Néplap - Új Néplap, 1990. április (41. évfolyam, 71-75. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)

1990-04-09 / 2. szám

MDF-fölénnyel zárult a választás A megyében a szavazópolgárok 37,23 százaléka járult az urnák elé Tegnap országszerte ismét ki­nyitottak a szavazóhelyiségek, a választópolgárok a második for­dulóban végleg eldöntötték, hogy a még "állva maradt" pár­tok mely képviselőjelöltjei jut­nak az áhított mandátum birtoká­ba. A megyében az előzetes ösz­­szesítés szerint, a választópolgá­rok 37,23 százaléka járult tegnap az urnák elé. Az egyéni választó­­kerületekben a jelöltek az alábbi eredményeket érték el. 1. SZÁMÚ VÁLASZTÓKE­RÜLET (JÁSZBERÉNY): részvételi arány 39,72 százalék. 1. Dr. Kiss Zoltán Szabad De­mokraták Szövetsége, 6616 sza­vazattal, 44,43 százalékkal. 2. Dr. Pethő László Magyar De­mokrata Fórum, 4252 szava­zattal, 28,55 százalékkal. 3. Szi­geti István Független Kisgazda:, Földmunkás- és Polgári Párt, 4021 szavazattal, 27 százalék­kal. 2. SZÁMÚ VÁLASZTÓKE­RÜLET (JÁSZAPÁTI): rész­vételi arány 41,05 százalék. 1. Dr. Mlzsel Béla Független Kis­gazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, 4918 szavazattal, 36,34 százalékkal. 2. Dr. Kecskés Ákos Magyar Demokrata Fórum, 4896 szavazattal, 36,18 százalékkal. 3. Török Sándor Hazafias Válasz­tási Koalíció, 3717 szavazattal, 27,47 százalékkal. 3. SZÁMÚ VÁLASZTÓKE­RÜLET (SZOLNOK): részvé­teli arány 35,04 százalék. 1. Ha­lász István Magyar Demokrata Fórum, 6451 szavazattal, 45,79 százalékkal. 2. Hortobágyi Zol­tán Szabad Demokraták Szövet­sége, 5183 szavazattal, 36,79 százalékkal. 3. Pósta Zsolt Füg­getlen Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, 2454 szavazattal, 17,41 százalékkal. 4. SZÁMÚ VÁLASZTÓKE­RÜLET (SZOLNOK): részvé­teli arány 42,84 százalék. 1. Pet­­ronyák László Magyar Demok­rata Fórum, 8836 szavazattal, 42,9 százalékkal. 2. Fodor Ta­más Szabad Demokraták Szö­vetsége, 7068 szavazattal, 34,32 százalékkal. 3. Kovács Libor Magyar Szocialista Párt, 4689 szavazattal, 22,76 százalékkal. 5. SZÁMÚ VÁLASZTÓKÉ­Megvalósítható történelmi lehetőség Népünk történetében kevés olyan Időszak volt, amikor az ország teljes függetlenséget él­vezett, amikor nem ült a nyakunkon valamely idegen birodalom. Szinte az utolsó ilyen korszak volt Mátyás ki­rály uralkodásának né­hány évtizede. Hány­szor elmondták költő­ink, politikusaink, a "Magyarország nem volt, hanem lesz" - gon­dolatát. Tudathasadá­sos állapot, ha ezt örök érvényű igazságnak te­kintjük. Mert hát mikor teljesedik be a mondás, mikor érünk el oda, hogy azt mondjuk: ez van, ez már az a Ma­gyarország. És hát mitől, kitől függ ez egyáltalán, ho­gyan érte el Mátyás ki­rály mindazt, amit el­ért? Történelmünk fo­lyamán sokszor volt olyan politikai helyzet, amelyben eljött a nagy kiugrás lehetősége, fel­sejlett a függetlenség, a szabadság, a demokrá­cia lehetősége - de mindannyiszor odave­szett. És most, úgy tűnik, végre meg tudtuk ra­gadni a nagy lehetősé­get. Soha ilyen tiszta történelmi pillanat! Ho­gyan tovább? Köny­­nyebb megszerezni, mint megtartani, de mi­lyen erkölcsi elvek kö­vetése vezet a boldog­ságunkhoz? - merül fel a kérdés. Az ember kovácsa sa­ját boldogságának, de míg ezt kovácsolja, jó ha erkölcsiségét olyan tiszta forrásból meríti, ami nem változik korok és divatok szerint. Most belső szabadságunkat kell megteremteni, azt, hogy szabadok le­gyünk, hogy ne gyűlöl­jük egymást, hogy ne hazudozzunk sorozato­san, ne ködösítsünk végre, képesnek kell lenni egy újfajta pozitív gondolkodásra. Nem holmi idealista követel­ményről, hanem meg­valósítható történelmi lehetőségről van szó. Jogosan kételkedhe­tünk abban, hogy az embereket - akár para­dicsomi állapotok meg­teremtésével - rá lehet kényszeríteni, hogy jók és boldogok legyenek. A jóság és boldogság mindig csak szabad el­határozás és egyéni tö­rekvés eredménye le­het. (- kátai -) Október végére készül el Szolnokon, a Munkásőr úti temető új ravatalo­zója, 712 négyzetméter fedett területével, 490 négyzetméter nyitott térrel, vöröstéglás falaival és fehér műkő díszítőelemeivel méltó helyet biztosít majd a gyászszertartásokhoz. Fotó: Korényi Autonómia az oktatásban is Nemzetiségi konferencia Pécsett A nemzetiségi oktatás fejlesztésére tett ajánlások elfogadásával szom­baton befejezte munkáját az országos konferencia Pécsett. A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet azért szervezte meg a háromnapos tanácsko­zást, hogy a legérdekeltebbek - a nemzeti kisebbségek pedagógusai - megvitassák az anyanyelvi oktatás feladatait az óvodától az egyetemig. A megváltozott társadalmi-politikai helyzetben ugyanis új lehetőségek nyíltak a magyarországi nemzetiségek számára is, mindenekelőtt a lét­­fontosságú iskoláztatásban, s ezekkel a lehetőségekkel természetesen élni akarnak a délszlávok, németek, románok és szlovákok. A megfogal­mazott cél: a nemzetiségi autonómia megteremtése az oktatásban is. Kinek, mit üzen a független film? Véget ért Szolnokon az országos fesztivál RÜLET (KUNSZENTMÁR­­TON): részvételi arány 35,31 százalék. 1. Molnár István Ma­gyar Demokrata Fórum, 4867 szavazattal, 37,28 százalékkal. 2. Dr. Kiss Edit Szabad Demokra­ták Szövetsége, 4767 szava­zattal, 36,52 százalékkal. 3. Dr. K.Csontos Miklós Független Kisgazda-, Földmunkás- és Pol­gári Párt, 3419 szavazattal, 26,19 százalékkal. 6. SZÁMÚ VÁLASZTÓKE­RÜLET (MEZŐTÚR): részvé­teli arány 43,89 százalék. 1. Dr. Tóth Albert Magyar Demokrata Fórum, 5276 szavazattal, 34,18 százalékkal. 2. Árvái Gyula Sza­bad Demokraták Szövetsége, 3987 szavazattal, 25,83 száza­lékkal. 3. Dr. Draskovits Dénes Magyar Szocialista Párt, 3384 szavazattal, 21,92 százalékkal. 4. Dr. Szunyogh Valéria Független Kisgazda-, Földmunkás- és Pol­gári Párt, 2785 szavazattal, 18,04 százalékkal. 7. SZÁMÚ VÁLASZTÓKE­RÜLET (KUNHEGYES): részvételi arány 34,63 százalék. 1. Dr. Szabó Lajos Magyar De­mokrata Fórum, 7013 szava­zattal, 44,62 százalékkal. 2. Dö­géi Imre Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, 4804 szavazattal, 30,56 száza­lékkal. 3. Tolnai Antal Szabad Demokraták Szövetsége, 3900 szavazattal, 24,81 százalékkal. 8. SZÁMÚ VÁLASZTÓ­­KERÜLET (KARCAG): rész­vételi arány 32,51 százalék. 1. Dr. Szabó János Magyar De­mokrata Fórum, 8753 szava­zattal, 59,91 százalékkal. 2. Dr. Varga László Független Kisgaz­da-, Földmunkás- és Polgári Párt, 3276, szavazattal, 22,42 százalékkal. 3. Varga Mihály Fiatal Demokraták Szövetsége, 2579 szavazattal, 17,65 száza­lékkal. Lapzártáig országos összesí­tett eredményekről nem kaptunk információt, ezeket várhatóan holnapi számunkban közölhet­jük. (Helyszíni tudósításaink a vá­lasztási eseményekről a megye több településéről a 2. oldalon.) Hűvös, csapadékos idő Hűvös, esős idő várható, időnként megélénkülő széllel. A hőmérséklet kora délután 7-9 fok körül valószínű. Rendkívül szélsőséges volt a versenyprogram a fesztivál máso­dik és harmadik napján, pénteken és szombaton. Láthattunk egészen kiváló és gyenge filmeket egya­ránt. Az alkotók és a zsűri vitája nem kevésbé volt heves mindkét éjszakán, mint az elsőn, azzal a különbséggel, hogy a szombat es­tit vasárnap hajnalban, nem sokkal 3 óra előtt hagyták abba. A zsűri­nek ugyanis reggelre még dönte­nie kellett. Elöljáróban le kell szögeznem: ez a fesztivál is bizonyítja, hogy a filmkészítés öntevékeny ágát nem anyagi haszonszerzés, hanem az önkifejezés vágya motiválja. Az, hogy szinte követhetetlenül gyor­san változó korunkban, a politikai propagandaháború útvesztőiben is megmarad az amatőrfilmes, a ká­beltévés, a független filmes tiszta vágya, hogy a maga módján hoz­zászólhasson korának lényeges kérdéseihez, és a művészet eszkö­zeivel érzékeltethesse környezeté­nek drámáit. Miközben a Magyar Független Film- és Videoszövétség gondok­kal küzd, egyre inkább magára marad - mint azt a szombat déle­lőtti M AFSZ-küldöttgyűlésen Dér András rendező-operatőr, a szö­vetség főtitkára megjegyezte. - El­sősorban nem a mozgalomra, a szervezetre van szükség, hanem filmekre. Vannak amatőrfilmesek /családi, hobbifilmezők/ és füg­getlen filmesek, de film csak egy­féle létezik, Ám aszerint, hogy mi­lyen indíttatásból készül, tartozik az egyik vagy másik kategóriába. A mércét nem az jelentette, hogy ki minek vallja magát, hanem az, hogy milyen gondolatot tolmá­csolt, mit üzent az alkotása, és azt milyen színvonalon tudta megva­lósítani. Egészen kimagasló esztétikai megjelenés, nagy műgonddal hangsúlyozott képi világ, asszoci­áció, logikai és érzelmi összhang, de ennek ellenkezője is (Folytatás a 2. oldalon) A hét végén folytatódott az országos első osztályú vízilabda­bajnokság, teljes fordulót bonyolítottak le a labdarúgó NB II-ben és NB Ill-ban, a tavaszi szezonban bemutatkozott hazai pályán a Szolnoki Olajbányász NB I-es férfi kézilabdacsapata, a női röplabda NB I-ben a Szolnoki Vegyiművek Kecskeméten ven­dégszerepeit. Képeink a Szolnoki MÁV MTE-Eger NB Il-es labdarúgó- és a Szolnoki Olajbányász-Tatabányai Bányász NB I-es férfi kézilabda-mérkőzésen készültek. Részletes tudósítások a 7. és a 8. oldalon. Fotó: Mészáros

Next

/
Oldalképek
Tartalom