Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-30 / 44. szám
1990. MÁJUS 30. 5 P A tévé képernyője előtt Úgy gondolom, illendő megdicsérni a televíziót, a gyermek- műsorok szerkesztőségét - legalábbis az odaadó igyekezetért, amellyel szeretett volna kedvébe járni gyermeknézőinek, egy teljes napon át, reggeltől estvélig szüntelenül, megállás nélkül ontva programját. Kielégíteni azokat, akik ezen a napsütéses vasárnapon is a kirándulás, a szabadban való kikapcsolódás helyett szórakozásul a képernyőt választották; azokat, akik nem keltek útra csapatostul vagy családi együttesként, hogy a természet kínálta örömöket élvezhessék. Azoknak maradt a tévé: minden mennyiségben. Gyermeknap túl "show'-zva Mintha erre a napra, a gyermekek ünnepére a szokásos három kívánságból ezernyi lett volna, s valamennyit' teljesítették is a szorgalmas televíziósok. Volt sok nóta, könnyűzene, vibráló videoklippek özöne; elektromos játék telefonhívással, az ország bármelyik tájáról be lehetett nevezni; s lett volna verseny is, például tűzzel kapcsolatos mondókákból, akár rímekbe is szedve a gondolatot, sajnos értékelhető rigmusok híján ez azonban nem járt sikerrel. Kapcsoltak különböző helyszíneket, ahonnét többnyire ugyancsak zenét közvetítettek. És itt szelíden meg is jegyezném: a tizenévesek ennyire csak a szórakoztató pop és rock muzsikára lennének éhesek? Valóban ez lenne elsőrendű és rangú szórakozásuk? Vagy pedig csak a műsorszerkesztő bácsik és nénik vélik úgy, valamint a kérdéses nemzedék legharsányabb, de mégiscsak kisebbségben lévő képviselői? Ezen a napon több játékos komolyságot is el tudtam volna képzelni. Ezért is hathatott "üdítőleg" a Különbözöm, tehát vagyok... sorozat újabb darabja ebben a show-kavalkádban; újabb tízperces, amely egyébként immár a nyolcadik a sorban, a miniportrék sorában. Valójában dokumentumfilmek ezek, de beoltva a játékfilm elemeivel; életből vett esetek, de egyáltalán nem példák. Nem holmi didaktikus mesék a jó vagy rossz gyerekről, hanem egy-egy egyedi esetből kiindulva éppen azt hangsúlyozzák, hányféle lehet az ember, s hogy egyáltalán nem baj az, ha mindenki nem gyömöszölhető bele ugyanabba a skatulyába... Még gyermekként sem! A személyiség lényegéhez tartozik tehát: a különbözőség. Örvendetes mód a gyermeki lélek sokszínűségét dokumentálja ez a sorozat, s a bontakozó egyéniség védelmében "emeli fel" szavát. Élet- szerűségét, játékosságát a nagyvonalú rendezés - Dömölky János munkája - hatásosan emeli ki. Olyan ez, mintha egy szeletet egyszerűen kivágnánk az életből, amelyben azután a gyermeki világ egy-egy sajátossága villan meg. A gyermeknapon egy Julit ismerhettünk megjövő vasárnap egy Jutka következik; az a kislány, aki talán furcsa, hogy épp azt hiányolja, amit esetleg mások rühellenék, szüleinek gyakoribb érdeklődését napi dolgai iránt - ebben tér el társaitól. Ajánlatos sorozat ez egyébként a szülőknek is, mert a pompás kis arcképekből finom tanulság is kiolvasható, amire - mármint a tanulságra feltétlen garancia a forgatókönyvíró, Ve- kerdy Tamás kitűnő pedagógiai szakismerete. Ami az ötletet illeti, Kremsier Edit agyából pattant ki, aki évtizedek óta sikeres gyermekműsorok kovácsa. A nemzet özvegye Felnőtteknek való szórakoztató művet mutatott be péntek este a televízió, helyre vígjátékot, könnyed komédiát, amely Vészi Margit elbeszéléséből született; Lakatos László írta, majd Ágoston György és Gyö- kössy Zsolt alkalmazta képernyőre. Talán valamit a szerzőről, magáról. Ki is ez a Vészi Margit? Aki a vígjátékot látva liberális szellemnek tűnik, aki a két világháború