Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-15 / 64. szám
XLI. évf. 64. szám 1990. március 15., csütörtök Ára: 5.30 Ft. Ünnepi megemlékezések a megyében Szolnokon ma reggel 8 órakor kezdődnek a megemlékező ünnepségek. Ekkor a Munkásőr úti temetőben lévő 1848-as hősi emlékműnél koszorúznak, majd a város középületeinek falán lévő emlékhelyeken helyeznek el koszorút. A városi ünnepség a Zagyva-parti Damjanich- szobornál lesz 10 órakor. Jászberényben a Petőfi téren 10 órakor, valamint a Petőfi- és a Kossuth-emléktáblánál; Karcagon 10 órakor a Petőfi- és a Kossuthszobornál; Mezőtúron 11 órakor a Petőfi-szobornál, a 48-as emlékműnél és a Petőfi-emléktáblánál; Kunszentmártonban 15 órakor a Kossuth-emléktáblánál; Tiszaföldváron a Kossuth-szobornál; Jászapátiban 18 órakor a második világháborús emlékműnél; Kisújszálláson 9 órakor a Déli temetőben, 10 órakor a 48-as emlékműnél; Törökszentmiklóson a Kossuth-szobornál 10 órától tisztelegnek és koszorúznak a megemlékezők. " Itt az idő, most vagy soha! " Gyönyörködünk a lószerszámokban, a díszes mentékben, a korabeli főzőgépekre való lukacsos táblácskákban, a dolmányban, legeltetjük a szemünket a meggypiros zsinórzatú, karcsú zubbonyon. Mi kerülhetett a tarsolyba, a vállszíjas, névjeles tölténytáskába? Rajta I. F. T. felirat, kackiás betűkkel. Ölt vagy halt a tulajdonosa? Üzen a táska, ahogyan üzen a kardél, a csákó kokárdával, nemzetiszínű rózsával. És üzen a lendületes vonalú, felül csigába hajló "P" betű, az "f, amelyen finom vonás hurkolódik át, a Sándor végén az energikus "r". Szép szignó, látszik, büszke főtartású volt költőtulajdonosa. Üzen verseinek minden sora. Az ember pedig, már csak ilyen. Várja, hogyan szólnak hozzá földjének valamikori lakói, elődei, ősei. S van, amikor' figyelve figyel minden szavukra, és van, amikor fittyet hány példázatukra. Milyen ez a kor, ez a reményekkel s keserűségekkel teli s milyen ez a diktatúra szorításából visszaszerzett ünnepnap? A szép nevű Szabad Imre azt írja ’48-ban, Kossuth Hírlapjának 148. számában, hogy "rossz, mikor az embernek pénze nincsen, szomorú, mikor ésszel nem bír, de veszedelmes, ha emlékezete nincs." Vajon eljut-e hozzánk egy ilyesfajta nagynevű, kis tollforgató, halk, de annál bölcsebb szava? Megértjük-e azt, hogy uralkodnunk kell az elmén, ne válogasson kénye-kedve szerint - a rossz kidobandó, - az emlékezet zűrzavaros, néha mámorosán örömteli, néha siralmasan sötét kelléktárában. Hogy igenis nézzen szembe messzibb korok és a közelmúlt, ma már emléknek számító történéseivel. Amikből tanulnunk kell. Például állhatatosságot, kitartást, türelmet. Azt írja ez a Szabad Imre: "Ha Európára tekintünk, háromféle nemzetekre akadunk: szabadok, szabadságért küzdők és szolgaságot nyugodtan tűrőkre. Mi a középsők közé tartozunk, és ha kis, haszontalan hírekre el nem csüggedünk, ha a mögöttünk álló nemzetek siralmas sorsától elkeserítve, dicső harczunkat megifjodott erővel és erélylyel tovább folytatjuk: akkor rövid perczek múlva a versenynek vége lesz, és mi az elsők sorában állunk." Aki idecsöppen akár az országnak a Tisza-Zagyva-Körös által átölelt földjére, láthatja, harc folyik. Jófajta harc. Ha olykor mentes is az ezredfordulóra már nélkülözhetetlen politikai kultúrától, ha olykor nem csupán pártok, hanem személyeskedő emberek is küzdenek egymás ellen, még ha olykor túlságosan is sok a beszéd, jó ez a harc, mert a jobbért folyik. Kívül úgy, hogy pártok rugaszkodnak egymás érveinek, belül pedig önmagunkkal vívjuk saját csatáinkat. Milyenek lennének a csataképek, amelyek hírt adnának minderről késői korok üzenetre vágyóinak? Minden bizonnyal hiányozna róluk, belőlük a felismerés: túl kéne lépni saját politikai korlátáinkon, össze kéne fogni. Mert most a választások előtt már kirajzolódni látszanak egy jövendőbeli politikái erőtér vonalai. S kitűnik az is, hogy bár a legtöbb párt saját maga akarja kiállítani a vezető hatalom gárdáját saját soraiból - ez nem megy. Hasonló világlátású erők összefogására lesz szükség, hogy ne mélyüljön el a bizonytalanság, ne húzódjanak el a választások. A szorongás most kis félelem az emberekben, amely a nagy félelemtől fél. Iránymutatás és összefogás kell más frontokon is. Egy nemzet, még ha elcsigázott is, nem panaszkodhat a fáradtságra, amikor az ajtók előtt fiatal és kipihent országok állnak. Ezen az ünnepnapon nincs vetélkedés, egy pillanatra megáll a választási kampány gépezete. A tisztesség s a jószándék szűkebb hazánkban is közös nevezőre hozta az eltérő nézeteket: emlékezzünk úgy, hogy ne sajátítsa ki senki magának az ünnepet, elődeink véréből ne fessen választási jelszavakat. Talán alap mindez a közös cselekvéshez, például az agonizáló gazdaság megmentéséhez. Mert a képzeletbeli csatakép, amelyen csupán mélysötét feketék láthatók, akár a ’90-es népgazdaság címet is viselhetné. Persze üzen Szabad Imre másként is. Hiszen vannak olyan tükrök, ilyen az ő és kortársai sorsa, amelyben fel kell ismernünk saját hiányosságainkat. Hogy számoljunk le az illúziókkal. A mi versenyünknek a gazdasági összeroppanással, az inflációval nem percek alatt dől el a kimenetele. Ehhez évek kellenek. A korabeli lapok, Kossuth Hírlapja mellett a Nép Barátja, az Alföldi Hírlap, az Esti Lapok tudósításról tudósításra hősökről beszélnek. A népfelkelőkről, akik hangya módjára örökké mozogva, űzve-hajtva csapnak az ellenségre. Hősökről, akik nagy eszméktől átitatódva - haza, szabadság - vonulnak száz kilométereket a függetlenség reményében adva életüket a szent ügynek. Persze, Szabad Imre újságja is nem csupán erről szól. Hanem arról is türelmetlenkedik, hogy nemcsak az osztrák kardja, hanem a "cholera", a "siphilis" és a "részegség" is tizedeli a sorokat, bomlasztja a seregeket, s gyáva hálátlanok is akadnak jócskán, akik elfordulnak e kor hitétől. Ne istenekre, emberekre emlékezzünk tehát, ne bálványokat teremtsen a nép, hanem adjon az országnak hazafiakat. Nagy hazafiakat. Az ünneplés most még hagyományos. Működik egy reflex. Koszorúzás, beszéd, koszorúzás, beszéd a legtöbb településünkön. Ahogyan ezt már megszoktuk más alkalmakkor. Bizonyosan ez is változni fog, ahogyan immár annyi regnálás után piros betűs napon, szabadon, kérdd, szúrós tekintetek szemrehányása nélkül viseljük a nemzetiszínű kokárdát. Bizonyára mélyül bennünk az érzés: magyarok vagyunk. És tekintgethetünk kecsegtető, bár függetlenségünknek határt szabó külhoni támogatásért, tudnunk kell, hogy magunk sorsán csak magunk javíthatunk. Csak legyen meg a tehetségünk ahhoz, hogy ne csupán halljuk, értsük is a meggypiros zsinórzatú zubbonyok, a nemzetiszínű rózsás csákók, a kor tárgyainak Szabad Imrének és kortársainak üzenetét. Hajnal József SEGYETEM Megemlékezés az 1848-as forradalomról Ünnepi ülésen köszönt le az Országgyűlés Törvény a törvénysértő ítéletek és a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok megsemmisítéséről Utoljára ült össze szerdán az 1985-ben megválasztott Országgyűlés. A három hónap híján ötéves parlamenti időszak záróakkordjaként megtárgyalták a kormány gesztusértékűnek tekinthető előterjesztéseit: az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatot és az ehhez kapcsolódó négy országgyűlési határozattervezetet, továbbá a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályon kívül helyezéséről szóló javaslatot. Éxpozét Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter tartott a tárgysorozatban szereplő két törvényjavaslatról. A jogászokból és történészekből álló bizottság vizsgálatainak eddigi tapasztalataiból a miniszter kiemelte: a kutatások egyértelműen igazolták, hogy a büntetőeljárások - bár mindig egyes személyek ellen indultak - valójában egész társadalmi rétegekkel, osztályokkal való leszámolás, a tömeges megfélemlítés céljait szolgálták, általános ellenségképet igyekeztek konstruálni. A bíróság függetlenségé elméletileg sem volt garantálva, s az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalom részeként működött, közvetlenül alárendelve különböző párt- és állami szerveknek. A koncepciós elemek a legkülönbözőbb formákban jelentek meg, a törvénysértés gyakran már a jogalkotás szintjén megnyilvánult. A miniszter felhívta a figyelmet arra: mindenképpen el kell kerülni, hogy az emberi méltóság helyreállítása során más embereket alázzunk meg, s a megtisztulás jegyében újabb bűnöket kövessünk el. A miniszteri expozét követő vitában Marx Gyula (Zala m., 2. vk.), Eke Károly (Csongrád m., lO.vk.), és Tóth Istvánná (Bács- Kiskun m., 11. vk.) vett részt. A törvény egészét nagy többséggel - 338 igenlő szavazattal - fogadta el az Országgyűlés. A magyar állampolgárság visszaállítására vonatkozó törvényjavaslatot 344 helyeslő és 5 tartózkodó állásfoglalással fogadta el a parlament. Ugyancsak elfogadták a Szovjetunióba jóvátételi munkára elhurcolt, valamint a Szovjetunió bíróságai által elítélt és időközben bűncselekmény hiányában rehabilitált magyar állampolgárok sérelmeinek orvoslásáról szóló határozatot. Elfogadta az Országgyűlés az 1945-1963 között személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek kárpótlásáról szóló határozattervezetet is, csaknem egyhangúan. Az 1938-1945 közötti időszakban a faji vagy nemzetiségi hovatartozás vagy a nácizmus elleni magatartásuk miatt deportált vagy egyéb hátrányt szenvedett személyek sérelmeinek orvoslásáról szóló határozattervezetet 342 helyeslő szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadták. A magyarországi német kisebbség kollektív sérelmeinek orvoslásáról szóló országgyűlési határozatot ugyancsak nagy többséggel elfogadta a parlament. A határozati javaslatok elfogadását követően Németh Miklós miniszterelnök értékelte a kormány és a parlament együttműködését. Bevezetőben elmondta:- Önök most egy közel ötéves periódust zárnak le, mi így együtt - a parlament és kormánya -azonban csak egy 15 hónapos szakaszt. Jogosnak ítélte, hogy az elmúlt 15 hónapra úgy tekintsen vissza, mint az Országgyűlés és a kormány közös múltjára, amelyre mindannyian büszkén, mindenképpen tiszta lelkiismerettel és az elvégzett feladat felett érzett megnyugvással gondolhatnak. A kormánynak a parlament szavazott bizalmat, így minden ellenkező vélemény ellenére abban a meggyőződésben dolgozhattak, hogy tevékenységük alkotmányos és törvényes alapon folyik, azaz legitim. Kitért arra: nagyon sokan vannak, akik úgy érzik, ez a parlament és a kormány nem teljesítette azt, amit vártak tőle. Mert nem teljesíthetett teljesíthetetlen követeléseket, nem teremtett jólétet és teljes szociális biztonságot, nem számolta fel négy évtized felgyülemlett feszültségeit, és még sok mindent nem tett, amit az emberek várnak és szeretnének. De teljesítette a kor történelmi parancsát, és teljesítette, amit vállalt, sőt helyenként annál többet is. / folytatás a 2. oldalon /.
