Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)

1989-12-08 / 292. szám

1989.DECEMBER 8. j^ÉPLAP Családi körkép Szülők iskolája Családi minta a párválasztásban Légy olyan, amilyennek a gyermekedet szeretnéd látni — szól az intelem. S való­ban, a szülőknek jól meg kell fontolniuk, miről, ho­gyan nyilatkoznak, hogyan viselkednek, hogyan élnek, hisz mindennapjaik tanúja és részese a gyermekük, aki tőlük tanul meg viselkedni és élni. Legyen bármilyen határozott is a fiatal gene­ráció szembenállása az idő­sebbekkel, végső soron min­den fiatal felnőtté akar vál­ni, s leginkább ahhoz kí­ván hasonlítani, akik hozzá a legközelebb állnak. Pár- választásukban és házas­ságukban is messzeme­nően befolyásolja őket az a minta, amelyet a szüleik nyújtanak a számukra. Régebben, amikor a hagyományok erőteljesebben érvényesültek, és a közösség rendje sokkal nagyobb el­lenőrzést gyakorolt a fiata­lok felett, mint napjaink­ban, a szülőkhöz hasonulás, értékrendjük átvétele még szembetűnőbb volt. S noha napjainkban a fiatalok több szabadságot élveznek, és gyorsabb iramban függetle­nednek családjuktól, mint régen, mégis elevenen élnek bennük azok a „progra­mok”, amelyeket a szüleik házasságával kapcsolatos ta­pasztalataik, a társadalmi szokások, a külvilág elvárá­sai tápláltak beléjük. Ez a programozottság már a partner kiválasztásában is érvényesül: ideáljaink min­dig megtestesítenek valamit a szüléinkből. Ez nem je­lenti feltétlenül azt, hogy mindenki olyan társat vá­laszt, aki külső megjelené­sében anyjára vagy apjára emlékezteti — bár ez is elő­fordulhat. Sokkal lényege­sebb hasonlóságok után ku­tat az ember jövendő há­zastársában: a szülőkéhez hasonló vélekedések, beállí­tottságok, az életvezetéssel és az életfelfogással össze­függő elképzelések után. A partnerválasztáson túl, a házassági viselkedés min­tája is többé-kevésbé prog­ramozottan zajlik le. Ez a gyermekkorban bevésődött programsor — természete­sen nem tudatosan — meg­Nemzetközi játékok Mindig izgalmas kérdés; vajon mit játszanak a kül­földi gyerekek? A kívánsá­gaitokat szeretnénk most ki­elégíteni néhány nemzetközi játék leírásával. Szudán Ez a játék akkor érdekes, ha sokan játsszák. A játéko­sok egy nagy körben össze­fogódzkodnak, ezen belül pedig 2-3 társuk áll. Felada­tuk, hogy futás közben — nem durván — áttörjenek a körön. Ha a kitörés elsőre nem sikerült, többször is megismételhetik. Ha sikerül az áttörés, akkor cserélnek a játékosok. Spanyolország A játékosok nagy kört al­kotnak. A középen álló ado­gató a labdát tetszés szerint dobja (alacsonyan, magasan, stb.) a társainak. Aki elté­veszti, és a labdát elejti, annak valamilyen feladatot kell végrehajtani. (Olyano­kat, amelyeket a zálogkivál­tásnál szoktatok feladni egy­másnak.) határozza és irányítja a há­zastársak közös életét. A fiatalok szülei egymáshoz való viszonyát, a kettejük között lezajló történéseket — közös erőfeszítéseiket, együttműködési formáikat, konfliktusaikat, egyezkedé­seiket és küzdelmeiket — ismétlik meg saját házassá­gukban. Ez a program hatá­rozza meg a többi között, hogy hány gyermeket akar­nak; milyen nemű gyerme­keket szeretnének, és ho­gyan képzelik el a gyer­meknevelést. A szülők közötti kóros kapcsolatformák is megis­métlődhetnek a fiatalok há­zasságában. Gyakori példá­ul, hogy alkoholista apa leá­nya olyan férjet választ, aki előbb-utóbb maga is alko­holistává válik. így ismét­lődhet meg a gyermekek életében a szülők közötti ri- valizáció vagy beteges fél­tékenykedés, egymás meg­alázása vagy ellenkezőleg, meghunyászkodó, kritikát- lan kiszolgálása minden té­ren. (Természetesen ez nem törvényszerű minden körül­mények között, hiszen gyak­ran éppen az elriasztó pél­da hatására olyan társat vá­lasztanak a fiatalok, aki a szülőkével ellentétes tulaj­donságokkal rendelkezik. Köztudomású, hogy az el­vált szülők gyermekei sok­kal nagyobb arányban vál­nak el maguk is. Az sem véletlen, hogy a válást vagy a válásokat követően az emberek többnyire megis­métlik az előző rossz válasz­tásukat: új partnereik kí­sértetiesen hasonlítanak — minden válóokul szolgáló hibájukkal együtt — a volt házastársra. Mindezek ismeretében és tudatában, a szülőknek fo­kozottan ügyelniük kell ar­ra, hogy milyen házasság- modellt nyújtanak gyer­mekeiknek. A kompromisz- szumokra és alkalmazkodás­ra képtelen házastársak örökös villongásai, az elha­markodott házasságkötések és válások súlyos konfliktu­sai életreszóló emlékként rögzülnek és hatnak a fia­talok tudatában. Flamm Zsuzsa Ha a jobb felső sarok E betűjeléből kiindulva a sakk­játék lóugrásának szabályai szerint helyes irányban ol­vassátok össze a betűket, Lévay József Mikes című Csináld Szinte mindennapos do­log egy-egy háztartásban, hogy csöpög a vízcsap, eldu­gul a lefolyó. S különösen vidéken kevés a hozzáértő szerelő, de ha van is, az ember szinte restelli hívni ilyen apróságért, hiszen alapjában véve egyszerű munkáról van szó. Az ilyen hibát könnyű ki­javítani. Először a kifolyó­csapot víztelenítjük a víz­vezeték környékén' található zárcsap lezárásával. Mosdó­nál rendszerint a kagyló alatt van, melynek szárát borítósapka tartja. A borí­tósapkát franciakulccsal csavarjuk le. Ha ez megvan, Donkó László Kiszámoló Négyem-ötöm a kilenc, a fogó vagy, kimehetsz! Ha Feri vagy, ha Ferenc, ha hányó vagy, kimehetsz! Ha nem mész ki, nem verséből kaptok idézetet. Hogy szól ez a versidézet? jesegnz ;azs pjnj liopj Btqeq jaSuax ‘l?s-Bxouuom js§u3} e uio^eg -Iieq inpoAga :sa}fajgaj\[ magad! négyszögletű réztengely tű­nik elő. Ez a vízvezeték zá­rócsapja. Ezt a francia­kulccsal az óra járásával egy irányban forgatjuk, így zárjuk el a vizet. Ha vízve­zetékükön nincs zárócsap, akkor el kell zárni a ház főcsapját, csak ezután fog­hatunk hozzá a kifolyócsap szétszereléséhez. A franciakulccsal a csap függőleges részén található — szintén nyolcszögletű —• kiképzést fogjuk meg és csavarjuk kifelé mindaddig, amíg a kifolyócsőről az egész elzárószerkezetet le­emelhetjük. A szerkezet legalján találunk egy — Hozzávalók: 10 dkg vilá­goszöld, 5 dkg sárga, na­rancssárga, fehér, sötétzöld, néhány méter kék APOLLÓ fonal, 3,5-es horgolótű, töl­telékanyag. Alapminta: egy ráha j tásos pálcasorokkal dolgozunk. A sorvégeken 2 láncszemmel magasítunk, majd az előző sor minden szemére egy egyráhaj tásos pálcát horgo­lunk. Szempróba: 19 pálca, 9 sor = 10 cm. Munkamenet: Test: világoszöld színű fo­nalból 3 láncszemmel gyű­rűt horgolunk. Visszaöltünk az első szemre: 14 egyrá­haj tásos pálca, a sor végén kapcsolóöltés az első pálcá­ra, 2. sor: az előző sor min­den szemére 2 egyráhajtá- sos pálcát horgolunk (28), 3 sor: minden 2. pálcát meg­duplázzuk (42), 4. sor: min­den 5. pálcát megduplázzuk (50), 5. sor: minden 8. pálcát megduplázzuk (56), 6. sor: 56 egyráhajtásos pálca, 7. sor: (fehér) az előző sor minden pálcájára 1 rövid­pálcát .horgolunk, 8. sor: (sárga) egyráhajtásos pálca, 9. sor: (fehér) rövidpálca, 10—13. sor: (zöld) egyráhaj­tásos pálca. A 7—13. sort még 4-szer megismételjük. Ezután 1 rövidpálcasor: minden 4. és 5. szemet egy­beöltünk. Fej: zöld színű fonalból 3 láncszemmel gyűrűt horgo­lunk. Visszaöltünk az első szemre: 12 egyráhajtásos pálcát horgolunk; 2. sor: az előző sor minden pálcájára 2 egyráhajtásos pálcát hor­golunk (24), 3. sor: minden 2. szemet megduplázunk (36), 4. sor minden 3. sze­met megduplázunk (48), 5. sor: minden 5. szemet meg­duplázunk (57), 6. sor: min­den 6. szemet megduplá­zunk (66), 7. sor: minden 9. szemet megduplázunk (73), 8—12. sor: egyráhajtásos pálca, 13. sor: minden 7. és 8. szemet egybeöltünk, 14. sor: minden 5. és 6. szemet egybeöltünk, 15. sor: rövid­pálca, minden 4. és 5. sze­valószínűleg erősen kopott, kirojtosodott — lapos bőr­vagy gumikorongot, ame­lyet egy kis anyacsavar rög­zít. Az anyacsavart fogóval lecsavarjuk, és a kopott bőr­korongot megfelelő méretű újjal cseréljük ki. Az anya- rószerkezetet visszaerősít- csavart meghúzzuk, az elzá- jük, majd újra kinyitjuk a zár ócsapot. Gyakran előfordul az is, hogy a vízvezeték lefolyója eldugul és vízvezetékpum­pával sem tudjuk megjaví­tani. A kagyló alatt — a le­folyócső hajlatánál — kis palack alakú tartályt talá­lunk, amely menettel mű­ködik; tehát' lecsavarható. Mielőtt ezt lecsavarnánk, te­gyünk vödröt alá, vagy más, szennyes vízhez használt edényt. Ebben a tartályban sok hulladék, szenny gyű­lik össze, amely sokszor a lefolyócső nyílásáig emel­kedve eldugaszolja. Távolít­suk el a szennyeződést a tartályból, majd gondosan csavarjuk vissza. Rácsava- rás előtt a menet végét kóc- cal tekerjük át. hogy biztos tömítést kapjunk, s a víz ne szivárogjon ki a menet mellett. B. K. met egybeöltünk. A test, és fejrészt ezután kitöltjük szi­vacs vagy hulladék anyag­darabokkal, a nyakrészen zöld színű vonallal, szemta­lálkozás szerint összevarr­juk. Csigaház: sötétzöld színű fonalból 3 láncszemet hor­golunk. Visszaöltünk az első szembe: 14 egyráhajtásos pálcát horgolunk. A sor vé­gén kapcsolóöltés az első szemre, 2. sor: (sárga) az előző sor minden szemére 2 egyráhajtásos pálcát horgo­lunk (28), 3. sor: (világos- zöld) minden 2. szemet meg­duplázunk (42), 4. sor: (na­rancssárga) minden 3. sze­met megduplázunk (56), 5. sor: (fehér) minden 4. sze­met megduplázunk (70), 6. sor: (világoszöld) minden 5. szemet megduplázunk (84), 7. sor: (sötétzöld) minden 6. szemet megduplázunk (98),* 8. sor: (sárga) minden 8. szemet megduplázunk (110), 9. sory (narancssárga) min­den 10. szemet megduplá­zunk (121).. 10. sor: (világos­zöld) 34 szemre 1-1 egyrá­hajtásos pálcát horgolunk, 12. sor: világoszöld színű fo­nallal, az előző sor pálcáira 1-1 egyráhajtásos pálcát horgolunk, 13. sor: ha a csi­gaház 2 oldala elkészült, az előző sor szemeit összefog­juk, és sötétzöld Színű fo­nallal, szemenként, kapcso­lóöltésekkel összedolgozzuk. Az üregrészt kitöltjük, s az alsó (teljes sor) részen, a csigatest oldalára varrjuk. Szem: sárga színű fonal­Néhány szó a fagyásról Sok kellemetlen meglepe­tés okozója volt már az a tévedés, amely szerint fa­gyási sérüléshez a hőmér­sékletnek feltétlenül 0 fok alá kell süllyednie. Bizonyos körülmények között már 4-5 fokon is bekövetkezhet. Ilyenkor még a fagyás eny­hébb formájával találko­zunk. Ennek ellenére sok kellemetlenséggel, fájdalom­mal jár. Első fokú fagyás veszélyét vállaljuk, ha hosszabb ideig átázott cipőben, zokniban vagy harisnyában ácsorgunk a szabadban. Gyenge vérel­látású bokánk, sarkunk, lábujjaink ugyanis erősen hajlamosak az effajta sérü­lésekre. Mik a fagyás tünetei? A bőr felülete erősen lehűl, színe elhalványul, érzéket­lenné válik. Felmelegedés­kor viszketés,, szúró fájda­lom, érzékkiesés, olykor fel­maródás jelentkezik. Másod- harmadfokú fagyásnál már savós, illetve véres hólyagok keletkeznék a bőrön. A fagyás megelőzése érde­kében szoros lábbelivel ne nehezítsük a láb vérkerin­gését! Hideg időben inkább lazább, kényelmesebb ci­pőt, csizmát viseljünk. ból 4 láncszemet horgolunk, ennek mindkét oldalán, kör­behaladó sorokkal, 2 rövid- pálcasort horgolunk. Kék színű fonalból 2 láncszemet horgolunk, visszaöltünk az első szemre: 10 rövidpálcát horgolunk. Végül kapcsoló­öltés az első szemre, a szá­lat kb. 15 cm hosszan elvág­juk, és az előzőleg elkészí­tett sárga szemre, majd a fejrészre varrjuk. Két db. szemet készítünk. Száj: narancssárga színű fonalból 13 láncszemet hor­golunk, visszaöltünk a 4. szemre, majd minden soron következő szemre 3 szoros egyráhajtásos pálcát horgo­lunk. A sor végén 2 lánc­szem, 1 kapcsolóöltés a kez­dő láncszemsor első szemé­re. Csáp: sárga színű fonal­ból 6 láncszemmel gyűrűt horgolunk, kapcsolás után rövidpálcasorokkal, 9 sort horgolunk. A következő sor­ban, minden szemre 2 két- ráhajtásos pálcát horgo­lunk.. Ezután minden szem­re 1 kétráhajtásos pálca, de 3-3 szemet, a horgolótűn lévő utolsó szállal egybeöl­tünk, gombócos csápvégző­dést készítünk. Az elkészült formarésze­ket, minta szerint, a fejfor­mára varrjuk. Tölteléknek igen megfelelő a tisztára mosott, apróra vágott ha­risnya, trikóanyag. Az oldalpárt összeállította: Rónai Erzsébet szeretsz, ha szeretsz, meg kimehetsz!' Gyermekvilág Albrecht Gyula Játékos kézimunka: csiga-biga Karácsonyig elkészül (hossza kb. 45 cm, magassága kb. 30 cm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom