Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
1990. JANUÁR 6. Néplap. Tóth István igazsága A kormány javaslata Rangot a Kossuth-díjnak, a Hazafiság, megtartó erő? Nem kívánkozna ide kérdőjel, ha fogalmaink tisztázottak lennének. De nem azok: misztifikáltak, félremagyará- zottak vagy éppen - sokak számára - ismeretlenek. A z emberek már nem hisznek a nagy szavaknak. Azoknak van igazuk, akik csendes esküvel vallják, hogy a magyarságtudat az emberi értékekben rejlik, ahogy fűben, fában az orvosság, a gyógyír. Tóth István kunmadarasi hentesmesterrel, a helyi önkéntes tűzoltók parancsnokával tavaly nyáron ismerkedtem meg. írja meg az újságban, hogy megcsúfoltak ben- nünköt, pedig nem érdemeltük meg - mondta. A mai kifejezéssel élve: a nyilvánosság védelmét kérte. Nem önmaga számára, hanem az érték védelmében. Talán kiderül, nem csupán pénzzel mérhető anyagi értékek pusztulásáról van szó. Történt, hogy a múlt század utolsó éveiben Fikus Nagy József két hold tölgyes erdőt ajándékozott a kunmadarasi önkéntes tűzoltóknak, hogy építsenek oda egy pavilont, ahol esztendős ünnepeken az egész faluval együtt kedvükre szórakozhatnak, pihenhetnek. A pavilon a századfordulón felépült, de hát rárakódtak az évtizedek, az 1950-es években le kellett bontani, mielőtt összedőlt volna. A hagyomány azonban tovább élt, az értékteremtő szándék újra arra sarkallta a tűzoltókat, hogy a jussolt erdőbe felépítsék a faluval közös hajlékukat. Az igazi tenniakarás szívós, türelmes, szinte a semmiből is képes teremteni. A madarasi tűzoltók és környékbeli bajtársaik jó két évtizedig dolgoztak kalákában - bontották az elhagyott tanyákat, más épületeket a még felhasználható anyagért -, hogy megint legyen pavilonjuk, amelyen, ahogy képünk is mutatja, a népi építészet remekét kell értenünk. Számukra ez természetesnek tűnik, hiszen a kunsági emberek apáiktól, nagyapáiktól építkezni is megtanultak, ahogy mondani szokás: a vérükben van a falrakás, az ácsmunka, a cserepe- zés, és lelkűkben a régi házak formája, képe. Felépült tehát a pompás, harmincszor hatméteres, boltíves, tomácos kun ház, a célnak legjobban megfelelő belső elrendezéssel, egy olyan teremmel, ahová "mindenki befér" és néhány kisebb szobával. A zsalugá- teres ajtók és ablakok azonban a nyugtatták lelkiismeretüket, de a rendőrség - becsületükre legyen mondva - nem hagyta magát befosisakokat, az egyenruhát, - büszkeséggel hordták akkoriban. Tudja, miért? Azért, mert csak a falu legjobb mesteremberei, köztiszteletben álló gazdái, kétkezi munkásai vehették magukra ezt az egyenruhát. Csak az lehetett tűzoltó, akiben senki, de senki emberfia semmi kivetnivalót nem talált. Nézze, volt zenekaruk is! Nem mondom, nekünk is volt, de néhány évvel ezelőtt el kellett raknom a hangszereket, mert nem tudtuk fizetni a zenezol lóságunk száz évet ment visszafelé. Mi lesz itt, ha ne adj Isten, gyors tűz kap lábra? Ki törődik ezzel, Iá?" A kérdés azért sem csupán költői, mert más, kisebb településeken is hasonló a helyzet. De Tóth István kőkemény ember, nem nyugszik. A terveiről lelkesen beszél, mintha huszonöt éves volna, majd hirtelen kezet nyújt: "Mennem kell a birkáimhoz." Azt hallom mindig, hogy A kunmadarasi önkéntes tűzoltók az 1920-as évek végén lyásolni, az igazi nyomon indult és tükröt tartott a falu elé. A tettesek között egy sem volt cigány, pedig tizenkilencen voltak, tizennégy-ti- zennyolc éves kiskorúak, olyanok is, akikre azt mondja a falu: "milyen jóravaló szüleik vannak". Ez a történet tulajdonképpen már a múlté, azóta teljességében, csendes pompájában elkészült a pavilon. "Az idén pünkösd napján, a régi szokás szerint kivonultunk a tölgyesbe. Elől vittük a zászlót, szegődhettünk mögé egy fúvós- zenekart, abban bizakodtunk, hogy jön utánunk a falu. így is lett, minden olyan volt, mint apáink, nagyapáink idejében. Gyönyörű nap volt, együtt a fák között, szere- tetben, békességben. Senki sem kötöz ködöt!, izgágáskodott, mindenki becsülte a másikat. De ott nem is lehet másképpen, mert tudja, mitanárt. Nemcsak fúvós, de vonós- zenekarunk is volt, hogyne lett volna, hiszen - még az én időmben is - volt úgy, hogy száznál is többen voltunk. Most meg csak harmincötén vagyunk. Dehát mitől is lennénk többen ? Már egy jó éve, hogy nem tudunk érdemben kivonulni: a tizennyolc éves Csepel autónkra nincs gumi, az alkatrészeket úgy kell összekunyerálni. Ott van felfalazva a harmincnyolc méteres tűzoltó laktanya, de nincs rajta tető. Mikor lesz ? Isten a megmondhatója. Egy ideig még hagytak bennünket gazdálkodni, aztán már azt sem. Tudja, mi történt itt: az elmúlt negyven évben a mi önkéntes tűnem éri már meg birkákat tartani -jegyzem meg. "Dehogynem, nagyon megéri. Csak nem kell ellopni a takarmányokat, nem kell minden tucat birkára egy osztályvezető, meg mindenféle-fajta más mihaszna, akkor nagyon hálás a jószág a tartásáért." Szóval a hentesből juhász lett? - kérdezem félhangosan. "Csak így jobbadán télen, hogy addig se üljek ölhetett kézzel, de a tavasszal visszamegyek a régi szakmámba, megnyitom a hentesüzletemet. Igazit akarok csinálni, olyat, amilyenről még akkor tanultam, amikor volt becsülése a munkának, és ez adta meg az emberek tisztességét." Tiszai Lajos szűnjék meg az Állami Díj A kormány csütörtöki ülése sok megvitatandó kérdés miatt csak a késő esti órákban fejeződött be. A kormányszóvivői tájékoztatón ezért csupán a már megtárgyalt kérdésekről esett szó. A Minisztertanács a továbbiakban az alábbi döntéseket hozta: A kormány ál lást foglalt az alkotmánybíróság elhelyezéséről. A testület ideiglenesen az egykori MSZMP Xni. kerületi székházába költözik. A kijelölt székhelyen, Esztergomban ugyanis jelenleg nincs beköltözhető állapotban lévő, a testülethez méltó épület. A Minisztertanács javasolja az Országgyűlésnek az Állami-díj megszüntetését és a Kossuth-díj rangjának, hitelének visszaállítását. A Kossuth-díjat a jövőben minden év március 15-én a kivételesen magas színvonalú .alkotásokért adományozzák. A díjazottak jelölésében illetékes bizottság elnöke a kormányfő. A testület meghallgatta Szinetár Miklós kormánybiztos előterjesztését az új Nemzeti Színház létrehozásáról és szakmai programjáról. Szükségesnek tartja, hogy 1990- ben részletes beruházási programtanulmány készüljön. A kormány javasolja a parlamentnek, hogy magas szintű jogszabályban rögzítse az alkoholisták bíróság által elrendelt intézeti gyógykezelésének megszüntetését. A törvény elfogadása esetén egészségügyi szerv rendelheti el az alkoholisták munkaterápiás intézetben történő gyógykezelését. A Minisztertanács áttekintette a munkásőrség ingatlanjainak folyamatban lévő hasznosítását. Úgy rendelkezett, hogy néhány ingatlan esetében az e célból kiírt pályázatot meg kell ismételni. A kormány döntött a soron kívüli személygépkocsi-értékesítés fokozatos megszüntetéséről. Átmeneti intézkedésként 1990-ben a felére csökkentette az így kiutalható gépkocsik számát. Megvitatta a kormány a fejlődő szocialista országoknak nyújtható gazdasági segítség irányelveit. Megállapította, hogy az ország nem képes az eddigi támogatások fenntartására. Ezért a jövőben gazdasági megfontolás alapján mérlegeljük e döntéseket. Az Ország- gyűlés határozata alapján az idén nem adunk segélyt. A Minisztertanács megtárgyalta munkaprogramját. A munkaterv az ismert okok miatt csak 6 hónapra szól, és csupán a testület tevékenységének fő irányát határozza meg, valamint nyitott az időközben felmerülő problémák előtt. Párizs - a Technika Házában Hétfőn folytatódik a híres múzeumok anyagainak bemutatása a szolnoki Technika Há- ; zábaft. A szabadegyetemi előadássorozat keretében - délután 5 órától - Párizs múzeumaival ismerkedhetnek az érdeklődők M.Kiss Pál művészettörténész velítéítképes előadása nyomán. A Szolnoki Galéria Baráti Köre Kultúrális Egyesület elnöksége nem csak tagjai és a sorozat rendszeres látogatói figyelmébe ajánlja az érdekes rendezvényt, számít a diákok, a nyugdíjasok érdeklődésére is. Ha nincs fűtés, "meleg" a helyzet Ezt a telet ki kell húzni valahogy... A "pavilon" a tölgyeserdőben, ahol "hallani a csendet" (nyári felvétel) múlt év nyaráig még nem készültek el. És ekkor nagy csapás érte a fé- szekrakókat. Vandálok pusztították a házat, igen nagy anyagi kárt okoztak, de ennél sokkal fájdalmasabb volt az a tudat, hogy "hát csak ennyit ér a mi fáradságunk, önzetlen munkánk, hogy gonoszul le lehessen rombolni"? Tóth István a múlt év nyarán így fogalmazta meg bánatát: Az fáj, de az nagyon ám, hogy idáig süllyedt az én nemzetem, odáig jutottunk, hogy az értelmes munkát lebírhat- ’a, elpusztíthatja az értelmetlen gonoszság!" A panaszos szavak megjelentek apunkban. A faluban felröppent a lír: cigányok voltak! Sokan így lyen ott? Hallani a csendet, és ez úgy kell a mai ember lelkének, mint szomjas földnek az eső!" Mondhatnánk, minden jóra fordult, ahogy amesében. Közben kerülő úton egy régi fénykép jutott hozzám, gondoltam, megajándékozom vele Tóth Istvánt. Nem sejtettem, hogy sebeket szakítok fel a jó hatvan évvel ezelőtt készült fotóval. "Ez itt Bujáki Sándor, a nagybátyám, a legjobb kovács volt a faluban; emitt meg az apósom, Bujáki Balázs, aki híres kerékgyártó volt; itt van Sebesi László főparancsnok úr is, a fiával együtt, ö meg Nagy Sándor bácsi, a cipészmester. ö még él, hála Istennek, ö az egyetlen, aki még él közülük. Látja ezeket a tekintélytadó Harminc év fölött a nők általában titkolják a korukat. Feltehetően a kazánok is titkolnák, ha tudnák. De nem tudják. Mert annyi a gond, a baj velük, hogy minden porcikájuk jelzi már: elérték a "nyugdíjkorhatárt". Sokszor mégse vehetik igénybe a megérdemelt pihenést - mert nincs helyettük másik. A pusztataskonyi szociális foglalkoztató intézet kazánjai is megértek már a cserére. Mint Rózsa Sándor igazgató elmondta: a MaRózsa Sándor: Egy kazán 200-220 ezer forintba kerül rabu típusú kazánokat még 1953- ban gyártották. Az intézet majd húsz évvel ezelőtt kapta őket - használtan.- Mivel ma már nem gyártják ezt a típust, és alkatrészt se lehet kapni hozzájuk, az öt kazánból csak néggyel fűtünk, az ötödiket szétszerelték, és annak alkatrészeiből javítják a többieket. Javítani pedig elég sűrűn kell. Mert - mint a hol volt, hol nem volt mesében -, hol az egyik kazán lyukad ki, hol a másik.- A kazánügy nem újdonság - meséli Pálffy József, az intézet vezető nevelője. - Már évekkel ezelőtt kezdődtek a problémák. Tavaly például a fűtési szezon alatt háromszor szorultak javításra. A kazánok ebben a szezonban se hazudtolták meg magukat. November közepén, amikor átmenetileg hidegebbre fordult az idő, ismét kilyukadt - mind a négy. Rózsa Sándor:- Az intézetnek azon a részében, ahol ezek a kazánok biztosítják a meleget, nem volt fűtés: a konyhában, a foglalkoztató műhelyekben, a szolgálati lakásokban, és a gyerekek lakóépületében. A pusztataskonyi bentlakásos intézetben több mint száz olyan értelmi fogyatékost gondoznak, aki dolgozik is. Az igazgató elmondja, hogy a fűtésszünet idején a foglalkoztató termekből a kultúrterembe vitték a gondozottakat, ott végezhették munkájukat. De mi Pálffy József: Tavaly háromszor kellett javítani volt fűtés nélkül azokban a szobákban, ahol alszanak is?- Végül sikerült megoldani a problémát. Plusz plédeket kaptak a gyerekek,- magyarázza Pálffy József. - így aztán senki nem fázott. Szerencsére nem volt nagyon hideg. Rózsa Sándor:- A "rendkívüli állapot" három napig tartott. Ennyi idő kell ugyanis, hogy a kazánokat meg tudják javítani. Persze az újságíró mindig sarkít egy kicsit. Nekem például az jutott eszembe, mi van, hanem a novemberi dérben, hanem januári, februári mínusz 11 vagy 15 fokban történik mindez... Amikor az intézetben jártam - az év utolsó munkanapján -, megint lyukas volt egy kazán. Szerencsére csak egy, és így a másik három biztosította a meleget. Rózsa Sándor:- Az intézetnek nincs saját felújítási alapja. A tiszafüredi városi tanács tud a gondunkról, volt egy vizsgálat is az ügyben. Hogy mikor lesz pénz új kazánokra, nem tudom. Több mint kétszázezer forintba kerül egy-egy. Mi lesz a kazánok sorsa? Pontosabban mikor kap új kazánokat az intézet, hogy ne kelljen attól félni, vacognak majd jövő télen? Dr.Szabó Ottó, tiszafüredi városi főorvos ezt a tájékoztatást adta:- Az idén /1990-ben/ mindenképpen ki akarjuk cserélni a kazánokat. A munkák körülbelül két- két és fél millió forintba kerülnek. A pénzt a tiszafüredi városi tanács adja, és a megyei tanácstól is kértünk támogatást. Ha nem kapunk segítséget, a saját erőnkből kell megoldani ezt a problémát. P.É. Fotó: Mészáros János