Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)

1990-03-22 / 68. szám

1990. MÁRCIUS 22. Néplap 5 A tudomány világa A cetek élete A ceteket erősen megtizedelte az emberiség, s most fennmara­dásukat tervszerű intézkedések­kel biztosítani igyekszik: a vonu­lási útjaik, csoportonkénti meg­oszlásuk, elkülönülésük ismere­te lehetővé teszi, hogy vadásza­tuk ne okozza kipusztulásukat. Egy elszigetelt cetnépességben például kisebb vadászzsákmány is nagy csökkenést okozhat, a he­lyi állomány utánpótlását gátol­hatja, különösen, ha sok nőstényt lőnek ki. A legnagyobb kékbálnák sú­lya több mint 100 tonna, néha eléri a 130 tonnát is, sőt mértek már /persze darabokban, mert ekkora mérleg nincs - bálnava­dászhajón/ 134 tonna súlyú pél­dányt is. E vízi emlősök hossza meghaladja a 30 métert, s így a legnagyobb állatok, amelyek va­laha is éltek Földünkön. Az év­milliókkal ezelőtt élt ősbálnák kisebbek voltak a maiaknál. Ha az ember nem pusztítaná /vagy pusztította volna/ki őket, néhány millió év alatt még nagyobbra fejlődnének. A mintegy hetvenmillió évvel ezelőtt élt legnagyobb sárkány­gyíkok feleakkora súlyúak sem voltak. Nem is lehettek nagyob­bak, mert ekkora súlyú állat már csak vízben élhet, ahol nem kell _ saját súlyát cipelnie. A kékbálna "nehéz szívvel" él, vérkeringésé­nek motorja egy tonnát nyom. A cetek vándorlásának vizsgá­latára az angol Tengeri Biológiai Egyesületek kutatói újabb mód­szert dolgoztak ki. A bálnák fő táplálékai közé tartoznak a mély­tengeri tintahalak. Ezek kitines állkapcsai nem emésztődnek meg a cet gyomrá­ban, vizsgálatuk sok új informá­cióhoz juttatta a kutatókat. Érde­kes például, hogy a 10 méter hosszúságot meg nem haladó ál­latok gyomortartalmában egyál­talán nem, vagy alig találtak ilyent. Nagyobb mennyiségben csak a 11 méternél hosszabb ce­tek gyomrában volt lábasfejű­maradvány, mégpedig annál több, minél nagyobb volt a cet. Ez viszont azt jelenti, hogy a na­gyobb cetpéldányok délebbre vándorolnak, mint a kisebbek, mert csak ott juthatnak hozzá ezekhez a tintahalakhoz. Egy-egy hím /ez mindig a na­gyobb állat/ több kisebb nőstényt gyűjt maga köré. A cetháremek nem ritkán falkákká, "iskolákká" verődnek össze. Egy-egy "cetis­kolában" olykor 200 példány is összetart. A hímek és nőstények párzását hosszú szerelmi játék előzi meg. A négy méter hosszú, 1300 kg súlyú ivadék 16 havi vemhességi idő után születik meg. Az anya borjának világrahozásakor ha­nyatt fordulva hasát a víz színe fölé emeli. így a farkával előre kibújó cetbébi, még mielőtt a vízbe pottyanna, tüdejét levegő­vel szívja tele. Az anyát az újszülött gondo­zásában többnyire egy másik nőstény is segíti. A cetanya "ki­csinyét" a víz színe alatt szoptat­ja. A cettejnek csak 50 százalék a víztartalma, zsírtartalma pedig tízszerte több a tehéntejénél. A cetborjú, amely e táp- és vita­mindús anyatejből naponta kö­rülbelül 300 litert szopik, rendkí­vül gyorsan nő, és testsúlyát napi 100 kilóval gyarapítja. Fenti képünkön: 13 méteres bálna csontváza a Karlsruhei Múzeumban /MTI-Press/ Metánrobbanás — szeméttelepen Nemrégiben az angliai Derbyshire-ben metánrobbanás döntött romba egy lakóházat. A metán egy szeméttelepen, a leve­gőtől elzárva, gyorsan szaporo­dó anaerob baktériumok életmű­ködésének a melléktermékeként keletkezett. Az akkor éppen ugyancsak gyorsan csökkenő légnyomás hatására kezdett ki­terjedni, és egy ház csatornája mentén