Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-10 / 8. szám

1990. JANUAR 10. Néplap 3 A kórházigazgató esete a bizalommal Az inflációtól ments meg uram minket! Eddig kétféle kórházigazgatóval találkoztam: gondterhelttel és ide­gessel. Mezőtúron megismertem egy olyat, aki mosolyog. Mit moso­lyog! Nevet. Sokat és jóízűen. Annak ellenére, hogy a kórházigazgatók helyzete ma nem irigylésre méltó. Az idén ugyanis az egészségügyi intézmények havonta kapják a működésükhöz szükséges forintokat. V ___________________________J- Hogyan lehet ebből megélni?* kérdeztem dr. Amb- rózy Pétert, a mezőtúri kórház- rendelőintézet igazgató főorvosát.- Ezt még én se tudom. Hogy mi lesz az idén, arra a kérdésre nem tudok válaszolni, legfeljebb csak arra, hogy mi lesz januárban. Erre a hónapra ugyanis már megkaptuk a pénzünket. Kilencmillió forintot adtak és ez körülbelül reális is, ha azt veszem, hogy tavaly a működé­si költségünk egész évben 96 mil­lió körül volt.- Milyen hátránya van a havon­ként kapott pénznek?- Eddig például akkor vásárol­tunk röntgenfilmet, amikor lehetett kapni. És persze nem egy hónapra valót, hanem többet, hogy legyen készletünk.- Most viszont csak a havi szük­ségletet vehetik meg.- Érdemes lenne utánaszámolni, hogy mennyivel többe kerül, ha havonta elmegyünk vásárolni, mint ha mondjuk, évente kétszer tennénk. Nem is lenne gond, ha mindig mindent lehetne kapni, amire szükségünk van. De az el­múlt évek tapasztalatai azt mutat­ják, hogy hol ez, hol az hiányzik.- Egyszerhasználatos fecskendő, fogtömő anyag...- Igen. Hogy lesz-e gond az ellá­tással, a gyógyászati anyagok utánpótlásával, azt nem lehet előre tudni. Mindenesetre a mi kórhá­zunkban egyelőre nem lesz, hiszen van annyi tartalékunk, amennyi egy-két hónapra elegendő.- Van-e valami előnye a pénz havonkénti osztásának?- Tagadhatatlan, hogy a társada­lombiztosítás megbízhatóbb for­rás, mint a költségvetés. Mert bi­zony előfordult, hogy ha a helyi tanácsnak gondja volt, akkor fel­adatul adta az egészségügyi intéz­ményeknek, hogy mondjuk, spó­roljanak meg egymillió forintot. Tehát ha azt mondták, hogy erre az évre kapunk X. millió forintot, ak­kor nem volt biztos, hogy meg is kapjuk. A társadalombiztosítás ha­vonta adja a pénzt, mégis jobban lehet számítani rá. Mert ezt a pénzt nem lehet másra elkölteni, mint a tanácsi finanszírozásnál megtör­ténhetett, és megtörtént.- Igaz, hogy menedzser típusú ÍgazgatÓ?Ha így van- mint ahogy hallottam Önről, - akkor bármilyen helyzet is adódik, megállja majd a helyét.- Ahhoz, hogy egy igazgató me­nedzselni tudjon egy kórházat, nem szabad elmerülnie a banális, apró-cseprő ügyekben, mert ezek szétforgácsolják a napját és ő csak egyhelyben topog. Itt olyan csapat van, amelyik segíti a munkámat.- Csak nem azt akarja mondani, hogy megbízik a munkatársaiban? A bizalom manapság kiment a di­vatból.- Hát ha az igazgató nem tud megbízni a munkatársaiban, akkor mindent neki kell csinálnia, és el­vész az ügyekben. Nálunk a dönté­sek általában úgy születnek, hogy összeülünk, megbeszéljük, mit kellene tenni, fölvetődnek az ötle­tek. Utána én elindítom az ügyet - mondjuk, felveszem a kapcsolatot egy másik intézmény igazgatójá­val és innen a szakembereim folytatják. Nem kell nekem mindig ott lennem, ha intéznek valamit. De hogy ezt megtehessem, olyan embereket kell foglalkoztatnom, akikben meg lehet bízni, akik min­dent megtesznek a közös ügyért. Tehát biztosnak kell lennem ab­ban, hogy ha nem vagyok ott, ak­kor a kollegáim ugyanúgy dolgoz­nak és tárgyalnak, mintha én is ott lennék.- Ön nem régen kórházigazgató. A pletyka szerint máris sok pénzt szerzett az intézménynek. Árulja el, hogyan?- Sokszor már abból is pénz van, ha kevesebbet költünk. Korábban például Szolnokra és Karcagra hordtuk mosatni a textíliát, most helyben, a szociális otthonban végzik. Mondanom se kell, hogy olcsóbban. Időnként üzletelünk is: bérbeadjuk az autóbuszunkat, per­sze olcsóbban, mint a Volán. Vál­lalatoktól is kapunk pénzt - a jobb egészségügyi szolgáltatás remé­nyében. A menedzseléshez kelle­nek személyes kapcsolatok. Ed­dig, akivel kellett - csúnya szó -, érdemes volt kapcsolatot teremte­ni, azzal sikerült is. A kívülállóval el kell fogadtatnunk azt a célt, amely számunkra fontos, és akkor biztosan segít.-Ön mindig mosolyog? Egész idő alatt komoly témákról sőt, homlokráncoló problémákról beszélgettünk. Ön mindezeket meglehetősen derűsen adta elő. Mindig ilyen jókedvű?- Állítólag még senki nem látott rosszkedvűnek. Persze az ember­nek nincs mindig egyformán jó hangulata.- Azt is mondták, hogy Ön két­szer pályázta meg ezt az állást,mi­re hozzájárultak, hogy igazgató le­gyen.- Senki se lehet próféta a saját hazájában, Én már régóta Mezőtú­ron dolgozom. A pályázatból az a lényeges, hogy végül is sikerült.- Azt is sikernek könyvelheti el, hogy nem görcsös vezető.- Mindig idegenkedtem az "uta­sítom, elrendelem" stílustól. Nem biztos, hogy az a jó, ha az ember fegyelmiket osztogat. A munka­társaim már megszokták, hogy közvetlen hangnemben mondom el azt is, amit elvárok, megkövete­lek. Most már tudják, hogy nem a formára kell figyelni, ahogy mon­dom - mosolyogva -, hanem a tar­talomra, arra, amit mondok. Min­denesetre jó érzés, hogy ha keresz­tülmegyek a kórház udvarán, bárki meg mer szólítani, és nem retteg a "főnöktől". Paulina Éva Fotó: Mészáros János Évente 15 ezer magyar Suzuki /folytatás a 1. oldalról / Autó- konszern Rt. magyar fővállalkozó rendelkezik, míg a tőke 30 százalé­kát a Suzuki cég, 10 százalékát a C. Itoh kereskedőház és további 10 százalékát a Világbank szakosított szervezete, az International Finan­ce Corporation fedezi. A beruházás megvalósításához igénybe vehető lesz a japán export­import bank által hazánknak nyúj­tandó 500 millió dolláros szabad felhasználású, alacsony kamatlábú hitel. A Suzuki gyárat Esztergom­ban építik fel és 1992-ben 15 ezer darab gyártásával indul a termelés. 1994-ben már évi 50 ezer Swift típusú 1000, illetve 1300 köbcentis autó hagyja el a magyar Suzuki gyár szerelőcsarnokát. A termelés azonban 100 ezerre is felfuthat. Suzuki Osamu, a japán autógyár tulajdonos-elnöke a korszakos je­lentőségű ipari hírt bejelentő sajtó- tájékoztatóján elmondta, hogy a magyar alkatrész-beszállítás ará­nya kezdetben 50 százalék lesz, de fokozatosan eléri majd a 70 száza­lékot. A motort a Suzuki szállítja. A magyar alkatrészgyártást egyelőre nehéz lenne éves bontás­ban megadni, ezért abban állapod­nak meg a magyar partnerekkel, hogy ezt a kérdést kölcsönösen ru­galmasan kezelik majd. Azt is kö­zölte, hogy export-célt konkrétan nem állapították meg, csupán ab­ban jutottak egyezségre a magyar féllel, hogy hosszú távon igyekez­nek az exporttal ellensúlyozni az importált alkatrészek költséget. Azt is bejelentette, hogy magyar részről kérték, hogy megfelelő ex­port-tervet dolgozzanak ki. Nőtt a termelői, csökkent a fogyasztó ár A termelői árak 12 százalékos idei emelése ellenére csökken a híres mezőtúri kerámiák fo­gyasztói ára. Ennek magyaráza­ta, hogy az Országgyűlés dönté­sének megfelelően a kerámiater­mékek nagyobb részénél eltöröl­ték az általános forgalmi adót, ami törvényszerűen átruházta volna a vásárlókra ezt a költséget. A Mezőtúri Fazekasok Népmű­vészeti Háziipari Szövetkezete 1990-re 46-50 millió forint érté­kű termelést irányzott elő népi fazekasmunkákból égetett, má­zas agyagedényekből, valamint a kohászat számára speciális ipari kerámia termékekből. Terveik szerint a 27-28 millió forint érté­kű kis- és nagyszériás fazekasi­pari, művészeti remekekből a ta­valyival azonos mennyiségűt, legalább 12 millió forint értékűt szándékoznak export’álni. Közkézen forogtak, majd a hi­vatalos híradásokba is bekerültek a különféle listák a várható draszti­kus áremelésekről. A hús és a tej, illetve az ezekből készülő termé­kek döbbenetes drágulását immár tényként kell tudomásul vennünk. Méghozzá úgy, hogy fogalmunk sincs róla, vajon a bérek emelése követi-e majd az árakét? Ami pe­dig az ügyben a legnehezebben megemészthető: egyáltalán nem biztos, hogy jó, ha követi. Mielőtt az olvasó meglincselés céljából keresné a szerzőt, kérem hallgat­tassák - azaz olvastassák - végig. Az árak felszabadítása A januári inflációs hullámnak története van. Szeptemberben a TOT és a MÉM képviselői kérték - követelték a kormány vezetőitől az élelmiszerárak teljes felszabadítá­sát. Arra hivatkozva kérték ezt, hogy az élelmiszerárak nem piaci árak, hanem szociálpolitikai szem­pontokat érvényesítenek, s így a termelőknek nem nyújtanak fede­zetet sem a kellő jövedelmezőség­re, sem pedig tevékenységük - az élelmiszertermelés - fejlesztésére. A kormány vezetői igent mondtak, hiszen a gazdaságpolitikát és a szo­ciálpolitikát - amit a múlt rendszer vétkesen összemosott - valóban külön kell választani. A megélhe­tésről nem mesterségesen alacso­nyan tartott élelmiszerárakkal, ha­nem a piaci árak mellett önálló és erős szociálpolitikával kell gon­doskodni. Igent mondott az Országos Árhi­vatal is - de csak elvben értett egyet. Elnöke hangoztatta: az ára­kat valóban fel kell szabadítani, ám nem minden előkészület nélkül, nem vaktában. Ahhoz ugyanis, hogy a termelők sok évtizedes sé­relmeiket mintegy visszamenőle­gesen is orvosolva, most ne diktál­hassanak irreálisan magas árakat, a féken tartás bizonyos eszközeire van szükség. Ilyen eszköz lehet mindenekelőtt jelentős árukészle­tek állami tartalékolása, ami - szükség esetén - módot nyújt a pi­aci beavatkozásra. Pontosabban arra, hogy ha a termelők irreális árakat diktálnak, akkor az állam olyan mennyiségű árut dobhasson piacra, amennyi enyhe túlkínálatot teremt, vagyis piaci korlátot állít a féktelen áremelés elé. Azt is szükségesnek látta az ár­hivatal elnöke, hogy másként sza­bályozzák a termelők exportérde­keltségét. A jelenlegi erős érde­keltség ugyanis szintén akadályoz­hatja annak az enyhe túlkínálatnak a fenntartását, ami az infláció féke­zéséhez nélkülözhetetlen. Szükségesnek tartotta továbbá olyan információs rendszer kiépü­lését, amely a kormány számára lehetővé teszi a készletek alakulá­sának napi ismeretét. Bár a kormány vezetői ezzel is egyetértettek, s felszólították a MÉM és a Kereskedelmi Miniszté­rium irányítóit a piacstabilizáló in­tézkedések meghozatalára, azok a felszólításnak egyelőre nem tettek eleget. Ezért decemberben az árhi­vatal elnöke kijelentette: a várható történésekért nem vállal felelős­séget, nem hajlandó elrendelni az élelmiszerárak felszabadítását. A kormány válaszként a MÉM-re ru­házta át az árhatósági funkciót, ami ebben az esetben annyit tesz, hogy a MÉM elrendelheti az élelmi­szerárak felszabadítását. Esély