Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-15 / 12. szám

1990. JANUÁR 15. Néplap 3 __________________Suzuki - General Motors __________________ J apán és amerikai gépkocsikat szerelnek össze Magyarországon Aláírták az alapmegállapodásokat Szombaton a Duna Interconti­nental Szállóban aláírták a Suzu­ki személygépkocsikat gyártó vegyes vállalat alapmegállapo­dását. A szerződést japán részről Suzuki Osamu, a japán autó­gyártó cég tulajdonosa, magyar részről Lepsényi István, az Autó- konszern Rt. ügyvezető igazga­tója írta alá, a szerződés kor­mánygaranciákat tartalmazó ré­szét Medgyessy Péter miniszter­elnök-helyettes látta el kézje­gyével. Medgyessy Péter a magyar kormány nevében hangsúlyozta, hogy a leendő vegyes vállalati együttműködéssel a magyar ipar egy igen jelentős területén ko­moly fejlődés indulhat meg. A vállalkozás nem egyszerűen egy összeszerelő üzemről szól, ha­nem egy átfogó iparpolitikai koncepció része, amelynek so­rán a magyar gépipar nagyon je­lentős hányada új lehetőséget kap korszerű technológia és technika elsajátítására, illetve al­kalmazására. Emellett - mint a miniszterelnök-helyettes ki­emelte - a magyar-japán kapcso­latok szempontjából is igen nagy jelentőségű a megállapodás. Számos japán üzletember ugyanis éppen az alapmegálla­podás kapcsán jelezte, hogy új, kölcsönösen előnyös üzleti lehe­tőségeket próbál feltárni Ma­gyarországon. Mint az az elmúlt héten isme­retessé vált, a szervezés alatt álló magyar Autókonszern Rész­vénytársaság és a Suzuki japán autógyártó cég Magyarorszá­gon, vegyes vállalati formában, japán személygépkocsikat fog összeszerelni, nevezetesen Su­zuki Swift ötajtós, 1000 és 1300 köbcentiméteres motorral ellá­tott modelleket. A tervek szerint 1992 második felében indulna a gyártás, és ettől kezdve a harma­dik év végére évi 50 ezer autót gyártanának, s ebből 30 ezret ér­tékesítenének hazánkban. A ve­gyes vállalat a tervek szerint vi­szonylagos magyar többségi részvétellel jön létre. Az alapmegállapodás aláírásá­nak alkalmával a Suzuki elnök­tulajdonosa hangsúlyozta: ab­ban a reményben írja alá az au­tóösszeszerelő vegyes vállalat alapszerződését, hogy minél na­gyobb arányban fel tudják majd használni a magyar beszállító cégek alkatrészeit. Az Autókon- szem képviselője aláhúzta, hogy eddig mintegy 20 magyar pénz­intézet, illetve az autóösszesze­reléshez különböző alkatrésze­ket beszállító cég vesz részt az Autókonszem Rt.-ben. A beru­házás azonban ennél tíz-, tizen­ötször több magyar céget von be a vállalkozásba, és ezért az egész magyar iparra húzóerőként fog hatni. Szombaton a Thermál Szálló­ban a General Motors európai képviselete és a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezetői szer­ződést írtak alá vegyes vállalat létrehozásáról. Ebből a GM 67 százalékkal részesedik majd, a Rába pedig 33 százalékos tulaj­doni hányaddal vesz részt. A szerződő felek részéről Romvári Ferenc, a Rába megbí­zott igazgatója elmondotta: a GM és a Rába már egy bizonyos ideje tárgyalásokat folytat sze­mélygépkocsi-motorok gyártá­sáról, illetve személygépkocsik magyarországi összeszerelésé­ről. Az együttműködés kapcsán a Rába szentgotthárdi üzemében 1992-től mintegy 100-200 ezer, 1300, illetve 1600 köbcentimé­teres motort gyártanának. Emel­lett a leendő vegyes vállalat mintegy 15 ezer Opel Kadett tí­pusú személygépkocsit szerelne össze - természetesen az 1992-es típusból. Robert Eaton, a General Mo­tors Europe elnöke hangsúlyoz­ta, hogy mintegy másfél éve me­rült fel a szorosabb gépipari együttműködés ötlete. A rész­vénytársasági szerződést 60 na­pon belül írják alá a végleges formájában. Elmondotta: a szentgotthárdi gyáregységben tett látogatása meggyőzte arról, hogy a Rába ottani telephelye alkalmas a gépkocsik összesze­relésére, illetve a