Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-30 / 25. szám
1990. JANUÁR 30. Néplap 5 Szól a rádió Közöttük Magyarország Gyenge és törékeny az egynyelvű ország... (I.István) A műszaki értelmiség és a nyelvtanulás Mostanában egyre többet hallunk, tudunk meg a határainkon túl élő magyarokról. A rádió jóvoltából természetesen, s az ember örül, lám, a rádióban, az éterben nem áll magyar és magyar közé határ és határsáv, s a szögesdrótok is feledésbe merülnek majd lassan. A Társalgó a múlt héten, kedden, kitűnő képet adott keletről, nyugatról. Riporterei fölkeresték a kárpátaljai Nagyszőlőst és a burgenlandi Alsóőrt. A kárpátaljai pap arról szólt, a magyar nyelvű misén a magyarok, ruszinok békéje érdekében jónak látja, ha a magyar igehirdetés után oroszul is szól a gyülekezethez, összefoglalja a magyar nyelvű prédikációt, hogy értsék azok is, akik "csak" vallási buzgalomból térnek be a magyar templomba. Burgenland- ban meg a riporter csodálkozott: a templomban magyar nyelven szólt a pap, s csak magyarul énekelt a gyülekezet, aztán kilépve a templomból, mindenki természetesen németül beszélt. Különben a Társalgóban hallhattuk a burgenlandi első magyar tévéadás történelmi perceit is. Jó volt hallani mindezt, s az érdeklődést kicsit tovább folytatta a Vasárnapi Újság, amelyben meg egy kárpátaljai orosz asszony beszélt magyarul, az életükről. Bizony, csak csodálkozott az ember, a sok "ez sincs, az sincs”-en, s eközben elhangzott az élet egyszerű példáiból vett bírálat is: Brezs- nyev idején még sokkal több mindent meg lehetett vásárolni... Most legfeljebb mindent ki lehet mondani, már nem viszik el az embert érte... Szombaton délután 17 óra 30 perckor premier volt a Kossuth rádióban. Bemutatkozott a Híd, a magyar-román kulturális körkép, amely ezentúl 4 hetenként hallható ugyanebben az időpontban. Az új rádiós folyóirat felelős szerkesztője Lázár Eszter, s a bemutatkozó első évfolyam első szám műsorvezetője Bodor Pál író, ismert publicista volt. Az élő folyóirat mikrofonját pedig csupa Erdélyből, Romániából érkezett, több kevesebb ideje Magyarországon élő író, zenetudós, művész ülte körül. Nyilvánvaló, hogy ez a beszélgetés, túl a bemutatkozáson örömteli nyugtázása is volt a decemberi romániai eseményeknek. Igaz, a szombati hírekre is figyelő hallgató kicsit keserű szájízzel hallgatta, s öröme kételyekkel telítődött. Szombaton ugyanis egy romániai magyar miniszterhelyettes leváltását röpítették a világba a hírügynökségek, s így a rádió is. Túllépte hatáskörét, volt az indoklás, s éppen az iskolaügyben... Ahogy a naptár lapjai közelítenek, egyre viharosabb a vasárnap délutáni Választó, az egyórás élő műsor, a jelöltek, választók, pártok párbeszéde. Most vasárnap meg is fogadtam, nem hallgatom rendszeresen. A rádió mellett megkeseredik az ember szájaíze, ha mást se hall, mint vádakat, egymás leszólását. Sajnos, nem biztos, hogy a rádió jól választott, amikor így egymásnak engedte a pártokat,- inkább a programjaikról szólnának, kedvet csinálva a jelöléshez, szavazáshoz. Sajnos, a programokról alig esik szó. A reggeli pártjelentkezésekben már inkább,- dehát az emberek nagy többsége olyankor már elindul munkába. (SJ) A munkaterápia sikere Bemutatkozik a Pomázi Stúdió A Pomázi Munkaterápiás Intézet képzőművészeti anyagából rendezett kiállítással igyekszik a megye- székhelyen az MN Repülőtéri Helyőrségi Klubja képet adni az érdeklődőknek - több mint két héten át - a terápiás gondozás eredményességéről. Bővebbet erről a tárlat megnyitásakor, február 1-jén délután 4 órakor dr.Fügi Sarolta, a He- tényi Géza Kórház osztályvezető főorvosa szól. A megnyitót követően a klub I. emeleti társalgójában pedig a Pomázi Stúdió történetéről tart előadást Végh Magdolna klinikai szakpszichológus. A helyőrségi klub nyitott tárlatát február 16-ig, (szombat kivételével) 10-18 óra között bárki felkeresheti. Gyógyszertár épül Jászapátin Jászapátin a városi tanács beruházásában megkezdődött az új gyógyszertár építése. A Petőfi és az István király (volt Beloiannisz) úti sarkon lévő épület részleges elbontása után a Jászsági Építőipari Kisszövetkezet az alapozást már a múlt év végén elkészítette, és most az enyhe időben folytatódik a kivitelezés, A húszmillió forintos beruházáshoz a Gyógyszertár Központ Vállalat 12 millióval járult hozzá. Ezért egy 400 négyzetméteres gyógyszertár készül, valamint a kétszintes épület emeleti részén egy gyógyszerész szolgálati lakás. Az emeleten 3 szolgálati lakást épít a városi tanács is. Úgy tanultuk az iskolában, hogy "hazánk a felszabadulás után a vas és az acél országává vált, ipari fejlettségünk soha nem látott színvonalat ért el, műszaki állományunk ilyen irányú fejlesztésével hamarosan túlszárnyaljuk a kizsákmányolástól terhes nyugati tőkés országokat." Mostanra meg az derült ki, hogy amit a mi általános és középiskolás könyveinkben leírtak, nem igaz. A magyar műszaki cikkek a nyugati piacon hovatovább eladhatatlanok silány színvonaluk miatt. A fejlett nyugat-európai, amerikai vagy japán technikát, műszaki eredményeket csak akkor tudjuk megismerni, ha kommunikálni tudunk ezekkel az országokkal, ha megértetjük magunkat. De meg tudjuk egyáltalán értetni magunkat? Mérnökeink, közgazdászaink képesek beszélni külföldi partnereikkel, akiktől gazdaságunk felemelkedését várják? Nem. Ütött az óra, tennünk kell valamit, mert ha így marad a helyzet, szégyenkeznünk kell a világ előtt (nyelv)tudatlanságunk miatt. A témáról mérnökökkel, közgazdászokkal, műszaki szakemberekkel beszélgettem. Anekdotaszámba megy, de sajnos gyakran ismétlődő valóság, amikor négy-öt magyar mérnök kimegy - akár csak ide a szomszédos Csehszlovákiába -, hogy nyélbe üssön egy fontos kereskedelmi ügyletet, kinti partnereik azzal kezdik: nos, uraim, milyen nyelven tárgyaljunk? Angolul, németül, oroszul vagy franciául? Ekkor be kell vallanunk: mi egyik nyelven se tudunk. Csak magyarul. Mit tesznek ez ellen? - kérdésemmel néhány olyan munkahelyre kopogtattam be, ahol sok a mérnök, s reményem szerint fontosnak érzik ezt a kérdést. Támogatni A Profil Rt. tervezési igazgatójával, Deák Lászlóval beszélgettem először.- Hány mérnök dolgozik ebben az irodában, s ebből hányán tudnak idegen nyelven?- Tíz-tizennégy mérnök. A társaság fele a lapolvasás szintjén ismer valamilyen nyelvet, de beszélgetni szinte senki sem tud. Magyarország technikai elmaradottságának éppen ez az egyik oka, sok egyéb mellett, hogy az értelmiség - és nemcsak a műszaki értelmiség! - nem beszél nyelveket. Az orosz nyelv tanulását tették kötelezővé iskolás korunkban, felnőtt fejjel pedig néha embertelen energiát követel, hogy jó társalgási szinten megtanuljunk egy nyelvet. Az az igazság, hogy ha lenne valami nagyobb kényszerítő erő, mondjuk egy hosszabb időre szóló külföldi út, talán könnyebb lenne, így azonban nyolcórás munka után nagyon nehéz.- Hányán tanulnak most Önöknél nyelveket?- Majdnem mindenki. Minden áldott reggel másfél órás németóra van, hetente háromszor pedig angol. A tanár óradíját a Profil Rt. fizeti. Azért éri meg, mert bízunk benne, hogy Európa nyitottá válik számunkra, s a nyelvtudásunkkal otthonosan mozgunk majd benne mi is,- Ön szerint nem szégyen, hogy egy ország értelmisége a XXI. század előtt úgy áll Európa közepén, hogy anyanyelvén kívül alig akad ember, aki jól beszélne idegen nyelveken?- Negyven év egyoldalúsága valahogy a világra való nyitottság vágyát is elnyomta az emberekben. Ez a vágy most felébredt, ezért tanulunk nyelveket. Az eredménye még nem látható; idő kell hozzá, amíg nálunk is természetes dolog lesz, hogy mindenki, még a kifutófiú is beszél egy nyelvet. Követelni Másik beszélgetőpartnerem Tóth János vegyészmérnök-közgazdász, a Tiszamenti Vegyiművek személyzeti és oktatási főosztályvezetője.- Milyen módon támogatja a Vegyiművek nyelveket tanuló dolgozóit?- Mindenkinek fizetünk nyelvpótlékot, akinek van nyelvvizsgája, függetlenül attól, hogy milyen beosztásban dolgozik. Létérdek, hogy a műszaki értelmiség ne legyen nyelvtudás nélkül, a külföldi szakfolyóiratok enélkül elérhetetlenek számunkra. Nemcsak támogatást adunk a nyelvet tanulni vágyóknak, hanem meg is követeljük a tanulást. Ösztöndíjasainkkal szerződésben kötjük ki, mint alkalmazási feltételt, hogy a diploma mellé valamilyen nyelvvizsgát kötelesek megszerezni. Negyven éves kor alatt szakembert csak akkor nevezünk ki magasabb beosztásba, ha van nyelvvizsgája.- Csak a műszaki szakemberek nyelvtanulását támogatják, vagy minden dolgozójukét?- Mindenkiét. Még olyan formában is, ha vállalaton kívül szervezett nyelvoktatásban vett részt, hozza a befizetett csekket, mint igazolást, megtérítjük neki az egész tandíjat. Azok a vezető beosztású dolgozóink, akik nyelvvizsgára kötelezettek, heti egy napot kapnak a nyelvtanulásra, kötelező munkájává tesszük ezen a napon, hogy csak a nyelvtanulással foglalkozzon. Ezenkívül arra is odafigyelünk, hogy aki megszerezte a nyelvvizsgát, lehetőség szerint eljusson azokba az országokba, amelyeknek a nyelvét megtanulta. Nyelv, nyelv, nyelv - nélkülözhetetlen eleme jövőbeli boldogulásunknak. Én azt gondolom, ezt minden munkahelyen be kellene látni, támogatni kellene a nyelv- tanulást ott is, ahol most úgy érzik, pillanatnyilag megvannak nélküle is. Titkárnőket, orvosokat, könyvtárosokat, bolti eladókat, gyógyszerészeket, segédmunkásokat, irodai alkalmazottakat, bárkit, áki ebben az országban bárhol dolgozik, támogatni kellene a nyelv- tanulásban, mert biztos vagyok benne, hogy megérné. Értetlenül Az itt elhangzott jó példák azonban senkit ne tévesszenek meg. Ezeket csak azért emeltük ki, hogy így is lehetne, sőt csak így kellene csinálni, mindent megtenni, hogy sárba ragadt kultúránk szekerét kimozdítsuk. Ezzel szemben mi az országos helyzetkép? Ennek is utánanéztem. A vállalatok, üzemek és egyéb munkahelyek nem, vagy csak igen kivételes esetben támogatják dolgozóik nyelvtanulási készségét. A magyar mérnökök legnagyobb része egyetlen idegen nyelvet sem beszél, nem olvassa rendszeresen a külföldi szakirodalmat, így nem is ismeri azt. Ugyanakkor ennél is nagyobb tragédiának tartom, hogy érdeklődő kérdésemre a legtöbb munkahely megdöbbent értetlenséggel reagált. Miért kellene támogatni a nyelvtanulást, mikor magát a vállalatot is alig bírják fenntartani? Meg kellene' talán próbálni pénzt áldozni rá. Lehet, hogy könnyebb lenne fenntartani a vállalatot a külföldi fejlett technikát első kézből ismerő szakembergárdával. Kátai Szilvia Régi szép hagyomány, hogy az iskolai bál a végzős diákok nyitótáncával kezdődik. Képeink a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép-és Szakmunkásképző Iskola nyitótáncairól készültek. A szakközépiskolá sok keringőjét és palotását Magyar Imre, míg a szakmunkások keringőjét (állókép) Barna Károly tanár tanította be. -nzsRádió l] Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. Telefon: 44-618. 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Korún Éva. Telefon: 41-133. (A tartalomból: Hírek- 17.15: Zenés percek. Slágerantikvárium - 17.30: Tini-tanoda. Báli szezon - 17.50: Zeneturmix - 18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Sajtótájékoztató a tűzoltóság munkájáról - Megyei Vörös- kereszt vezetőségi üléséről jelentjük - Mi lesz veled DEMISZ, - Mikor öntözzünk? - Kamatadó -90- Tanácsi feladatok a választási kampányban - Hírösszefoglaló) Kossuth rádió 8.20: Ha kiszabadul a palackból - ism. - 8.50: Külpolitikai figyelő. - 9.00- 11.00: Napközben/Élő/-11.05: Postabontás. Kozma András népzenei ösz- szeállítása. - 11.39: Kék öböl. John Steinbeck regénye folytatásokban. - 12.45: Világhírlap. Nemzetközi sajtószemle. - 13.00: Klasszikusok délidőben. Magyar előadóművészek felvételeiből. - 14.05: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. - 14.35: Dzsesszmelódiák. Burce Forman, Eddie Gordon és John Scofield felvételeiből. - 14.55: Közel az éghez. Csoóri Sándor verse - ism. - 15.00: Ezredforduló. A Rádiószínház dokumentumműhelyének műsora. - 15.45: Éneklő Ifjúság. -15.55: Rólunk van szó! -16.00: Tizenhat óra Hír-magazin. - 16.15: Muzsikáló természet. Három rigó Észtországból. - 16.20: Színi-tanoda. - 17.00: A belpolitikai rovat műsora. -17.30: A Szabó család. - 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk - a zenéről. - 19.15: Sportvilág. - 19.40: MŰSOROK Somorjai Paula népdalokat énekel. - 19.50: Beszélni nehéz. - 20.00: Munkások - 1990. Gazdaságpolitika "alulnézetben". - 20.30: Goldmark Károly: Emlékek életemből. A zeneszerző önéletírását elmondja: Galamb György. - 21.20: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. Édes otthon botránykőből. Simái Mihály hangjátéka. - 22.00: Hírvilág. - 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót /Elő/ Polgár László Schubert-dalokat énekel. - Kb.23.30: Szimfonikus táncok. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben: Megzenésített versek. - 9.05: Társalgó. Ötvenöt perc irodalomkedvelőknek. - 10.05: Operettkedvelőknek. -11.05: Veszélyben. Az Ifjúsági Rádió érdekvédelmi műsora. - 11.40: Ki kopog? A Gyermekrádió műsora. -12.10: Asztali muzsika. - 13.05: Popzene sztereóban. - 14.00: Sokféle. Szórakoztató úodalmi magazin. -15.05: Csúcsforgalom/Élő/ - 17.05: Kataposta. A Kölyökrádió levelező műsora. - 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora. - 18.30: Popregiszter. -19.05: Táncházi muzsika. -19.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet - ism. - 20.00: "Monsieur 100 000 Volt" Zenés portré Gilbert Bécaud-ról - ism. - 21.05: A mérnök és a közélet. Vámos Tibor akadémikussal beszélget Várkonyi Anna. -21.15: Rólunk van szó! - 21.20: "Nóta-só" - a rádióhallgatók kívánságaiból. - 22.20: Ponyván. Válogatás a XIX. század magyar irodalmából. Papucskormány. - 23.10 Sporthíradó. - 23.20-0.14: Zeneközeiben a hallgató. Bartók rádió 9.15: Rameau: Pygmalion. Egyfel- vonásos opera. - 10.06: Mozart: C-dúr szonáta. - 10.25: Muzsikáról versben, prózában. Alfred de Musset. - 11.00: Zenekari muzsika. - 12.05: Lakmé. Részletek Delibes operájából. - 13.00: Az éjszaka vége. Mauriac regénye rádióra alkalmazva. - 14.00: Századunk fúvószenéjéből. - 14.28: Zenei Tükör. -14.57: Romantikus kamaramuzsika. - 16.05: Új lemezeinkből. -17.13: Francia muzsika. - 18.00: James McCracken operaáriákat énekel. - 18.30: Na matemjem jeziku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. - 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. - 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét /Élő/ A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. - Közben: Kb.20.20: Farkasgyepű. Riporter: Pongrácz Judit. - Kb.20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. - Kb.21.20: Operarészletek. - 21.50: Járdányi Pál műveiből. - 22.37: Bemutatjuk Laksh- minarayana Shanker Nobody told me című dzsesszlemezét. - 23.14: Mérték. Művészeti magazin. Televízió 1. műsor: 8.25: Képújság - 8.30: A technika 7 csodája. NSZK ismeretterjesztő rövidfilmsorozat. VII/7. rész: Cape Canaveral: Az űrrepülőtér /ism./ - 9.00: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi tévé- filmsorozat. Zoreknek lőnie kell /ism./ - 10.00: Panoráma. Világpolitika percről percre /ism./ - 10.45: Foglalkozása operatőr. Gordon Willis. NSZK film /ism./ - 11.10: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottaknak. - 11.20: Képújság - 16.40: Képújság - 16.50: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. Dél-dunántúli hírek, információk, események. -17.00: Nachrichten- Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. - 17.35: RTV Közönségszolgálat - 17.40: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. - 17.55: Sherlock Holmes és doktor Watson kalandjai. Szovjet tévéfilmsorozat. VII/5. rész: Tigrisvadászat - 19.05: Reklám ■ 19.10: Esti mese. Frakk. Bizsu. Magyarrajzfilm. -19.20: Reklám -19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. XI/6. rész: A kanadai vendég. - 20.50: Reklám - 20.55: Stúdió ’90. A Televízió kulturális hetilapja. - 21.40: Munkaviszonya megszűnt... Dokumentumfilm - 22.30: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Kudlik Júliával és Dombóvári Gáborral -17.00: Képújság -17.15: TV 2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjárás- Zene. Teledoktor. Órvosi tanácsok. Gerinctoma. - 17.45: Egy perc tere. Telefonos játék. - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek! Atomhangya. Amerikai rajzfilmsorozat. 1. A nagy trükk. 2. Nincs nyugalom a Vadnyugaton. 3. A béke éve - 18.46: TV 2 - 19.00: Szerelem receptre. Szovjet film- 20.24: TV 2 - 20.35: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai dokumen- tumfilm-sorozat. XXVI/9. rész: A semleges Amerika /FF/ - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.50: Napzárta - 22.35: A Standard ügy 1949-1989. Do- kumentumfilm. II/l. rész Kb.23.35: TV 2 Moszkva: 4.30: 120 perc - 6.35: Himik-Dina- mo Moszkva jégkorongmérkőzés - 8.25: Dokumentumfilm - 9.05: Nosztalgia - 9.25: Francia nyelvlecke - 10.25: Reklám -10.30: Híradó -11.00: Dokumentumfilm - 13.30: A Levsa- együttes műsora - 13.50: Párbeszéd a számítógéppel -14.35: Gyermek-táncegyüttesek - 15.20: A költészet percei - 15.25: Szergej Konyev, a küldött - 16.30: Híradó - 17.00: Szimbúszki trilógia (1 .rész) - 18.00: Rajzfilm -18.10: Koncertfilm - 19.00: Híradó - 19.30: Aktuális interjú -19.40: A madár repülése (1-2. rész) - 21.50: Hírszolgálat - 22.20: Leleplezés (2.rész) - 23.25: Sport - 23.55: Mesefilm-részletek - 0.55: Dokumentumfilm Novgorodról Szlovák: 15.45: Zenés-szórakoztató műsor gyerekeknek -16.10: Gyerekek magazinja - 16.55:Kalandos hajózás a tyúkkal - NSZK tv-sorozat - 17.25: Fiataloknak -17.55: Nyugat-szlovákiai magazin - 18.10: Nézetek és álláspontok - 19.10: Torna - 19.30: Híradó - 20.00: Fiatalok tévéklubja - 21.30: Híradó - 22.00: Világhíradó - 22.15: Felejtsétek el ezt az esetet - Bolgár tévéfilm Újvidék: 14.40: Műsorismertetés - magyarul- 14.45: Panonkert - dráma ism. - 16.15: Tv hír-magyarul -16.25: Ismétlőműsor - 16.55: Műsorismertetés - 17.00: Tv-napló -17.20: Safari - sorozatfilm gyerekeknek - 17.45: Fizika, kultúra - magyarul -18.15: Ma, tegnap, holnap - ruszin nyelvű műsor - 18.45: Ruszin nyelvű emlékműsor - 19.15: Rajzfilm - 19.30: Tv napló - magyarul- 19.55: Reklám - 20.00: Komolyzene- 20.45: Az utcákban kötözök - zenés műsor - 21.15: Tv napló - 21.35: A lány - kínai játékfilm - 23.05: Műsorzárás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Európai üzleti hírek - 7.00: DJ Kát Show - 9.30: Eurosport-étlap - 10.00: Nemzetközi autó- és motorsport - 11.00: Jégkorong. Nemzeti Jéghoki Liga - 13.00: Nemzetközösségi Játékok - 14.00: Ökölvívás. Ali-Frazier (II) - 15.00: Micsoda hét! -16.00: Nemzet- közösségi Játékok -17.00: Műkorcsolya Eb - 20.00:Micsoda hét! - 21.00: Motorsport vb - 22.00: Nemzetközösségi Játékok - 23.00: Pankráció - 24.00: Műkorcsolya Eb -1.00: Műsorzárás Super: 7.00:Napkezdet - 8.00: Egyveleg - 16.00: Fonó drót - 17.00: Hullámhosszon - 18.30: Kék éj - 19.30: Időlánc - 19.55: Időjárás - 20.00: Ultra sport - 22.00: Hírek, időjárás - 22.10: Ultra sport - 0.10: Hírek, időjárás - 0.20: Egyveleg -1.20: Időlánc - 1.50- 7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek - 16.15: Új Világ - 17.15: Esély a daloknak -17.45: Muskétások konyhája - 18.00: Számok és betűk - 18.20: Incifinci fantázia - 18.35: Pihenőidő - 19.00: Territóriumok. Természetfilm - 19.30: Hírek, időjárás - 19.40: Csillogó papiros - 20.00: Jelenidő. Dok.műsor - 21.00: Sportmagazin - 22.00: Tv-híradó - 22.25: Időjárás - 22.30: Tejó ég, kedd van! 24.00: Kerevet - 0.20: Fúziók. A tudomány és technika legújabb eredményei - 0.50: Műsorzárás