Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-14 / 30. szám
2 Néplap 1990. MÁJUS 14 / Göncz Árpád beszéde az índíanapolísi egyetemen New York-i szakértő szerint A VSZ-tagságnak ma nincs különösebb jelentősége / Folytatás az 1. oldalról I iszonyú vérveszteségét, a teljes kiszolgáltatottság és jogfosztás, hit- és lélekfosztás minden keservét. Akinek mindezek ellenére volt ereje Közép-Kelet-Európában elsőként talpra állni, és megvívnia 1956-ban győztes forradalmát. Amit végül is mégiscsak vérbe fojtottak, s amit példátlanul durva megtorlás, tömeges menekülés követett" - mondta Göncz Árpád. „Azt a magyar embert - folytatta az ideiglenes köztársasági elnök -, akinek most, másfél év alatt, Kö- zép-Európa népei közül megint- csak elsőként iszonyatos erőfeszítéssel, némán, békésen és vérontás nélkül sikerült lebontania a sztálini pártállam épületét anélkül, hogy oktalan és igaztalan szenvedéseiért bárkin is bosszút állt volna. Aki alig két hónapja, 43 év óta először szabadon választotta meg parlamenti képviselőit. Éretten és bölcsen: egyszerre szavazva nemzeti hagyományainak megőrzésére és Európára, a 20. század értékeire, a minden egyénnek, minden etnikai, vallási és eszmei közösségnek ki45 esztendeje annak, hogy az antifasiszta koalíció: a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország hadseregei szétzúzták a történelem legembertelenebb államgépezetét, a hitleri fasizmus barbár rendszerét. Európában véget ért a II. világháború. Az évforduló alkalmából a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének Nácizmus Üldözöttéi Bizottsága vasárnap a rákoskeresztúri zsidótemetőben koszorúzási ünAz OPIC-szervezet eddigi legnagyobb külföldi küldöttsége járt a közelmúltban Magyarországon, és igen kedvező tapasztalatokkal tért vissza. A huszonnégy képviselt amerikai cég kétharmada hamarosan közzéteszi magyarországi beruházásait és közös vállalkozásait. Öt pénzügyi és ipari projektumhoz, 35 millió dollár értékben, már megadták az amerikai kormánytámogatást - erről beszélt az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában James Berg, az OPIC elnökhelyettese. A törvényhozás nyárra biztosítani fogja az első 200 millió dollárt az OPIC új kelet-európai fejlesztési alapjához, amelynek létrejöttét George Bush elnök jelentette be a Ülésezett szombaton a Kereszténydemokrata Párt Országos Intéző Bizottsága, és egyöntetűen elfogadta koalíciós tárgyalóbizottságának eddigi munkáját. Úgy döntöttek, hogy a párt folytassa részvételét a kormánykoalícióban, megemlítették, hogy Antall József taktikája az volt, hogy külön tárgyalt a partnerekkel, és kísérletet tett arra, hogy az ajánlott személyek tekintetében ő döntsön. Ezt a Kereszténydemokrata Párt tárgyalóbizottsága érzékelte, de mindvégig tanújelét adta, hogy a történelmi helyzet felelősségével tárgyal, és semjni akadályt nem gördít elébe, hogy egy igazán demokratikus, magyar keresztény nemzeti kormány mielőbb megalakuljon, mert ez az ország és lakosságának érdeke. járó emberi jogok teljességére. Kiszűrvén az új magyar parlamentből a jobboldali vagy baloldali szélsőséget, sovinizmust, rasszizmust és sztálinizmust, de nem zárva el a politikai játékteret a történelmi közelmúlt felszámolásában részt vállalt reformkommunisták előtt.,, Göncz Árpád szólt Magyarország legújabbkori tragikus történelméről, százezrek 1956 utáni meneküléséről, nyolcezer ember bebörtönzéséről, internálásáról, a forradalom négyszáz kivégzett harcosáról, s arról, hogy a „megmaradt magyar megint belső emigrációba vonult és hallgatott önvédelemből, vagy jövőtlenségében ivásnak adta a fejét, öngyilkos lett, infarktust kapott, elkopott, s meghalt idő előtt,,. így folytatta:- Á hetvenes évek végefelé megint ritkulni kezdett a homály. A többség már nem hitt a szemének, s akadt a névtelenek között, aki nekilátott szamizdatot gyártani, aki vállalta a házkutatásokat, gumibotot. Megkezdődött a hosszú, vértelen, de keserves küzdelem, népségét rendezett a mártírok emlékművénél. Az egybegyűltek azokra emlékeztek, akik a náci koncentrációs táborokban elkövetett példátlan méretű tömeggyilkosságoknak estek áldozatául. A kegyeletes megemlékezés résztvevőit Szigetvári Miklós, a MEASZ emlék- és kegyeleti bizottságának elnöke üdvözölte, majd Gáspár Gyula, a NÜB alelnö- ke mondott beszédet. Figyelmeztetett a szónok, hogy 45 esztendőnapokban - közölte az OPIC helyettes vezetője. A szervezők azt várják, hogy az alap - részvények kibocsátásával - további 200 milliós pénzforrásokat tud majd biztosítani 1991-től a magyar- és lengyelországi beruházásokra. Tudjuk, hogy az NSZK kormánya egy sor programmal támogatja beruházóit e térségben, ahol a nyugatnémetek ismeretesen sok előnnyel indulnak - hangoztatta James Berg. - Ám tapasztalataink szerint az amerikai üzletemberek nem akarnak lemaradni mögöttük. Az említett budapesti (és varsói) útra annyi volt a jelentkező, hogy meghaladta a lehetőségeket, így a kimaradtak számára újabb utat szervezünk. Jász-Nagykun-Szolnok megye képviselője az ülésen, kijelentette, hogy az országnak ebben a körzetében még mindig nincsen esély- egyenlőség, a demokratikus szervezkedés esélyei nincsenek biztosítva, a Kereszténydemokrata Párt központja részére sürgősen kérte helyiség biztosítását, hogy abban otthona lehessen a Kereszténydemokrata Pártnak és ifjúságának. A Kereszténydemokrata Párt május 18-án Cibakházán, a művelődési házban, 19.00 órakor, Kenderesen 20-án a plébánia termében 9.00 órakor, Kisújszálláson 20-án 11.00 órakor a plébánia termében gyűlést tart, melyre keresztény szeretettel és felelősségei hívja meg a lakosságot. Deák András Kereszténydemokrata Néppárt megyei vezetője ami csak most, a választásokkal ért véget. Reméljük végleg, s higy- gyük, hogy a szabadság és nem a nyomorúság győzelmével. S a névtelen magyar ennek a küzdelemnek is ott viseli nyomát az arcán. "Javarészt engem terhel majd a felelősség azért, hogy az ország elfoglalja jogos és méltó helyét Európa népeinek családjában, felhőtlen békében éljen szomszédaival, gyarapodjanak szellemi és anyagi javai, képes legyen megvédeni hitére, nemzetiségére való tekintet nélkül valamennyi polgárát, határain kívül minden magyar egyéni és közösségi emberi jogait,, - hangoztatta köztársasági elnöki megbízatásáról szólva az ideiglenes államfő, akit meleg ünneplésben részesített a több ezres hallgatóság. Az államfő, indianai gazdasági és politikai vezetőkkel találkozik. Göncz Árpád kedden New Yorkban, szerdától péntekig Washingtonban tesz, részben hivatalos jellegű látogatást. vei a II. világháború befejezése után is mind gyakrabban tapasztalhatók hazánkban és külföldön különféle rasszista, antiszemita megnyilvánulások. Hangoztatta: - . Bízunk abban hogy a most megalakuló új magyar kormány hatékony intézkedéseket tesz az antiszemita, rasszista gyűlöletkeltés terjedésének megakadályozására. A beszédet követően elhelyezték az emlékművön a NÜB és a Raoul Wallenberg Egyesület koszorúját. ‘A rendszerváltás helyzetében a sajtó az egyik legnagyobb hatalom. Nem képzelhető el az átalakulás a sajtó legaktívabb bevonása nélkül. Ezért érthetően minden párt vagy társadalmi erő legközvetlenebb célja, hogy a választások eredménye alapján részt kérjen ebből a hatalomból - mondta Csurka István, a kormányzó Magyar Demokrata Fórum képviseletében azon a tanácskozáson, amelyet a sajtószabadság magyarországi helyzetéről a sajtó és a parlamenti pártok viszonyáról tartottak szombaton, a Magyar Sajtó házában az Újságírószövetség, a Nyilvánosság Klub, a Rádiós és Televíziós Kamara, valamint a Magyar Hír- ügynökségi Újságíró-kamara képviselői. Pető Iván a Szabad Demokraták Szövetségének képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy a tájékoztatás és a szólás szabadságát biztosítani kell azoknak is, akik nem vettek részt a parlamenti válásztások- ban, illetve azoknak a pártoknak, amelyek nem jutottak be a parlamentbe. A meghívott parlamenti pártok közül az MDF, az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz képviselői voltak jelen, s a vitában csak az MDF-et képviselő Csurka István, illetve az SZDSZ-es Pető Iván fejtette ki véleményét. Egyes vélemények szerint a látszólagos érdektelenség mögött a pártok és a sajtó változatlanul rossz viszonya húzódik meg. Bencsik Gábor a MUOSZ képviseletében kifejtette, hogy a választásokon nem volt tét a sajtó felosztása, valamint a szólás- szabadságot nem lehet pártok „Belpolitikai szempontból érthető, ha Magyarországon felmerül a Varsói Szerződés tagságának kérdése, gyakorlati szempontból azonban ennek nincs különösebb jelentősége,, -jelentette ki Stephen Larraby, a New Yorkban működő Kelet-nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézetének helyettes vezetője az MTI tudósítójának kérdésére. O volt az egyik meghívott előadó az észak-atlanti közgyűlés, a NATÖ-tagállamok parlamenti képviselői szervezetének párizsi tanácskozásán a katonai szövetA három balti köztársaság vezetői vasárnap üzenetet intéztek Mihail Gorbacsovhoz, kérve, hogy kezdjen velük tárgyalásokat a baltikumi függetlenség helyreállításáról - jelentette be vasárnap Tallinnban Lennart Meri észt külügyminiszter. Arnold Rüütel észt, Anatolis Gorbunovs lett és Vytautas Landsbergis litván parlamenti elnök a hét végén az észt fővárosban tanácskozott azokról az erőfeszítésekről, amelyeket együtt akarnak kifejteni a függetlenség szerint felosztani. Több felszólaló beszélt arról, nem lehet a sajtót csak hatalmi eszközként kezelni, mivel a sajtónak más funkcióit is meg kell valósítania, tükröztet- nie kell a társadalmi folyamatokat, befolyásolni a politikai eseményeket. Elsősorban a tömegtájékoztatási eszközök működtetésének gazdasági feltételeit szükséges kialakítani, és számolni kell a kereskedelmi televíziózás, rádiózás és sajtó által okozott versenyhelyzettel. Más vélemények szerint nem a sajtót kell szabályozni, hanem annak működési feltételeit és környezetét. Határt kell szabni a pártok beavatkozásának, a külföldi tőke részesedésének a sajtó egészében, illetve a nemzeti médiumokban. Ehhez kapcsolódott az a gondolat, mely szerint tisztázni kell a nemzeti, avágy közszolgálati tájékoztatási eszközök jogállását. Megengedhetetlen az a mai állapot, hogy a tömegtájékozta/ Folytatás azl. oldalról I A Nyugat-Európában is jól ismert Massey Ferguson cég már próbálkozott a magyar piac meghódításával, de eddig kevés sikerrel. A bemutatón kiállított 45 lóerős MF univerzális traktor ugyan magas műszaki színvonalat képvisel - amit az élénk érdeklődés is bizonyított -, de az 1 millió 350. ezer forintos ára nem mondható igazán olcsónak. A látogatók emellett számtalan kiskerti rotációs kapát, benziségek jövőjéről folytatott vitában. Az amerikai szakértő véleménye szerint természetes, hogy a közép- és kelet-európai államokban előbb-utóbb felmerül a varsói szövetség tagságának kérdése. A nyugati katonai-politikai szakértőket azonban ez a téma jóval kevésbé érdekli, sőt még az atlanti szövetségen belül is az a nézet a leginkább elterjedt, hogy a Varsói Szerződésnek fenn kell maradnia, legalábbis addig, amíg nem jön létre a megállapodás a hagyományos fegyveres elérése érdekében. Megbeszélésük eredményeként táviratot küldtek Mihail Gorbacsovnak, és ebben kérték a szovjet államfőt: közölje, hogy mikor és hol hajlandó tanácskozást kezdeni a balti köztársaságok képviselőivel. A három balti parlamenti elnök táviratában kérte azt is, hogy a Baltikum függetlenségének problémáját tűzzék a májusi szovjet-amerikai csúcstalálkozó napirendjére - mondta az észt külügyminiszter. tás vezetői felosztják és értékesítik a kezelésükben, de nem tulajdonukban lévő tájékoztatási lehetőségeket. Példának az állami televízió műsoridejének reklámcélokra való eladását hozták fel. Többen úgy vélekedtek, hogy a sajtóban dolgozód érdekvédelmi szervezeteinek jelenlegi megosztottsága helyett helyre kell állítani a sajtóban dolgozók közös érdekvédelmét, illetve a meglévő szervezetek együttműködését. Csurka István második felszólalásában kifejtette: igazak azok a hírek, hogy ellenzi a kamarák tevékenységét, mivel tudomása szerint a televíziós, rádiós, illetve hírügynökségi kamarák az eddigi stmktúrát akarják megőrizni. Mint mondta: az átalakulásnak a sajtóban is végbe kell mennie, a sajtóban dolgozóknak el kell viselniük a helycseréket. (MTI) nes és elektromos fűnyírót, permetezőgépet láthattak, sőt nem hiányoztak a speciális szemes- termény-zúzók, a kornposztőrlő, az öntözéshez nélkülözhetetlen, különféle szivattyúk és szórófejek sem. A kisgazdaságoknak persze a traktorokon kívül többféle talajművelő eszközre és a növényápolás gépeire is szükségük van, így ezek a kiállításon szintén bemutatásra kerültek. A nagyüzemi gépek kicsinyített másai mellett több kisméreerők és a fegyverzet csökkentéséről, illetve a 2+4 tárgyalásokon Németország státusának rendezéséről. A NÁTO számára ugyanis a leszerelési tárgyalások keretét jelenleg is a két katonai szövetség közötti megbeszélés jelenti, a megállapodás elérését csak így látják lehetségesnek. Kétségtelen, hogy a Varsói Szerződés katonai-politikai szövetségként széthullóban van - jelentette ki az amerikai szakértő. - Éppen ezért a NATO-tagálla- mok számára az adott pillanatban legalábbis közömbös, hogy annak egyik, vagy másik tagállama a bennmaradást, vagy a kilépést választja-e, annál is inkább, mert szemmel látható, hogy a szerződés, ezen belül a Szovjetunió már nem képes arra, hogy bármilyen mértékben ellenőrzése alá vonja a tagok külpolitikai, vagy katonapolitikai lépéseit, s jelenleg ez nem is áll szándékában. Nyílt égbolt Miért maradt el a szerződés aláírása? A Szovjetunió meggátolta a közös álláspont kialakítását a budapesti „Nyílt égbolt,, tárgyalások legtöbb vitatott kérdésében - mutatott rá az amerikai külügyminisztérium pénteken este kiadott állásfoglalása. A minisztérium szóvivője a budapesti tanácskozás kimenetelével, pontosabban a várt megállapodás, a külügyminiszteri szintű aláírás elmaradásával kapcsolatban feltett kérdésre adott írásos válaszában rámutatott: „A budapesti tárgyalások - reményeinkkel ellentétben - nem vezettek megállapodáshoz a szerződésről. Bizonyos haladás ellenére kulcskérdések várnak még eldöntésre: ezek közé tartozik, hogy kinek a tulajdonában legyenek az ellenőrző repüléseket végző gépek, s azokon milyen érzékelő berendezéseket alkalmazhassanak. Nyitott kérdés, mely területek felett lehet repülni - beleértve a Szovjetunió által felvetett kérdést, hogy bevonják a szerződés hatálya alá nem tartozó országok területét. (Külföldi - ázsiai - amerikai támaszpontokról van szó, amit Washington utasít el - a tud. megj.) Ugyancsak tisztázásra vár a repülések száma, a kapott adatok más országokkal való megosztása. A Szovjetunió kevésbé beható ellenőrzést részesít előnyben, s megakadályozta az egyetértést a legtöbb fenti kérdésben,, - mutatott rá az amerikai állásfoglalás. tű, szellemes műszaki megoldású növényvédő és műtrágyaszóró adaptert, talajmarót és váitva- forgató ekét is tanulmányozhattak a kiállítás látogatói. A csakugyan korszerű gépek megvásárlásához azonban roppant nagy segítséget jelentene egy kedvezményes hitel- és lízingkonstrukció, amelynek megteremtésére a próbálkozások megkezdődtek. Emlékezés a fasizmus mártírjaira Az amerikaiak nem akarnak lemaradni Hazánknak 35 milliós kormánytámogatás A pártok közül csak az MDF és az SZDSZ hallatta hangját Sajtótanácskozás a MUOSZ-ban A Kereszténydemokrata Párt Országos Intéző Bizottságának ' állásfoglalása Lett- litván- észt csúcstalálkozó Balti felhívás Gorbacsovhoz Gazdagabb választék a kisgazdaságoknak /