Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-23 / 38. szám
4 1990. MÁJUS 23. Szolnoki Rádió a 222 méteres hullámhosszon "A helyes élet tanítója" A Kalákával Erdélyben Benke Etkát először Vitray Tamás televíziós folyóiratában, a Teleferében láttam, amikor nővérével, Máriával beszéltek életfelfogásukról. Mária az ételekről, míg Etka a jógáról beszélt. Személyesen nemrégen találkozhattam Etkával, mivel Szolnokon tartott egyhetes tanfolyamot.- Csak tizenhat éve foglalkozik jógával, ez idő alatt szerzett tapasztalatait nemrégen megjelent könyvében gyűjtötte össze. Állandóan járja az országot, számtalan tanítványa van, és mindenhova, ahol már járt, visszavátják. Mi a siker titka?- Ha az ember megfigyeli a természetet és önmagát, rájön, hogy nincs itt semmi titok. Itt az élet örök körforgását látjuk magunk körül. Az embernek meg kell értenie, hogy ennek a természetnek a része, és ha nem zárjuk ki magunkból, akkor csodálatos erőket tudunk magunkba halmozni, ha hagyjuk, hogy a légzés és a vérkeringés szabadon áramoljon és nem feszítjük meg a gerincünket. Az én technikámmal rájöhetünk, hogyan lehet "érezni" magunkat, hogy érezzük a gerinc finom mozgását minden mozdulatnál, munkavégzés közben. Nincs a világon olyan gerinces élőlény, amely, ha megmozdul a gerince, ne mozdulna szépen, lazán. Csak az ember feszíti meg a gerincét. Erre jöttünk rá, és ezt kísérleteztük ki a tizenvala- hány év alatt.- Mi volt az oka, hogy elkezdett ezzel a technikával foglalkozni?- Engem a betegségem vitt rá, hogy ezzel foglalkozzam. Tizenhat évvel ezelőtt egy kúrám alatt ismerkedtem meg egy hölggyel, aki jógagyakorlatokat végzett, és nekem is ezt ajánlotta. Szívbeteg gyerekként születtem, és a mozgástól is eltiltottak, később pedig ízületi problémáim voltak. Nos, Jászfényszaruban, ebben az éppen még a megyébe eső községben a közös tanács vb-titkára, Győriné dr. Czeglédi Márta "visszamenőleges" panaszáradattal fogadott:- A községben olyanok élnek legtöbben, akik rendkívül sok munka árán teremtették meg egzisztenciájukat, bizonyos anyagi jólétüket. A vagyoni biztonság egyre romlott, talán ez az átmeneti időszak is hozzájárult ahhoz, hogy se ura, se gazdája semminek. Három rendőre van Jász- fényszarunak és társközségének, Pusztamonostornak. Volt olyan, amikor az egyik rendőrünket berendelték Jászárokszállásra, a másik beteg volt... nem folytatom. Volt olyan időszak, amikor nem tudtunk kihez fordulni, amikor baj volt. Beláttuk, csak a falu népének közös akaratával tudjuk megfékezni a település nyugalmát zavaró, egyre elszaporodó éjszakai rendzavarásokat, betöréseket, lopásokat. Hívó szavunkra majd’ mindenki jelentkezett, s vállalták az éjszakai polgári őrjáratot.- Mennyiben törvényes a polgári őrjárat?- Törvényességéhez nem fér kétség, illetékessége behatárolt, csupán csak megfigyelő-szolgálatot látnak el az éjszakai őrjárat tagjai. Intézkedési joguk nincs, ez a hölgy indított el ezen az úton és íme, a könyvemben található képek a bizonyítékai annak, hogyan változtam meg azóta. Rájöttem az évek során arra, hogy két dolog tartja fenn az emberi lényt: a légzés és a táplálkozás. Azonban nincsen séma, amit minden emberre rá lehetne húzni. Mindenkinek magának kell kikísérleteznie, hogy mi jó neki, mit bír el a szervezete, mitől érzi magát egyre jobban.- Ákkor lapozzunk is bele a könyvbe. Gondolom a címben lévő két szó az alapja az ebben leírtaknak. Melyiket tartja fontosabbnak?- A légzés, a mozgás a legfontosabb, mert bármennyire is megválasztom mit, mennyit egyek, ha rossz a légzésem, ha rossz a vérkeringésem. A legjobban, a legokosabban összeállított tápanyag sem tudja így ellátni a feladatát. Táplálkozás nélkül nagyon hosszú ideig megvagyunk, de légzés nélkül nem. Ez az alapja, a lényege mindennek. A légzés, a vérkeringés tudatos irányítása.- Ha jól tudom, a jógalégzés, vagy másképpen hasi légzés lé* nyege, hogy minél több oxigéndús levegő jusson a szervezetbe. Azt hiszem nagyon sokan nem jól csináljuk a légzést.- Mikor ezt kérdezik tőlem a tanítványaim, hogyan kell ezt végezni, akkor azt szoktam mondani, hogy gondoljunk csak arra, van-e a világon olyan luftballon, amelyikből kimegy a levegő és akkor az kitágul. Hát az emberi testre is ugyanez vonatkozik. S a hasfal segítségével tudjuk elérni, hogy az egész testben jobb legyen a légcsere. Ilyenkor nemcsak a tüdővel lélegzünk, hanem az egész testtel, minden sejttel.- Mit lehet érezni akkor, amikor ezt valaki tudatosan végzi? nem egyfajta önkéntes rendőri feladat ellátásáról van szó. A cél az volt, hogy a rossz szándékú emberek érezzék, szem előtt vannak. A község határában, a bevezető utakon ki is fogjuk írni: itt önkéntes polgári őrjárat is védi a lakosságot.- Egy hónapja dolgozik már a polgári őrjárat. Van-e valamilyen gyakorlati eredmény?- Községünk lakosságának huszonöt százaléka hatvan év feletti, idős, magányos ember. Számukra az a tudat, hogy vigyáznak rájuk, megnyugvást hozott. Korábban minden nap, minden éjszaka történt valami, és ez félelmet szült az emberekben. Remélem, a pszichikai hatást is elértük: miszerint a rossz szándékú emberek tudják, ide nem érdemes jönni.- Milyen jelzést, fegyverzetet használnak az őrjárat tagjai, akik egy-egy éjszaka ötven kilométert is elautózgatnak araszolva a faluban, saját benzinnel?- A jó szem, a fürge észjárás, a becsületes magatartás a felszerelés. Jászfényszaru egyik postása, Görbe Sándor hatalmas szatyrokat tol hivatali járművén, a kerékpárján.- Ha például a kezünket odatesszük az orrunk elé, akkor érezzük, hogy meleg salakanyag párolog ki, ugyanezt lehet érezni a bőrön át is, és a bőrfelület lassan átmelegszik. Persze nem az első alkalommal vehető észre, hosszú gyakorlással, odafigyeléssel tapasztalható ez. Belégzésnél éppen fordítva van, a bőr felülete lehűl. Csak az embernek eszébe sem jut, hogy odafigyeljen erre a jelentéktelen dologra, mint a légzés.- A másik alapvető dolog létünk fenntartásához tehát a táplálkozás. Itt mire kell vigyáznunk?- Nagyon fontos, hogy ne zárjuk ki magunkból az életet fenntartó erőt. Azaz ne öljünk ki minden élő sejtet a tápanyagainkból, mert ekkor tele vagyunk holt anyaggal. Ha mindent agyonsü- tünk-főzünk, akkor nehezen tudunk egyre erősebbek lenni. Lassan rá kell nevelnünk magunkat arra, hogy amit nem kell megsütni, vagy megfőzni, azt lehetőleg együk meg úgy, ahogy a "nagy szakács" megalkotta. Számomra az a táplálék, amelyet így lehet fogyasztani. Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy figyeld magad, mikor, mit ettél, mit ittál, hogyan érezted magad tőle. így rájössz arra, milyen és mennyi az a táplálék, amitől egészségesnek érzed magad. így aztán egyre jobban élsz, egyre vidámabb vagy, tele életkedvvel, tele szeretettel, megértéssel.- Mikor jár legközelebb Szolnokon?- Valószínűleg ez év őszén újra vezetek egy ilyen tanfolyamot.- Köszönöm a beszélgetést. Korim Éva- Tud az önkéntes polgári őrjáratról?- Én nagyon jónak tartom. Most már az emberek nem közömbösek egymással. Én is, ha idegen autót látok gyanúsan ólálkodni, megjegyzem a rendszámát.- Nehéz lehet ránézésre megállapítani, hogy ki mit akar.- Meglehet! Szakmámból adódóan van már némi tapasztalásom. Itt vannak ezek a házalók: bemennek a nyitott kertkapukon, ajtókon - egy munkadarabot kínálva eladásra, s ha nincs otthon senki, akkor aztán csodálkozhat a tulajdonos. A múltkor is hétszázezer forint értékben könnyítették meg a kert végében kapálgató háziakat. Oda kell ezekre figyelni! * * * A vb-titkár hogyan minősít: ez egy titkosrendőrséghez hasonlatos szervezet?- Azt a szolgálatot, amit az emberek önként vállalnak, önmagukért, a közért, az önmaguk védelmére kevéssé képes társaikért, semmiképpen nem nevezhetjük ilyen rosszízűén. Ez nem titkos- rendőrség, ez egy olyan jellegű segítség a rendőrségnek, amely minden becsületes ember nyugalmát védi, tettre kész emberek közreműködésével. Benkö Imre Útinapló helyett.. Azt hiszem, kezdem megérteni a költészet időtállóságát. Azt, hogy 5-10-50 vagy akár 500 évvel ezelőtt papírra vetett poétasorok a történelem kavargó rohanásában miként válhatnak jelszóvá, zászlóvá, a gondolat hogyan kaphat új jelentést. S mindez nap mint nap a szemem láttára történt meg. E különös varázslatra talán csak Erdélyben döbbentem rá a Kaláka együttes turnéja során. Segesvár, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Brassó, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, ezek voltak az állomások, s naponta egy-három előadás kicsiknek, s felnőtteknek egyaránt. A repertoár ugyanaz volt, mintha csak a Marcibányi téren, a Thália Színházban, yagy akár Tószegen hallgattuk volna. A líra és a nemesen egyszerű zene azonban másként rezdült a lélek húgain. Mást jelentettek a szavak, a verssorok. A közönség felszisszent, amikor Arany János A walesi bárdok c. balladáját konferálták. Döbbent csendben ült, amikor a Tudod, hogy nincs bocsánat-ot, ez utolsók egyikeként írott József Attila- költeményt játszották, vagy a Levegőt, amiben a hallgatóság számára más értelmet nyertek e sorok: "Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendetyjó szóval oktasd, játszani is engedd/ szép, komoly fiadat!". Hálás tapssal köszönték meg a határokon túl élő magyar költők műveit: Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos verseit. Petőfi- Józsi bácsi ezek szerint több mint ötven éve foglalkozik kosárfonással.- Mondjuk úgy, hogy 1934 óta!- Szívesen váltott szakmát, vagy inkább csak a kényszer vitte rá?- Akkor még a kényszer vitt rá.' Aztán, hogy fizikai munkára képtelen voltam, hajas vesszőből tyúkültető kosarakat csináltam. Akkor ez a munka még nagyon kiscipőben járt Alpáron. De nem voltam megelégedve a keresettel. Vettem egy piacoskosarat és addig nézegettem, hogy csináltam én is. Az elsők nem olyan jól sikerültek, de belejöttem. Volt egy gépész ismerősöm, akinél fűtő voltam. Azt mondja: van egy kétliteres üvegem, fond már be! Én azelőtt sosem láttam, hogy csinálják. Hozzáfogtam, sikerült, így aztán - mert van itt Alpáron jó nagy ártér a Tisza mentén - szereztem vesszőt, lehántoltam, hogy fehér lett, és csináltam, amit tudtam. Jártak Kecskemétről ko- sárkupecok, de mindnyájan csak úgy akarták vinni: se ingyen, se pénzért. Egyik se, másik se adott többet. Szerencsére összeismerkedtem egy emberrel, akinek vesszőfoteljei voltak. Mondtam neki: Tekintetes úr! Egy fotelt elvinnék, mert tudományt akarok lopni. Odateszem magam mellé és széknek kell lenni abból, amit is másként szólt. A gólya, mely a hűség, a biztos visszatérés szimbóluma is lehetne, hogyan is ne szerzett volna örömöt, amikor az emberekkel beszélgetve közülük nem egy fogalmazta meg elérzé- kenyülten: magunkra maradunk, elmennek a barátaink is. És nem szóltam még arról a költeményről, amely a Kalákának talán a legfrissebb szerzeménye - Faludy György 1956, te csillag! című verséről, amely lehetséges, hogy elsősorban e 93 ezer négyzetkilométeren jelent átélt történelmet, de december és március óta a téren feltűnő tank, a gyerekkézbe is adott fegyver analóg élmény, közelmúlt. Meglepett, hogy Szergej Jeszenyin versei mekkora sikert arattak. Segesváron a koncert előtt egy vékony, alacsony fiatalember lépett az öltözőbe, kérdezve, ^hogy maguk játsszák a Fekete ember című lemezt? S az igenlő válasz után fényképek, dokumentumok egész sorát varázsolta elő Bán Péter, Farkaslakán élő Jeszenyin-fordító és kutató. És mind többen jöttek, immár éretté vált nők és férfiak, akik arról vallottak, hogy 1981- ben, amikor utoljára volt hasonló csinálok. ...Már az első is tűrhető lett. Országút mellett laktunk. Egyszer Tiszaug felől jön egy teherkocsi, megrakva fehér vesszővel. Az ember megállt a kapuban - látta: csinálom a fotelokat - egyszer csak azt mondja:- Tudja mit? Én ezt a kocsiszállítmányt odaadom, ha csinál nekem négy széket meg asztalt.- Ezer örömmel! Megcsináltam, egy hét múlva jött is érte, örült neki nagyon. Majd aztán egy fiatalember tévedt be hozzánk, másnap jött valami úrfélével, az is rendelt. Aztán jöttek, még jöttek, egyre többen.- Mennyi idő alatt tudott Józsi bácsi megcsinálni egy garnitúrát?- Hát, egy fotelt mondjuk egy nap alatt. És kaptam értük há- romszor-négyszer annyit, mintha a kupecoknak dolgoztam volna. Örült neki a feleségem is. Közben hoztak üvegeket is. Megfontam azokat is. A feleségem csinálta a piacoskosarakat, én meg vesződtem az üvegekkel.- Az üvegfonáshoz több fantázia kell?- Nem is a’! Inkább figyelem. Főleg addig, míg a beosztásokat megcsinálja az ember.- Ehhez már matematika és jó szem is kell, mert látom, úgy van kiszámolva vesszőről vesszőre a díszítés.- Úgy bizony! tűmén a zenekar, gyermekként az első sorban ültek, s hozták és mutanák az akkori dedikált szórólapot. A kapcsolat akkor kezdődött, s ha fizikai értelemben nem is volt mód a találkozásra - a zene, a vers emléke megmaradt. Olyan jó itt ülni és elfelejteni, ami pár hónappal ezelőtt volt, és József Attilát, Petőfit, meg Arany Jánost hallgatni - mondta az egyik koncert után egy egyetemista lány. Vagy egy másik vélemény: eddig még nem hallottam róluk se rádióban, se a tévében, de nagyon örülök, hogy eljöttem. S egy akár összefoglalóként is idézhető megnyilatkozás: a hangulat nem éppen megfelelő - valamivel vidámabbnak kellene lennünk. Ez az új kezdet nem hozta meg a várakozásoknak megfelelő élményeket, azért még mindig reménykedünk. És ha segítenek, támogatnak bennünket, mint a Kaláka együttes is - lelkileg, akkor valahogy kilábalunk, és jó lesz. E gondolatsort hadd zárjam egy idős néni szavaival: J^jenek, mások is, és máskor is, gyakrabban. Elvárjuk magukat! Gyuricza Péter- Most mennyi idő alatt csinál meg Józsi bácsi egy ilyen üveget?- Hát ma már két nap alatt! A brüsszeli világkiállításra 151 üveget adtam - mind eladták.- Akkor mondhatjuk, hogy Józsi bácsi a leghíresebb kosárfonó Alpáron?- Igen! Az lettem az üvegeim révén. De sose voltam velük megelégedve, mindig szebbet akartam.- Ez még ma is így van?- így, de már annyi cifraságot kitaláltam, hogy újabbat nem tudok.- Ma már csak üvegfonatokat csinál Józsi bácsi?- Igen. Mást már nem bírnak a kezeim.- A fia besegít?- Be az!- Meg van vele elégedve?- Meg ám! Olyan megfigyelőképessége van, hogy na még! Bámulatba ejtett, hogy mikor az első mózeskosarat csináltuk együtt, egy kicsit nézte, és aztán el is küldött, pedig akkor járt az első vessző a kezében.- Ebből élnek még ma is?- Hát én már nyugdíjban vagyok.- Ahhoz, amit most csinál, nagyon jó szem kell, hisz kicsi az az üveg. Józsi bácsi pedig már 92 éves! Fonás nélkül unalmas lenne, ugye?- Csak ezért csinálom, hogy lefoglaljam magam. Meg örülök is neki, hogy még mindig ilyet tudok csinálni. Nem tudok annyit csinálni, hogy el ne keljen. Ez is itt: még kész sincs, de gazdája már van. Varga Ferenc Polgári őrjárat Jászfényszaruban Egy alpári Brüsszelben Beszélgetés Horti József 92 éves kosárfonóval Mezei munkás voltam. Apámnak is volt egy kis szőleje, én meg eljártam napszámra, külső munkát, kapálást, ezt-azt végezni. 1931- ben, december elsején a lábam erdőmunka közben összeroncsoló- dott. Mikor lábra kaptam újra, nem vehettem kapát meg ásót a kezembe. A feleségem kosárfonó családból származott, s akkor ő mindig mondta: csináljál már egy feneket, csináljál már egy fület a kosarakra. Lassanként belejöttem a kosárfonásba.