Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-09 / 7. szám
2 Néplap 1990. JANUÁR 9. Torzsalkodás a felső szinteken A megyében eav ___________ _______Kisgazdapárt maradt- Kevés követője van az új pártnak Tavaly december 22-én Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Központban összeültek a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Heves és Nógrád megyei küldöttei, valamint öt budapesti kerület alapszervezetének képviselői. Azülés után bejelentették, hogy megalakították a Nemzeti Kisgazda és Polgári Pártot. A kiválás okát az országos vezetőség antidemokratikus magatartásában jelölték meg. Tudjuk, hogy egy ideje torzsalkodások, személyes ellentétek terhelték a párt vezetését. Úgy látszik, ezek olyan mértékűek voltak, hogy csak a különválás jelentett megoldást. A jelek arra utalnak, hogy a konfliktusok végére még nem került igazán pont. A megjelenő nyilatkozatok "oda-vissza mutogatnak”. A kispesti kisgazdák napokban napvilágot látott nyílt levele lemondásra szólítja fel a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Országos Vezetőségét. Prepe- liczay István országos főtitkár egyik nyilatkozatában nem ítélte el az új kisgazdapárt megalakítását, inkább üdvözölte, hogy azok, akik azt létrehozták, elhatárolódtak a párttól. Külső szemlélőként a kisgazdák kettéválása a párt belső ügye. Legfeljebb azt lehet sajnálni, hogy ez éppen abban a politikai helyzetben történt, amikor rendkívül nagy szükség lenne az összefogásra, a tiszta, világos pártpolitikára, a követhetőségre. A párt szétválásának mélyebb okairól, annak várható megyei hatásáról megkérdeztük dr. Mizsei Bélát, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Politikai Bizottságának Szolnokon élő tagját.- Előrebocsátom, hogy az új kisgazdapárt megalakulását nem tartom veszélyesnek, bár a pártból kiválók bizonyos módszerei esetleg jelenthetnek számunkra gondokat - kezdi dr. Mizsei Béla, - de állunk elébe! A szétválás folyamata nyilván régebben indult el - mondja. - Tulajdonképpen arról van szó, hogy a most kiválók tartották a kezükben a pártot tavaly márciustól egészen a júniusi nagy választmányi ülésig. Ehhez a pozícióhoz úgy jutottak hozzá, hogy Futó Dezső akkori főtitkár március 23-ra nagyválasztmányt hívott össze. Ehhez neki nem lett volna joga, csak az elnöknek. A Jurtaszínházban megrendezett nagyválasztmány félretette az 1988. november 18-i Pilvax kávéházi döntést, de újabb vezetőséget nem tudott választani. Azokat a személyeket, akiket Futó Dezső javasolt, a résztvevők nem fogadták el. így egy huszonnégy tagú intézőbizottságot tudtak csak választani, ami nem volt egységes, mert tagjai keresni kezdték a kapcsolatokat a félretett kisgazdapárti képviselőkkel.- Az ilyen módon felvett kapcsolatok új helyzetet teremtettek - sorolja az eseményeket a politikai bizottság tagja. - A vezetést a kezükben tartók június 3-4-re nagyválasztmányt voltak kénytelenek összehívni. Még itt is többnyire ők voltak a kezdeményezők, például az ő hatásuk alatt állt a jelölőbizottság. Hatalmukat azonban csak félig tudták megőrizni, mert a politi-' kai bizottságba már bekerültek azok is, akik régen sok érdemet szereztek a Kisgazdapártnak. A fél- sikerrel nyilván nem elégedtek meg. Megkezdődött a szervező- munka az új vezetőség ellen. Azon szorgoskodtak, hogy megszüntessék a nagyválasztmányt és a politikai bizottságot. Az erőviszonyok közben megváltoztak, a taglétszám is erősen emelkedett. Ekkor került sor a vitatott kizárásokra. Az igazság az, hogy a kizártak az utóbbi időben szinte lehetetlenné tették a párt életét, munkáját. A belső konfliktus tulajdonképpen Ravasz Károly, az Ortutay-vonal- hoz tartozó pártvezető személye körül bontakozott ki. Vele mi nem voltunk hajlandók együttműködni, mert tudjuk, hogy régebben is állandó kapcsolatban volt az MSZMP-vel. Most az új pártot megalakítok vádolnak minket azzal, hogy nem határoltuk el magunkat attól az MSZMP nyilatkozattól, ami december 17-én hangzott el, miszerint szívesen lépnének koalícióra a Független Kisgazdapárt baloldalával. Közben az említett MSZMP-üzenet éppen nekik szólt. Mi az elhatárolódás ügyében már régebben világosan megfogalmaztuk álláspontunkat.- Az elmondott konfliktusok tehát sokáig kísérték a pártot és sok nehézséget okoztak - jelenti ki dr. Mizsei Béla. - A torzsalkodások a taglétszám gyarapodását is fékezték. Most pont került a viták, marakodások végére, végre egységesek lettünk. Már az elején is mondtam, hogy nem látok ránk nézve komolyabb veszélyeket az új kisgazdapártban. Nem gyengít, sőt inkább erősít bennünket az, hogy a párt munkáját akadályozók elmentek tőlünk. Nyugodtabban tudunk dolgozni. Úgy látom, hogy a megyében sem borzolja fel a kisgazdák kedélyét a párt kettéválása. Mindössze egy követője van a kiváltaknak, a párt mezőtúri elnöke. A kispestiek felhívásával - miszerint januárban hívjunk össze nagy- választmányt, és mondjon le az országos vezetőség - a politikai bizottság legközelebbi ülésén biztosan foglalkozunk majd. Személyes véleményem, hogy a felhívás megalapozatlan és kivitelezhetetlen. BI. Köszönet a véradóknak Nemes példája volt az összefogásnak a múlt év végi, Románia népeinek megsegítésére nyújtott adakozás. A megyében december 23-ától január 5-éig történt véradásokon a három megyei véradóállomáshoz tartozó területen összesen 830 donor fordult meg (a szolnoki területen ötszázharmincegyen, a mezőtúrin százkilencvenegyen, a karcagin pedig száznyolcan). Ez több mint háromszáz liter vért jelent, amelyet egyelőre még további felhasználásra a romániai szervek nem kértek. Lehallgatás-ügyben nyomozás / folytatás a 1. oldalról / Ezért a katonai főügyész a feljelentés kiegészítését rendelte el. Ennek keretében felkérte a belügyminisztert a „napi jelentés„-sel kapcsolatos tájékoztatás megadására, és a további adatok rendelkezésre bocsátására. A feljelentőktől további tájékoztatást nem kért, mivel erre szükség nem volt. A Katonai Főügyészség az eddigi vizsgálatok alapján megállapította, hogy a feljelentéshez csatolt dokumentumot valóban a Belügyminisztériumban készítették. Ez a tény a bűncselekmény elkövetéséA Varga Katalin Gimnázium tiltakozása A Magyar Nemzet 1990. január 6-i számában a Kis magyar Water- gate-ügyben olvastuk, hogy az állambiztonsági szervek 1989. december 22-én kelt napi tájékoztatója foglalkozott a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjainak a nyilvánosság elé tárt - a Szolnok Megyei Néplapban megjelent - a romániai emberi jogok lábbal tip- rása elleni szolidaritási felhívásával. Ezt a tényt "a selejtezésig szigorúan titkos" felirattal ellátott aktában őrizték. Mi, a gimnáziumért pedagógiai, szakmai felelősséget vállaló nevelők tiltakozunk az ilyen, és ehhez hasonló eljárások miatt. Az iskolai nevelő-oktató munkánk béklyójának tekintjük ezeket a feljegyzéseket, amelyeket a mindenkori hatalom eszközként felhasználhat ellenünk. Egyben követeljük az ilyen, és ehhez hasonló eljárások beszüntetését. Az Országgyűléstől követeljük, hogy törvényeivel biztosítsa az ifjúság nevelését felelősen végző intézmények szakmai önállóságát, hogy felelősségteljes munkájukat hasonló hatalmi eszközökkel ne tegyék lehetetlenné. Olyan félelmet kelt nevelő testületünkben ez a rólunk szóló feljegyzés, ami végső soron meggátolhatja iskolánkat az önálló útkeresésben, iskolánk önálló arculatának megteremtésében, bizonytalanná tehet a fiatalok nevelésében. nek gyanúját már megalapozta. A nyomozás elrendelésével egy időben a Katonai Főügyészség a Belügyminisztérium belbiztonsági osztályán lefoglalta a feljelentés tárgyköréhez tartozó dokumentumokat. A Katonai Főügyészség minden törvényes eszközt felhasználva, a tények objektív feltárására és elbírálására törekszik. A további tájékoztatásig a sajtó és a közvélemény türelmét kéri. Az Alkotmánybíróság hétfői ülésén úgy döntött, hogy az SZDSZ-nek és a Fidesz-nek a Belügyminisztérium Biztonsági Szolgálata ellen tett feljelentésében foglaltakra figyelemmel, alkotmányossági szempontból meg kívánja vizsgálni a titkos információ- szerzésre, adatgyűjtésre és a telefonbeszélgetések lehallgatására vonatkozó minisztériumi belső utasításokat. Ennek érdekében az Alkotmánybíróság helyettes elnöke megkeresi a Belügyminisztert, hogy az ilyen tartalmú valamennyi utasítást bocsássa az Alkotmány- bíróság rendelkezésére. Az Alkotmánybíróság az előzetes vizsgálat alapján dönt a további intézkedések szükségességéről. Az SZDSZ közleménye 1990. január 10-én az SZDSZ Törökszentmiklóson alakuló gyűlést tart a HNF székházában, 18 órakor.A meghívott vendégek: Csalogh Zsolt író. Tolnai Antal SZDSZ-jelölt, Fodor Tamás SZDSZ-jelölt, Bognár Szabolcs SZDSZ-tag. Tényleg ilyen szegény az egészségügy? A kínai orvost csak addig fizették, míg a páciens meg nem betegedett Ha egy szakma dohog, az nem mindig jut el a közvéleményig. Különösen nem , ha olyan közösségről van szó, mint egy kórházé, melyet legföljebb betegként szokott alaposabban szemügyre venni az ember. Egyszóval a szolnoki Hetényi Géza Kórházban most paprikás a hangulat. Az ok pedig az, hogy a gyógyítók úgy vélik, az egykori MSZMP-vagyon elosztásánál még csak kétség sem férhet ahhoz, hogy a megyeszékhely központjában hivalkodó hatemeletes székházat rájuk testálja az illetékes testület. Erre a legutóbbi megyei tanács végrehajtó bizottsági ülésén mások is előálltak igényükkel, oktatási, közművelődési intézményt, pártirodákat álmodva a falak közé. A Hetényiben semmiképp nem tartják igazságosnak a döntésre jogosultak összetételét. Úgy vélik - és ebben sok igazságuk van - a közigazgatás kulcspozícióiban számos egykori pedagógus kapott helyet, így valóságos lobby szerveződik belőlük. Egyébként is ne az a megyei tanácsi elnökhelyettes foglalkozzon ezzel a dologgal, aki már elmenni készül az államigazgatásból, méghozzá pedagóguspályára! A napokban egy beszélgetésre kértem a kórház vezető munkatársait, ahol azokra a kérdésekre kívántam választ kapni, melyeket bármely állampolgár feltenne, hiszen ezek a kétségek itt élnek velünk. Először is: valóban olyan szegény az egészségügy, amilyennek mondja magát? Hiszen Szolnokon legalább öt kórházat tud számbavenni bárki. Aztán: jómagam állampolgárként körzeti orvosi, üzemorvosi ellátásra tarthatok igényt, olykor kezelnek rendelőintézetben, kórházban, de ha mindehhez nincs bizalmam, magánorvosi rendelésen is elmondhatom panaszomat. Egyszóval, legalább öt csatornán gyógyítanak, mégis azt érzem, nem vagyok amúgy istenigazában az egészségügy kezében. A sok bába közt nem vész el a beteg? Dr. Krasznai Géza kórház- igazgató: - A fenti felvetéseket jól ismerem, látszólag igaz, hogy a létesítmények számát tekintve Szolnok egy kórházváros. Csakhogy a rendelőintézet 1953-ban, napi ki- lencszáz szolnoki beteg forgalmára épült, ma naponta háromezren fordulnak - fordultak - meg benne a megye minden településéről, míg a rekonstrukció el nem kezdődött. De elkezdődött és talán az ezredfordulón ér véget. Bele kellett kezdeni a pénztelenség ellenére is, az MSZMP akkori vezetői szerint ez politikai kérdés volt. Aztán itt a Hetényi Kórház: az épületegyüttest toldozták-foldoz- ták, kapott egy új pavilont, közben az infrastruktúra kiépítése elmaradt. Akórház most egy olyan színház, amelyik csak a színpadból áll. Ebben a kórházban van öt halálraítélt épület, melynek olyan a tető- szerkezete, hogy bármelyik pillanatban leszakadhat. Van egy idejétmúlt raktárrendszerünk, egy bádogváros, amely a műszaki hátteret biztosítaná, de ugyanez mondható el a könyvtárról, gyógyszer- tárról, mindenről. Minket ágyakkal tömtek tele, mert egy időben ez is politikai kérdés volt. Most mondják, vizsgáljuk meg az ágyak kihasználtságát. Jó, tudjuk, hogy a belgyógyászati osztály ágyainak 30-40 százalékán szociális okok miatt fekszenek elhagyott öregek, fedél nélküli emberek. Ezt az ágykapacitást fel lehetne szabadítani, de hová tegyük a rajtuk fekvőket?- Én azért mondom a magamét. Szolnokon itt a MÁV Kórház. Nem hiszem, hogy ez a szerencsés körülmény ne segítene valamit a gyógyító munkában. Dr. Bényei Magdolna főorvos: - A MÁV Kórház elsősorban foglalkozás szerint szelektálja a betegeket, Záhonytól Budapestig vesznek fel vasutasokat. Egyébként is az ágyszáma ötszáz, míg a Heté- nyié kétezer fölött van, mégis a köztudatban ez a két gyógyító intézmény úgy kerül egymás mellé, mint egyenlő nagyságú.- Beszéljünk a szakmai szervezeti kérdésekről is: mi az oka annak, hogy a rendelőintézetet annyi beteg keresi föl, holott hát saját tapasztalatom szerint nem részesül az ember alaposabb ellátásban, mint a körzeti orvosnál? Dr. Sebők András főorvos: - A betegek nagyobbik hányadát azok teszik ki, akik a körzeti orvosnál elláthatók lennének, tehát ők anapi háromezerből ezerötszázan vannak. Nekik nem kellene jönniük a rendelőintézetbe, ha megfelelő lenne az alapellátás a körzetben. Ha olyan szakszemélyzete lenne a körzeti orvosnak, amely levenne róla számos terhet. Ha valaki eltöri a kezét, természetes, hogy itt a helye. De egy gyermek fülét felszúmi már a körzeti orvosnak kellene. Nem tudom, egy gégemetszéshez hány körzeti orvos merne nekikezdeni, pedig előírás, hogy meg kell tenni. Ugyancsak növeli a tömeget, hogy egy-egy ráérő beteg már harmadik, negyedik helyen van, amikor a rendelőintézetet felkeresi, mivel szereti tudni, hogy minden orvosnak egybehangzó-e a véleménye az állapotáról. Mindez együtt járul ahhoz, hogy a rendelőintézetben egy-egy betegre két-há- rom perce jut az orvosnak.- Az egészségügy egyik "árnyékintézményének" tartom az üzemorvosi ellátást. Nem tudom annak idején milyen céllal hozták létre, ma viszont az a munkahely, amely ad magára, néhány ezer forintért üzemorvost foglalkoztat pusztán azért, hogy dolgozói ne a körzeti orvosnál, vagy a rendelőintézetben álljanak sorba receptért. Dr. Bényei Magdolna: - Valamikor alighanem a veszélybetegségek megelőzése volt a cél, semmi több. Én is úgy gondolom, hogy arra az égvilágon semmi szükség nincs, hogy ehelyett egy-két órás rendelések folyjanak receptfelírás céljából. Ha egy jól működő háziorvosi rendszer volna, a dolgozó nem is menne el ezekre a rendelésekre. Egyébként a háziorvosi intézmény lehetne az, amit ön hiányol, nevezetesen az adná azt a tudatot, hogy kézben tart engem, méghozzá naprakészen az egészségügy. Acégeknek az ilyen irányú jótékonykodását váltaná tehát fel egy szervezett biztosítási rendszeren alapuló családi orvoslás.- Már hallom is a körzeti, meg az üzemorvosok hangját, amint mondják, hogy ezt a cikket mi is meg tudnánk írni, amiben viszont az állna, hogy a rendelőintézet így, a kórház meg úgy. Milyen érveik lennének az alapellátásban dolgozó orvosoknak? Dr. Krasznai Géza: - Álljon meg a menet, itt senki nem őket bírálja, hanem a rendszert, amely nem funkcionál jól. Az elmúlt évek során tíz egységből nyolcat az ágyak számának a növelésére fordítottak, és csak kettőt az alapellátás fejlesztésére. Ez lett a vége. Színpad tehát van, ám nincs orvosbeteg kontaktus. Nincs megelőzés, pedig milyen bölcsek voltak a kínaiak, amikor csak addig fizették az orvost, míg a páciens meg nem betegedett. Ha beteg lett, az orvos rosszul tette a dolgát. Dr. Bényei Magdolna: - Ha lenne egy szakszemélyzetből kiépített hálózat, az idős embereknek nem kellene naponta a várókban ücsörögni, menne a nővér, kiírná a receptet, beadná az injekciót, és ebben az esetben a családi ház egészségügyi létesítményként is funkcionálna, terhet véve le ezzel az intézményekről. De ami a legfontosabb: ez alatt az orvos tényleg tudna a beteggel foglalkozni. Dr. Sebők András: - Az egészségmegelőzés a lehető legolcsóbb dolog, de infrastruktúra nélkül az sem megy. Kimutatták, hogy az Egyesült Államokban egy állampolgárnál a betegségmegelőzés négy dollárba kerül - a már beteg gyógyítása kórházban négyezer dollár. Csakhát nálunk mindenki egy fokkal alacsonyabban tevékenykedik, mint amire a képesítése szól: a kórházi orvos rendelőintézeti gyógyítóként, a rendelőintézet orvosa körzeti orvosként, a körzeti orvos pedig olyan teendőket kénytelen végezni, amire egy jól képzett asszisztens is alkalmas lenne. Az előrelépés útja tehát az alapellátás nívójának emelése, ott kell javítani az állapotokon, ahol a beteg az első gyógyítóval találkozik.- Ezt a csődtömeget, amit itt felsoroltak, miként lehetne pénzben kifejezni? Bella Sándor, a kórház gazdasági igazgatója: - A kezelésünkben lévő épületek értéke egymilli- árd forint, fenntartásukra évente saját erőből húszmilliót tudunk költeni, ami arra sem elég, hogy a siralmas állapotot legalább konzerváljuk. ATüdőkórházbauxitbe- tonból épült, néhány éven belül összerogyhat, pincéjében néhány millióért megerősítettük a pilléreket, meg sem látszik rajta. Elképzelni sem tudjuk, mi lesz vele - ha viszont lenne pénzünk, nem tudnánk hová kilakoltatni az ott lévő osztályokat. Ott van az Újszászi szanatóriumunk utókezelője, kétszáz ágy lenne benne - ha lenne. Évek óta folyik a rekonstrukciója, így negyven beteget tudunk ott elhelyezni. Orvoslakások kellenének, további szállások a nővéreknek, gondozók, megelőzők, - mondjam tovább? A panaszáradatnak itt még közel sem lett vége. Szó esett arról, hogy áltattuk magunkat, amikor azt hangoztattuk, az elmúlt negyven év során előreléptünk. Az egészségügyben visszalépést regisztráltak. Ugyanígy újabb teherként zúdul a szakma nyakába a kizsigerelt társadalom, melynek tagjai két-há- rom gazdaságban keresték meg a kenyerüket, végül elhasználtan az egészségügy karjaiba hanyatlottak. Alkoholistaként, infarktusos betegként, neurózisosként kell gondozni, kezelni az egyébként jobb sorsra érdemes állampolgárokat. És ezzel a megnövekedett teendővel nem nőtt egyenes arányban a tárca támogatása, - sőt! Hát persze hogy vannak itt is szervezetlenségek, elpazarolt gyógyszertonnák, feleslegesen elfecsérelt orvosi energiák, hogy mást ne mondjunk egy adminisztrátor elszámolhatná az útiköltséget, ám ez is az orvos tennivalója. De új műlábat sem írhat az asszisztens, ha az orvos nem látja a régi elhasználtat. Az egészségügy nem rajtunk kívül van - az egészségügy mi vagyunk. Mi, a ma és a holnap betegei. A cikkünket adaléknak szántuk azok számára, akik a megyei pártház sorsáról döntenek majd.
