Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-19 / 35. szám
1990. MÁJUS 19. 5 Apagyilkosság Kunszentmártonban Valóban csak az elhunyt volt az áldozat? PARLAMENTI " KI - KICSODA? " Szabadon választott Szidják és dicsérik Áprilisban, alighogy lezajlott a szabad magyar választások második fordulója, érdekes almanach jelent meg a könyvpiacon. Ezt szó szerint kell érteni, ugyanis rendre legelébb utcai árusoknál, standon vehettük meg itt, Szolnokon is az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat gondozásában napvilágot látott Szabadon választott című, megjelenésében is a gyorsaságot magán viselő könyvet. A gyorsaság és a valamelyest kuszáit nyomdai előállítás érthető: szinte a választások befejezésével egy időben kaptunk egy - meglehet évekig is - hasznos könyvecskét, benne amolyan ki - kicsoda összeállítást. Megismerhető belőle a magyar választási rendszer, a politikai közvélemény alakulása a választási előkészületek idején, a jelöltek népszerűségi listája és az a hatvanöt párt, amely ezen a választáson jelöltet állított, - s természetesen valamennyi képviselő, aki már lassan egy hónapja tagja a Parlamentnek. Nos, a képviselők rövid életrajza, pártállása, szakmai, politikai hovatartozása tűnik egyelőre a legérdekesebbnek, hiszen - eltekintve néhány pártvezértől, a társadalmi és politikai élet reprezentánsától - a képviselők többsége most kezdi közéleti pályáját, s korábban nem is lehetett széles körben ismert - hacsak jó néhányan nem arról, hogy rendőrségi hírek, megfigyelések és lehallgatások szenvedő alanyai voltak. Szívfacsaró családi drámát élt át Kunszentmártonban egy család. Az apát a fia egy síndarabbal agyonütötte, így akár egy elvetemült bűnös fölött törhetnénk pálcát. A dolog azonban közel sem egyszerű: az áldozatnak nagy része volt abban, hogy helyzetét elviselhetetlenné tette a saját családjában. Á vallomások - melyet az özvegy és a fiú, a kiskoré K. Attila tett - még akkor születtek, amikor az apának az életéért harcoltak az orvosok. Ma már tudjuk, hogy a minősítés, amely életveszélyt okozó testi sértés volt a kihallgatás pillanatában, súlyosabb minősítésre változott. A házaspár négy gyermeket nevelt, két fiút és két lányt, melyből az egyik már férjnél van. A családfő rendszeresen ivott, és még az alkoholelvonó kezelés sem tudta eltéríteni az italozó életmódtól. Amikor a pohárhoz nyúlt, senki nem állhatott meg előtte: hallgatott tőle a család, de megkapták a magukét a szomszédok is. Az indulatoskodáshoz féltékenység is társult, a feleségnek különböző viszonyoMilyen örvendetes dolog, hogy a leszerelés korát élhetjük. A múzeumok lélekszakadva szerzik be a ma fegyverarzenálját, attól félvén, hogy holnap már aranyért sem kapnak a tankokból, puskákból, bombázókból. Ám arra aligha gondolt a békeszerető emberiség, hogy a Magyar Honvédség gondnokságához tartozó iparosok is csatlakoznak a leszerelési felhívásokhoz, és leteszik a fanglit, kőműveskalapácsot, és a habarcs is, mint stratégiai anyag egyszer- csak eltűnik a felújításra váró fürdőszobák hadszíntereiről. Márpedig ez történt. Tanúk rá Szolnokon, a Palla körút 15. szám alatti ház négy emeletének lakói. A dolog négy évvel ezelőtt kezdődött a honvédségi szolgálati lakásokban. A fürdőszobán és mellékhadszínterein átfutó szennyvízlevezető és főnyomócsövek ereszteni kezdtek, ahogy az egy idő után már ülik. A következmény is megszokott volt, beázás, penészedés, de hát tudja ezt mindenki, aki lakótelepi lakás panelnégyszögében él. Két évvel ezelőtt döntés született: le kell cserélni a meghibásodott csővezetéket. Aztán kezdődött a megvalósítás. Március 12-én a gondnokságról egy különbizottság (négytagú) szállt ki a helyszínre, és rábólintott: valóban, a munkákat el kell kezdeni. A történéseket egy katonafeleséghez illő precizitással a második emelet kettőben lakó Milusné a következőképp rögzítette. Március 21. 8,30-tól 11,30-ig bontás, ebéd, 13,15-től 15,15-ig bontás. Március 22. 8,30-tól 11,10-ig bontás, 13,00 vége az ebédnek, az emberek el-eltűnnek, 15,15 fájront. Március 23. 8,30- kor beszól az egyik mester, stratégiai okból feltehetően később jönnek egy-két órával. 10,15-től 10,30-ig bontás, majd hétvége szabad szombattal, mi fene, üzenet: jönnek, majd ha a csövek meglesznek. Március 27-én 8,15: kopácso- lás, 9,30-kor beszól a kőműves, letakarni mindent. Megtörténik, kát kreált az ember, a lányait pedig olyan kifejezésekkel illette, amilyen egy jó családban fel sem vetődhet. Á fiú, Attila viselte legnehezebben a családi torzsalkodásokat. Igaz, ő sem volt fedd- heteüen, mivel a számláját lopás és önkényes járműelvitel terhelte, ám nehéz megmondani, vajon ugyanilyen sorsa lett volna-e akkor is, ha példás életvitelű családba születik. Az apa és a fiú között elmérgesedett a helyzet, sőt odáig fajult, hogy jó két évvel ezelőtt Attila feldúlva újságolta az anyjának: "Megszabadulunk aputól, nem üldöz bennünket többet, mert patkánymérget tettem á borába.” Az asszony ekkor hazaszaladt, és az alvó férj borát kiöntötte, így nem lett semmi baj. De április első napjaiban már a fiú késpengéje a családfő vastag tűzoltókabátjában tört el. Aztán elkövetkezett a tragédia napja, április 21. Dél körül járt az idő, a család az édesanyát várta haza. Melegítették az ebédet, amikor az apa elkezdett veszekedni az egyik lányával. Szó szót követett, majd a perpatvar tettlegesdolgoznak, elmennek, a törmelék marad. Március 28. 8,15: várták a csöveket, 11,45: elmentek azzal, hogy a vezetékeket le kell szabni. Április 5. 8,45: dolgoztak 10,00-ig, 11,50: ebéd, 13,10-től kopácsolás a harmadik emeleten, 18,20-ig tették a dolgukat. Április 6. 8,15-től bontás 10,05-ig, meghúztak néhány csavart, 11,00-kor elmentek, vége. Közben üzenetek, tessék otthon lenni, mert talán ekkor, talán akkor megyünk. Az első emeletet többszöri telefonálás után megcsinálták, a föntebb lévő három szint hiába várt otthon, a szabadság terhére, meg a tavaszi szünet rovására, bizony a mestereknek se híre, se hamva. Tegnap, május 18-án (pénteken) megnéztem a fürdőszobát a Palla körét 15-ben. Mit mondjak, séggé fajult, az apa ütött, a lány visszarúgott, s bevonult a szobájába. A családfő újabb partner után nézett, s a fiát találta erre a legalkalmasabbnak. Előbb szópárbajt vívtak, majd előkerült a seprű, amivel az ember regulázni akarta a gyereket. Vesztére, egymásnak estek, majd mind a ketten elzuhantak. Áttüa fektében megpülantotta azt a vasdarabot, mellyel az ajtót szokták kitámasztani, s aztán ütött vele. Hogy hányszor, arra nem emlékszik, csak akkor hagyta abba, amikor a kiabálásra berohant az édesanyja. Későn érkezett... A fiú átment a szomszédba nyugtatót kérni, majd elindult a rendőrségre, hogy előadja, mit cselekedett. A rendőrség és a mentők egyszerre érkeztek, a fiú szerint az utóbbiaknak nem kellett volna jönniük, mert sokkal jobb lett volna, ha meghal a sértett, legalább a családnak nyugalma van. A vágya sajnos teljesült, az apa meghalt. Ä fiú nem bánt meg semmit, később ezt a kijelentését megváltoztatta. Az ítélet már csak az élőt sújtja. Vörös Miklós nem mindennapi látvány. A kör- bebontott és úgyhagyott csövek kísértetiesen emlékeztetnek egy tűzoltólaktanyára, ahol is a szolgálatban lévők riadókor lecsúsznak a garázsba. Csakhát itten más - intimebb - dolgok történnek, márpedig az egész épület egy au- dovizuális rendszerre van kötve, a szabadon hagyott csövek révén. Nemhogy a suttogást, de még a ház legkisebb helyiségében használt papír zizegését is kiválóan hallják az egymás alatt, fölött lakók. Arról nem szólva, ha egy pohár víz kiömlik fönn a negyediken, az bizony végigfolyik valamennyi szinten. Hát itt tart most a dolog. Mit mondjunk: a házban lakók nem így képzelték a kitörő világbé- két!-pbA Parlamenti Almanachot megjelenésekor illőn bemutatták a televízióban, szólt róla a rádió, hírül adták a lapok. Aztán, egykét hét után megjelentek az első kritikák - a többnyire elmarasztaló vélemények. A kritikusok bírálták a könyvecske formáját, tollhegyre tűzték nyomdai hibáit, s találtak benne tartalmi hibákat is. Ebből dolgoznak az országgyűlési tudósítók is A könyvet jegyző felelős szerkesztő, Medveczky László meg is szólalt a Magyar Nemzet hasábjain. Elismerte, a gyorsaság valóban a minőség rovására ment egy-két esetben, azt azonban vitatta, hogy haszontalan lenne, hiszen ebből a könyvből dolgoznak az országgyűlési tudósítók, s forgatja lapjait az is, akit "csak" érdekel; kik azok a honatyák és honleányok, akik bizalmat kaptak, s e bizalommal a nép nevében döntenek - a nemzet sorskérdéseiről. Ezt már nem a felelős szerkesztő mondta: ez a könyv érdekes lehet mindenütt, ahol politikai érdeklődés kísérte és kíséri a közéletet. Érdekes akár egyetlen megyében, például itt, Jász- Nagykun-Szolnokban is. Az ugyanis bizonyos, hogy a Szolnok megyei választó nem azért vette meg a Szabadon Választottat, mert ebből akaija megismerni a megye egyéni választó körzeteiben csatát, illetve szavazatot nyert képviselőit, még csak nem is azért, mert nem tudja, kik azok, akik a megyéből listákról képviselők lettek - hanem azért, hogy ismerkedjen, kik kerültek be más megyékből, kik kaptak a fővárosban bizalmat -, s melyek azok a pártok, amelyek most győztesnek, s melyek, amelyek vesztesnek is mondhatók. Egyáltalán, mivel már - újságokból, rádióból, tévéből, politikai rendezvényekből - hallott róla, hogy is néz ki a pártlista, hiszen annyit tud, amit mi is jeleztünk már: hatvanöt politikai párt, mozgalom, csoportosulás jegyezte be magát 1989-90-ben a hazai pártok történetébe. Nos, e listán is talál érdekességet a megye politikai életét kutató olvasó: 63-as sorszámmal a Vidéki Magyarországért pártot 1989 novemberében Tiszaderzsen alapították. A parlamenti ki-kicsoda a könyv több mint kétszáz oldalát teszi ki. ABC-sorrendben itt találhatók a képviselők, fényképpel, életrajzi adataikkal. Természetesen azok a Szolnok megyeiek is, akik az egyéni, területi választókerületekben győztek, akikről lapunk a jelölőgyűlések idején bőséggel szólt. És azok is, akik a pártok listáján jutottak az ország első házába innét, Szolnok megyéből. Persze van még egy, sok lapozgatás után feltűnő megyei adatom is: mindösszesen tizenöten születtek Szolnok megyében a képviselők közül. Egy részük valóban csak itt született, hiszen életpályájából könnyen kiderül, hogy korán távozott, vagy esetenként hamar távozni kényszerült, nem is mindig a saját akaratából talán. Mindenesetre: ez az almanach jónéhány meglepetéssel szolgál a megye iránt érdeklődő olvasónak. Szolnoki a szegedi szépségverseny első helyezettje Mély tüzű szempár... .Jül Arca szív alakú, szíve arc alakú, ő maga jó alakú. 170 centiméter magas, súlya 60 kiló ("amiből le kéne fogynom ötöt" - teszi hozzá), mellbősége 90, csípőbősége szintén, derékban pedig 68 centi. Huszonhárom éves. S hogy ki ő? Valuska Judit, aki osztatlan első helyezést ért el a Partiscum Kft. minapi szépségversenyén, amit a szegedi Tisza Szállóban rendeztek meg, reprezentatív külsőségek közt, s amelyen manökenhallgatók vettek részt.- Kedves Judit, milyen érzés szépségkirálynönek lenni?- Kifejezetten kellemes. Ugyanakkor borzasztóan önkritikus vagyok magammal szemben, örömmel veszem, ha elmondják, mik a hibáim. Szóval, nem szállt fejembe a siker - de azért jólesik.- Pedig szállhatna bízvást; aki ennyire szép, még ezt is megengedheti magának. Hány férfival voltál már intim kapcsolatban?- Mondok egy irányszámot, jó?... Legyen öt. Ezen belül kettő volt a komoly; az egyik kapcsolat négy évig tartott, a másik egy évig. Most éppen egyedül vagyok, egyébként a tanfolyamra részben azért jelentkeztem, hogy visszaszerezzem lelki nyugalmamat.- Gondolom, sikerült. Vélemé- "J® nyed a férfiak- j|| rffl... m- Nem kötődnek, nem olyanok, mint a nők, akik sokkal komolyabban veszik az érzelmeket. És még valami: a párkapcsolatokban a bizalom, az őszinteség a legfontosabb. Ha nincs bizalom - akkor vége, nincs tovább. Pedig én nagyon tudok ragaszkodni és alkalmazkodni...- Szegeden maradsz a nagy siker után?- Nem biztos. Annál is inkább, mivel Szolnok a szülővárosom. Farkas Csaba A megyéből származott képviselők életrajza Mindjárt a névsor elején Csépe Bélával ismerkedhet. A Keresztény Demokrata Néppárt országos listájáról parlamentbe került hatvanadik életévében járó politikus Szolnokon született, értelmiségi családból - amely miatt aztán nem is nyert egyetemi fölvételt, s 1963-ig csak segédmunka lehetett az osztályrésze -, már Miskolcon érettségizett. Pártjában az intézőbizottság tagja. Méginkább meglepő a fiatal G. Nagyné dr.Maczó Ágnes életrajra, aki Borsod megyéből jutott az országgyűlésbe. Ő is Szolnok megyében jött a világra, s mindössze harminc éves. Elveiért - fiatal kora ellenére máris megszenvedett, sok üldözésben volt része - pártellenesség címen eljárás is indult a fiatal jogásznő, a háromgyermekes anya ellen, s munkaviszonyát is megszüntették a tokaji városi tanácsVégül egy igazi meglepetés Dr.Kiss Róbert szolnoki születésű jogász Pest megyében szerzett egyéni mandátumot az SZDSZ szüleiben. A kisváradi kórház igazgatóhelyettese, dr.Mezey Károly az MDF Szabolcs megyei jelöltjeként győzött - ő református orvoscsaládban született - Mezőtúron. A huszonhatéves Sasvári Szilárd a FIDESZ országos listáján indult, de születési helyét ő is Szolnokkal jegyzi. Az ötvenéves Tóth Sándor - ötgyermekes! - ugyancsak Szolnokon látta meg a napvilágot, s Nógrád megye kettes számú választókörzetében szerzett mandátumot. Újságíró - az Új ember című katolikus hetilap munkatársa - s a Keresztény Demokrata Párt tevékeny tagja. S végül - a névsor végéről - egy igazi meglepetés! A recski nál, ahol kinevezett vb. titkár volt. 1988 óta a Soros alapítvány támogatásával könyvet ír a tokaji közállapotokról, s az MDF tagja. Talán a magyar parlament egyetlen hatgyerekes családapa tagja a harminckilenc éves Iványi Gábor, aki az SZDSZ színeiben budapesti listán jutott az Országházba A Budapesti Szabad Egyházak Lelkészképző Intézetében tanult, s a metodista egyházban szentelték segédlelkésszé 1973- ban. Sok hányattatás után sem tört meg, alapító tagja a SZETÁ-nak, s rendszeres szerzője a Beszélőnek. A békásmegyeri lakótelepen, Budapesten lakik, s a lakóháza alagsorában fölszentelt kápolnában gyakorolja lelkipásztori hivatását. Született Szolnokon, lelkészcsaládban, de tíz testvérével már Nyíregyházán nőtt föl. szövetség főtitkáráról, dr.Zimá- nyi Tiborról 1988 óta az érdeklődő újságolvasó sokat hallhatott már - azt azonban aligha, hogy az MDF képviselője 1922-ben Törökszentmiklóson született! A diplomás közgazda 38 hónapot töltött el ifjúságából Recsken és Kistarcsán, 1956 után három évet börtönben élt, s 1970-ig fröccsöntő és műszaki fordító. - A többit már sokan tudják, azt is, hogy 1988-ban ő hozta létre a recski szövetséget. S úgy gondolom, ezt a kézikönyvet e napokban ismét újraolvassák sokan. (SJ) /Szabadon választott, IPV 199. Felelős szerkesztő: Medveczky László, - készítette a Szikra Lapnyomda 1990 áprilisában! Csak katonásan AVAGY HADMŰVELET EGY FÜRDŐSZOBÁBAN