Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

1990. JANUÁR 2. ^Iépíap Szilveszter éjszakai körutazás Szilveszter a televízióban és a rádióban /Folytatás az 1. oldalról/ Mit mondhatnánk erre? Egész­ségükre! Karcagon átrohanva és kiérve a határba még itt-ott világo­san pislognak a tanyák ablaksze­mei. Be szeretnénk jutni egyikbe- másikba, de a próbálkozásainkat nem kíséri szerencse. Akad, ahol bizalmatlanok a lakók, máshol meg kiderül: a ház ura zsibbadt meg annyira, hogy nem újságba, hanem a paplanos ágyba való. Kunmadarason a Szabadidő klubban viszont - amelyet a Kos­suth téesz üzemeltet - telt ház van. Százhúsz forint a vacsora és ez csemege sertéssültet jelent. A sarki asztalnál társaik között ifjú pár ül, a húszéves Hunyadi Károly és a nála két esztendővel fiatalabb Szá­lai Margit.- Katona vagyok, szabadságot kaptam, a barátnőm pedig bolti el­adó - kezde a bemutatkozást Ká­roly. - Záróráig, ötig maradunk itt a haverok között. Elsején alvás lesz, és délután pedig ismét eljö­Jövöre se legyen kisebb a termés - mondja Juhász Józsefné A Vincze és a Sós család újévi eUkoeeintása jöttek a gyerekek, meg az unokák. Távozóban sok szeretetet, békes­séget kívánnak mindenkinek, de a világnak is. Mielőtt Szolnok felé vennénk az irányt, Kunhegyesen még te­szünk egy kört. A kacskaringós, hepehupás Kölcsey utcában Vinc­ze Lászlóék házának az ablakából barátságos fény szűrő­dik ki. Noha hívatla­nul, váratlanul toppa­nunk be, hellyel, enni- és innivalóval kínál­nak, miközben tüstént megtudjuk: két isme­rős házaspár, Vinczéék és Sósék ütik így el az időt.- Délután istentisztele­ten voltunk a gyere­kekkel - mondja a ház asszonya - majd csodá­latos orgonahangver­senyt hallgattunk a nagytemplomban. A lányainkat anyuká­méihoz adtuk, így nyugodtan tévézhe­tünk, táncolhatunk, beszélgethetünk haj­nalig. íme a Vadászcsárda ételkínálata Kunmadarason, a Szabadidő klubban jó a hangulat Meg azért közben eszegetnek is, hiszen a 170 kilós hízó két napja esett áldozatul. Földi maradványa­inak egy része az asztalon, ame­lyen kívül 40 szál rétes is sült a kemencében. De van pácolt vad­nyúl és sült hal is. Kérem, aki itt éhen marad, ne a kínálatra vessen! Fél tizenkettő előtt búcsúzunk és indulunk Szolnokra. Fegyver­nek és Törökszentmiklós között azonban meg kell állnunk, mivel egy Trabant pihen az árok alján. Az ott lévők elmondták, a baleset nyolc óra körül történt: és egy láb- törés, meg egy könnyű sérülés a következmény. A helyszínelőknek Bana Bélának, és Baunok László­nak ezen a napon ez az ötödik riasztása. Ahogy fotózzuk az ese­ményt, hirtelen éjfélt kongatnak a rádióban. Először 1990-ben ez a két rendőr kíván boldog új évet. Mi is Viszonozzuk fotóriporter kollégámmal a jókívánságot. Ránk férne már, mondják nevetve, de elmélkedni nincs idő: egy újabb koccanáshoz hívják őket. Szinte egyszerre indulunk útnak, mert hi­ába nevezetes ez az éjszaka, az is kiderült: ezekben az órákban sem állt meg az élet... D. Szabó Miklós Fotó: Tarpai Zoltán vünk. Ezzel el is megy az időm, mert másodikén vissza kell men­nem. Közben ismerőst hoz mellénk a véletlen, Lajkovics Jánost, a MÁV-MTE focistáját, aki jelenleg Cegléden viseli az angyalbőrt, és ha minden igaz, augusztusban le­szerel. Tovább szeljük a kilomé­tereket: pár tanyánál próbálko­zunk, de csak a kutyák körében aratunk osztatlan sikert. Végre va­lahol a határban Juhász Józsefék- nél fény gyullad ki, és máris hal­lom az asszony hangját. "Kösd meg a Vitézt!" A vad szőrmók a láncon is igazolja: nem tűri az ide­gent a portán. Kell is ide a jó ház­őrző, hiszen az ólakban hatvan sertés, tehén, borjak, birkák, te­mérdek aprójószág akad. Az óév utolsó napján is kettőkor kezdték az etetést, és öreg este lett, mikorra végeztek vele. Nézik a tévét, a fe­leség közben kézimunkázik; most egyedül búcsúznak az évtől, nem-------------:-------------------­Ó év búcsúztató Szolnokon Petárda durrogtatásoktól volt hangos a megyeszékhely. A rendbontó emberek is bálju­kat élték. Az utóbbi hetekben megszokottá vált sajnos ez a rengeteg robbantgatás Szolno­kon. Másfajta mozgás kezdődött el az emberek többségénél. A "népmozgalom" egészen tíz óráig tartott, majd éjfél után el­indult a dudás sereg. Harminc Tisza-taxis ült a kormány mö­gött. a Szövtaxihoz százhárom hívás érkezett, ennél valamivel több Volános kocsit intettek le, és harminchatot már előre le­foglaltak. Nem voltak kihaltak, de kevesen jártak az utcákon. Üres asztal pedig végképp nem maradt a szolnoki Tisza Szálló­ban. A patinás vendéglátóhe­lyen - stílusosan - "öreg fiúk" játszottak. Hogy minden hami- sítatatlan szolnoki legyen: a születésnapjához közeledő In­tegrál volt a vendég. Minden szobát kiadtak ju­goszláv, görög, lengyel szil- veszterezőknek a Pelikán szál­lodában. 500 forintból vacso­rázhattak meg. Az emeleten és a földszinten háromszázötven vendégük volt. A fiatalok egyik legszínvo­nalasabb táncos szórakozóhe­lye, a Moment diszkó a zenén kívül finom falatokkal is várta a vendégeket. Szombat este ezer fiatal fordult meg itt, és majd ennyien jöttek el vasárnap is. - sz ­Játszani és nyerni! Ha valaki nem nézte volna a tévét, "jelentem", a szilveszteri programban nem történt semmi rendkívüli, semmi újdonság, sem­mi kiugró érdekesség. Különben is, a rendkívüli dolgok mostaná­ban másutt történnek, nem egy szórakoztató műsorban - a valóság szállítja őket. S többnyire nem hu­morban. A mesterséges humor is elapadt, új forrásai alig-alig fakad­nak. Ezt tapasztalhattuk a televízió óév- búcsúztatójában is. Egyébként ezt a televíziós szil­vesztert, mely időben, terjedelmé­ben alighanem az eddigi leg­hosszabb volt, hisz a kettesen már péntek este elkezdődött a Párpará­déval a vígasság, bizonyára más­ként ítéli meg az, aki egy ajándék- Opellel lett gazdagabb, mert rá mosolygott a Bongó különös sze­rencséje; megint másképp, akinek potom tizenkétezer ütötte a markát néhány másodperces játék után - s megint másképpen, akinek nyere­ségül csupán csak a műsor jutott. De még ez utóbbi esetben is adó­dik megítélési különbség abból ki­folyólag, hogy milyen társaság­ban, és milyen, főleg pedig mennyi italt fogyasztván ült valaki órákon át készüléke előtt. Ezzel a kissé általánosnak tűnő bevezető­vel csak azt szeretném érzékeltet­ni, hogy 89 televíziós szilveszterét nehéz egyértelműen dicsérni, de hasonlóképpen elmarasztalni is túlzás lenne. Különös időben, különös kö­rülmények között született; olyan időkben, ahogy ezt a Szuperbola is "tanúsította", amikor a Televízió nevében koszorúzó együttesből - régebbi kép az elnökről a két mű­sorigazgatóról - mára már csak a koszorú maradt meg. A többiek távoztak. Olyan időket élünk, aho­gyan ezt Árkus József sok-sok hu­morral felvázolta, amikor keres­sük a helyünket, új házról beszé­lünk, mely Európában és Európá­nak épülne, de egyelőre fogal­munk sincs róla, hogy milyen is lesz majd ez az új otthon, s kerül-e benne nekünk is akárcsak egy zug is. Árkus remekül játszott el e gon­dolattal, megvillantva még a nyil­vánosház lehetőségeit is, s a reá jellemző fanyar humorral mutatta meg politikai életünk legfrissebb fonákságait, hogy humorért egyál­talán nem szükséges a szomszéd­ba mennünk, elegendő csokorba kötni honi politikusaink ellent­mondó nyilatkozatait, az maga kész kabaré. Most is voltak lányok is szép számban műsorában, de mégsem ők ragadták meg képzele­tünket (legalábbis a józanokét), sokkal inkább egyes gondolatai. Az elmúlt esztendő a lemondások éve volt, hallhattuk tőle. És rög­vest odapárosulhatott bennünk a jövő szorongató képeként: vajon nem lesz-e az is a nagy lemondá­sok ideje? Mert hogy le kell mon­danunk sokmindenről, amit eddig megszoktunk és megszerettünk. (Közéleti tartalmú humorával - a Szuperbola mellé kínálkozik Bod­rogi Gyula műsora is - a Gyuszi ül a fülben, szombat.) Persze kapott fricskát ezen a szilveszteren a kö­zelmúltbeli választás is, méghozzá a szuper Bongó-sorsoláson - köz­vetítés a Fővárosi Operettből - a vígszínházbeli törpikék kedves és helyenként szellemes paródiájá­ban. S ha már szóba került a szil­veszter "fénypontja", amely felett ott ragyogtak az OTP szerencse­csillagai, s amelyben színesítőül színházak léptek fel csapatostul, megjegyzendő, hogy igazán új, friss humorral itt sem találkozhat­tunk. A házigazdák fiatal erőiket vonultatták fel ugyan, az Operett többnyire ismeretlen művészeit, akik kitűnően tudnak már akroba- tikusan mozogni, de énekelni már viszont kevésbé. A Nemzeti pedig egy megkopott bohózattal állt a közönség elé. A most is Antal Imre és Kudlik Júlia vezérelte műsoros sorsolásnak alighanem legfőbb ér­deme gyakorlati haszna, hogy tudniillik kihúzták a nyerőszámo­kat, pláne annak hasznos, akire rá is kacsintott a szerencse. A Takarékpénztár dicséretére legyen mondva, ezúttal még a nyugdíja­sokra külön is gondoltak.Bizonyá­ra ezrek szorongathatták ezen az éjszakán nyerésre várva nyugdíj- szelvényüket! Játszani és nyerni - hívogattak bennünket egész este, sőt már dél­után is a kettesen, s ha valaki jól tudott "tercelni", azaz terceket ki­rakni egy elektronikus szerkezet segítségével, annak hullott is a fo­rint. Tavaly bummoztunk, most: Egy perc tere - annak, aki telefo­non hozzájutott a lehetőséghez. Akinek pedig nem sikerült, vagy a játékban mondott csődöt, az vi­gasztalódhatott, hisz minden eset­ben felhangzott a biztatás: Nálunk biztosan nyerhet! - hirdette a játé­kot pénzelő vállalat, az ITT Nokia reklámja. (Ő ugyan mit és mennyit nyert ezen a szilveszteren?) Alig­hanem a Magyar Hitelbank sem fizet rá szilveszteri "üzletére", melyben a maratoni Párparádé költségeihez járult hozzá, bizto­sítván a díjak összegét. Egyete­mista fiatalok játékos vetélkedője lett volna ez a három napra terve­zett vidám időtöltés, de végül csaknem beleveszett az érdekte­lenségbe. Jószerivel csupán pont­jaikat számlálgathattuk mi is a képernyőn - dolgozott a számító­gép! - de őbelőlük bizony keveset láttunk, ők maguk keveset jutottak szóhoz a képernyőn, s valahogy fiatalságuk derűje is elillant, in­kább szomorú, sőt savanyú arco­kat láthattunk. Nem véletlenül ösztökélte volna őket nagyobb de­rűre a két műsorvezető, Éndrei Ju­dit és Rózsa Péter is, mindhiába. Ezen a szilveszteren volt egyéb­ként egy másik párvetélkedő is, az egyesen művészházaspárok bo­londoztak profi módon. Bár ez a "Házaspárbaj" sem hozott igazán újat. Mellesleg szólván a két vetél­kedés ötletei is sokban hasonlítot­tak, az egyikben például víz alól hozták vissza a tárgyakat, ver­sengve egymással, a másikban víz felszínén lebegő tárgyakat, színes golyókat kellett kosárba gyűjteni a versenyzőknek - talán még a me­dence is azonos volt. Csalódást keltett az agyon be­harangozott krimi: ilyen még nem volt, párhuzamosan, ugyanabban az időben, ugyanazon szereplők­kel kétféle krimi, hangzott a hívo- gatóban. Ez aztán a bravúr! Az alkotóknak meglehet, érdekes já- télf volt csavarintani a cselekmé­nyen, csak arról feledkeztek meg, hogy mi nézők hogyan kísérhetjük figyelemmel egyszerre mindket­tőt, az eredetit és az új változatot is, hogy így élvezhessük "úttörő munkájuk" gyümölcsét. Ha ugyanis valaki az adott jelzésre át­kapcsolt az egyesről a kettesre, ak­kor nem ismerhette meg az erede­tit, ha meg megmaradt annál, nem tudta meg hogy, mit csavarintottak rajta. így azután a néző számára a különös játéknak szinte semmi ér­telme nem volt. Ehelyett inkább egy hagyományos jó krimi, válto­zatok nélkül. A gyilkosság két té­telben aligha sorolható közéjük. Volt ebben a mostani szil­veszteri programban sokféle szín, villanás, szórakoztató csacskaság, a "ripacskommandó" - Antal Imre nevezte így csapatát - tette a ma­gáét. Ő és Kudlik különösképp, elpusztíthatatlanok és kimeríthe- tetlenek. Akadt benne megszívle­lendő gondolat is, Kovács Kati és Vikidál Gyula például a magyar­magyar barátság megteremtése mellett dalolt nótájában. A dolgok lényegét azonban mégis mintha Antal Imre fűzfapoétája, Nyoma- sek Bobó versezete fejezte volna ki: "Nem te leszel egyedül az új esztendő sóhere", szólt a ritmusos jóslat, s ezen a 89-es szilveszteren érezhetően ettől a bizony nyugta­lanító gondolanól láthatóan nem tudott szabadulni a televízió. És talán mi nézők sem. Valkó Mihály Nincs kabaré Hofi nélkül Ezen a szilveszteren jól jártak azok is, akik házon kívül töltötték az év utolsó estéjét, vagy a tévé képernyője előtt szórakoztak. A Rádiókabaré ugyanis kétszer adta le szilveszteri műsorát. Először szombaton kora délután volt hall­ható a Kossuth adón, majd a szo­kás szerint szilveszterkor késő este ugyanott. Gondolom az járt a leg­jobban, aki úgy mint én, szombat délutáni unalmában egyúttal be­nyomta a magnója gombját is. így ugyanis sikerült megörökítenem Hofi Géza legújabb, több mint fél­órás magánszámát, amely oly tük­röt tart hazai belpolitikai életünk elé, amilyent talán még sohasem, bár Hofitól ugyancsak tanulhat­tunk bátor szókimondást az elmúlt években, sőt évtizedekben is. Volt ennek a kabarénak egy másik kellemes meglepetése is: Verebes István, aki saját bevallása szerint már tíz éve szóvivője a Rá­diókabarénak, tizennégy pártot hí­vott vendégségbe az egykori MSZMP-székházba. Tulajdon­képpen velük vezette be a kabarét, s ebből a bevezetőből kiderült, hogy szilveszteri hangulatban kis és nagy pártok, kis és nagy vezérei is tudnak szórakoztatók, mi több, kedvesek lenni közönséghez és egymáshoz is(!). Igaz ugyan, Krassó György már az elején megmondta, ő trójai falóként érkezett, de ezt senki nem vette tőle komolyan (a december 19-én fölvett műsor után hallhat­tuk, olvashattuk, hogy Krassó Györgyök helyfoglaló szándékkal érkeztek az ominózus székházba.) Nekem különben az idei Rá­diókabaréból Hofi a megszokott­nál is szigorúbb humora mellett Nagy Bandó András magánszáma volt igen kedves. Egy hetvenéves nyugdíjas nevében levélben for­dult Németh Miklós miniszterel­nökhöz, s elmondta neki mindazt, ami manapság öregjeinknek fáj, - de annyi új színnel, sziporkázó öt­lettel, s maró gúnnyal, hogy szinte minden félmondatára figyelni kel­lett. Természetesen a Rádiókabaré nem azért politikai kabaré, hogy kihagyjon a közelmúlt olyan nagy eseményéből sztorit, mint a Kiski­rályok mundérban című könyv, s utóélete volt. A paródiában a már tőlük megszokott viharos sikert arattak Boncz Géza, Nádas György és Markos György. Ha­sonlóan jó hangvételű és a vidéki fülnek is hihető volt a legújabb falugyűlés, amely azt bizonyította, hogy hiába budapesti szerzők mű­ve a Rádiókabaré szinte minden egyes száma, vannak ott, akik is­merik a magyar falu jelenét is. Hofi Géza jött, látott, győzött, s beszegte ezt a kitűnőnek mond­ható háromórás kabarét. Talán nem is baj, hogy a szombat délutá­ni hallgatóság még nem szil­veszteri mámorban ült a készülék mellett. (SJ)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom