, akik ember létükre - embertelen életet éltek. Ne osszuk szét a bűntudatukat a társadalom tagjai között, mert ez így nem igaz, ha negyven éven át így is hirdettük - de az összefüggés a sivár élet és a súlyos bűn között Napnál világosabb. A következtetés levonása pedig már lehet a társadalmi lelkiismeret dolga. Nézem a rendőrfőorvos színes felvételét az áldozatról. Olyan brutálisan végzett áldozatával a tettes, melyet csak beteges bosszúvágy tüzelhet. A koponya hátsó részét akként lehet darabokban leszedni az agyvelőről, miként a főtt tojás héját. Belül a fehérje legmagasabb létezési formája, az agyvelő, amiért a természet konyhája milliárd éve fortyog - lilás péppé zúzva. A szörnyű tragédián túllépett az idő Túl hamar. Biztos, hogy Nyikos Pistának nem lesz balladája. Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán A Népköztársaság bírósága elítélte, a Köztársaságé felmentette A tw /TkjfJ *, ^ . vßnnMiP* : VVilUV&V* .•. '■ _ f ; ■'<: C»7 dr. Pátffy Dezső, ^Mezöhéki
