Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám

1990. JANUÁR 13. Néplap A Es Pálóczipuszta élni fog Jó víz lesz ez állapítja meg Vass István föfúrómester Megmondom őszintén, amikor először jártam Pálóczipusztán - 1988 tavaszán volt ez - kissé cso­dálkoztam az itt élő alig több mint húsz család makacs elszántságán. Egy tanyabokorban eresztettek Kovács István úgy találja, a terheket tán egyenlete­sebben is el lehetett volna osztani... gyökeret a Pálóczi Horváth Mária- birtok napszámosivadékai, s az el­telt negyven év alatt ahelyett, hogy maguk mentek volna az alig öt ki­lométerre lévő, várossá vált Kun- szentmárton komfortja után - ide kérték ki a tanyára állampolgári jus­sukat vízből, út­ból, s mindenből, ami az emberi élethez jár. Biztos, hogy sok türel­metlen leintést kaphattak az álla­migazgatás részé­ről az eltelt évek során, de ők ma­kacsul mondták a magukét: innen nem megyünk, hozzák ide a vizet, meg az utat! S mi lett a vége? Az, hogy fúrók érkez­tek, s közel száz méter mélyről bu­zog immár az ivó­víz Pálóczipusz- tán. Ennyi lenne a happy endes törté­net, ám érdemes a körülményeknél is elidőzni, mert az itt lakók élni akarása, no és önmagából táplál­kozó érdekképviselete akár tanul­sággal is szolgálhat még egy Szé­chenyi lakótelep nagyságú közös­ség számára is. Ugyebár hát Jeneses Imre, Ko­vács István, Kalcsu József, aztán a Nádas család, meg a Hábensussz família építeni kezdett itt - ki, mi­kor. Már-már igazi településnek kezdték érezni a tanyabokrot, ami­kor a kútból fogyni kezdett a víz. Szomjasan hörögtek a csapok előbb a lakásban, később az udva­ron, majd a rásegítő nortonkút biz­tosított a nap néhány órájában szomjat oltó folyadékot a központi kifolyón. Csak hát a kiszolgált gazdasági kút beomlott, a szi­vattyú homokot hozott a felszínre, így új forrás után kellett nézni a lakosságnak. Mentek fűhöz-fához, de nem jókor próbáltak kijárni el­fekvő forintokat, mert hát abból egyre kevesebb volt megyeszerte. Mi mást tehettek a pálóczipusztai- ak, mint hogy zsebbe nyúltak. 25 ezer forintot vállaltak családon­ként, s ebből összejött egy félmil­lió. Szerencséjük annyiban volt, hogy a debreceni kútfúró cég ép­pen munka nélkül vegetált, így hát féláron - úgy hétszázezer forint kö­rül - vállalta, hogy a vizet a felszín­re hozza. De ha már folyik, akkor jusson el a konyhákba, a fürdőszo­bákba is. Meg fog történni: ugyan Kalcsu Józsefék öntözni is fognak a bő hozamú - percenként 270 li­ter vizet adó - kútból napjainkban csak a tervezgetés fo­lyik, de én már látom, hogy ez a harcos kis közösség kivívja a ge­rincvezetéket, a hidroglóbuszt, amitől már egészen falusias kiné­zete lesz a huszonkét háznak, s ugyan a portalanított út csak az álmok birodalmába tartozik, de lesz, biztos, hogy lesz az is. 1988. április 25-én arról írtunk lapunkban, hogy Pálóczipuszta él­ni akar. Most bátran leírhatjuk: Pá­lóczipuszta élni fog! Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán A rendhagyó ’'nászút'* oka: katonai behívó A most 79. esztendejét morzsol- gató kisújszállási Szabó Sándor élettörténete nyugodtan kaphatná ezt a címet is: Nászút a búzame­zőkre. Ennek roppant egyszerű az oka, mivel nem volt idejük az ün­neplésre, elvégre amikor 1944. jú­lius 11-én kimondták a holtodig - lant-holtomiglant, az ifjú férjnek mindössze néhány napja maradt az utolsó, hatodik katonai bevonulása előtt. Márpedig a hozzájuk hasonló szegényember fiának gondolni kellett a jövőre is, magyarán mondva megkeresni a fejadagot. Ha sejtették volna, hogy a bő heti munkáért kapott életet nem egy, hanem három évre kell beosztania az itthon maradt asszonykának, ta­lán még sírva is fakadtak volna. A történethez hozzátartozik, hogy ennek a kisújszállási paraszt­embernek az életét - mint annyi millió magyarét - évtizedekig vé­gigkísérte akét világháború. Szabó Sándor kétéves volt, amikor az édesapját 1914-ben elvitték kato­nának. A madár sem hozott felőle hírt, ami érkezett, az is szomorú volt: meghalt. Megsiratták, és mi­csoda földöntúli örömnek számí­tott, amikor 1918 végén csapzot- tan, fáradtan megérkezett Zágráb­ból. Nem üres kézzel: egy picike fügefát hozott három apróságának, akik effélét a nagy magyar Alföl­dön soha sem láttak. Sajnos a fron­ton kapott tüdő- és haslövés 1929- ben sírba vitte, így lett Sándor 17 évesen már családfenntartó. Pedig pallérozni szerette volna az eszét, mivel jó tanuló volt, de hát a korai árvaság megálljt parancsolt az áb­rándoknak. Parasztizált pár köblös saját földjén, cselédeskedett, és a harmincas esztendőktől egyre többször kopogtatott náluk behí­vóval a postás. Leszerelték, majd ismét mundérba öltöztették: meg­járta a Felvidéket, hazatért, de Er­dély megszállására ismét egyenru­hát öltött. Ezer szerencse, hogy a hatodik bevonulása előtt kapott pár nap szabadságot a lagzira, meg pár má­zsa búza megkeresésére. Ezután vonat repítette tovább: még eljutott a Kárpátokig, de visszaút már nem volt, hiszen ’44 októberének végén sokadmagával fogságba esett Be­regszászon. Végül a Donyec-me- dencébe vitték, ahol bányász lett a hajdani cselédgyerekből. Három műszakban fejtette a fekete szenet, és a napi elemózsia két és fél, há­rom deka szalonnából, meg hat­vanhét deka kenyérből állt. Ha a normát teljesítették, még harminc deka kása járt. Mindig is versfara­gó, író ember hírében állt, dalokat másolt, költött. Legféltettebb kin­csének egy ma már rojtosra sza­kadt, elsárgult vonalas füzet bizo­nyult, benne szomorú fogolydalo­kat örökített meg. Szebbnél szebb vallomások ezek a hazáról, a csa­ládról, amelyek közül egyet közre­adunk: "Hadifogságban élek édes jó anyám Túl a messzeségen, az Oper énei - án Távol keletre át a Dnyeperen Tovább haladva ahol a szén te­rem A bányászkúpok közt orosz puszták jegén Még ott él bús fiad, a volt vidám legény Reggeltől napestig a munkának élünk Nyomorúságunkban csak Isten­től félünk Ha ránk borul az ég sötét orosz estje Fiad is szárnyra kél égi utat lesve Csillagok között a tejúton át Elérem gyorsan a drága hazát A magyar mezőket, a kis házun­kat talán S téged amint éppen imádkozol anyám Értem teszed tudom, egyetlen fi­adért Névestéd van anyám, kár a könnyeidért Búcsúzom mert még ma vissza­megyek Útban lesznek folyók és óriás hegyek S ha beáll az este itt a fogolyta­nyán Ismét felkereslek drága édesa­nyám" Ez a magányos ember sokszor gondolt a hazára, Kisújra, és azt is megálmodta: lánya született. Ké­sőbb már otthon derült ki: ebben tévedett, mivel elsőszülött cseme­téje fiú. Nemegyszer hitegették őket: mehetnek haza, de már bele­fáradtak az ígérgetésekbe. így ván- szorgott el tizenöt hónap, amikor végre felkerült a bányából, és attól fogva majd ugyanennyit idefenn dolgozott. Elhívták egy-egy csa­ládhoz, segíteni a ház körül. Sze­gények voltak az ott élők is, ezért rendszerint káposztával fizettek. 1947. május 1-jén végre bekö­szöntött a várva várt nap, és sokad­magával vagonokba került. Nem egyenesen haza vezetett az útja, még néhány hét lágerélet követke­zett máshol, majd Sepsziszent- györgyön, Marosvásárhelyen, Ko­lozsváron keresztül július 7-én megérkezett Kisújra. A felesége naponta kiment a vonat elé, és bi­zony a csont-bőr embert csak a hangjáról ismerte fel. Elsírták örö­müket, azt, hogy a fia már elmúlt kétéves, ámbár pihenésre, erősö­désre csak pár nap maradt. Ponto­san a cséplési időszakba csöppent, ezért azután oda vezetett az útja. Később dolgozott a vasútnál is, majd 1951-ben a téeszben kötött ki. Onnan került nyugdíjba 25 év múlva. Mindenütt úgy ismerték, mint a totós, nótás Szabó Sándor. Temérdek szelvényt kitöltött: hitt, bízott, remélt, de a nagy nyere­mény valahogyan eddig elkerülte. Sikere volt viszont a fellépéseivel, a szerepléseivel a nóták világában, mivel szépen dalolt, táncolt. így szinte nem akadt helyi rendezvény, amelyen ne penderült volna ki, tré­fás kuplékat, szövegeket énekelni. Az esze még most is jól fog: sze- kérderéknyi verset idéz. Előadói adottságát idősebbik lánya, Erzsé­bet örökölte, aki diákkorában szép kiejtéséért Kazinczy-díjat kapott. A sok megpróbáltatás újabbat ho­zott: súlyos műtétje után bő hónap­ja fel sem kelt az ágyból. A temér­dek szenvedés ellenére szépnek tartja az életét. A totóról nem mondott le, hiszen 12 találatig már vitte. Most is ve­tetett az asszonnyal két szelvényt, hátha ennél több kerekedik ki be­lőle. Nekem is mutatja, nézzem meg a tippjeit, csupa külföldi meccs, mit szólok hozzá, amíg azt a fránya szemüveget előkotorja a párna alól... D. Szabó Miklós Jászberény Üzletek és lakások a Szabadság téren A tanyaközpontban fúrótorony magasodik A Magyar Hitel Bank finanszírozásában, j a Szoinokterv fővállalkozásában alakítják Szabadság téli lombházat. A földszinten lesznek. ítcátenhltlakást értékesítenek a nyár folyamán. A tervek között szerepei még további nyolc lakás ás üzlet építése, A kivitelezési munkát a KÉV Metró végzi. 11IIÍI5ÍÍI1ÍS® Fotó: Tarpal Zoltán Az esküvőjük után aratni mentek

Next

/
Oldalképek
Tartalom