Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)

1989-12-23 / 305. szám

1989. DECEMBER 23. j^ÉBAP 5 Nagycsaládban A mai, családokat veszé­lyeztető világban ritka kincs a nagy család, különösen az olyan, ahol tizenegy gyer­mek nő fel. Somogyi István és felesége, Eszter huszon­három éve kötött házassá­got, s azóta három fiuk és nyolc lányuk született. A gyermekek a 21 éves Feri kivételével még a szülői házban élnek. A legidősebb fiú, István katona, s a ti­zenhét éves Ági ősz óta ápolónőként dolgozik. And­rea és Éva eladónak tanul. Krisztina, Brigitta, Róbert, Eszter és Melinda általános iskolások. A kis Zsuzsi ti­zenöt hónapos. Somogyiék két éve élnek a szolnoki Harmat utcai családi ház­ban, felcserélve a lakótelepi OTP-s lakás melegvizes, központi fűtéses kényelmét, s a bezártságot. A parányi udvar játszóhelyet, friss le­vegőt biztosít, s a szomszé­dok sem dörömbölnek át a falon, ha nagy a gyermek­zsivaj. A kedvenc állatok mellett (kutya, macska, hör­csög, madarak, galambok) itt elférnek a disznók, s a tyúkok is. Szükség is van rájuk, hiszen az apa, aki a Jászkun Volán szállítómun­kása 5300 forint fizetést visz haza havonta a borítékban, ami tizenötezer háromszáz forint családi pótlékkal egé­szül ki. (Segélyt sehonnan sem kapnak, igaz nem is kértek.) Ezt a pénzt osztja be a háziasszony úgy, hogy jusson bútorra, élelemre, tüzelőre, ruhára. S hogy jól csinálja, az biztos, mert a lakás berendezése szép, a kamrában saját gyártmányú befőttek, tészták sorakoz­nak. A karácsonyfa alá is jut mindenkinek egy kis ajándék, bár nem ez a leg­fontosabb, hanem a szere­tet, a melegség, a jókedv, a családi összetartás. Fotó: Korényi Éva Némi kompromisszum árán # Uj koncepció a lakásgazdálkodásban Szerda délelőtt a parla­ment -határozatával — úgy tűnik, megnyugtatóan — le­zárult az a vita, amely az Országgyűlés ülésszakát megelőzően már hetek óta izgalomban tartatta az or­szágot: némi kompromisz­szum árán zöld utat kapott a törvényhozástól a kor­mány lakásgazdálkodási re­formkoncepciója és annak jövő évi intézkedéscsomag­ja. A lakásgazdálkodás rend­szerét felvázoló országgyű­lési határozat és a kölcsö- nökről szóló törvényjavas­lat meglepően nagy szava­zatarányú parlamenti jóvá­hagyása arról tanúskodik, hogy az idegőrlő viták, egyeztetések után mindenki számára kielégítő megoldást dolgozott ki a kormány és az Országgyűlés. Abban már a kezdet kez­detén sem volt vita a tör­vényhozás és a Miniszterta­nács között, hogy a lakás- gazdálkodás jelenlegi rend­szere beteg, s meglehetősen radikális gyógymódra szo­rul. A parlament ezt hatá­rozatában is leszögezte, han­goztatván, hogy a felhalmo­zódott problémák miatt 'napjainkra már társadalmi méretű feszültség alakult ki. A kormány önkritikus elemzése is rámutatott, hogy a lakáshasználat kö­rülményeit ma már minden­ki rossznak tartja. Aki bér­lakásban lakik, azért elége­detlen, mert lakbéréért nem kap tisztességes szolgálta­tást. Aki saját tulajdonú la­kással rendelkezik, annak vagy a kamattörlesztések okoznak rendkívüli megter­helést, vagy gyermekei­nek szinte reménytelen la­káshoz juttatása okoz álmat­lan éjszakákat. Bár a forrás­hiánnyal küszködő állami költségvetés növekvő össze­geket fordít a lakáspiac fenntartására, a helyzet mégis tarthatatlanná vált, a reform elodázása a lakás- rendszer teljes pénzügyi összeomlásával fenyeget. Mindezeket számba véve a kormány olyan, egységes piaci elveken nyugvó rend­szer »kiépítése mellett köte­lezte el magát, amelyben a lakáshoz jutás és -haszná­lat költségei valóságos érték- viszonyokra épülnek. Hosszú távú célként azt jelölte meg — s ezt a nézetet a parla­ment is osztotta —, hogy mindazoknak, akik munka­teljesítmény ükkel és taka­rékosságukkal maguk is je­lentős erőfeszítéseket tesz­nek, a jövőben reális esé­lyük legyen jövedelmeikhez igazodó lakás építésére, vá­sárlására, esetleg bérlésére. A koncepció magában fog­lalja a fiatal családok la­káshoz jutásának segítését, s azt is, hogy a legkedvezőt­lenebb szociális helyzetben levő rétegek legalább a