Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)
1989-12-08 / 292. szám
4 1989. DECEMBER 8. .MÉOAft A műsoron: Mozart és Schubert művei A Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje Szolnokon Morvái Ferenc LEVELÉT MEGÍRTA... A súlyos vádak válaszra várnak Hétfőn a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban zenekari esttel folytatódott az Országos Filharmónia áltál szervezett bérleti sorozat. A műsoron szereplő művekről és azok szerzőiről ezen a_ koncerten Kuthy Tamás isniertette meg a közönséggel a legfontosabb tudnivalókat. Első darabként W.A. Mozart "nagy" A-dúr zongoraversenye (K.488) hangzott el. Ezt a versenyművet a szerző a maga számára komponálta 1786-ban, s maga is mutatta azt be még ebben az évben. Mozart ezt a művét a szokásosnál dúsabban hangszerelte: a vonósok mellett fuvola, két klarinét, két fagott és két kürt szólamainak beiktatásával teszi gazdagabbá a szólóhangszert kísérő zenekar színeit. Az első tétel - bár uralkodó hangneme a dúr - mégsem mondható felhőtlenül vidám zenének. Ennek az az oka, hogy a tételben a zeneszerző által felvonultatott dallamok vonala ereszkedő, lefelé hajló, s hogy Mozart gyakorta él a késleltetéssel, ami a bécsi klasszikusok műveiben a feszültségkeltés egyik leggyakrabban használt eszköze. A második tétel csodálatos siciliano; a harmadik, a zárótétel pedig vérbeli mozarti rondo - a téma visszatérései között változatos, szellemes közjátékokkal. A versenymű zongoraszólamát Falvár Sándor játszotta a hétfői hangversenyen. A rokonszenves muzsikus kitűnően beilleszkedett harmadikként, "kívülállóként" a zenekar' és a karmester összeszokott kettősébe - ennek a zavartalan együttmuzsikálásnak eredője pedig a mozarti zene előadásáról alkotott azonos elképzelés. Azongoraművész játékát a pózmentesség, a rendkívül pontos ritmika, a szólamvezetés biztonsága és tudatossága, az indítások és zárások precizitása jellemezte. A jól megformált első után a lassú második tétel feledhetetlen élményt nyújtott. Nos, kétségkívül jobb, ha egy mű előadásába nem csúszik malőr, mint ez a harmadik tételben történt - azonban a memóriazavar sokkal megbocsáthatóbb, mintha az előadó a szerző és a közönség ellen követ el zenei merényletet stílustalan vagy pontatlan játékával. A hangverseny műsorán még egy mű szerepelt: Schubert VII. C- dúr szimfóniája. Ez a mű voltaképpen a zeneszerző utolsó szimfóniája, melyet soha nem hallhatott korán bekövetkezett halála miatt, s melyet csak a megírásától számított tizenegyedik évben mutatott be Mendelssohn. Ahatalmas "mennyeien hosszú" szimfónia négy tételének elemzésére e cikk keretein belül képtelenség módot találni. Szólni kell azonban arról a nagyszerű előadásról, mely a szimfóniát a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában kivételes élménnyé tette ezen a koncerten. Az együttes minden egyes szólama és minden egyes zenésze teljes odaadásával járult hozzá ahhoz, hogy katarzist idézzen elő. De ettől a megállapítástól kezdve nem lehet tovább külön szólni a zenekarról Gál Tamás nevének említése nélkül. A szinte hipnotikus hatással rendelkező, mindössze huszonkilenc éves karmestert a szolnoki közönség már jól ismeri; mégis, hétfőn este valami egészen rendkívülit produkált a Schubert-szimfónia előadásával. Szinte emberfeletti koncentrálóképességgel szólaltatta meg a monumentális zeneművet és annak minden egyes hangját, nem elnagyolva a részleteket és nem veszve el azokban. A legszélsőségesebb, legmerészebb dinamikai végleteket képes kicsikarni muzsikusaiból a gordonkák háromszoros pianoitól a rézfúvósok, vagy az egész zenekar fortissimoiig. Hallatlan szuggesztivitással készíti elő a váratlan dinamikai változá- sokat'és a tempóváltásokat. Mozdulatai rendkívül kifejezők - és nagyon egyéniek. Osztott ütéseinek és vezénylésének alia brevébe való átmenetét mindig a zene mind tökéletesebb igénye indokolja. Megvan benne a képesség, a zenekarban lévő hatalmas energiával való gazdálkodásra. S mindez fordítva is igaz: a hangverseny krónikása nem tudja, melyik szólamot dicsérje jobban, hogy a meg nem említetteket meg ne bántsa: a nagyszerű fúvósokat, közülük is elsősorban az oboa szólistát és a kürtösöket, vagy a rendkívüli ritmikai nehézségekben gazdag szólamukat tökételes pontossággal játszó hegedűsöket. Egy bizonyos: ez az együttgondolkodás és összhang karmester és zenekar között csakis nagyon gondos műhelymunka eredménye lehet. Milyen kár, hogy az élő zene eme csodás, semmivel nem pótolható varázsának mindössze mintegy száz tanúja akadt; ennyi volt a hétfői koncert teljes számú közönsége. Akoncertre nem járók, a maguknak jól hangzó, távolmaradást igazoló indokokat kitalálók számára ez a koncert megismételhe- tetlenségénél fogva nem marad más, mint elveszett paradicsom. Szathmáry Judit Lapunkban már többször is beszámoltunk a nagyrédeikazánkirály - Morvái Ferenc - különböző ügyleteiről, egyebek közt arról, hogy a Petőfi Sándor földi maradványai után kutató expedíció tevékenységét is ő finanszírozza. Amiről viszont most szó lesz - noha ez is a Petőfi expedíció munkájával kapcsolatos-, úgy véljük, hogy mégis jócskán túlmutat azon. Nem szeretnénk különösebb kommentárt fűzni ehhez az ügyhöz, már csak azért sem, mert amikor telefonon megkerestük Morváit, ő arról tájékoztatott bennünket, hogy nem tud többet mondani, mint ami a levelekben ie van írva. Éppen ezért változtatás nélkül közöljük Morvái Ferencnek Horváth István belügyminiszterhez és a Megamorv Petőfi Bizottságnak Németh Miklós miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, amelyekből sok minden kiderül. Németh Miklós Miniszterelnök Úrhoz Budapest Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Megamorv-Petőfi Bizottság a sajtó nyilvánosságát is felhasználva köszönetét mond Önnek azokért az intézkedésekért, amelyekkel törekvéseinket támogatja. Őrömmel tájékoztatjuk, hogy kutatási munkánk fordulóponthoz érkezett. Ennek ellenére munkánkat több rosszindulatú támadás érte, s ugyanakkor úgy éreztük, azoktól a hivatalos fórumoktól sem kaptunk kellő támogatást, amelyektől ez elvárható lett volna. A rádió, a televízió és más sajtófórum gyakran félretájékoztatta a közvéleményt, vagy nem adott lehetőséget a pontos és hiteles tájékoztatásra. Hadd említsük meg, hogy például a televízió 2-es programja két hónap óta nem hajlandó sugározni azt a dokumentumfilmet, ami az eddigi kutatómunkánkról készült. Furcsa körülmények között tűnt el például Morvái Ferenc táskája, amiben Petőfi-dokumentumok fénymásolatai voltak. Értesüléseink szerint hivatalos személyek is részt vettek abban az akcióban, amelynek során a lezárt személygépkocsiból eltűnt a táska. A kutatómunkát finanszírozó Morvái Ferencet több alkalommal életveszélyesen megfenyegették telefonon, szóban, személyesen egyaránt, autóját kétszer megrongálták, irodájába betörtek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a november 20-24-re kitűzött Ulan-udei nemzetközi antropológus vizsgálat általunk ismeretlen ok miatt elmaradt. Jóllehet, hogy a Művelődési Minisztérium 1989. november 21-én kelt levelében nemzeti, illetve közüggyé nyilvánította a Petőfi-kutatást. Az újabb nemzetközi antropológiai vizsgálatokat 1990. január 5-10-e között szeretnénk elvégezni. Ezt a javaslatot kaptuk Rizskov szovjet miniszterelnök határozata alapján. A tervek szerint a nemzetközi antropológiai bizottság összetétele a következő: A Szovjet Tudományos Akadémia tizenöt fővel képviselteti magát, vezetőjük V.P.Alekszejev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Archeológiái Intézetének igazgatója. A Magyar Tudományos Akadémia részéről Harsá- nyi László antropológus vezetésével öt fős bizottság vesz részt a vizsgálatokban. A Burját Köztársaság Tudományos Akadémiája képviseletében szintén öten vesznek részt V.C.Najda- kov, az akadémia elnökének vezetésével. APetőfi-bizottságotdr.Kiszely István antropológus vezetésével ugyancsak öt tudományos szakember képviseli. Végezetül kérjük Miniszterelnök úr támogatását abban, hogy az újonnan kitűzött időpontban végre befejezhessük az antropológiai vizsgálatokat, hogy erről a közvéleményt minél előbb hitelt érdemlően tájékoztathassuk. Szíves támogatását előre is köszönjük. 1989. december 2. Tisztelettel: Megamorv-Petőfi Bizottság" AZ ELSŐLEMEZES ÉNEKES „Ide mindig " Komoly fába vágja a fejszéjét az, aki a kétkezi munkát végző szüleinek világából próbálja kiszakítani magát. És természetesen sokszorosan nehéz annak, aki - föl sem mérve egészen a nyaktörő mutatvány veszélyeit - egyik pillanatról a másikra vállalja a szakítást. Ahogy hallom,nem voltezköny- nyű lecke a Karcagon élő Márkus Hónának sem. Izgalommal meséli, hogy miként gabalyodott bele, s hogyan lendült túl - elsősorban férje jóvoltából - az egyes buktatókon. Hisz egyszerű munkáscsaládból származik, s így szülei hallani sem akartak arról, hogy ő énekesnő legyen. Az öregek azt szerették volna, ha megmarad háziasz- szonynak, amint kis köténykével maga előtt, fakanállal a kezében sürgölődik a konyhában. Ám ő elszánta magát és - képletesen szólva - ellenkező irányba kezdte ke- vergetni a rántást. Jóllehet, ahogy teltek az évek próbálkozott sok mindennel, ám mégsem fakult benne az éneklés utáni vágy, nem satnyultak ambíciói. Konokon, kitartóan, sőt makacsul ragaszkodott eredeti elképzeléséhez. S mint mondja, családot kellett alapítani ahhoz, hogy elindulhasson egy csöppet sem könnyű pályán és előadóművésszé, magyamóta és népdal énekessé válhasson, hisz férje egy szalmaszálat sem tett elébe ezen az úton. Sokkal inkább segítette, hogy mihamarabb elérhesse kitűzött célját. Persze így sem volt diadalmenet számára ez a tizenegynéhány év. 1970-et írtak, amikor hozzájutott a híres magyamóta énekes, Vörös Sári címéhez. Gondolt egy merészet és egy szép napon beállított hozzá. Egy pici kis töpörödött asszony, szaggatott köténykében nyitott ajtót. Ö volt Vörös Sári.- Gyorsan eldaráltam - meséli - hogy miért jöttem. A művésznő beljebb téssékelt és az első kérdése az volt, hogy cigarettázom-e? Mondtam, hogy nem. Akkor rendben - válaszolta - és kérte, hogy énekeljek valamit. A "Cserfaerdő újra zöldül" című magyamólát választottam. S amikor befejeztem. Vörös Sári megszólalt: Fiam, szép hangod van, de így, amilyen most ez, csak házi használatra alkalmas. De ha nem dohányzol és hetente kétszer tisztességgel föl tudsz járni a stúdiómba, akkor növendékemül fogadlak. Nos, Márkus Ilona persze, hogy igent mondott, hisz ezzel vágyának egy darabkája teljesült, s így egy éven át ingázott Karcag és Budapest között. Az az inga persze azóta sokfelé és sokféleképpen lengett, mire idáig jutott. Tizenöt esztendővel ezelőtt kapta meg az előadóművészi működési engedélyét a Filharmóniától. Először azt hitte, hogy most már sínen van. Ám jött a hidegzuhany, mert hiába volt papírja, nem ismerte senki a szakmában, s így bizony fellépései sem voltak. Egyszer aztán összehozta a jó sorsa a szolnoki Tisza Táncegyüttessel, s 1974 szilveszterén legelőször velük együtt lépett fel, nem is itthon, hanem Jugoszláviában, Dubrovnikban.- Tíz évig dolgoztam az együttessel - mondja -, csodálatos volt, hisz bejártuk a fél világot. 1984 óta viszont már megállók a saját lábamon, s ma már egyik fellépés hozza a másikat. A rádió 48 nótát vett fel tőlem, s elvétve a tévében is szerepelek. Nemrégiben egy nagy vágyam teljesült, mert szeptember végén megjelent a nagylemezem "Cifra tornyos szánkó" címmel - mutatja az ízléses tasakba csomagolt lemezt. S amikor arról fag gatom, hogy nem érzi-e hátrányát annak, hogy nincs közel a tűzhöz, hogy a fővárostól 160 kilométerre él, így válaszol:- Számomra a szülőhely ugyanolyan szent, ugyanolyan fontos, mint az édesanya. Én itt élek, s eszembe sem jutna, hogy elköltözzem a fővárosba vagy máshová. Idevalónak érzem magam. Hiába jártam be a fél világot, karcagi, nagykunsági vagyok és maradok az ítéleteimben, az emberekhez való viszonyomban, hanghordozásomban. Nem akarok és nem is lehetek más. Igaz, hogy gyakran fellépek az ország, sőt Európa különböző pontjain, de ide mindig visszatérek... N.T. Fotó: Nagy Zsolt Nyílt levél Horváth István belügyminiszter úr részére Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Én, Morvái Ferenc, a Megamorv-Petőfi Bizottság alelnöke, ezennel nyílt levélben kérelemmel fordulok Önhöz, hogy hivatalból kivizsgáltatni szíveskedjen az elmúlt időszakban személyemmel kapcsolatban történt életveszélyes fenyegetéseket, az irodámban végrehajtott betörést, a gépkocsijaim megrongálását, az 1989. szeptember 15-i gépkocsi feltörést, mely Budapesten, az Angol Nagykövetség előtt álló rendőr szeme láttára történt délelőtt 11 órakor. Tájékoztatásképpen előadom, hogy minden esetben feljelentéssel éltem a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon és a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ahol egy-két hónap várakozás után megszüntették bizonyítékok hiányában a nyomozást. Én fenntartással ugyan, de tudomásul vettem a határozatokat, úgy gondoltam, hogy bizonyára az igazság kiderítésén fáradozó bűnüldözési szervek mindent megtettek minden esetben az ügyeink tisztázása érdekében. Erősen megingott a bizalmam a BM érintett nyomozócsoportjaival szemben akkor, amikor például a szeptember 15-i Vörösmarty téri gépkocsi feltöréssel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság 1989. november 21-én a 2519/89-es számú nyomozást megszüntető határozatában közölte, hogy megszünteti az eljárást, mert megkerültek az elveszett tárgyaim, holott erről szó sincs, csupán az üres, tönkretett, megroncsolt diplomatatáskám került elő. Furcsának találjuk, hogy a rendőr-főkapitányság indoklásul ezt közölte akkor, amikor én írásban bejelentettem a táska megtalálójának pontos címét, nevét, aki elvezethetne a tettesekhez. 1989. november 11-én jelentkezett önként egy tanú, Mészáros István, Nagytar- csa, Széchenyi út 44. szám alatti lakos, aki több újságíró előtt elmondta, hogy a Vörösmarty téri gépkocsi feltörést a Budapesti Rendőr-főkapitányság különleges csoportja szervezésében, a BM tudtával oldották meg a rendőrségről kiengedett két mackós betörő közreműködésével. A tanú elmondta továbbá, hogy ezt ő a húgától tudja, aki magasrangú belügyes tiszt, és akkor ő volt az ügyeletes a rendőr-főkapitányságon. Elmondta továbbá, hogy bátyja szintén magasrangú belügyes tiszt, aki ugyancsak tudott és mesélt a feltörésről. Előadta a tanú továbbá azt is, hogy a gépkocsi feltörésére azért került sor, mert a kiutazás előtt a második nemzetközi antropológiai vizsgálatot ezzel akarták megakadályozni, mivel ebben az időpontban a gépkocsim csomagtartójában volt a külföldiek útlevele is. Csak a szerencsénekköszönhető, hogy az útleveleket munkatársam kivette a gépkocsiból, saját útlevelem pedig nagyrédei irodámban volt. így csak a Petőfi-okmányok, személyi okmányaim, személyi igazolványom, jogosítványom, ezer dollár és családi okmányok tűntek el. A kár több mint százezer forint. A tanú elmondását a jelenlévő francia újságíró, a Fehérvári Hét újságírója, a Babits Könyvkiadó újsáí- rója és jómagam magnókazettára vettük, azon túlme- nőleg pedig külön jegyzőkönyv készült, amit a tanú aláírt. E levél mellékleteként csatolom a feljelentésemet, a megszüntető határozatot, a jegyzőkönyvet és tisztelettel kérem, hogy számomra megnyugtató módon szíveskedjen kivizsgáltatni és választ adni részemre, hogy biztonságosan, nyugodtan élhetek-e, szervezhetem-e tovább a Petőfi-kutatást akkor, amikor úgy a Gyöngyösi Rendőrkapitányság, mint a Budapesti Rendőr-főkapitányság semmibe veszi bejelentésemet, nem nyomozza ki az ügyeket, hanem egy-két hónap várakozás után a szokványos határozatot küldi. Biztonságban élhetek-e, amikor tudomásomra jutott, hogy a magas szintű belügyes szervek állnak a különböző események mögött. Kérem Önt, pár napon belül szíveskedjen válaszolni, mert amennyiben ez nem történik meg, bejelentést kell, hogy tegyek a Legfőbb Katonai Ügyészségre és a bejelentésemet el kell, hogy juttassam a Reuter Hír- ügynökségen és a Szabad Európa Rádión keresztül az Emberjogi Bizottsághoz, hogy abban az országban, ahol a demokráciáról álmodozunk és elítéljük a Romániában történt aljas eseményeket, a hatalmon lévő belügyes szervek segítik elő, hogy a munkáját végző, a hazája múltját kutató magyar állampolgárhoz megtorlás nélkül betörhetnek, gépkocsijait megrongálhatják, telefonon, személyesen életveszélyesen megfenyegethetik, gépkocsiját a belügyes szervek tudtával feltörhetik. Tájékoztatásul közlöm, hogy valamennyi sajtószervnek - egyelőre csak Magyarországon - megküld- tem e levelem másolatát. Nagyréde, 1989. december 4. Maradok tisztelettel: Morvái Ferenc Megamorv-Petőfi Bizottság alelnöke"