a vágtató infláció megelő­zésére És a MÉM elrendelte, a felsza­badítás megtörtént. Több történt mint az említett közkézen forgó listának a valósággá válása. Több, mert ha a hús, a tej és a kenyér drasztikusan drágul, akkor a min­denki által megvásárolandó termé­kek többletköltségét kivétel nélkül mindenki igyekszik továbbháríta­ni. S ha ez mindenkinek sikerül - így a bérből élőknek is, lévén a bérszabályozás szintén liberalizált - akkor bekövetkezhet az, amitől tartani kell, és aminek nem lenne szabad bekövetkeznie: elszabadul az infláció, és ellenőrizhetetlenné, irányíthatatlanná válik. A vágtató infláció - ha ne adj Isten bekövetkezne - kíméletlenül sújtja a lakosságot. Állandó nyug­talansághoz vezet, hiszen az embe­rek zsebében már nemcsak a nehe­zen összekuporgatott megtakarítá­sok olvadnak szét, hanem az előző héten, esetleg napon felvett bérek is. Másfelől: ha nem sikerül gátat szabni a folyamatosnak, akkor megszűnik a racionális gazdasági kalkuláció lehetősége is. A gazdál­kodókat többé nem orientálják az árak, mert minden árváltozás hatá­sát elmossa az árszínvonal általá­nos és gyors emelkedése. Az ilyen gyorsuló infláció - ha bekövetke­zik - aláássa a piacgazdaság termé­szetes szelekcióját: a hatékony és a nem hatékony termelés egyaránt igazolódni látszik. Aki árat akar emelni, annak nem kell bevallani, ha netán rossz munkát végzett, elég arra hivatkoznia, hogy költsé­gei folyamatosan emelkednek. Az infláció ilyen felgyorsulását kíván­ta megakadályozni az árhivatal - eddig eredménytelenül. Ha a kor­mány nem teremti meg azokat a beavatkozási lehetőségeket, ame­lyek lassíthatják a drágulást, akkor csupán egyetlen kiskapu maradhat nyitva: a fizetőképes kereslet féken tartása. Amennyiben az irreális árakat csak nagyon kevesek képesek megfizetni, akkor a termelők - - rákényszerülnek az árak lassabb emelésére, illetve az árak csökken­tésére. Bármilyen fájdalmas is te­hát, de tény: ha a bérek nem köve­tik azonnal az árakat, csak akkor marad esély az infláció elszabadu­lásának megelőzésére. Noha ez sú­lyos megpróbáltatást jelentene a lakosság számára, mégis aligha­nem kisebbet és rövidebb ideig tar­tót, mint a vágtató infláció, amely végképp elolvasztja a családok minden megtakarítását és feldúlja, összezilálja a gazdaság egészét. Még reménykedhetünk... Ez a veszély természetesen csak akkor fenyegeti az országot, ha a kormány nem teremti meg a be­avatkozás említett, az árhivatal ál­tal javasolt garanciamechanizmu­sát. Még reménykedhetünk benne, hogy megteremti. Magyarország egyszer, 1946- ban, már beírta magát a rekordok könyvébe a világtörténelem legsú­lyosabb inflációjával. Akkor vi­szonylag hamar véget lehetett vet­ni a pusztító folyamatnak, mert erős, a nép bizalmát bíró kormány volt hatalmon, amely - árutartalé­kok képzésével, a belső piac vala­melyes stabilizálásával - megte­remthette, és meg is teremtette a jó pénzt, a forintot. Most nem szilárd a hatalom, labilis a politikai hely­zet, megosztott és bizalmatlan a társadalom. Vajon lesz-e erő, amely képes kemény kézzel véget vetni az inflációnak, ha - meggon­dolatlan lépések következtében - netán valóban elszabadul? Gál Zsuzsa A Szolnok Megyei ÁÉV Szolnokon a déli ipartelepen egy polisztirol habosító üzemet létesít. A brendezésekett egy osztrák cégtől vásárolták. Az osztrák szerelők a hónap második felében üzemelik be a gépeket. A t rmelés február végén, március elején kezdődik. Képünkön az alapanyagtároló silók szerelése. - nzs -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom