Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-09 / 34. szám
1990. FEBRUÁR 9. Néplap 7 Hétvégi ügyeletek KULTURÁLIS HÍVOGATÓ Jótékony gála Erdélyért —Aradi szimfonikusok Szolnokon — Bemutató előadás a színházban szódiája, Mozart G-dúr fuvolaversenye és C. Frank D-moll szimfóniája szerepel. A zenebarátok örömére az előadás ingyenes.Február végén ismét bemutató előadásra várják a közönséget a szolnoki Szobaszínházba. A társulat Stanislaw Ignacy Witkie- wicz: Egy kis udvarházban című művét viszi színre. Az előadást a színház- barát közönség számára jól ismert - jelenleg Veszprémben élő, dolgozó - Paál István rendezi. A darabban többek között ifj. Újlaky Lászlót, Kozák Ágnest, Egri Mártát, Meszléry Juditot és Sebestyén Évát láthatjuk, hallhatjuk. A színházban februárban egyébként még megnézhetjük a balladát a 301-es parcella bolondjáról, Schnitzler Körtáncát és Bond Balhéját. Február 12-ig még megvásárolhatók a megye képzőművészeinek alkotásai az MMIK kiállításán. A bevételből könyveket, lemezeket, kazettákat vásárolnak, s küldenek az erdélyi magyarságnak. Képünkön a kiállítás egyik részlete házi buszjárat a fővárosba. Az érdeklődők T.S.Eliot-Lloyd- Webber: Macskák című nagy sikerű musicaljét nézik meg a Madách Színházban. A gyerekeket Szolnokon, az MMIK-ban az Állami Bábszínház Toldi-előadására várják 14- én, előtte 12-én pedig a tiszafüredi művelődési házba. Martfűn 20-án, Karcagon 13-án, Mezőtúron 14-én és 21-én, Kisújszálláson 21-én, Jászberényben pedig 22-én várják komolyzenei hangversenyre a kis- és nagydiákokat. A könnyedebb műfaj kedvelői február 19-én a Molnár Dixieland műsorára válthatnak A szolnoki szimfonikusok is fellépnek a törökszentmiklósi Kodály-napok záróhangversenyén Orvosi ügyelet Az ügyelet ideje 1990. február 10-én /szombaton/ 07 órától 1990. február 12-én /hétfőn/ 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket a kórházi telephelyen: Baleseti-általános sebészet a sürgősségi osztályon. Nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián. Belgyógyászat: sürgős esetben a központi orvosi ügyeletén, illetve táppénzes felülvéleményezés a kórház sürgősségi osztály belgyógyászati rendelőjében. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2-4., tel.: 33-373. Gyermekgyógyászati ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 31-331. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08-tól 17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán /Vörös H. u. 39-41./ történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Sonkoly L., Körösi u. 8. Beseny- szög: dr. Bacsó M., Damjanich u. 4/a. Nagykörű, Kőtelek, Ti- szasüly: dr. Karácson J., Nagykörű, Rákóczi u. 4. Újszász: dr. Nemes J., Erkel F. u. 44. Jászberényben: szombaton 07- 12 óráig működő szakrendelések a kórház-rendelőintézetében: sebészet, fogászat, röngten, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 0912 valamint 15-18 óráig. Jászberényi terület: Jánoshida: Központi ügyelet: Fő u. 41. Jászapáti: Központi körzeti ügyelet: Beloiannisz u. 6., tel.: 57. Karcagon szombaton 08-tól 13 óráig működő szakrendelés a rendelőintézetben: belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Szabó J. u. 16/a., tel.: 222. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat: 08- tól 11 óráig /Kossuth L. u. 7- 11./; Gyermekgyógyászat: 08- tól 10 óráig/Dózsa Gy. u. 19./ Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 7-11. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Herbály É., Kossuth u. 141. Kunszentmárton: Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Maczkó P., Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 11-463. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin tér 4. Állatorvosi ügyelet Alattyán, Jásztelek, János- hida, Jászboldogháza, Jászal- sószentgyörgy: dr. Szécsi Á., Jánoshida, Fő u. 1. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Czifra L., Jászapáti, Beloiannisz u. 31. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Ti- benszky F., Jászdózsa, Bercsényi 17. Jászkisér, Jászladány, Újszász: dr. Szántó L., Jászladány, Kossuth u. Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor, Jász- jákóhalma, Jászfényszaru: dr. Dobos J„ Jászberény, Sírkert u. 2. Jászsági Állami Gazdaság: dr. Szabari G., Jászberény, Jókai u. 29/a. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Kertész D., Cibakháza, Bercsényi u. 16. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tisza- kürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Boross G., Tiszakürt, Rózsa 10/b. ül. körzet: Kunszentmárton, Öcsöd, Mester- szállás, Mezőhék: dr. Tomyi S., Kunszentmárton, Alsóköröspart 4., tel.: 523. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős: dr. Kriston M., Tiszafüred, Vásárhelyi 5. II. körzet: Abádszalók, Tiszabura, Tiszaderzs, Tisza- roff: dr. Szabó I., Abádszalók, Damjanich u. 14. III.körzet: Kunhegyes, Kenderes, Tisza- gyenda: dr. Erdélyi I., Kunhegyes, Kossuth u. 49/a. IV. körzet: Tiszaszentimre, Tomajmo- nostora, Kunmadaras, Tiszaőrs, Tiszaigar, Nagyiván: dr. Tóth I., Kunmadaras, Ády E. u. 10. Karcag város: nagyüzemben: dr. Godó Z„ Karcag, Kátai G. u. 45/d.; város: dr. Fűzfői B„ Karcag, Eötvös L. u. 3. Szolnoki kerület: Beseny- szög, Nagykörű, Kőtelek, Tisza- süly: dr. Szőllősi I., Nagykörű, Május 1. u. 6. Kengyel, Tiszate- nyő: dr. Rucz I., Kengyel, Kossuth u. 137. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Tóth I., Kuncsorba, Dózsa Gy. u. 34. Zagyvarékas: dr. László D., Zagyvarékas, Szabadság tér 8/3., tel.: 66-242. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Gulyás L., Szolnok, Keskeny J. u. 31. 1/2., tel.: 39- 280. Rákóczifalva, Rákócziújfa- lu: dr. Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Boné L., Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Törökszentmiklós, Tisza- püspöki: városi körzet: dr. Kicsi L, Törökszentmiklós, Kossuth tér 2. 2. lh. m/10.; üzemi körzet: dr. Nagy J., Bethlen G. u. 12/a. Kisújszállás: dr. Bemáth I., Kisújszállás, Lenin u. 18. Túrkeve: dr. Ravasz F., Túrkeve, Liget u. 31. Mezőtúr, Túrkeve: dr. Ma- tuska L., Mezőtúr, Szabadság u. 9. Gyógyszertárak Szolnokon szombaton a Fehérkereszt gyógyszertár tart nyitva 8-tól 14 óráig; ugyanott hétfő reggelig tartanak ügyeletet. Mezőtúron február 15-ig a Kossuth tér 3-5. szám alatti gyógyszertár tart nyitva munkanapokon 8-tól 16,45-ig; ügyeletkor, szombaton 8-tól 12-ig. Karcagon a Horváth F. u. 1-ben lévő, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben lévő, Tiszaföldváron az ószőlősi, Tiszafüreden a Baross u. 26. szám alatti, Török- szentmiklóson a Felszabadulás u. 2-ben lévő, Túrkevén a Széchenyi u. 1. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Rákóczi u. 1. Jászberény, Lenin tér 2. Kunszentmárton, Kossuth u. 4. Martfű, Lenin u. 3. Szolnok, Beloiannisz u. 5. Hét közben éjszakai ügyelet - hétvégén nappali ügyelet /8,00-18,00/ Jászapáti, Petőfi u. 6. A romániai forradalom győzelme után is számos formában mutatkozik meg a segítségnyújtási szándék hazánkban. Amíg a nehéz napokban főleg élelmiszer- és ruhasegélyeket gyűjtöttek és küldtek Románia népeinek, most jobbára már kulturális értékekből állnak a "csomagok". A Szolnoki Galéria Baráti Köre, a megyei múzeum igazgatóság és a MMIK közösen felkérte a megyében élő hivatásos és amatőr képzőművészeket, hogy ajándékozzanak egyet-egyet munkáikból az erdélyi magyarság segítésére. A megvásárolható alkotásokból kiállítás nyílt a megyei művelődési központban, amely még február 12-ig várja az érdeklődőket. Az összegyűlt pénzből szépirodalmi könyveket, gyermekirodalmi alkotásokat, hanglemezeket, kazettákat vásárolnak a rendezők, s eljuttatják Erdélybe. Ugyancsak február 12-én jótékony célú gálaműsort tart a Jákó Vera Dalénekes Művészegyüttes és a Tisza Táncegyüttes az MMIK-ban. Az este 7 órakor kezdődő gálán Bálint Erika, Csíki Pál, Dallos Gizella, Farkas Rozália, Kovács Marika, Karcagi Nagy Zoltán, Szokolyi Lajos, Szabó András népdalokat, opera- és operett- részleteket, örökzöld dalokat ad elő. Az énekesek, és a Tisza táncosai, zenekara az est teljes bevételét Szolnok testvérvárosa, Nagybánya közművelődési intézményeinek ajánlják fel. Aki nem tud elmenni a műsorra, de szeretné segíteni a nemes kezdeményezést, 30 forintos úgynevezett támogatójegyeket vásárolhat. Ugyancsak erdélyi vonatkozású hír, hogy ma Szolnokon vendégszerepei az Aradi Szimfonikus Zenekar. A hazánkban koncertkörúton járó együttes útban hazafelé a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban ad hangversenyt este 7 órától. Műsorukon Enescu II. román rapSzínházi előadásra várják a tiszafüredieket is a városi műve-, lődési házba. Az egri Gárdonyi Géza Színház társulata a Ko- mámasszony, hol a stukker című darabbal vendégszerepei Tiszafüreden február 21-én. Ugyanezen a napon Jászapátiban lép fel a gyöngyösi Játékszín. Á vendégtársulat Molnár Ferenc Doktor úr című zenés bohózatát adja elő a művelődési házban. A Népszínház februárban ismét országos bemutatót tart ezúttal Martfűn, a cipőgyár művelődési házában. A társulat A windsori víg nők című vígoperát adja elő február 26-án. Martfűről egyébként februárban is indul a színFolytatódnak a művelődési intézmények pódiumsorozatai is. Mikó István Kunszentmár- tonban szerepel február 25-én, Kisújszálláson pedig 26-án Huszti Péter és Piros Ildikó tart előadóestet. Törökszentmiklóson több napos rendezvénysorozattal emlékeznek Kodály Zoltánra. A hagyományos Kodály Zoltán Zenei Napokat február 16-án nyitja meg Ittzés Mihály, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatóhelyettese. Ezt követően kiállítás nyílik a Kodály Intézet gyűjteményéből. A március 3-ig tartó programsorozat keretében tartják meg többek között az Anonymus Rézfúvós Kvintett hangversenyét, a megyei szolfézsversenyt, a Kodály Zoltán Zeneiskola növendékeinek koncertjét, s március 2-án Törökszentmiklósról sugározza a Magyar Rádió a népszerű Ki nyer ma? tízperces zenei vetélkedőjét. A Kodály-napok záróakkordjaként végül Gulyás Dénes operaénekes, a kecskeméti Pedagógus Énekkar és a szolnoki szimfonikusok adnak hangversenyt március 3-án a református templomban. A műsorban többek között Albinoni C-dúr két oboás versenyműve és Kodály Psalmus Hungaricusa csendül fel. Folytatódnak a filharmónia diákoknak szóló hangversenyei is. Szolnokon február 12-én, jegyet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A szolnoki Helyőrségi Klubban ma este Korda György és Balázs Klári lép a közönség elé. A népszerű énekespáros 20-án Mezőtúron szerepel. Az idén is érdekesnek ígérkező programra várják a jászapátiakat február 10-én. Ezúttal is a művelődési ház lesz a helyszíne a Jászkunsági gyerek vagyok című zenés randevúnak, amelynek házigazdája ismét Mihály Béla keramikus, a város szülötte lesz. A műsorban többek között Pitti Katalin, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Szuhay Balázs, Madarász Katalin, Gaál Gabriella lép fel. Február 21 -én Túrkevén Jákó Vera emlékestet rendeznek, amelyen az énekes nevét viselő művészegyüttes dalosai adnak műsort. Februárban még megnézhetik a képzőművészet barátai Geese Árpád festőművész tárlatát a Szolnoki Galériában. Martfűn pedig a megye amatőr festőinek munkáiból nyílik kiállítás 22- én. A hónap hátralévő részében tombol a farsang a művelődési házakban is. Szinte mindenütt tartanak álarcosbált felnőtteknek, gyerekeknek, kamaszoknak, s számos szalagavatóval is színesedik a báli szezon. Tál Gizella FARSANG