személygépko­csi-motorok gyártására. A gyár­tandó motorok a csúcstechnoló­giát képviselik, és előrelátható­lag a Kadett és Vectra típusú Opel-kocsikba szerelik majd azokat. Az autómotorokat a General Motors európai képviselete visszavásárolja, a Magyarorszá­gon összeszerelt személygépko­csikat viszont jelentős részben hazai eladásra szánják. A vállalkozás mintegy 100 millió nyugatnémet márka alap­tőkével indulna be, a beruházás teljes összege várhatóan 300 millió NSZK-márka (körülbelül 150 millió dollár) lesz. A szentgotthárdi gyárban a tervek szerint 800-850-en dol­goznak majd, s közülük 550- 600-an végeznek fizikai mun­kát. Szabászati üzemet építenek Sporttáskák — világszínvonalon Az új esztendő kezdetén volta­képpen minden cég számadást készít az előző gazdasági évről, az elért eredményekről, sikerek­ről, kudarcokról, s ennek tükré­ben igyekszik fölvázolni az idei évből még előttük álló három- százegynéhány nap legfonto­sabb tennivalóit. Nos, pontosan ilyen céllal kerestük meg a mi­nap, és kértük összegzésre dr. Lits Józsefnét, a három­száznegyven dolgozót foglal­koztató szolnoki Bőr- és Textili­pari Szövetkezet elnök asszo­nyát, aki azzal fogadott, hogy olyan jó évük, mint a tavalyi, még nem volt. E kijelentésének alátámasztására elmondta, hogy amíg 1988-ban árbevételük "csak" 230 millió forintra rúgott, addig ’89-ben már elérték a 320 millió forintot. A növekedés főként tőkés ex­portjuknak köszönhető, amit egyik évről a másikra csaknem megháromszoroztak, hisz a ’88- as 44 millió forinttal szemben, tavaly 120 millió forint jött össze. Mint köztudott, a szolnoki Bőrtex szövetkezetben elsősor­ban sporttáskákat készítenek, ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy világszínvonalon, amit az óriási kereslet is bizonyít. Hisz termé­keik megtalálhatók az NSZK, az osztrák, a finn, a svájci, az olasz és a francia piacokon is. Emellett jelentős a szocialista exjportjuk. Tavaly például 130 millió forint SIKERES ÉVET ZÁRT A SZOLNOKI BŐRTEX értékben szállítottak táskákat a Szovjetunióba. Megrendelésük van bőven, alig győzik kielégíteni az igénye­ket. Már 1989-ben tizenegy olyan céget foglalkoztattak szer­te az országban, amelyek alvál­lalkozókként nekik dolgoztak, éppen azért, hogy az újabb meg­rendeléseket is elvállalhassák. Ám a további fejlődésnek ma már gátja szabászati kapacitá­suk, éppen ezért még az idén fel­építenek Szolnokon egy újabb szabászati üzemet. Mint hallottuk, a termelés ug­rásszerű növekedése nem egyik napról a másikra következett be. A siker tulajdonképpen egyrészt több éves fejlesztő munkájuk­nak, próbálkozásaiknak, más­részt pedig - bármilyen furcsán is hangzik - az importjuknak kö­szönhető. Az általuk gyártott sporttáskák alapanyagát és kü­lönféle tartozékait ugyanis első­sorban a tőkés országokból - így például Dél-Koreából, Olaszor­szágból, Ausztriából, Franciaor­szágból, Angliából - szerzik be. És ezáltal megnyílt előttük a vi­lág, hisz látták, hogy külföldön mire van igény, új modelljeiket már ennek megfelelően alakítot­ták ki. Tavalyi eredményükhöz, azon túl, hogy a cégnél nagyban javították a termelés hatékony­ságát, az is hozzájárult, hogy a nyugati cégek mindig időben szállítottak, vagyis az importból származó anyagokra soha nem kellett várniuk. Ugyanez sajnos nem mondható el a belföldi szál- lítóikra-mert mint az elnök asszony hangsúlyozta -, termelé­süket tavaly éppen a hazai alap- anyaggyártó cégek akadályozták azzal, hogy mindig késve bizto­sították az általuk hónapokkal előbb megrendelt legkülönfé­lébb táskatartozékokat. Ami még a tavalyi év esemé­nyeihez tartozik: decemberben értékpapírokban - üzletrész for­májában - kiosztották a szövet­kezet vagyonának ötven százalé­kát a tagok között, bízva abban, hogy ez hosszú távon a céghez való kötődést, a tulajdonosi ér­zést erősíti. Az értékpapírok után szándékaik szerint az idén már osztalékot is fizetnek. Termé­szetesen csak akkor, ha 1990- ben legalább olyan jó eredményt érnek el, mint tavaly. Erre azért is megvan minden esélyük, mi­vel ez évi kapacitásuk döntő há­nyada már le van kötve. - NT ­‘BeszéCjünüi ró [a! Egy részeg, Péter, aki nem futott és a kukába dobott kenyér A férfi vizenyős szemekkel üldögélt szerkesztő­ségi kollégám előtt vasárnap délután és panaszko­dott. Magánéletének zavaros vizeiről motyogott, ajánlván - akár egy sorozatot is írhatunk belőle. A helyzet kínos volt. El lehetett volna hárítani a kitá­rulkozást azzal, hogy kérem, ez már nem tartozik a közvéleményre, ezek a maga legbelső fiókjai, amiket itt előttünk sorban kipakol, de hol a határ az egyéni, és a társadalmi problémák között? Katego­rikusan lehetett volna azt is mondani: tűnjön innen, a szájából bűzlő, bevedelt pálinkájával együtt, de hát a szolidaritás és a kötelesség - meg kell hallgat­ni, tanácsot kell adni, ha lehet, segíteni. Hol a határ: mikor szükséges segítő kezet nyújtani, és valóban, ki az, aki igazán rászolgál elesettségével mások jóindulatára? K. Péter nem indult a futóversenyen, pedig ha szürkeállományával nem is, izmos lábaival, ebből következően sportban nyújtott eredményeivel nyu­godtan kérkedhetett volna - intézetének egyik leg­jobbja volt. Fiatal tanára nem tudta a békát lenyelni - először csak üvöltött vele, azután már dulakodtak is. Említettem, K. Péter jócskán fejlett muszklikkal rendelkezett, s általános iskolás kortársaihoz ké­pest kissé túlkoros is volt, pofonra pofonnal vála­szolt. Később, a tettlegesség után az intézet egyik bölcs nevelője már szót értett vele. K. Péter feküdt az ágyon, mellét zokogás rázta: mondja meg Pali bácsi, ha tizenegy évig nevelőszülő valaki, miért nem kellek most neki? E példákat azért emlegettem fel, mert úgy tűnik, nemcsak egy-egy ember, egy embercsoport, néha maga a társadalom is vívódik: most kezet adjon, vagy üssön? Úgy tűnik, ezek a válságos napok nem egy alkalommal állítanak ben­nünket kérdés elé: adjunk, ne adjunk? Segédkezet vagy büntető szorítást? Ez tükröződik a lapunkban elindított szolnoki Münnich iskola kontra Gyermekváros ügyből, amely az újság és a televízió Ablak című szerkesz­tőségének jóvoltából országos tanulságokat hordo­zó esetté válik. Ilyesfajta dilemmát éreztem egy különös statisztikából is. A telefonáló, nem mondta meg nevét, csak számokat sorolt: a szolnoki vas­útállomási melegedőben január 4-én 187 ember közül - ennyien fordultak meg ott - 21-en éjszakáz­tak, január 5-én 289-ből 39-en maradtak ott. Január 6-án 51 embernek adott fedelet a váróterem éjsza­kai alváshoz, s a számok azt mondják, a többi napokon sem sokkal kisebb a "létszám". Vegyesen idősek és fiatalok, köztük három idős nő. Vajon miért tárcsázott bennünket, vajon miért jegyezte fel ezeket a számokat? Minden bizonnyal az emberba­ráti jóérzés, a szolidaritás. Az a felismerés, hogy legnagyobb ereje a gyengeségnek van. Amikor nem lehet tétlenül maradni. Vagy talán azért, mert ő is látta azokat a képsorokat, amelyek a hajlékta­lanoknak előkészített szétvert tornateremről árul­kodtak? Vagy látta azokat a riportrészleíeket, ame­lyekben tetterős, de annál illumináltabb "hajlékta­lanok" nyilatkoztak a tévé kamerája előtt? Tudom, a szerencsétlenség, ha valakivel megtörténik, arra jó, hogy önmaga számára is bebizonyosodjék, hogy a lehetőség - amelyet oly szívesen hessege- tünk el magunktól - valósággá vált. Zilált gazdasá­gunk, társadalmunk könnyen hozhat olyan helyzet­be bárkit, hogy a lejtőre kerül. Mindezekkel szem­ben azonban megfigyelhetjük azt is, hogy az ilyen helyzetekben megnövekvő emberi szolidaritást, jó­érzést sokan ki is használják. Mint ahogyan mun­kanélküli segélyt is fölvesznek igen sokan olyanok, akik igencsak meg tudnák keresni kenyerüket, mint ahogyan büntetlenül, különösebb társadalmi szankciók nélkül odadobhatja a gyerekét vagy a gyerekeit valaki, ahogyan szoktuk mondani, az államnak. Amikor kezet nyújtunk, e tetten nemigen gondolkodunk. Nem is igen jó, ha ez nem válik automatikussá bennünk. A pénz, az adomány, ha nem oda kerül, ahol arra szükség van, talán a ku­kába dobott kenyérhez hasonlítható. Hajnal József A Hetényi és csatolt részei - avagy Az a drága, ami olcsó pott helyet. A fenséges ter- mészetvédel mi parkban ál­ló klasszicista épület még áll, és ez sem akár­mi! Sőt lakha­tó, de az idő nem neki dol­gozik. A kór­ház nemrég újította föl a te­tőszerkezetet, és a belső trak­tus egy részét, Az újszászi Orczy-kastély még áll A szolnoki Hetényi Géza Kór­ház sorsa kicsit az ország állapo­tát is példázza. Emlékezhetünk, egy időben csak a fejlesztésekről eshetett szó, integrációról hall­hattunk, aminek következtében a megye legnépesebb munkahe­lyévé duzzadt a kórház, a maga három és félezer alkalmazottjá­val. Bölcs kísérleteket végeztek a kórházzal olyanok, akik az egészségügyet nagyjából a beteg Az ebédlő faburkolata és boltíve mindenképp magyarázza a műem­lék jelleget nívóján ismerték. A kórház igaz­gatói pedig elfogadták a külső irányítást, mert így érezték bizto­sítva autonómiájukat - aminek révén viszont lassan-lassan elszi­getelték magukat. Napjainkban, amikor a közvélemény is "körbe­járhatja" a Hetényit, kiderül: a hatalmasra integrált kórház fene­ke kivan a nadrágból. Szegény­ség, pénztelenség nehezíti a munkát, folyik persze a tűzoltás, de az évi húszmillió forint, amit saját erőből a felújításokra költ­hetnek, talán arra elég, hogy ne szakadjon a fejükre a fedél. A kórház pszichiátriai és reha­bilitációs osztályának két részle­ge több mint kétszáz ággyal az újszászi Orczy-kastélyban ka­de az épület ennél jóval többet érdemelne. Hogy mi lesz a műemlék jellegű kastély sorsa? Szebb napjaiban alighanem arról álmodik, hogy a horizonton lévő világkiállítás kapcsán jut majd méltó szerep­hez. Az évente itt megforduló ezer gyógykezelt ugyanis ennél szerényebb intézettel is beérné. Olyannal, amelyik munkahely­ként és gyógyító egységként praktikusabb lenne, ám közel sem róna épületként ekkora ter­het a fenntartó vállára. Ugyancsak a Hetényi része a volt szolnoki Bábaképző, ahol szinte egy egész generáció látta meg a napvilágot. Most kétszáz ágyas utókezelővé alakul át, csak hát szűkében vannak a pénznek, A szolnoki volt Bábaképző - amint éppen utókezelővé alakul át így a munkálatok közel sem ha­ladhatnak viharos gyorsasággal. De ha minden együtt lenne, ak­kor nem lehetne hová költöztetni azokat, akik a munkába vett szo­bákban fekszenek. így hát a két­száz ágyas intézmény ma 40-50 ággyal üzemel. És ez a drága, mert az ágyra igényt tartók most napi ezer forint körüli költséggel belgyógyászati ágyakat foglal­nak, holott az utókezelőben en­nek a negyedrészébe kerülne gyógyításuk. Az épület átadásá­nak első határideje 1989. decem­ber 31. lett volna, ez 1990 máju­sának végére módosult. - A szű­kösség miatt fél évet késik az átadás - mondta Bella Sándor, a kórház gazdasági igazgatója. Úgy véljük, ahhoz, hogy a me­gyei kórház a jövőben nagyobb társadalmi együttérzést tudjon maga mellett, ki kell lépnie arisztokratikus elszigeteltségé­ből, és gondjait meg kell oszta­nia a nyilvánossággal. A kórház új vezetése ezt a programot kí­vánja megvalósítani, a szerveze­ti problémákat illetően pedig "le­bontja" a mesterségesen felduz­zasztott intézményrendszert. Az integráció helyett gazdálkodni fognak a gyógyítás önálló egysé­gei saját pénzükből, saját hasz­nukra, ám mindenképp a betegek javára.-pb­Fotó: Mészáros János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom