Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)
1989-12-04 / 288. szám
1989. DECEMBER 4. Néplap Jó szerencsét, kontrasztos világ! Jó szerencsét! - ezzel a köszöntéssel fogadják egymást, az idegent a Kőolajkutató Vállalat dolgozói. S a bányászok megszokott üdvözlésén túl, mintha munkájuk eredményére is utalnának. Szerencsét kívánnak, szerencsét ahhoz, hogy sikeres legyen a kutatás, megtalálják a föld alatt rejtőzködő természeti kincset. Hiszen ezért dolgoznak, ezért vállalják a megerőltetőén nehéz munkát. A természet és az ember kapcsolatának romantikus mítosza kel életre naponta nagyon is reális helyzetben. Az emberek megkísértik a szerencsét, bízva abban, hogy a természet busásan megfizet fáradozásaikért. Az iparszerűvé váló kutatás persze egyhangúvá, monotonná teszi a hétköznapokat. Pont a kutatás izgalma vész el. Az emberek ütemterv szerint végzik feladatukat. Csak elvétve gondolnak arra a fúrótorony munkapadján vagy a barakkokban, hogy lesz-e értelme fáradozásuknak. A mindent tudó müszerkabin parancsnoka: Bödör Tibor Fotó: Mészáros Szükség is van a szerencsére. A feltárt gázmezők folyamatosan merülnek ki az Alföldön is. Az algyőihez fogható nagy fogásra már - az előrejelzések szerint - aligha számíthatnak. Megnőtt a becsülete a kisebb gázkészletet tartalmazó térségeknek is. A megyét járó ember úgy látja, mintha megritkultak volna a fúrótornyok, de az is lehet, új, távolabbi térségek felé tolódott el a kutatás. Remény a puszta szélén Kunmadarast elhagyva, Nagyi- vánhoz közeledve azonban magasba törő vasszerkezet árulkodik arról: a szakemberek szénhidrogént remélnek a puszta szélén. A Hortobágyi Nemzeti Park innenső oldalán erre, mint azt Hegedűs B. Ferenc kutatási főosztályvezető-helyettestől megtudom, nem is alaptalanul.- A környéken korábban Kunmadaras és Tatárüllés vonalában már siker koronázta a munkát. Viszonylag számottevő mezőt tártunk fel - mondja. - Jelenleg már termelésbe került a több mint 4 milliárd köbméter gázt tartalmazó lelőhely.- A kérdés azonban az: biztosra mehetnek-e most is? Térképet vesz elő. Ez azonban némi magyarázatot igényel, hiszen ez a térkép a föld mélyéről készült.- A kutatás avatott csapata végzi az előméréseket. A geofizikusok szeizmikus adatokra támaszkodnak; robbantásokkal idéznek elő olyan hullámokat, amelyek visszaverődéséből tudnak következtetni a felszín alatti hegyekre, völgyekre. A földtani szelvények - bök a girbegurba vonalakra - mutatják meg, hol keletkezhettek olyan csapdák, ahol megrekedhet a szén- hidrogén. Találóan harangoknak nevezi ezeket.- Hányszor kondul a harang?- A kutatófúrások 60-70 százaléka produktív Magyarországon, magyarán ilyen arányban sikeres a fúrás. Tény viszont, egyre kisebb mezőket kell feltárni, azért a találati valószínűség is romlik. Nagy térségek vándorai Furcsa elméleti játéknak tűnik mindez. A laikus számára olyan, mintha a természet az elmélethez alkalmazkodna. A tudomány győzelmét látja, holott a fordítottjáról van szó: alkalmazkodni próbál a valóság tényeihez. Mindenesetre így is lenyűgöző érzés. Az ember tudása révén megsokszorozza érzékszerveit: látni képes azt, amit a szem nem láthat. Még akkor is, ha biztosra nem mehet. A lehetőséget képes felmutatni. Mint ahogy a föld alatti erők hatására migrál a szénhidrogén, úgy élik vándorló életüket egy-egy kutatófúrás dolgozói. Nagy térségek vándorai, hol itt, hol ott ütik fel jellegzetes telepeiket. Egy-két hónap után odébbáll- nak, újabb helyen próbálnak szerencsét. Mégsem a romantika sodorja erre a pályára az embereket,inkább a pénz csábítja, tartja meg őket. Ismerős gépzúgás fogad most is a Kunmadaras K-l jelű fúrásnál. A tudományról elmélkedő fenn- költ gondolatokat szertefoszlatja a látvány. Csizmahúzó sár, hideg szél, havaseső, csövek, nehéz fémelemek a bódék övezte területen. A távolból tekintetet vonzó torony középütt fölénk magasodik. Jól látni, kemény éjszaka van a fúrósok mögött. A beépítés után most folytatják a fúrást, fáradt monotóniával. Meg lehet-e fizetni egy életen át ezt a munkát? De a látvány öli a látványt. Egy lakókocsi - ilyen annak idején nem volt - vonja magára a figyelmet. Belépve éles csak igazán a kontraszt. Patika tisztaságú szoba. Bent kényes rend, kondicionált levegő. Laboratóriumból és egy számító- gépes blokkból áll a francia műszerkabin. A világbanki kölcsön révén vált lehetővé, hogy Magyarországon is alkalmazni lehessen a kor szakmai világszínvonalát jelentő berendezéseket. Egy-egy ilyen kabin 20 millió devizaforintjába került a vállalatnak. Viszont itt minden adat megtalálható, hozzáférhető, műszerekről leolvasható. Jelzi a veszélyes zónát Bödör Tibor vállalkozik arra, hogy a néhány négyzetméteren kalauzom legyen.- Egykor így magyarázták el nekem is - mondja a Nagykanizsáról, a dunántúli "szép Zalából" áttelepült fiatalember. - Franciaországban kéthónapos tréningen ismerkedtem meg a gépekkel, működésükkel, használatukkal. Első látásra bonyolultnak látszik, de egy félév alatt belerázódik az-ember. Az már csak a beszélgetés közben derül ki: annak, aki ide beül, értenie kell a fúrás műszaki részleteihez, járatosnak kell lennie a geológiában, ismernie kell a számítógépeket. Nem árt, ha műszerész is, hogy a kisebb hibákat kiküszöbölhesse. Nem véletlen hát, hogy gyakorlatilag legalább technikusi végzettséggel vagy főiskolai diplomával pályázhat csak a'munkaterület- re az érdeklődő.Magyaráz, mutatja a műszereket.- A kábeleken egy időben több mint harminc információ érkezik a kabinba. A fúrás műszaki paramétereit regisztrálják, elemzik a számítógépek. Az iszapból kiválasztott gázokat is jelzik egy gázkro- matográf segítségével. Mindez grafikonokon, monitorokon, számkijelzőkön jelenik meg. De mi is lehet a legalapvetőbb kérdés;- Hol tartanak jelenleg?- Kétezer-kétszázhuszonhét méter - mutat a mélységmérőre.- Mi várható? Mit jósolnak a műszerek, lesz-e gáz?- Az alapvető földtani képződmények még hátravannak, úgy 2300 méternél várható valami. Eddig is áthaladtunk egy-két gázgyanús rétegen. Nyilatkozni persze még nem lehet, de ha találunk gázt, a műszerek jelezni fogják. Ebben a reményben válunk el. Jó volna a jövőbe látni. Jó volna, mert mintha az egész iparra érvényes lenne az, amit a kutatás elméleti és gyakorlati lehetőségeiről megállapíthattunk. Valószínűsíthető, hogy lesz jövője, de hogy a valóságban ez milyen lesz, azt már senki sem tudja. A fúrótornyon is érzékelhető a bizonytalanság.- Meg tud izzadni az ember, az már igaz - válaszol kitérést keresve kérdéseimre Filipinyi György fúrómester is. - Most még istenes, majd hajön a 20 fok hideg, már nehezebben csináljuk.- Megéri-e?- Hét éve vagyok fúráson. Abban az időben jobb volt a pénz, mint most. Kölcsönt vettem fel házépítésre, tíz évet írtam alá. Nem tudom, mi lesz. A munkától sosem féltem. Legfeljebb visszamegyek a szakmámba. Kőműves lennék ugyanis Ismerve a bányászat jelenét, nehéz bíztató szót találni. Marad a bányászköszöntés erre is: jó szerencsét. Jó szerencsét, mert az elbizonytalanodás nem alaptalan. Ma már az emberek, amikor a pihenőbe térnek, a bányászsapkát hátranyomják, rágyújtanak, nem a fáradtságra panaszkodnak, nem is ugratják egymást. A munkát, a megélhetést féltik. Vajon jövőre együtt dolgoznak-e még? Országos bizonytalanságban A Világbank. Ezt az egy szót hallani mindenhol, jó és rossz értelemben egyaránt.- Miért forog vezetők, beosztottak, munkások között ez a szó fenyegetően, bizakodva az emberek között?- Elemzést végzett a Világbank a további kölcsön folyósítását megelőzően - tájékoztat Hegedűs B. Ferenc. - Úgy tűnik, a hatékonyság érdekében átszervezésre kerül sor, csak így juthatunk a fejlesztés további fedezetéhez. Erre pedig égetően nagy szükségünk van, mert külföldi megrendelést csak akkor kaphatunk ha a kontraszt eltűnik, a fúrás technikáját is korszerűsítjük.- Az átszervezés nálunk többnyire létszámleépítést szokott jelenteni.- Aligha elkerülhető - ismeri el. A vállalatnál mintegy 3600-an dolgoztak. Négy-öt év alatt közel ötszáz embertől váltunk meg, többnyire nyugdíj, önkéntes távozás alapján. Jövőre valószínű, hogy további négy-ötszáz dolgozónk lesz így fölösleges.- A fúrás megy tovább. Az emberek dolgoznak, nem szívesen gondolnak a jövőre. Talán lesz gáz. Jó lenne, ha munkájukért megfizetne ez a kunmaradasi föld. Az országos bizonytalanságban - ahogy távolodunk - egyre apróbb felkiáltójellé zsugorodik a fúrótorony. Magunkban kérdőjelek. Hogyan tovább? Ki tudja a választ... Marad hát az üdvözlet. Üdvözlet? Inkább kívánság: jó szerencsét! Szőke György Beszéljünk róla Decemberi csodálkozások Bevallom, kissé meglepődtem, amikor a 10 éves Erik azzal állt elő, hogy - mivel zsebpénze elfogyott - jó lenne, ha a játékkatonák vásárlását szponzorálná a mama. De hát nincs ezen mit csodálkozni, hiszen mindenki szponzort keres, orvos és kiadó, sportoló és hivatalnok, tanár és vállalkozó. Még az alkalmi szponzorok is. Ha újra forgatnák a híres filmet Szpon-Zoro és Huni lenne a címe. Bevallom, kissé meglepődtem, amikor meghallottam, hogy a szállítási kft vezetője vendégül látta a sofőröket. Felötlött bennem egy emlék: évekkel ezelőtt előszobáztam, interjúra várva a kormánykerékről elnevezett vállalat igazgatójának előszobájában, egy sofőrrel együtt, aki szabadságra akart menni. Jó napot kívánok - köszöntöttük a pár- nás ajtó mögül kilépő vezért. Mire ő: mit akartok? Szerényen, magalázódva előadtuk elképzeléseinket - én az interjúról, várakozó társam az egy nap sürgős szabadságról. Ő válaszolt tegeződve. Minden jól alakult, a beszélgetésre hajlandóság mutatkozott, a szabadság kiadatott. Csak ez a furcsaság fenntartotta a történteket az emlékezet rostáján - a vezér tegezve, a sofőr ugyanakkor magázva: hát szervusz! Köszönöm igazgató elvtárs! És akkor, most egy tulaj vendégül látta a sofőrjeit. Lehet, hogy még a főnök és beosztott viszonya is normalizálódik ebben a nagy átalakulási hullámban? Bevallom, kissé meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a posta 100 forintért eladott egy újságárus-pavilont szerszámosbódénak. Képzeljék csak el, amikor a félj elhúzza a kertben - nem a száját azért mert dolgozni kell, hiszen saját kertjét többnyire mindenki nagyobb elánnal ápolgatja a közöséhez képest -, szóval elhúzza azt a bizonyos ablakot, mire beszól a felesége: apukám, kérek egy Kaput! Bocsánat, egy kapát! A meglepetésemet azonban nem is az ^váltotta ki, milyen pompázatosán mutat majd a krumplibokrok és káposztafejek között egy pavilon, hanem annak eszmei ára. Igen, így mondják, eszmei ára: száz forint. Ismerünk többféle árat, a szabad árral például gyakran szembe találjuk magunkat, és most meg kell tanulni ezt az eszméhez kötődőt is. Lám, van az eszme, van az ár, és vannak akik ilyen olcsón megúsznak egy kamrát. Tegyük hozzá a teljesség kedvéért, szerszámosat. Bevallom, kissé meglepődtem, amikor absztinens ismerősöm közölte velem, hogy megy piálni. Azután kiderült, ki tudja hány férfitársához hasonlóan egy Pia nevezetű hölgyön Playboy görljén legeltette csupán a szemét, amikor is az illető hölgy a világlátásáról beszélt. Ennyit a mámorról, az élvezetek hajhászásáról, amit a kijózanodás követ, ha valaki meg akar ismerkedni papíron is ezzel a Piával. Az ár ugyanis itt már nem csupán eszmei. Bevallom, kissé meglepődtem, amikor elolvastam a négy párt állásfoglalását a párt- vágyon felosztásával kapcsolatban. Első ránézésre, de a másodikra is hiányzott az MDF aláírása. Kizárták volna az ellenzéki kerekasztal soraiból? Tudnunk kell, hogy hol állunk, de azt se hagyjuk figyelmen kívül, mások hová mennek - mondotta egy nagy német bölcselő. Egy illetékes pedig azt mondta el, hogy kisebbségben maradt, amikor a megyeszékhelyen kezdeményezte az SZDSZ és az MDF kibékülését. Leszavazták. A pártok közötti kapcsolatok alakulnak, formálódnak - ez természetes velejárója a többpártrendszeres viszonyoknak. Az elmúlt esztendők "politikai sikerei" viszont arra intenek, ha valaki elfogadja a babérokat, óhatatlanul elárulja a fejméretet is. Bevallom, kissé meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a nyugdíjak maximálását tervezik - 25 ezer forintról van szó. Elöre- menőleg. Vagyis, azoknak akik 40 ezrekkel vonultak nyugalomba, bár mindenki tudja, igen csak létrehozói voltak a mai magyar valóságnak, alkotói voltak a válságnak, és jelentős szerepet vállaltak az adósságállomány összegyűjtésében, szóval, járandóságuk változatlan marad. Kedves öreg ismerősöm azt mondja, akkor lenne nemzetileg megbékélve, ha az imént érintettek hozzá hasonlóan delente ebédhordóval ballagnának a népkonyhára. Ezen már nem lepődtem meg, mint ahogyan azon sem, hogy maximálni tervezik a nyugdíjakat. Előremenő- leg. Hajnal József Tiltakoznak a színházak igazgatói Villáminterjú Schwajda Györggyel A kormány legújabb rendelete ellen - miszerint január 1-től a magyar színházak támogatását normatív alapon szabályozzák, vagyis nézőnként 230 forint állami támogatásban részesülnek -, eddig több, mint huszonöt színház igazgatója tiltakozott, egyben bejelentették: amennyiben a kormány nem vonja vissza a rendeletet, több színház igazgatója benyújtja lemondását, bezárják a színházak kapuit. A szolnoki Szigligeti Színház igzga- tója is csatlakozott a tiltakozáshoz, viszont bejelentette, hogy a szolnoki színház elkezdett rekonstrukcióját - mint mondta -, még segédmunkásként is célba viszi, mert az más jellegű feladat, nem hagyja elveszni sem az épületet, sem azt a sok energiát, amit a város eddig belefektetett az építkezés elkezdésébe. A kormány rendeletévvel kapcsolatos véleményét kérdésünkre így összegezte:- Ha a kormány ezt a rendeletét nem vonja vissza, vagy nem módosítja elfogadható módon, működésképtelenné válik a színház. A kialakult helyzet abszurditását az is jellemzi, hogy míg az 1100 férőhelyes Vígszínház, vagy a szintén nagy Madách Színház jól jár ezzel a rendelettel, egy olyan kis színház, mint a Mikroszkóp, még a kapuját sem tudja kinyitni. A rendelet elhamarkodottságát, lehetetlenségét a nagy nézőterű színházak is látják, ezért természetesen tiltakozásukat ők is benyújtották, mert ez a rendelet tarthatatlan. A PénzügySchwajda György tiltakozik, de a rekonstrukció ügyét véghezvi- szi (fotó: Korényi Éva) minisztérium és a kormány ismét szakszerűtlen rendeletet hozott, mert nem kérte ki a színházak véleményét. Ez a helyzet elkerülhető lett volna, ha a színházak megtehetik a maguk javaslatait, de őket senki nem kérdezte. Ez a rendelet csak azt tartja szem előtt, hogyan szabadulhatna meg az állam a terheitől, hogyan ruházhatná át a kultúra támogatásának gondját a tanácsokra, holott ez a világon mindenhol az állam feladata. Mindenki számára világos, hogy a nézőszámmal nem lehet érvelni, mert az, más a Macskáknál, ahol ötszáz forintért is lehet jegyet adni, és más egy tragédiánál, amit szintén játszani kell, hogy az emberek megismerjék Shakespearet is, ennél pedig a jegyek árát nem lehet emelni. Az ilyen darabok a nép kulturális szintjének emelését is szolgálják - ami hazánkra bőven ráfér - s ennek állami feladatnak kell lennie. Az új rendelettel a színház rendelkezésére álló pénz még a bérekre sem elég, nem beszélve anól, hogy egyetlen fillér nem maradna előadásokra, ez is bizonyítja teljes abszurditását. A megoldás valami olyasmi lehetne, hogy az állami támogatáson túl, a tanácsok magukra vállalnák a színház üzemeltetését (energia, fűtés, karbantartás), a színház pedig bevételének segítségével megpróbálná létrehozni a produkciókat, nem lenne kitéve annak, hogy a naponta emelkedő energiaárakkal küszködjön, most ugyanis ezekre megy kiadásaink nagy része, s szinte a semmiből kell díszes, sokatmondó kosztümöket produkálnunk az előadásokra. A tanács sem igen tudja mindezt felvállalni, hiszen a rendelkezésére álló pénzösszegből kell olyan kérdésekben döntenie, amelyek látszólag ellentétesek, de a maguk nemében egyformán fontosak: hogy ivóvízhálózat vagy út épüljön, a színházat támogassa vagy az orvosi ellátást?- A város most kérdőn fordul ön felé, mi lesz az elkezdett rekonstrukcióval?- Még egyszer mondom: velem bármi történjék, a rekonstrukciót át nem adom senkinek, a megkezdett feladatot végigviszem. Kátai Szilvia
