Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-24 / 39. szám

1990. MÁJUS 24. 5 /Folytatás a 4. oldalról1 A kormány célja olyan újítások bevezetése az iskolarendszerben, amelyek lehetővé teszik az iskolakö­telezettség 16 éves korig való kiter­jesztését Ennek egyik alapkövetel­ménye az, hogy a maga keretén belül az oktatási rendszerben olyan alsó-, középfokú iskolarendszer alakuljon ki, amelyben nincsenek zsákutcák, bármelyik iskolatípus teljes képzést adjon önmagában, de tovább is le­hessen lépni mindegyikből. Tanszabadság az oktatásban Meg kell valósítani a teljes körű tanszabadságot. Ez jelentse a szülő jogát az oktatás és nevelés intézmé­nyének kiválasztására, a betekintésre az iskolában folyó munkába. Meg kívánjuk szüntetni a gyermek és a szülő kiszolgáltatottságát az iskolá­nak. Az iskola nem viselkedhet ha­tóságként. Egyszersmind helyre kell állítani a tanár, a nevelő méltóságát, meg kell szüntetni a felsőbbségnek és más hatalmi tényezőknek való ki­szolgáltatottságát. Irányelvünk, hogy az iskola leg­főbb irányítójává a szülők, tanárok, nevelők és az iskolát működtető ön­kormányzat vagy szervezet képvise­lőiből álló iskolaszék legyen, majd az egyetemi autonómia megszilár­dulása után a felsőoktatási intézmé­nyeknél kerüljön ugyanerre sor. Vissza kell adni a kis falvaknak is az iskoláikat az ésszerűség határain belül, és fel kell számolni a közpon­tosításnak azt a formáját, amelyik Magyarországon évszázados emberi közösségek szétbomlásához veze­tett A nemzeti és etnikai kisebbségek területén alanyi jogon biztosítani kell, hogy mindenki anyanyelvű óvodába, iskolába járhasson. Lehe­tővé kell tenni, hogy a nemzetiségi környezetben az egyik idegen nyelv mindenképpen a kisebbségi legyen, illetve szomszédos országbeli nyelv - akár a magyar nyelvet beszélők számára is. Az egyetemek és a főiskolák a magyar ifjúság európai szinten kép­ző intézményei legyenek, de az ott tanított tudományok kutatóhelyeivé is váljanak egyben, a magyar kutató­intézeti hálózat egésze mellett. A kormány biztosítani fogja a tudo­mányos kutatás szabadságához szükséges feltételek létrejöttét, s ettől elválaszthatatlan a kormány megíté­lése szerint a kutató-, a fejlesztő- és az egyetemi-felsőoktatási intézmé­nyek, a tudományos műhelyek auto­nómiájának helyreállítása. A tudo­mány a modem társadalomban kulcsszerepet játszik. Ezért a kor­mány a kutatásra korszerű, alapvető­en pályázati formában, a korunkban szükséges mértékben kíván költeni. A kormány serkenteni kívánja az egyetemi kutatás fejlődését, a kutatás egészségtelen szerkezetének átala­kulását Az egyetemeket egyben más tudományos és ipari kutatást szolgá­ló intézmények mellett technológiai­tudományos központok és valódi „universitas„-ok szerveződésévé kí­vánja tenni. A főiskolai és egyetemi diplomáknak az átalakulás egyik eredményeként meg kell felelniük az európai követelményeknek. A kor­mány kívánatosnak tartja a tudo­mányos minősítési rendszer átalakí­tását és az európai normákhoz illesz­tését Nagy szerepet szánunk az iskolán kívüli ismeretszerzésnek, a népfőis­koláknak. Munkájukat minden téren segíteni kell a tudomány minden in­tézményének. Az államnak szakem­berek kiképzésével és szakmai anyagellátásával kell támogatnia az öntevékeny művészeti mozgalmakat is. A művészeti élet minden területén maguk a művészek választják meg legkiválóbb tagjaik közül azt a szak­mai fórumot amely a szakterület ér­dekeit képviseli, védi és minősíti tag­jait Megkülönböztetett figyelmet kí­vánunk fordítani a közgyűjtemé­nyekre: a levéltárakra, a könyv­tárakra, a múzeumokra, illetve a rá­dió, a televízió és a filmgyár archívu­maira is. Több gondot és pénzt sze­retnénk fordítani a muzeális értékek állagának megóvására is. Tömeg­kommunikációs programunk is az Európához való felzárkózást szol­gálja, ugyanakkor fokozott figyel­met fordít a hazai kulturális közélet sajátosságaira. Tekintetbe véve, Néplap hogy a társadalmunkat megosztó el­lentéteket a kulturális szféra nem­csak tükrözte, hanem összpontosí­totta is nemegyszer, a kormányzat törekvéseinek ezen a területen rend­kívüli tapintattal kell érvényesülni­ük. Nem szabad megengedni, hogy a tömegtájékoztatás műhelyei a pár­tok közötti politikai küzdelmek szín­terei legyenek, s meg kell akadályoz­ni azt, hogy nemzeti médiumokat valamely párt, szakmai közösség, művészeti irányzat, vagy üzleti ér­dekcsoport sajátítson ki. Ezért ezek élére olyan pártatlan, közmegbecsü­lésnek örvendő személyiségeket kell állítani, akik a szellemi életünket ter­helő konfliktusok kiélezése helyett azok feloldására törekszenek. A művészi tevékenységet nem szabad teljesen kiszolgáltatni a piaci viszonyoknak. A szépirodalmat - a könyvkiadás támogatása révén -, a színház- és filmművészetet, a zene-, a tánc-, a képző- és iparmű vészetet ezután is állami támogatásban kell részesíteni, akkor is, ha a piaci viszo­nyoknak is lehetőséget nyújtunk. A művészetek költségvetési támogatá­sa azonban nem jogosíthatja fel a kormányzatot arra, hogy beavatkoz­zék a művészi alkotófolyamatba, vagy a művek értékelésébe. A kormányprogram ' irány­elveinek következő fejezete az em­berrel és társadalmi környezetével, intézményeivel foglalkozik. Történelmünk olyan szakaszát él­jük, amelyben lehetővé vált, hogy a társadalom és tagjai visszaszerezzék alapvető jogaik gyakorlásának lehe­tőségét. Magyarországon az embe- rekmamárszabadon gyakorolhatják gyülekezési és egyesülési jogukat, pártokat alapíthatnak, szabadon, csak a lelki ismeretük által befolyá­solva választhatják meg a hitükhöz legközelebb álló vallást, és szabad választások útján megválaszthatták azt a parlamentet, amely valódi nép- képviseleti szervként a népakarat tényleges letéteményeseként mű­ködhet a jövőben. Ez a folyamat azonban még közel sem ért véget. Az emberi jogokra vonatkozó szabályozásunk zsinór- mértékévé az Európa Tanácshoz va­ló csatlakozásunkkal a Polgári és Po­litikai Jogok Nemzetközi Egyez-- ségokmányánál sok tekintetben szi­gorúbb követelményeket támasztó Emberi Jogok Európai Egyezménye válik. A leendő kormány eltökélt szándéka, hogy a magyar jogrend- szerés joggyakorlat ennek az európai mércének megfeleljen. Jogrendszer európai mércével Nem teremtődtek meg még a tel­jes esélyegyenlőség feltételei mind­azok számára, akik valamilyen for­mában szabadságvesztést szenved1 tek politikai okból e hazában. E nagyszámú politikai áldozat szaba­dulása után is elnyomottnak érezte magát. Anyagi és erkölcsi rehabilitá­ciójuk megoldandó feladat. A hely­zet teljes körű felmérésére és a fel­adatok lebonyolítására megfelelő ál­lami szerv felállításáról gondosko­dunk, és az egyik tárca nélküli mi­niszter felügyelete alá helyezzük e kérdést. A kormány a nemzeti és etnikai kisebbségek kultúráját, nyelvüket önmagukban is, és a magyar nemzeti kultúrát gazdagító értékként is elis­meri, megőrzésükre, ápolásukra, to­vábbfejlesztésükre sajátos eszközei­vel biztosítani kívánja a kisebbségi közösségek önszerveződésének sza­badságát, támogatásukra lehetősé­geihez mérten vállal kötelezettséget. A kormány az állam és az egyház teljes és valóságos szétválasztásának elve alapján áll. Ehhez szükségesnek tartja az egyházak működőképessé­ge feltételeinek teljes körű helyreál­lítását, gazdasági autonómiájuk biz­tosítását, és a magyar egyházaknak vissza kívánja adni azt a történelmi szerepet, amelyet az elmúlt magyar évezred során játszottak megalaku­lásuktól kezdve egyházaink. A jogrendszer megfelelő műkö­désének alapvető feltétele a függet­len és korszerű igazságszolgáltatás. Ennek középpontjában a tényleges bírói függetlenség, a bírói testületek és szervezetek autonómiájának ki­alakítása áll. Megindul a bírósági szervezet és az eljárásjogok alapvető korszerűsítése is. A kormány elképzelései szerint az önkormányzati típusú helyi reform épít a magyar önkormányzatok tör­ténelmi hagyományaira, és figye­lembe veszi az Európa Tanács 1985- ben elfogadott kartájában megfogal­mazott modem önkormányzati alap­elveket. Ilyen alapelvnek tekintjük a demokratikus helyi hatalomgyakor­lást. A helyi önkormányzás joga a községek, városok, illetve a megyék lakosságának a közösségét illeti, amelyet választott képviselőtestüle­tük útján gyakorolnak. Az önkor­mányzat széles felelősségi körében a törvény keretei között önállóan sza­bályozza és szabadon igazgatja az önkormányzati ügyeket, amelynek szilárd gazdasági alapjai az önkor­mányzati tulajdon megteremtése és az önkormányzatok egyéb anyagi forrásainak a biztosítása. Az önkor­mányzat helyi közszolgáltatásokat nyújt a lakosságnak. Ehhez önálló helyi forrásokra és központi állami támogatásokra van szüksége. Az ön- kormányzati önállóságnak abban is kifejezésre kell jutnia, hogy az ön- kormányzatok tulajdonukkal, anya­gi eszközeikkel önállóan gazdálko3- hatnak. Elég, ha arra utalunk, hogy ennek az esztendőnek, ezeknek a hó­napoknak egyik legfontosabb tör­vényhozási feladata az önkormány­zati törvény megalkotása és a hely- hatósági választások megtartása. Ember és gazdaság Ezek után térek át a kormányprog­ram negyedik fejezetére, amelyik az ember és a gazdaság viszonyát tár­gyalja emberközpontú politikai programunkban. A magyar társadalom az utóbbi négy évtizedben fordított világban élt Nem szabad vállalkozó egyének és csoportok szövetéből épült fel a gazdaság, nem autonóm együttmű­ködő csoportok alkották a társa­dalmat, hanem egy másolt és életide­gen politikai és gazdasági rend nehe­zedett rá a lakosságra. A gazdaság­ban is minden megfordult: az állam magához vonta a gazdaság irányítá­sának, sőt működtetésének létfon­tosságú tevékenységeit, a vállalatok nem voltak valóságos vállalkozások, a piac helyére benyomult az állami újraelosztás. Erős, a magántulajdonon és ma­gánvállalkozáson alapuló szociális piacgazdaság áll stratégiánk közép­pontjában. Mindazok akik erőtlenek, hátrányos helyzetben vannak, egy szociális védőháló révén segítséget várhatnak a társadalomtól és az ál­lamtól. Segíti azokat, akik akár a régi rendszer társadalmilag igazságtalan és gazdaságilag ésszerűüen közegé­ben halmozottan hátrányos helyzet­be jutottak, valamint azokat, akik a modem piacgazdaságba való átme­net során kénytelenek elszenvedni üyen hatásokat. A szociális védőháló egyszerre jelenti új munkaerőpiaci intézmények kiépítését, a hatékony érdekvédelmet, egy olyan vállalko­zást segítő politikát, amelyik időle­ges védelmet ad a gazdasági átalaku­lás töréseire, egyben segítséget arra, hogy a munkanélkülivé váló állam­polgár újból bekapcsolódhasson a gazdasági életbe. A kormány olyan politikára törek­szik, hogy a nyugdíjasok nagy töme­gei ne szorulhassanak a valós meg­élhetési küszöb alá. Ugyancsak célja, hogy a fiatalok életútját, gazdasági beilleszkedését olyan intézmények segítsék, amelyek esélyt adnak a szükséges ismeretek és az első mun­kahely megszerzésére. A második alapvető célunk a kül­földi eladósodás megállítása. Nem­zetközi megítélésünk attól függ, hogy e hitelek kamatait tudjuk-e fi­zetni, képesek vagyunk-e egy olyan hatékony gazdaságot kiépíteni, amelynek ez a ma súlyos adósságál­lomány már csak kis vagy kisebb terhet jelent. A kormány a nemzeti fizetési kötelezettségek mindenkori teljes megtartása mellett arra törek­szik, hogy mihamarabb megállítsa az adósságtömeg gyarapodását. Mindezt csak egy olyan gazdasági növekedés teszi lehetővé, amelyik egy kétéves gazdasági átalakulás után évi 3-4 százalos mértéket ér el. Gazdasági növekedés nélkül bele­süllyedünk az adósságtengerbe, s nem lennénk képesek Nyugat-Euró- pa fejlett társadalmaihoz egyenrangú partnerként kapcsolódni, sőt azt mondhatjuk: egyáltalán nem tud­nánk kapcsolódni. A gazdaság belső feszültségeit, ésszerűtlen szerkezeteit és lázas álla­potát az erre az évre már 20 százalék fölé szökő infláció jelzi. Nem élhe­tünk együtt egy olyan inflációval, amely állandóan gyorsul, amikor a lakosság és a gazdaság szereplői fo­lyamatosan azzal számolnak, hogy hónapról hónapra, évről évre az áre­melkedések felülmúlják a korábbia­kat. A kormány első lépésben már egy éven belül megállítja azelszaba- duló inflációs folyamatokat a törek­véseivel, majd a hároméves időszak végére az infláció egyszámjegyűre zsugorodását tűzi ki céljául. Stratégiai célunk az erős és biztos forint megteremtése, ennek révén a magyar nemzeti valuta konvertibili­tása. A külső konvertibilitás már a jövő éven belül elérhető, a teljes kon­vertibilitáshoz szükséges folyamato­kat a kormány felgyorsítja. A program eredményeként olyan piaci struktúra alakul ki, amelyben döntő súllyal szerepelnek a kis- és középméretű vállalkozások, nagy­mértékben átvéve a pazarló, mester­ségesen létrehozott és fenntartott ál­lami nagyvállalatok helyét. Ez a pri­vatizálási folyamat eredményeként alakul ki, ennek keretében számítunk a külföldi működő és pénztőkére. A magyar gazdaságban szerepet válla­ló külföldi tőke részaránya a program végére többszörösére nőhet. Célunk az ország területileg kiala­kult gazdasági aránytalanságainak a mérséklése, a vidék, ezen belül is különösen a kis- és középvárosok növekedési esélyeinek javítása. A gazdasági program számol a munkanélküliség átmenetileg jelen­tős növekedésével, amely területileg súlyos foglalkoztatási nehézségeket okozhat. A program alapvetően a gazdaság élénkítésével erősíti a vál­lalkozások munkaerő-felvevő, -fel­szívó képességét. A rugalmas piac- gazdaság eredményeként hatéko­nyan működhet az átképzés, a bérből és fizetésből élők nagy számban vál­hatnak vállalkozókká. A kormány teljes felelősséget érez a nagyipari munkásság sorsáért. Az átalakuló vi­lágban is helye van a gazdaságos vállalatok jól dolgozó, szervezett munkaválló közösségeinek. Az 1940-es évek végén végrehaj­tott, politikai indíttatású államosítá­sok társadalmilag igazságtalanok, gazdaságilag sikertelenek voltak. Az államosításokat nem lehet egyetlen intézkedéssel, rövid távon kiegyen­líteni. A tulajdonreform és privatizá­lás során a korábbi rendszertől örö­költ vagyonhelyzetből kell kiindul­nunk. Azállamosítottvagyonrészek- nél - kivéve a mezőgazdasági műve­lésre alkalmas földeket - nincs mód az eredeti tulajdoni állapotok teljes körű visszaállítására. Megszűnik az állami vállalatok­nál a vállalati tanácsokra épült veze­tési forma. Az alkalmazotti rész­vénytulajdonosi program beindul. A kormány kidolgozza a privatizálás teljes programját, társadalmilag el­lenőrizhető és igazságos, de kizáró­lag a hatékonyságot szem előtt tartó megoldásokat alkalmaz. Kezdemé­nyezd ugyanakkor az eddigi vállalati társasági átalakulások egy részének felülvizsgálatát és szükség esetén a visszatérést az eredeti állapothoz. Továbbra is fontos szerepe marad azoknak a társasági formában vagy állami tulajdonban maradó nagyvál­lalatoknak, amelyek a jövedelmező­ségi követelményeknek megfelel­nek és vagyonuk után megfelelő osz­talékot fizetnek. E vállalatok ered­ményes működése az egészséges gazdaság előfeltétele. Versenytörvény A kormány versenypolitikája kö­zéppontjában a verseny élénkítése és az azt meggátló monopóliumok elle­ni fellépés áll. Felszámoljuk a piaci versenyt korlátozó előjogokat, ki­dolgozzuk a versenytörvényt, amely alapján fellép a versenyt korlátozó vagy kizáró lobbik, szövetségek el­len a kormányzat. Kartellhivatal jön létre, amely folyamatosan ellenőrzi a gazdaságban kialakuló monopoli- zálódási folyamatokat és a kartellhi­vatal mintegy a gazdasági élet alkot­mánybírósága lesz; emellett a kor­mányzat folyamatosan fellép a túl­centralizált vállalati szervezet átala­kítása érdekében. A kormány szakít a korábbi gazdaságpolitika gyenge­ségével, amely a helyi vállalati cső­dök halasztásával a gazdaság egészét juttatta válságba. Ezzel a jelenlegi, ügyvivő kormányként működő, lelé­pő kormány nem tudott megbirkózni e rövid időszak alatt, és nem vállal­kozhatott az örökség felszámolására. Fellép a kialakult vállalati csődök nyílttá tétele, a szükséges, de keser­ves vállalatfelszámolási operációk érdekében. Új csődtörvényt dolgoz ki, ennek hatálybalépéséig is táma­dást indít a gazdaság reménytelenül eladósodott válsággócai ellen. A kormány kötelezettséget vállal arra is, hogy folytatja az árak libera­lizálását, hogy a gazdasági szereplők késedelem nélkül érzékeljék a piaci változásokat. Az adminisztratív be­avatkozás lehetőségét a legalapve­tőbb társadalmi érdekek érvényesíté­sére korlátozza, a gazdaság egyéb területein pedig az árak alakulását a tisztességes gazdasági versenyre és a gazdálkodást befolyásoló törvény­ekre bízza Az államháztartás reformja Az állampolgárok ma nyomasztó­nak érzik az állam jelenlétét, elsősor­ban a gazdaság területén, hiszen a nemzeti jövedelem költségvetési új­raelosztása nemzetközileg elfogad­hatatlanul magas. Ugyanakkor az ál­lam által nyújtott szolgáltatások szín­vonala alacsony. Tartós egyensúly- hiány alakult ki a kiadások és bevé­telek között, ami a megalapozatlan és túlméretezett kötelezettségválla­lás következménye. Az államháztar­tás rendszere jelenleg nem illeszke­dik a piacgazdaság követelményei­hez. A kormány vállalni kívánja, hogy megbízható leltárt készít, majd ki­dolgozza az államháztartás reform­jára vonatkozó javaslatát A Magyar Nemzeti Bank a jövő­ben egy valóságos központi bank szerepét fogja betölteni, a jegybank a monetáris irányítást a nemzeti va­luta védelmét és a pénzfoigalom sza­bályozását látja el; az erre vonatkozó törvényi szabályozást a kormány el­őkészíti. A kormányzat erős és füg­getlen jegybankot kíván kialakítani, amely a nemzeti valuta védelmét kö­vetkezetesen, akár a kormánnyal szemben is képviseli. Ezt a jegybank független, Parlament alá rendelt stá­tusa biztosíthatja. A kormány erősíteni kívánja a versenyt a kereskedelmi bankrend­szerben, elsősorban új magyar és külföldi bankok alapításának enge­délyezésével. A kormány a tőkepiac kifejlődé­séhez ösztönzi a részvények keresle­tének és kínálatának növekedését. A piacgazdaságra történő átmenetben példánk az a nyugati modell, amely­ben minden negyedik, ötödik állam­polgár részvényes lehet, a tulajdon természetes formája az értékpapír, és a gazdaság vérkeringésébe a rész­vényeken és kötvényeken keresztül folyamatosan visszaáramlanak a megtakarítások. A kormányzat a gazdasági érdekeltségre alapozvakí- vánja hasznosítani a lakosság tulaj­donában lévő külföldi fizetési eszkö­zöket, s garantálja a magyarországi betétek biztonságát. Az állami iparpolitikát a kor­mányprogram azokra a területekre korlátozza, amelyeken a piaci ön- szerveződés még éretlen. Összehan­golt programot alakít ki a kormány a magyar gazdaság energiafüggőségé­nek mérséklésére, a beszerzési forrá­sok kiszélesítésére, az európai ener­getikai rendszerekhez való kapcso­lódás meggyorsítására. Ez nem egy­szerű gazdaságpolitikai kérdés, ha­nem hazánk külpolitikai és bizton­ságpolitikai helyzetének is része. A kormány iparpolitikájának irá­nya egy, a kutatás-fejlesztést, tech­nológiafej lesztést középpontba állító koncepció kidolgozása, amely nem­csak az alapkutatásokra, hanem az alkalmazott tudományok kutatásaira is vonatkozik, s amelynek a koordi­nálása elengedhetetlen. A kormányprogram húzó ágazat­nak tekinti az idegenforgalmat. Fej­lődése adottságainkkal összhangban áll, már ma is nagy szerepe van a fizetési mérleg és a foglalkoztatás javításában. Gazdasági szerepén túl eszköze lehet a személyek és eszmék szabad áramlásának. Fejlesztéséhez felesleges szabályok leépítése, a bü­rokrácia megritkítása ugyanúgy hoz­zátartozik, mint a nyelvi és szakmai képzés támogatása. De itt sem felejt­hetjük, hogy az előnyösen megvál­tozó Európa-kép, különös tekintettel Közép-Kelet-Európa helyzetére, ne­gatív hatásokat is tartalmaz. A kormány új agrárpolitikát hirdet meg A piacgazdaság elképzelhetet­len valódi magántulajdonos nélkül, amely a mezőgazdaságban nagy­részt természetes személyek tulajdo­nát jelenti, és zömében egybeesik a tulajdon és a használat. Az új mező- gazdaság alapvetően magántulajdo­nos termelők családi együttműködé­sén, valamint a tulajdonosok valódi szövetkezetein - meghatározott szű- kebb körben, állami gazdaságokon - alapul. A mezőgazdasági tulajdonre­form alapelve, hogy a föld annak tulajdonába kerüljön, aki azt várha­tóan megműveli. Célunk igazságot szolgáltami a parasztságnak az el­szenvedett sérelmekért. E tekintet­ben az 1947-es esztendő meghatáro­zó kiindulópont lehet, amikor kiala­kultak az 1945-ös földreformot kö­vető tulajdonviszonyok, és még nem kezdődött el az erőszakos kollektivi­zálás. De ez nem veszélyeztetheti sem a termelést, sem pedig az ország tulajdonrendszerének modem kiala­kítását, és nem veszélyeztetheti egész agrárpolitikánkat. A kormány agrárprogramja éppen ezért nem egy párt, hanem a koalíció pártjainak egységes programja kell legyen. A fennmaradó állami földek sorsa a parlament döntésétől függ, addig be kell fagyasztani a nagyüzemek tulajdonában és használatában lévő földek eladását, beleértve a tagok kö­zötti kiosztást is. A termőföldek hasznosítása a tulajdonosok akarata szerint alakul, ők döntik el, hogy egyénileg vagy közösen művelik, bérbe adják vagy eladják. A külföl­diek hazai földszerzését nyü vánossá, átláthatóvá kell tenni, az átmeneti ideig korlátozható csak. A kormány intézkedéseivel meg­gátolja, hogy a nagyüzemek föléljék vagyonukat. A kormány kezdemé­nyezi a földtörvény megalkotását, amelynek alapelve, hogy ingyen földtulajdont nem lehet szerezni. A mezőgazdasági termelés stabilitása megköveteli, hogy a tagság igényei szerint működő szövetkezeteket megerősítsék. A közlekedési és hírközlési inf­rastruktúra helyzete súlyos. Ellátási zavarokkal fenyeget. A szolgáltatás elégtelen, regionálisan nagy különb­ségek vannak, a meglévő eszközök elhasználódtak, a technikai színvo­nal elavult. Az állami jelenlét továbbra is el­engedhetetlen a magas tőkeigényes közlekedési, hírközlési hálózatok­ban, illetőleg azokon a területeken, ahol nem az árak, hanem a tarifapo­litika érvényesül. Elengedhetetlen a rendelkezésre álló források hatékonyabb működte­tése, a felesleges szervezetek meg­szüntetése, és a szükség szerinti fo­kozatos privatizálás. A közlekedés és hírközlés a gazdaság szerves része, így színvonala alapjaiban határozza meg a gazdasági és társadalmi fejlő­dés lehetséges mértékét. Ezért a kor­mány célja, hogy az infrastruktúra, különösen a közlekedés és hírközlés területén észrevehetően javuljon a lakosság, illetve a vállalkozások el­látottsága Itt is csak Széchenyi Ist­vánra utalhatunk, megtanulva tőle, hogy a közlekedés - ha akkor nem infrastruktúrának is nevezték - min­den megújhodás és a gazdasági élet megújhodásának záloga. A munkaerő-állomány képzettsé­ge, összetétele, munkaerkölcs mind­inkább elmarad az európai színvo­naltól, területi és szakmai mobilitása gyenge. A kormányprogramban foglalt intézkedések felszínre hozzák bizonyos gazdasági ágazatok és or­szágrészek versenyképtelenségét, gyenge jövedelemtermelő képessé­gét, ennek következtében a rejtett munkanélküliség a nyüt munkanél­küliségnek adja át helyét. Olyan kor­mányzati működés irányába lépünk, ami kiterjed a gazdasági mobilitás erősítésére, az átképzésre és újrakép- zésre, a munkahelyteremtésre, a munkanélküliséget megelőző okta­tási reformra, valamint az átmeneti és tartós munkanélküliség gondjai­nak mérséklésére. A gazdasági viszonyok változásá­val mind fontosabbá válik a társa­dalmi partnerek közötti konfliktusok megelőzése, illetve enyhítése. A ma­gánvállalkozások elteijedésével a munkavállalóknak és a munkaadók­nak mindinkább egymás között kell megállapodniuk érdekeik összehan­golásáról. Mindez azzal jár, hogy a munkaerőpiaci szabályozásban a ko­rábbi állami feladatok mind nagyobb /Folytatás a 6. oldalon/

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom