Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-19 / 42. szám

1990. FEBRUÁR 19. Néplap 5 A hét filmjeiből Utópia, mint a zeppelinek? Harapós Vonzerővé a kultúra válhatna Szolnok városa az ezredfordulón Ha rémfilm, akkor Hitchcock'. Ebből következik, hogy tágab- ban értelmezve minden horror­film hasonlít egymásra, hiszen mindnek a borzongtatás a szán­déka. A Madarak-ra emlékeztetünk, hiszen ezt a Hitchcock-filmet a tévé is bemutatta. Frend Goodwin Harapás című olasz-amerikai-japán horrorja annyiban feltétlenül különbözik a nagy rémisztgető előbb említett filmjétől, hogy most nem a mada­rak szaporodnak el, hanem a kí­gyók. Már maga ez a tény is ma­gyarázza, hogy sematikus értel­mezésben mennyivel borzongta- tóbb lehet ez a film, legalább is számunkra, akik télvíz idején sű­rűn láthatunk fekete felhőnyi csa­patba összeállt néhány száz var­jút. De mennyire megijednénk, ha néhány száz nem mérges kí­gyó, hanem akár ártatlan vízisik­ló sétálna velünk szemben az ut­cán. Szóval a kígyóféléket - sokunk nevében mondhatom - nagyon nem szeretjük. Miben különbözik még F. Go­odwin filmje a Madaraktól? Egy­szerűen abban is, hogy a Harapást nem Hitchcock rendezte. A nagy borzongtató ugyanis - ahogy mondani szokták - mindig tudta, hogy mennyi só kell a levesbe. F. Goodwin már kevésbé, túlsózta a "főztjét". A nézőket rémisztgető kígyók nem is akármilyen gonosz jószá­gok, hanem egyenesen kísérleti­ek. Olyan borzasztó tulajdonsá- gúak, hogy akit - tehát embert - megmamak, az annyiban maga is valamiféle "kígyó ősanyává" vál­tozik, hogy hányás útján újabb mérges kígyók százait hozza a világra. Ez még így leírva is ré­misztő, meg gusztustalan, annál kutyább mindezt látni is! Márpedig aki megnézi ezt a filmet, még ennél is "különb" dolgokat láthat. Mert naná, hogy egy rusnya dög megmarja azt a kedves, szimpatikus fiatal­embert, aki a film főhőseként a forgatókönyvíró elképzelése sze­rint - ez persze teljesen tudo­mánytalan - kígyó-emberként pusztul el. A végkifejletet még a Ha a világon mindenki ilyen vol­na című filmből átemelt gondola­ti panelek sem tudják megakadá­lyozni. A film "Csak 16 éven felüliek­nek" megszorítással került for­galmazásra. Hozzáteszem: "Csak erős idegzetű felnőtteknek!" F. Goodwin nagyon tehetsé­ges, nagyon érti a mesterségét, és talán így jutott el filmjével az em­beri tűrőképesség határain túlra.-ti­Viharos munkaértekezlet volt a Damjanich Múzeumban. A múze­umi szervezet, a vidéki múzeumok jövője, megfaragott költségvetése, az infláció okozta csökkenő lehe­tőségek zaklatták fel a kedélyeket. S általában a kultúra jövője. Az értékek védelme, lehetséges meg­őrzése. Az, amely a választási csa­tazajok közepette nemhogy hall­gatásra, de szinte némaságra ítéli a múzsákat. Ezért tértem be a "Tor­kolat” új irodalmi kávéházába, hogy csendesen, halk muzsika kö­zepette rendbe szedjem csapongó gondolataimat, lehűtsem felforró- sított indulataimat. A falon egy képet nézek. Már régebbről ismerem. Szolnok a jö­vőben, az ezredfordulón. Úgy, ahogyan egy gazdag fantáziájú fo­tós megálmodta a húszas években. A ma is álló két-három emeletes /többre nem merészkedett!/épüle­tek fölött magasvasút csörtet. A levegőben zeppelin, kétszámyú repülők, a földön villamos, s auto­mobilok. Általában a sürgés-for­gás, a nagyváros csalhatatlan jelei. Olyan típusú járművekkel, olyan di vatú ruhákkal, amelyek a kép ké­szültekor a legmodernebbek, legú­jabbak voltak. A megyeszékhely jövője ez. Az ötvenéves fejlődés kivetítése: Szolnok 1869-ben 15- 16 ezer fős város, s a kép elkészí­tésekor közel 40 ezres. *** íme, itt vagyunk az új évezred kapujában. Szolnok nappali lakos­sága meghaladja a 100 ezer főt. A reggeli vonatok ontják az álmos embertömeget az aluljáróba. A Vegyiműveknél, Cukorgyárnál, más üzemeknél megálló buszok, s a pályaudvarra befutók szinte ki­borítják a siető, rohanó embereket, hogy majd 8-9 óra múlva ismét gyomrukba fogadják őket,s Tó­szegre, Várkonyba, Rákócziba, Besenyszögre vigyék. Elég egy kis műszaki hiba az egyik sávban, hogy hirtelen a Holt-Tiszáig, oly­kor Szajolig álljanak, s lépésben haladjanak a személygépkocsik. Nyáron pedig 4-6 óra között kocsi­val elindulni is kár a négyes fő­úton. A városban kamionok, répát és bűzölgő, csepegő répaszeletet szállító pótkocsis járművek ráz­zák, szennyezik a várost. Az úgy­nevezett szolnoki "aluljáró" csak arra jó, hogy öregek, betegek, mozgássérültek bosszankodjanak, kerüljenek vagy szenvedjenek lép­csőn le, lépcsőn fel. A jövőt megálmodó, montázst készítő művésznek igaza volt. A város nyüzsög. A városban a köz­lekedés - ha a légben, s a levegőt nem szennyező villamos tekinteté­ben nem is - elhatalmasodott, nagyvárosivá vált. Még nagyobb mértékben, mint ezt maga is el tud­ta képzelni. Szolnok jelentős vá­rosként él az átutazó, az itt megfor­duló szemében. Színháza, múzeu­ma, táncegyüttese, kórusai, zenei oktatása jegyzett, s veszik a TOMI mosóport, itt készül az a papír, amit számítógépekhez, másológé­pekhez vehetnek meg közületek, sőt itt kísérletezték ki azt a finom, vékony papírfajtát, amire a "Té­nyek könyvét" nyomják: vékony, többszáz oldalas könyv nyugati minőségben rányomható, vi­szonylag kézbevehető, vékony kö­tetben. De a MEZŐGÉP, s más vállalatok sem állnak rosszul. S itt van egy 1876-ban létrehozott me­gye központja. Itt intézik a megye településeinek sorsát. Sokan azért járnak be, mert "dolguk van a me­gyénél". Ez a mai, 1990 eleji kép. De ilyen marad-e? *** Hídkötvényeket vásárolnak a város lakói, hogy támogassák, si­ettessék a négyes főút elkerülő szakaszának megépítését. S pár év múlva reméljük át is adják. A ma tűrhetetlen forgalom megszűnik, nem rázkódnak a házak, ablakok, jobb lesz a levegő, gyorsabb, biz­tonságosabb a belső közlekedés. Ám ez az út elviszi mindazokat, akik most járműveikkel nemcsak áthaladnak, de meg is állnak a vá­rosban: kávézni, vásárolni, pár órára megpihenni. A választások után, már ősszel, tehát méghamarabb átalakul a vi­dék közigazgatási szerkezete. A megyék tanácsai egyszerű hivata­lokká /fő- és alispáni?/ alakulnak. A városok, települések önállósága megnövekedik, nem függenek majd a "megyétől". Nem kell már ügyes-bajos dolgokat intézni a "központban": reggel felkereked­ve mikrobuszokkal, kocsikkal be­jönni ügyeket előmozdítani, s a pénzt költeni szolnoki vendéglők­ben. Várhatóan átalakul a termelés szerkezete is, bár ez lassúbb folya­mat. Megszűnik számos üzem, csökken az alkalmazható admi­nisztrátorok, gépírók száma. Vele csökken azoknak a bejáróknak a tömege is. Nagyon valószínű, hogy előbb ők kerülnek majd elbocsátásra, s nem a helybeliek, hisz nem lesz munkahely, ami megengedheti magának, hogy az emelkedő köz­lekedési díjakat megtérítse. S ve­lük együtt csökken majd a szolgál­tatásban, közlekedésben dolgozók száma is. De nem sorolom tovább. Az átutazni kényszerülők, a megyei hivatalokba /nemcsak tanácsra!/ járók, veszteséges munkahelyen dolgozók kivonulásával jócskán apad majd a város nappali lakossá­ga, sőt az állandók közül is többen távozni kényszerülnek, nem talál­ván elegendő lehetőséget. A köz­lekedés zaja, nyüzsgése alább­hagy. De vele haldoklani kezd a város is. *** S itt térnek vissza újra gondola­taim az imént véget ért munkaérte­kezletre. Igen, Szolnok mint kultu­rális centrum, mint kiépült város vonzhatná az embereket. Betérés- re csábíthatná a pár kilométerre el­haladókat híres ételeivel, gyors ki­szolgálásé boltjaival, vendéglői­vel, kávéházaival, jellegzetes áru­ival. Uram bocsá’! - kulturális le­hetőségeivel. S ez utóbbival cent­ruma lehetne a tágabb környék te­lepüléseinek is. Ha igazi városként működne, ha kulturált szolgáltatá­sokat nyújtana, ha különlegessé­geivel csábítana. De mi van ehelyett? Régi kis - bár valljuk meg, eléggé rossz álla­potú - üzleteit, ahol kiskereskedők, kisiparosok kínálták az árut, rég lebontották. Az elmúlt pár évtized ugyanolyan generális, átlagüzlete­ket, vendéglőket, presszókat, épít­ményeket teremtett, amit bárhol fellelhetünk, de amit sehol sem szeretünk. Inkább a négyes mel­lett, a betorkolás környékén kiépít­hető néhány "autós csárda” lesz majd kívánatosabb. A művészeket idevonzó, romantikus külsejű Ta­bánnak nem az a változata valósult meg, amit a VÁTI kidolgozott, s megőrzésre javasolt. Az akkori vá­rosatyák ebből nem részesedtek volna. Itt nem törekedtek jellegze­tes városrészek megőrzésére /pe­dig azért voltak ilyenek a Tabánon kívül is/, még egy-egy épület fenn­tartására sem vállalkoztak. A kato­naságnak adták el jó áron, hogy gyors pénzt szerezzenek, a színház körüli telkeket, s engedték, hogy a förtelmes, mindent agyonnyomó toronyházzal tönkretegyék a Tisza Szálló környékét. Bejöhetne valaki megtekinteni azt a múzeumot, amely tudo­mányos kutatás dolgában az or­szág legjobbjai közé számít. De ez nem látható: két teremnyi állandó kiállítása van csupán, s ez is bezár immár. 15 ezernyi néprajzi tárgyá­ból soha nem készíthettek állandó kiállítást. A 70 milliónyi értéket képviselő képzőművészeti gyűjte­ményének nincs állandó bemuta­tója. A híres szolnoki Művésztelep híres alkotásait bemutató állandó képtár hiányzik. Helytörténeti, vá­rostörténeti kiállítás nincs. Hol le­het megvásárolni, megtekinteni a mai művészek alkotásait? Ezért ta­lán bejönnének többen is. S ha nem is a városé, de a megyéé az a híres kerámia, amit itt készítenek: Kar­cagon, Füreden, Mezőtúron, s már Szolnokon is. Hol láthatók, hol ve­hetők ezek? A Megyei Levéltár, s hihetőleg a Megyei Könyvtár is azzal foglal­kozik, hogy a kutatási, olvasási időt csökkentse, mert világítás, fű­tés, szolgáltatás pénzbe kerül. Ki fog akkor a környékről bejárni? Kinek gyűltek össze a könyvek? Mert azt nem kérdem, kinek gya­rapítsák a jövőben? Erre ugyanis pénz sincs. Kinek teremtsenek szolgáltató- ipart, szállodahálózatot? A helyiek csak mérsékelten szoktak ilyesmi­vel élni. Vidékiek akkor, ha más egyéb is van, amiért Szolnokra utazzanak. Elképedne az az idegen, aki megtudná valamely /sajnos nem létező/ sportkiállításon, hogy eb­ből a vidéki uszodából nagyobb számban kerültek ki olimpiai és európa bajnokok, mint más na­gyobb vidéki városokból, látva a szükség fedett uszodát, s a sátor alatti ötvenest. Talán a színház jó úton van. De maradnak-e a művészek addig, míg az építkezés befejeződik? *** Ám ne soroljuk tovább. Jegyez­zük meg, hogy az 1990-es nyüzsgő kép csak látszat. Ugyanúgy utópia, mint a zeppelines, magasvasutas város. Rövidesen múltbeli emlék­ké válik. Szolnok sajnos nem te­remtett életképes magától működő kultúrát, noha azért másfél-két év­tizeden át megvolt ennek is a lehe­tősége. Csakhát megelégedtek az­zal, amit egyes emberek, közössé­gek önmaguk tettek kényszerű helyzetben, dacolva a mostoha kö­rülményekkel, szeretve hivatásu­kat. Múltként ez is valami, jövő­nek kevés. Szabó László Február 23-ig látható a Karcagi Helyőrségi Klubban Vladár László tiszafüredi festő és rajztanár kiállítása. A tárlaton szereplő kisméretű festmények egységes, ugyanakkor érdekes stílust képvi­selnek.-Mészáros­MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Szerkesztő: Szilas péter. Tele­fon: 44-618. 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szer­kesztő: Tamási László. Telefon: 41 -133. (A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Régi kedves dallamok - 17.30: Szóváltás. Válogatás a körzeti stúdiók műsoraiból - Zeneturmix -18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. V agy önfelmérés-vál­lalkozás előtt - Vállalkozói kölcsön vagy újrakezdési támogatás - Terméktőzsde - Hírösszefoglaló) Kossuth rádió 6.20: Pártok választási műsora. Párton- kívüliek Pártja. - 7.20: Pártok választási műsora. Magyarországi SZDP. - 8.05: Hangszemle. - 8.20: A hét zeneműve. Sztra­vinszkij: Három darab vonósnégyesre. - 8.50: A hét költője: Bertók László. - 9.00- 11.00: Napközben. - 11.05: Hagyomány- ápolók. - 11.38: Kék öböl. John Steinbeck regénye folytatásokban. -12.30: Pártok vá­lasztási műsora. SZDP. - 12.50: Erdélyi beszélgetés. - 13.00: Klasszikusok délidő­ben. -14.05: Magyar olvasókönyv - Riport. - 14.35: Kóruspódium. - 15.00: Az olvasás gyönyörűsége. - 15.21: Végvári Rezső: Inaktelki muzsika. - 15.30: Zenei Tükör. - 16.00: Tizenhat óra. - 16.15: Miska bácsi negyedórája. - 16.30: Nyitnikék - Kisisko­lások műsora. - 17.00: Eco-mix. - 17.30: Hamarosan halljuk őket. - 17.55: Ipargaz­dák. - 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. - 18.30: Esti Magazin. -19.15: Pártok válasz­tási műsora. Magyar Néppárt. - 19.20: Sportvilág. - 19.40: Weiner Leó: Magyar népdalok. - 19.50: Gong. - 20.00: Első kéz­ből. - 21.00: Egy rádiós naplójából /Élő/. - 22.00: Hírvilág. - 22.30: Beszélgessünk. - 23.30: Kodály: Szimfónia. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben: Oscar Peterson triója. - 9.05: Rádiószínház. A két uszkár. - 9.29: Népdalkörök pódiuma. - 10.00: Ma­gyarán szólva. - 10.15: Egy énekes - több szerep. Kónya Sándor felvételeiből. - 11.05: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. - A Take 6 énekegyüttes dzsessz- lemezéről. - 12.10: Nótacsokor. - 13.05: Slágermúzeum. - 14.00: Kettőtől ötig... /Élő/. -17.05: Kölyökrádió. -17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság - politika - kultúra. - 18.30: Pop-regiszter. - 19.05: Vissza... Vá­logatás ifjúsági műsorokból. - 20.00: Össz- játék - Korhatár: 1-99. - 21.05: Sanzonest a 6-os stúdióban. - 22.05: Rockújság. - 23.10: Sporthíradó. - 23.20: A dzsessz története. Bartók rádió 9.10: Szimfonikus zene. - 10.30: Nép­dalhatások Sik Sándor költészetében. - 10.50: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. - 11.13: Magyar előadóművészek régi-zene felvételeiből. - 12.05: Glinka és Borogyin operáiból. - 13.00: Toll és mikro­fon. - 14.00: A Berlini Filharmonikus Ze­nekar hangversenye. - 15.50: Bellini: Ró­meó és Júlia. Júlia áriája az I. felvonásból.- 16.05: Helsinki Biennálé 1989. - VIII/3. rész. - 17.03: Prágai Tavasz 1989. IV/2. rész. -18.05: Magyar zeneszerzők. - 18.30: Tört/rész - A közösség toleranciájáról. - 19.05: Follow me! - Angol társalgás kez­dőknek. - 19.20: Kommt mit! - Alapfokú német társalgás. -19.35: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót /Élő/ - 20.40: Új kompakt lemeze­inkből. - közben: 21.22: Bertók László ver­sei. - 22.20: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. - 23.29: A hét zeneműve. Sztravinszkij: Három darab vonósnégyesre. Televízió Szolnok Városi TV 17.00: Vasas-Szolnok Vízügy SE MK mérkőzés. Helyszíni közvetítés felvételről. - 18.00: Pártok választás előtt, (ism.) - 19.30: Zenés sport-turmix (ism.) - 20.00: A fekete kalóz. Olasz kalandfilm (ism.) - 21.40: Műsorzárás 1. műsor: 8.25: Képújság - 8.30: Bibó Lajos: Cso­dadoktor. Vígjáték (1975) FF. - ism. - 9.30: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NDK tévé- filmsorozat. XIII/5. rész: Titkolódzás. FF. - ism. - 9.55: A HÉT - ism. - 10.55: Delta. Tudományos híradó - ism. - 11.20: Képúj­ság - 16.30: Képújság - 16.40: Déli videó­újság. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 16.50: Stíri - Hírek román nyelven. A sze­gedi körzeti stúdió műsora. - 16.55: Kuckó- 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra.- 18.00: Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtörő­játék. Egri János műsora. - 18.45: Reklám - 18.50: Esti mese. ősemberke. Hogyan gyűjtött vizet az ősember? Csehszlovák rajzfilmsorozat. - 19.00: Cimbora. Koncz Zsuzsa. - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Választási műsor. - Magyar Egészség Párt. - Keresz­ténydemokrata Néppárt. - 20.15: A nagy­mama. Tévéjáték Csiky Gergely színművé­ből - ism. - 21.30: Választási műsor. - Füg­getlen Szociáldemokrata Párt. - Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt. - 21.40: Panorá­ma. Világpolitika percről percre. - 22.25: Reklám - 22.30: "...a szív rejtett kincse..." II/2. rész: Megrendelők, mesterek, művek a barokkból - Képzőművészeti kisfilm. - 22.55: "Hol az igazság". Riportműsor. - 23.45: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Berkes Zsuzsával és Aigner Szi­lárddal - 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene.- 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János mű­sora. - 18.00: Hétfőn hatkor. - 18.25: Gye­rekeknek! Nils Holgersson csodálatos uta­zása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. Hazatérés - ism. -18.50; Hatos lottósorsolás- 18.55: TV 2 - 19.00: Szimfónia. Francia tévéfilmsorozat. XVIII/7. rész. - 19.52: TV 2 - 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. - Budapest - Pécs - Szeged. - 20.55: TV 2 - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Telesport Kb.23.00: TV 2 - Napzárta Szlovák: 16.25: Zenés-szórakoztató műsor gyere­keknek - 16.50: Az önfejű - NSZK tv-soro- zat - 17.15: Sportmagazin - 17.45: Kerttu­lajdonosoknak - 17.55: Angol nyelv- tanfolyam -18.25: A hét eseményei magyar nyelven - 19.10: Torna - 19.30: Híradó - 20.00: Dok.film - 20.30: Sportvisszhangok- 21.30: Híradó - 22.00: Világhíradó - 22.15: Irodalmi műsor Újvidék: 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv napló - magyarul - 16.25: Baráz­da - a vasárnapi faluműsor ism. - 16.55: Műsorismertetés - 17.00: Tv napló - 17.20: Reklám - 17.25: Sportkrónika - 17.45: Tv - Mi minden vár egy hajót - 18.15: Óra - szlovák nyelvű műsor - 18.45: Dokumen­tumműsor - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Rek­lám - 19.30: Tv napló - magyarul - 20.00: Napjaink - magyar nyelvű belpolitikai mű­sor - 21.00: Művészeti műhely - magyarul- 22.10: Tv napló - 22.20: Alkalmi partne­rek - sorozatfilm - 23.20: Műsorzárás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Európai üzleti hírek - 7.00: DJ Kát Show - 9.30: Eurosport-étlap - 10.00: Labdarúgás - 12.00: Rugby - 15.00: Észak-amerikai fe­dettpályás teniszbajnokság - 18.00: Jégko­rong - Nemzeti Jéghoki Liga - 20.00: Ököl­vívás - 23.00: Jégkorong -Nemzeti Jéghoki Liga - 1.00: Body building - 2.00: Műsor­zárás Super: 7.00: Napkezdet - 8.00: Egyveleg - 16.00: Forró drót - 17.00: Hullámhosszon - 18.30: Kék éj - 19.30: Időlánc - 19.55: Időjárás - 20.00: Szupervakációk - 20.30: Vad dél. Természetfilm - 21.00: A környe­zet kilátásai - 21.30: Q.E.D. az orvostudo­mány vívmányai - 22.00: Hírek, időjárás - 22.10: Vad dél. Természetfilm - 22.40: Thaiföldi panoráma. Dok.film - 23.10: A keselyű röpte. Természetfilm - 0.10: Hírek, időjárás - 0.20: Coca-Cola Eurochart -1.20: Időlánc - 1.50-7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek - 16.15: 7-ről 7-re - 17.15: Esély a daloknak - 17.45: Főzőlecke - 18.00: Számok és betűk - 18.20: Incifinci fantázia - 18.35: Pihenőidő - 19.00: Állat­barátok műsora - 19.30: Hírek, időjárás - 19.40: Csillogó papiros - 20.00: Új Világ. Hírmagazin - 21.00: Thalassa. Tengeri ma­gazin - 22.00: Tv-híradó - 22.25: Időjárás - 22.30: Gros Méchant Show. A TV 5 Que­bec műsora - 23.30: A kulisszák mögött. Színházi körkép - 0.30: Látomások. Egész­ségügyi műsor - 1.00: Műsorzárás

Next

/
Oldalképek
Tartalom