Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-09 / 26. szám

Röplap

1990. MÁJUS 9.

Vértezze fel szívét-lelkét az, aki Erdélybe utazik, mert tapasztalatai szomorítják, vágyai lohasztják. Ennyit egy ottani villámlátogatás mottójául.

A határnál még a kora hajnali fásultságot űző derűként úgy tűnik: Európában vagyunk. A román vámtiszt soványka csomagunkra szinte rá se pillant, mehetünk tovább. Átrobogunk Nagyváradon, megállunk Bánffyhu- nyadon. Méltóságteljes templom uralja a teret. Az Árpád-korban rakták le az alapjait. Görbe falát híven követi a gyönyörű fakazettás mennyezet íve.- A felújításkor freskók után kutatva tapasztalták, hogy a fal apró kövekből és sárból áll - magyarázza egyik helybeli ismerősöm. Úgy látszik, Erdély peremének akkor sem jutott Dárius kincseskamrájából. S most? A téren tiszta szemű gyermekek kórusa kéregető koldusként zsong: "Bácsi, egy kon- zervet vagy pár szem cukrot..."- Azt mondják, Petőfi innen indult a segesvári csatába, s itt írta egyik költeményét - folytatja az ismerős -, ezért a szabadságharc évfordulóján tartott ökonomikus misén, melyre a román papot is meghívták, egy emléktáblát akartak elhelyezni a templom belső falán, de szerencsére a kőfaragó késlekedett. Most már megvan a tábla, de nem merik felrakni.- Miért?- Azért, mert a "Vatra" emberei megfenyegették a gyülekezetei, hogy ha a Petőfit idéző tábla felkerül a falra, szétverik a templomot, pedig a magyarok, fátyolt borítandó a múlt sebeire, megkoszorúzták Petőfi ellenségének, Avram láncúnak a szobrát.

Dermedő lélekkel kérdem: komolyan gondolja, hogy egy belső téri emléktábla miatt fejszével, késsel tömének a gyülekezetre?- A tapasztalatok a mérvadók, nem a feltételezések. Nézze, innen a templomhoz tapadó részből tömegmészárlásra utaló csontvázhalom került elő. Ki tudja, hogy kik, mikor és miért rontottak az itteniekre? A csontvázak nem tanúskodnak, csak figyelmeztetnek..

Gyötrő gondolataimat űzőn szemre veszem a szószék míves faragásait. Mesteri munka, motívumai szemet gyönyörködtetők.- Az egyik hajdani nagybirtok templomocskájában állt - mondja az ismerősöm. - Amikor románok kezére került, nem tudtak mit kezdeni a szószék magyar nyelvű felirataival, s ezért vastagon bemeszelték azokat. A mész konzerválta a feliratokat. És amikor a románok átépítették a templomot, akkor az egyik magyar, aki tisztában volt azzal, hogy milyen kincsre lelt, ötezer leiért megvette a szószéket, pedig az kőtömbként is többet ért.

Integető-kéregető gyerekek szegélyezte utunk Segesvárra vezet. A Petőfi Múzeum zárva a késő délutáni órákban. Teraszán asztaliteniszben mérik össze tudásukat a gyerekek. A magyar szót egyik sem érti közülük.

Brassó előtt a távolban jégszilánkként tündökölnek a Fogarasi havasok. A lebukó nap fényében idilli a táj. Mintha mesevilágban járnánk - pedig az élet nagyon is érdes ezen a részen, s méginkább az egy kicsit odébb, a Székelyföld belsejében.

Sepsiszentgyörgy lehúzott redőnyökkel fogad. Vendéglátóinkhoz való rövid beköszönés után irány a nyomda, ahol a januárban alapított Európai Idő című lap munkatársaival ismerkedünk. Céljaikat tudakoljuk. Horváth Al- pár főszerkesztő egy ismertetőt nyom a kezünkbe, melyen ez áll: "Az EURÓPAI IDŐ független lap. Alapításának gondolata a romániai és közép-kelet-európai forradalmi átalakulások legkritikusabb időszakában -1989/1990fordulóján született.

Első számunk 1990. január 27- én jelent meg - négy oldalon. Hetilap vagyunk.

Célunk: életerős fórumot teremteni itt, Európa legerurópátlanabb szögletében - egyetemes és sajátos emberi értékek képviseletére. Az európaiatlanság kritikájává és az európai szellem bástyájává szeretnénk lenni - a magyar nyelv, a kisebbségi magyar szellemiség és publicisztika legjobb hagyományainak folytatóiként.

Sokszínű - és minden árnyalatában szabad -, egységes Európát akarunk.

Mindennemű diszkrimináció, valamint a szűkkeblű érdekek melletti elkötelezettség ellenében: az egyetemest kifejező sajátos emberi értékek - az igazság és igazságosság elkötelezettjei vagyunk."

Tiszteletreméltó célok, vaskos feladatok. És hihetetlenül nehéz körülmények. Az anyagi feltételeket hét lelkes ember teremtette meg a lap indulásához - kölcsönkért pénzekből. Az igazi tőkét azonban nem ez jelenti, hanem a lap munkatársainak tiszta tüzű hiBánffyhunyad fakazettás temploma

te és meg nem alkuvó kiállása, amely olyan tényekből is nyilvánvaló, mint a román értelmiséghez címzett levelük, melyben - többek között - ez áll: "Aki nem teszi magát vaknak és süketnek, az tudja, hogy mi történik most - a román nép névben - Romániában, a kisebbségek (s különösen a magyar kisebbség) ellen... E tömegmanipuláció, a magyarellenes rágalomhadjárat oka nyilvánvaló: a román jobboldal deklarált "haza- fiságát" sérti az a tény, hogy Románia de facto nem nemzetállam, s hogy ebben épp az itt élő kétmilliós magyarság a tényező. Tehát, a felszított tömeghisztériában lényegében a "tiszta román nemzetállam" (rög)eszméje őrjöng a

(magyar) kisebbség kollehív jogainak puszta perspektívájától is.

Történelmi jelenünk: a román újjászületés - Európába integrálódás (talán) utolsó esélye. Ha most a román progresszió (...) nem tud gátat vetni a román jobboldal tö- meghisztérizáló hullámának, a következmények beláthatatlanul súlyosak lehetnek! És nem azért, mert - úgymond - "összeesküvők

törnek (...) Románia területi integritására", hanem azért, mert a román jobboldal akcióit karba tett kézzel (hallgatólagos támogatással?) nézi a román értelmiség. Gyávaságból? Cinkosságból?" (Európai Idő 1990. március 23.)

Itthon, Magyarországon csekély tapasztalat és röpke hírek birtokában nehéz reálisan megítélni a romániai eseményeket. És különösen nehéz a decemberi események kirobbanása után sarjadó remény talajáról. A kijózanodás azonban, úgy tűnik, időszerű. Lo- kodi Károly "Krisztus jó ember volt, román ember”... című cikke is erre utal: "Azótatörtént-történik egy s más, amitől, talán, okosabbak lettünk és... megkeseredetteb- bek. A múlt hónap közepe után elszabadult román nacionalista hullámról még azt gondoltuk: elcsendesedik, győz a ráció az irracionális fölött, hisz mégiscsak a XX. század utolsó évtizede közelít; azt gondoltuk: elhalkulnak, majd elnémulnak a vérünket kívánó hangoskodók. Sőt, emberi hangon próbáltuk magunknak, román honfitársainknak s a világ közvéleményének álláspontunkat tisz- tázni-magyarázni. Ki értett meg?

Azóta helikopterek körözése rémít, a marosvásárhelyi eseményeket sikerült sűrű sötétbe burkolni,"

Ilyen körülmények között mi vár Erdélyre? Mi várhat Romániára? Több embert kérdeztem erről, de csak a karjukat tárták szét. Mindenesetre úgy tűnik, hogy egyet lehet érteni Horváth Alpár helyzetelemzésével, ami"Hogyan látjuk a jelent és a jövőt, avagy az európaiság esélyei 1990 Romániájában" címmel jelent meg:

"Úgy tűnik, hogy Románia és a nemzetiségek sorsát itt és most a hadsereg vezérkarának értelmi kapacitása fogja eldönteni - lévén ez az egyetlen olyan erő, mely akaratát érvényesíteni tudja és akarja. S ha ez a nacionalizmus, ill. újfasizmus restaurálásában érdekelt, akkor akár katonai diktatúra árán is érvényt szerez akaratának.

