Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-07 / 24. szám

1990. MÁJUS 7. A hét filmjeiből > • • • CÉLLÖVÖLDE Megint egy nagyon elgondol­kodtató magyar film, amelyet csaknem teljes közöny fogadott. Talán mégis a "mi készülékünk­ben" lehet a hiba, lehet, hogy raj­tunk kívülálló okok miatt? Annyi mindenről és annyit kell gondol­koznunk, hogy belefáradtunk... A tények persze ettől még té­nyek, néha szinte a valószínűtlen­ség határain. A Sopsits Árpád rendezte Céllövölde című film egyenesen a valószínűtlenből in­dul: állítólag légpuskával nem le­het úgy fejbelőni valakit, hogy belehaljon. Sopsits szerint igen, de nem is ez a lényeg, sokkal in­kább az, amit a szikár történet után gondol a néző. Mert végig­gondolni való van bőven. Miért lövi le a kamaszfiú az apját, min­den kézenfogható indíték nélkül? Milyen lelki kiégettség kell ah­hoz hogy úgy viselkedjék a gyil­kos fiú, mintha semmi se történt volna? Möndják, mondhatják kik ezt teszik: idáig vezet a lelki si­várság. Csakhogy apa és fia éppen hogy erős életcélú emberek. Mindketten egy céllövöldéről ál­modoznak, csak éppen nem tud­nak egymás ábrándjáról Semmit. Egyáltalán nem tudnak egymás­ról semmit. S ha már semmi mást nem mondana ez a film, csak ennyit, már akkor is érdemes volt "megcsinálni". Mert kétségtelen, egy kicsit erőszakolt az alaphely­zet, még akkor is, ha a való élet különben igazolja De azért messzebb jut ennél a rendező, tu­datunkban egészen addig, hogy valami nagy baj van - lehet! - apák és fiúk között. Nem gondol­hatunk generációs ellentétre - ez jószerével még természetesnek is ;vehető - mert sokkal mélyebb a szakadék: teljes bezárkózás egy­más elől, pedig apát és fiút ugyanazok a célok hevítik. Csupán két ember infantilis élethelyzetéről lenne szó? Nem hisszük, minden, ami a filmben történik tudatos vállalás. Ha kívülállóként nézzük a fil­met, minden iszonyatával együtt kissé banálisnak találjuk. "Ostoba kölyök, lelőtte az apját." Csak hát nem erről szól a film, egészen máshogyan kell közelítenünk a történethez, hogy mélyebbre lás­sunk. Valahogy úgy, ahogy a Nyomozó teszi. Ha vállaljuk, hogy Nagy Feró mellett mi is nyomozók leszünk, akkor már sokkal messzebbre jutunk. Ki-ki meddig. Lehet, csak addig, ami­nél a film sem jut lényegesen to­vább, de addig föltétlenül: ide­genként élnek - élhetnek - egy­más mellett vérségileg szorosan kötődő generációk a családon be­lül is. Nagyon tisztességes művészi vállalás a Céllövölde gondolatkö­re, egy kicsit ugyan torzó maradt, ez talán annak is betudható, hogy > a fiú belső drámája a rendező vá­lasztott módszerével feltárhatat- lan...-ti­Akik rácáfoltak kritikusaikra Néplap ___________ Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. (Tel: 44-618) Szerkesztő: Deák László 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szerekesztő: Varga Ferenc (Tel: 41-133) A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Régi kedves dalla­mok - 17.30: Alföldi krónika. Hí­rek, tudósítások, riportok. Növényvédelem a kiskertekben ­18.00-18.30: Zeneturmix - közben: Szóváltás. Fiúkórusok találkozója Szolnokon Kossuth rádió 8.05: Hangszemle. - 8.20: Nyi­tány, a hét irodalmi és zenei műso­raiból. - 9.05-11.00: Napközben /Élő/ Közérdekű magazin. - 11.10: Hagyományápolók. - 11.32: Őseink kertje: Erdély 20. rész: Utolsó nyár Havasalföldön. - 12.45: Házunk tá­ja. A Falurádió műsora. - 13.05: Klasszikusok délidőben. Magyar előadóművészek albuma. - 14.05: Emlékek és csodák. - 14.35: Onko­lógiai pszichológia. - 15.05: Kórus­pódium. - 15.30: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. - 15.55: Rólunk van szó! - 16.00: Délutáni Krónika. - 16.30: A Nyit- nikék postája. - 17.05: Eco-mix. Gazdasági magazin. - 17.30: Nép­táncok. - 18.00: Esti Krónika. - 18.30: Ráadás. - 19.05: Sportvilág.- 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. Művészet- és művelődéskritika. - 19.30: Hol volt, hol nem volt... - 19.40: XVIII. századi muzsika. - 19.50: Gong. - 20.10: Rádiókabaré- Május. - 21.38: Slágerfilmek, filmslágerek. - 22.00: Késő esti Krónika. - 22.30: A gazdaságpoliti­kai rovat műsora. - 23.05: Zenekari muzsika. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben. - 9.03: Egy gyékényen. - 9.35: "Valaki szeret engem." Gershwin-est - 11/1. rész. - 10.21: Beatles slágerek. - 10.40: Fülszöveg. - 10.45: Magya­rán szólva (ism.) - 11.03: Hogy tet­szik lenni? Nyugdíjasok műsora. - 11.35: Sanzonok. - 12.00: Nóták. - 13.03: Slágennúzeum. - 14.00: Ket­tőtől ötig... /Élő/ A Rádió kívánság- műsora. - 17.03: Ötödik sebesség. - 18.00: Pop-regiszter. Pillantás az európai diszkókba. - 19.03: Visz- sza... Válogatás ifjúsági műsorok­ból. - 19.35: James Last zenekara játszik. - 19.50: Senki többet? Har­madszor! Szellemi árverés a 20-as stúdióból. - 21.03: Nótaest. - 22.00: Requiem. - 23.03: Sporthíradó. - 23.10: Lemezek a tegnap slágerei­ből. - 23.53-0.14: Dzsessz. Bartók rádió 9.10: A Prágai Rádió szimfoni­kus zenekarának hangversenye. - 10.30: A hét zeneműve. Bellini: Rómeó és Júlia. - 11.00: Évszáza­dok francia muzsikájából. - 12.05: Zenekari muzsika. - 13.00: Kilátó. A Rádió világirodalmi hetilapja. - 13.45: Hangszerkettősök, népdalkó­rusok. - 14.05: Új operalemezeink­ből. A vidám zenészek. - 14.45: Szlovákiai zeneszerzők műveiből II/l. rész. - 15.33: Muzsikáról vers­ben, prózában. - 16.05: Puccini operáiból. - 16.55: A Magyar Rádió Csajkovszkij-ciklusa XI/1. rész. - 18.30: Törd a fejed! - 18.45: Utazás Matériába..Az arany. - 19.05: Fol­low me! Angol társalgás kezdők­nek. - 19.20: Komm mit! Alapfokú német társalgás. - 19.35: Salzburgi ünnepi játékok - 1989. IX/5. rész. - 21.04: Akácos Guth... - 21.28: Lu­Csütörtökön este a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ adott otthont Szolnokon az Or­szágos Filharmónia 1989/90-es hangversenyévadja záróhangver­senyének. Talán a szokatlan idő­pont - talán a huszadik századi zene iránti bizalmatlanság - kö­vetkezményeként ezúttal sem vonzott közönséget ez a vérbeli zenekedvelők számára igazán iz­galmas és csábító műsor. Elsőként Kodály Zoltán: Ga- lántai táncok című művét adta elő a hangverseny főszereplője: a Miskolci Szimfonikus Zene­kar, és a századunk zenéje iránti elkötelezettségéről közismert karmester: Kovács László. Szabolcsi Bence egyik tanul­mányában így ír erről a műről: "... a magyar történelem képei Kodály hangszeres zenéjét is át­hatják, s nemcsak a Háry János vagy a Czinka Panna elképzel­hetetlen nélkülük, hanem a Ma­rosszéki és Galántai táncok is." A közös vonás e művek mind­egyikében, hogy a magyar hang­szeres zene történelmi hagyomá­nyára építenek - ez a hangszeres hagyomány az 1920-as évek kö­zepétől egyszeriben fontossá vá­lik Kodály számára, s kezdi át-- hatni, megtermékenyíteni zene­szerzői stílusát: a dallamok ko- dályi feldolgozása egyúttal azok újrateremtése is. A Galántai táncok bemutatója 1933-ban volt. Dallamai műze­nei fúrásokból: a századfordu­zemi Fesztivál 1989. VIII/6. rész. - 22.48: Bemutatjuk új lemezünket. - 23.30: A hét zeneműve. Televízió MDF-FIDESZ dialógus - Az élő is­tent keresik - Egyedül három gye­rekkel - 21.25: Sport - 21.45: Reklám - Gyilkosság Los Angeles­ben - szinkronizált amerikai akció­film - 23.25: Műsorzárás I. műsor: 9.00: Képújság - 9.05: Tv-toma nyugdíjasoknak. - 9.10: Fogat fo­gért. Filmsorozat. VI1/6: Szeszélyes időjárás. - 10.10: A HÉT (ism.) ­II. 10: Delta. Tudományos híradó (ism.) - 11.35: Képújság - 16.20: Képújság - 16.30: Déli videóújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 16.40: Stíri - Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 16.45: Kuckó. - 17.20: A Perpetu­um jelenti... 17.30: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. - 17.50: Ka­tolikus híradó. - 18.00: Kalendári­um 1990. Ismeretterjesztő magazin. - 18.45: Reklám - 18.50: Esti mese. Az én kis állatkertem. A takarítás. NDK gyurmafilm. - 19.10: Cimbo­ra. Kincskereső. - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám ­lón megjelent kottakiadványok­ból származnak. A partitúrán ezt olvashatjuk: "Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét. Híres volt akkor a galántai banda Mihók prímás alatt - de még híresebb lehetett száz évvel ezelőtt." Valóban: Galánta híres volt virágzó rezi- denciális zenekultúrájáról: a mu­zsikusok nemcsak táncmulatsá­gokon tették hasznossá magukat. hanem tagjai voltak urasági ze­nekaroknak is; koncerteket és szimfóniákát is játszottak - még­hozzá kottából! - de persze ápo­lói, letéteményesei a kor magyar tánczenéjének a verbunkosoknak is. A Galántai táncok formája rondó: tizenegy dallamfeldolgo­zása Kodály hangszerelési és harmonizálási leleményéről árul­kodik. A hatalmas zárórészben: a Codában a zeneszerzőnek sike­rült átmentenie az eredeti cigány előadásmód rögtönző szertelen­ségéből, temperamentumából, hangszeres virtuozitásának önfe­ledt öröméből. Fegyelmezett, a zenekari szó­lamok kiegyenlítettségével - me­lyek közül ki kell emelnünk a klarinétot és a gordonkaszólamot - művelt muzsikusok szeretettől áthatott népzene tolmácsolását hallhattuk. A produkció ékessége volt a jól érzékeltetett sok-sok megle­petés, mely erre a műre igazán nagyon jellemző. 20.05: Sükösd Mihály: Egy állam­férfi nehézségei. - 21.05: Reklám - 21.10: Magyar évszázadok. Vasúti törvények. - 21.30: Anyegin. Lírai jelenetek hét képben (ism.) - 23.50: Híradó 3. 18.25: Gyerekeknek! Praclifalva la­kói. Amerikai rajzfilmsorozat. Gé­zengúz (ism.) - 18.46: Tv2 - 19.00: Szimfónia. Francia tv-filmsorozat XVIII/18. rész. - 19.53: Tv2 - 20.00: Körzeti tv-stúdiók műsora. Budapest, Pécs, Szeged. - 20.55: Tv2 - 21.00: Híradó 2. - 21.20: Tv2 -21.30: Telesport - Kb.23.00: Tv2 - Napzárta Moszkva: 4.30: 120 perc - 6.35: Rajzfil­mek - 6.55: A szovjet állami rádió kórusának műsora - 7.25: Labdarú­gó körkép - 7.55: Gyermekfilm - 9.00: Dokumentumfilm - 9.30: Az állatok világában - 10.30: Tv-híradó - 13.30: Hírek - 13.45: Az NDK te­levízió műsorából - 14.30: Gyer­mekek órája - 15.30: A gazdasági reform radikal izálódása a szovjet köztársaságokban - 16.30: Tv-hír­adó - 17.00: Hangverseny - 19.00: Tv-híradó - 19.40: Reklám, közle­mények, információk - 19.45: A nap interjúja - 19.55: A hangver­seny folytatása - 21.25: Öröksé­A koncert második részében Carl Orff: Carmina burana című szcenikus oratóriuma hangzott el. A hatalmas műről dióhéjban: a címadó tizenharmadik századi la­tin dalgyűjteményt a benediktbe- uemi kolostorban fedezték fel; vonaltalan, neumás dallamainak történeti fontossága igen nagy. Kóborló barátok és diákok éne­kelhették valaha ezeket az éles kritikáról, szatirikus kedvről, sza- badszájúságról árulkodó dalla­mokat; a drasztikus népiesség és a gyengéd líraiság egyaránt meg­található azokban. A grandiózus oratórium - melynek bemutatója 1937-ben volt Frankfurtban - hu­szonnégy versből áll, és három főrészre tagolódik; úgymint Ta­vasz (Primo vére), A kocsmában (In tabema) és Szerelmi törvény­szék (Cour d’amour). Előadása különleges apparátust igényel: szólóénekeseken, vegyeskaron (és eredetileg gyermekkaron) kí­vül kontrafagott, tuba, öt üstdob, két zongora, tam-tam, egyéb ütő- és színező hangszerek teszik még érdekesebbé a hangzást. A mű ismertetése után - me­lyet a Kodály-mű esetében is He­gedűs Gyula ejtett meg széles körű ismeretekről árulkodó mó­don - pódiumra léptek az előa­dók: a Miskolci Szimfonikus Ze­nekar, a Budapesti Kórus (kar- igazgató: Antal Mátyás) és a szö­günk - 22.00: Esti hírösszefoglaló - 22.25: így is lesz - 23.45: Filmaján­lat - 0.45: Részletek zenés filmek­ből / Csehszlovák: 16.25: A boldog pillanat keresé­se - 17.00: Külföldi melódiák - 17.15: Érdekességek Japánból - 17.30: Jack Holbom tévésor. - 18.00: Esti mese - 18.10: A nyel­vünkről - 18.25: Hírmagazin - 19.10: A magas Tátra és a termé­szetvédelem - 19.30: Az idő gyűjte­ményei dok.film - 19.55: Lady Pank - 20.15: Sport - 21.10: Híradó- 21.35: Választás 1990. - 21.55: Milyen leszel iskola? - 22.25: Szlo­vák dok.filmek Újvidék: 16.10: Műsorismertetés - ma­gyarul - 16.15: Tv-napló - magyarul- 16.25: Gyermekműsor - magyarul- 16.40: RTV kalauz - 16.55: Mű­sorismertetés - 17.00: Tv-napló - 17.20: Reklám - 17.25: Sportkróni­ka - 17.45: Rejtvény - 18.15: Óra - szlovák nyelvű műsor - 18.45: Gyermekműsor - szlovákul - 19.15: Rajzfilm - 19.30: Tv-napló - ma­gyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Napjaink - magyarul - 21.00: Hor­ror-filmek ciklusa - játékfilm - 22.30: Dokumentest - 0.00: TV napló - 0.20: Műsorzárás Eurosport: 6.00: Sky - Üzleti világhíradó - 6.30: Sky - Európai üzleti hírek - 7.00: D.J.Kat Show - 9.30: Rugby - Pilkington-kupa - 11.0: Férfi röp- labdatoma - közvetítés Yokohamá­ból - 13.00: Az 1970-es labdarúgó vb - 15.00: Nemzetközi Golftorna - közvetítés St. Mellionból - 18.00: Jégkorong - Nemzetközi Jéghoki Liga - a hét meccse. - 19.30: Ököl­vívás - 20.30: Micsoda hét! - 22.30: A hangversenyműsoron Kodály- és Orff-művek lóénekesek: Csonka Zsuzsanna, Gerdesits Ferenc és Póka Balázs, valamint a karmester: Kovács László. Az előadógárda a csaknem egy órát igénybe vevő mű során példásan helytállt: egészen cse­kély számú és jelentéktelen pon­tatlanságtól eltekintve, az előa­dás minden részletével élményt szerzett az érthetetlenül kevés számú közönségnek. A zenekar és annak minden szólama (él­ükön a főszerepet játszó ütősök- kel és fúvósokkal), a valamennyi szólamot keményen próbára té­vő, s azt álló, széphangú kórus, a szólisták - köztük is elsősorban Csonka Zsuzsanna és Póka Ba­lázs, akik tévedhetetlen érzékkel énekelték rendkívül kényes szó­lamukat, az egész koncertet par­titúra nélkül dirigáló Kovács László, akinek leegyszerűsödött mozdulataira érzékenyen reagált valamennyi előadó, s aki mér­téktartó ütéseivel a legszélsősé­gesebb dinamikai kilengéseket is képes volt kihozni együtteséből - maradéktalanul rászolgáltak a mű hatása alól szabadulni alig tudó, az előadást vastapssal ju­talmazó közönség elragadtatásá­ra. A műből a következő tételek nyújtottak ezúttal feledhetetlen élményt: a Were din Werlt alle min, az Ego sum abbas, az In ta­bema guando sumus, a Dies nox et omnia, a Stetit pnella, a Circa mea pectora, a Si puer cum puel- la, a Veni, az In trutina - és ter­mészetesen az O Fortuna. E koncert sikerével is hozzájá­rult ahhoz, hogy eloszlasson egy dogmát, mely szerint a kritikus véleménye megcáfolhatatlan. Közismert tény, hogy annakide­jén Kodály sem kapott túl hízel­gő véleményt kritikusainak egy részétől - de ugyanígy történt ez Orffal is. Idézet egyik kritikusá­tól: "Minden egyszerűsége, gya- lulatlansága, sokszor lapossága mellett is látszik, hogy nem min­dennapi szerző munkáját hall­juk." így igaz (mármint a mon­dat második fele!) - s a csütörtö­ki hangverseny mindenkit meg­győzött mindkét szerző halhatat­lan érdemeiről. Szathmáry Judit Autó- és motorsport - 23.30: Spa­nyol Motor Nagydíj - A jerezi ver­seny legszebb pillanatai - 0.30: Nemzetközi Golftorna - közvetítés St. Mellionból - 1.30: Jégkorong - Nemzeti Jéghoki Liga - a hét mécs­esé - 3.00: Műsorzárás Super: 7.00: Napkezdet - 8.00: Hírek, időjárás - 8.15: Mediterrán konyha- receptek - 8.45: Egyveleg - 16.00: Forró drót - 17.00: Hullámhosszon- 18.30: Kék éj - Zenés szórakozta­tó magazin - 19.30: Hírek, időjárás- 19.45: Időlánc - Műsorrészletek a tévé hőskorából - 20.00: Turis­tamagazin - Ma: Velence - 20.30: Utazás Indiába - 21.00: A vadon nyomában - Kihalás fenyegette ál­latfajták - 21.30: A tudomány távla­tai - 22.00: Hírek, időjárás - 22.15: A vadon nyomában - 22.45: Utazók az időben - A múlt század feltárása- 23.15: Turistamagazin - 23.45: A tudomány távlatai - 0.15: Hírek, időjárás - 0.30: Kék éj - 1.30: Idő­lánc - 1.45-7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek - 16.15: 7-ről 7-re- 17.15: A francia Montreal - 17.45: Főzőlecke - Ma: bajuszos vörös márna-fiié - 18.00: Számok és be­tűk - 18.20: Inci-finci fantázia - Ma: A császár csalogánya - 18.35: Ez nem igaz - Tizenévesek műsora- 19.00: Kalandos utak - A Párizs- Langkawi-Párizs légiverseny 19.30: Hírek, időjárás - 19.40: Csil­logó papiros - 20.00: Barangolások Kanadában - 21 00: Thalassa - Ten­geri magazin - 22.00: Tv-híradó - 22.25: Időjárás-jelentés - 22.30: Tv 5-klub - 22.40: Gros Mechant Show - 23.40: A mozi világa -A statisztikák szerint a válások legy- gyakoribb oka a házasságkötés... - 0.40: Műsorzárás Szolnok Városi Televízió 20.00: Szolnoki magazin. A tar­talomból: Majális - Ballagás - Ülé­sezett a városi tanács - Mi lesz veled tiszaligeti tábor? - Bemutat­kozik a Külkereskedelmi Főiskola ­2. műsor; Tv2 Endrei Judittal és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság - 17.15: Tv2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjá­rás - Zene. - 17.45: Mozaik. Telefo­nos játék. - 18.00: Hétfőn hatkor. ­MŰSOROK

Next

/
Oldalképek
Tartalom