Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-16 / 59. szám
2 1990. JÚNIUS 16. Néplap Jászfényszarura figyelt az ország (Folytatás az 1. oldalról) Rt. munkáshétköznapjai. Az eseményen megjelentek Auth Henrik és Gombocz Zoltán államtitkárok, T. J. Hon, a Koreai Köztársaság nagykövete. Az előzmények, előkészületek rövid ismertetése után J. K. Kang, a Samsung Elektronics elnöke, majd Kovács László, az Orion Rádió- és Villamossági Vállalat vezér- igazgatója szólt a jelenlévőkhöz, a sajtó képviselőihez. Mindketten emlékeztettek az ötven-ötven százalékos részesedéssel, 3,3 millió dollár alaptőkével létrehozott vegyesvállalat előkészítő munkáira, és kifejezték reményüket, hogy a két cég együttműködése tovább bővül. Ez már több mint szándék, mert ez év januárjában megszületett a megállapodás a második Sam- sung-Orion vegyesvállalat alapításáról, mely a telekommunikációs iparban, a hazai telefonhelyzet javításában kíván tevékenykedni. T. J. Hon nagykövet, a sajátjáéhoz hasonló szerepet tulajdonított a Samsungnak, amely a közel-keleti ország úgymond követeként már sok más országban bizonyított, és ezúttal a kelet-európai térségben, elsőként Magyarországon, és ott Jászfény- szarun, hasonló feladatra vállalkozott. Auth Henrik ipari- és kereskedelmi közigazgatási államtitkár pedig azt emelte ki, hogy Magyarország számára a koreai gazdasági fejlődés mintául szolgál, és a kormány a továbbiakban is támogatja a koreai vállalatok hazai befektetéseit. Ezután a két cég vezetője, J. K. Kang és Kovács László átvágták a néhai kalapgyárból Orion- üzemmé lett épület bejáratánál kifeszített szalagot, majd ajelenlévők megtekintették a hatvan dolgozót foglalkoztató vegyesvállalat termelését. Az alkatrészek Távol-Keletről hajóval, majd közúton érkeznek, egyelőre csak az összeszerelés történik Jászfényszarun, de egyre több munkafolyamatot kívánnak áttelepíteni ide, vagyis növekszik majd a magyar munka részaránya a Samsung-tévékben. Percenként átlagosan egy készülék hagyja el a szalagot, ami éves százezer darabos termelést jelent. Ennek egyharmadát már a szomszédos országokba szállítják, de cél a termelés bővítésével az arány növelése, emellett más Samsung-termékek is érkeznek a fényszarui raktárközpontba, hogy onnan lássák el nemcsak az országot, hanem Európa ezen részét mikrohullámú sütőkkel, videókkal, rádiósmagnókkal. - lp - Fotó: T.Z. Tájékoztató a társadalombiztosításról A képviselők kérdeztek, ismerkedtek 9Foltatás az 1. oldalról amely állandóan napirenden van az ország első házában is, - s amelyről tudomásunk szerint a közeljövőben a Parlament is tárgyalni fog. Mivel a társadalombiztosítás 1989. évi megyei helyzetéről a csütörtöki lapszámunkban részletesen szóltunk, a mostani tájékoztató kapcsán csupán a legtöbbet vitatott témákat említjük meg. A beszámolóból az idén is kitűnt, hogy a társadalombiztosítás még úgy is jelentős - 1989-ben a megyében több mint félmilliárdos - megtakarítással gazdálkodhatna, ha jól tudjuk, nemcsak biztosítási, hanem szociálpolitikai feladatokat, állami kötelezettségeket is átvállalni kénytelen. A gazdálkodásra azonban nincs lehetősége, a tavaly sokat emlegetett ön- kormányzat nem valósult meg, s a bevételek meglehetősen összemosódnak az állami költségvetéssel. A legutóbbi időkben az is megtörtént, hogy kormányzati ösztönzésre /1989 végén/ lakáskötvényeket vásárolt a főigazgatóság, - vagy mint 1990. január- április között - átvállalni volt kénytelen az állami költségvetéstől a családi pótlék folyósítását. Ráadásul az egészségi ellá(Folytatás az 1. oldalról) mozi létesítését a Tiszaligetben. Elsősorban környezetvédelmi szempontokra hivatkoztak, hangsúlyozva, hogy a Tiszaliget fokozatosan legyen autómentes hely, és ott inkább újabb sportlétesítmények telepítése lenne célszerű. Külön nyomatékot kapott: a párt az autósmozi ügyében semmiféle hatósági jogkört nem akar vindikálni magának, tiltakozásával a régi mechanizmusok továbbélésére is fel akarja hívni a figyelmet. A mozis szakemberek cáfolták az SZDSZ környezetvédelmi tás sok kiadása is a társadalombiztosítást terheli újabban - amely kénytelen azt is beismerni, hogy hallatlanul magas járulékfizetési kötelezettséggel terheli mind a munkáltatót, mind a dolgozókat. Minderről persze nem a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság tehet. A kétszáz alkalmazottat se foglalkoztató cég ellátja azokat a feladatokat, amelyeket az érvényes jogszabályok szerint rábíznak. Az már inkább, megkapja-e a beteg, bajba jutott ember azokat a járandóságokat, amelyekről nem is oly rég, mint vívmányokról beszéltünk... Idejében érkezik-e a táppénz, elfogadható időn belül megállapítják-e a nyugdíjigény jogosságát, s a nyugdíj, gyes, gyed összegét, tud-e lépést tartani az unos-unta- lan változó jogszabályokkal amúgy is nagy leterheltsége közepette? Nos, mind a tájékoztatóból, mind az éves beszámolóból kitűnt, derekas munkát végeznek az igazgatóság dolgozói, s készek arra is, hogy egy új, az eddiginél körültekintőbb és humánusabb társadalombiztosítási törvény szerint álljanak a megye dolgozóinak szolgálatában.-sj érveit. Ezenkívül ők - mint mondták - nem tapasztalják a lakosság ellenállását. A továbbiakban a sajtótájékoztató az érintettek konzultációjává alakult át - milyen más lehetőségek adódnának autósmozi létesítésére? Végül kiderült, hogy négy párt kezdeményezésére a városi tanács a napokban felfüggesztette az építést. A téma soron kívül hétfőn kerül a tanácsi vb elé, az ülésen a Pártközi Konzultatív Tanács megbízottai is részt vesznek. A sajtótájékoztatón a továbbiakban a Pártközi Konzultatív Tanács álláspontját ismertették a második félévre javasolt tanácsi A Minisztertanács üléséről (Folytatás a 2. oldalról) fizették a kamatadójukat - ez körülbelül 50 millió forintra tehető összességében -, valamennyien egy összegben, 10 százalékos kamattal megtoldva kapják vissza pénzüket. Ugyancsak a kedvező hírek közé tartozik, hogy a július 1-jére időzített gyógyszerár-emelést a kormány bizonytalan időre elhalasztotta, a kormány, hogy egyelőre nem emeli a búza termelői árát, szemben a Földművelésügyi Minisztérium indítványával. A kormány ülésének legfontosabb, s több mint hatórás tárgyalást igénybe vevő napirendi pontja az önkormányzatokról, valamint a helyhatósági választásokról szóló törvényjavaslatok megvitatása volt. Valamennyi település megkapja, illetve visszakapja tehát az önkormányzás jogát, beleértve ebbe a főváros kerületeit is, amelyek vissza fogják kapni történelmi tradíciókon alapuló elnevezésüket. A helyi önkormányzati törvény rendezi az ön- kormányzati működés demokratikus kereteit, s visszaadja az ön- kormányzatok tulajdonát, illetve vagyont juttat számukra. Miután vannak és lesznek is olyan ügyek, amelyek nem oldhatók meg egy-egy település határain belül, így létrehozzák az önkormányzó vármegyéket. Ezeket azonban nem ellenőrizhetik a községeket. A törvényesség felügyeletére a kormány állami szerveket bíz meg. Ilyen lesz például a főispán. __________ F elfüggesztették az építést válságkezelési költségvetéssel kapcsolatban, amelyet szintén a hétfői vb-ülésre visznek. A javaslat lényege, hogy az első félévi záróadatok birtokában legyen tiszta kép a pénzügyi, tárgyi helyzetről és egyéb kérdésről, amelynek alapján kidolgozható a második félévi költségvetés-tervezet. Több jelentősebb, a költségvetést érintő ügyben is információkra tartanak igényt: például a hídkötvény pénzügyi állapota, a nagyobb felújítások, beruházások helyzete stb. B.I. SZDSZ sajtótájékoztató Szolnokon Legyen autósmozi, de ne a Tiszaligetben! Mondiale ’90 Sógorék csomagolhatnak? Ausztria-Cseh és Szlovák SZK 0-1 /0-1/. Firenze, 39 ezer n., v.: Smith /skót/.-Elégedett lennék, ha Ausztria ellen egyetlen pontot szereznék - hangoztatta Jozef Venglos, északi szomszédaink mestere. Kollégája Hickersberger sok sérültje miatt volt gondban, de annyira nem, hogy ne bízott volna csapata győzelmében. Szó se róla, keményen kezdtek az A-csoportosok, a 7. percben Skuhravy beleszállt Lindenber- gerbe, a mezőny legmagasabb kapusába - 195 cm -, ápolás lett a dologból. Többet és veszélyesebben támadtak a csehszlovákok, Hasek két védő közül kibújva alig fejelt fölé. Negyedóra telt el, amikor Bilek szabadrúgása irányt változtatva suhant mellé, Knoflicek beadását Moravcik a 1 l-esről az égbe rúgta. A "sógorok" jobbára védekeztek, szórványos kontráik a 16-os körül rendre elakadtak. Feltűnő volt a sevillai gólgyáros, Polster vérszegény játéka. A 28. percben Chovanec csapott össze Lindenbergerrel az ötösön - hordágyon vitték le -, s miután jónagyot huppant, Smith a büntetőpontra mutatott. Bilek hosszas készülődés után a jobb alsó sarokba helyezte a meszelésre leállított Etruscot, 0-1. Látták az osztrákok, valamit tenniük kellene, de az állandósuló csehszlovák zavaró repülések - Knof- licsek és Skuhravy ékpáros részéről - miatt keveset kockáztattak. A második játékrészben cseretámadókkal megerősítve folytatták, mégis Kadlec "segítsége" kellett ahhoz, hogy Rodax közelről ziccert hibázhasson. Kezdett durvulni a találkozó, ami a színvonalra rendkívül káros volt, az idegeket pedig az idő múlása spanolta a félidő közepétől. Valóságos csontzene festette alá a küzdelmet az utolsó tíz percben. Igaz, akár újabb gólok is születhettek volna, ha a döntő pillanatokban nem hiánycikk az összpontosítás. A hármas sípszó azt jelentette: a csehszlovákok tovább jutottak, az osztrákok alighanem csomagolhatnak. Esős gólzápor NSZK-Arab Emírségek 5-1 /2-0/. Milano, 65 ezer n., v.: Szpi- rin /szovjet/.- Csupán a gólkülönbség kérdéses - jelentette ki "Ferenc császár", de rögtön hozzátette: csak akkor, ha játékosaim odafigyelnek. Parreira, az arabok brazil edzője arra számított, hogy a mérkőzésen nem lesz K.O., persze csakis az ő szemszögükből nézve. Ömlött az eső a Meazza stadion gyepszőnyegére, a zenekar tagjainak tányérsapkájáról egyfolytában csordogált az égi áldás, a derék hangászok nyakába. Hatalmas iramban kezdtek Matt- háusék, rá akartak ijeszteni az arabokra. Voller és Klinsmann miatt csak félig sikerült kezdetben, ugyanis a két kiválóság holtbiztos helyzeteket hagyott kihasználatlanul. A 13. percben ellenfelük is látogatást tett Illgner kapujánál egy ellentámadás erejéig, nem volt szerencséjük. A 36. percben jött egy rövid sorozat. Először Klinsmann begurítá- sát VÖller pörgette a kapuba, a középkezdés után kevéssel Reuter beíveléséből Klinsmann felhőfejessel megszerezte a második NSZK gólt, 2-0. Szünet után közvetlenül Mubarak lehűtötte a kedélyeket, a rosszul helyezkedő védők hibáját kihasználva 10 méterről szépített, 2-1. Nem sok idő maradt az örömre, mert Matthäus még ugyanebben a percben méregből, védhetetlen gólt ragasztott futtából, 15 méterről a jobb alsó sarokba, 3-1. A németek csapatkapitánya kihasználta a hazai pálya előnyét, lévén az Inter játékosa, találatával háromra szaporodott vb-góljainak száma. Csendes percek következtek a gólparádé után, a fiatal Bein nem sokáig bírta cérnával, az 59. percben 18 méterről a léc alá bombázott, 4-1. Nagy kedvvel szőtték sorozatos akcióikat Beckenbauer remek legényei, a közönség igen hálás volt minden mozdulatukért. Igazi futball-showt varázsoltak a játéktérre, az arabok jobbára csak asszisztáltak a nagy előadóknak. Szegény Muszabe nem győzte kitomászni a kapujára záporozó lövéseket, fejeseket. Közülük Völler szöglet utáni bólin- tását ő sem tudta hárítani a 74. percben, 5-1. Igazi nagycsapathoz méltóan folytatta csoport- mérkőzéseit az NSZK gárdája, biztos továbbjutóként, vastapssal köszöntötte őket a sportszerű közönség.-niMondi-morzsák Balszerencsés kapusok A Mondiale első két komolyabb sérültjei Nery Pompido argentin, illetve David Seaman angol kapusok voltak. A dél-amerikai portás szerdán, a Szovjetunió elleni mérkőzésen kettős lábtörést szenvedett, brit kollégája pedig egy edzésen törte ujját. Mindkét csapat vezetői a nemzetközi szövetséghez fordultak azzal a kéréssel: engedélyezzék, hogy balszerencsés kapusaik helyét új emberek foglalják el. Utazgat A 29 éves Andreas Schneider az NSZK-ból azzal a tervvel vágott neki a Mondialénak, hogy csakis autóstoppal kíván eljutni a vb-rendező városokba. Eddig három várost fel is keresett, de mérkőzést csak egyet látott. A Kolumbia - Egyesült Arab Emírségek 90 percet volt csak módja végigszurkolni, de az NSZK - Jugoszlávia összecsapásról például lemaradt. Mint az olimpián Az Egyesült Államokból is lehet hívni egy olyan római telefonszámot, ahol három nyelven mondják el három percbe sűrítve a Mondiale legfrissebb történéseit. A három percért borsos árat kell fizetnie az érdeklődő kedvűeknek. Akikből egyébként nincs is olyan sok, lévén, hogy az Egyesült Államok válogatottja kétszer már kikapott. Fura "party" Meglepően kipihenten foglalta el új szállását Cagliariban a holland válogatott. Ronald Koe- mant arról kérdezték: az egyiptomi "katasztrófa" után mit vár az angolok elleni mérkőzéstől?- Milyen katasztrófáról beszél?! - húzta össze a szemöldökét az amúgy is szúrós pillantású, kemény, szőke védő. - Szereztünk egy világbajnoki pontot. Jönnek a lányok Genova mellett, Camogliban táborozik a svéd válogatott. Péntek estére örömmel fogadták a hírt: megérkeztek a feleségek, barátnők. Persze nem a csapat hoteljében laknak - de nem messze tőlük... 7 Nordin kapitány azt mondta, egyelőre nem találkozhatunk velük - mondta az Ájax csatára, Stefan Pettersson -, de közeli az éjszaka, amikor én azért csak megpróbálom felkeresni a barátnőmet... Vádak A Sun című angol lap húsz pontban sorolja fel, miért sikeredett nagyon gyengére - az első hét tapasztalatai alapján - az olaszok szervező munkája. Hogy mik ezek a vádak, arról nem szólt a Reuter jelentése. Arról azonban igen, hogy egy bizonyos olasz ügyvéd, a velencei Maurizio Visconti bepereli a lap főszerkesztőjét, és természetesen a cikk szerzőjét is. Ha a bíróságnál a rendezők érvei hatnak, úgy akár három év börtönbüntetésre is felkészülhet a szerző, aki "a katasztrófa országának” nevezte a Mondiale vendéglátóját. A jövő héten dicsérni fognak Naponta 25 percet engedélyez az újságíróknak kérdezősködésre Luis Suarez, a spanyolok szövetségi kapitánya. Amikor ő befejezi, a következő 25 percben azok a játékosok válaszolnak, akiket a tudósítók óhajtanak. Emilio Butragueno véleménye:-Való igaz, Michellel együtt én játszottam a legszegényesebb formában - ismerte el a Real Madrid támadója. -De hogy "leeresztettünk volna" , ezt tagadom. Egyszerűen így jött ki a lépés. Majd nézzék meg, a jövő héten milyen jól megy majd a csapatnak! Akkor mibe fognak "bele- akaszkodni"...? Johanssonnak tetszik Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) frissen megválasztott svéd elnöke, Lennart Johansson úgy vélekedett: az olasz biztonsági erők példamutatóan, nagyszerűen látják el kényes feladatukat.- Udvariasan, határozottan előzik meg a bajt - jelentette ki az elnök. - Ha mi hasonló módon csinálnánk az 1992-es svédországi EB-döntő- ben, igazán elégedett embernek vallhatnám magam. Náthások elkülönítve Az uruguayi válogatott két tagját, Eduardo Pereira kapust és Felippe Dániel Revelez hátvédet elkülönítették a csapattól, mivel mindkét játékos lázas megfázással bajlódik. Oscar Washington Tabarez szövetségi kapitány utasította az orvosokat: tegyenek meg mindent azért, hogy a betegség ne fertőzze meg a válogatott többi tagját.