A választások - szerintem - lényegében csak az árnyalatok közti döntést fogják hozni; az esélyes politikai formációk közt csak a jobbratolódottság fokát illetően van némi különbség.

Abszurd drámához hasonlatos állapot: a kisebbség az "európai- zálódásban" érdekelt, a többség

pedig nemhogy nem látja, hogy számára is ez az egyetlen igazi alternatíva, hanem egyenesen elemi veszélyt lát benne.

Hogy ezek után mi várható? További pogromok? Diktatúra? Polgárháború? Csak a józan eszem súgja, hogy ennek nem szabad megtörténni. Ám a történelem nem mindig a józan ész útját követi..." (Európai Idő 1990. április 20.)

Erdéy persze nemcsak a nemzeti kisebbséget gyötrő földet, hanem az emberi lelket emelő szépségek honát is jelenti. Székelyföldön áthaladva megállunk a Szent Anna-tónál. A körfalat alkotó hegyek fenyőóriásai közé ékelődött

lombhullató fák még csak rügyeiket duzzasztják, de így is fenséges a táj. Kísérőnkül szegődött társunk szavaiból szomorúság csendül:- Nyaranta főleg magyar fiatalok gyűltek itt össze. Aztán a sátrak verését megtiltotta a Securita- te.

Tóparti sétánkat - pláne most - nem tilthatja meg. És azt sem, hogy baráti beszélgetéseken arról folyjon a szó, amiről akaijuk. A beszéd fonala azonban akarva- akaratlan a nemzetiségek helyzetére, a felfűtött indulatok okainak elemzésére irányul.- Egyszer egy országos diáktalálkozón tanítványaimat kísérve megismerkedtem egy román tanárral - meséli egy esti csendes pipaszó mellett sepsiszentgyörgyi házigazdánk. - Művelt ember volt, többször járj Keleten és Nyugaton, s Magyarországon is kedvező tapasztalatokat szerzett. Azt kérdezte: hogyan értik meg a székelyek a magyarokat? Képzeld el, hogyan vélekedik akkor az anyaországhoz való kapcsolatunkról egy iskolázatlan ember.

Az erdélyi városok átépített magjának sorában üde színfolt Kézdivásárhely központja. A főtér megőrizte patinás szépségét és Európa-szerte egyedi arculatát. Az emeleti részen laktak a kereskedők, a földszinten volt az üzlet,

hátul meg a műhely, a kiszolgáló személyzet szállása, meg az istállók, ólak. Ezért minden kapubejárat voltaképpen egy-egy zsákutca. Betonrengeteghez szokott szemünknek pihentető szigete. Ottani

házigazdánkra, a malomban dolgozó Piroska Árpádra sem szakadt hirtelen a jólét, mégis elégé1 dett a változásokkal:- Most már legalább beszélhetünk.

Mert eddig sokan nem mertek. S főleg magyarul szólni nem. Eszembe jut a falvakat járó kolozsvári néprajzos ismerősöm megjegyzése:- Találkoztam olyan románnak hitt családdal, melynek tagjai csak néhány hete beszélnek magyarul, az anyanyelvükön.

Piroskáné remek ebéddel traktál. Találgatjuk, mi lehet? Nehéz követni az itteni konyhaművészet furfangjait. Horváth Alpárné is mesebeli ízek mestere:- Amikor évekig nem jutottunk húshoz, kénytelenek voltunk mindenfélével kísérletezni. S néha nagyon jó ötletek születtek.

Erdélyszerte sok a cigány. Sepsiszentgyörgyi szállásunk udvarán álló kocsink körül söp- röget egy cigány asszony.- Odébb álljak? - kérdem tőle, s ez már alkalom a beszélgetésre. Eszembe jut, hogy a marosvásárhelyi események idején a városházára szorult magyarok segítségére jó százötven cigány vonult fel. Odaérve azt skandálták: "Neféljetek magyarok, megjöttek a cigányok."-Itt hogyan csapódtak le az ottani események?

A cigányasszony söprűjére támaszkodva mondja:- A magyarokkal megvagyunk, de azok az én lépcsőházamban lakó románok, akik azelőtt kezét csókolomot köszöntek, most elfordítják a fejüket.

Kovászna főterén van egy kisebb szoba nagyságú kút-féle. Két-három méteres mélységben forr, bugyborékol benne a "pokol- sár". Vulkáni utóképződmény ez,

néha nagy erővel kitör és iszappal bontja a főteret.

Úgy látszik, ezen a vidéken sem a természet erői, sem az emberi lelkek nem találnak egykönnyen nyugovásra. Jó lenne azt hinni, hogy mindez "a Kárpátok géniusza" soviniszta politikájának tudható be, mert amit diktatórikus eszközökkel valósítanak meg, hamar tovatűnik. Sajnos, nem erről, hanem évszázados ellentétekről, egymás meg nem értéséről van itt szó. Idő és kétoldalú akarat kell a megbékéshez.

Kovászna szélén, a Tündérvölgy égnek törő fenyőerdejében álló villa figyelmeztet arra, hogy mi a gyűlölködés, a mások elnyomásának következménye. Ceau- sescu kedvelt pihenőhelye volt ez. A kaputól jó háromszáz méterre csak a villa csücske lóg ki az erdőből a kikiriccsel díszített rétre, amit a condukátor kedvéért eltérített hegyi patak szel át. Sebes habjait nézem, mégis a kivégzett diktátor-pár kifolyó vérét látom.

Az üdülő bejáratánál rendőrök állják a kíváncsiak útját. Azok meg nehezen tágítanak. Érthető, hiszen számukra csodálatos mesevilág kapujában állnak, ahová az út sem volt hétköznapi.- Fehér helikoptereken közlekedtek - így egy helybéli. A másik hozzáfűzi:- Úgy hírlik, ki lehet bérelni az üdülőt. Egy-egy lakosztályért naponta kétezer dollárt kérnek. Én ugyan nem adnék érte annyit.

Nyelvemen a kérdés: ugyan hogyan adna, hiszen leiben is csak kétezer-nyolcszáz az átlagkereset.

Szerencsére a Tündérvölgy nemcsak e kétes értékéről híres. Van itt egy hegyre vezető, 1886- ban épült, jó ezerkétszáz méter hosszú sikló. Napjainkban is azon szállítják le a-faanyagot - bizonyságául annak, hogy csak a teremtő munka állja ki az idők próbáját.

Aki józanul ítélkezik, az nemcsak nemzetiségellenes megmozdulásokat lát Erdélyben, hanem mást is. Kolozsváron Mátyás király szobra előtt jókora tömeg áll kitartóan. A volt kommunista vezetők távozását követelik.- Az a baj, hogy az ilyen tüntetések könnyen magyarellenes kirohanássá fajulnak - jegyzi meg egy helybeli ismerősöm. - Megtörtént, hogy éjfél után is azt kiabálta az utcákon áramló tömeg, hogy "Erdélyt vissza nem adjuk". Mintha kérte, vagy követelte volna tőlük valaki.

Ideje, nagyon ideje volna Erdély békéjének. Szívemből szól Magyart Lajos a Háromszék március 20-i számában: "...próbáljuk végre megismerni egymást! Hamisítás, torzítás, félremagyarázás nélkül. Fogadjuk el alapállásként, hogy minden népben rengeteg érEmlékmű Tamási Áron farkaslakai sírjánál

ték van, és - ki kell mondanunk: rengeteg salak is leledzik. Ez utóbbitól, szabad és felelős emberekként meg tudunk tisztulni. De csak akkor, ha türelmesen, előítéletek nélkül végighallgatjuk egymást, s el tudjuk hinni végre, hogy a másik félnek is lehetnek reális, velőig hatoló és sajgó fájdalmai."

Simon Béla Fotó: Nagy Zsolt

Szuperrevízió az Európai Idő nyomdájában

Erdélyi utakon

Kommunista-ellenes tüntetés Kolozsváron