Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. MÁRCIUS 15 Néplap Elektronikaoktatás — világszínvonalon Gond az elektronikai ismeretek korszerű oktatása; ennek megoldására tett nagy lépést a Számítástechnika Alkalmazási Vállalat /Számaik/, amely hazánkban az iskolarendszeren kívüli számítástechnikai oktatás vezetű intézménye. A világ egyik legnagyobb oktatástechnológiáját és laboratóriumi berendezéseket fejlesztő cégtől az izraeli DEGEM System Ltd-től megvásárolta a High Tech 2000 elnevezésű, számítógéppel támogatott oktatási laboratóriumot. A High Tech EB 2000-es laboratórium alapegysége a mikroprocesszor-vezérlésű mérő- és vizsgálóállomás. Az oktatás egy-egy témakörének elsajátítását mérökártyák könnyítik meg. A laboratóriumi munka során a hallgatók az oktató munkahelyeken végezhetnek műszeres méréseket. Felvételünkön a Számaik munkatársai, illetve oktatói ismerkednek a berendezésekkel. MTI-fotó: Balaton József Adják, veszik a földet Közös vagyont egy korsó sörért Ki volt kend, Táncsics Mihály? Mezöhéken, Fridvalszky Jánosék a jászberényi Felsőmuszályban lévő tanyájukat 30 hold földdel együtt ajánlották fel az államnak, de úgy, hogy a 24 ezer forintos adóját még előtte ki is fizették. /Micsoda pénz volt az akkor még egy kuláknak is!/ 1951-ben ez volt a szokása a nagygazdáknak, mert ahogy az idős ember mondja, többet voltak lecsukva, mint kint a földeken. Ha a kutya kiszaladt a dűlőre, ötezer forint büntetést fizettek, ezret, ha a kúton nem volt a tető, vagy a trágyadomb mellett maradt a megrakott taliga. Mindenét elvették Be se kellett menni a tanyára, elég volt a bejárásból benézni, ürügyet úgy is talált a rendőr. Nem is volt más szándéka a hatalomnak, csak hogy a közösbe terelje, vagy földönfutóvá tegye a gazdákat. A téeszszervezés második nagy hulláma 1959-60-ban azután csaknem mindenkit beolvasztott a közösbe. Vitte a paraszt a földjét, a keserves munkával, generációkon keresztül kuporgatott vagyonát. Mindenét elvették, így maradt meg a köztudatban, mert a szövetkezetben már nem a sajátján dolgozott. A ’67-es földtörvénnyel kívánta a rendszer a parasztok lelkületén ejtett sérelmet orvosolni, de a megváltásért olyan megalázóan kis összeget állapítottak meg, hogy sokan fel sem vették a pénzt. Evek, évtizedek embemyomorító munkájáért csak néhány havi keresetnek megfelelő térítést adtak.- Nekünk tizenkét holdunk van bent - mondja Lékó István jászjákóhalmi téesznyugdíjas -, de a tulajdonjogomról semmi pénzért nem mondanék le. Persze volt, akit nem sértett a megváltási összeg, mert elég volt neki annyi föld, amennyit ráhúznak. Legalább egyszer jót ihatott az árából, más hasznát úgyis alig látta. A négy év alatt fizetett megváltási ár pedig éppen csak annyi volt, mintha földjáradékot kapott volna némelyik tulajdonos. Azután pedig se föld, se járadék. A múlt évig alig változott a helyzet a föld körül. Bár a téeszek kimutatták, hogy a közös vagyonból mennyi jut egy tagra, de "tudja főnök, Tegyen a magáé a részem, fizessen érte inkább egy korsó sört", mondta az egyik fiatalember az elnöknek, olyan légies, elméleti volt számára az a félmilliós tulajdon. Egy három éve megjelent jogszabályra hivatkozva a téeszek vásárlási ajánlatokkal keresték meg mostanában a még tulajdonos tagokat. Egy méltatlankodó kisgazda levelében olvasom, hogy Jászfényszarun 69 ezer négyzetméter /12 kh/ területű, 101 aranykorona értékű földjéért 20 ezer forintos ígéretet kapott. /Bordás Józsefék a szomszédos Jászágón - igaz belterületen - 70 ezerért vettek tavaly szűk egy holdat. /Ugyanaz a téesz azonban nemcsak vásárol, hanem bérbe is ad földet, mégpedig négyzetméterenként egy forintért. Történetesen tehát, ha Ézsiás József /mert róla van szó/ eladná a tulajdonát 20 ezerért örök áron, vehetne bérbe ugyanannyit évente 69 ezer forintért. A téeszt is sújtották- Hektáronként 20 ezer forint haszonbért kér a téesz jelenleg, és olyan gazdasági bajban vannak már, hogy adnák bárkinek művelésre a földet - mondja indulatosan a Kisgazdapárt jászberényi irodáján Molnár István, elnök. - Miért nem annyiért adják, amennyi földjáradékot ők fizettek a 60-as években? A földet pedig ne adogassák el, mint a Kossuth, meg a Zagyvamenti teszi mostanában. Abból akarnak meggazdagodni? Mások is vannak az irodán, idős parasztemberek. A kérdésre kicsordul belőlük az indulat. Keservüket igazán csak ők maguk értik, aki nem élte meg, csak hallgatja a megalázás, igazságtalanság tengernyi rafinériáját. Csak együttérezni tud velük Nagy Kálmán, a Jászberényi Kossuth Tsz elnöke is, mert sokszor semmibe vették a paraszt emberi méltóságát. Először adóval, beszolgáltatással sújtották, azután egyszerűen betagosították a földjét.- Annyi azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy a hiedelmektől eltérően a téeszeknek sem volt aranyélete. Itt sem volt ismeretlen a beszolgáltatás, és amit adott az állam, azt el is vette. Kötelező földmegváltást írt elő a 67-es földtörvény, aranykoronánként 80 forintért. Valóban irreálisan kevés, ezer-ezerötszáz-kétezer forint jutott egy hold földért, de mindenféle támogatás, méltányosabb elvonás nélkül azért nem kis teher volt az a szövetkezeteknek. Másodrendű gazdaságnak tekintett minket az állam, tenni kellett, amit a törvény előírt. A Kossuth Tsz 1988-tól valóban megkezdte a nagyüzemileg jól nem hasznosítható földjeinek eladását. Először csak tagoknak, azután, ahogy engedték, bárkinek. Első évben két és fél hektárt, tavaly 22 és felet adtak el házhelyeknek, hobbikerteknek a város szélén. Az éves, összesen 400 milliós, árbevétel mellett mintegy 10 millió bevételt hozott a földeladás. Ezt sérelmezik a kisgazdák.- A hetvenes évek közepétől 1401 hektár földet vásároltunk meg tagoktól, örökösöktől közös megegyezéssel, szabadforgalmi áron - érvel Nagy Kálmán. - Volt, hogy az aranykorona-érték ezerszeresét fizettük. Tehát a téesznek van - mindenféle jogi, erkölcsi mérlegelést figyelembe véve - az összes 7400 hektárból 1401 hektár olyan földje, amihez semmi köze külső hatalmaknak, pártoknak. Különben is egyetlen párt se jött még eddig hozzánk érdeklődni, tájékozódni, legfeljebb üzengetnek, felszólítanak. Tavaly egyébként húsz hektárnyi területet vásároltunk is. Tiszta lelkiismerettel A téesz vezetése tehát tiszta lelkiismerettel várja a választást, mondván, hogy helyrehozhatatlan döntés nem terheli lelkűket. A földjét pedig minden tulajdonos téesztag kikérheti egy új földtörvény megalkotásáig is. Persze nem ugyanazt, ugyanott, csak értékének megfelelőt, mégpedig a Zsombikosnak a Nagy-ér melletti részén, a Necsői határban és a Jakabi határrészben. A kilépőnek azonban felszámolják a mezei leltárt és a föld termőképességének növelésére fordított hektáronkénti 8003 forintot. Lukácsi Pál Mezöhéken, Mesterszálláson tudják Böjti szél nyargal a major udvarán. Időnként beütközik egy-egy szárítóba, műhelybe, aztán fut a napsugaras ég alatt tovább. Ma szép tavaszt ígér az idő, lehet holnap hajnalban már fagyos hideget hoz a szél. Nem az igazi a március, miként nem volt az a február se. Az udvaros mondja, a derekán is érzi, amivel majdnem leszázalékolták három éve. Dehát csak itt van, teszi a dolgát, s nagyon nem szeretné, ha ötvenhét évesen a kenyérkeresők sorából a nyugdíjasok sorsába kényszerülne. Mondom, a hét közepén ünnep lesz, itt Héken talán nagyobb, mint máshol, elvégre a névadó, a téesz neve...- No, igen, - emeli arcát a fénybe, - Táncsics Mihály a téeszünk neve, nem is hiszem, hogy valaha is más volt. Tudok róla, itt a szövetkezetben minden évben megkoszorúzzák a szobrát. Szép szobor. Néptanító volt, meg forradalmár, meg sokat szenvedett - tanultam róla, igaz, rég.- Kérem, a Mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetben már jó ideje, kultusza van a névadónak - mondja a mesterszállási tanácselnök, Kiss István. - De hát ezt nálam is jobban tudja Marinka Zsigmond, a nyugalmazott főkönyvelő! Nagyon sokat tud a Táncsicsszoborról, meg aztán - most mondjam, hogy az ántivilágban? - volt ott a központban egy sikeres brigád is, az is Táncsics Mihály nevét viselte! Biztosan elmondja majd azt is, minden évben megkoszorúzzák ilyenkor a Táncsics- szobrot. Az a mi ünnepségünk is, hiszen az öregedő, egyre kisebb lélekszámú falunak sose telt emlékműre. Azazhogy dehogynem: felszabadulási emlékművünk van... Az ötvenes évek nagy falusi vívmánya, az egykori gépállomás új bejárata mögött a sugárzó fényben tényleg szépia Táncsics-szobor, Somogyi Árpád alkotása. Ady-versidézet a márvány táblán: Kend volt, Táncsics Mihály,/A mi kora lelkünk:/ Attila ugarján, / Az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés a történeti Magyarországot részekre szabdalta, az ország területe a háború előttinek 33 százalékra zsugorodott, minden harmadik magyar az új határokon kívülre került. Az igazságtalan területi döntések nemzeti elkeseredést váltottak ki, megfelelő tömegbázist jelentve a Nagy-Magyarország visszaállításának programjával fellépő politikának. A revízió iránti törekvés tükröződik a két világháború között alkotott jelentős számú szobron, emlékművön, műalkotáson. 1925-ben Urmánczy Nándor - a Területvédő Liga elnöke - javasolta a fővárosban egy olyan zászlórúd felállítását, melyen állandóan félárbocra engedett lobogó hirdeti a "magyar egység" és a "magyar feltámadás" gondolatát. E felhívásból széles körű mozgalom bontakozott ki, melynek során Magyarországon 1941 végéig 702 országzászlót avattak fel. Szolnokon az országzászló létesítését a helyi Keresztény Párt kezdeményezte, majd felállítására intézőbizottságot hoztak létre Országzászló Bizottság elnevezéssel, ahol elnöknek Magyary Albert iskolaigazgatót választották. Az emlékmű létesítésének költségeit közadakozásból kívánták előteremteni, 1933- ban megkezdték a gyűjtéssel kapcsolatos levelezéseket. A következő év tavaszára összegyűjtött 3 ezer pengő már fedezte az építés kiadásait, ezért a város márciusban tartott közgyűlésén Magyary kérte a Baross utca (ma Tanácsköztársaság út) és a Thököly utca sarkán a Víztorony szomdszédságában egy 100 négyzetméteres terület átengedését az országzászló céljára. A tanács tagjai alkalmasnak találták a kiválasztott helyet, és az épít-Táblabírók földjén,/ Szenvedő szerelmünk./ Halálának 100. évfordulójára, tiszteletünk jeléül. - Ennyi, csak ennyi a fölirat. Marinka Zsigmond az elnöki szobába tessékel. Leülök, s csak később tekintek oldalvást: Táncsics néz rám a falról, az a fiatalkori képe olajban, ami oly sok lexikonban látható.- Szegvári Károly festette - mondja a nyugalmazott főkönyvelő, s szabadkozik. - Igen, elkészült egy téesztörténet, megírta 360 gépelt oldalon a héki Táncsics történetét, s úgy volt, a negyvenedik évfordulóra, tehát 1989 őszére megjelenik. Aztán mégse. Hát hordja ugyan magával sűrűn a nehéz iratcsomót, de most nincs itt, otthon hagyta. Nem, azt valamiért sose nyomozta, ki javasolta, mikor, hogy Táncsics Mihály legyen a szövetkezet neve. Az azonban bizonyos, hogy az utóbbi tíz évben a vezetőség megbecsülte a névadó emlékét. Ugye, a szoborral is, amit előbb Héken állítottak föl, s akkor az volt a parancsolat, hogy Kelet felé nézzen - aztán, mire az igazi avatóünnepség, itt a mesterszállási központban bekövetkezett, már Nyugat felé fordult a szobor tekintete. Elérzékenyül. Nagyon szép ünnepség volt akkor, 1984. július 15-én! Pozsgay Imre, - akkor népfront-főtitkár - mondta az avatóbeszédet, s sok, nagyon sok héki, mesterszállási ember akkor hallotta először a Szózatot, a gyönyörű megzenésített imát...- Már nevet. - Van itt a központban - jobban mondva volt - egy, a nevét viselő brigád is. Egy igen lelkes, jól dolgozó központi brigád, amelyiknek a lányai, asszonyai minden tavaszon alapos rendet raktak a szobor környékén. És - mivel a tél piszkít, rombol - szeretettel meg is fürösztötték. Olyan gondosak voltak, hogy volt év, amikor tíz fogkefét se sajnáltak a hajlatok hófehérségének visszahozására... Jó, jó, persze, hogy lehet, az ezernégyszáz téesztagból nem mindenki ismerheti Táncsics Mihályt, a névadót. Azért a múltjáról, a sorsáról sokan tudnak, s tisztelik benne a negyvennyolcas forradalom emlékét is, meg a munkásságát, amit megint ismernek jónéhányan, hiszen fölkutatták, könyvtárakban bújták a takácsból lett tanító, politikus, író, forradalmi demokrata életét. Összehunyorítunk, azt a névadók is tudhatták, az elődök, hogy a szegényparasztság sorsának volt állhatatos szószólója és mártírja is, hiszen raboskodott föld alatt és fölött, börtönt vállalt elveiért.- Van itt a központban egy asszony, aki igen kiművelt Táncsics Mihály munkásságáról, - Marinka Zsigmond fölpattan, s középkorú asszonyt hív be, s hagy kettesben bennünket. Mondom, miről érdeklődöm, s hogy az ő tudására lennék kíváncsi. - Először mélyen hallgat, aztán elnézést kér - rossz napja van, vagy mi, erről sincs kedve beszélni. Van a baromfitelepen Boros Pálnak, meg Rácz Ferencnének! Egymás szavába vágva mondják, elevenítik föl a majd ’ ötéves emléket. 1985-ben brigádvetélkedőt hirdetett a téesz vezetősége, s Táncsics Mihály élete, munkássága volt a téma. Nahát ők akkor egyegy brigáddal beneveztek! És bár az ötödik, hatodik helyen végeztek a húszvalahány között, meg nem bánták! Érdekes volt, könyvtárakat bújtak, sok régi korabeli dokumentumot láttak. Nem, nem is baj, hogy nem lettek elsők, legfeljebb azért sajnálták, mert ha igaz, az első brigád elmehetett a Dunántúlra, Ácsteszárra. /Ácsteszárra? Hajaj a krónikás emlékezete is lukas itt-ott...-/ Ácsteszárra, bólint rá Boros Pál, Táncsics Mihály szülőfalujába... Á központi kerületben ugyancsak a brigád vetélkedőt említi Halász Vince. Huszonegy csapat állt rajthoz, - tudja pontosan - s mindenki nyert: megismert egy nagy hazafit, akinek emberi tartása, őszintesége örök érvényű. Talán ez a legfontosabb. Meg az, hogy Mezöhéken, Mesterszálláson sokan készülődnek ma is. Koszorúzni Táncsics Mihály szobrát. Véle, általa emlékeznek 1848-ra, a forradalomra, a szabadságharcra. Lehet, ismét meghallgatják a Szózatot is?... Sóskúti Júlia A SZOLNOKI ORSZAGZASZLO mény létesítésére az Órszágzászló Bizottságnak adományozták. Pár hét múlva Jankovits Zoltán tanfelügyelő tervei alapján megindultak a kivitelezési munkák. A 68-as gyalogezred emlékoszlopának jelenlegi helyén, terméskövekből 5 m hosszú, 4 m széles "hármashalomra" emlékeztető sziklatömböt építettek, melynek középső csúcsa 3 m magas. Ennek folytatása a 8 m magas, nemzetiszínűre festett zászlórúd tetején esküt mutató kettős ujj mintázata. A középső sziklatömbön elöl helyezték el a ma- fe agyar kiscímert, alatta Nagy-Magyarország térképét kőbe faragva, benne külön kiemelve a Trianon utáni országhatárokat. A térkép alatt a korszak mindenütt jelenlévő mondata "Nem, nem, soha". Magát a nemzetiszínű lobogót Klein Oszkár gyáros adományozta a városnak. 1934. júniusára az országban százegyediknek elkészült a szolnoki országzászló, felavatására július 1-én került sor impozáns ünnepély keretében. Az országzászlót a város gondozásába dr.Kerekes Sándor városi főjegyző vette át,majd az ünnepély után a vitézek, frontharcosok és az iskolák ifjúsága díszmenetben elvonult az emlékmű előtt.A történelmi Magyarország egy-egy részének visszacsatolásakor az országzászló előtti térség hatalmas demonstrációs megmozdulások színhelye lett. Ezek az alkalmak lehetőséget nyújtottak, hogy a területi gyarapodások szimbólumaként az árbocrúdon lengő trikolórt egyre feljebb emeljék. A szolnoki országzászló lebontásának pontos dátumát nem ismerjük. A felszabadulás után az országban mindenütt megsemmisítették az irredenta jellegű emlékműveket, a szolnoki építmény is ennek az akciónak esett áldozatul. Szikszai Mihály
