Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
11----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ Olvasta? Földes Jolán: A halászó macska uccája 1936-ban történt, hogy a londoni Pinker könyvkiadó cég nemzetközi regénypályázatának első díját egy magyar írónő, Földes Jolán A halászó macska uccája című regénye nyerte el. A díjnyertes könyv nemcsak magyarul és angolul, hanem rövid időn belül tucatnyi nyelven jelent meg Európában és Amerikában, példányszámát világviszonylatban milliók mérték, több országban is hamarosan számos új kiadást ért el. Volt néhány esztendő, amikor Körmendi Ferenc mellett Földes Jolán volt földkerekségszerte a legismertebb és legolvasottabb magyar író. Az pedig szinte törvényszerű az irodalmi életben, hogy aki a közönség körében látványosan széles körű érdeklődést vált ki, tehát amolyan igazi - pénzben is irigylésre méltó - sikert arat, az eleve gyanús a kritika és legfőképpen a szerző hazai kritikája szemében. A kritika összhangja aztán befolyásolja az irodalomtörténetet, amely mindig jobban figyel a szakszerűnek vélt visszhangra, mint magukra a művekre... Olykor emberöltőknek kell eltelniük, amíg egy-egy nagy sikerű művet végre illő helyére állít a kortársi irigységtől (olykor személyes vagy politikai indulatoktól) már nem befolyásolt, esztétikai tárgyilagosságra már képesebb utókor. /Részlet Hegedűs Géza utószavából/ A harminchárom éves korában világsikert elért írónő most kiadott regényéről, megyénkhez fűződő származásáról január 16-án lapunk 4. oldalán már írtunk. .Most egy részletet olvashatnak a regényből v_____________________________________________________________/ <r #■ A HALASZO MACSKA UCCÁJA Főtte Mm K lári egyik kezét Bargyihinov bácsi fogta, a másikat Annus, így lépegettek az iskola felé. Klári máskor tiltakozna az ilyen kétoldali gyámkodás ellen, harsány függetlenségi nyilatkozatban kiáltaná ki, hogy ő felnőtt, önálló lény - most megjuhászodva ballag, és erősen fogja a két kezet. Nem az iskolától fél Klári; tavaly, mikor a Hemád utcai elemibe beíratta az anyja, fölényes és leereszkedő nyugalommal nézett körül az osztályban, jóindulatúan tűrte, hogy a tanító néni megsimogassa és helyére vezesse, aztán udvarias közönnyel várta, mit fognak kitalálni szórakoztatására. Később még otthonosabban érezte magát, hetvenkedett és pofozkodott, feleselt a tanító nénivel, kicsalta a gazdag Márer Magda tízóraiját, és ő tudta elsőnek szép kerek betűkkel a táblára rajzolni, hogy "úr ír", később azt is, "A farkas és a bárány". Kiskönyve mindig csupa egyes volt, kivéve a magaviselet-rovatot, melybe a tanító néni néha borús megjegyzéseket is írt, mint például: "Mindig övé kell legyen az utolsó szó." Most megilletődve baktat Klári, aminek külső jele a dacosan leszegett kis áll. Francia iskola, az mégis más. Az osztályba harciasán és rosszhiszeműen lép be, bosszúsan hallgatja Bargyihinov bácsit, aki kalappal a kezében hosszasan magyaráz a tanító néninek, és ellenségesen bámul a gyerekekre. A tanító néni kiszólítja az egyik kislányt: a legszelídebbet, legbarátságosabbat, legkezesebbet. - Ő is Claire - mutat a magyar kislányra. - Ültesd magad mellé, és segíts neki mindenben. Igyekezz, hogy jól érezze magát közöttünk. Ginette, te add át a helyed a kis idegennek, és ülj Francine mellé. A francia Klári rámosolyog a magyar Klárira, és átfogja a vállát. A padnál gyöngéden megtaszítja, hogy odairányítsa Ginette helyére, de Ginette még most költözködik kifelé. Klári villámló szemmel fordult Claire felé:- Ne lökj! Claire meghökken, Ginette nevet:- Vigyázz, még megharap. Kis vadállatot kaptál helyettem! Most valami szörnyű történik. Klári perdül egyet, és az egész osztály, a tanító néni, Annus és Bargyihinov bácsi szeme láttára mellbe vágja Ginette-et. A francia kislány holmija széthull, keze viszont felszabadul, és szélsebesen visszaüti Klárit. A szelíd Claire felsikolt, a potyogó ceruzák után kap, a hátráló Klári a kezére tapos, Claire visít, Klári és Ginette tépik egymást, az erélyes Maryse Ginette-nek segít, az okos Jeanne szét akarja választani őket, az osztály ordít, a tinta felborul. A tanító néni és Annus egyszerre érnek a küzdő csoporthoz, Annus hatékonyabb. A tanító néni ugyanis sebesen és rémülten beszél, Annus viszont belekapaszkodik Klári hajába. Lassan helyreáll a nyugalom, Claire még szepeg, Klári még hüp- pög, Ginette még morog, Bargyihinov bácsi ékesszólóan bocsánatot kér, a tanító néni gondterhelt képpel nézi új védencét. Bargyihinov bácsi és Annus kihátrálnak az ajtón, Klári ott marad. A gyerekek ezentúl ”sauvage"-nak, vadócnak, vadembernek, kannibálnak hívják Klárit, de - tudja Isten, furcsák a gyerekek - valahogy polgárjogot nyert köztük a verekedéssel. Most már tudják, hogy kislány, mint ők, a kioltott nyelv jelbeszédét érti, mint ők, sikongatni éppúgy tud, mint ők. Annus délután még pótlólag el fogja rakni, de ez pusztára pedagógiai lelkiismeretesség, hatása semmi. Klári követelődző marad és szemtelen, és előkelő helyet fog kiharcolni a miniatűr francia társadalomban, amelyik tiszteli a bátorságot és a lobogó önérzetet. Jani első iskolai napja simább, de keserűbb. Ő is Annus és Bargyihinov bácsi között ballag a nie Dante-on, benne is szorongás lappang, de ő kicsit lehorgaszt- ja tőle a fejét, nem veti fel harciasán. Gondolatai egyszerűek és józanok. Ő tavaly Pest megye földrajzát tanulta, az itteni gyerekek biztosan Párizs megyét. Ebből baj lesz. Meg kellene szerezni a tavalyi földrajzkönyvüket és Bargyihinov bácsival megtanulni. Bargyihinov bácsi ugyan azt mondja, hogy egyelőre ne törődjön semmivel, a tanító néni majd megmondja, kell-e valamit pótolni. De Jani aggódik. Tavaly a III. b legjobb tanulója volt a Hemád utcában - vagy mondjuk majdnem legjobb tanulója, mert hát az énekkel baj volt. Jani imád énekelni, ám kegyetlenül botfülű. Lehunyt szemmel, boldog és önfeledt révületben énekel, de iszonyú hamisan. Mindegy, a Hemád utcában mégis nagyon szerették. Nála a magaviselet ellen sem volt kifogás. Szilaj volt persze és verekedő kedvű, de csak a rendes gyerekhatárokon belül. Nem bokszolt - ezért a tanító néni haragudott, mert a gyerekeknek vérzik tőle az orrruk -, csak birkózott. Kecseszkecsken. Azt lehet. Belépnek az osztályba, és Jani lekapja fejéről a micisapkát. A tanító néni kedvesen fogadja, leendő pajtásai barátságába ajánlja, kézen fogva vezeti a pádhoz. Bargyihinov bácsi és Annus megkönnyebbülten mennek el, Janival nincs baj. Jani okos, értelmes, nem hörcsög. A folyosón még megállnak egy pillanatra, Bargyihinov bácsi fejére teszi a kalapját: odabentről semmi gyanús nesz nem hallatszik. Nem is történik odabent semmi gyanús. Jani ül a padban, a társai lopva megnézik, az óra békésen folyik. A tanító néni elmagyarázza, mit fognak tanulni ezidén. Aztán vége az órának, a gyerekek a folyosón tolonganak, Jani egyedül áll, támasztja a falat. Kis csapat tart hirtelen felé, egyikük elébe lép, a többiek mögötte szoronganak.- Te, miért nem vagy fekete? - kérdi a szónok erélyesen. Jani megrezzen.- Tessék?- Te miért nem vagy fekete? A négerek mind feketék. Jani a szögletes kun koponyája hegyéig elvörösödik.- Én nem vagyok néger. A szónok társaihoz fordul.- Azt mondja, hogy nem néger. - Megint Janit vizsgálja, gyanakodva: - Afrikában csupa négerek laknak.- Én nem Afrikából jövök. Magyarországról.- Azt mondja, Magyarországról jön - közvetít hátrafelé a szónok.- És az nem Afrika? - csodálkozik az egyik fiú.- Dehogy! Amerika! - erősködik egy másik. v- Nem! Ausztrália! - A kis csapat ösz- szevész. Jani megpróbálja túlkiabálni őket, visszaterelni magára a figyelmet.- Hadd mondjam meg! Én tudom! Én ott lakom. Magyarország! Európa!- Európa? - pillant rá valamelyik hitetlenül. - Azt itt van...- Tavaly egy zulu fiú járt hozzánk - magyarázza egy másik. - De az fekete volt. És aztán egyszerre elszaladnak mind, mert egy másik csoport hangos kiáltozással hívja őket. Egy fiú mutogat ott valamit, Jani nyújtott nyakkal se látja, micsodát. Egyedül marad, először két tétova lépést tesz a többiek után, aztán újra nekidől a falnak. A szeme ég, az ádámcsutkája furcsán mozog. Nem sír. Csak a bánata leplezésére nyújtogatja kicsit a nyakát, minthaérdekelné, mit mutogatnak odaát, pedig nem is érdekli. Nem érdekli semmi. Haza szeretne menni, elbújni, elbújni, aludni, fel se ébredni. Bargyihinov bácsi és Annus már a rakparton mennek hazafelé, befordulnak a halászó macska utcájába. , - És te? - kérdezi Bargyihinov bácsi hirtelen. - Te nem akarsz tanulni? Annus a vállát vonogatja.- Nem tudom... - Annus sose volt jó tanuló, mint a két kisebb testvére. Rossz se volt éppen, csak úgy közepes. Négy elemit és két polgárit végzett, most nem tanulhat tovább. Egyelőre még nem tudja, sajnálja-e. Érzi a néma szorongást, ami Janit és Klárit nyomja, és örül, hogy ettől megmenekült. Másrészt meg... az ember néha arra gondol, hogy tanulni fog és nagy úrinő lesz belőle. - Nekem főzni kell, meg takarítani - mondja bizonytalanul. Bargyihinov bácsi bólint, nem erőlteti tovább a dolgot. Részt vállalt a kis magyar család sorsából, mert egyéb családi sorsból nem jutott rá rész. Szeretné a gondviselés szerepét játszani, elindítani őket a siker és diadal útján, hogy egyszer majd elmondhassák: "Igen, az öreg Bargyihinov bankár... Bizony, ha ő akkor nincs mellettünk..." Hogy milyen sikerre, miféle diadalra gondol, azt nem tudná megmondani. Franciára tanítja a gyerekeket, és beíratja őket az iskolába. Most azon tűnődik, mit tehetne Annu- sérf. Nem sokat. Neki tényleg főzni és takarítani kell, mert az anyja is dolgozik. Barabásnak ugyan van állása, rögtön kapott munkát, ahogy ezt Brüll úr megjövendölte, csak éppen a jóslatnak az órabérre vonatkozó része nem vált be. Pedig ott se esett tévedés: a francia szaktársak megkeresik a kettőötven-három frank órabért, de a magyar munkást, az idegent kihasználják, megrövidítik. Ugyanazt a kényes, finom munkát végzi, mint ők, de neki csak egyötvenet fizetnek érte, azt mondják, sok baj van vele, mert nem tudja a nyelvet, meg aztán a francia szőrmekidolgozás más, azt még jól ki kell tanulnia. Nem igaz, persze hogy nem igaz, de hát mit csináljon az ember? így esik, hogy Barabásnénak is munkába kell állni. Nem bábáskodhatik, természetesen, az bonyolult és nehéz dolog, különösen külföldi államban, aminek a nyelvét se érti jól és ahol talán külön vizsgát is kémének tőle. Barabásné már odahaza, Budapesten se bábáskodott, csak lenn, Mezőtúron, újdonsült fiatalasszony korában - ő nem olyan, mintáz ura, aki mindent mer, mindent vállal. Furcsa dolog: Barabás falusi legény volt, paraszt szűrszabónál kezdte a mesterséget Kenderesen, mégis ő törte magát Pest után, neki volt szűk még Mezőtúr is. Barabásné iparoslány volt, nem paraszti származás, a kisváros szülöttje, nem a falué - ő mégis szívesen megmaradt volna Mezőtúron, a szülővárosában. De Barabás Pestre vágyott, és csodák csodája, első nap úgy járkált már ott, mintha soha másutt se lett volna. Az asszony Pesten is vidéki maradt- vannak ilyen örök vidékiek. Úgy megfélemlítette a nagyváros, hogy még a mesterségét se merte folytatni. Igaz, akkor nem is volt szükség rá, Barabás jól keresett, a gyerekek is szaporán jöttek - a két kisebb már Budapesten -, szóval Barabásné tíz éve nem gyakorol mint oki. szülésznő. Most pénzt kell keresnie. Mit csinál a szegény ember felesége szerte a világon, ha rászakad ez a gond? Ó, van egy pálya- nemzetközibb, mint a katonáskodás és ősibb, mint a megrakott tűz - egy másik, barátságosabb elem szolgálata - a nagymosás. A díszlet ismerős és örök. Víz sustorog, a levegőben fehér köd és a fővő szappan párája lengedez, a ruha hólyagosán dudorodik kifelé az üstből. A díszlet örök és a kellékek változatlanok: teknő és hab, kondér és kefe és két könyökig meztelen, puhára és gödrösre ázott asszonyi kar. Az ujjak hegyén lyukacsos a bőr, a víz megszívja, finom redőkbe rakja, a homlokon fényes gyöngyökben ül a verejték. Görlcsapat nem lehet összetanul- tabb, mint a teknő fölé hajó asszonyok: Bombaytól Montrealig, az Egyenlítőtől a sarkokig egyazon mozdulattal csavarják, dörgölik, öblítik, kékítik, teregetik a más ember ruháját. Ősi és tisztes pálya, hagyományai vannak és külön erkölcstana. Klórt használni nem illik. Szódát se illik, de szabad. Szégyen a kefe, de hasznos. És még sok parancs és sok tilalom, amit csak a kaszt beltagjai, a nemzetközi asszonyhadsereg katonái ismernek és örökítik rejtelmesen anyáról leányra. Közös titkok és közös fogások a nedvesen keringő, fehér gőzben, és közös sorsok a feltűrt ujjú kék kartonruhák alatt. Barabásné mosodában dolgozik, itt a közelben, a rue de la Huchette és a halászó macska utcájának a sarkán. Korán megy el hazulról, még korábban, mint az ura és mint iskolába induló gyermekei. A családnak Annus ad reggelit, ő kergeti, haj- kurássza az álmos és durcás Klárit, ő ellenőrzi Jani gyéren mosott fülét. Becsomagolja apja ebédjét, a gyerekeknek tízórait készít. Tízórait? Barabásné még mindig nem ocsúdott fel a megdöbbenésből és felháborodásból. A két gyerek az iskola harmadik napján elébe állt, és mint egy ember, követelték a "quart du rouge"- t, a negyed liter vörösbort, minden francia iskolásgyerek tízóraijának szabályos és elengedhetetlen alkatrészét. Barabásné hörgött és hápogott, lelkének szeme előtt megjelent az ismerős hazai plakát: "Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt..." Barabásné nyakon vágta a gyerekeket, sírt és jaj veszékelt, szidta az iskolát, az országot, a kormányt, de a félje nevetett:- Ha a francia gyerekeknek nem árt, ők se halnak bele. Klárráltalános meglepetésre némán fogadta a nyaklevest. Hűvös nyugalommal leült:- Jó. Nekem mindegy. Én úgyis kapok mindegyik lánytól, mert nagyon sajnálnak, hogy mi olyan szegények vagyunk, még bort se vihetek. Mindegyik ad kortyot. Ma is ittam legalább fél litert.- Én is - bólintott Jani. - Engem is sajnálnak. Barabásné dermedten bámult rájuk.- Lehelj rám - parancsolta Klárinak. Klári lehelt. Jani is lehelt. Barabás hahotázott. A két gyermeknek élénk borszaga volt. Barabásné aznap családja egyetlen tagjával se állt szóba, és néha könnyezett. - Tönkreteszik a gyerekeimet - motyogta elkeseredve. De másnap reggel pézt hagyott Annusnál fél liter pontosan elfelezendő vörösborra.- A leggyengébből végy - magyarázta neki. - Tán elég lenne három deci is és vizezhetnéd. Csak mert nem akarom, hogy csúfolják őket a szegénységük miatt, és sajnálatból agyonitassák. K lári és Jani táskáján azóta ott fityeg a kis üveg, mint minden iskolatársuk táskáján. Annus nem önt hozzá vizet. Nem alkoholista meggyőződésből, hanem mert iskolába menet tölteti meg az üvegeket, lent, a söntésben, ahol Bargyihinov és Liiv bácsi ilyenkor isszák meg a reggeli feketekávéjukat. A három gyerek hátulról, a lépcső felől nyomul be, zajosan és sebbel-lobbal, táskákat szíjazva és sapkákat igazgatva; Annus erélyesen rendeli a bort, Klári, ha jó hangulatban van, kegyesen megcsókolja a két bácsit.- Mi lesz ma az iskolában? - tudakozódik Bargyihinov. Könnyű - legyint Klári. - Csak beszélgetni kell, meg néha írni. La pomme, la femme... Adj egy korty feketét, Liiv bácsi.- Mindenkinek kinézed a szájából a falatot - korholja Annus, és buzgón kötözi a tele üvegeket a táskákra.De Liiv bácsi boldogan tartja a poharát Klári elé. Bargyihinov bácsi Janit faggatja:- És nálatok? Magazin v Meggyes László rajza