közötti idők közállapotait kritikusan szemléli, s ha nem is vitriolosan, de mindenképp erős bírálattal illeti. De ugyanakkor véleményét meglehetősen szórakoztató módon fejezi ki. Nos, apja a radikális szellemű Budapesti Napló főszerkesztője, Vészi József - Ady kedvelt lapja a Napló, sok verse itt jelent meg először! -, első férje pedig a neves író, Molnár Ferenc, aki bizonyára játékos szellemével ifjú feleségére is hatott. Egyébként Vészi Margit korán elhagyta az országot, és második férjével szinte bejárta a világot, dolgozott a filmek birodalmában, Flollywoodban is. A nemzet özvegye alapjául szolgáló elbeszélés egy felszabadultan gondolkodó /"apai örökség"/ író "molnárferencesen" játékos megnyilatkozása. A vígjáték az említett erényeket jól menti át a képernyőre, megőrizvén annak fanyar ízeit, s az arisztokráciát leleplező tulajdonságát. Szatírába oltott édes játék, ha nem is túl eredeti megoldásokkal, olcsóbb vígjátéki eszközökkel élve. Például egyetlen félreértésre alapozva fő konfliktusát; történetesen, az elhunyt pártelnök temetésére betévedett csinos manikűrös leány felsírását olybá értelmezik, élen egy szemfüles zsumalistával, mintha afféle viszony lett volna közte és az elhunyt méltóság között, holott csak azért fogta el a zokogás, mert elvesztett állását "gyászolta", ugyanis kirúgta főnöke. Hogy azután - micsoda fordulat! - ő fossza majd ki vagyonából főnökét a hallgatásért kapott pénzből vásárolván meg annak szalonját. Hallgatott arról, ami nem is volt, azaz így lett a manikűrös leány tisztességesen "tisztességtelen". És gazdag! A vígjáték tehát lehetne afféle karrierjáték is, de sokkal inkább leleplező komédia ez, amelyben a felső tízezer álszent erkölcsi világa kapja meg a maga fricskáját; az a világ, amelyik mindent megtesz, csak jó hírén csorba ne essék, ugyanakkor viszont ennek a világnak a képviselői bizony vén kecske módjára maguk is szeretik megnyalogatni a sót. Hogy ez sikerült a tévéjátékban, az egy kitűnő színészi alakításnak tudható be leginkább; Eszenyi Enikő - ő játsza a manikűrös kisasszonyt -, igazán remekelt, ki tudja hányadszor már, ennek a látszólag naív, de ugyanakkor ravaszul eszes figurának a megformálásában. A polgári vígjátékok hagyományait tükröző A nemzet özvegye kellemes szórakozásnak minősíthető. A rendezés? Több mint ügyes munka, Gyökössy Zsolt jeleskedik egy- egy figura néhány vonással történő, pontos jellemzésében. Ez az a vígjáték, amely korlátlanul fogyasztható, soha nem fekszi meg az ember gyomrát, kár, hogy egyelőre kevés van belőle. Valkó Mihály Szép időt vittek — sok sikert hoztak émetországban koncertezett a Bartók kórus A gondos vendéglátók figyelme még arra is kiterjedt, hogy a várhatóan zord időjárásra figyelmeztessék a kórustagokat, s arra, hogy vigyenek magukkal meleg ruhákat. Szerencsére az amatőr meteorológusok - mint oly sokszor máskor és másutt is - nem bizonyultak jó időjósnak: amikor - április 27-én - a Szolnoki Családi Intézet Bartók Béla Kamarakórusa megérkezett a vendégszerető Harsewinkelbe, magával vitte a tavaszt is, s a szép idő ott tartózkodásuk egész ideje alatt útitársként szegődött hozzájuk. Az énekkart fellépésének minden állomásán olyan nagy tisztességgel fogadták, mint ami magától értetődő módon kijár a világhírű magyar kóruskultúra képviselőinek. Hangversenyeik színhelyén a polgármesterek köszöntötték és fogadták őket; a sajtó mindvégig figyelemmel kísérte útjukat, és annak eseményeiről folyamatosan tudósított. Első hangversenyüket az Északi-tenger egyik szigetének: a festői szépségű Baltrumnak evangélikus templomában adták, mintegy ötszáz főnyi közönség előtt. Ä kórus széles repertoárján a zene történetének úgyszólván minden korszakából választott egyházi és világi művek szerepeltek: természetesen szép számmal magyar szerzők művei is. A tetszésnyilvánítást templomban tapssal nem illik kifejezni - a jelenlévők mégis megtalálták a módját annak: a hangverseny befejeztével percekig nem mozdultak helyükről, így róva le tiszteletüket és köszönetüket a szép koncertért. Az eredetileg tervezett egyetlen hangverseny mellett még egy "terven felüli" szereplés is adódott a szigeten: megkérték a kórust, hogy egy, az ottlétük alatt tartott esküvőn énekeljenek - s ki tudna az ilyen megtisztelő és kedves felkérésnek ellenállni? Hagversenykörútjuk minden állomásán: Árenshorstban, Al- tenbeckenben és Harsewinkel- ben nagy várakozás előzte meg szereplésüket - s nagy sikerek boldog birtokosaiként távozhattak mindenünnen. Harsewinkel- ben a vendéglátó férfikórus is fellépett a koncerten; erről a hangversenyről rádiófelvétel is készült! Ezt a város sportcsarnokában megrendezett feledhetetlen eseményt mintegy ezerfőnyi közönség tapsolta végig, egyaránt ünnepelve a "hazai csapatot" - akik pusztán nemes időtöltésként énekelnek szeretett kórusukban - s a szolnoki énekeseket, akik bizony a professzionista színvonal követelményeinek megfelelően szerepeltek. A legnagyobb tapsot Kodály: Ave Maria és Esti dal című műveivel aratta a kórus és karmestere, Molnár Éva. De a hosszú, fárasztó út során az énekesek más természetű élményekkel is gazdagodtak: feledhetetlen a hajóút a tengeren, a párton sütkérező fókák, s maga a sziget, ahonnan minden motorhajtotta járművet kiparancsolt a szigorú környezetvédelem, s így közlekedési eszközként maradt a ló, a lovaskocsi és a kerékpár. Szép emlékként őrzik Padem- born környékének történelmi nevezetességeit és az előkelő Claas-család kastélyában tett látogatás minden percét. A sok élmény viszonzására egy emberként készülnek ősszel, amikor is a tervek szerint ismét Szolnokra látogatnak a harsewinkeli dalosok. Sz. J. A Bartók kórus a Baltrum-szigeti evangélikus templomban énekel, vezényel Molnár Éva Emlékezés és tisztelet Czeglédi Zoltánnak A keleti kultúra folyóirata Orömforrás a közös muzsikálás ZeneiskolcLSok találkozója a Székely Mihály napok alkalmából Jászberényben Szombaton a Palotásy János Zeneiskolában gyűltek össze a megye négy zeneiskolájának tanulóiból alakult kamaracsoportok, hogy előadják műsorukat, mellyel erre az alkalomra készültek. Habár a találkozó a Székely Mihály zenei napok egyik hagyományosan megrendezésre kerülő rendezvénye, immár egy szomorú eseményből kifolyólag a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt zeneiskola- igazgató, Czeglédi Zoltán tiszteletére és emlékezetére szentelik azt a rendező szervek. Czeglédi Zoltán - ahogyan az a találkozó megnyitóján is elhangzott - életével és munkásságával példaképként állhat minden ifjú muzsikus előtt. Mindenekelőtt eredményes gordonkatanár volt, kitűnő növendékeket nevelt és később, jászberényi igazgatósága idején nagyszerű érzékkel választotta ki és irányította zenész pályára az iskola tehetséges növendékeit, közülük nem egyet, ma már nyugodtan mondhatjuk - a nemzetközi karrier felé is. Kitűnő szervező volt: Kisújszálláson és Jászberényben kórusokat alapított és megalakította a Jászberényi Kamarazene- kart. Vitathatatlan vezetői rátermettséggel irányította iskoláját, virágzó és pezsgő zenei életet hagyva az őt méltó módon követő, emlékét kegyelettel őrző és ápoló iskolavezetésre. Az önképzés, a tanulás szenvedélyévé vált: népművelői diplomát, "A" kategóriás kamagyi és ugyancsak "A" kategóriás szimfonikus zenekari karmesteri képesítést szerzett az évek során. Munkásságával elöljárói feltétlen elismerését vívta ki - így választotta őt tagjává a megye legfelső szintű irányító testületé is. Országos továbbképzések színhelyévé tette választott szűkebb hazáját, Jászberényt: az ide sereglő gordonkatanároknak előadóul nem kisebb egyéniséget sikerült megnyernie, mint Kaljanov professzort, Rosztropovits munkatársát. Az intenzív gyakorlást a legnagyobb dologidőben sem hanyagolta el - ettől váltak emlékezetessé fellépései. Példás családi életével, gyermekei gondos nevelésével elnyerte környezete megbecsülését és tiszteletét. Korán bekövetkezett tragikus halála után is feledhetetlen példakép kell maradjon mindazok számára, akik túl könnyen hivatkoznak az el nem végzett teendők indokaként a fáradtságra, arra, hogy nem fér idejükbe ennek vagy annak a feladatnak elvégzése. A kamarazene-találkozón a Karcagi Zeneiskolát három, a Törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskolát kettő, a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskolát három és a vendéglátó Jászberényi Zeneiskolát öt csoport képviselte. A hagyományos felállású együttesek mellett érdekes, merőben új összetételű csoportok fellépésére is sor került, így a kortárs zene is helyet kapott a találkozón. A növendékek rendkívül sokirányú elfoglaltságával küszködő felkészítő tanárok a csoportok összetartásáért, eredményes tanításáért minden elismerést megérdemelnek. A kamarezene-tanárok további munkájukhoz hasznos tanácsokat kaptak a zsűritől, melynek tagjait elismerésként Székely Mihály plakettel ajándékozta meg Gedei László Jászberény városa nevében. Szathmáry Judit A keleti kultúrából, filozófiából igazából nem sokat ismerünk. Távoli, misztikus. Másfajta gondolkodáshoz szokott agyunknak kevésbé felfogható. Az érdeklődés azonban egyre növekszik nálunk is az ősi keleti kultúrák iránt. Ehhez szeretne segítséget adni egy új periodika, a Kagylókürt. Az évente négy alkalommal megjelenő lap stílusában, irányvonalában a New Age-et ("Új Korszak") követi. Ez a szellemi mozgalom a nyolcvanas évek elején terjedt el az Egyesült Államokban, majd Nyugat-Európá- ban. A mozgalomhoz tartozik - bár semmiféle szervezet nem köti őket össze - az ősi, lelki beállítottságú civilizációk kultúráját tanulmányozzák, átmentik, ápolják ezek szellemi értékeit, a környezetvédelem, a természetes életmód és vegetáriánus táplálkozás, a meditáció és egyéb lelki gyakorlatok a lelki harmónia, a belső béke megteremtésére. A kiadvány neve több jelentésű. A kagylókürt tipikus keleti hangszer (megfújva búgó, zengő hangot ad), régen az ősmagyarok is ismerték. A kagylókürt az óind hagyományok szerint a szellemi bőségszarut jelképezi, illetve a lélek győzelmét az anyag felett. A lapnak eddig néhány számát vehette kezébe az olvasó, s belőlük néhány izgalmas téma ízelítőül. Az ajurvédáról a főszerkesztő, Abhay Narayan írt tanulmányt. Hogy mi az az ajurvéda? Indiában mind a mai napig a gyakorlatban élő orvostudomány. Indiai útirajz is található az első számban, majd egy igen megszívlelendő dolgozat dr. Magyari Károly tollából Táplálkozás, életmód és rákos megbetegedések címmel érdemel külön figyelmet. Az idei év első számában többek között David Osbom Óind matematika és lelki dimenzió, a Híres emberek a lélekvándorlásról, az Étkezés és vétkezés, valamint Srínivásza Rámánu- dzsan a zseniális indiai matematikusról szóló írás segíti az olvasót a keleti kultúrával való ismerkedésben. Kagylókürt, a szellemi bőségszaru