haj­léktalanná válástól mene­küljenek meg. Kulcseleme az, hogy az állam milyen mértékben vállaljon szere­pet a lakáspiac alakulásá­ban, miként módosuljanak a tulajdonviszonyok. Erre az alapkérdésre a kormány al­ternatív megoldást terjesz­tett a Ház elé, s az Ország- gyűlés közülük az „A” vál­tozat mellett kötelezte el magát. Ennek lényege, hogy továbbviszi azt a lakáspo­litikai alapelvet, amely már az 1970-es évektől érvénye­sül hazánkban ; eszerinit az állam széles körben támo­gatást nyújt a tulajdonszer­zéshez, amit a lakáshoz ju­tás és lakáshasználat álta­lános formájának tekint. A jövő évi intézkedéscso­magot megtárgyalva a par­lament mindenekelőtt arra hívja fel a kormány figyel­mét, hogy a lakásgazdálko­dási reform első lépeseként már jövőre, meg kell kezdeni a bérlakás-szektor átalakí­tását, Ezzel fcap>csolatban a lament mindenekelőtt arra kormányjavaslatot, hogy az állami bérlakások jövőre ön- kormányzati tulajdonba ke­rüljenek. Az önkormányza­tok saját hatáskörükben ha­tározhatják meg a bérlaká­sok értékesítésének ütemét, feltételeit, az ingatlankeze­lés módját és szervezetét, a bérbeadók és a bérlők jogait, kötelezettségeit, illetve a lakbérek mértékét. A parla­ment határozata értelmében az önkormányzati tulajdon bevezetésével egy időben azonnal megszűnik az in­gatlankezelő szervezetek ál­lamigazgatási felügyelete, a vállalatok szolgáltató szer­vezetekké alakulnak át. Kompromisszumos megálla­podás született a lakbéreme­lések mértékéről. A parla­ment azt a változatot támo­gatta, mely szerint a lakbé­reket február 1-jétől — a la­kosság terhelhetőségét fi­gyelembe véve — átlagosan 35 százalékkal növelik. A lakbéremelést azonban dif­ferenciáltan a komfortfoko­zatok figyelembe vételével kell végrehajtani. A parlament határozatá­ban felhívta a kormányt, hogy a lakbéremeléssel egy időben vezessen be egysé­ges lakbértámogatási rend­szert, a lakásbérlők1 családi jövedelmük és az eltartot­tak száma alapján differen­ciáltan részesüljenek támo­gatásban. Ezzel el kell érui, hogy ne növekedjék a terhe a három- és többegyermeke- seknek, a súlyos testi fo­gyatékosoknak, valamint a létminimum — egy főre ju­tó nettó 4300 forint — alatt élőknek, és azoknak a 70 éven felüli nyugdíjasoknak, akiknek a nyugdíja a létmi­nimum háromszorosát nem éri el. A többi család kiadá­sait teherviselő képessége­ikkel »irányban szabad csak növelni. A jövő évi intézkedéscso­mag másik kényes eleme a lakás célú állami kölcsö­nök után fizetendő kamat­adó. Erről a parlament a legmagasabb szintű jogsza­bályban, törvényben intéz­kedett. A törvény kimondja: a la­kásvásárlás, lakásépítés és egyéb, lakáson végzett épí­tési munkák céljára az OTP vagy takarékszövetkezet ál­tal nyújtott kamatmentes vagy kedvezményes kamato­zású állami kölcsönre fenn­álló tartozás alapján a ma­gánszemélyeket adókötele­zettség terheli jövőre. Nem kell adót fizetni akkor, ha a kölcsönszerződést öt éven belül kötötték, ha az adófi­zetésre kötelezettek és a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozójának egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a létmini­mumot (4300 forint). Mente­sül az adó fizetése alól, aki saját háztartásában három vagy több kiskorú, vagy nappali tagozaton tanulmá­nyait folytató, jövedelem­mel nem rendelkező nagyko­rú eltartásáról gondoskodik. Ugyancsak mentesülnek azok. akik munkaképessé­güknek legalább 67 százalé­kát elvesztették, illetve azok a 70 éven felüli nyugdíja­sok, akiknek a velük egy háztartásban élő közeli hoz­zátartozójukkal együtt szá­mított egy főre jutó havi nettó- jövedelme nem ha­ladja meg a létminimum há- * romszorosát. A havi törlesztőrészlet 50 százalékát kell adóként meg­fizetniük azoknak, akik köl­csönszerződésüket tíz éven belül kötötték meg. Tíz év­nél régebbi kölcsönszerződé­sek után azonban az adó a havi törlesztőrészlet 100 szá­zaléka. Az adót minden hó­nap 15-éig kell postára ad­ni. Ehe a szeretetnek Amikor az ember így ka­rácsony estén bezuhan az örömbe, együtt kell lennie azokkal, akiket szeretnie kellene. Ha nem készült ezekre az órákra belül is — rájön, hogy nehezen megy a szeretet. Együtt él a család­dal, a nagyon7 nehéz anyagi körülmények között ma még sikerült megteremtenie nagyjából mindazt, amit a korábbi évek karácsonyain, mégis űrt érez a szívében? De miért? Olyan emberek szólalnak meg most, akiknek sokak gondolatai szerint vagy szomorúnak kellene lenniük; vagy kilógnak a sorból, ezért nem mindenki érti őket — s ők mégis bol­dogok. Boldogok azért, mert cselekedeteik mozgató ru­gója a szeretet, boldogok at­tól a belső tartalomtól, amit a szeretet adhat. Lukács Istvánné — Ági: Szolnokon lakik a Széchenyi lakótelepen. Harmincas évei­ben jár, hat gyermek édes­anyja. Nem mondhatnánk, hogy könnyű a helyzete, sem anyagilag, sem emberi­leg. Egész gyermekkora ne­velőintézetben telt, a csalá­di életet csak a férjhezme- nése után ismerte meg. Sor­ban születtek a gyerekek. Hat gyermek egy családban bizonyára nagy öröm, de ne­héz, ha az ember egyedül van velük. Ági egyedül ma­radt, egyedül tartja össze a nagy családot. — Én úgy érzőm, a szí­vem tele van szeretettel, s ez egy reményt adhat arra, hogy ha most nehéz is az életem, azért még nincs el­veszve semmi. Sokan tud­ják, hogy milyen helyzet­ben vagyok, s talán nem ér­tik, miért nem roppjanok össze? A reménység az, ami talajt adhat a lábam alá, ez segít meghitten tölteni a ka­rácsonyt, hiszen ez az az ün­nep, amikor minden ember a szeretetre gondol, ha ed­dig haragosai is voltak egy­másnak, most bizonyára eszükbe jut a megbocsájtás. Ekkor más szívvel tudunk egymásra gondolni. A hit, remény és szeretet — ez az a hármas kapocs, ami ösz- szetartja a családokat. Az én szívemben is ez táplálja a reményt, hogy noha saját magam nem tudom már rendbe hozni a dolgokat, a szeretet ledöntheti azt a kor­látot is, ami közém és a fér­jem közé férkőzött, talán még visszatérhet hozzánk a régi megértéssel, a régi ér­zésekkel. Ez az, ami kará­csony estén is megelevenít, ebben hiszek, s ez mindig új reményt ad nekem. Hamar Júlia, 22 éves teo­lógiai hallgató. A budapesti Református Teológián ötöd­éves. Az utóbbi időben egy­re több fiatal fordul a ke­Hamar Júlia resztény hit felé, mégsem mindennapos eset, hogy egy fiatal lány lelkipásztori szol­gálatra szánja el magát. Mi­ért? Mi volt az indítéka? — Számomra a források bősége a szeretet. Ez az, ami képessé tesz arra, hogy ne csak magunkra gondoljunk, ami megtanít bennünket le­hajolni embertársainkhoz. A szeretet tanít meg kü­lönbséget tenni az élet igazi és hamis értékei között. Amit a szeretet adhat, az minden. A boldogság leg­fontosabb eleme szerintem. Lukács Istvánné Akiit pedig a szeretet az első karácsonykor adott, ő elég ahhoz, hogy ez a szeretet bennünk lakjon, hogy sze­retni tudjunk. Fehér Pál: 16 éves. A szol­noki Gyermekváros lakója volt, most azonban elvitték innen. Senki nem kérdezte, akar-e menni, csak vitték, Szolnokról Hatvanba, a Jó­zsef Attila Ifjúsági Otthon­ba. Pali erre a karácsonyra visszakéredzkedett Szolnok­ra, mert itt szeretetet ka­pott, itt jó volt élni. — A szüleim másfél éves Fehér Pál koromban meghaltak, úgy tudom. Azóta nevelőotthon­ban élek, azt a kilenc évet leszámítva, amit nevelőszü­lőknél töltöttem. Tizenkét- évesen kerültem Szolnokra, a Gyermekvárosba. A szere­tet? Életkedvet adhat, és ez a legfontosabb, mert akinek ez nincsen, még mozdulni sincs kedve. Azok, akik so­ha nem kaptak szeretetet, gyötörtek, lelkileg kiéhezet­tek. Aki nem volt intézet­ben, az nem tudja, mi az. Bennem például él a szere­tet, hiszen ez hozott ide vissza. De sírni már én sem tudok, nincsenek könnyeim, de akaratom, vágyaim még vannak. Például szeretnék visszakerülni ide a szolnoki Gyermekvárosba, mert az egész világon számomra ez az egyetlen hely, ahol sze­rettek engem. A Néplaphoz is volt egy kérése. Arra kért bennün­ket, hadd mondhasson egy rövid üzenetet sorstársai­nak, akik ezt érteni fogják. Üzenete mindössze ennyi: „Az élet lesújtotitjainak Bol­dog Karácsonyt!” Kátai Szilvia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom