Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-03 / 21. szám
4 Néplap 1990. MÁJUS 3. A szerkesztőség postájából Nyílt levél Szajol Községi Tanács elnökének, vb-titkárának Elnök Úr, Titkár Úr! Országunkban a pártállam és a rendszerváltás az április 8-i szabad választással befejeződött. Megkezdődött az önkormányzati törvény előkészítése, hogy a javaslatok ez év május végén, június elején az új parlament elé kerüljenek megvitatásra, illetve elfogadásra. Ugyanis a rendszerváltás az új kormányzatok megválasztásával válik teljessé. Önök e politikai, társadalmi változások közben a hatalmuk átmentésére az "ejtőernyőzés" különös módját választották. A község szűk hatalmi struktúráját és erőtlenségét kihasználva, elhatározták és megszervezték, hogy Czakó Sándor vb-titkár ötveny- nyolc és fél évesen nyugdíjba vonuljon - 30-35 évi, eredményességében vitatható közszolgálat után. Ön Elnök Úr, mivel úgy ítéli meg, hogy eddigi tanácselnöksége kívánnivalót hagy maga után a lakosság körében, az államigazgatási hatalomba kíván "ejtőernyőzni" olyformán, hogy a helyhatósági választások előtt pályázatra kiírták a vb-titkári munkakör betöltését. Arra számít, hogy a mások által is benyújtott pályázatok ellenében az Önét találja alkalmasnak a most már nem teljes legitim végrehajtó bizottság tagjaiból álló, pályázatokat elbíráló bizottság. Tehát az Ön részére az "ejtőernyőzés" sima útja látszik megvalósíthatónak. Am ezzel a lakosság feje fölött kívánnak dönteni. Nem törődve azzal a ténnyel, hogy az új önkormányzat döntésétől félő vb-titkár "örökségül" mintegy 170-200 ezer forint adósságot hagy a község adófizető polgáraira - úgy, hogy amíg a titkár úr a 60. életévét be nem tölti, a munkáltató (a községi új önkormányzat) biztosítja számára a havi 10-12 ezer forint összegű, "jól megérdemelt" nyugdíjat. Elnök Úr! Ön a vb-titkárral hozta össze azt a tényt, hogy a köpcsei részen kialakított lakótelkek tulajdonosait alaposan becsapták azzal, hogy a telekeladási szerződésben vállalt kötelezettségeiket hiányosan teljesítették. így minden egyes telekvásárlót tetemes plusz költségbe vertek. Önöket az sem zavarja, hogy a Holt-Tisza szegélyénél kialakított üdülőtelkeket javarészt nem a község lakosságának adták el, hanem "kéz kezet mos" alapon Szolnok város és a megye vezetőinek. Ebben a folyamatban nem gondoltak arra - de nem is gondolhattak, mivel a község gazdasági fejlődése igazán soha nem volt sajátjuk -, hogy a majdan kialakuló farmergazdaságok földalapját verik szét. Ehhez hasonló több tényt is felsorolhatnék. Elnök Úr! Titkár Úr! Felkérem Önöket, hogy a fentiekben kifejtett hatalomátmentési kísérletüktől álljanak el. Remélem, van még annyi erkölcsi érzékük, hogy saját maguk sorsát a legitimitással rendelkező új önkormányzati képviselő testületre merik bízni. DnSzekeres László a Független Kisgazda-Földmunkás és Polgári Párt Szajoli Szervezetének titkára Ne tegyék lakóházak mellé a piacot "Tarthatatlan, ami az árusítással jár" címmel, az Új Néplap április 23-i számában jelent meg az a levél, amit a szolnoki, Ság- vári krt. 49. szám alatti társasház lakói nevében dr. Juhász Károly intézett a város államhatalmi, államigazgatási és rendészeti szerveihez, vezetőihez. Ebben többek között felvetette, hogy a Zagyva-parton bekerített régi baromfipiac lehetne a románok és erdélyi magyarok árusító helye. Lakóközösségünk nevében, mint az OTP Társasház megbízott közös képviselője, tiltakozom e javaslat megvalósítása ellen. Szomorú emlékeink vannak arról az időről, amikor az említett helyen volt a baromfipiac. A Kun Béla krt. 7-9-11. számú házakat, lépcsőházakat, szemétleöntőket, a felvonót használták akkor a piacon megforduló árusok, vásárlók. Most ezen a környéken állnak a gyönyörű, több milliós paloták, sorra nőnek az újonnan épülő társasházak, üzletek; itt van a nagy forgalmú közút, autóbuszállomás, parkoló, stb. Már csak a piac hiányzik a "boldogságunkhoz". A bosszúságból, a vandál pusztításból elegünk van, amit az épületekben, a szép rózsakertjeinkben, a parkolóban lévő gépkocsik rongálásával okoznak. Fehér holló az erre j áró rendőr, közterületfelügyelő, aki büntetné a magukról megfeledkező egyéneket. Kérem az illetékeseket, akadályozzák meg a lakóházunk közelében javasolt árusító terület kialakítását, engedélyezését. Köszler Antalné közös képviselő Közbenjártunk Olvasónkat csereutalvánnyal kártalanították A rákóczifalvi Bencsik Imréné azzal a sérelemmel kereste fel szerkesztőségünket, hogy ajótál- lásos automata mosógépét a szerviz képtelen megjavítani, ugyanakkor nem hajlandó kártalanítani sem. A szolgáltató tehetetlenségével szemben arra kényszerült, hogy a több hónapja húzódó ügyben maga vegye fel a kapcsolatot a gyártóval, valamint a KERMl-vel - miközben a mi segítségünket is várja. Tekintve, hogy a szerviz vezetője továbbra is vitatta a panasz jogosságát, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Tanács VB Kereskedelmi és Piacfelügyelöség soronkívüli vizsgálatát, állásfoglalását kértük. Nagy András felügyelőségvezető válaszából: A Szolvill Vállalat szolnoki 2es számú szervizében március 5- én tartott ellenőrzésük alapján intézkedtek a KERMI-szakvéle- mény beszerzésére. (A mosógép elszállítása után Bencsik Imréné kölcsönkészüléket kapott.) A KERM1 műszeres vizsgálatáról szóló, március 26-i levélben a vevő kifogását alaposnak minősítették. Megállapították, hogy a készülék szabálytalan időközönként fellépő túlfűtése a programkapcsoló egyedi gyártási hibájára vezethető vissza. A szerviz vezetője e szakvélemény alapján, április 12-én kiadta a csereutalványt. Az ügy hosszadalmas rendezését a hiba jellege, a tulajdonos és a szerelő határozatlansága, valamint a szerviz vezetésében bekövetkezett változás idézte elő - állapították meg, és az ellenőrzés során feltárt mulasztás miatt egy személy ellen indítottak szabálysértési eljárást. A tanulságok nem újkeletüek, ezért ismételten hangsúlyozni kell, hogy minden javításkor a vásárló kérje a jótállási jegy kezelését; a munkalap aláírása előtt győződjön meg az abban foglaltakról; ha a szerelő a jótállási jegyről nem tép le szelvényt, tisztázzák az okát és a biztosítékcserétől, a vásárlástól számított 72 órán belüli meghibásodástól eltekintve, jelezze az esetet a javítást végző szerviz vezetőjének; ha a garanciális javítási idő alatt, 30 nap eltelte után sem kapott a tulajdonos cserekészüléket, írásban kérje. Amennyiben a szerviz vezetője nem orvosolja a panaszt, írjon a vásárlók könyvébe, végső esetben forduljon a felügyeleti szervhez. S ha a hiba jellegével kapcsolatban vita merül fel a tulajdonos és a szolgáltató között, a szerviz köteles beszerezni a KERMI szakvéleményét, mely a kereskedelemre és a garanciális javító szolgálatra nézve kötelező. Kábítószerrel lövik a kutyákat Lapunkban többször szóvá tettük, hogy a megye- székhelyen elszaporodtak a kóbor kutyák. Legutóbb, április 26-án pedig már arról a sajnálatos esetről írt Tóth Józsefné szolnoki olvasónk, hogy az Ugar 28-as barakképület előtt több embert is megharapott egy gazdátlan kutya, és az ott lakók bejelentésére sem intézkedtek az illetékesek. A Közterületfenntartó Intézmény városgondnoksági irodája fe| erre adott válaszában a kö- ® vetkezőkről tájékoztat: Márciusban sikerült beszerezniük azt a kábítószeres lőfegyvert, amivel igyekeznek minél előbb begyűjteni a szabadjára engedett kutyákat. A fegyver használatához szükséges rendőrségi engedélyt április 24-én kapták meg, és ez első útjuk a vásárcsarnok környékére, az Ugarra vezetett, majd a Széchenyi lakótelepen, aTiszaligetben, a Bimbó utcában és a Várkonyi téren tettek ártalmatlanná több ebet, összesen tizenkettőt. E feladatot Kövér Gyula hivatásos vadász látja el - másodállásban.(Az elaltatott kutyákat egy hétig őrzik a Hok- sári úton.) Megemlítik, hogy az országban Szolnokon használják először a FERUNION osztrák cégtől vásárolt fegyvert, és ezúton is kérik a lakosságot, hogy ahol csellengő, gazdátlan kutyát látnak, azonnal jelentsék a 36- 701-es telefonszámon. (Fotó: Mészáros) A Föld Napja után Egyre többen vallják: megkell védenünk kék bolygónk egészségét, szépségét, hogy utódaink is boldogan élhessenek rajta. Jó lenne, ha ez nem csak egynapos hírverésből állna. Ne feledjük, hogy elődeink keze munkája nyomán a ház körüli hulladék nagy része hasznosult, észrevehetetlen maradt. Ha mégis összegyűlt, tüzelő lett belőle vagy trágya a földeken - a tápláléklánc körforgásához. Ma az olaj-, gáz- és vil- lanyfűtéses világunkban a szalma, a nád, a fahulladék is a szemétgyűjtő telepre kerül. Ott több méter magas kupacokban, szinte hegyekben magasodik. A vállalatoktól festék, vegyszer, építkezések bontási anyaga, jobb esetben az alapból kitermelt föld is ide kerül. Nem beszélve az egyéb hulladékról, a töménytelen nylon zacskóról, ami újra hasznosítható lenne fóliasátornak, tetőszigeteléshez, vagy a téglagyár által kitermelt agyag hatalmas területű és mélységű gödre el tudná nyelni még évekig. Az Alugyár és Darugyár fémet munkál, hulladéka a MEH-hez kerül, de vajon a tsz felhalmozódott és már elévült növényvédő anyagaival mi történik? Nincs a tiszafüredi szeméttelepnek, az ezzel kapcsolatos veszélyes műveletek szervezésének gazdája? A szeméttelep felügyelője vagy gondnoka irányítja hétfőtől péntekig, hova rakják a szemetet, beszedi a tárolási díjat, de aki szombaton és vasárnap 17-18 óra után szállítja, akár a bejárathoz is dűtheti, és fizetés nélkül távozhat... Sajnos ugyanezt a szomorú képet az ország számos községéről, városáról el lehetne mondani, de ez mégsem mentség. Nagy János Tiszafüred A nyugdíjas pedagógusok életéből A Pedagógus Szakszervezet szolnoki körzeti bizottsága mellett és segítségével évek óta működik a városi nyugdíjas tagozat. Sok szép rendezvénnyel, kirándulással és egyéb programmal igyekszik színesíteni a nyugdíjas pedagógusok életét. Hagyomány már, hogy bensőséges ünnepségeken köszöntjük egymást, és a szociális bizottság tagjai meglátogatják az egyedül élő társainkat - ajándékkal kedveskedve. A körzeti bizottság segéllyel is igyekszik segíteni az egyre nehezebb körülmények között élő ráA tárgyalóteremből Kidobta az útjelző táblát Noha a jászkíséri Balogh Zoltán (November 7. utca 15. szám) éveinek száma még mindössze huszonnégy, a fiatalember már több ízben összeütközésbe került a törvénnyel. Könnyű testi sértés bűntette miatt próbára bocsátották, majd kiszabadulva közúti veszélyeztetés bűntette, hivatalos személy elleni erőszak bűntette, jármű önkényes elvételének a vétsége, valamint ittas járművezetés miatt már a rács mögé került. Elzárása háromnegyedét letöltve kedvezménnyel szabadult tavaly, április 27-én. Megfogadta, ezentúl messze ívben elkerüli a bíróságokat, és egy ideig úgy tűnt, ez sikerül is. A nagy igyekezet azonban ősszel, szeptember 17-én csődöt mondott. Ekkor este 11 tájban olyannyira a pohár fenekére nézett, hogy az egyensúlyát is részben az italboltban hagyta. Hazafelé tartva támaszkodás végett az Ady Endre és a Széchenyi út kereszteződésében elhelyezett "Elsőbbségadás kötelező" útjelző lámpának dőlt. Mivel az ártatlan, de nagyon fontos szerkezetet még teljesen nem rögzítették, az kidőlt. Ezen a tényen az ittas fiú olyannyira begurult, hogy a táblát kirántotta, majd kidobta az utca közepére. Hogy esetleg emiatt két jármű egymásnak rohan, ez már nem érdekelte. A széria folytatódott, mert pár hét múlva egy ismerőse kocsiját egyhén ittasan, ráadásul jogosítvány nélkül vezette, és az éjszakai rendőrségi ellenőrzések után, szakzsargonban fogalmazva: le- . bukott. Ügyét elsőfokon a Szolnoki Városi Bíróság tárgyalta, ahol Balogh Zoltánt gondatlanul elkövetett, közlekedés biztonsága elleni vétség és ittas járművezetés vétsége miatt három hónapi börtönbüntetésre ítélték. A közúti járművezetéstől két évre eltiltották, és elrendelték a korábban kiszabott szabadságvesztés-büntetés hátralévő idejének végrehajtását is. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Másodfokon a megyei bíróság az ítéletet megváltoztatta, mégpedig súlyosbította. Balogh cselekményét nem gondatlanságnak, hanem a közlekedés biztonsága elleni bűntettnek minősítette, és a halmazati büntetését hat hónapra felemelte. Az ítélet jogerős. D.Sz.M. szorultakon. Március 27-28-án kétnapos kiránduláson voltunk Mátraszentimrén, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Tanács üdülőjében. Útközben meglátogattuk az újjárendezett Mátra Múzeumot, és gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. Örömünkre szolgál, hogy újabb lehetőség nyílt a kikapcsolódásra, mert megkaptuk a pedagógusok megyei bizottságának zánkai üdülőjét. Június 8-tól 17- ig nyugdíjasaink kedvezményesen pihenhetnek itt a kényelmes faházakban. Az üdülő jól felszerelt konyhájában főzési lehetőség is van. Kollegáink bővebb tájékoztatást kaphatnak a Pedagógus Szakszervezet körzeti bizottságánál. Szeretnénk, ha minél többen élnének a lehetőséggel. Ferencz Tiborné m b. tagozat vezető Hozzászólás cikkeinkhez Vélemény, kiegészítés a tiszajenői képhez Tizenkilenc olvasónk írta alá (névvel, címmel) az alábbi levelet, melyben egybehangzó véleményt, kiegészítést fűznek a "Ti- szajenőn élni talán igen, de meghalni nem" című, április 14-i riportunkhoz. Örömmel vettük az új pártok szárnybontogatását, de ez alkalommal túlrepültek a célon. Nemcsak az a gond, hogy egy tanácselnököt akartak lejáratni, de lejáratták az egész falut. Olyan épületek elkótyavetyéléséről nyilatkoztak, amelyekért - ha a gazdaságosság oldaláról megnézzük - nem is olyan nagy kár. Ilyen a szolgálati lakás ügye. Jó lett volna, ha közelebbről szemügyre veszik és fényképpel is alátámasztják a látottakat. így talán nem kevesellnék a vételárat ezért a toldozott-fokozott vizes épületért. Ha ebben a pénzszűke világban a tanács a felújítás mellett dönt, akkor azt is ugyanilyen, talán jogosabb felháborodással fogadják a pártok képviselői. Mivel a malom épülete továbbra is marad, és az új tulajdonos szolgáltatásával a falu ellátásába besegít, igazán nem csinált rossz üzletet a tanács. A régi tulajdonosok kártalanítása bizonyára nem a tiszajenői tanács vezetőin fog múlni. Mint gyerekes szülők, cáfoljuk, hogy az óvodában, iskolában valaha is fáztak volna a gyerekek - a tanácsháza túlfűtöttsége miatt. Ebben a riportban reális értékelés hangzott el, a falu közbiztonságát és a napi műszaki cikkek hiányát illetően. Szükségünk van az új üzletre, melynek felépítésében az Afész nagy részt vállalt magára. Új vonás a községben, hogy azok az emberek is az Isten felé fordulnak, akik eddig a rádióban a harangszót sem tudták elviselni. Igaz, nincs a községben semmilyen templom, de van egy 80 főt befogadó kápolna, mely hétközben az idősek otthona is. A tanács vezetésének és az egyház közötti kapcsolatnak köszönhető, hogy évek óta itt tartják a vasárnapi misét. Jó lett volna a húsvéti szentmisén és az azt követő körmeneten látni az új pártok képviselőiből néhányat. A hitoktatás az általános iskolában történik - heti két alkalommal, és a pedagógusok semmi hátrányát nem éreztetik az ezen részt vevő gyerekekkel. A temető hiánya évek óta foglalkoztatja az embereket, de ez nemcsak elhatározás, hanem pénz kérdése is. Sajnáljuk, hogy nem hangzott el a riportban, az elmúlt 20 évben milyen fejlődésen ment át a falu. Minden fontosabb középület megvan, nagy részük új állapotban; vízvezetékünk 1962 óta van, a belterületi utak pedig szinte teljes egészében portalanítot- tak, mely a lakosság anyagi összefogásának is köszönhető; a külterület nagy részén is utcai világítás van. így Tiszajenő - a környék hasonló falvaival összevetve - nem is mondható olyan sötétnek, mint ahogyan azt a riportban lefestették. Bízunk benne, hogy a község újjáválasztott vezetése még szebbé teszi, és gondoskodik az itt élők végső nyughelyéről is. 19 tiszajenői lakos" Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné