Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-26 / 41. szám

Magazin A főbejárat rekonstrukciója hamarosan befejeződik Vidáman ugrándoznak a min­denféle majmok, más apró jószá­gok a hegyszirtet idéző szikla­kertben. A főigazgató szobájá­nak ablakai éppen erre a látvány­ra nyílnak. Behallatszik a vison- gatás, a mekegés, az uffogás, - ki tudja még, milyen állathangok csaknem muzikális zsivaja. Az állatkák játszanak, de milyen bé­késen! Mégis azt mondjuk róluk: vadállatok. Méltatlan lenne az emberhez, de a helyhez is, ha a külvárosi kocsmák hangulatára, minden­napi tülekedéseinkre, összecsa­pásainkra emlékeztetnénk. De azt tényszerűen megállapítom, engem ez az állatzsivaj nagyon nyugtatott. Pedig lett volna okom az izgalomra. Személyes ügy, de talán elmondhatom, mert A nagy előd, Nádler Herbert nemrégiben felállított mellszob­ra, László Péter alkotása a dolgok lényegéhez tartozónak érzem, hogy dr. Szíjj József fő­igazgató - akivel negyven éve nem találkoztam - gyermekkorá­nak lehetséges részét a Tisza ár­tereiben cserkészkedte, pákász- kodta, madarászkodta, az iskola­társam volt. Nem írhatom egyér­telműen, hogy játszótársam, vagy csak valamelyest az, mert ő bizony az akkori megítélésünk szerint - persze nem tudtuk ezt akkor pontosan meghatározni - bizony különc volt. Mi is meg- másztuk a legnagyobb fákat, ő is. Ebben egyformák voltunk, de mi azért, hogy kiszedjük a fészkek­ből a tojásokat, ő meg azért, hogy ha valahol a vastag avarra sértetlenül leesett madártojást talált, akkor felvigye a fészekbe. Sőt, elkunyerálta tőlünk, mikor miért, üveggolyóért, medveszíj- cukorért a zsákmányunkat, és csalhatatlan pontossággal visz- szarakta azokat a fészkekbe. Már ahová megtehette: jól ismerte a madarak, mindenfajta kisállatok természetét. Hogy lesz valakiből állatkerti főigazgató, kínálkozik a kérdés, bár magamban érzem a választ: méltányosságból, hiszen ha úgy indul az életút, ahogy dr. Szíjj esetében, akkor törvényszerű a következmény, a beteljesülés. Csak hát az elmúlt évtizedek en­nek megannyi cáfolatát is adták! Mégis előhozom a kérdést:- Hogy lesz valakiből állatker­ti főigazgató?- Isten kegyelméből! - mondja Mosolyogva, szó szerint is érthe­tem, meg akár kitérésnek is ve- hetném, netán valahol a kettő kö­zötti határon lévőnek is. - A kö- lyökkorom determinált, mindig az volt a vágyam, ott legyek, ahol legtöbbet tehetek a termé­szetért. A kisfiam első, maga ol­vasta könyvébe ezt írtam: "Ke­resd a természet barátságát, ben­ne sohasem csalódsz!" Észrevettem a beszélgetés so­rán, hogy én mindig állatkertet mondok, a főigazgató meg ker­tet. Jól hangsúlyozottan: kertet.- Hivatalosan Állat- és Nö­vénykert vagyunk, de a köznyel­vi szóhasználat csak állatkert­ként említi. Pedig a mi 11,7 hek­tárunkon a növényvilág is na­gyon figyelemreméltó. Különö­sen mostanában, amikor is kitű­nő kertészeink vannak. Ezért a Kert számomra a világváros zsi­vajába ékelődött boldog sziget, az állatok és a növények paradi­csoma, amely végül is az ember harmóniatudatába akar beépül­ni. Talán nem is sikertelenül, hi­szen a gyermekkor első élmé­nyeiből az itteni séták emléke örökre megmarad.- Akárhányszor jártam a Kert­ben, itt mindig százakat, ezreket találtam, gyerekeket, felnőtte­ket...- Örömteli gond ez számunk­ra, hiszen a Kert eredetileg évi 300 ezer látogatóval számolt. Manapság már kétmillió látoga­tót fogadunk. Ez azt jelenti, hogy az ország lakosságának egyötö­de minden évben eljön hozzánk. Egy libáért elefántot A pesti Állatkert - szöveghűen említem - 1866. augusztus 9-én déli 12 órakor nyitotta meg ka­puit. Tizenegy épületben mint­egy ötszáz állatot mutattak be. A belépőjegy húsz krajcár volt, ez akkor egy sovány liba árának fe­lelt meg, de ezért elefántot, oroszlánt, tevét, tigrist, minden­féle-fajta nagy és kisállatot lát­hatott, aki megvette a belépőt. Sajnos ez az állatkert a század- fordulóra anyagilag csődbe ment, majd 1907-ben átvette a főváros. Az ezt követő eszten­dőkben épült a ma is műemlék­nek számító főkapu, a Zru- meczky Dezső és Kés Károly ter­vezte pompás épületek sora. A második világháború a Ker­tet sem kímélte meg, egyetlen épület sem maradt épen, 1944. december 13-án az egész terület hadszíntérré vált, tüzérségi állá­sokat, géppuskafészkeket telepí­tettek az állat- és növényházak köré, helyére. Az állatokat a kör­nyék éhező lakói - akkor nagyon is érthető módon - osztozva a- Köszönöm, Lara\ - intett ne­ki dr. Szíjj, a jószág pedig a nevét hallván, szinte szárnyakat kapott a boldogságtól. Az új Majomházban - három éve épült, tényleg világszínvo­nalú, automatikus klímaberen­dezéssel ellátott - már méltóság­teljesebben fogadták a lakók a főigazgatót.- Ez itt Golo úrfi és Liesel kisasszony. A budapesti Kertnek még sosem volt gorillapárja: az egyik zürichi, a másik frankfurti let kétszersült. Öt órakor: idény­gyümölcs, déligyümölcs. Igaz, Liesel kisasszonyt és Golo úrfit nem kell ruházni, mert gyönyörű fekete "öltönyük" van, - de épp elég etetni. Van dolguk bőven az anyag- beszerzőknek: 70 ezer kiló hús, 10 ezer kiló tengeri hal, 26 ezer kiló alma, 2 ezer kiló déligyü­mölcs, 57 ezer darab friss tojás, 100 ezer kilogramm széna, 220 ezer kg zöld takarmány, 10 ezer kg árpa, 40 ezer kg speciális ke­veréktakarmány, 11 ezer kg búr­A Tisza mentifüzesektől a "Kert"-ig Kert nagyragadozóival - meget­ték. 1945 tavaszán veteményes­kertek voltak a mai területén, de néhány hónappal később már az egyik legnevesebb hajdani fői­gazgató, Nádler Herbert irányí­tásával hozzáfogtak a romok el­takarításához. Csaknem tízezer köbméter törmeléket kellett eltá- volítaniuk. A háború utáni első "fejlesz­tés" csere útján történt: nyolc magyar parlagi tyúkért és nyolc gyöngytyúkért két mosómedvét adott a prágai állatkert. Abban, hogy a Kert viszonylag rövid idő alatt kiheverte a háború pusztítá­sát, nagy érdeme volt Kittenber- ger Kálmánnak, a híres Afrika- utazónak, aki széles körű nem­zetközi kapcsolatai segítségével elérte, hogy a tehetősebb külföl­di állatkertek támogassák a tönk­rement budapesti Zoo-t. Mása, Golo és a többiek- Kedvenc állata?- A szépek azért, mert azokat könnyű szeretni, a csúnyácskák meg azért, mert azokat belső kényszerem szeretteti. De nem titkolom, a legközelebb áll hoz­zám Mása - "ő" különben szemé­lyes tulajdonom is - a kétéves orosz-európai Lajka-kutya. Na­gyon büszke vagyok rá, mert ed­dig hat versenyen indult, mindet megnyerte. Júniusban megyünk a briinni világkiállításra, remé­lem, a szépek szépe versenyén is ő lesz a legszebb. De úgy tűnik, én is kedvence vagyok némelyik jószágnak, ha meglátnak, kitörő lelkesedéssel "üdvözölnek". Erről hamar meggyőződhet­tem. Amikor a majmok kifutójá­hoz közeledtünk, egyszer csak egy jókora csimpánz kivált a ját­szadozó csoportból, két lábra áll­va futott a karámig, táncolt, inte­getett, nevetett, mókázott a fői­gazgató tiszteletére. illetőségű, tizenegy, illetve ti­zennégy évesek. Idekerülésük- nek az a története, hogy világ­szerte összefogtak az állatkertek a mesterséges körülmények kö­zött élő gorillák tartásának, te­nyésztésének érdekében. Nem­régen két hetet töltött nálunk H O. Kopf NSZK-béli zoológus, aki azt figyelte, hogy az először Budapesten összekerült gorilla­pár hogyan viselkedik. Megfi­gyelése szerint "jól élnek".- Kiderül a végén, hogy amo­lyan párválasztási ügyekkel is foglalkoznak?- Ha minden jól megy, hama­rosan lesz egy számítógéprend­szerünk, amelyben a világ összes állatkertjében lévő minden állat legfontosabb ismérvei benne lesznek...- Tehát ennek alapján keres­nek majd "menyasszonyt", vagy "vőlegényt"?- Többször tettünk mi már ilyet. Volt két vérségi kapcsolat­ban lévő hópárducunk. Az egyik fiúcska, a másik lányka. Meg­tudtuk, hogy Csehszlovákiában is él két ilyen testvérke. "Kiköz­vetítettük" a nászt, a mi lányunk odautazott, a cseh meg ide. Bol­dogan élnek, míg meg nem hal­nak. Az ország legnagyobb konyhája? A laikus számára elképzelhe­tetlen, milyen tudományos hát­tér kell ahhoz, hogy az állatok jól érezzék magukat kényszerű (?) körülmények között. íme - rövidítve - a "gorilla-ét­lap": fél nyolckor 40 Celsius fo­kos híg fekete tea, ascorbinsav- val, C-vitaminnal, szőlőcukor­ral. Nyolc órakor: főtt darált hús, túró, méz, tojás, zabpehely, ka­kaópor, stb. Fél tízkor: zöld lu­cerna. Tizenegy órakor: idény­gyümölcs, vagy kompót, déli­gyümölcs, napraforgómag. Fél háromkor; kakaó, szőlőcukor, tejpor. Három órakor: négy sze­Látogatóban dr. Szíjj Józsefnél, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójánál rém feltenni, mint volt ver- seghysta diáknak: hogy mert "belevágni"?- Világéletemben "ilyesmiket csináltam", vezettem állami gaz­daságot is, a gödöllői vadaskert­ben is működtem, majd 1984-től helyettes voltam a Kertben. Az immáron közel négy évtizedes különféle biológiai, zoológiái és agrárius ismereteim talán meg­adták azt a tudományos és ta­pasztalati hátteret, hogy merjem vállalni ennek a csodálatos biro­dalomnak a gondját-baját.- Nem érzi néha úgy Ön, aki annyira szereti az álla­tokat, hogy azok, esetleg olykor-olykor szemrehá­nyóan néznek: miért tetszik engem rács mögött tartani, miért nem tetszik engem visszaengedni az őserdőbe, a sivatagba, a tengerbe, stb. Én úgy fogom fel, hogy ezek a derék állatok egyfaj­ta szükséges emberi önzés, a megismerés áldozatai.- Tudni kell, hogy a Kertben lévő jószágok már nem termé­szetes közegükben, hanem kü­lönböző állatkertekben szület­tek. Akklimatizálódtak, szocia­A főigazgató és a szépséges Mása Újjáépült Kos Karoly Madarhaza Golo úr, mintha azért bizal­matlan lenne a fényképezőgép­pel szemben gonya, 10 ezer kg friss zöldség, 15 ezer kg édesvízi hal, 20 ezer egér és patkány kell évente a Kert konyháiba. Ráadásul van "aki" fázik ná­lunk, van "akinek" melege van: 624 ezer köbméter gáz, 613 ezer kWo villanyáram fogy évente. A Tengeri Akváriumba, a friss élő tengervizet sav- és lúgálló bevonattal bélelt tartálykocsik szállítják az Adriai-tengerből. Valóban " szegény” állatok? Dr. Szíjj József három éve fő­igazgatója a^Kertnek, most hív­ták meg az Állatkertek Nemzet­közi Szövetségének igazgatóta­nácsába. Felsorolni is sok lenne, mi minden épült az elmúlt évek­ben. A látogató természetesnek veszi, hogy mutatósak és prakti­kusak az épületek - Majomház, Darvak háza, Keltetőház, stb. -, de aki akár egy családi házat épí­tett manapság tudja, hogy mi­lyen bonyolult egy szimpla épít­kezés is! Hát még a szerteágazó és speciális igényekhez igazod­ni!- Szemfelfn kérdés* cpak a kö­zös alma mater okán, jogán me­lizálódtak. Általában itt, a meg­felelő gondozás révén tovább él­nek, mint természetes közegük­ben. Ha visszahelyeznénk őket a számukra kívánatosnak vélt mi­liőbe, igen gyorsan elpusztulná­nak. Mondjam az öreg Pikét, a zebrakancát? Olyan lábhibás, hogy két napot sem élne meg a szabadban, örömfalat lenne bár­melyik nagy ragadozónak. De említhetem az öreg Szinbát is. Ő aztán már tényleg fogatlan oroszlán volt nálunk, daráltuk neki a húst, azt nyammogta. Arra gondoltunk, elaltatjuk. Az ápo­lók nem engedték. Szépen örök álomra szenderült. De van ám a Kertnek más funkciója is, nem­csak a közművelődési. Naponta több száz faj pusztul ki! Nekünk gondoskodni kell arról is, hogy bizonyos veszélyeztetett fajok ne tűnjenek el a zoológiái tér­képről. Ezeket a jószágokat sza­porítjuk, majd fokozatos neve­léssel visszahelyezzük a környe­zetükbe.- Örömmel látom az újságáru­soknál a hosszú évtizedekig szü­neteltetett lapjukat, A termé­szetet.- Most jelent meg a harmadik számunk. Nem a nyereségérde­keltség vezérelt bennünket, ha­nem a természet ismeretét és szeretetét akarjuk ezzel is az em­berekbe plántálni. A mai beton­rengetegekben élő városlakó if­júságban szeretnénk a természet tiszteletének csíráit elültetni, hogy a jövő magyar társa-dal- mában ne politikai követel­mény, hanem természetes embe­ri magatartás legyen természeti környezetünk védelme és meg­őrzése. E gondolatokhoz is kap­csolhatom talán azt a tervemet, hogy ha az ország anyagi kondí­ciói valamelyest javulnak, szafá- riparkot akarok kialakítani né­hány száz hektáron Gödöllő tér­ségében vagy a Pilisben. Ha be­fejezzük a Kert most folyó re­konstrukcióját, szeretnék ennek a tervemnek megvalósításához hozzálátni. t . ■ Tiszai Lajos Fotó: Illyés Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom