Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-18 / 15. szám

4 Néplap 1990. JANUÁR 18. A szerkesztőség postájából " Ezt a fényes csillagot követni kell" Egy pofonért hat hónap Szorongó szívvel, nem titkolt izgalommal indultunk nyolcán - egy NIVA és két IFA gépkocsival - az új év harmadik napján Romá­niába, hogy a kunhegyesiek mint­egy 15o ezer forint értékű élelmi­szeradományát elvigyük. Az első ellenőrzésnél piros arcú kiskatonák kérik az útlevelet, majd jó utat kívánnak. Nem messze tő­lünk, subába bújt juhász moso­lyogva int egy "adj Istent". Reggel 8 óra, amikor robogunk a mező­kön, falvakon keresztül, Margitha felé, miközben figyelünk, hason- lítgatunk. Református lelkészünk a hátsó ülésen könyvébe mélyedve imádkozik, talán értünk, értük - mindannyiunkért. Szerencsésen megérkezünk Margitha főterére, ahol nyüzsög az élet. Még ki sem szállunk, máris halljuk: jó napot kívánok - boldog új évet a magyaroknak! Derűs arcú fiatalember siet felénk. Mindenkit megölel és már közénk is tartozik. Egész nap velünk marad - ő az új népi tanács tagja. Intézzük a szál­lítmány sorsát, a református paró­kiára megyünk, aztán a tanácshá­zára. Margithától 13 kilométerre, 17o személyes öregek otthonába irányítanak bennünket - itt rakjuk le az adományunkat Aki csak mo­zogni bír az idős emberek közül, mind körülöttünk van. Segít, be­szél, érdeklődik, panaszkodik, há­Olvastam a Néplap december 15-i számában az MDF Karcagi Szervezete nevében közzé tett fel­hívást, valamint a január 2-án meg­jelent Zagyi János úr válaszát is. Engedtessék meg, hogy ezzel kap­csolatosan véleményt mondjak: Elegünk van már a bizonyítás nélküli vádaskodásból, de a mosa­kodásból is. A felelős személyeket vonják felelősségre - bizo­nyítottan. Ezt korrekt eljárásnak tartom, ugyanakkor mindenfajta "boszorkányüldözést" elítélek, mert azzal egy jottányit nem javul lálkodik... A szóáradat, mint a le­fojtott vulkánból kitörő láva, úgy önt el bennünket. Jólesik, érdekel, gondolataikkal feltöltődünk. A gondnoknő, amikor aláírja az át­adott élelmiszerek listáját, elsítja magát. Köszöni, és mondja: volt nekünk élelmünk, de mindig oda kellett adnunk másoknak. Meg­nyugodtunk, jó helyre került a szállítmányunk. Visszamentünk Margithára, ahol a kórházban vártak ebédre. Büszkén mutatták a sült halat, amiből már jut nekik is. Az évtize­dek óta elfojtott vágyak, indula­tok, érzelmek itt is felszínre törtek. Ahogy a kórház fiatal orvosa mondta, az adományokon túl a lel­ki segítség a legfontosabb. Ezért jó, ha most minél több magyar sze­mélyesen is megfordul szomszé­daink között. És elmondják, hogy nem a népek között volt probléma, hanem a nép és a diktatúra között, amelynek eszköze volt a nemzetek közötti nacionalizmus szítása. Sötétben jövünk hazafelé és el­gondolkodom, hogy ez a nép kará­csonykor látta meg a szabadság fényes csillagát, mint a három ki­rályok - és fülemben cseng a kato­likus lelkészünk igéje: ezt a fényes csillagot követni kell. Szelekovszky István mb.tanácselnök Kunhegyes sem az ország, sem a szegények helyzete. Azt szeretnénk, ha az összes párt.s azok vezetői olyan hittel, lel­kesedéssel és tenniakarással fog­nának /össze/ az ország talpra állí­tásához, mint ahogyan a mi korosz­tályunk tette 1945 után, a romok­ban heverő országunk újjáépítése során. Ehhez viszont nem az ilyen felhívások szükségeltetnek, hanem tolerancia és sok minden, például tisztesség, hit, becsületes őszinte­ség, egoizmustól mentes vezetők és nem utolsósorban kemény mun­ka.Nekünk, egyszerű embereknek mindegy volna, akármilyen "iz- mus"-nak is neveznék a rendszert, csak az "izmos" is legyen, ne pedig maszlag. Az is mindegy volna, hogy milyen nevet adnak annak a Hitelesség TISZTELT ISMERETLEN! A vonzó politika hiteles vezető­ket kíván címmel, a Néplap január 4-i számában olvastam az aggo­dalmakkal és kételyekkel teli leve­lét, melynek közvetve egyik cím­zettje vagyok, lévén magam is MDF-szervező és ügyintéző. /Meg­jegyzem, ez a státusz nem azonos azzal, amit Ön a vezető, illetőleg a politikai vezető fogalma alatt ért. Tartok tőle, arról is nehéz lenne meggyőznöm, hogy az MDF nem úgy kíván a társadalom "vezető ereje" lenni, mint általában a bol­sevik típusú "munkáspártok". Igazán megható, hogy aggódik, nyugtalankodik a különböző pár­tok és szervezetek sorsáért, "hite­lességükért" - különösen az MDF- ért. Szerényen, névtelenül, hogy még nagyobb nyomatékot adjon eme feltételezésnek: óh, én nem is vagyok fontos, csak a közérdek. Meglehetősen talányos hát szá­momra titokzatos anonimitása, hi­szen Ön is ugyanúgy tudja, mint bárki más, hogy befútta már a ke­leti szél a glasznosztyot is, nem­csak a csernobili felhőket. Ami in­kább nyíltságot jelent, mintsem a köznyelvbe beleivódott, nyilvános­ságot. Éppen ezért - akár illik, akár nem - én is megkérdezném, van-é valami összefüggés az Ön múltja és nevének elhallgatása között? Bizony van, bármennyire is tit­kolja. Nem az új pártokért /főleg nem az MDF-ért! és a közéleti de­mokráciáért aggódik Ön elsősor­ban. Mást félt valójában. A privile­gizált és az állampárt által "hitele­sített" politikai öntudatát! Ugyan­is, ha amiatt aggódna, hogy "lejá­ratódik" valamelyik politikai párt, vagy valamely eszme, "jelszó", ak­kor Ön belépne abba a pártba /fel­téve persze, ha bevennék/ és tenne érte, hogy ne úgy legyen, ha igazán "szívügye". Meglehetősen szűklátókörű és előítéletekkel terhes az Ön "közele­dése" ezekhez az új pártokhoz. Va­jon néhány évtizeddel, vagy né­hány évvel ezelőtt tett-e föl hason­lóan moralizáló kérdéseket a hite­lesség témakörében? Mondjuk pél­dául olyat, hogy X.Y. pártvezető utasítására meggyilkolt vagy meg­Elszoruló szívvel tekintek az ádáz harcra, mely hetek óta folyik a szolnoki Münnich Körúti Általá­nos Iskola - kontra Gyermekváros között. Miközben dühödten próbálunk belemarni felebarátainkba, neve­lőtársainkba, híveket toborzunk, és páratlan szégyentelenséggel szem­beállítunk gyermekközösségeket, a magamfajta "páriákra" gondo­lok, akik mindig és mindenhol megtűrtek, megalázónak vagyunk. Együvé tartozásunk késztet ar­ra, hogy a megkövezett, ártatlan hajtások jajszavához csatlakozva, megkérdezzek nevelőt és polgár­társakat: Mi már senkinek sem kel­lünk? Sem családnak, sem iskolá­nak? Talán csak annyit tanácsolnék minden szembenálló félnek, hogy ki-ki merüljön el önmaga lelkiis­meretében. Bennünket, gyermek- városi nevelőket, a szeretet és ön- feláldozás kell, hogy munkánkban vezéreljen. Ti, kedves Münnich is­kolai nevelők, szintén arra esküd­tetek, hogy szeretettől vezérelve pallérozzátok az elmét, gyer­háznak, amit fel akarunk építeni /európai ház/, csak ne legyenek hajléktalanok, s ne a Horthy-rend- szer szegényháza legyen! Pádár Lajos hurcolt emberek mit "hitelesíte­nek"? Vagy netán a Czinege-klán- ra vonatkozóan? Vagy még lej­jebb? Akár csak önmagának is? Persze, mert akkor még nem volt glasznoszty. Annak ellenére, hogy én nem voltam MSZMP-tag, soha nem úgy közeledtem ennek a párt­nak egyes tagjaihoz vagy vezetői­hez, hogy azt feltételeztem, szá­mukra az a "vonzó" és hiteles, ha embereket megaláznak, meghur­colnak vagy netán felkötnek! Közhely amit leírok: egy politi­kai pártot vagy vezetőt elsősorban az a politikai gyakorlat hitelsíthet vagy igazolhat, amelyet folytat, és demokráciákban plusz még a vá­lasztópolgárok is - föltéve, ha a politikai ítélőképesség birtokában vannak. /Úgy is mondhatnám, ha felismerik "valódi érdekeiket".1 Nem találja furcsának, hogy mi­közben a hitelességről elmélkedik, a nyilvánosság előtt saját mondan­dóját még kézjegyével sem hitele­síti? Ki kell, hogy ábrándítsam. Az effajta közéleti igyekezet már a múlté, illetőleg a "múltjáé". S fáj­dalom, megnyugtatni sem tudom. Sőt! Férfiason bevallom, az én út­levelemet még hosszabb időre be­vonták, mint az Ön által említett MDF ügyintézőjét. Lakásomat ’8o-ban felforgatták az - akkor még anonim - politikai rendőrtisz­tek; az 1956-os Irodalmi Újságért, erdélyi barátaim és ellenzéki isme­rőseim leveleiért stb. S - horribile dictu! - kirúgattak egy főiskola le­velező tagozatáról. Pár évre rá pe­dig - miután nem voltam hajlandó néhány ismerősömről, barátomról politikai információkat közölni, magyarán besúgni őket - még a munkahelyemről is eltávolíttattak. Ezek közül - az információkérést kivéve - egyAJ-s rendszámú Zsigu­liban tette meg az illető úr az aján­latát Ivan "hiteles" papír, aláírás, sőt még pecsét is I. Ennek ellenére, nem tartom magam hitelesnek, sem erényesnek, sőt még mártírnak sem. Azt viszont nem szeretném /nem vagyok mazochista/, hogy az effajta eljárások megismétlődje­nek. Nem csak velem, másokkal szemben sem. Cs.Kovács Károly mekeket és szülőket egyaránt ne­veljetek. És ha mindnyájan meg­tesszük a magunkét, nem kell sen­kinek sem "elmenekülni" a Gyer­mekvárosból, megszűnnek a neve­lőkkel szembeni fegyelmi eljárá­sok, és ha gyerekeink nem lesznek a szülői értekezletek negatív ala­nyai, örömmel járnak majd iskolá­ba, s nem rontanak késsel a tanára­ikra. Mert mit érnek a nagyszerű anyagi körülmények, melyek kö­zött neveltjeink élnek, ha "a neve­lőszülők" és az iskola karöltve nem ápolja aggódó szeretettel e megtört lelkeket? Kérdezlek benneteket, hogy mi a mi áldozatunk az isteni áldozat árnyékában, aki az egyszülött fiát adta, árvákért és szenvedőkért, ál­dozatokért és bűnösökért. Azokért, akik ma ezt sikoltják felétek: "Sze­retném, ha szeretnének, s lennék valakié ..." Száfta Imre nevelőtanár és együttérző társai Gyermekváros Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Furcsa dolog az ital. Van, aki ha kortyolgat, kezes báránnyá szelí­dül, s még az anyósa homlokára is csókot lehel. Mások viszont erő­sebbnek képzelik magukat a bore­cetnél, és belekötnek fűbe-fába, fő­leg ha ezek a bizonyos füvek és fák náluk gyengébbek, véznábbak. Az utóbbi típus közé tartozik a 22 éves Suki Elemér is (Jászladány, Kato­na út 16. szám), aki ifjú kora elle­nére lehúzott már pár évet csíkos ruhában. Először még éppen hogy csak tizenhét múlt, amikor rablás és más bűncselekmények miatt csikordult utána a zárkaajtó. Ki­töltve a két esztendőt 1987 január­jában szabadult, de februárban már ismét lopott, amiért újabb tíz hóna­pig volt kénytelen börtönkosztot fogyasztani. Dehát, ahogy mondják: nincsen olyan bosszú aminek vége ne lenne egyszer, így írásunk hőse 1988. jú­nius 17-én ismét azzal a szent fo­gadalommal távozott a cellából: száradjon el a lábam, ha még egy­szer ide visszajövök. És valóban, majd egy évig úgy tűnt, hogy az új élet nemcsak ábránd, de valóság is. Nem is történt volna galiba, ha időnként nem gyötörte volna vég­telen szomjúság. Fájdalom, de ezt az érzést a kútvíz nem csillapította, színesebb nedű kellett ehhez. így érkezett el 1989. július 28-a, ami­kor azon az estén Jászladányban az Ételbárban szórakozott, iszogatott. Ahogyan nőtt a nyomás, gyarapo­dott a vitaszelleme is, és alapos szóváltásba keveredett R.G. hely­Már szóltam arról, hogy a végrendelkezési szabadsággal szemben a törvény védi a leg­közvetlenebb hozzátartozók /leszármazók, szülők, házas­társ/ öröklési érdekét. Ez a vé­delem a köteles rész, és a kö­vetkezőképp érvényesül: amennyiben a köteles részre jogosult hozzátartozó nem ért egyet azzal, hogy a végrende­letben szereplő örökös kapja meg a teljes vagyont, felléphet a köteles rész iránti igényével. Egyedüli kivétel, ha a köteles részre jogosultat az örökhagyó érvényesen kitagadta az örök­lésből. Lássuk részletesebben a kö­teles rész szabályait. Érvénye­sítésénél a törvényes öröklés rendje, és az ági öröklés szabá­lyai az irányadók: amíg a sor­ban előbb álló örökös van, ő jogosult a köteles részre, mely a törvényes örökrész fele. Tegyük fel, hogy az örökha­gyó három gyermeke közül kettő él, egy meghalt. Utóbbi­nak két gyermeke van /az örökhagyó unokái/. Az örökha­gyó házastársával együtt élt, tulajdona egy családi ház, amit végrendeletében a test­vérére hagyott. A hozzátarto­zók ezzel nem értenek egyet, és fellépnek a köteles rész iránti igénnyel. Ebben az esetben a ház felét örökli a testvér, míg köteles rész címén 1/6-1/6 rész jár az örökhagyó két élő gyer­mekének, 1/12-1/12 pedig a két írnokának. A leszármazók ugyanis felét kapják annak, ami a törvényes öröklés rendje szerint járna. Mivel a tör­vényes öröklés érvényesülése esetén a túlélő házastárs ha­szonélvezetre jogosult, így az ő köteles része a haszon- élvezetnek már említett, kor­látozott mértéke lesz. Könnyen belátható: a köte­les rész kijátszható lenne, ha az örökhagyó még életében odaajándékozná a vagyonát /vagy annak jelentős részét/ az beli lakossal. Ez a személy rövid eszmecsere után távozott, a presszóba ment át. Innen este tíz körül indult haza, és szerencsétlen­ségére összetalálkozott Sukival. Sukiban égett a düh, nem így gon­dolta a vita folytatását, ezért elő­ször kérdőre vonta feleselésért, majd felütötte az állát. Ha itt vég­leg elkerülik egymást, talán nem lesz az egészből komolyabb ügy, de a girbegurba ladányi utcák is­mét összehozták őket. Ez a har­madszori találkozás már nagyon sok volt Suki Elemérnek, aki ezút­tal a kerékpáiját letéve, egy akkora pofont adott okulásképpen a sér­tettnek, hogy annak eltört az áll­kapcsa. Olyannyira, hogy a sérülé­se harminc nap alatt gyógyult. Az áldozat szintén okuláskép­pen feljelentette az erős fiút, aki­nek az ügyét első fokon a Jászbe­rényi Városi Bíróság tárgyalta. Itt enyhítő körülményként értékelték az elkövető beismerő vallomását, viszont súlyosbító tényként azt, hogy a vádlott erőszakos cseleke­detét - amelyek mind országosan, mind a bíróság illetékességének a területén elszaporodtak - ittas álla­potban követte el. Mindezek figye­lembevételével Suki Elemért sú­lyos testi sértés bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - hat hónap börtönre ítélték. Ezt az időt az utolsó napig le kell töltenie, mi­vel feltételes szabadságvesztésre nem bocsátható. Az ítélet jogerős. D.Sz.M. általa kedvezményezettnek, így a halálakor nem lenne min osztozkodni. Ennek megaka­dályozása érdekében mondja ki a törvény, hogy a köteles rész alapjába be kell vonni az örökhagyó által még életében juttatott ajándékokat is, és ezeket úgy kell tekinteni, mintha hagyatékot képezné­nek. /Nem tartozik ide a szo­kásos mértéket meg nem hala­dó ajándék értéke, valamint az örökhagyó halálát megelő­ző tizenöt évnél régebben bár­kinek juttatott adomány érté- keV Az adományok figyelembe­vételének elve fordított irány­ban is érvényesül: ha a köteles részre jogosultat ajándékozta meg az örökhagyó, azt a jutta­tást az ő köteles részébe be kell számítani /úgyszintén azt is, amit a köteles részre jogo­sult a hagyatékból bármely cí­men kap/. Ez az ún. betudás, és ha ennek a vagyoni értéke eléri a köteles részt, akkor már a köteles rész nem köve­telhető. Mi a helyzet akkor, ha az örökhagyó - eltartása ellené­ben - még életében átruházta a vagyonát? /Öröklési vagy tartási szerződést kötött./ Az öröklési szerződés lényege az, hogy az örökhagyó eltartása ellenében a vagyona - vagy an­nak egy része - örökösévé az őt eltartót teszi, a köztük létre­jött szerződésben. Az eltartóval szemben le- het-e köteles rész iránti igényt érvényesíteni? Ezt, a napja­inkban gyakran felmerülő kérdést a Legfelsőbb Bíróság nemlegesen döntötte el. Ha te­hát az eltartási /vagy öröklési szerződés érvényes, az eltartó­val szemben még a legközvet­lenebb hozzátartozók sem lép­hetnek fel köteles rész iránti igénnyel - akkor sem, ha kevés ideig gondoskodott róla. (folytatjuk) Dr. Korpás László A lakáshoz jutás alapvető emberi igény Aki valamennyire ismerte ré­gi alkotmányunkat, az tudhatja, hogy abban jelentős kötelezett­ségek terhelték az államot. Pél­daként - a közoktatás-ellátás- egészségügy mellett - feltétlenül meg kell említeni az alapvető emberi igényeket kielégítő la­kásellátottság kötelezettségét is. Hogy ebből mi vált valóra, azt ki-ki érezhette a saját bőrén. Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy Magyarországon nincs egyetlen olyan fejlődő település sem, ahol ne lenne lakásgond. Államunk - kivetve nyakából a kötelezettség terhét - kegyes le­hetőséget adott a fiatalok és ke­vésbé fiatalok tízezreinek arra, hogy egy életre eladósodva, napi 14-16 órás robot mellett, saját lakáshoz jussanak! Az OTP és az építő között létrejött polgárjo­gi szerződés alapján olyan ked­vezményes hitelt biztosított, melynek segítségével az építő meg tudta vásárolni - a magyar- országi keresetekhez képest ir­reálisan magas - építőanyagokat. A "kedvezményes kölcsönt" mintegy 3o-35 évig /egy életen át/ kell törelesztgetni úgy, hogy a törlesztés aránya eléri a nettó fizetések 25-3o százalékát! Azt hiszem, ennek ellenére mégis örült az építő, hisz fedél volt a feje fölött és bízhatott a polgáijogi szerződés védelmé­ben is. Hogy az ebbéli bizalom mekkora botorság volt, vala­mennyien rájöhettünk, amikor bejelentették a "kamatadót". A szerződést nem módosították, nem szegték meg ugyan, csupán egy kicsi lyukat nyitottak rajta, melyen az állam a sápot - most 5o, illetve loo százalék - tetszés szerint lecsapolhatja. Már csak egy dolgot nem értek: Államunk vezetése miből gondolja, hogy az adott szó fel­tétlen betartásához szokott nyu­gati tőke olyan országba jön, ahol egy polgárjogi szerződést is meg lehet "törvényesen”, az erő­sebb ... jogán csapolni? Pálfia Szilveszter Cserkeszölő Hozzászólás cikkeinkhez Elég a bizonyítás nélküli vádaskodásból! Fogjanak össze az ország talpra állításáért! Válasz egy aggódó karcagi olvasónak ’’Szeretném, ha szeretnének, s lennék valakié...’’ Jogi tanács az öröklésről 11J A köteles rész

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom