Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)

1989-12-14 / 297. szám

1989. DECEMBER 14. 5 Néplap Hej, fiúk, mulassunk, rúgjuk szét a ház falát... Fiatalok oldalán talán nem ildo­mos szinte egyetlen össz-szórako- zási lehetőségükről borúlátó han­gon szólni, ám ha egyszer problé­maként merül fel a kérdés, meg kell tenni, hogy elmondjuk, ami a szívünket nyomja. Szolnokon sorozatos botrányok miatt több diszkót is be kellett zár­ni az évek folyamán. Mi ennek az oka - merült fel bennünk a kérdés? Miért tömek-zúznak a fiatalok és kik törnek zúznak? Honnan jön­nek azok, akik így viselkednek? Kik ők? Három diszkós helyet kerestünk fel Szolnokon, ahol is az alábbi vá­laszokat kaptuk. Huszka István a Student Hotel igazgatója, aki eredeti foglalkozá­sa szerint pszichológus így látja a kérdést:- Szolnokon nincs megoldva a fiatalok szórakozása. A város fia­taljainak nagyobb része jól nevelt, rendes, vágyik egy kulturált kör­nyezetre, ahol intelligens ember módjára szórakozhat, táncolhat, beszélgethet, egyáltalán együtt le­het a barátaival. Ók nem jönnek el a diszkóba, mert itt nem ebben van részük. Akik meg eljönnek, szerin­tem nemigen tehetnek róla, hogy agresszíven viselkednek. Ezek azok a fiatalok, akik szükségleteik kielégítésében akadályoztatva vannak, ők rombolnak leginkább. A frusztráció agressziót szül, nem kapnak otthon szeretetet, törődést, anyagi lehetőségeik korlátozottak, jövőképük nincs, vagy abszolút re­ménytelen. Azonban ezer fiatalból 10-20 viselkedik így. Ők viszont kéjjel és fart pour fart rombolnak: kettétörték a 6 ezer forintos szoba­fenyőnket, sérti őket, hogy a WC- s néni pénzt kér tőlük, ezért nem az ajtón, hanem az ablakon mennek be a WC-be, vagy az udvart hasz­nálják illemhelynek. A lányok se különbek: feladják nőiességüket, durvák, isznak, káromkodnak. Sajnálom ezeket a lányokat, mert nem tudják mit csinálnak, még szexuális kultúrájuk sincsen, csak esztelen partnerkeresés a diszkó számukra, s ráadásul többen el­mondták, nem is érzik jól magu­kat, csak eljönnek, hogy ne legye­nek otthon. Magányosak, s itt ez az együttlét-szellem kicsit azt az illú­ziót kelti, hogy nincsenek maguk­ra hagyatva. Nádas Mihály, a Pelikán Szálló igazgatója:- Hozzánk a szálló neve és jelle­ge miatt a fiataloknak az a rétege jár, aki tényleg csak szórakozni és nem tombolni akar. Másfél éve jól működik a diszkónk, de előtte mi is bezártuk egy időre, mert túl sok volt a botrány még itt is. A szünet után egy új, rendes réteg kezdett hozzánk járni, úgyhogy én csak jót mondhatok a hozzánk jövőkről. Nem úgy Pálinkás Györgyné, a Ságvári körúti SZMT Művelődési Ház igazgatója:- Nem lehet kivédeni, hogy ne legyen kisebb vagy nagyobb bot­rány minden alkalommal. Most például az a legújabb divat, hogy pengével kivágják a székeken a huzatot, meg egymás arcát. Na­gyon nagy kontraszt van a társas­tánctanfolyamra járó fiatalok és a diszkóba-jövők között. Akik a tár­sastáncra járnak, 5 órai teákat gyakran rendeznek, ide nem is kell felügyelet, mert természetes szá­mukra az egészséges,kulturált szó­rakozás. ók a diszkóba el se jön­nek, azt mondják, félnek a diszkó­ba járó, kakas taréjfrizur ás, szöggel kivert dzsekis gyerekektől. Jogos a félelmük. Néhányan ugyanis tu­datosan rombolnak. Erőfitogtatás­ból kitörte egy fiú a szellőzőrácsot, beviszik a kabátjuk alatt a terembe a sörösüveget és "lazán" széttörik. A félhomályban képtelenség a ren­det fenntartani. A probléma az, hogy a felnőttek egy részének az a véleménye, hogy ezeket a fiatalokat úgysem mnvKöR\ UNLinXOH J A Tinitükör ajándéku­talványát ezúttal Sípos Ágnes Kisújszállás, Ma­lom út91 . szám alattifiatal olvasónk nyerte. Úgy lát­szik, 6 olvasta a legfigyel­mesebben a múltkori ifjú­sági oldalt, mert külföldi dalokból is küldött egy kü­lön tízes csokrot. Mivel az érdeklődés még mindig nagyobb a hazai nóták után, ezért most a magyar zeneszámokat közöljük: 1. Azok a boldog szép na­pok /Beatrice/ 2. így vagy úgy/Éva/ 3. Álmodj királylány! /MHV/ 4. Dupla vagy semmi /Dolly Roll/ 5. Vándor /Lord/ 6. Jó az álmodo­zás! /Hungária Junior/ HÚSZON INNEN — TÍZEN TÚL lehet nevelni. Ez csak azért sántít, mert az efféle elvek hirdetői sem­mit sem hajlandók tenni. És mit le­hetne tenni? Ez össztársadalmi fel­adat. Egy-egy diszkó szintjén talán semmit, mert azzal, hogy a rend­bontókat kizárjuk a diszkóból a probléma még nincs megoldva. Ezek szerint egy "tisztessé­ges" diszkót nem lehet csinálni Szolnokon? Vagyis happy and nincs? De van! Szurmay Zoltán mondja el a következő "Húszon innen - tízen tálban". Kátai Szilvia Az Alföldön nehéz kötéltársat találni Hegymászó jászberényi tűzoltó Keszthelyi Gyula a fizikai telje­sítőképesség gazdag tárházát mu­tatja be. Legyen szó atlétizálásról, birkózásról, túrázásról vagy ke­rékpározásról, valóságos "erőtér" lebeg a megtermett barna hajú fér­fi körül. "A hegymászók egy kicsit fana­tikusak" - vélekedik csendesen a 26 éves jászberényi tűzoltó. Ő is megszállott egy kicsit. Szabadide­jében Észak felé veszi az irányt: sziklákkal hadakozik. "Bátorság, fizikai erőnlét kell hozzá" - fűzi hozzá magyarázatul. Úgy érzem, ezek egyéniségének kulcsszavai, melyekhez a beszél­getés alatt valamilyen formában vissza-visszatérünk. Már 15 éve rendszeresen kirán­dul. Úttörő vándortáborral indult el első útjára. Beszélgetésünk so­rán többször tisztelettel szól Fara­gó László úttörővezetőről, aki megszerettette vele az időtöltés­nek ezt a formáját. A termé­szetjárás egészséges szenvedélyé­vé vált a másfél évtized alatt. Ama- gashegyi kirándulásokat csak egy lépés választja el a hegymászástól, melyet az előbbi betetőzésének tart. Alig pár év a korkülönbség kö­zöttünk - az ő javára -, mégis ma- gázódunk. Azonos pólusaikkal egymásnak fordított mágnesek­ként ülünk egymással szemben. Zárkózottnak tűnik. Egyedülálló, bár ő más kifeje­zést használ: "független vagyok". "Nem könnyű olyan lányt találni - jegyzi meg rezignáltan -, aki hét­végenként száz kilométereket uta­zik, s aztán egész nap hegyre föl, völgynek le gyalogol." Az utóbbi időben csak ritkáb­ban utazhat. Az idő is kevés, a pénzből sincs több. Egy hegymá­szó párosnak legalább 30 ezer fo­rintba kerül a felszerelés. Szó ami szó, nem könnyű társat találni a Jászságban.Tavaly találkozott egy miskolci csoporttal. Nagyvisnyó környékén birkózott meg először egy előre kiszögezett sziklás úttal. Azóta ragyogóan "lóg" a köté­len. Ehhez annyit: akivel a zsine­gen osztozik, azt meg kötéltársnak nevezik. A szürke gyakorlóruha és a ba­kancs láttán önkéntelenül eszembe jut: különösen a tűzoltóknál nem lehet meglenni kurázsi nélkül. Va­lószínű, más pályát választott vol­na, ha fél a magasságtól.- Hogy is mondjam... itt ugye gyakorolnak valamiféle "falra má­szást"? - kérdezem tőle, s őkomoly arccal bólint, érti miről beszélek, de kijavít, mert horoglétra-gyakor- latnak hívják, amire én gondolok. - Rendszeresen edzenek. így gye­rekjáték lehet a bérceket meghódí­tani!- Nem éppen. Az én formámat is mindig feljebb kell tornászni. Kondicionáló gyakorlatokat vég­zek, hogy megfeleljek a hegymá­szó- vizsga követelményeinek. Az emberek többségének épp elég terhet jelent családja megél­hetését biztosítani ahhoz, hogy el­feledkezzen olyasmiről, ami Keszthelyi Gyulának a legfonto­sabb. Igazából nem is azon lepőd­tem meg, hogy az Alföld közepén sziklamászó lett belőle; azon sem csodálkoztam, hogy az ötven kilo­méteres hegyi utak számára csak annyit jelentenek, mint másnak a közeli presszóig tartó pár perces séta. Az a különös, ritkán tapasz­talt hevület tűnt fel, amellyel az emberek sporttal, mozgással szembeni közömbösségét ostoroz­ta. Indulóban voltam, amikor nyári erdélyi kerékpárútja került szóba. Már három évvel ezelőtt elhatá­rozta, hogy nekivág egy hosszabb távnak, ám ismerősei - akik felte­hetően a rádióból tájékozódnak ­eléggé el nem ítélhető módon még akkor sem csaptak a tenyerébe, amikor felajánlotta, hogy minden útiköltségét állja a kalandra vállal­kozónak. Az idén végre beteljese­dett álma: 1400 kilométert pedálo- zott végig. Olyan helyek érintésé­vel, mint Kolozsvár, Brassó, a Bé­kás-szoros, a Fogarasi Havasok.- Az emberek alaptalanul félnek Romániától - vallja. Tiszteletben tartom a véleményét: ő kipróbálta, szerencsésen hazaért. Tartok tőle, egy darabig még sokan nem köve­tik példáját. Szurmay Z. 7. Csak neked /Zoltán Erika/ 8. Induljon a Ban- zay! /Bonanza Banzay/ 9. A szabadság vándorai /Demjén Ferenc/ 10. Szabadon élj! /Modern System/ Pedagógiai szakközépiskola Tiszaföldváron Igényekhez igazodó új képzési forma Pedagógiai szakközépiskolai osztályt indítanak jövő ősszel Ti­szaföldváron. Aprofilját módosító intézmény jelenlegi nevéből -Haj­nóczy József Gimnázium és Óvó­női Szakközépiskola -, még az de­rül ki, hogy itt óvónőképzéssel foglalkoznak. Az 1990-91-es tanévre már nem iskoláznak be újabb jelentkezőket erre a szakra. Mindez nem öncélú döntés, hanem a pályakezdők el­helyezkedési gondjai miatt évek óta folyamatosan erősödő profil- váltási kényszer következménye. Formálódik az új követelmé­nyeknek megfelelő tanári gárda, bár nincs szükség különösebb át­alakítására, hisz olyan szakem­berek oktatnak itt, akik jó színvo­nalon képesek átadni azokat a pszichológiai ismereteket, ame­lyek alapjai lesznek a pedagógiai szakközépiskolai tanításnak - tu­dom meg Ferenczi Györgytől, az új igazgatótól. A jövőre induló képzési formá­ban egyrészt felkészítik a diákokat a továbbtanulásra: a legjobbak el­sősorban pedagógusképző főisko­lára, néhány tudományegyetemi szakra jelentkezhetnek. Másrészt pedagógiai szakalkalmazottként helyezkedhetnek el azok, akik nem tanulnak tovább, de a válasz­tott szakiránynak megfelelően majd képesítő vizsgát tesznek az ötödik évfolyam befejezése után. Utóbbiak olyan biztos állást ígérő munkakörökben helyezkedhetnek el, mint amilyen a gyermekfelü­gyelői, napköziotthoni nevelői, vagy szabadidőszervezői. Az álta­lános iskolákban, diákotthonok­ban, a nevelőotthonokban hiány van belőlük. Azokat a jó átlagú iskolásokat veszik fel, akik választékosán, szépen beszélnek, van kapcsolat­teremtő képességük, jó a hallásuk és az énekhangjuk. 1990 szeptem­berében tehát egy olyan újabb ok­tatási formát indítanak be, amely az idén elkezdett szociális gondo­zó képzéshez hasonlóan társa­dalmi igényt elégít ki. Termé­szetesen ezután is várják a speciá­lis tantervű csoportokra bontott gimnáziumi osztályokba jelentke­zőket.Érdemes elgondolkodni azon, hogy a 13-14 éves, többnyi­re tapasztalatlan gyermekeknek mi a jobb. Az, ha - három év szak­munkástanuló év alatt - hirtelen szűkülő tölcsér nyílása felé terel­jük őket, vagy az, ha nagykorúsá­gukig nyitva hagyjuk az utat előt­tük. A jövő kíméletlenül igazolja majd a magát még most is maka­csul tartó továbbtanulás-ellenes szemlélet tarthatatlanságát. SZZ. Integrál-koncert előtt A próba Gitár-boogie! Egy-két-há- négy! Úgy kezdődött el az ős-In- tegrál próbája, hogy már az indító zeneszám lendületétől bemelege­dett a levegő. Azok a régi tagok jöttek össze a napokban, akik 25 éve alapították a zenekart. A mai harmincas-negyvenes korosztály legalább olyan nosztalgiával em­lékszik vissza rájuk, mint a soha­sem felejtő sportrajongók egy régi megyei nagy csapatra. Nem téve­dek, ha azt mondom: a próbán egy szolnoki rock-legenda kelt életre. A tagokból tanár, vb-titkár, ren­dőr, mérnök lett, már csak a szóló­gitáros Rozsinszky László zenél aktívan. Külön-külön igen, de így együtt már vagy huszonöt éve nem találkoztak. Bendó János erős de­rekára kicsit felfekszik a basszus- gitár, Barta Koméi hajából is jóné- hány szálat kifújt a szakszofon - és persze az idő-, mégis maguktól mozognak ujjaik. Mint sötétben a villanykapcsolót, úgy találják meg húsz év után is ösztönösen a han­gokat. Ne bánd, Felkelő nap háza, Tutti-frutti - csak néhány a nagy slágerek közül, kotta egyikhez sem kell... Minden zeneszám egy rock and roll tánclépés visszafelé az időben. Percek alatt a hatvanas évekbe ér­tünk. Jó volt ott lenni. Rónaszéki Tibor és Ács László az eredeti hangzásra most is megtévesztésig hasonlóan énekeltek. A csapatból az orgonista Gulyás László az egyedüli tag, aki a megyehatáron túl, Gyömrőn él. Túróczy Ferenc dobolt elsőként a zenekarban, Agócs László a próbán a "rit­musszekció" munkáját segítette. Nem láthattam őket fellépni a régi nagy időkben az SZMT Ság­vári Endre Művelődési Központ­ban. Legközelebb azonban 1990. január 20-án, a 25. születésnapi koncertjükön ott leszek. Gitár-bo­ogie! Egy-... hónap.-sz­Lelki dolgaink Kire hallgasson a gyermek? Ismerősöm panaszkodott a mi­nap. Állandó otthon a családi per­patvar - mondta - a gyermekek mi­att. Három iskoláskorú gyermekük van, két fiú és egy kislány. Nagy­mama, nagyapa, anya, apa, min­denki neveli, "oktatja" a gyermek­eket. A baj ott kezdődik, hogy min­denki a saját elképzelése szerint. Ez azt jelenti: ha valamelyikük' megdorgálja Ákost, biztosan akad a családban legalább egy, aki vé­delmébe veszi, s teszi ezt Ákos fü­le hallatára. Ez a helyzet Kálmán- kával és Gyopárkával is. Például: Ákoska hazajött az iskolából, ro­hanna le, de a papa megállítja "előbb csináld meg a házi felada­taidat, csak azután menj lejátsza­ni". Mire a nagymama: "hagyjad, hadd menjen az a gyerek, kicsit szellőztesse ki a fejét." Apapa: "Jól van, lemehetsz, de ne focizzatok ebben a sárban". Ezek után előke­rül Ákoska nagy sárosán, vizesen. A papa megszidja amiért nem fo­gadott szót és focizott. Mire leg­alább ketten a családból: "Mit csi­nálhatnának ilyenkor lent? Nézzék egymást? Fiúgyerek! Különben sem te mosod ki a sáros holmiját"- így a mama. így megy ez nap nap után. Cso­da hát, ha a gyermekekkel nem le­het bírni, ha sosem fogadnak szót? Nem tudom mi lesz ennek a vége, de hogy nem jó, az bizonyos. Per­sze, hiába mondom - bár nem szoktam barátaim nevelési mód­szereibe beleszólni csak nagyon ritkán - hogy így nem lehet gyere­ket nevelni, főleg a nagyszülők tromfolnak le mindig, hogy ők jobban tudják, hogy s mint kell. Nos, ez van, - fejezte be ismerő­söm a panaszkodást. Mi a teendő?- kérdezte aztán. Állandóan nem veszekedhetem a gyerek jelenlété­ben a többiekkel, engednem kell, pedig tudom, hogy rosszul te­szem.Sajnos ismerősöm nincs egyedül a "bajával". Hányszor, de hányszor hallani ilyesféle pana­szokat! Végül is nem arról van szó, hogy a két szülőnek nem le­het más és más véleménye egyes dolgokról. Ezeket a nézetel­téréseket nyilvánvaló hogy tisz­tázni kell, de nem a gyerek, vagy a gyerekek jelenlétében. Nincs, nem is lehet az ilyesféle vita jó ha­tással a gyermekre, aki általában azt a "felet" kedveli meg, aki min­denben igazat ad neki, óhaját tel­jesíti, mindent megenged. Az ilyesféle "nyíltszíni" viták, furcsa dolgokat eredményezhetnek, s egyszercsak arra ébredünk, hogy gyermekünk magatartásával, lel- kületével, szemléletével és gon­dolkodásmódjával baj van. Ismerősöm joggal panaszko­dott, s egyáltalán nem érzem alap­talannak aggódásait. Valóban, az olyan helyzet, amilyen náluk is ki­alakult nem vezet jóra. És a gyer­mek látja kárát! Dr.Parádiné Gycpessy Rózsa pszichológus Kunhegyesi Mikulás Bízzunk abban, hogy jövőre is lesz anyagi fedüzct olyan hangula­tos Mikulás-műsorra, mint ami­lyet legutóbb tartottak Kunhegye­sen. Azon a szombat délutánon kétszázötven gyermek ingyenesen vehetett részt, a költségeket teljes egészében a Ifjúsági Szervezetek Városi Szövetsége állta. Nem tit­kolt céljuk volt, hogy a kicsinyek a szüleikkel jöjjenek el és együtt szórakozhassanak a családok. A parádés ünnepi előadás után óvó­nők segítségével festettek, ragasz­tottak, rajzoltak az alkotóműhely­ben. Megismerkedtek az adventi koszorúval, a hozzá fűződő szoká­sokkal. A játék közben meg-meg- jelent közöttük a csokoládét, sza­loncukrot osztogató bőkezű Mi­kulás. Délután négy órától a leg­utóbbi Ki mit tud?-ból jól ismert Varga-Torda duó szórakoztatta a városi művelődési ház vendégeit. Az ifjúsági szervezetek már már­ciusban is rendeztek egy hasonló családi délutánt. Mit lehet a ragyo­gó ötlethez hozzáfűzni? "... te bunkócska, te drága..."

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom