Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
1990. JANUAR 6. Sándor József: Hol van eltemetve Petőfi Sándor? Néplap A jelentésb<51 kitűnik, pontosan megállapította a bizottság a csata színhelyét s azokat a helyeket, ahol Petőfi S ándor a csata előtt és a csata alatt állítólag tartózkodott. Megtudjuk belőle, hogy mikor a helyzet halálosan veszedelmes volt: mindenki menekült. A Petőfi Sándorhoz legközelebb volt Lengyel doktor is menekül. Még őhívja fel a figyelmét Petőfi Sándornak a menekülésre. Tovább Lengyel doktor sem látta Petőfi Sándort, mert Lengyel lóra kapott és menekült. Először Haller Ferenc gróf ad nézetének olyan kifejezést, hogy amennyire ő látta, Petőfi Sándor nem menekülhetett. Tehát csak föltételezi, hogy Petőfi Sándor a csatatéren halt meg. Ó sem látta többé Petőfi Sándort, mertBem megmentésével volt elfoglalva. Majd - amint a fönt elmondottakból látjuk - albisi Barthos Zsig- mond következik, aki távolról látta, amint Petőfi Sándor egy újoncszázad felé siet s oda szól nékik, hogy "rendet ne bontsanak", azonban alig hangzanak el Petőfi Sándornak ezen szavai, a törökbúzából felbukkanó ellenség rálő az újonccsapatra s Petőfi Sándor arcra bukik. Bar- thost elfogják, az országúira viszik s itt már közelebb, de mégsem közvetlen-közeiről látja Petőfi Sándor holttestét. Egyedül ez volna, ha közvetlen közelből látta volna, hogy a holttest csakugyan Petőfi Sándoré, a Petőfi Sándor halálára vonatkozó elsőkomolyabb adat, ha az említett holttestről, mondjuk ruhadarabjaiból egy is, vagy a nála lévő írásaiból, jegyzeteiből csak valamicske is ránk maradt volna. De ilyesmi nem maradt ránk. Tehát aTörök-Váli-féle nyomozati adatokból csak arról győződhetünk meg, hogy mind-mind csak feltevés, hogy Petőfi Sándor a fehéregyházai csatában halt volna el és itt is feküdne valamelyik honvédsírban. Visszatérve ezek után ama kérdésre, hogy hová lett hát Petőfi Sándor a segesvár-fehéregyházai csatában, megállapíthatjuk, hogy annyi bizonyos, hogy őt állítólag legutolj ára ott látták, de a csata után már senki sem látta, itt tűnt el. Dehát csak eltűnt! De hogy hová?! Ez volt közel száz esztendőn át egy nagy kérdés, melyre oly hosszú időn át sem kapott határozott választ a nemzet. Ha most aztán a kiküldött bizottság jelentésén kívül áttanulmányozzuk 1849-től napjainkig a Petőfi Sándor eltűnésével kialakult irodalmat, igen érdekes dologra jutunk. Ugyanis: mindenki hiteles tanú akart lenni Petőfi Sándor halálát és sírját feltárandó akár előadásban, nyilatkozatban vagy újságcikkben. Természetes, mindenki másképp adja elő mondanivalóját, de mindnek az a vége, hogy ott kell neki lenni, valahol a segesvár- fehéregyházai csatatéren, de a helyet, ahol eltemették, senki határozottan meg nem mondhatja,mert nem tudja; mert meghalni senki sem látta, Petőfi Sándortól senkinek sincs birtokában semmi, ami tárgyi bizonyíték lenne az úgynevezett segesvári csatában történt halálára s ott való eltemetésére. De jelentkeztek olyanok is, akik szerint nem halt meg Petőfi Sándor a segesvár-fehéregyházai csatában, hanem életben maradt. Ezek is mindjárt jelentkeztek, midőn Pákh Albert felvetette a kérdést, hogy hová lett Petőfi Sándor a segesvári csatában? Ezek közé tartozik például Bartha János Tiszabecsről, aki azt írta, hogy: "a segesvári csata után Segesvárt feküdt s a harmadik héten egy verebélyesi székely ember beszélte, hogy "a csata utáni reggel, kertjében egy sebesültet talált, egy hétig ápolta a szénapadláson, azután pórruhában, járatlan utakon az oláh határszélig kísérte, ki elválásakor megmondta nevét: Petőfi volt". Majd P. Szatmáry Károly M.- Szigetről azt írja, hogy 1849 augusztusában Lezsneken a székely közhonvédektől két változatot hallott. Az egyik szerint az oroszok elfogták Petőfit s elvitték Szibériába; a másik szerint Petőfi Sándor mint fogoly az orosz cár elé került, ki megtudván, kivel van dolga, gazdagon megjutalmazva bocsátotta el. E két változatot utóbb szebeni fogsága alatt is többször hallotta. Kérdés - teszi hozzá Szatmáry -, hogy valójában nem vitték-e ki mint foglyot az oroszok? Azonban az ilyen másodkézből vett adatokon kívül jelentkeztek Pákhnál olyanok is, akik azt állították, hogy Petőfi Sándor él, itt bent a hazában bujdosik s a költőt meg is vendégelték. Természetesen Pákh Albert ezeket a leveleket is mind közzétette a "Vasámapi Újság"-ban, melyekre a cáfolatok sem maradtak el. Jöttek a vélemények és állítások pro és kontra. Közben olyan érthetetlen eset is történt, amely megérdemli a megemlítést. Az itt, vagy ott felbukkanó ál-Petőfiket előbb vagy utóbb sikerült leleplezni. De arról az ismeretlen egyénről, akiről itt most lesz említés, soha ki nem derült, hogy ki lehetett. Az eset roppant érdekes. Jókai tesz róla említést a "Hon" című lapban. De megemlíti "Életemből" című könyvében is. Én most Ferency Zoltán dr. soraival ismertetem. "1850-április végén egy hódmezővásárhelyi asszony ment hozzá - Bathóhoz - a mágocsipusztára, hol akkor az öreg Szendrey is lakott s elmondta, hogy nála egy menekült van, ki személyesen kívánna vele beszélni. Az asszonnyal vele volt kisleánya is, ki a Bathó szobájában felfüggesztett Petöfi-képre azt mondta: "nini, ez itt annak a bácsinak a képe, aki nálunk lakik". Ekkor Bathó haladék nélkül átment Hódmezővásárhelyre. "Soha - úgymond -, ember és ember között hasonlatosság nem létezett: ugyanazon arc, hajviselet, szemek, még a Petőfinél oly sajátságos fejkapás, mozdulatok, a lépések megnyomása és maga a hang is ugyanaz. És mégsem volt az." Bathó ki is fejezte kétségét.mire a rejtélyes idegen oly bizalmas részleteket beszélt el a költő családi életéből, melyeket csak Petőfi tudhatott, úgyhogy Bathó megingott, 20 forintot adott neki s azt ígérte, hogy átviszi az öreg Szendreyt is s ha ő is a költőnek ismeri el, külföldre segítik. Az öreg Szendrey át is ment, de a rejtélyes idegen nem merte bevárni.” Bem táborában, a fehéregyházai csata alkalmával volt egy rongyos kém, aki Petőfit, mintBem kedvencét, nagyon szerette. Erről a kémről Jókai tesz említést a "Vasárnapi Újság" 1874. évi december hó 27-i 211. számában "Az utolsó vér és utolsó golyó" segesvári csatáról írt "Vázlat"-iban. Elmondja, hogy az említett lengyel kém a csata után előkerült, ki azt állítja, hogy "ö megtalálta a költőt a csatatéren sebesülten, elvitte Segesvárra s megnevezi a házat is, hol ápolás végett hátrahagyta. Többet nem tud róla. Amint látjuk, egy egész mondavilág alakult ki Petőfi Sándor eltűnésével kapcsolatban. Mondavilág, melyből a valót senki sem tudta kihámozni. Magát Jókait is állandóan kísérte az a gondolat, hogy hátha mégis, csakugyan nem esett el Petőfi Sándor Fehéregyházánál, hanem fogságba került. Jókai gyakran foglalkozott a költő fogságba esésének gondolatával. Bizonyság erre a "Hon" 1867. évi május 26-án megjelent "Petőfi???" cikke is, mely a "Politikai Divatok"-kai együtt - mint Ferency dr. is említi Petőfi eltűnésének irodalmában - "új táplálékot adott a rémes feltevésnek". "Dehát igazán meghall-e Petőfi? - kiált fel az idézett helyen Jókai.-" Valóban szobrot és síremléket kér-e porainak? Csakugyan ott hallgatja-e a négy hárs alatt a búcsújárók zsolozsmáit? " "Ki látta elesni? -kérdi tovább Jókai. - Tudomásom szerint hárman írták le a helyet és a körülményeket, ahol és mikben Petőfit legutólszor látta ismerős magyar, mindhárom elbeszélés azzal végződött, hogy az üldöző lovasoknak utói kellett érni- ök Petőfit. A szemtanú maga megmenekült. Itt aztán két esély maradi fönn: vagy megölte öt az üldöző csapat, vagy elfogta. Ha megölték, akkor kétségtelen, hogy ő is azon közös sírban nyugszik, melybe azon balvégzetes csata hősi áldozatait egymásra halmozták. De hátha elfogták? Ez a gondolat sokszor képes elrabolni álmaimat." Érdekesebbnél érdekesebb elbeszéléseket találunk Petőfi Sándor eltűnésének irodalmában a költő halálát és sírját illetően. De egy sem ad arra kézzel fogható, tárgyi bizonyítékkal választ. Hogy ezekre mindre itt kitérjek, helyszűke miatt lehetetlen. De nem is fontos, mert nem dönti el magát a kérdés lényegét. Meg kell, hogy elégedjünk azzal, hogy 1849-től napjainkig hol itt, hol ott, de oly sűrűn jelentek meg cikkek, emlékiratok, visszaemlékezések, melyek kötetekre terjedő irodalmat tennének ki s minél jobban távolodunk el 1849-től ezen irodalomban, annál több helyen látták széles ehazában a megmenekült Petőfit, melyekről kiderült, hogy vagy nem az volt, vagy úgy eltűnt, hogy nem sikerült személyét a felbukkant "Petőfi"-nek megállapítani. Voltak olyanok is, akik együtt éltek vele Szibériában, kikről kiderült, hogy nem is voltak Szibériában; majd voltak olyanok is, akik hírt hoztak Szibériából Petőfi Sándortól, de mikor ezekre fölfigyelt a világ, már az ismeretlenség homályába vesztek a magyar haza határain kívül. (Folytatjuk) A szolnoki Gyermekváros igazgatója, Hetényi Kornél néhány nappal a téli szünet előtt meglepő petíciót kapott. A Münnich Ferenc körúti iskola tanárai bejelentették: nem hajlandók tovább tanítani a gyermekvárosi gyerekeket. Hm... Az ügy nincs lezárva A dolog azonban nem olyan egyszerű, hogy egy petícióval elintézhető lenne, nem is ilyen egyoldalú. Mi az, hogy nem hajlandók tanítani a gyermekvárosi gyerekeket? - merül fel a kérdés. Mi lenne, ha az orvosok is bejelentenék, hogy csak a felső tízezer jöhet a műtőasztalra - a többi... társadalmi probléma, oldja meg a Társadalom. De hiszen, a Társadalom nem egy megfoghatatlan valami, a Társadalom emberekből áll, s az emberek mi vagyunk. Nekünk kell megoldani a társadalom perifériájára szorultak problémáit. Ha egyáltalán jól és megnyugtatóan megoldható ez a kérdés. A nyílt levél mint publicisztikai műfaj, manapság kedvelt eszköze a nyilvánosságnak, így tudniillik mindenki hozzászólhat, akit valamilyen formában érint a dolog, vagy esetleg kompetenciát érez arra, hogy megoldja, előre vigye a felvetett kérdést. íme egy nyílt levél a Tisztelt Társadalomhoz. Ki oldja meg a gyermekvárosi gyerekek tanításának kérdését? Ki vállalja, hogy befogad kétszáz nehezen nevelhető vagy nevelhetetlen gyereket? De ki az, aki követ vetne a Münnich Ferenc körúti iskola pedagógusaira, mert nem hajlandók ilyen körülmények között tanítani? Idézet a Hetényi Koméihoz írt levélből:" Mint ismert, intézményünkben folyik a gyermekvárosi tanulók oktatása is. E különleges feladatnak iskolánk alapvetően eleget tudott tenni... kisebb-na- gyobb fegyelmi problémákkal időről-időre szembekerültünk, de ezeket képesek voltunk megoldani. E tanév októberétől azonban a gyermekvárosi tanulók egy kis csoportja olyan deviáns, minden emberi normát, iskolai kötöttséget semmibe vevő magatartását tapasztaljuk, mellyel szemben tehetetlenül állunk... Oktatásukról ilyen módon szó sem lehet, felszerelést elő sem vesznek, nevelői utasításokat nem hajtanak végre... A nevelők bármilyen hozzájuk intézett megjegyzésére rendkívül ingerülten, durván, a pedagógus tekintélyét mélyen sértő módon reagálnak... lehetetlenné teszik a többi tanuló oktatását is, s példátlan módon rombolják a közösség morálját. A szülők közül (ti. a nem gyerekvárosi gyerekek szülei közül! - a szerk.) többen jelezték, hogy ha a helyzet nem változik, mindent megtesznek azért, hogy a gyermeküket elvigyék iskolánkból... Jellemző, hogy a tanulók órákra gyakran be sem mennek... több ízben értesültünk arról, hogy loptak, vagy gépkocsikat törtek fel... az is előfordult, hogy az egyik tanuló kést rántott és azt egy nevelőre szegezte." - A levél margóján itt Hetényi Koméi kézzel odaírt megjegyzése:" a kést külsősöktől, vagyis a rendes lakótelepi gyerekektől kapta." A nevelők kérése:"Rendeljenek el azonnali vizsgálatot a kialakult helyzet azonnali okainak feltárására... a legdeviánsabb magatartást tanúsító (itt felsorolva tizenkilenc tanuló neve) gyerekeket rövid határidőn belül emeljék ki iskolánk tanulóközösségéből... Pedagógiailag teljesen indokolatlan, hogy a gyermekvárosi tanulók csak a mi iskolánkba járnak, s egyes osztályainkban arányuk 30-40 százalék. Ilyen százalék esetén ugyanis a külső iskola pozitív szocializáló hatása megszűnik, sőt a szándékkal ellentétesen hat. Ezért kijelentjük, hogy az 1990-91-es tanévtől kezdve nem kívánjuk egyedül felvállalni valamennyi gyermekvárosi tanuló oktatását. Javasoljuk, hogy a gyermekvárosi tanulók képzésének feladatát a Széchenyi városrész négy általános iskolája, a tanulólétszám arányában vállalja magára, esetleg a Gyermekváros hozzon létre belső iskolát." - 62 aláírás. Rövid kivonatokban így hangzik a Münnich körúti iskola tanárainak állásfoglalása. Levelüket vagy ha úgy tetszik petíciójukat elküldték még dr. Vincze Sándornak, a MTVB művelődési osztály vezetőjének, Rózsavári Lászlónak, a VTVB művelődési osztály vezetőjének, valamint Rózemberszky Lászlónak, a GYIVI igazgatójának. Felhördül a közvélemény, amikor egy ilyen petíciót elolvas, de mint mondottuk a kérdés túlmutat ezen a petíción, s kezdjük azzal: 62 pedagógust, aki emberileg, erkölcsileg, szakmailag elkötelezte magát a gyerekek nevelése, oktatása mellett, mi késztetett ilyen végső, a közvélemény számára meglepő döntésre? Tudni kell, hogy a levelet az iskolavezetés nem írta alá, "csak" 62 pedagógus, aki évek óta megfeszített erővel végzi ezt az átlagosnál jóval nehezebb oktató-nevelőmunkát, arranem is gondolva, hogy oktató munkájukat olyan eredmények kísérik, mint a város elit iskoláiét. Döntésüket mégis felháborodás fogadta. Megkérdeztük Szolnok néhány általános iskoláját, befogadnák-e ezt a kétszáz gyereket, vagy akár elosztva, iskolánként 8-10 tanulót? Kassai úti: - A mi iskolánk zsúfolt, elsősorban emiatt szóba sem jöhet ez a megoldás. Kohói: - Az a probléma, hogy mi senkit sem tudunk befogadni, harminc fölött vannak az osztálylétszámaink, még a körzetünkbe járókat is nehezen tudjuk leültetni, elosztva sem tudjuk befogadni a gyerekvárosi gyerekeket. Tallinn körzeti iskola: - Egy éve vettük át az Achim úti iskola tanulóit. Akkor senki sem kérdezett bennünket, akarjuk-e vagy sem. Kaptuk a feladatot, s mi elvállaltuk, nem tehettünk mást. Mi azt szeretnénk, ha ezt az egy éve ránk bízott feladatot el tudnánk látni, mivel a nálunk lévő kétszáz gyerek 30 százaléka nehezen nevelhető, annak ellenére, hogy családban él. Tehát, mi most ebben a kérdésben nem tudunk segíteni. Rákóczi úti iskola: - Ha a törvény oldaláról nézzük, a Münnich Ferenc körúti iskolában tanítók pótdíjat is kapnak! Az, hogy ma már ennek ellenére sem hajlandók egyedül felvállalni a gyerekvárosi gyerekek tanítását, már szakmai kérdés. Arra, hogy mi átvállal- nánk-e ezeket a gyerekeket, a kollégák megkérdezése nélkül nem merek válaszolni. Szándékosan nem a lakótelepi iskolákat kérdeztük meg, mert városszerte közismert az a tény, hogy mennyi nevelési problémával küzdenek, deviancia, lelki sérülések tanulóik körében bőségesen előfordulnak, noha családi háttérből jönnek. Valóban társadalmi kérdés? Addig társadalmi, amíg azt látjuk, milyen mértékben növekszik az elhagyott gyerekek száma, onnantól viszont nemcsak emberi, de szakmai kérdéssé válik. Mert milyen diplomával rendelkeznek a Münnich Ferenc úti tanárok? Általános iskolai pedagógus oklevéllel. Olyan szakemberekre bízták ezt a dolgot, akiknek a sérült gyermekek nevelésére nincs megfelelő képesítésük, és nemcsak ez a feladatuk. Pedig a gyerekvárosi gyerekeknek olyan szakavatott felügyelőkre, tanárokra van szükségük, akik a lelki sérültek gondozására, oktatására, nevelésére kaptak diplomát, akik ebben szakemberek, mert az élet azt igazolta, hogy a jószándék kevés. A gyermekváros felől nézve A karcagi Déryné művelődési Központban tegnap délután nyitották meg Gyurkovics Hunor szabadkai festőművész kiállítását. Felvételünkön az Alkotó ősök üzenete című festménye. A levél első hallásra felborzolta az idegeket jócskán itt is, Hetényi Kornél tajtékzott a dühtől. Emberileg nem tudta elfogadni ezt a petíciót. Kézhez vétele, megvitatása után csak napokkal később tudta higgadtan végiggondolni a problémát. Most azon a véleményen van, hogy az általa régen hangoztatott belső iskola, ahol pszichológus, gyógypedagógusok, direkt e célra felkészített nevelőtanárok foglalkoznának a gyerekekkel, próbálkoznának társadalmi szocializációjukkal, lenne a megoldás, hiszen ezek a tanulók még a Gyermekváros belső környezetéhez is nehezen tudnak alkalmazkodni. A kör ezzel még nem zárult be. Felvetődik az a kérdés is, miért nem hallgatjuk meg az említett tanácsi vezetők véleményét is? Talán erre is sor kerül majd, előbb azonban próbálkozzanak a kérdés megoldásával azok, akiknek végezniük kell az oktatás, a nevelés, a Gyermekváros ügyét, akik nyakig benne vannak a probléma sőréjében, s akik ennek következtében talán a megoldást is a legjobban látják. A kérdés tehát nyitva áll, nem is lehet bezárni, hozzászólásoknak lapunkban mi is helytadunk, hisz az ügy korán sincs lezárva. Kátai Szilvia /4./ Az érem iskola felőli oldala
