Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-02 / 28. szám
A végén ismét túl kevesen voltak Számtalan interpellációval folytatódott az Országgyűlés Csütörtökön néhány perccel 9 óra után képviselői indítványok tárgyalásával folytatta munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka. Az elnöklő Horváth Lajos mindenekelőtt a létszám ellenőrzését kérte; 236 képviselő, az Országgyűlés tagjainak 63 százaléka jelent meg. Kattay Ernő (Lsongrád m. 1. vk.) Hámori Csaba tegnapi indítványára utalva emlékeztetett arra: még a decemberi ülésszakon szóbeli indítványt ő tett, aminek az volt a lényege, hogy az Országgyűlés hozzon létre egy különbizottságot - ha úgy tetszik egy vizsgálóbizottságot -, amely összeállítaná az ország jelenlegi rossz helyzetéért felelős politikusok listáját, s azt átadná a megfelelő állami, illetve igazságügyi szerveknek. Hámori Csaba, az MSZP parlamenti csoportjának vezetője csaknem három héttel ezután adott be egy nagyjából hasonló tartalmú indítványt. A szerdai vita sorában bizonyos kérdésekben álláspontjuk természetszerűen valóban közeledett egymáshoz, de ez korántsem jelenti azt, hogy itt valamiféle pártközi megállapodásról lenne szó a Magyar Szocialista Párt és a Magyar Demokrata Fórum között. Mivel mindkét indítványban hasonló állítások és javaslatok szerepelnek, célszerű volt, hogy a jogi bizottság egy határozattervezetet készítsen elő, amely egyesíti a kettejük indítványában megtalálható azonos tényezőket. A két rövid jogszabálytervezet alapvetően két dologban mutat eltérést. Hámori Csaba 1980. június 8-ától, az akkori választásoktól napjainkig számított időpontban bizonyos párt- és állami pozíciókat betöltők számára javasolja vagyonnyilatkozat tételét. Az MDF képviselője pedig 1968. január l-jétől 1989. október 1 -jéig terjedő időszakot javasol e célra. Indítványában az állami és az MSZMP- vezetők - egészen megyei szintig bezárólag - egyaránt szerepeltek, Hámori Csaba javaslatában viszont eredetileg csak az állami vezetők. Végül Hámori Csaba elfogadta Raffay Ernő indítványának ezt a részét, s most már mindkét törvényjavaslatban nagyjából azonos funkciókat neveztek meg. A másik különbség a jelenleg működő pártok és társadalmi szervezetek vezetői vagyonnyilatkozatának kérdésével kapcsolatos. Raffay Ernő bár elméletileg egyetért Hámori Csabának azzal a javaslatával, hogy e szervezetek vezetői is tegyenek vagyonnyilatkozatot, de mivel az Országgyűlés - szerinte helyesen - nem kívánt dönteni az új képviselők honoráriumának kérdésében, úgy vélte, ebben az ügyben is illetékesebbek lesznek majd az új honatyák. A határozattervezetnek azzal a részével kapcsolatban, miszerint „az Országgyűlés felhívja a Minisztertanácsot arra, mielőbb tegye meg a szükséges intézkedéseket a volt vezetők még meglévő privilégiumszerű járadékainak megszüntetésére,, Raffay Ernő kifejtette: ezt csak akkor tudja elfogadni, ha ebbe beleértik az aránytalanul magas nyugdíjakat is. Hámori Csaba (országos lista) elmondotta, hogy a vitában mindvégig azt az álláspontot képviselte: európai politikai, erkölcsi normákhoz igazodva csak tényleges bűncselekmény elkövetése esetén tartják helyesnek a büntetőjogi felelősségre vonást. A törvények megsértőivel szemben kell fellépni. Raffay Ernő indítványától eltérően Hámori Csaba nem csupán a múltat tartja szükségesnek vizsgálni, hanem a jelen közélet tisztaságát is. Az emberek azt is tudni szeretnék, hogy akik most kerültek a közélet reflektorfényébe, azok vál- lalják-e a nyilvánosság előtti megmérettetést, például azzal, hogy vagyonnyilatkozatot tesznek. Az Országgyűlés politikai csoportjainak vezetői kedvezően fogadták azt a javaslatot, hogy a képviselőjelöltek készítsenek vagyonnyilatkozatot. Tallóssy Frigyes a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság nevében szólalt fel. A kétféle indítvány közötti lényeges különbségként azt emelte ki, hogy míg Hámori Csaba tízéves időtartamra visszamenőleg, illetve a jövőre nézve kívánja megállapítani az érdekeltek vagyonát, addig Raffay Ernő ezt az időtartamot 21 esztendőben jelöli meg. A másik lényeges különbség pedig az, hogy Hámori Csaba az Országgyűlés elnökét és alelnö- keit is ebbe a körbe tartozónak véli, Raffay Ernő pedig erről nem nyilatkozik. Egyébként a két javaslat lényegében azonos, csupán az első paragrafus tekinthető a javaslattevők szándékát figyelembe véve „A,„ illetve „B„ variációnak. Ezért a bizottság nevében javasolta a Tisztelt Háznak, hogy amennyiben valamelyik változatot elfogadja, az ehhez kapcsolódó határozati javaslatot is fogadja el. Eke Károly (Csongrád m., 10. vk.) szerint a döntéshozatalkor a tényekből kell kiindulni, a tény pedig az, hogy tönkretették ezt az országot, s az ide vezető utat kell vizsgálni. A képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy ez az út 1972-ig vezethető vissza, a meginduló reformok elfojtásához, s az országot végül is válságba vezető politikai irányzat kialakulásához. Hozzáfűzte, hogy a felelősséget nem általánosságban, hanem konkrétan és személyre szólóan kell megállapítani, mert a népnek joga van megtudni: kiknek köszönheti mai sorsát. Eke Károly végezetül arról szólt, hogy a javaslatokat megvitatták a politikai frakciók vezetői, s véleményük szerint a vizsgálóbizottságot az MDF, az MSZP, a szabad demokraták, a Néppárt, a semleges képviselők és a Magyar Szocialista Munkáspárt pedig független képviselői alkossák/folytatás a 2. oldalon I. Visszaszámlálás Pozsgay—Samir Jichak Samir izraeli kormányfővel tárgyalt csütörtökön Pozsgay Imre. A magyar államminiszter, aki hivatalos izraeli látogatásának utolsó napját Jeruzsálemben tölti, az MTI munkatársának elmondta: a miniszterelnökkel azt az eszmecserét kívánja folytami, amelyet Arensz külügyminiszterrel és Pe- resz miniszterelnök-helyettessel már elkezdett. Tájékoztatást kér arról, hogy az izraeli kormánynak milyen elképzelései vannak a Magyarországgal kiépítendő kapcsolatokról, elsősorban a gazdasági együttműködésről.. Most készült el az elmúlt évi mérleg a Túrkevei Vegyesipari Szövetkezetnél. Ipari ágazatuk terve 117 millió forint volt, melyet 145 millióra teljesítettek, a növekmény azonban az év folyamán bekövetkezett áremelkedések következménye. Az idén a piaci igényekhez alkalmakodva szeretné megtartani a szövetkezet vásárlókörét, ezért szélesíti a bádogos- és lakatosipari termékeinek választékát. Felvételünkön a kész esőcsatornák szállítását örökítettük meg. Jószolgálati körútra Ma hazánkba érkezik Tőkés László Ma az esti órákban Magyarországra érkezik Tőkés László temesvári református lelkész, hogy csaknem két hétig tartó jó- szolgálati körútja során Krisztus evangéliumának hirdetésével erősítse a megbékélési folyamatot. A lelkész magyarországi programjának összeállítói csütörtökön az MTI debreceni tudósítójának elmondták, hogy a szombat esti, a budapest sportcsarnokbeli rövid hálaadó megemlékezés után Tőkés László rendkívül zsúfolt programja vasárnap Debrecenben, a nagy református hagyományokkal rendelkező városban folytatódik. A református nagytemplomban istentisztelet keretében díszközgyűlést tart a Debreceni Református Teológiai Akadémia, amely Honoris Causa doktorává fogadja és avatja Tőkés Lászlót. A Hajdú-Bihar megyei Létavér- tesen a település és a romániai Székelyhíd közötti határátkelő újbóli megnyitásáról írnak alá szándéknyilatkozatot ezen a napon. A dokumentumot - a tervek szerint - Tőkés László adja majd át Németh Miklós miniszterelnöknek. Debreceni programját befejezve a „kálvinista Rómából,, a nemzetiségek példás együttéléséről ismert Gyulára vezet a református lelkész útja. Ott „Temesvár szellemének,, jegyében felkeresi a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének képviselőit is. Útjának következő állomásán, Sárospatakon a város díszpolgárává avatják Tőkés Lászlót, aki ekkor találkozik Habsburg Ottóval, az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó bizottságának elnökével is. Tőkés lászlót , a romániai Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagját magyarországi látogatása során fogadja Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Németh Miklós miniszterelnök, és Pozsgay Imre államminiszter. A temesvári lelkész ezen kívül megbeszéléseket folytat majd Szokai Imre külügyminiszter-helyettessel és Ta- bajdi Csabával, a kormány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiuma titkárságának vezetőjével is. (MTI! Samsung Jászfényszaruban * Áprilisban kezdi meg működését a vegyes vállalat Előreláthatóan áprilistól Jászfényszaruban indítja meg tevékenységét az Orion és a Samsung Electronics CO.LTD. 50-50 százalékos részvételével a Samsung Elektronics Magyar Rt. A jász- fényszarui gyár színes televíziókat és egyéb háztartási elektronikai berendezéseket, mint például videomagnót, rádiót, mikrohullámú sütőt gyárt majd. Egy műszakos rendben mintegy évi 100 ezer színes televíziós készüléket fog előállítani. Jelenleg a gyártási területet készítik elő. A meglévő épületeket renoválják, felújítják. Ezeket az az Orion apportként bocsátotta a vegyes vállalat rendelkezésére. A leendő dolgozók nagy részét is az Orion adja át. A hazai szakemberképzésben az új vállalat is számít a jászberényi szakközépiskolára, de a vegyes vállalat 21 alkalmazottja jelenleg Dél-Koreában tanulmányozza a Samsung-technika kezelését. Ők alkotják azt a magot, amelyiknek a gyártásról mindent kell tudnia. A beindítást természetesen koreai szakemberek is segítik. Az első időszakban tízen majd a gyár beüzemelése után ketten. Rajtuk kívül négy termelésirányító és vezető képviseli a Samsung céget. A gyárat magyar elnök, Sraud Vilmos, és egy koreai elnökhelyettes irányítja. Az rt.-nek lesz egy budapesti egysége is, ahol a kereskedelmi részleg és raktár fog rendezkedik be. A technológia Dél-Koreából érkezik. Február elején a szerelőszalag, majd február végén a többi gyártóberendezés érkezik meg Jászfényszarura. / folytatás a 3. oldalon / Márciusi választások A választókerületi bizottságok név- és címjegyzéke Tegnap a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tanács djuttatta szerkesztőségünkhöz az egyéni ország- gyűlési választókerületek választási bizottságainak tév- és címjegyzékét. A jegyzék tájékoztatja az álampolgárokat arról, hogy a választásokkal kapcso- atos kérdéseikkel, bejelentéseikkel - személyesen, /agy telefonon - hová forduljanak. A területi választási bizottság elnöke: dr. Gyuricza léla, titkára: Papp Sándorné dr., tagja: dr. Surányi . Mjosné. A bizottság székhelye: Jász-Nagykun-Szol- íok Megyei Tanács Szolnok, Kossuth Lajos u. 2. ' Telefonszám: 40-906. 1. sz. választókerületi választási bizottság titkára: i tr. Rédei István, tagjai: André Béla, Lantos Péter. A úzottság székhelye: Jászberény, Lehel Vezér tér 18. ' Pelefonszám: 57/12-648. 2. sz. választókerületi választási bizottság titkára: 'áradiné Lados Katalin, tagjai: Lörik Miklós, Nagy (lellértné. A bizottság székhelye: Jászapáti, Velemi ! i. u. 2. Telefonszám: 24. 3. sz. választókerületi választási bizottság titkára: dr. Krizsa Sándor, tagjai: dr. Széli Emília, Nyíri Jánosné. A bizottság székhelye: Szolnok, Kossuth tér 9. Telefonszám: 35-805. 4. sz. választókerületi választási bizottság titkára: dr. Báli Imre, tagjai: dr. Bagdi László, Szurgyi István. A bizottság székhelye: Szolnok, Kossuth tér 9. Telefonszám: 35-805. 5. sz. választókerületi választási bizottság titkára: Kasza József, tagjai: Kovács Tivadar, dr. Bozó József. A bizottság székhelye: Kunszentmárton, Köztársaság tér 1. Telefonszám: 2. 6. sz. választókerületi választási bizottság titkára: Nagy Irén, tagjai: Brankovics László, Németh István. A bizottság székhelye: Mezőtúr, Kossuth tér 1. Telefonszám: 95. 7. sz. választókerületi választási bizottság titkára: Szudi Antal, tagjai: dr. Vogel Judit, Bodó Ferencné. A bizottság székhelye: Kunhegyes, Szabadság tér 1. Telefonszám: 57. 8. sz. választókerületi választási bizottság titkára: dr. Doktor Zoltán, tagjai: Szekrényesi László, Demeter István. A bizottság székhelye: Karcag, Kossuth tér 1. Telefonszám: 365.