Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-23 / 46. szám
1990. FEBRUÁR 23. Néplap 15 Eredménydömping Jégkorong OB I. Fergeteges első harmad- Kosárlabda NB II női: Kisújszállási MÁV Egyetértés SE- Nagykáliéi Trió DSE 57-35 /SÓIT/, Kisújszállás, 50 n., v.: Lu- gossy, Balogh. Kisújszállás: Szabó J., Szőke 8, Szabó T.12, Csizmadia 32, Juhász 3. Csere: Varga 2, Szabó A., Szarka. Edző: Szabó Tibor. A végig magabiztos hazai csapat egy pillanatra sem hagyott kétséget a mérkőzés végeredményét illetően. Sport- szeri! játék, jó játékvezetés. Jók: Csizmadia, Szőke, Szabó T.- Birkózás. Nagykőrösön, a Kozma István kötöttfogású területi feljutásos emlékversenyen a serdülő B-korcsoportban száz- huszonketten indultak. A versenyen ott voltak a karcagi birkózók is, akik közül az országos döntőbe jutott 35 kg: 3. Kurucz István, 41 kg: 2. Varga Károly, 50 kg: 1. Szabó József, 2. Bodnár István. Harmadik helyezést ért még el Szarka László /32 kg/ és Novák Mihály /66 kg/. A megyei szakosztályok között Túrkevét, Szolnokot és Jászberényt megelőzve Karcag első lett. Vezető edző Kurucz István, edző Fe- renczi Elek.- Kunszentmárton 1989/90 évi sakkcsapatbajnokságának a végeredménye: 1. Pedagógusok "A" /Paulovics I., Gyóllai, Paulovics A., Blénesi/ 25,2. Városi Tanács /Madari, Koszó, Csík, B.Tóth/ 18, 3. Áfész /Kiss, Szabó, Hers- kovits/ 16,5, 4. Költségvetési Üzem 15, 5. Pedagógusok "Bn 10,5, 6. Gimnázium 5 pont. A táblánkénti legeredményesebb versenyzők: 1.tábla: Herczeg Imre/Kv.Ü./9,5, 2. tábla: Gyóllai András /Ped"A'7 8, 3. tábla Paulovics Attila /Ped."A"/ 8 pont.- Teke NB II női: Szolnok Megyei ÁÉV-Szolnoki MÁV MTE 3-5 /2091-2173/. MÁV MTE: Hegedős 373, Szuda, csere Huszár 333, Slédemé 358, Kállainé 364, Szakmáryné 386, Szabó 359. Edző: Hegedős Klára. ÁÉV: Nagy 312, Liszenkova 372, Guncsik 343, Radóczné 330, Dalocsa 374, Nagyné 360. Edző: Kefei Imre. A MÁV-MTE számára szokatlan aszfaltpályán játszotta bajnoki mérkőzését és bár a győzelemmel megszerezte a két pontot, a jó egyéni eredmények elmaradtak.- A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Súlyemelő Szövetség a Kisújszállási MÁV Egyetértéssel karöltve rendezte meg a megyei súlyemelő- bajnokságot. Főleg a serdülő korcsoportban alakult ki színvonalas verseny, ahol két aranyjelvényes és négy ezüstjelvényes minősítést értek el a versenyzők. Bajnokok: Úttörő II korcsoport 32 kg: Tóth Péter, 36 kg: Lakatos Arnold, 40 kg: Horváth Gyula, 44 kg: Szél Zoltán/mind Kisújszállás/. Úttörő I korcsoport: 40 kg: Baktai Norbert, 44 kg: Fodor Zsolt. 48 kg: Kántor István /mind ÁÉV/, 52 kg: Kui István, 56 kg: Váradi Miklós, 60 kg: Simái László /mind Kisújszállás/, 71 kg: Hegedős Nándor /MÁV MTE/, 75 kg: Tóth Ferenc /ÁÉV/. Serdülő korcsoport: 44 kg: Tóth Péter /MÁV MTE/, 48 kg: Vass Gyula /Kisújszállás/, 56 kg: Selmeci Marcell /ÁÉV/, 60 kg: Nagy László /MÁV MTE, aranyj./, 64 kg: Tyukodi András /Kisújszállás, aranyi./, 67,5 kg: Pallai György /ÁEV/, 71 kg: Fehér Attila /Kisújszállás/, 82,5 kg: Nagy László /ÁÉV/. Ifjúsági korcsoport: 56 kg: Szatmári István/Kisújszállás/, 60 kg: Sándor Csaba /ÁÉV/, 67,5 kg: Szabó Zsolt/Kisújszállás/ 75 kg: Tari György, 82,5 kg: Danka Tibor /mindkettő MÁV MTE/. Felnőtt korcsoport: 56 kg: Lukács Attila, 60 kg: Kovács Béla. 67,5 kg: Dobozi Péter /mind MÁV MTE/, 75 kg: Barabás János /Kisújszállás/, 82,5 kg: Pál Róbert /MÁV MTE/, +110 kg: Szabolcsi Károly /Kisújszállás/. A versenyen 50 fő vett részt, ahol a korcsoport legjobbjai kü- löndíjban részesültek.- A Jászsági Diáksportbizottság és a városi atlétikai szakszövetség rendezte a diákolimpia terematlétika körzeti döntőjét. Nyolc középfokú intézmény mintegy száz tanulója mérte össze tudását. Győztesek eredményei: lányok: 60 m síkfutás: Újszász Gimnázium 8,81 mp, 60 m-es gátfutás: Újszász Gimnázium 11,23 mp, ötös ugrás: Tiszafüred Gimnázium 11,24 mp, magasugrás: Tiszafüred Gimnázium 1,33 m, medicinlabda-dobás: Lehel V.Gimnázium 9,50 m. Fiúk: 60 m-es síkfutás: Lehel V.Gimnázium 7,44 mp, 60 m-es gátfutás: Liska J.Szakközépisk. 9,58 mp, ötösugrás: Jászapáti Gimnázium 14,33 mp, magasugrás: Újszász Gimnázium 1,68 m, medicinlabda dobás: Liska J.Szakközépisk. 13,01 m. Diákolimpia leány kézilabda- csoport döntője. Eredmények: Törökszentmiklós-Pusztamono stor 7-8, Dr.Gyetvai-Tiszaszent- imre 10-9, Törökszentmiklós- D.Gyetvai 13-9, Pusztamonos- tor-Tiszaszentimre 4-4, Török- szentmiklós-Tiszaszentimre 5-6, Pusztamonostor-Dr.Gyetvai 118. Végeredmény: 1. Pusztamonostor 5, 2. Tiszaszentimre 3,3. Törökszentmiklós 2,4. Dr.Gyet- vai 2 pont. Fiú teremlabdarúgó-toma. Végeredmény: IV.korcsoport: 1. Lehel V.Gimnázium, 2. Liska J.Szakközépiskola, 3. Jászárok- szállás Gimnázium, 4. Jászapáti Gimnázium. V.korcsoport: 1. Liska J. Szakközépiskola, 2. Lehel Vezér Gimnázium I, 3. 606.SZ. Ipari Szmk.Intézet, 4. Jászapáti Gimnázium, 5. Lehel V.Gimnázium II. 16. forduló: március 10.14,30 Tisza Cipő SE-Besenyszögi KSE, Jászárokszállási Vasas- Szászbereki TSZ SE, Jászkisér TSZ SE-Szajoli KSE, Tiszafüredi Vasas SZ-Túrkevei VSE, Jászla- dányi TSZ SE-Tiszaföldvári SE, Kunhegyes ESE-Jászapáti Szöv.SE, Jászalsószentgyörgy TSZ-Szolnoki Cukorgyár SE. 17. forduló: március 17. 15.00 Jászapáti-Jászai sószentgyörgy, Kunszentmárton-Kunhegyes, Ti- szaföldvár-Karcag, Túrkeve-Jász- ladány, Szajol-Tiszafllred, Szász- berek-Jászkisér, Besenyszög- Jászárokszállás. 18. forduló: március 24. 15.00 Jászkisér-Besenyszög, Tiszafüred-Szászberek, Jászladány-Sza- jol, Karcag-Túrkeve, Kunhegyes- Tiszaföldvár, Jászalsószent- györgy-Kunszentmárton, Sz.Cu- korgyár-Jászapáti, Jászárokszál- lás-Tisza Cipő. 19. forduló: április 1. 15.30 TiszaCipő-Jászapáti, Kunszentmárton-Sz.Cukorgyár, Tiszaföld- vár-Jászalsószentgyörgy, Túrke- ve-Kunhegyes, Szajol-Karcag, Szászberek-Jászladány, BesenyLehel SC-Ferencvárosi TC 8-1 /6-0,1-0,1-1/ Jászberény 5000 n. v: Schell, Lugosi, Bartha. Lehel SC: Mihonik-Vaszjunin 1 /2/ Donika 2 Vlaszov 1 /2/ Kulikov 2 /3/ Puskarjov 1 /2/ Csere: Bállá /!/ Bathó /II Sipos, Leleszi, Bálint 1, Csókási/kapus/Edző: Kereső Csaba. FTC: Póznik, Kucsarenkó, Volcsénkov 1, Belouszov, Dobos, Pindák, Csere: Balogh I. Hajzer, Szajlai, Hudák, Orbán, Horváth /l/, Paraizs, Szabó, Térjék, KissT., Miletics, Máyer, Molnár és Juhász /kapus/ Edző: Orbán György. Kiszőg-Tiszafüred, Jászárokszállás- Jászkisér. 20. forduló: április 7.15.30 Kunhegyes-Szajol. Április 8. 15.30: Jászladány-Besenyszög, Karcag-Szászberek, Jászalsó- szentgyörgy-Túrkeve, Sz.Cukor- gyár-TíszafÖldvár, Jászapáti-Kun- szentmárton, Tiszafüred-Jászárokszállás, Jászkisér-Tisza Cipő. 21. forduló: április 15.16.00 Tisza Cipő-Kunszentmárton, Tiszaföldvár-Jászapáti, Túrkeve- Sz.Cukorgyár, Szajol-Jászalsó- szentgyörgy, Szászberek-Kunhegyes, Besenyszög-Karcag, Jás- zárokszállás-Jászladány, Jászki- sér-Hszafüred. 22. forduló: április 21.16.00 Sz.Cukorgyár-Szajol, Tiszafüred-Tisza Cipő. Április 22.16.00: Kunhegyes-Besenyszög, Jászal- sószentgyörgy-Szászberek, Jász- apáti-Túrkeve, Kunszentmárton- Tiszaföldvár, Jászladány-Jászki- sér, Karcag-Jászárokszállás. 23. forduló: április 29. 16.00 Tisza CipxS-Tiszaföldvár, Túrkeve-Kunszentmárton, Szajol-Jász- apáti, Szászberek-Sz.Cukorgyár, Besenyszög-Jászalsószentgyörgy, állítás: 10, ill. 14. perc. Óriási lendülettel kezdett a Lehel, s Kulikov révén már az 50. mp-ben megszerezte a vezetést. A negyedik percben ismét Kulikov ugrott ki és ütközött az elé kivetődő Póznikkal. Az esetnél az FTC kapusa megsérült és helyére Juhász állt A tovább rohamozó hazaiak a harmad közepétől félelmetes öt percet nyújtottak, öt újabb gólt értek el még ebben a játékrészben. A folytatásban a Lehel visszavett az iramból, 10 perc, 41 mp. telt el ebből a harmadból, amikor SzaJásgárokszállás-Kunhegyes, Jász- kisér-Karcaga, Tiszafüred-Jászla- dány. 24. forduló: május 5. 16.30 Karcag-Tiszafüred. Május 6. 16.30: Sz.Cukorgyár-Besenyszög, Jászapáti-Szászberek, Kunszent- márton-Szajol, Tiszaföldvár-Túr- keve, Kunhegyes-Jászkisér, Jász- alsószentgyörgy-Jászárokszállás, Jászladány-TIsza Cipó. 25. forduló: május 12.16.30 Tiszafüred-Kunhegyes. Május 13. 16.30: Tisza Cipó-Túrkeve, Szajol-Tiszaföldvár, Szászberek- Kunszentmárton, Besenyszög- Jászapáti, Jászárokszállás-Sz.Cu- korgyár, Jászkisér-Jászalsószent- györgy, Jászladány-Karcag. .26. forduló: május 19.17.00 Karcag-Tísza Cipó. Május 20. 17.00: Kunszentmárton-Beseny- szög, Tiszaföldvár-Szászberek, Túrkeve-Szajol, Kunhegyes-Jász- ladány, Jászalsószentgyörgy-Ti- szafüred, Sz.Cukorgyár-Jászkisér, Jászapáti-Jászárokszállás. 27. forduló: május 16.17.00 Tisza Cipó-Szajol, Uszafüred- Sz.Cukorgyár, Karcag-Kunhe- gyes. Május 27. 17.00: Besenybó szándékosan neki korcsolyázott Mihoniknak és a kapussal együtt a kaput is felborította. Schell játékvezető nem volt szigorú, mert csak kétpierces kisbüntetéssel sújtotta a ferencvárosi játékost A 18. perc- ben aztán a hazaiak góllal vettek nemes bosszút kapusuk sérelmén. Donika nagyszerű lövése után már 7-0 volt az eredmény. A harmadik 20 percben a sérülést szenvedett Mihonik helyére Csókási állt a hazaiak kapujába. A fővárosiak a 7. percben szépítettek Volcsénkov góljával. A 15. p>erc elején Hudák kezdeményezett verekedést, melynek végén rajta kívül még Szajlai, a Lehelből pedig Leleszi és Bálint került a büntető- padra. A jászberényiek miután kiegészültek Puskaijov révén újabb gólt értek el és 8-1-re alakították a végeredményt. A fergeteges első harmadot diktáló Lehel ilyen arányban is megérdemelten nyerte a bajnoki döntő első mérkőzését és került lépéselőnybe az ezen a napon közepes teljesítményt nyújtó, és rengeteget szabálytalankodó ellenfelével szemben. A döntő második mérkőzésére ma 17 óra 30 pierces kezdettel a Kisstadionban kerül sor. szög-Hszaföldvár, Szászberek- Túrkeve, Jászárokszállás-Kun- szentmárton, Jászkisér-Jászapáti, Jászladány-Jászalsószentgyörgy. 28. forduló: június 2.17.00 Kunhegyes-Tisza Cip)ő. Június 3. 17.00: Túrkeve-Besenyszög, Szajol-Szászberek, Sz.Cukorgyár- Jászladány, Jászalsószentgyörgy- Karcag, Jászapáti-Tiszafüred, Kunszentmárton-Jászkisér, Tisza- földvár- Jászárokszállás. 29. forduló: június 9.17.00 Karcag-Sz.Cukorgyár. Június 10.17.00: Tisza Cipó-Szászberek, Besenyszög-SzajoC Jászárokszál- lás-Túrkeve, Jászkisér-Tiszaföld- vár, Uszafüred-Kunszentmárton, Jászladány-Jászapáü, Kunhegyes- Jászalsószentgyörgy. 30. forduló: június 16.17.00 Sz.Cukorgyár-Kunhegyes. Június 17. 17.00: Szászberek-Be- senyszög, Jászapáti-Karcag, Kunszentmárton-Jászladány, Tisza- földvár-Tiszafüred, Túrkeve-Jász- kisér, Szajol-Jászárokszállás, Jász alsószentgyörgy-Tisza Cipó. A főmérkőzések előtt két órával az ifjúsági csapatok játszanak. Mai műsor Kézilabda. Nemzetközi válogatott férfi mérkőzés: Magyar* ország-Koreaf Köztársaság, tlszallgetl sportcárnok, 17.00. Előmérközés: Szolnoki Olajbányász-Nyíregy háza, 15.00. Úszás: Középfokú tanintézetek korcsoportos bajnoksága, Damjanich uszoda, 14.00. Szántai 1989-90. évi megyei I.o. felnőtt és ifjúsági labdarúgó bajnokság tavaszi sorsolása Műsorok Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Kereskedelmi adás. Zene,hír, reklám. Beme: 16.30-16.50: Levi Strauss di szk óverseny. Szerkesztő: Gyu- riczaPéter. Tel: 44-618 17.00-1830: Alföldi magazin. Szerkesztő: Pálréti Ágoston (A tartalomból: hírek -17.15: Zenés percek. Pop-rock ritmusban - 17.30: Szóváltás. A Szigligeti belső és külső rekonstrukciójáról - Zeneturmix -18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. A megyei tanács ülése - Iskola névadó Lélegezz szabadon: - Kapcsoljuk a sportcsarnokot - Programajánlat - Hírösszefoglaló) Kossuth rádió 6.20: Pártok választási műsora - Voks Humana. - 7.20: Pártok választási műsora - Magyarországi Qgánypárt Egyesület. - 8.05: Hangszemle. - 8.20: Sokszemközt az egészségről. - 8.50: Külpolitikai figyyelő. - 9.00-11.00: Napközben/Élő/. -11.05:Nép- dalok, néptáncok. - 11.40: A paraszt kon- tessz - Mikszáth Kálmán novellája. -12.30: Pártok választási műsora - Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja. - 1Z50: Van új a Nap alatt - Tudományos híradó. - 13.00: Klasszikusok délidőben. - 14.05- 14.35: Erről beszéltünk. - 14.05: Különleges gazdasági övezet Záhonyban. - 14.20: Hit és oktatás - Riport. - 14.35: Zempléni Mária operettfelvételeiből. -15.00: Magyar írás - A Rádió irodalmi hetilapja. - 15.50: Versarchívumunkból. - 16.00: Tizenhat óra. -16.15: Hangoló - Zenei magazin gyerekeknek. -17.05: Lakáshelyzetek. -17.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. - 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk - Az irodalomról. - 18.20: Levelekre röviden. - 18.30: Esti Magazin. -19.15: Sportvilág. - 19.40: Dalokk Pálóczi Horváth Ádám gyűjteményéből -19.50: Gong. - 20.00: Kulcspozícióban a Beat-nemzedék? - A kettős kötődésű hősök előretörése. - 20.30: Díjnyertes zeneszerzők V/2. - 21.00: Kilátó - A Rádió világirodalmi hetilapja. - 21.45: Hajszálgyök erek. - 2100: Hírvilág. - 2130: Bagoly. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben - Az emlékek. - 9.05: Szórakoztató antikvárium. - 10.00: Kertbarátok műsora. - 10.05: Idősebbek hullámhosszán - Dallamok, emlékek. - 11.05: Neveletlenek. - 1110: Nóták. - 115 3: Édes any anyclvünk. -13.05: Pophullám. - 14.00-16.55: Péntektől - péienkig /Élő//-17.05: Kölyökiádió. -17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság - politika - kultúra. -18.30 Pop-regiszter. - 19.05: Garázs. - 19.35: Reggeli csúcs - esti lista. - 21.05: Verbunkosok, nóták. - 21.30: Cigányfélóra. - 2100: Sikerlemezek CD-n. - 2143: Leroy Carr dzsesszegyüttese játszik. - 23.10: Sporthíradó. - 23.20-00.14: Rockpanoráma. Bartók rádió 9.15: Barokk zene. -10.30: Zengjen a muzsika. - 11.00: Sztravinszkij: Három darab vonósnégyesre. - 11.07: Lengyel művészek operafelvételeiből. - 12.05: Romantikus kamaramuzsika. - 13.00: Hallgassuk újra! - 14.00: A Weiner kamarazenekar hangversenye a szegedi Tisza Szálló dísztermében. - 15.13: A kamarazene kedvelőinek. - 16.05: Újaolvasva - Krúdy Gyula: A vörös postakocsi. - 16.15: Zenekari muzsika. - 18.00: A Gordiusz-tól kérdezték... - 19.05: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. Televízió 1. műsor: 835: Képújság - 9.00: Seherezádé. Kanadai baletlfilm - ism. - 9.45: A kezdet és a vég. Film Déry Tibor emlékére- ism. - 10.45: Képújság - 16.50: Képújság - 17.00-19.00: Péntek délután. - 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora.- Kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk. - Kb. 17.40: Közlekedésről mindenkinek. - 17.55: Reklám - Kb.18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. -19.05: Reklám-19.10: Esti mese. Akiselefánt. Szovjet rajzfilm. - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Választási műsor. - Magyar Radikális Párt. - Vállalkozók Pártja. -20.15: "Kér- lekalássan..." (Tclefere másként) Vitray Tamás műsora. - 21.15: Választási műsor. - Magyar Liberális Párt. - Münnich Ferenc Társaság. - 21.25: Reklám - 21.30: Parabola. A Külpolitikai Szerkesztőség műsora. - 22.00: A hónap verseiből. Február. - 22.20: A csillag órája. Brazil film (1985) - 23.50: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság -17.15: TV 2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene.- 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. -18.00: Telesport-18.25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat - ism. 1. A kisiskolás. 2. A kedvenc lelenc. 3. Két kicsi indián. - 18.46: TV 2 - 19.00: Halálos tavasz. Magyar film (1939) - FF. - 20.43: TV 2- Benne: HAT ÁSZ. A NÍVÓ KFT és a RÁKÓCZI hanglemezkiadó- és mene- dzser iroda közös műsora. - 21.00: Híradó 2.-21.20: TV 2 - 21.30: Napzárta - 22.15: Jazz ’89. - 22.35: Angliai Erzsébet. Lengyel történeimi dráma. II/l. rész.- Kb.00.05: TV 2 Moszkva: 430: 120 perc - 6.35: A turkesztáni katonai körzet ének- és táncegyüttesének műsora - 6.55: Tizenhaton innen és túl - 735: Napszél (Vl/3.) - 8.45: Riport a Fegyveres Erők Központi Múzeumából- 9.00: Koncertfilm - 10.00: Dokumentumfilm - 10.30: Hírszolgálat - 11.00. R.Paulsz koncertje -12.55: Győztesek - 13.55: Rajzfilm -14.15: Vidám startok - 15.00: Ma - a Szovjet Hadsereg és Haditengerészeti Flotta napja - 15.15: A világmindenség akarata (film) - 16.25: Reklám - 16730: Hírszolgálat - 17.00: Katonadalok fesztiválja - 19.00: Híradó- 19.30: A gárda hétköznapjai - 19.45: Sz. Lemesev énekel - 20.05: Nézőpont - 2130: A nap visszhangja - 22.05: A harcba csak öregek mennek (film) - 23.35: Kiavgyija Surzsenko műsora - 0.40: Cirkuszműsor Szlovák: 16.30: Folklór a művészetben - Dók.film - 17.00: A híradó magazinja - 17.30: Mesefilm (ism.) -19.10: Torna - 19.30: Hfradó - 20.00: Kam aszok - Szovjet film - 21.30: Híradó - 22.00: Világhí- radó - 22.15: A párbeszéd stúdiója Újvidék: * 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv-napló - magyarul -16.25: Do- kumentműsor - 1635: Műsorismertetés- 17.00: Tv-napló - 17.20: Intermezzo - 17.25: Vajdasági panoráma -18.00: Tv- magazin - szlovákul - 19.15: Rajzfilm - 19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: A törvény Los Angelesben - amerikai sorozatfilm - 2030: Reklám - 20.55: Szórakoztató show - 21.40: Tv-napló - 22.00: Játékfilm-23.45: Műsorzárás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Európai üzleti hírek - 7.00: DJ Kát Show - 930: Eurosport-étlap - 10.00: Stuttgart Classic teniszverseny - 13.00: A kaland órája -14.00: Műkorcsolya - 15.00: Európai kosárlabda - 18.00: Északi Sí Világkupa -19.00:1989. évi rodeoshow és westemfesztivál - 20.00: Pankráció - 22.0ft Hójelentés -23.00. Stuttgart Classic teniszverseny - 2.00: Műsorzárás Super: 7.00: Napkezdet - 8.00: Egyveleg - 16.00: Fonó drót - 17.00: Hufiámhosz- szon - 18.30: Nemzetközi slágerslűdió - 19.3ft. Időlánc - 19.55: Időjárás - 20.00: Koncertkülönlegesség: Chris De Burgh- 21.00: Amerikai földalatti - 22.00: Hírek, időjárás - 22.1ft. Kék éj - 0.10: Hírek, időjárás -120: Időlánc - 130-7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek - 16.15: A kilencvenes évek hangadói -17.15: Esély a daloknak- 1*7.45: Muskétások konyhája - 18.00 Számok és betűk -1820: mcifinci fantázia- 1835: Pihenőidő- 18.50:Tv5-klub- 19.00: Tudományos magazin - 19.30: Hírek, időjárás -19.40: Csillogó papiros- 20.00: A törvény nevében. Igazságügyi műsor-21.00: Világútlevél. Velélkedő- 22.00: Tv-híradó - 22.25: Időjárás - 2230: NejlonszívűRichard.Szürrealista kanadai film - 24.00: Meneküljön, ak tud! Varieté - 030: Műsorzárás