Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-07 / 32. szám
1990. FEBRUÁR 7. Néplap 5 Egy eseménnyel kezdem: az elmúlt héten az 1989-es esztendő kiemelkedő alkotásainak, illetve azoknak, akik létrehozták őket, átadták a tévékritikusok díjait. Az alkalom: a budapesti filmszemle péntek esti nyitánya - tehát ünnepi. A díjazottak: két dokumentumfilm és egy tévéjáték, azaz 2:1 az előbbiek javára. S a díjak odaítélésében a legkifejezőbb tanulság ez az arány, hogy tudniillik a múlt évben nagyobb hatással voltak jelen a képernyőn azok a művek, amelyek a napi valóságot a maga nyersességében kínálták oda a nézőnek, mint az úgynevezett fikciós alkotások, azaz a tévéfilmek, tévéjátékok. Mondhatni tehát: betört az élet a televízióba is! Csak a rend kedvéért, az egyik díjazott dokumentumfilm a tiszakécskei tanácselnök tragédiájáról szóló Aki nekiszaladt a demokráciának, a másik, a Dunán épülő vízlépcső, a "gigantikus" építkezés ellentmondásait feltáró Duna- szaurusz. (A tévéjátékok közül az Audiencia kapott díjat.) Dók u men tumfi Írnek "diadalmenete" Hogy azonban a dokumentumfilmek "diadalmenete" tovább tart a képernyőn, s nem múltbéli jelenség, azt az elmúlt hét néhány kiemelkedően érdekes programja is bizonyítja. Például kedd este a Munkaviszony megszűnt című riport-dokumen- tumfilm, amely megdöbbentő hatással tárta elénk az utcára került munkanélküliek sorsát- gondját, napjaink talán legfenyegetőbb veszélyét. A jelen szomorú eseteiben, a felmutatott emberi sorsokban egy kicsit mintha a jövő képe is felvillant volna. Hiszen várhatóan növekszik majd azoknak a száma, akik - remélhetően csak átmenetileg - elvesztik munkahelyüket, és létbizonytalanságba kerülnek. Mit tehet a társadalom érdekükben, hogyan lehetne csökkenti e súlyos szociális probléma veszélyeit? - erről ugyan kevesebbet mondott Csurgai Judit filmje, de őszinte hangvételével, publicisztikus hevületével mindenképp ráirányította figyelmünket a változásokkal együttjáró emberi drámákra. Szívszorongató riportokat kötött egybe, s szerkesztő-riporterként talán eddigi legfajsú- lyosabb munkáját tette a nézők képemyőasztalára. Csak sajnálhatjuk, hogy az említett film a figyelmetlen műsorszerkesztés jóvoltából ugyanakkor volt látható az első műsorban, amikor vele párhuzamosan a második csatornán a Standardügyről készült összeállítást sugározták, amelyből az első gazdasági koncepciós per részleteit ismerhette volna meg a néző. (E sorok írója is csak utólag, felvételről tekintette meg a kétrészes dokumentumfilmet.) Arról nem is beszélve, hogy a film második részének bemutatója ugyancsak egy izgalmas, a csernobili atomerőmű felrobbanásának következményeit taglaló dokumen- tumfilmmel ütközött. Sajnos, ez már nem a bőség zavara, hanem a műsorszerkesztés zűrzavara. Szerencsére péntek este a Tévémoziban vetített Pócspetri - Ember Judit munkája - nem került hasonló helyzetbe, így "zavartalanul" kísérhettük figyelemmel a filmkockákon egy több mint harminc évvel ezelőtti súlyos igazságtalanság máig ható reflexeit, a hajdan megfélemlítettekben még ma is működő rettegést attól, hogy megfogalmazzák és kimondják nyíltan az igazat; a szavak akadoznak, a mondatok félbemaradnak, érezni: a vallomástevők lelkében még mindig ott a megtorlástól való félelem. Szörnyű a tett is, melyre fény derül - jogtalanul ítéltek halálra és végeztek ki egy embert, s hurcoltak meg ezenkívül többeket -, de még szörnyűbb az a roncsolás, amit mindez a kérdéses falu lakóinak lelkében tett, amire aligha lehet elegendő gyógyír a most bekövetkezett igazságtétel, a hajdani per tör- vénytelenítése legfelsőbb fokon. Ember Judit végtelen türelemmel gyűjtötte egybe a feltárható részleteket, s finom, megértő emberséggel vonzódva tárgyához, a legdrámaibb mozzanatok is őriznek bizonyos líraiságot, ahogy filmjében megjelennek. (Csak megjegyzem, hasonló, történelemvallató filmekből egész életmű kerekedett ki immár Ember Judit pályáján. Nem véletlen tehát, hogy ezért a munkásságért az idén megkapta a filmkritikusok díját.) Az említett kiváló dokumentumfilmek árnyékában bizony szinte elhalványultak az úgynevezett "fikciós" alkotások, amilyen a Pirandello darabjából készült tévéjáték is, az A férfi, aki virágot hord a szájában. Bár a szerző kétségtelen ínyencfalat a modem színház kedvelőinek, ám a kérdéses játék, amelyben két férfi beszélget életről, halálról, köznapi dolgokról egy kerthelyiség békésen semleges környezetében, aligha tartozik a legszóra- koztatóbb művek közé. Elvont életfilozófiájával, áttételes gondolatiságával nehezen fogadható be maradéktalanul, a nézőtől nagy beleérző képességet, rafinált észmunkát kíván az efféle színjáték. Éppen ezért kissé érthetetlen, miért kellett ismételten sugározni, alig egy héttel a premier után, mely a kettes csatornán zajlott, az egyes műsorában is csütörtökön főműsoridőben. Csoórival Zámolyon Eseménnyel kezdtem, eseménnyel végzem: Csoóri Sándor hatvanéves. A televízió is köszöntem kívánta, neki szentelte a Szülőföldem legújabb darabját, a kamerák elkísérték a költőt szülőfalujába, Zámolyba. S a parasztivadékból lett költő Csoóri annyi melegséggel szólott övéiről,. a falujáról, az egykori paraszti közösségekről - pedig már senkije nem él Zámolyban, - hogy a szívnek nem lehetett át nem melegednie tőle. De fájdalom is vegyült hangjába, amikor a falu erőszakos átalakításával együttjáró pusztításokról, a több évszázados paraszti örökség felelőtlen elherdálásáról szólott. Csoóri mindig híres volt (olykor "hírhedt" is) kivételes erkölcsi érzékéről, értékítéletéről. Most hallhattuk tőle, ezt a szigorú er- kölcsiséget Zámolyon szívta magába gyermeklélekkel - puritán, protestáns ősök, paraszti rokonok igazi örökségeként. Egy tehetséges falusi fiú útja a felemelkedés felé, ez a mondhatni tipikus kép rajzolódott ki végtelenül rokonszenves vallomásából; egy kisfiúé, aki csizmásán jelenik meg a híres pápai kollégiumban, de hamarosan ráébred a tudás örömére, a tudomány szépségeire. Az a Pápa az ő nevelőiskolája, mely Nagy Lászlót is felnevelte, s ahol az erkölcsi tehetség gondozása mindig legalább annyira fontos volt, mint az észbelinek az ápolása. Csoóri prózában beszélt ezúttal minderről, mégis átsütöttek szavain a költői érzelmek. Akkor is, amikor például szembeszállt azokkal, akik. a paraszti világban csak a sült realizmust veszik észre, s nem látják meg annak szürrealista költőisé- gét. Hogy a magasba nyúló jegenyék - a magasba törő gótikát idézik. Ismétlem: jellegzetes út a Csoórié, paraszti sorból hányán és hányán indultak ekképp, s ha nem is jutottak el a Parnasszusra, az élet más ormait igyekeztek elérni s meghódítani. Ezért is érezhettük vallomását - az első részben - szívünkhöz oly közelinek. Ez a mostani portréféle: a költő meleg emberi kézfogása a nézővel. Valkó Mihály Merre tovább az iskola befejezése után? - ezekben a napokban ez a kérdés foglalkoztatja a végzős diákok többségét. Február a pályaválasztás, illetve a továbbtanulási nyomtatványok kitöltésének hónapja. Természetesen az a jó, ha nem most születik meg a döntés a "merre tovább"-ról, mert egy egész életre is kihatható választás nem lehet ötletszerű. Milyen megfontolások alapján teszik le a voksukat a diákok az egyik vagy a másik pálya mellett? Mennyire készülnek tudatosan jövőjükre? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ Szolnokon, a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola végzős diákjai között. Tiszapartisok a pályaválasztásról Merre tovább, végzős középiskolások? Egyesek régen döntöttek, mások újabb négy év haladékot kérnek Horváth Andrea a szakközép- iskola 4. a. osztályának tanulója.- Már régebben, még az általános iskolában eldöntöttem, hogy az egészségügyi pályát fogom élethivatásomul választani - mondja.- A szüleim foglalkozását nem követem, hiszen az édesanyám tanítónő, az édesapám pszichológus. Szegedre fogok jelentkezni az egészségügyi főiskola gyógytornász szakára. Bízom abban, hogy felvesznek. Tavaly a főiskolán 95 volt a felvételi ponthatár - én eddig két pontot veszítettem. Talán az is számítani fog, hogy kéthetente felvételi előkészítőre járok Szegedre. Még az is előfordulhat, hogy nem kell felvételiznem. Indultam a szakmai tanulmányi versenyen, eddig jó eredménnyel szerepeltem. Ha ez így folytatódna, felvételi nélkül jutnék be a főiskolára. Véleményem szerint a jelentkezéskor arra is gondolni kell, hogy milyenek lesznek a végzés után az elhelyezkedési lehetőségek. Azt SZEGYEN BETEGNEK LENNI? Egy kiállítás képei Mint már hírül adtuk, a pomá- zi munkaterápiás intézet betegeinek képzőművészeti alkotásait ból nyílt kiállítás az MN Helyőrségi Klubban. A kiállítás képei - mint az itt is látható - jól tükrözik mindazt, amit a megnyitón dr.Fügi Sarolta, a szolnoki Hetényi Géza Kórház pszichiátriai osztályának osztályvezető főorvosa elmondott a betegek életérzéséről, világhoz való viszonyáról. A képek témája a lélek egyfajta üzenete. Amit szavakkal nem lehet elmondani - a betegség szorongásait, mélységeit - a művészi hajlamú betegek megdöbbentő képekben adják tudtunkra. A pszichiátrián kezelt betegségek, a lelki jelenségek vizsgálata hosszú ideig tabu téma volt Magyarországon. Ebben a körben Pavlov volt a maximum, ameddig szabad volt eljutni a lélek mélységeinek vizsgálata terén hazánkban. Az elme vagy a lélek zavaraival, betegségeivel küszködök nemhogy segítséget nem kaptak a társadalomtól, de még ki is taszította őket az magából. A pszichiátrián kezelt embereket megcsúfolják, megbélyegzik, szégyenkezniük kell betegségük miatt. Még tart a kiállítás! Képei legyenek emlékeztetők arra, hogy fogadjuk el társainkként ezeket a lélek poklait megjáró betegeket, kezeljük őket emberként. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében Fügi Sarolta főorvosnő a kiállítás kapcsán azt a reményét fejezte ki, miszerint a kiállítás talán közvetítő lehet az egészséges emberek és a betegek között. K.SZ. hiszem, ez a főiskola ilyen szempontból is megfelelő, hiszen a gyógytornász hiányszakma. Igaz, a fizetésük a kórházban nem túlságosan sok, de talán magánórákkal ki lehet egészíteni. Mi lesz, ha nem sikerül a felvételi? Persze ez is előfordulhat. Akkor elmegyek dolgozni és jövőre újra megpróbálom. Nem adom fel, előbb-utóbb sikerülnie kell! Szívós Mónika szintén a szak- középiskola 4.a. osztályának végzőse. - Én is egészségügyi főiskolára fogok jelentkezni, de Budapestre, védőnői szakra - veszi át a szót. Várhatóan 55 pontot viszek magammal a felvételire. Őszintén szólva nem néztem utána, hogy tavaly mennyi volt a minimális ponthatár a felvételin. Számomra a szüleim példája is sokat számított a pályaválasztásban. Édesanyám a MÁV-kórház- ban szakasszisztens, édesapám pedig mentőtiszt a budapesti mentőszolgálatnál. Ők sokat meséltek nekem a munkájukról, annak szépségeiről. Ezen kívül az sem mellékes, hogy védőnőhiány van, a főiskola után nem lesz gond elhelyezkedni. Sőt, sok esetben még szolgálati lakást is adnak - erre is gondolni kell már most. Az igazság az, hogy a felvételi vizsgától nem félek nagyon. Céltudatosan készülök rá, tanulok. Mielőtt a főiskola mellett döntöttem, gondolkodtam azon, hogy esetleg pszichológusnak jelentkezem, de azt hiszem, ahhoz még többet kellene tanulnom. De a védőnőnek is kell pszichológiai érzék - ez kárpótolja a korábbi, most nem teljesülő vágyamat. Gulyás Erika 4.d. osztályos, ének-zene tagozatos tanuló. - Nehéz dologra vállalkozom - mondja -, Szegedre jelentkeztem a tanárképző főiskola ének-karveze- tő szakára.Ez azért nehéz, mert nagyon keveset vesznek fel erre a szakra, és magas szintű zeneelméleti tudással is kell rendelkezni. Talán mégsem olyan reménytelen. Az iskola mellett magántanárhoz is járok elméletet tanulni. Ha nem jutok be, akkor megpróbálom Nyíregyházát, ott állítólag több hallgatót vesznek fel. Ha az sem megy, akkor megpróbálom a magyar-ének szakot. Pedagógus nem akarok lenni, a tanításhoz nem lenne kedvem. Zenei pályán szeretnék dolgozni, például zenei rendezőként, vagy hasonló munkakörben. Ha egyik helyre sem vesznek fel, akkor dolgozni megyek és jövőre újból megpróbálom a főiskolát. A jövőmről egyelőre nem gondolkodom konkrétan, csak álmodozom. A mai körülmények közepette csak álmodozni lehet, gondolkodni nem. Mindenesetre Szolnok megyéből majd el akarok menni, mert itt a zenei élet nagyon elmaradott. Szabó Zsolt is a 4.d. osztály tanulója. - Ide úgy jöttem az általános iskola után, hogy semmi konkrét elképzelésem nem volt arról, mi akarok lenni - jelenti ki. Adtam magamnak a pályaválasztáshoz négy év haladékot. Most lassan letelik a haladék, és én ott tartok, ahol voltam: nincs konkrét elképzelésem. Azt hiszem az a baj, hogy sokmindenhez értek, de igazából semmihez. Mindennel foglalkozom, de komolyan egy dologgal sem. Mindenesetre jelentkezem az egri tanárképző főiskola ének-történelem szakára, de ez úgy is felfogható, hogy újabb négy év haladékot adtam magamnak. Pedagóguspályán nem tudnám elképzelni az életem. Jelentkezem, veszíteni valóm nincs. A legjobb esetben 46 pontot viszek magammal. Tanáraim szerint a képességeim jobbak, de nem szeretek tanulni. Persze jó volna, ha felvennének, mert tetszik a város, sok a fiatal, ez vonzó számomra. Ha nem vesznek fel, dolgozni megyek. Tudom, manapság nem könnyű elhelyezkedni, de a család majd segíteni fog. Jövőre ismét megpróbálkozom a főiskolával, de nem biztos, hogy ide jelentkezem. Addig pedig megpróbálom letenni a német középfokú nyelvvizsgát - ez szilárd elhatározásom. Berki Imre A TÉVÉ KÉPERNYŐJE ELŐTT
