Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
1990. JANUAR 20. 9 Irodalom* művészet Baranyó Sándor: Gyümölcsszedő lányok----------------------------------------------------------------------------------------S zabó Imre: Harangnak születni Harangnak születni kellett volna nékem tisztaszavúnak, messzeszólónak, mint a derzsi harang Harangszónak lenni kellett volna nékem szállani a falun át lengeni a mezön kérgestenyerű nagyapám szőlejében megsimogatni a fákat szellőt remegni az emberek izzadt homlokára gyomrokat korgatni bográcsot zörgetni sírni az elmenöt e pusztuló faluból elszállni az égen harangnak születni kellett volna nékem S_________________________________________________ Horváth Péter: Az áruló- Ott van! - suttogta Macó. Utolsókat rúgta az ősz. A kubik-gödör felől érkező szél magával hozta a tél szagát. A tisztáson, nem messze a gáttól, vékony, kese kölyök kiáltozott.- Macó! Merre vagytok? Hahó! A Kiserdő hallgatott. Néha megzörrent egy-egy faág, a távolban felbúgott egy vadgalamb.- Nem lát a szemétől! - vihogott Alsec.- Vak ez?- Csak szemüveges -mondta a kisebbik Balog.- Maradjatok már! - suttogta Macó. A kese téblábolt a porladó avarban. "Fácánt lövünk. A Macónak légpuskája van! Délután gyere."- Urhin! Alsec! - forgolódott. - Öcsi! Itt vagyok!- Tisztára, mint egy fácán! - didergett a félkarú Jakab. - Oda lehetne pörkölni neki, ha volna puskád.- De nincs - morogta Macó. - Átvert az a rohadt apám. Nem jött haza.- Bevitték? - kérdezte a kisebbik Balog.- A mi apánkat is bevitték. Már egy hete. Macó ráförmedt:- Kussoljatok. Lassan sötétedett. A fák között méterről méterre kúszott előbbre a hideg.- Tudom, hogy itt vagytok! - toporgott a kese. - Gyertek már elő! - A mancsát vörösre csípte a fagy. Időnként a markába lehelt, összedörgölte a tenyerét, csapkodta a combját. Ugra-bugrált.- Hogy nyüzsög! - morogta Macó. - Minek nyüzsög?- El lehetne kapni, mi? - vigyorgott Farkas. - Mint a kémet abban az izében. Tudjátok, amit a matinén.- Te tök - mondta a kisebbik Balog. - Ez nem kém, hanem a bratyóm.- Mindegy - mondta Alsec. - Attól még el lehetne.- Ja! - köpött ki Uhrin. - Jól meggyepál- ni, hogy vallja be.-Mit?- Nagyon el lehetne.- Ti tisztára hülyék vagytok! - didergett a kisebbik Balog.- Kussoljatok már! - Macó visszatartott lélegzettel lesett ki a fatörzs mögül. - Még mindig nyüzsög. A kese elindult a gát felé.- Hazamegy. A kese még egyszer hátra fordult, bekiáltott a fák közé.- Nem vagytok itt? Válasz most sem érkezett.- Becserkésszük! - adta ki a parancsot Macó. Fatörzstől fatörzsig szökellve követték.- Meglépett a mocsok! Már a gödörnél lehet! Akubikgödör békanyálas, koszos vizén pocok evezett. A csőnél keszeget lehetett fogni, meg kárászt. A kese leguggolt a parton, nézte a vizet. Háló kéne, tűnődött, pecával ilyenkor már nem nagyon lehet. Herceg Árpád ___Lesznek majd boldog é zsúfolt napok "Van egy időpont az életemben, amiről nem tehetek, viszont működésemet alapvetően meghatározza, amíg működök. Azon a szeptemberi napon megfogantam, ahogy illik, és meg is születtem kilenc hónapra rá, ahogy illik. Születésemtől fogva Sára vagyok, amiben nincs semmi célzatosság, viszont tetten érhető az a komikus sietség, amivel az ember igyekszik megnevezni legújabb tárgyait. Földi éltemben sokféleképpen nevezhető vagyok és leszek, köszönhetően annak a próbálkozásnak, hogy a körülöttem forgolódó emberek igyekeznek megfelelni elvárásaimnak, ami nem mindig sikerül. Ezek a címkék az évek során feledésbe is merülnek, csak egy-egy családi anekdotában jövők elő úgy. Mint Gaborgya Sára, Gábriel, Gabika, Gyógyika, Kis- pisis, Húgyos Banya. Kitartó tiltakozásom eredményeképp azonban végül megmaradok annak, aki vagyok, és én leggyakrabban Sára vagyok, a Nevetős, apa egyvonalas rajzai is leggyakrabban ilyennek örökítenek meg. Nem sokkal azután, hogy megszülettem, és családunkból átmenetileg kivált Kisrakás és Nagyrakás, akikről majd még beszélek, apa gondolt egyet, és közölte velünk, hogy egyszer s mindenkorra vegyük tudomásul, most pedig dinasztiát alapít, mert elege van már abból, hogy agyalágyultak dirigálják a világot, amit én egy darabig még nem nagyon értek, de annyit már most megmondhatok, hogy így van. A dinasztikus gondolat végigkíséri egész neveltetésemet, és ennek ki lesz téve az utánam jövő nemzedék is, aki egyelőre az orránál se lát tovább, amit nem csodálok, mert mindig ott tomyosodik előtte anya cicije. Szó ami szó, nem egy rossz gondolat, ami apa fejéből kipattant, csak a szükségletekhez képest ritka. És amikor majd én is megértem a lényeget, fölöttébb tetszeni fog, és tovább fogom tökéletesíteni merész vállalkozásunkat számos gyermekemben, akik kevés kivétellel ugyancsak továbbadják majd aprólékosan kimunkált tudományukat, s apa egyik ükunokája, kit szándékunk szerint Lackónak fognak nevezni, el is jut a csúcsra. Innét kezdve aztán minden hanyatlás, előbb lassú, gondos paravánok mögött zajló, majd eszeveszett zuhanás vissza a kezdetekhez, egészen odáig, ahol valamikor apa is őrölte a Semmit. Lackó bukását és megtisztulását apa természetszerűleg nem éri meg, de semmi kétsége nem marad afelől, hogy bizonyos szempontból Lackó végkifejlete Lackó legboldogabb korszaka lesz, mert naponta megmérettetik, és nem találtatik könnyűnek, amiképpen ezt apa is elmondhatta magáról a Semmi idejében, amikor lelki szemei megkezdték működésüket. De apa miatt ne aggódjatok, mert ő már most gondolt arra, hogy bármi is történik velünk, valamelyik Lackó-alámenő majd újra kezdi, hiszen mi abból a konok fajtából valók voltunk és leszünk egytől egyig, amelyikből apa is vétetett. Anyám is van, ami egy félmondatomból tán sejthető. Ő mit sem sejt még a dinasztia igazi lényegéről, de egyszer majd elmondom neki, amivel nem azt állítom, hogy most nem érdekelné a dolog, csak ő nagyon el van foglalva magával megint, amilyen egy anya tud lenni, ha sikerül szert tennie egy gyerekre, akik most már ketten vagyunk. Anya lassabban lát előre, viszont kitartóbban, és az évek során eljutott addig, hogy mindegy, csak gyerek legyen, pátyolgatható, lehetőleg ne kopoltyúval lélegezzen, és ne brekegjen, bár arra is el volt szánva, hogy szükség esetén .megtanul brekegni, ami persze közös megegyezés lett apával, amint szóba jöttem. Az első menetben így lettem én, amikor pedig anya már majdnem lemondott az anyai örömökről, mert abba a korba érkezett, mely korban egy nő már nem gyerek, és minden igyekezete ellenére annak előtte nem találkozott apával, ami törvényszerű, és meg volt győződve róla, hogy a hiba őbenne van, tudniillik anyában. És akkor szokás szerint jött apa, amiről majd még beszélek, hogy mért szokás szerint, és valóban, nem sok időnek kellett eltenie addig a szeptemberig, amiről én nem tehetek, viszont anyának testhez álló foglalatossága lettem. Májusig, a következő esztendő tavaszáig aztán nagyon sok idő telt el, mert lassan telt, nagyon lassan az a kilenc hónap. Anya annak rendje s módja szerint pocakosodon, apa meg, akinek soha életében nem volt pocakja, és nem is lesz, ezt megígérhetem, szóval apa meg egyre csak összement, bizisten csak a lábmérete maradt változatlan, ami nem nagy, de apának volt már néhány nehéz szülése, amikről majd még beszélek. De aztán hogy nem lettem béka, sőt, Sára lettem, apa nem töpörödött tovább, és bár méreteiben nem, de szellemében szép lassan visszanyerte a régi formáját, amihez nem kellett már annyi sör. És anya megtáltosodott, és apa meg sosem tiltakozott, ha gyerekről volt szó, így még egyéves se lettem, amikor megszaporodtunk, és kezdődött megint élőről rendesen a kilenc hónap. Ezt a pocakot már liberálisab- ban kezeltük, mint amikor én voltam még csak pocak, mert úgy gondoltuk, hogy ha nem sikerül, akkor is marad egy, aki én leszek. Arra nem gondoltunk, hogy béka is lehet az utánam jövő nemzedék kései képviselője, így aztán nem is lett az. Nevet is kapott már jó előre, amilyenek a hagyományok mifelénk, de ez a név egykettőre feledésbe is merült, mert a fickó már anya pocakjában Pocak volt számunkra, és meg is marad annak, amilyen egy zabagép. Apa ágán Pocak lett a negyedik eleven hajtás a sorban, s a magunk módján megmaradunk neki, úgy, ahogy azt majd elmesélem. Anya ágán ketten leszünk pocakkal, ami nem kishitűségből fakad, csupán abból az előre megfontolt lemondásból, hogy öreg fejjel inkább unokákkal foglalatoskodjék az ember, ám ennek ellenére családmodellünkbe majd belepottyan még egy pulya, akit apa talál az utcán és felveszi. Felveszi és hazahozza. Kisrakás és Nagyrakás az évek során hol van, hol nincs, mert kívül esnek apa befolyási övezetén, és van nekik saját anyájuk, amilyen az élet, de amikor eljönnek hozzánk, az nagy hangzavar, ami persze semmi ahhoz képest, amikor majd én is megtanulok visszabeszélni, Pocakról nem is beszélve. Most éppen egy olyan periódusban vagyunk, amikor Kisrakásnak és Nagyrakásnak elege van belőlünk, ami figyelemre méltó előrelépés a korukhoz képest, és bár apa szemmel nem láthatóan fájlalja, ám mindenképpen értékeli, hogy minden valószínűség szerint a nevezettek saját útjukat járják. S ha így van, akkor nem sokáig lesz így, mert hamarosan mindegyiket kiválasztja egy-egy lány, és elvezetik őket apához, ami izgalmas találkozás lesz. Kár, hogy én éppen nem leszek jelen, mert akkor már nekem is keményen udvarolnak, és a legjobb úton leszek afelé, hogy női ágon örökítsem a dinasztia egyik oldalágát. Majd boldog és zsúfolt napokat töltünk együtt, amitől mindannyian odaleszünk, Pocakot kivéve, aki fütyül az egészre, de ő ekkor már az egész világra fütyül, így aztán sokra viszi majd a Való Életben." Szenti Ernő: Jerikó falai a NEM FÉLÜNK kürt hangjaira emlékezz leomlottak a szabadság két Jerikó falai ágú ujjstignájára Majd apával vágunk egy léket, ha befagy. Addigra biztosan kiengedik. Anya azt mondta, nem tarthatják bent örökké. Azok heten már a gát tetején hasaltak.- De miért kapjuk el? - aggódott a kisebbik Balog. - Hát ti hívtátok, hogy vadászni, és...- Beszartál? - pillantott rá Macó.- Nem, csak...- Akkor meg mit nyüzsögsz? A kese göröngyöt dobott a vízbe. Felállt. Be kéne fűteni otthon. Anya azt mondta, még nem jött meg a szén. Naná, hogy nem jött, ha nem lett befizetve! Majd kérünk az Öcsivel szénport a házibácsitól. Mire apa hazajön, meleg lesz. Kár, hogy fácánt nem tudtunk neki. Vagy halat. Mindegy, jó a zsíros kenyér is. Pirospaprikával nagyon finom. Majd főzünk teát, sok cukorral, ha hazajön. Már a bokrok között járt, amikor lerohanták.- A rohadt anyádat! Ütötték, rúgták.- Te sötétben bújkáló ellenforradalmár!- Valid ki a bűnödet, te mocsok!- Elég.- lihegett Macó. - Tűnés. Berohantak a bokrok közé, onnan figyelték.- Megérdemelte - suttogta Macó. - Rohadék, mint az apám. Minek nyüzsög. A kese feltápászkodott. Letörölte az orra alól a vért. Ä nádas fölött varjak károgtak a szélben.- Nem fájt! - üvöltötte. - Értitek?! Amazok lapultak.- Nem fájt neki - mondta a kisebbik Balog.- Pedig én úgy gyomron rúgtam...!- Én meg a fülét - mondta egy harmadik. - Majdnem letéptem.- Mégse fájt neki!- Hazudik - suttogott Macó. - Ezek mind hazudnak.- Nem igaz! - A kisebbik Balog elsírta magát.- Te is hazudsz - mondta Macó. - Te kis faszista kém. Köpködjétek meg a pöcsét. A kese bicegve kapaszkodott fel a gátra. A szája felrepedt, sajgott a lába. A szemüvegét összetörték.- Bratyó! Várj! - A kisebbik Balog el-el- zuhanva szaladt a bátyja után. A nadrágjából kitépték a gumit, a bordó tréning alsó a bakancsáig csúszott. - Én is itt vagyok! Bratyó! Engem is! Jövök! - A kese bevárta. - Nem vagyok gyáva! - zokogott a kisebb. - Nem vagyok áruló! - A bátyja leguggolt hozzá, megtörölte takonytól maszatos arcát, csomót kötött a nadrágjára. - Én nem akartam, hogy téged cserkészszenek! - szipogott a kicsi. - De muszáj volt! A kese tovább indult a gáton.- Ugye, elhiszed, bratyó? - Az öccse hüppögve bukdácsolt utána. - Ugye elhiszed? Nem nézett hátra.- Minek nyüzsögtél úgy, bratyó? A gát túloldalán sötéten kushadt a város. Ügy tűnt, mintha a templomtornyok tartanák az alázuhanni készülő eget. A hófelhők súlyosan, mozdulatlanul lebegtek, nyugaton vöröslött az ég. Siska József: Kézfogó B. Mikii Ferenc: Miért