eljutott annak földszinti padlója alá, majd ott a levegővel robbanó elegyet alkotott. Ami­kor pedig elérte a központi fűtés gázégőjét, berobbant. A brit környezetvédelmi fel­ügyelőség szerint az országban ma is működő négyezemyi sze­méttelepnek 60 százaléka, míg a már lezártaknak a háromnegye­de fenyegeti ugyanezek ok miatt a környezetét. Ezért a helyi ható­ságok most olyan jogszabályok megalkotását követelik, ame­lyek a gázképződés és -szivárgás szempontjából a szeméttelepek szigorúbb ellenőrzését írják elő. Májzsugor — réztől Bajorországban két kisgyer­mek májzsugorodásban halt meg. A müncheni egyetem kór­­tani intézetében a májszövetük minden grammjában 700-2150 mikrogramm rezet találtak. /E szövetekben szokásosan 5-50 mikrogramm réz van./ Azoknál a parasztházaknál, ahol a gyer­mekek éltek, a kútból rézcsöve­ken át jutott a víz a felszínre, s a savas kémhatású ivóvíz sok rezet oldott ki belőle. A kioldott fém mennyisége a megszokott literenkénti 10 helyett elérte a 3400 mikrogrammot is. A gyermek szülei és idősebb testvérei - akik ifjú korukban nem ebből a vízből ittak - egészségesek voltak. Úgy lát­szik, hogy a fém csak a kisgyer­mekeket betegíti meg /akik a rézmérgezésbe belehaltak, 10- 13 hónaposak voltak/, bizonyá­ra azért, mert az ő szervezetük­ben még nem fejlődött ki meg­felelően a máj réz-anyagcseré­je-A mérgezés bizonyára azért következett be, mert a réz - el­lentétben a hagyományos ólom vízvezetékcsövekkel - vi­szonylag könnyen oldódik sa­vas közegben. Hasonló esetre eddig csak Indiában volt példa, ahol tej tar­tó edények okoztak rézmérge­zést______________._____________ Tej — napra­forgómagból A japán Sumitomo új mód­szerével a vitaminokban gaz­dag tejhez hasonló, jó ízű emul­zió készíthető napraforgómag­ból. Az eljárást eddig 19 ország­ban szabadalmaztatták. A nap­raforgótejben levő tápanyagok /lenolajsav, E-vitamin, amino­­savak és ásványi anyagok/ vé­denek az érelmeszesedéstől, a magas vérnyomástól és a szív­­betegségektől. VISSZATEKINTŐ A magyar származású Nobel-díjas 6 annak a soknemzetiségű Mo­narchiának a szülötte, melyben még nem volt olyan éles a határ­vonal, mint napjainkban; Zsig­mondy Richard /1865-1929/bécsi fogorvos fiaként született, így az osztrákok magukénak vallják, de mi - édesapja révén - magyar szár­mazásúnak tartjuk és ezért felvet­tük a híres magyar értelmiségiek sorozatába. , Mielőtt röviden ismertetnénk tudományos munkásságát, önzet­len, emberi nagysága jellemzésére kiemeljük, hogy az 1925-ben el­nyert Nobel-díja teljes összegét az I. világháború utáni évek infláció­jával küzdő Kémiai Intézetének fejlesztésére fordította. A fiatal Zsigmondy osztrák és német rangos főiskolákat végzett, majd asszisztens, később a grazi Technikai Főiskola magántanára lett. A tudományt a gyakorlattal összekötő munkásságát az alapoz­ta meg, hogy Jénában az ottani Schott üveggyár munkatársává vált, és itt, majd később magánla­boratóriumában folytatta kutató­munkásságát. 1907-től több mint húsz éven át a göttingeni egyetem kémiaprofesszora volt, egészen haláláig. Őt tartják a kolloidkémia - a kémiatudomány azon részének egyik megalapítójának, amely az 1 -tői 500 millimikron nagyságmé­retű testek kutatásával foglalko­zik. Fő kutatási területe a folyé­kony szolok volt /szolok-mik­­roszkopikus testek, melyek ha ol­dalmegvilágítást kapnak, Tyndall­­fényjelenséget idéznek elő, azaz a fénynyaláb útja láthatóvá válik/, aminek eredményét az üveg- és porcelánszínezék gyártásában használt fel. Neki sikerült először a fémes arany vizes oldatát előál­lítani és ő magyarázta meg az ún. "Cassius-bíbor" aranyszol termé­szetét. Ezeket a felfedezéseket az általa és H. Siedentopf tudós kol­légájával szerkesztett ultramik­roszkóp találmányának köszön-Zsigmondy Richárd/ hette, amellyel 1903-ban az akkori mikroszkópoknál kb. százszor ki­sebb részecskék jelenléte volt ki­mutatható. A kicsiny részecskék alakja az ultramikroszkóppal nem volt megállapítható, csupán a sötét szobában végzett kísérletek során, a már említett oldalmegvilágítás­sal mozgásukat és helyüket lehe­tett figyelemmel kísérni. Tanul­mányozta a géleket /kocsonyasze­rű anyagokat/, ezek peptizálását /melynek során ezek folyékony anyagban átalakulnak kolloid ol­dattá/ és a védőkolloidok védőha­tása mérésére bevezette az arany­szám fogalmát. 1918-ban meg­szerkesztette a kolloidkémiai ku­tatás nélkülözhetetlen eszközét, a membránszűrőt, majd 1929-ben ennek tökéletesített változatát, az ultraszűrőt. Ezekkel baktéri­umokat, vírusokat lehetett egy­mástól és oldószerüktől elválasz­tani, az ultraszűrővel 100-5 nM pórusméret között /régi egység­megjelöléssel nM = m2 x kg x s-2/. Zsigmondy professzor neve a kolloidkémiával és az ultramik­roszkóp feltalálásával forrott össze,, munkássága az elmélet gyakorlati hasznosítását szolgálta. Ne felejtkezzünk el magyar szár­mazásáról. K.A. Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Ze­ne, hír, reklám. Benne: 16.30-16.50: Levi Strauss diszkóverseny. Szerkesz­tő: Szilas Péter. Telefon: 44-618 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szer­kesztő: Gyuricza Péter. Telefon: 41- 133(Atartalomból: Hírek- 17.15: Ze­nés percek. A tegnap slágerei - 17.30: Szóváltás. Vállalati fogyókúra - Zene­turmix- 18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. (A tartalomból: Tejfelvásárlási gondok Abonyban - Nem lesz új évfolyam a Kiliánon - A társadalmi kommunikáció hitele - Könyvismertetés - Hírösszefoglaló) Kossuth rádió 8.05: Hangszemle. - 8.20: Ez aktuális.- 8.50: Külpolitikai figyelő. - 9.00- 11.00: Napközben. Közérdekű maga­zin (Élő) - 11.05: "Énekeltem én: Tas­­nádi Jánósné" - 12.50: Válaszolunk hallgatóinknak. - 13.00: Klasszikusok délidőben. - 14.05: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. - 14.36: Bátyai gyerekmondókák. -15.00: Tűz­­virág. - 15.48: A Magyar Rádió és Te­levízió gyermekkórusa énekel.- 16.00: Tizenhat óra. - 16.15: Dallamok nyo­mában. - 16.45: Labirintus. Zenei rejt­vények fiataloknak. - 17.00: Lakás­­helyzetek. Riport. - 17.30: Népszerű szimfonikus zene. -17.55: Ipargazdák.- 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. Művészet- és művelődéskritika. - 18.30: Esti Magazin. - 19.20: Sportvi­lág. - 19.40: A Mákvirág együttes ját­szik. - 19.50: Újraolvasva. Gárdonyi Géza: A? a hatalmas harmadik. - 20.00: Tanakodó - alternatív iskolák. - 21.00: Diszkotéka. Lemezbarátok órája. - 22.00: Hírvilág. - 22.30: Maholnap - Műsor a ma egyetemistáiról a holnap értelmiségének. - 23.28: A kolozsvári Magyar Opera története. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben: Melina Mercouri és Joe Dassin. - 9.05: Zene­palota. Ötesztendős a Budapest Kong­resszusi Központ V/5. rész. - 10.05: Hajszálgyökerek. Szülőföldem: Kőha­lom. - 10.20: Operaslágerek. - 10.50: Peres, poros iratok. -11.05: Bioritmus. Életmód, egészség, környezet. -1 í .25: Gramofonsztárok. - 12.10: Hallgató­nóták. - 13.05: Nosztalgiahullám. Le­­verpooltól a progresszív beatig (Beat­les stúdióverziók - 6.) -14.00: Lelátó - ...Akkor most hoki!... - 14.30: Rossz­csontok. - 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (Élő) - 15.19: A heavy metal kedvelőinek. - 16.00: Játék tízezer fo­rintért (Élő) - 17.05: A mi utcánk - Magazin töprengőknek - korhatár nél­kül. - 18.30: Popregiszter. - 19.05: Jut eszünkbe... -19.30: A Poptarisznya da­laiból. - 20.20: Ha én lennék... - A Gordiuszban elkezdett téma folytatása. - 21.05: Nemes György: Nincs titok. - 21.30: Kerekes János szerzeményei­ből. - 22.00: Kabarécsütörtök. - 23.10: Sporthíradó. Bartók rádió 9.15: Kamarazene. -10.18: Rádiószín­ház. Eleonóra végakarata. - 10.50: A kórusirodalom mesterműveiből. - 11.30: Zenekari muzsika. - 12.30: To­­kody Ilona operafelvételeiből. - 13.00: Hallgassuk újra! - 14.00: Berlioz: Ró­meó és Júlia - dramatikus szimfónia. - 15.42: A Norvég Hadsereg fúvósze­nekara Trevor Ford műveiből játszik. - 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő)- Hangverseny Schumann műveiből. - kb.17.10: Szimfonikus miniatűrök. - 17.30: Rádióhangversenyekről. - 18.00: Bende Zsolt operaáriákat éne­kel. - 18.30: In limba matema. A Ma­műsora Szegedről. - 19.05: MIKRO- fon. Mikroelektronika-számítógépek­­informatika. - 19.35: Budapesti Tava­szi Fesztivál. Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot (Élő) - köz­ben: kb.20.25: Művészjelöltek. - kb.21.25: A Jumbo Bigband felvétele­iből. - 21.50: Operaest - Kirí Te Kanava felvételeiből. - 22.40: Barokk muzsika. - 23.19: A 180-as csoport felvételeiből. Televízió 1. műsor: 9.00: Képújság - 9.05: T^vétoma nyug­díjasoknak. - 9.10: Nina. Olasz film (1976) - ism. - 10.40: Mozgató. Toma mozgáskorlátozottaknak. - 10.50: Képújság - 16.15: Képújság - 16.25: Foci angol módra... VII. rész - 16.45: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. Dél-dunántúli hírek, in­formációk, események. - 16.55: Vijes­­ti. Hírek szerbhorvát nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. -17.00: Hármas "csatorna" IV/4. Állatok és szörnyek a mitológiában. Jankovics Marcell soro­zata. - 17.50: Kozmosz. Amerikai do­­kumentumfilm-sorozat. XIII/7. rész: Az éjszaka gerince. - 18.55: Reklám - 19.05: Esti mese. Linda mesél. Pipóka és a bika. Magyar mesefilmsorozat. - 19.15: Lottósorsolás - 19.20: Reklám -19.30: Híradó - 20.00: Szomszédok. Teleregény - 76. fejezet - 20.30: Vá­lasztási vitaműsor - 22.00: Képes nó­ták. Tina Turner videoklippjeiből. - 22.30: Huszadik századi portrék. Kül­berek hegesztőpisztollyal. Julio Gon­zalez. Angol film. - 23.30: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Endrei Judittal és Rózsa Péterrel- 17.00: Képújság -17.15: TV 2 - Ben­ne: Reklám - Riportok - Időjárás - Ze­ne. - 18.00: Telesport - 18.25: Gyere­keknek! Az elsüllyedt világok. XXVI/11. rész: Kin császár és a nyol­cadik birodalom. Francia rajzfilmsoro­zat - ism. -18.55: TV 2 -18.57: DVSC­­Iszkra Partizanske. Kupagyőztesek Európa-kupája. Női kézilabda-mérkő­zés. Közvetítés Debrecenből. - Kb.20.15: TV 2 - 20.35: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai doku­­mentumfilm-sorozat. XXVI/24. rész: Egy háború kottafejeken (FF) - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - Benne: Nézze meg az ember! - 21.40: Napzárta - 22.25: Bombasztori. NSZK film. - 23.25: Nézőpont. Beszélgetés a képző­­művészetről. - Kb.23.55: TV 2 Moszkva: 4.30: 120 perc - 6.35: Dokumentum­film - 6.55: Zenés műsor - 7.20: Tél a mennyországban (tévéfilm, 2.rész) - 8.55: Koncert - 9.25: Angol nyelvlecke- 10.25: Reklám - 10.30: Híradó - 14.30: Dok.-filmek - 14.50: Társada­lombiztosítás és az új nyugdíjtörvény - 15.25: Népdalok - 15.45: Tizenhaton innen és túl - 16.30: Híradó - 17.00: Haladás - Tájékoztatás - Reklám - 17.30: Rajzfilm -17.45: Az ember és a törvény -19.00: Híradó -19.30: Aktu­ális interjú - 19.40: Operakedvelők klubja - 20.50: Politikai párbeszédek - 21.50: Hírszolgálat - 22.10: Afiad nél­kül ne gyere (film) - 23.22: Az arhan­­gelszkojei palotamúzeum - 0.07: M.Magomajev énekel Szlovák: 16.35: Zenés művelődési sorozat - 16.50:Kapcsolat-stúdió - ifjúsági mű­sor - 18.00: Esti mese - 18.10: Nézetek és álláspontok - 19.10: Toma - 19.30: Beszélgetés Yrjo Kukkafurral - Finn­ország - 19.45: Film kívánságra - 21.20: Labdarúgó-összefoglaló - 21.30: Híradó - 22.00: Világhíradó - 22.15: A párbeszéd stúdiója Újvidék: 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv-napló - magyarul - 16.25: Ismétlőműsor - 1.6.55:Műsorismertetés- 17.00: Tv-napló - 17.20: Reklám - 17.25: Dokumentumműsor -18.00: Új­vidéki képeslapok - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 20.30: Tv-napló - ma­gyarul -19.55: Reklám - 20.00: Filmest- 21.00: Tv-napló - 21.20: Telegól - magyar nyelvű műsor - 21.40: Férfi kosárlabda BEK: Aris-Jugoplasztika - 23.15: Műsorzárás Bukarest: 10.00: Hírek - 10.15: Iskolatévé - 11.20: A hét szamuráj (ism) - 13.35: Hírek - 15.30: A föld körül - 15.45: Népzene - 16.15: Közgazdasági kör­kép - 16.45: Iskolatévé - 17.10: Az irodalmi és művészeti igazság - 18.10: Politikai pártok fóruma - 19.10: Rajz­filmek - 19.30: Híradó - 20.00: Közér­dekű információk - 20.15: Donicetti: Lammermoori Lucia - 21.25: Reflek­tor - 21.55: Sport - 22.25: Híradó - 22.40: Éjszakai műsor Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Euró­pai üzleti hírek - 7.00: DJ Kát Show - 9.30: Eurosport-étlap - 10.00: A világ sportja - 11.00: Kosárlabda: Koracs Kupa és Ronchetti Kupa - 13.00: Ökölvívó vb -15.00: Európai labdarú­gás - 16.00: 3 golyós biliárd Eb - 17.00: Kosárlabda - 19.00: Mobil au­tó- és motorsporthíradó - 19.30: Küz­dősport-egyveleg - 20.00: Biatlon Vi­lágkupa - 23.00: Hójelentés - 23.05: Labdarúgó vb - 24.00: 3 golyós biliárd Eb -1.00: A kaland órája Super: 7.00: Napkezdet - 8.00: Videodivat - 8.30: Egyveleg - 16.00: Forró drót - 17.00: Hullámhosszon -18.30: Kék éj- 19.30: Hírek, időjárás - 19.45: Idő­lánc - 20.00:Kitty Foyle. Amerikai film - 22.00: Hírek, időjárás - 22.15: Golferedmények - 22.20: A kansasi férfi. Amerikai western - 23.50: Hírek, időjárás - 0.05-7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek -16.15: Jelenidő - 16.45: Telescope - 17.15: Esély a daloknak - 17.45: Főzőlecke - 18.00: Számok és betűk - 18.20: Incifinci fantázia - 18.35: Pihenőidő -19.00: Teleturiszti­­ka - 19.30: Hírek, időjárás - 19.40: Csillogó papiros - 20.00: A kilencve­nes évek hangadói-21.00: Észak-Dél- 21.30: Találkozások. Hírműsor - 22.00: Tv-híradó - 22.25: Időjárás - 22.30: Hiányjelek. Irodalmi magazin - 23.45: Komolyzene - 0.10: Frankofón területek - 0.40: Műsorzárás gyár Rádió román nyelvű nemzetiségi földi televíziók műsorából. Szelíd em-Műsorok

Next

/
Oldalképek
Tartalom