Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-10 / 8. szám
1990. JANUÁR 10. Néplap 7 Kék-fehér győzelem a hokiparádén VENI-VIDI-VICI Szellemi sportvetélkedő a foci-vb jegyében Lehel SC Újpesti Dózsa 8-3 /4- 1, 0-2, 4-0/. Jászberény, 3000 n. v.: Zsitva, Bellus, és Szaicz. Lehel SC : Mihonik-Vaszjunin 3, Doni- ka/1/, Vlaszov 2/1/, Kulikov 1 /3/, Puskarjov 13/. Csere: Bállá, Bató, Pápai 1 /l/, Leleszi 1 /I/, Bálint/l/. Edző: Kereső Csaba. Újpesti Dózsa: Géczi-Malcev, Vasziljev,Tarant 1, Kokrment /2/, Szvetlov 1 IH. Csere: Kovács, Flóra, Farkas 1, Ancsin J./1/, Pék /l/. Füzesi, Scheiber. Edző: Rákóczi Rudolf. Kiállítás: 10, ill. 10 perc. Szolnokon tartották nemrégiben a Kyokushin Karate Szakbizottság háromnapos országos közgyűlését. A találkozón a múlt évi eredményeket értékelték és kijelölték az elkövetkező feladatokat. Az elhangzottakról Furkó Kálmán ötdanos mester szakosztályvezető tájékoztatott:- Az általános jellemző az, hogy országos szinten kicsit csökkent a fiatalok érdeklődése a karatesport iránt. Néhány klub megszűnt, de a meglévők is kevesebb létszámmal működnek. Városunkban az öt évvel ezelőtti háromszáz karatékéból százötven maradt, ami szintén nagy lemorzsolódást mutat. A számadatok így is tekintélyt pa- rancsolóak, hisz hetven szakosztályban hatezren űzik ezt a sportot Magyarországon. Érdekes módon a gyermekkarate iránt - 8-10-12 évesek - továbbra is nagy az érdeklődés, nálunk három éve indult be a "nagyüzem", ezek a gyermekek az összlétszám felét teszik ki.- A létszámcsökkenés szürkí- tett-e a versenyeredményeken?- Az elért versenyeredmények jobbak a korábbi éveknél, a létszámcsökkenés egyáltalán nem rontotta, sőt inkább javította a Kyokushin karate minőségét. Ezzel egyenes arányban az összecsapások rendezési színvonala is egyre javul, ami a sportág hazai meghonosodását mutatja. Az ez évi Európa-bajnokság jó példa volt erre, s bár most szolnokiak nem kerültek a dobogóra, a válogatottnak volt két bronz- és egy aranyérme. A mostani változások egyébként minket sem hagytak érintetlenül, az AISH, OSH-vá alakulása egy egészen más keretek között szerveződő sportéletet hozott. A szövetségek önállóak lettek, nagykorúvá vált a mi hosszú nevű csoportosulásunk is, így november 28-ától nevük: Magyar Harcművészetek Össz-szövetsége. Ezen belül önálló jogkörrel a napokban került bejegyzésre a módosított szervezeti szabályzatú Magyar Kyokushin Karate Szervezet, amelynek meglévő elnökségét, megerősítette tisztjében az országos közgyűlés. Igyy az elnöki poszton én maradtam, míg az ügyvezető elnök a szintén ötdanos Adámy István lett. A tizenhárom tagú elnökséggel áttekintettük a tavalyi és idei költségvetésünket és kalkuláltunk. Szolnokon az előző évekhez hasonlóan teljesen önellátóak vagyunk, a tagsági és vizsgadíjból tartjuk fönn magunIsmét nézőcsúcsot hozott az Újpest vendégjátéka. Óriási hangorkán közepette hatalmas iramban kezdődött a találkozó. A hazaiak a harmadik perc végén egy Újpesti hibát kihasznál v a V aszj unin lévén szereztek vezetést. Emberelőnybe került az Újpest, de a hősiesen védekező Lehel megúszta kapott gól nélkül. A jászberényiek fokozták az iramot és Kulikov révén ember- hátrányból /!/ növelték előnyüket. Két hazai kapufát követően az első védelmi hibát azonnal kihasználkat. Az így befolyó összegből béreljük a Lakóterületi Tömegsport Egyesülettől a Mini szabadidő- központot, és fizetjük az edzéseket vezető mesterek tanfolyami díját. Mi is igyekszünk támogatókat megnyerni, ez legutóbb a novemberi új Szolnok Kupán nagyszerűen sikerült. Ekkor a patronálok közé felsorakozott a megyei ÁÉV, a TiszaCipőgyár, anövényolajgyár, a SZOTÉV és a budapesti Kontraszt Kisszövetkezet. Ez évben szeptember környékén ismét megrendezzük ezt a hagyományteremtő kupát, remélem ezt a sportrendezvényt most már rendszeresen igénylik majd a helyi nézők. Az országos versenynaptárban tizenhárom erőpróba szerepel, amelyeken szakosztályunk gyermek, ifi, junior és felnőtt korosztályokban ták a vendégek is és Tarant révén szépítettek. A hajrá ismét a Lehelé volt, Vlaszov majd Vaszjunin talált az egyébként kitűnően védő Géczi kapujába. A második harmadban visszavette az iramot a Lehel, s vérszemet kaptak a fővárosiak. Először Farkas, majd Szvetlov lőtt szép gólt, s máris 4-3 volt az eredmény. A befejező harmad elsöprő Lehel támadásokat hozott. Gyönyörű kombinációk hozták tűzbe a szépszámú közönséget. 7 és fél perc telt el a harmadból, amikor Leleszi talált a vendégek kapujába és beindult a Lehel henger. Emberhátrányból ismét Vlaszov növelte az előnyt. Vaszjunin, majd Pápai gólja már csak ráadás volt. A mérkőzés vége előtt két perccel már a "bajnokcsapat" és a "szép volt fiúk" hangorkán kísérte a játékot. A bajnokság kiemelkedően legmagasabb színvonalú és iramú találkozóján mindkét jászberényi sor kitűnő játékot nyújtott és ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerte a találkozót. A Lehel minden játékosa dicséretet érdemel, míg a Dózsából Szvetlov és Géczi teljesítménye emelkedett ki . Szántai indul a babérokért. Ezek az összecsapások nagyon fontos pontszerzési lehetőségek a minősősítések- hez. Tavaly Pékó Gábor, Karmazin György és Lendvai László lettek első, míg Leskó Anna és Szemén István másodosztályú sportolók. Ha azt nézem, hogy ebben a szakágban nyolc első osztályú minősítésű volt, akkor a mi három szolnoki karatékánk eredménye igazán elismerésre méltó. Év vége felé - októberben - női Küzdő Európa-bajnokság lesz Spanyolországban, amely egyben férfi káta versenyt is tartalmaz. A női válogatott keretben Szemánné Papp Éva és Leskó Anna már kerettag, míg az erősebb nemnél később válogatunk Pékó, Karmazin, Lendvai és Szemán közül. Az első győztes 1930 tavasza: Uruguay, ez a délamerikai kis köztársaság, amely ebben az évben ünnepelte függetlenségének 100 éves jubileumát, lázasan készült az első labdarúgóvilágbajnokság megrendezésére. Százezer nézőt befogadó stadionjukat rekordidő alatt - 8 hónap - építették fel, s a helyi sajtó mindent elkövetett, hogy a honpolgárok figyelmét ráirányítsa a nagy eseményre. A házigazdák nagy csalódására a megnyitóra Európából csak a francia, román, a belga és a jugoszláv focisták érkeztek meg, a labdarúgás akkori első vonalához tartozó Anglia, Olaszország, Németország, Csehszlovákia csapata távol maradt. Mi, magyarok sem utaztunk el, annak ellenére, hogy a Ferencváros együttese az 1929 évi dél-amerikai túráján otthonában győzte le az "urukat". A 3-2-es Fradi-győzelemmel végződött meccs visszavágóján csak erős bírói segédlettel tudta két vállra fektetni a zöld-fehéreket az olimpiai bajnok. A felfokozott várakozás ellenére sem utazott el 1930 nyarán válogatottunk a vb- re, mert az akkori MLSZ az óriási pénzügyi kiadásokra és klubcsapataink egyéb irányú nemzetközi kötelezettségeire való hivatkozással nem nevezte be nemzeti tizenegyünket. Ilyen előzmények után az első vb nem volt igazi erőfelmérő a világ labdarúgása számára. Ráadásul a túlfűtött nézők és a gyenge játékvezetői ténykedés "jóvoltából" a vb legtöbb mérkőzése majdhogynem botrányba fulladt, de végül is a papírforma érvényesült: a döntőbe két dél-amerikai csapat került. 1930. július 30-án a százezer győzelemre ittas szurkoló előtt az amszterdami olimpiai döntő két résztvevője újra találkozott, hogy megvívja az első vb- döntőt. Annak ellenére, hogy az argentinok a félidőben még 2-1-re vezettek, a házigazdák 4-2-re győztek, így elsőként Uruguay nevét vésték fel a világkupára. A másodikon: Itália Az 1934 évi olaszországi világ- bajnokságra már 32-re nőtt a résztvevők száma. A 16-os döntőbe a magyar csapat simán bejutott (6-1 - re vertük a bolgárokat a selejtezőben). Sajnos a továbbiakban a mieink számára nem sok babér termett. Bár 4-2-re legyőztük az addig rossz kabalának számító Egyiptomot, ezt követően alulmaradtunk a legendás hírű osztrák "Wundermannschaft"-tal szemben, a 2-1-es vereség számunkra a kiesést jelentette. A vb-n szembetűnő volt a dél-amerikai csapatok alacsony száma és gyenge szereplése. A címvédő Uruguay be sem nevezett, csak az ezüstérmes Argentína jutott el a nyolcaddöntőig, de itt a svédek elbúcsúztatták őket. A vendéglátó olaszoknak keményen meg kellett küzdeniük a döntőbe jutásért. Igaz, az első mérkőzésükön hét góllal tömték ki az Egyesült Államok csapatának hálóját, de az ezt követő spanyolok elleni mérkőzésen már "vért izzadtak". Először 1-12-re játszottak, majd 24 órán belül megismételtújrajátszáson 1-1 után csak egy nagyon vitatott góllal tudtak felülkerekedni ellenfelükön. Az elődöntőben az osztrákokkal találkoztak. Itt is egy találat döntött, a vesztes "sógorok" azóta is vitatják. A döntőt 1934. június 10-én Csehszlovákia ellen vívták az az- zurik. Az első negyvenöt perc gól nélküli döntetlent hozott. Tizenhat perccel a befejezés előtt a fanatikus olasz szurkolók ereiben megfagyott a vér: Csehszlovákia vezetést szerzett. Az izgalmak a végsőkig fokozódtak, amikor az olaszok a 81. percben kiegyenlítettek. Végül is a hosszabbítás negyedik percében lőtt győztes hazai gól emelte fel a tomboló publikumot. Világbajnok: Itália! A II. forduló kérdései 1. Az 1990. évi labdarúgó vb mezőnyében egy csapat van, amely eddig valamennyi vb-n szerepelt. Ez a dél-amerikai együttes háromszor is elnyerte a világ kupát. A csapat neve? 2. Mi volt a neve az 1934-ben vb győztes-olasz csapat legendás hfrü kapitányának? 3. Ezt az 1900 éves monumentális épületet joggal tekintik az antik Róma szimbólumának. Az épület neve? A beküldő neve: címe: A megfejtéseket borítékban vagy nyílt levelezőlapon kérjük beküldeni az alábbi címre: Jász- Nagykun Lap- és Könyvkiadó Vállalat 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. Határidő: január 24. A beküldött pályázatokra kérjük ráírni játékunk jeligéjét: VENI-VIDI-VICI. Somogyi L. MŰSOROK RÁDIÓ Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Szerkesztő: Tamási László: Tel.: 44-618. 17.00-18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. /A tartalomból: Hírek -17.15: Zenés percek. Muzsikáló tájak. - 17.30: Szóváltás - a szó pódiuma. Beszélgetés Banner Zoltánnal. - 17.50: Zeneturmix. - 18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Országgyűlési képviselő- csoport ülése - Hogyan tovább MSZP? - Cukoripari egyesülés - Termeléspolitika - Kötelező ámen - Hírösszefoglaló/ Kossuth rádió 8.05: Hangszemle. - 8.20: Eco-mix. Gazdasági magazin - ism. - 8.50: Külpolitikai figyelő. - 9.00-11.00: Napközben /Élő/ - 11.05: Népdalkörök énekelnek. - 11.33: A kígyó pillantása. Saulius Tomas Kondrotas regénye rádióra alkalmazva. - 12.45: Törvénykönyv. -13.00: Klasszikusok dél időben. Zenekari muzsika. - 14.05: A hazudós. Fejes Endre novellája - ism. - 14.34: Johny Gibbs zenekara Filmzenéket játszik. - 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. - 16.00: Tizenhat óra. - 16.15: Zeneiskolásoknak zeneiskolások muzsikálnak. - 16.25: Ország-város-híres ember. Telefonos nyereményjáték gyerekeknek. - 17.00: Rólunk van szó! - 17.05: Pogy- gyász. - 17.30: Operettnyitányok. - 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. Művészet-és művelődéskr itika. - 19.40: Balázs Árpád népdalkórusaiból. - 19.50: Gong. - 20.00: A külpolitikai rovat műsora. - 20.30: Szimfonikus táncok. - 21.03: Sok illúzióm nem volt. Borenich Péter dokumentumműsora. - 22.00: Hírvilág. - 22.30: Megszámláltunk. - 22.40: Arckép korhű keretben. - 23.10: Stockhausen: IX. zongoradarab. -23.20: Operaest. Mirella Freni felvételeiből. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben. Mátray Zsuzsa és Máté Péter. - 9.05: Böngészde a zenei antikváriumban. - 10.05: Hajszálgyökerek. - 10.20: Magnósok, figyelem! 11.05: Családi tükör - ism. - 11.40: Álmodtam, álmomban. Óvodások műsora.- 12.10: Nóták. - 13.05: A tegnap slágereiből. - 14.00: Szórakoztató antikvárium. - 15.05: Zenerulett - /Élő/ - 17.05: Kölyökrádió. - 17.30: Ötödik sebesség. - 18.30: Pop-regiszter. - 19.05: Garázs. - 19.35: Egy hajóban. - 20.05: Albumajánlat. - 21.05: Kívánságműsor. - 22.07: Ezen az oldalon. Gion Nándor regénye rádióra alkalmazva. - 23.20-0.14: Övön alul... Magunk közt a szexről. Bartók rádió 9.15: Marie-Claire Alain orgonahangversenye. - 10.33: A magyar nyelv századai. - 10.48: A boszorkány. Krúdy Gyű la novel Iája. -10.57: A Rádió lemezalbuma. - 12.05: Iphigenia Aulisban. Részletek Gluck operájából. - 13.00: Szappanevők. - Tar Sándor hangjátéka.- 13.54: Király László: Lassú és friss - Pálóczi Horváth Ádám emlékére. - 14.05: Felejthetetlen hangversenyek. A Melos vonósnégyes hangversenye a Ze- neakadémia nagytermében /1984.október 16./ - 15.33: Siegfried Jerusalem operaáriákat énekel. - 16.05: Barokk zene. - 17.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót /Élő/. Hangverseny magyar zeneszerzők műveiből. - Kb. 18.00: Francia madrigálok. - 18.30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. - 19.05: Por favor. Spanyol nyelvlecke kezdőknek. - 19.20: Follow Through. Angol társalgás középhaladóknak. - 19.35: Porgy és Bess. Részletek Gershwin operájából. 20.35: Rádióhangversenyekről. - 21.05: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a berlini Schauspelha- usban. 22.17: Kamarazene. - 23.00: Zeneközeiben a magnósok. TELEVÍZIÓ 1. műsor: 8.25: Képújság - 8.30: Az amatőr. NSZK tévéfilm II/l. rész - ism. - 9.40: Hármas csatorna. V/3. rész: Életfák - ism. - 10.25: Nemeskürty István: Széchenyi napjai. Tévéjáték-sorozat/1985/- ism. - 11.15: Stúdió *90. A Televízió kulturális hetilapja - ism. - 12.00: Képújság -16.20: Képújság -16.30: Déli vide- oújság. A szegedi körzeti stúdió műsora.- 16.40: Správy - Hírek szlovák nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. -16.45: Európai kisebbségek. Baszk-szlovén rö- vidfilm-sorozat. Isztria /Feliratos!/ - 17.15: A bolygó, ahol élnünk kell. Kanadai ismeretterjesztő Filmsorozat VI/6. rész: Harcban a halállal.. - 17.55: Új Reflektor Magazin. Érdekvédelmi riportműsor. -18.45: Reklám -18.50: Esti mese. A találékony unoka. Hajótöröttek. Lengyel rajzFilm. - 19.00: Színházi este. I. rész. Beszélgetés a Játékszínben a Hyppolit, a lakáj című előadásról - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Színházi este. II. rész. Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj. Komédia 3 felvonásban. A Játékszín előadása. - Kb.23.10: Híradó 3. 2. műsor: 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Ben- ne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene- 17.45: Torpedó. Telefonos játék - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek! 1. Én és a kutyám. A muzsika. Csehszlovák kisfilm 2. Rosszcsontok. Francia rajzfilm-sorozat 3. Népek meséi. A kan- durkirály. Csehszlovák rajzfilm - 18.46: TV 2 - 19.00: Harangok. Csehszlovák rajzFilm - 20.09: TV 2 - Benne: Popkorong - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Napzárta-22.15: Café Hungária. Az MTV és a WWF-Köln koprodukciója. Öröklakás 11911/ - ism. - 22.40: Felkínálom - Kb.23.25: TV 2 Moszkva: 4.30: 120 perc. - 6.30: Orosz komolyzene. - 7.45: Jégkorongmérkőzés. - 9.30: Fesztiválok. - 10.30: Híradó. - 11.00: Barátom a ló. - 13.30: Grant kapitány gyermekei. - 14.45: RajzFilm. - 14.55: Gyermekek órája. - 15.55: A fesztivál jelei. - 16.25: Reklám. -16.30: Híradó. - 17.00: Jégkorongmérkőzés. -19.00: Híradó. - 19.30: Aktuális interjú. - 19.40: Visszatekintés.-21.10: Matvejevadalai.- 21.45: Híradó. - 22.30: Előnyös szerződés - Film. - 23.35: Hírek. - 23.40: Újév a mi házunkban - operett. - 00.55: Modern ritmusok - Koncert. Szlovák: 16.00: Beszélgetés a sportról. -16.30: Kontakt stúdió. - 18.55: Közép-szlovákiai magazin. - 19.10: Torna. - 19.30: Híradó. - 20.00: A háttér - Tévéfilm. - 20.40: Nők és dzsessz. - 21.30: Híradó.- 22.00: Világhíradó. -22.45: A dialógus stúdió. Újvidék: 15.05: Teszt - 15.20: Műsorismertetés - magyarul. - 15.30: Hírek - magyarul. -15.40: Régi szakmák - ism. -16.55: Műsorismertetés. - 17.00: Tv-napló. - 17.20: Sorozatfilm gyerekeknek. - 17.45: Zenés műsor. - 18.15: Objektív román nyelvű műsor. -18.45: Zenés műsor. 19.15: RajzFilm. - 19.30: Tv-napló - magyarul. - 19.55: Reklám - 20.00: Zenés est. - 21.30: Reklám. 21.40: Tudományos fórum. - 23.10: Tv-napló. - 23.30: Műsorzárás. Euros port: 6.00: Üzleti világhíradó. - 6.30: Európai üzleti hírek. - 7.00: D.J.Kat Show. - 9.30: Eurosport-étlap. - 10.00: Micsoda év! - 11.00: Rémtörténetek a motorozás világából. - 12.00: Röplabda Világgála.- 13.00: Stiga Asztalitenisz Nagydíj. - 14.00: Birkózás. - 15.00: Tenisz - az év legjobbja. - 16.00: Veronica Bcach-i versenyek. - 17.00: 3 golyós biliárd vb. - 18.00: Szánkó vb. - 18.30: Tenisz legendák. - 19.00: A világ sportja. - 20.00: Stiga asztalitenisz Nagydíj. - 21.00: Röplabda Világgála. - 22.00: Kosárlabda 1989. - 23.00: Párizs-Dakar rally. - 23.15: Labdarúgó vb - selejtezők. - 0.15: 3 golyós biliárd vb. - 1.15: Párizs-Dakar rally. Super: 7.00: NapkezdeL - 8.00: Egyveleg. - 16.00: Forró drót. - 17.00: Hullámhosszon. - 18.30: Kék éj. - 19.30: Időlánc. - 19.55: Időjárás. - 20.00: Nemzetközi hírmagazin. - 20.30: Der Spiegel. - 21.00: Európa társadalmi, politikai, környezeti változásai. - 21.30: Európai üzleti hírek. - 22.00: Hírek, időjárás. - 22.10: Nemzetközi hírmagazin. -22.40: A tudomány kilátásai. - 23.10: Der Spiegel. - 23.40: Bepillantás. - 0.10: Hírek, időjárás. - 0.20: Egyveleg. - 1.20: Időlánc. - 1.50-7.00: Egyveleg. TV 5: 16.05: Hírek. - 16.15: Ezt látni kell! - 17.15: Montreáli franciaajkú énekestalálkozó. - 17.45: Muskétások konyhája.- 18.00: Számok és betűk. - 18.20: Inci- finci fantázia. - 18.35: Pihenőidő. - 19.00: Hegymászók magazinja. - 19.30: Hírek, időjárás. - 19.40: Csillogó papiros. -20.00: Közterület. Közügyi magazin. - 21.30: Északról Északra. - 22.00: Tv-híradó. - 22.25: Időjárás. - 22.30: Szent Este. Varieté. - 24.00: Ex libris. Irodalmi magazin. A Lehel első gólja Spanyolországba készülnek a karatékák 2. FORDULÓ